Eddigi munkakeresési tapasztalatok

Csak hogy ne tűnjek kockának, aki semmi mást nem csinál, csak játszik, úgy döntöttem, hogy megírom az eddigi álláskeresési tapasztalataimat. Lassan 2 hónapja keresek munkát, így egy van kis rálátásom a dologra.

Röviden összefoglalva, nehéz. Két ismerősöm is mondta, hogy az elmúlt évek rekordmértékű inflációja miatt általános létszámstop van. Személyes tapasztalataim szerint ez önmagában nem igaz. Mert ugyanúgy keresnek embert, a Profession.hu-ra napi szinten jön több száz álláshirdetés. Amit viszont elképzelhetőnek tartok, hogy a nagy infláció a "kísérletező kedvet" szorította vissza, és csak azzal veszik fel a kapcsolatot, aki tényleg maradéktalanul eleget tesz minden általuk megadott elvásárnak, feltételnek. Ezt onnan veszem észre, hogy ezalatt a két hónap alatt egyszer voltam csak állásinterjún, míg korábban gyakrabban. Az van, hogy felhívnak telefonon, rákérdeznek néhány dologra, és 1-2 hét múlva megbeszélünk egy időpontot az állásinterjúra, ha alkalmasnak találnak a munkára. Ez az, ami csak egyszer történt meg.

Arra is volt példa, hogy tesztet küldtek E-mailben. Jellemzően kétfélével találkozok. Vagy szituációs gyakorlatok (pl.: hogy viselkednél feszült helyzetekben), vagy Excel tábla, és az azon lévő feladatokat kell megoldani. Ezt azért tartom jónak, mert idejekorán kiderül, ha nem vagyok alkalmas a munkára, és nem kell állásinterjúkkal felesleges köröket futni. A szituációs gyakorlatokkal én is képet kapok arról, hogy milyenek ott munkakörülmények, mik a konkrét elvárások az adott munkahelyen. Egy Excel táblával meg nemcsak azt láthatjuk, hogy ők pontosan milyen szintű tudást várnak el, hanem arról is képet kaphatunk, hogy hányadán állunk az Excellel.

Az Excel tábla tanulságos volt, mert megtudtam, hogy valójában nagyon is kezdő szinten vagyok még táblázatkezelésben. Tanultunk róla gimnáziumban, de pont az Excel volt az, amivel hadilábon álltam. Ha magyarázta is a tanár a függvények logikai elvét, egyáltalán nem értettem meg. A "HA" függvény még csak-csak ment, de az FKERES logikáját már nem értettem. Ezért úgy döntöttem, hogy felhozom magamat haladó szintre az Excelből. Videón néztem meg, hogy miért kell számot megadni harmadik meghatározásként, így értettem meg, hogy az az oszlop számát jelöli, amiben keresi az eredményt. A végén az "IGAZ", "HAMIS" meghatározásokat ugyan megértettem, de úgy könyveltem el magamban, hogy ez már a program saját logikája, ehhez nincs hozzáférésem. Ezt a gondolkodást még akkor találtam ki, amikor BGE-PSZK-n már többedjére vettem fel a Matematikai Alapokat, és amikor már végképp nem láttam logikát a magsabb szintű sorozatokban, deriválásban, integrálásban, akkor találtam ki,  hogy nem akarom megérteni, hogy miért az az eredmény, és hogy jött ki. Egyszerűen csak gépiesen végigmegyek a feladaton, és ha annyi az eredmény, akkor annyi. Nem kérdőjelezem meg. Tekintve, hogy nem a BGE-PSZK-n szereztem végül diplomát, ez nem jött be, de remélem, hogy ez az Excelnél be fog jönni, és folyamatos gyakorlással szert teszek egy haladó szintű tudásra.

Más tekintetben is igyekszem azt nézni, hogy én mivel érdemelhetem ki a HR-esek figyelmét. Ez is korábbi gondolkodás eredménye, amikor Hollandiába akartam kimenni, és mindenki arról beszélt, hogy mennyire problémás ott a lakhatás. Akkor igyekeztem arra helyezni a fókuszt, hogy a szűk keretek közt megtaláljam a lehetőségeket, hogy átjussak azon a szűk résen, amin bejárás van egy holland lakás felé. Ezen az elven igyekszek munkát keresni. Például előbányásztam egy régi, "munkaképesebb" e-mail címemet, valamint igyekeztem egy oldalba sűríteni minden adatot az önéletrajzban, hogy a HR-es gyorsan el tudja dönteni, hogy akar-e velem tovább foglalkozni, vagy sem. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy többszáz önéletrajzot kapnak, és nincs idő hosszú oldalakat olvasni. Ezért azon voltam, hogy egy oldalba sűrítsem a releváns információkat, plusz írtam egy angol nyelvű önéletrajzot is. Egyébként, amit hallok, hogy a HR-es milyen gyorsan dönt arról, hogy kikkel akar együtt dolgozni, valahogy úgy képzelem el, mint a Tindernél, hogy ha meglátjuk a másikat, villámgyorsan eldöntjük, hogy szimpatikus-e nekünk a másik. Balra húzzuk, vagy jobbra húzzuk? Szerintem a HR-es sem csinálja másképp...

