A holland irodalom peremén

A mai nappal újabb könyv került a holland irodalmi magánkönyvtáramba, méghozzá Stephan Enter: Perem (Grip) című könyve. Ezt nem holland / flamand irodalmon vettük, hanem van külön szövegolvasás óra, ahol további könyveket olvasunk, jellemzően hollandul. Ennek van magyar fordítása is (amit speciel az a tanárunk fordított, aki az órát is tartja), meg is találtam a Moly.hu oldalon, és meglepetésembe a Könyvudvarban 87% kedvezménnyel meg is vásárolható. 3000 forint helyett 400 forint. Na mondom magamban, ezt nevezem Black Friday-nek vagy végkiárusításnak! Még épp csak beleolvastam, egyébként ahogy olvastam a molyon az értékeléseket, nem arat egyértelműen sikert, Hollandiában viszont díjazták is a regényt. Kíváncsi leszek, hogy fog tetszeni. Az biztos, hogy a borító nagyon tetszik. Egyrészt, hogy matt borítású, másrészt maga a kép is elárulja, hogy milyek körülmények között játszódik a történet, harmadrészt meg a lila színű háttér egyszerűen csodálatos! Kíváncsi vagyok, milyen maga a történet.

Egyébként nem ez az első ilyen könyv, amit szövegolvasáson hallottam és megvettem. A másik Nescio: Az élősködő / Titánok / Költőcske. Ez előző félévben volt olvasmány, egészen pontosan a Költőcskét (Dichtertje) olvastuk hollandul. Azóta olvastam a másik kettőt is, így erről már tudok nyilatkozni, hogy ez nem az én stílusom. Annyira költői a megfogalmazás, annyira túl van díszítve, hogy szinte nem érzékelem a történetet. Olyan, mint a torta, amit olyan szinten telenyomtak habbal, hogy már érezni a torta ízét tőle. Émelyítően giccses, ráadásul öreges is a szóhasználat. Szinte azért volt kellemetlen olvasni, mert teljesen ilyen öreg bácsinak képzeltem magam, aki a karosszékében ülve, a pipáját szívva olvassa ezt a könyvet. Úgyhogy ez a könyv inkább a polcon marad. Egyébként a Gondolat kiadó "akcentusok" címmel jelentetett meg egy 8 könyvből álló sorozatot, holland / flamand irodalom nagyjaiból válogatva. Megvenném a többit is.
Egyébként az előző félévben kellett egy holland regényből holland nyelvű esszét írni és én a Költőcskét választottam. Írni sem volt kellemes. Nemcsak azért, mert még csak most vagyok kanyarba a B1-es szint felé, és még nehéz komplex fogalmazást írni hollandból, hanem tényleg nehéz volt még magyarul is összeszedni a gondolataimat, mert annyira nem éreztem, hogy miről szól a történet. A díszítés teljesen elfedte a tartalmat. Végül egy holland weboldal segítségével oldottam meg. Ezen az oldalon összefoglalásokat lehet olvasni irodalmi művekből. Nyilván nem másoltam le egy az egyben, mert az tényleg csúnya lett volna, hanem azt csináltam, hogy a holland esszé segítségével írtam meg először magyarul a gondolataimat és a magyar változatomat fordítottam le hollandra. Tehát, duplán írtam meg az esszét. Ez volt az egyik vizsgaidőszakos projektem, amivel januárban foglalkoztam.

Erre a félévre viszont nem vettem fel a szövegolvasást. Egyik szaktársamat kérdeztem meg, hogy mit olvasnak. De egyrészt azért nem vettem fel, mert szabadon választható tárgy, másrészt ütközött a nyelvi lektorátusos nyelvórával, amit fontosabbnak tartottam. Elkezdtem ugyanis spanyolul tanulni.

Írtam már arról, hogy ez az a latin nyelv, amit meg akarok tanulni középfokon, és ehhez továbbra is tartom magam. Igazából fel akartam venni a szövegolvasást is, de nem volt megfelelő időpont, a spanyol nyelvnél meg kötelező az órai jelenlét, és mivel mindenképp akartam tanulni a nyelvet, ezért inkább ezt választottam. Azért is akartam egyébként mind a kettőt tanulni, hogy a krediteket is gyűjtsem. Alapvetően nagyon jól állok kreditekből, ha ebben a félévben is sikerül mindegyik tárgyat teljesíteni, akkor 127 kreditem lesz az elvárt 120 helyett, ami azért fontos, mert ha Erasmusszal tényleg kijutok Hollandiába, akkor ott annál kevesebb kreditet kell teljesíteni, hogy meglegyen az alapszak 180 kreditje. Erre lett volna jó a szövegolvasás is, hogy 129 kreditem legyen, de egyik tanár sem tartotta jó ötletnek, hogy egyénileg teljesítsem a tárgyát, így szelektálnom kellett, és inkább a szívemre hallgattam.