Csalódás ide vagy oda, nincs idő keseregni rajta. Tanulni kell a hiányosságokból, hibákból, fejleszteni kell magunkat, és folyamatosan menni és menni! Óriási fejlődésnek tartom magamban, hogy korábban úgy voltam a munkavállalással, hogy csak valahol dolgozzak. Valami háttérmunka, 8.00-16.30 között, ott vagyok, elvégzem, és a munkaidő lejártával már szedem is a sátorfámat. Ehhez képest most van először karriertervem. Hogy akár meg is mászhatnék egy ranglétrát, és eljuthatnék valameddig. Ez a gondolkodás azért is lehet hasznos, mert így tényleg csak olyan helyekre adom be a jelentkezésemet, ahol a céget jobban megismerve hosszútávon is szívesen dolgoznék. Nem utolsósorban a munkamorálomon is javít majd. Igazából most kétféle jövőkép van a fejemben. Vagy karriert építek egy munkahelyen, vagy az online munkásságomat futtatom fel annyira, hogy ameg tudjak élni belőle. Az a szerencsém, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Nyugodtan csinálhatom párhuzamosan mind a kettőt, és amelyik bejön abban vetem meg a lábam.

A végére úgy foglalnám össze az eddigi tapasztalataimat, hogy a külső tényezőket csak addig érdemes figyelembe venni, hogy annak alapján módosítsuk a döntésünket, hogy hogyan tovább. Nem érdemes külső tényezőkre hivatkozva feladni, mert akkor arra helyezzük a fókuszt, amin nem tudunk változtatni. Akkor joggak érezzük magunkat gyengének és tehetetlennek, de ha a szűk keretek közt azt nézzük, hogy min tudunk változtatni, hogy növeljük az esélyünket, már kedvezőbb a helyzet. Nem jön be minden terv mindig, de azt gondolom, hogy most az a jövedelmező gondolkodás, ha megtalálom a módját, hogyan jussak át a szűk résen, ami az önálló és független élet felé vezet.

The Legend of Zelda - Az oroszlán bajsza meghúzattatott

Én is meg vagyok huzatva, amióta hollandul tanulok, belekényszerítem a magyar nyelvbe a szenvedő szerkezetet... De ami a lényeg, hogy kész a 8. Dungeon, a Lion az első The Legend of Zelda játékban. És nincs mit tagadni, eléggé megizzasztott. A Darknutok és a Pols Voice-on nehezítették meg nagyon a dolgomat, illetve azok a szobrok, amik tüzet köpnek.

Még akkor is nehéz, amikor a fejemben kialakítok egy rendszert. Néztem a térképet, és figyeltem, hogy miket lehet a térképen és az iránytűn kívül megszerezni a dungeonban, és hogy hol vannak. És még így is voltak gondok, főleg, hogy peches is voltam, amikor először voltam a főellenségnél. Az történt, hogy Gleeoknak már három feje is levált, amikor már kevés életerőm maradt, ezért meghátráltam. Ez a "meghátrálás" túl jól sikerült, ugyanis véletlen kimentem az ajtón. És amikor visszamentem, láttam, hogy Gleeok köszöni szépen, jól van. Tehát, kezdhettem elölről az egészet. Nagyon ritkán vagyok ennyire peches egy játékban. Ezzel persze egyből aláírtam a halálos ítéletemet.

Ekkor úgy döntöttem, hogy mentek, hogy azért ami megvan, biztosan bekerüljön a játékba. Meg akkor egyből kint kezdek, így tudok venni legalább egy szimpla potiont. De ez nagyon rosszul jött. Az a baj, hogy nem tudok lehiggadni, hogy ha túlzottan izgulok, ezért tűnök úgy, mintha hadonásznék. De nem is tudom, hogy tudnám kontrollálni magam, mert nem tudom honnan van ez. Gyanakodtam egyébként arra is, hogy ez kimeríti a szuperérzékenység fogalmát, de amikor ezt felvetettem a pszichológusnak, ő nem tartotta valószínűnek. Akkor valami más, de ez régóta probléma nálam. És ilyen helyzetekben elég könnyen kijön belőlem.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ha elkezdek ezzel dolgozni, az hosszas folyamat lesz. De hát erre is jók a játékok, hogy ilyenek felszínre kerüljenek. Szerintem a Death Mountain-t is két részletben fogom megcsinálni. Már csak azért is, mert oda is minimum dupla potionnel akarok menni. Ez egy igazi útvesztő. Ráadásul hatalmas is, úgyhogy szerintem sokáig elleszek ott. Valószínűleg ott is úgy csinálom, hogy szakaszokra bontom a fejemben, és ezeket próbálom lépésről lépésre teljesíteni, és akkor könnyebben meglesz.

A démon legyőzettetett!

Haladok a The Legend of Zelda játékban, immár a 7. dungeont, a demont abszolváltam sikerrel. Ez tényleg lényegesen könnyebb, mint a 6. dungeon, itt azért időztem, hogy összegyűjtsem a 100 rúpiát, hogy megvehessem az öreg bölcstől az extra méretű bombazsákot. Ezzel már 12, hanem 16 bombát tudok magamnál tartani. Így már könnyebb lesz a játék.

Azon morfondírozok magamban, hogy nem emlékszem arra, hogy korábban valaha is vásároltam volna extra méretű zsákot. És valószínűleg ezért is tudtam nagyon nehezen végigvinni ezt a játékot. Remélem, hogy jól emlékszem, mert akkor könnyebb lesz majd a 8. és a 9. dungeon, amikkel lesz dolgom bőven!

Mielőtt nekimegyünk ennek a dungeonnak, mindenképp meg kell szerezni az ételt, amit oda kell adni az éhes Goriyának, mert csak ekkor enged tovább. A főellenség meg ugyanaz az Aquamentus, aki az 1. dungeon főellensége volt. Ráadásul mivel ugyanannyira nehéz, ezért sokkal erősebb karddal könnyű megölni őt. Tehát komoly nehézségem nem volt most.

Ezért is csináltam meg azt, hogy összegyűjtöttem 68 rúpiát, hogy dupla potionnel menjen neki a 8. dungeonnak. Az biztos kemény lesz majd. a bejáratnál mentettem, már csak be kell lépnem.

Hosszasabb menetelés a The Legend of Zeldában

Mi tagadás, egyéb haszna is van a régi posztok migrálásának, minthogy egy helyre kerüljenek a posztok. Ha nem jutok el addig a posztig, amikor Chewie mondta, hogy a kék gyűrűvel feleannyit sebződök, akkor minden bizonnyal szenvedés lett volna a 6. dungeon. Úgyhogy most két nagy küldetésem volt a játékban. Egyrészt összegyűjteni 250 rúpiát, hogy meg tudjam venni a kék gyűrűt, majd további 68-at, hogy piros potion-nel biztosítsam magamnak, hogy ne haljak meg, és így nekimenni a 6. dungeonnak.

Emlékeztem rá, hogy nagyon nehéz, ezért itt már nagyon fontos, hogy alaposan felszerelkezve induljak a nagy kalandnak. Sikerült is elhalálozás nélkül megcsinálni, de így is vigyázni kellett.

Mivel kb. 33 rúpiával indultam neki a játéknak, ezért tudtam, hogy eljutni 250 rúpiáig nagyon sokáig fog tartani. De kénytelen voltam Linket bérgyilkosként alkalmazni, ha könnyíteni akarok a játékomon. Ám sajnos ebben a játékban ez nagyon rosszul fizető munka, így kénytelen voltam megnézni a térképet, hol nem fedtem még fel a 100 rúpia titkot. Mivel a térkép jobb-felső sarkán voltam, ezért jobb híján bevállaltam, hogy azt a részt, amit soha nem tudtam, hogy hogy jutok el, mert nincs ott lépcső. Ja, hogy ha nincs lépcső, akkor Link megmássza a hegyet! Értem már...

Így már könnyebb volt. Miután meglett a kék gyűrű, összegyűjtöttem a 68 rúpiát a dupla potionért, és mehettem a 6. dungeonba. Így már valamivel könnyebb volt. Könnyebben meghaltak az ellenségek, én se sebződtem annyiszor. De poén, és biztosan látszik a videóban is, hogy meg tudok zavarodni, ha hirtelen sokan támadnak, hogy mit csináljak. Azért nehéz ez a dungeon, mert egyszerre több oldalról támadnak, és azt se tudom, merre támadjak. Főleg, hogy a Wizzrobe-ok messziről támadnak... Megtanulok lehiggadni, és átlátni a terepet, mielőtt támadok.

Az viszont meglepett, hogy a főellenséget ennyire könnyű volt legyőzni. Egy nyílvessző és máris a túlvilágon tudhatja magát. Gohma egyébként is egy legendásan könnyű főellenség, az Ocarina of Time-ban is sokan egy kardsuhintásra megölik. De arra nem emlékeztem, hogy ennyire könnyű lenne megölni őt az első Zeldában. Igazából spontán találtam ki, hogy nyíllal támadom meg, mert úgy emlékeztem, hogy az Ocarina of Time-ban is a mennyezeten van Gohma, tehát messziről kell megtámadni, ahhoz, hogy aztán tudjuk kardozni. És lám, jelen esetben is eredményre vezetett. Nem is gondoltam volna, hogy vannak ilyen átfedések a Zelda játékok között. A másik játékból szerzett tudás jól jön ide is.

Kész egy nehéz dungeon, a 7. dungeon pedig pont arról híres, hogy könnyű. Úgyhogy azzal nem lesz gond, de utána a 8. és végül a 9... Arra alaposan fel kell készülni.

Gördülékeny folyamat

Magam sem hiszem el, hogy ennyire jól haladok a fogyással, de a január 2-i 74,3 kg-ról mára lementem 67,2 kg-ra. Ahhoz képest, hogy úgy számoltam, hogy májusra, talán júniusra lemegyek 65 kg alá, úgy néz ki, hogy ez már áprilisban, extrém esetben március végén meglesz. És akkor öröm és boldogság, mert elértem az egyik célomat, miszerint 60-65 kg közötti tartományban leszek.

De ezzel még nem értem el a végcélomat, hogy jól is nézzek ki, mert azért majd külön fogok dolgozni. Január 30-án vettem egy olyan okosmérleget, ami testzsírszázalékot, vízmennyiséget, izomtömeget, tehát mindent mér, és ez segíteni fog a későbbi céljaim megvalósításában. Illetve már most segít, mert folyamatosan látom a fejlődést. Százalékos értékben kiad egy összértékelést is, ami az elmúlt lassan másfél hónapban 69%-ról felment 87%-ra, tehát a testem már így is nagyon jó állapotban van. Egyre kevesebb a zsír, nő a vízmennyiség, tehát nagyon jól haladok.

Csak mivel február közepén 100%-ra kijátszottam a Ring Fit Adventure-t, ezért azóta érdemben nem edzettem, és már 1 kg-mal csökkent az izomtömeg. De úgy döntöttem, hogy ezzel most nem foglalkozok, majd ha lementem 65 kg alá. Akkor azért is lesz majd újra kedvem edzeni, mert az az igazság, hogy amikor a végén jártam a Ring Fit Adventure-nek, már nagyon abba akartam hagyni az edzést, mert mást akartam csinálni. Persze nem végleg, már akkor is tudatában voltam annak, hogy később lesz megint kedvem edzeni, de most nem akarom csinálni. Szerencsére vagyok annyira jó állapotban, hogy meg is engedjem magamnak ezt a szünetet.

Azért is lesz bőven dolgom magammal, mert van még egy érték, ami magas, és sehogy nem akar lemenni. Ez pedig a zsigeri zsír mennyisége. Az a gyanúm, hogy ez mindig is magas volt, ezért nem nézek ki igazán jól, még akkor sem, amikor 65 kg alatt vagyok. Azt olvastam, hogy ezen aerob edzéssel lehet segíteni, pl. úszás, futás. Tekintve, hogy úszni nem tanultam meg, marad a futás. De ezzel is majd akkor akarok foglalkozni, ha az első állomást elértem.

A másik nagy munka meg az evéssel lesz majd, hogy a gyakorlatban is alkalmazzam azt, amit Lukács Liza könyveiben olvastam, és megszívlelendőnek gondolom. Tehát akkor egyek, amikor ténylegesen éhes vagyok, azt amit megkívánok, és ha elég, félre tudjam tenni az ételt. Becsomagolni, eltenni a hűtőbe (nem kidobni!!), és később megenni, amikor megint éhes leszek és jól fog esni. Magyarán figyelni magamra, a testem jelzéseire. Ez egyébként főleg rólam szól, hogy szeretem-e magam annyira, hogy figyeljek magamra, fontosnak tartsam a testem jelzéseit és megfelelően értelmezzem azokat.

Ebből is látszik, hogy azzal, hogy lefogyok, messze nem értem célba, mert megtartani az ideális testsúlyt sokkal nehezebb lesz, mint most dolgozni érte. Azért sem nehéz ez most, mert azért nem hízok el nagyon, mert megvannak azok az egészséges és nem hízlaló kaják, amiket szívesen eszek. Álljon itt egy lista róluk:

• Kefir
• Alacsony zsírtartalmú joghurt
• Leves, akár tészta nélkül is (bár engem a levestészta nem hizlal)
• Csirkemell
• Hal
• Sült krumpli (forró levegős sütőben sütve)
• Kukoricasaláta (alacsony zsírtartalmú tejföllel és majonézzel)
• Extrudált kenyér (Abonett. Szeretem a péksüteményeket is, de tudom nélkülözni)
• Zabkása
• Müzli(szelet)
• Virsli (vízben főzve, vagy mikrohullámú sütőben magában melegítve)

Nem is annyira szegényes a lista! Szerencsés vagyok, hogy szeretem ezeket, és nincs az, hogy pár hét múlva feltépem a hűtőt, és ide a bolognai spagettivel, lasagnával, pizzával, édességekkel! Annak alapján, ahogy Lukács Liza leírta a könyveiben, soha életemben nem volt falásrohamom, de azt nagyon fontosnak tartom, hogy írt arról is, hogy vannak, akiknek enyhe mértékű evészavarai vannak. Én is ebbe tartozok, így nagyon jól tudom, hogy ez azért veszedelmes, mert nincsenek látványos tünetei, ezért nagyon nehéz észrevenni, így nehéz ellene tenni!

De megvan ennek is a módja: Önvizsgálatot kell tartani, felderíteni, hogy mit akarunk a plusz evéssel kompenzálni, majd gyógyítani magunkban azt. A pszichológiai segítségen túl további lehetőség, hogy akkor is az alacsony zsírtartalmú ételeket részesítjük előnyben, amikor nincs súlyproblémánk, hogy ne hízzunk vissza. De csak az alacsony zsírtartalmú kajákra való átállás nem ment meg. Aki nem néz az evészavarainak mélyére, az mással fog kompenzálni, mert attól, hogy valamiről nem tudunk, attól az ugyanúgy megvan bennünk. Ha viszont felderítjük az evéssel való kompenzálás okát, akkor könnyebb kezelni is a problémát, ami önmagában javítja az életminőséget. Azért nem írom, hogy önmaga ellen követ el merényletet, aki ezt nem lépi meg, mert minden ember másképp fejlődik mentálisan, és nem biztos, hogy felkészült arra, hogy magára borítsa a szekrényből a csontvázakat. De érdemes megtenni efelé az első lépést, mert hosszútávon csak saját magának tesz jót vele.

Egyébként valamilyen formában, de mindig kapok pozitív visszajelzéseket a kinézetemre. Más volt a téma, de valaki megkérdezte a legutóbbi Fantasy Expón, hogy hány éves vagyok. Én meg mondom, 37. Erre egy döbbent "az igen!" volt a válasz. Sokan mondják egyébként, hogy fiatalabbnak nézek ki a koromhoz képest, ami korábban jót tett az egómnak (bennem is van halálszorongás, nem tagadom), de most már ezt némileg másképp látom. Anyámmal néhány hete beszéltük, hogy férfiak az én koromban már kezdenek leépülni, én viszont soha nem voltam olyan jó állapotban, mint most. Mostani fejjel azt gondolom, hogy én vagyok az, aki azáltal, hogy folyamatosan karbantartja magát, jól korosodik. Az emberi test valójában lassan öregszik, és nem törvényszerű egy férfi olyan ütemben épüljön le, ahogy a nagy átlag esetében látszik. Nincs feleségem, se gyerekem, innentől talán nem vagyok jó összehasonlítási alap, mert lehet, hogy valójában azért vigyázok magamra, mert tetszeni akarok még. De a lényeg az, hogy az, amit manapság "longevity"-nek hívnak (ezt is követem), nem egy forradalmi dolog, mert az, aki vigyáz magára, az tényleg sokáig, jó egészségben élhet. Abban forradalmi a longevity, hogy egyre többen kapcsolják össze a testet és a lelket, és végre egyként kezelik! Mindkettő az ember része, és mivel a kettő kölcsönhatásban van egymással, nem választható külön. Tehát a hosszú életminőség elérhető, mert azzal, hogy folyamatosan karbantartom magam, az agy kapja a jelzést, hogy fontos vagyok magamnak, és ez, mint belső motiváció, az egész szervezetemet arra készteti, hogy küzdjön magáért.

Tehát sokkal komplexebb az egész folyamat, mint egy egyszerű fogyás. Az egész egy öngondoskodás. Minden szempontból.

The Legend of Zelda - Kész az 5. dungeon

Sikerrel abszolváltam az 5. dungeont az első Zelda játékban. Igen, éberebb állapotban valamivel könnyebb volt, alaposan át is gondoltam, hogyan könnyíthetném meg a játékomat. Arra is csak nemrég jöttem rá, hogy az az öreg bölcs, aki elvesz tőlünk 100 rúpiát, cserébe nemcsak arról gondoskodik, hogy 12 bombát tudjak magamnál tartani, de tele is rakja a zsákomat. És mivel a bomba szintén megkönnyíti a játékomat, ezért bíztam abban, hogy ha előbb azt megszerzem, utána könnyebb lesz a Recordert megszerezni.

Csak a baj ott van, hogy az öreghez ugyanúgy lehet eljutni, mint a Recorder-hez, tehát nem lehet előbb megszerezni az extra zsákot, mint a fuvolát. Így be kellett vállalni a nehezebb utat. Az is külön kihívás volt, hogy meglegyen a 100 rúpia, mire eljutok az öreghez, így külön emiatt is tizedelni kellett az ellenségeket. Végül meglett. Az meg gondolom, a videón is látszik, hogy mennyire féltem a Darknutoktól, több esetben is, ahogy kardoztam, egyből hátraarcot vettem. De végül nem volt annyira nehéz, mint amennyire számítottam rá.

A főellenség ugyanakkor csak másodjára lett meg. Az a helyzet, hogy rettenetesen izgultam, és nem éreztem jól magam a végére. Ugyanis valahol érzem, hogy ha felvételt csinálok a játékról, és kiteszem YouTube-ra, nem nyújthatom el nagyon a szerencsétlenkedésemmel, mert a néző könnyen tovább áll. Tudom magamról, én is így csinálom. Jobb esetben (például egy barát YouTube csatornájánál) ha már többedjére meghal, akkor előretekerek a videóban, hogy azért haladjon a történet, de ha egy idegen játékát nézem, én is könnyen elkapcsolok. Ezért van az, hogy alaposan megnézem a térképet, mielőtt felvételbe kezdek. Mondjuk a The Legend of Zelda játék esetében 2 éves szünet után folytattam a játékot, mert már a 4. dungeon, a Snake is erősen próbára tett, és éreztem, hogy már az is túl hosszú.

Tehát még ha nem is Speedrun meg profi videót csinálok, jogos elvárás a néző részéről, hogy haladjon is a játék, meg mutassak fel valami tudást, mert könnyen megunja. És mivel a 6. dungeon különösen nehéz, ezért alaposan tanulmányozni fogom a térképet, mielőtt folytatom ezt az egyébként fantasztikus játékot. Mert ha nem is azzal a hévvel, mint 2008-ban, de most is nagyon szeretem a The Legend of Zelda játékokat.

The Legend of Zelda - A Master Sword megszerzése

Ahogy migrálom át a régi blogpostokat, és eljutottam addig az időszakig, amikor teljesen bele voltam bolondultam a Zelda játékokig (2008 tavasz), úgy jött meg a kedvem a Zeldázáshoz. Gondolkodtam is, hogy melyik játékot venném elő. Végül, ahogy nézegettem a Backloggery profilomat az első Zeldára esett a választásom.

Úgy rémlett, hogy a 6. dungeonnál álltam meg, mert az hírhedten nehéz, de láttam, hogy csak 4 Triforce darabka van meg. Így nagy elánnal mentem neki az 5. dungeonnak, gondolván, hogy nem lesz komoly gond vele.

Nem úgy van az... Ez az a dungeon, amelynek Digdogger a főgonosza. Előbb a Recorderrel (Varázsfuvola) kell apróra összezsugorítani, majd karddal kivégezni. A baj csak az, hogy a Recordert nagyon nehéz megszerezni, ugyanis egy hadseregnyi Darknut állja utunkat. Ők az egyik legnehezebb ellenségek, mert pajzssal védi magát szemből, így csak oldalról és hátulról lehet megsebezni. További nehézség, hogy kiszámíthatatlan, hogy mikor fordulnak meg, ne adj isten, jönnek velünk szembe.

Így vissza kellett forduljak. Ezután jutott csak eszembe, hogy már korábban is szívtam a fogam emiatt a dungeon miatt, és az az általános javaslat, hogy most szerezzük meg a legerősebb kardot, vagyis a Master Sword-ot, hiszen könnyítünk a helyzetünkön. Több se kell nekem, megyek én utána. A temetőben van, csak a baj az, hogy hiába megyek oda, nem veszi fel Link a kardot. Itt már utánaolvastam, hogy mi a baj, kiderült, hogy 12 szívünk kell legyen a Master Sword-hoz... Hát nekem meg csak 10 van. Egyértelmű a feladat, megszerezni a hiányzó két szívet.

Úgyhogy előbb megszereztem Hyrule Field-ben a két hiányzó szívet. Hogy ez gördülékenyen menjen, néztem a térképet (ez ultimate segítség a játékban), hogy célirányosan nézzem meg a szíveket, melyeket vettem már fel, melyek maradtak még hátra. Csak most, ahogy részletesem elemeztem magamban a térképet, jövök arra rá, hogy az 5 extra szív nincs annyira szétszórva. Jellemzően a Hyrule Field keleti oldalán van, egy van középtájt. Ráadásul, ha jobban belegondolok abba, hogy milyen segítő tárgyakat lehet az első 4 dungeonban összegyűjteni, összeáll a fejemben, hogy az 5. dungeonra már tényleg mehetünk a Master Sword-dal, hiszen minden olyan segítő tárgy megvan, aminek köszönhetően mind az 5 extra szívet megszerezhetjük. És pont az 5. dungeonra durvul be a játék. De jó, hogy 16 éve játszok ezzel a játékkal, és csak most látok meg ilyen összefüggéseket.

Szerencsére gyorsan meglett a 2 hiányzó szív, úgyhogy mehettem ismét a Master Swordért. Emlékeztem a kombinációra, hogy jutok el a temetőbe, illetve megvolt, hol van a Master Sword. Ezzel már könnyebb lesz a játék. Terveztem is, hogy megcsinálom az 5. dungeont, de sajnos 4 órás alvással ugyanannyira nehéz ez a dungeon, mintha rendes karddal mentem volna neki. Úgyhogy inkább abbahagytam a játékot, majd legközelebb, amikor éberebb leszek.

Egészen jó még most is ilyeneket írni. A jövőben gyakrabban olvashattok majd ilyen posztokat. Ráadásul saját gameplay videómmal is illusztrálhatom, így konkrétan figyelemmel követhetitek, hogy miről beszélek. Arról nem is beszélve, hogy teljesen másképp írok már, mint 16 éve. Arra emlékszem, hogy volt is egy kis olvasótáborom ezen leírásoknak köszönhetően, de azért is hagytam abba az ilyen jellegű posztok írását, mert egyrészt más is érdekelt akkor, másrészt untam, hogy mindig ugyanúgy fejezem ki magam. De most más. Most jobb. Úgyhogy számíthattok ilyen írásra később is, hátha kicsit fellendíti a blogot is.

Gépesített valóság

Az utóbbi napokban többet játszok barátokkal online Nintendo Switch-en. Retro játékokkal Nintendo Switch Online-on, vagy F-Zero 99 van meg mindnyájunknak. Nem vertem külön nagydobra, hogy milyen jó eredményeket értem el a játékban, de ahogy együtt játszottunk, és vártuk, hogy gyűljenek az emberek, beszéltünk arról, hogy újabban mennyivel kevesebben játszanak F-Zero 99-cel, mint amikor kijött a játék. Arra már felfigyeltem, hogy ha a 60 másodperces időkereten belül nem jön be 99 játékos, akkor az idő lejártakor hirtelen "bejön" annyi játékos, hogy pont 99-en leszünk. Ez már korábban is gyanús volt, de itt tárták fel az igazságot, hogy gépi játékosokkal tölti fel a Nintendo a 99-es keretet, ők pedig valamivel "irgalmasabbak".

Most már mindent értek. Egy kicsit csalódás volt, de nem vág lelkileg a földhöz. Az a lényeg, hogy a játék alapból teljesítve van, hiszen megnyílt az összes pálya. Ráadásul így az egyéb extrákat is könnyebb lesz megszerezni.

Kimagasló eredmények az F-Zero 99-ben

Egyszerűen nem térek magamhoz! Nemhogy másodjára is sikerült végigmenni a Queen Cup-on online versenyen, de magasan felülmúltam az valaha eddig elért legjobb eredményemet! Beállítottam az eddigi rekordomat, ismét 4. helyen végeztem egy pályán.

Ráadásul nemhogy tudtam menni a White Land II pályán, de azon is az 5. helyen végeztem.

És ami a legszebb, hogy 902 ponttal a 6. helyen végeztem.

Soha, még csak megközelítőleg sem végeztem ennyi jó helyen! És akkor a részletek.

Ezt meg kellett örökíteni, ilyen jó, nem tudom, mikor voltam. És most 10 órakor lesz a King Cup, megyek mindenképp, hogy kipróbáljam magam. Ilyen eredménnyel simán összjöhet a Fire Field pály!

White Land II pálya megnyitva!!

Végre!! Végre, tudtam teljesíteni a Queen Cup-ot az F-Zero 99-ben! De épp, hogy sikerült bejutni a Top 20-ba, mert nemcsak hogy a 20. helyen végeztem a White Land I pályán, hanem talán, ha néhány századon múlt, hogy nem engem vittek el az idegenek.

Röviden összefoglalom, hogy néz ki egy ilyen verseny: 5 pályából áll egy bajnokság, és 99-en vágunk neki. Minden pálya minden körében kiesik 5 játékos (akit elvisznek az idegenek), így az a négy körös versenyen egy pályán 20-an esnek ki. Tehát a második pályára 80-an jutnak tovább (a legelső körben 4-en esnek ki), a harmadikra 60-an, a negyedikre 40-en, és így maradunk 20-an a végére. A Queen Cup-on ezt most sikerült először abszolválni.

Nagyon durvák a versenyek az F-Zero 99-ben! De már régóta tudom, még a Mario Kart Wii-s korszakból, hogy az online versenyeken erősen a dzsungel törvényei uralkodnak, nincs ez másképp az F-Zero 99-ben sem. És mivel én nem vagyok az a nagyon erőszakos játékos, ritkán érvényesülök online versenyeken. Az F-Zero 99-be is nemrég, több hét szünet után tértem vissza, és meglepett, hogy mennyire jól ment a játék. Előtte mindig a 99-es mezőny középmezőnyében végeztem, tehát az 50. hely körül, de inkább a 40-50. közötti helyen. De amikor néhány napja újra elővettem a játékot, azon kaptam magam, hogy sokkal jobb helyeken végzek! Nem ritka a Top 20-as helyezés, sőt, megjavítottam a versenyen eddig elért legjobb eredményemet egy 4. hellyel!

Ez megalapozta, hogy próbálkozhatok a Queen Cup-on és a King Cup-on is megszerezni az utolsó pályát. Ma ez végre sikerült, de csak másodjára. Előszörre sem csináltam rosszul, de egy végzetes hiba miatt a 31. helyen kiestem a játékból. Annyi volt, még a kifutópályán négy aknával is ütköztem, és ez annyira megkopasztotta az erőmérőmet, hogy nem tudtam az extra gyorsítást használni, így nem tudtam felvenni a versenyt a többiekkel.

Aztán másodjára, a következő meghirdetett versenyre már sikerült elérni, de itt is épphogy! Az volt a szerencsém, hogy az utolsó pályára pont sikerült annyi aranyszikrát összegyűjteni, hogy mehettem az égi pályán. Szükségem is volt rá, mert messze nem volt biztos, hogy meglesz a 20. hely. Valahol a 23. hely körül álltam, amikor megtelt az aranymérő, így mehettem az égi pályára. Ott már csak száguldani kell, ügyesen rámenni az extra gyorsítókra, és... Azt nem mondom, hogy megvan, mert épp, hogy meglett. Valami 1 tizeddel lettem csak jobb a 21. helyezettnél, őt már kapták is fel, és annyira közel volt hozzám, hogy azt hittem, hogy én estem áldozatul. Mire láttam, hogy a játék a 20. helyen jegyzett engem. Úgyhogy megvan, megvan! Mehettem az utolsó pályán!

Itt meg már nem kapnak el senkit, mindenki célba ér, tehát biztosított volt, hogy teljesítem a versenyt. Csúnya is lenne, ha a végére csak 5-en tudnák teljesíteni a versenyt, így is nagypn nehéz bejutni a legjobb 20-ba! Itt már "gála-szerűen" versenyeztem, nem zavart, hogy 18-19. helyen voltam. Csak az számított, hogy végre meg van nyitva az utolsó pálya!

Végül is a 17. helyen értem célba, szégyent nem vallottam. De ez tényleg kemény volt. Most már csak a King Cup-on hiányzik az utolsó pálya, a Fire Field, és akkor meglesz az összes pálya. Ha elönt az adrenalin, az emeli a játékélményt, főleg, ha van annyira jó a játék. Márpedig az F-Zero 99 van annyira jó! Úgyhogy az elkövetkezőkben fogok harcolni a King Cup utolsó pályájáért.