És nem bántam meg. Már az első óra alapján is úgy néz ki, hogy az eddigi legjobb nyelvtanárok egyikével lesz dolgom. Ugyanis pont azon van, hogy rendszerszerűen tanuljuk a nyelvet. Tehát van egy szabályszerűség, amit aztán mindenhol alkalmazhatunk. Ilyen például a jelen idejű igeragozás. Az egyes szám harmadik személyű ragozás nevezhető alapnak (például: canta), egyes szám második személyben csak egy s betűt kell hozzátenni (cantas), többes szám harmadik személyben pedig egy n betűt (cantan). És elmondása szerint ez a rendhagyó igékre is igaz, tehát ezzel meg lehet könnyíteni a nyelvtanulást magunknak. Illetve az ékezet megfelelő használatára hívta fel a figyelmet. Maguk a spanyolok sem használják megfelelően, de tőlünk nyelvvizsgán elvárják a pontos használatot. Például igeragozásnál csak többes szám második személybe teszik ki az ékezetet. Egyébként nagyon jó. Élmény tanulni a nyelvet, és egész jónak ígérkezik a könyv. És nem felejtettem el spanyolul olvasni. De rettenetesen vicces volt, ugyanis az olvasmányban a számok arab számmal volt írva, és olyan lazán olvastam spanyolul, hogy észre sem vettem, hogy a számot viszont hollandul mondtam. Teljesen kimentek a számok a fejemből spanyolul. És valahányszor megláttam egy számot, azt mindig hollandul akartam mondani. Úgyhogy ez ilyen mix holland-spanyol nyelv lesz nálam.

Úgyhogy visszatér a spanyol az életembe. Ez lesz a negyedik nyelv a német, holland és japán mellett, amit középfokon akarok tudni beszélni.

Erasmus jelentkezés

Újabb fejezetéhez érkezett nálam az Erasmus jelentkezés, ugyanis végül 2022 őszére halasztódott a holland egyetem. Végül jó, hogy így alakult, mert nagyon kedvezőek a kilátások, két okból is.

1. Idén két holland egyetemmel bővült a választható egyetemek száma. Idéntől lehet menni Amszterdamba és Edébe is. Amszterdam ráadásul azért különösen jó, mert oda elég B1-es szintű holland. Az meg meglesz a félév végére.
2. Pont ma találkoztunk azzal a tanárnővel, aki a Néderlandisztika szakon az Erasmusért felelős, beszélgettünk vele, és csak én voltam egyedül annyira elhivatott, hogy jelentkezzek. A többiek kivárnak.

Így hely mindenképp van. Maximum három egyetemet lehet megjelölni, végül a következő sorrendet találtam ki:

1. Leiden
2. Amszterdam
3. Ede

Még két egyetem van, ahova jelentkezhetnék, de mind a kettő nagyon nehéz. Az egyik Utrecht. Ezzel az a baj, hogy itt nincs konkrétan Néderlandisztika szak, így más tárgyakból kell a szükséges krediteket összegyűjteni, és állítólag nagyon nehéz. Groningen lenne a másik, ezzel meg az a helyzet, hogy tavaly ide C1-es holland kellett, ezt idénre levitték B2-re. Ezért ugyan bekerült a jelöltjeim közé, de aztán az Erasmus oldalán olvasva az élménybeszámolót, kiderült, hogy nagyon nehéz teljesíteni. Bár hozzáteszem, csak idén vitték le a nyelvi szintet, úgyhogy lehet, hogy könnyebb lenne, de inkább így érzem jobbnak, mert nem biztos, hogy sokkal könnyebb lenne.

Mind a három egyetemre szívesen mennék. Leiden egy csodálatos város, ahol akár az egész életemet leélném. Mondjuk, hogy mennyire drága a lakhatás, még nem tudom. Eljátszottam a gondolattal, hogy ha Leidenbe kerülök, akkor lehet, hogy szomszéd városba Alphen aan den Rijn-be költöznék, mert az talán olcsóbb. Onnan meg vonattal negyed óra Leiden. Illetve Alphen aan den Rijn-ben gondolkodtam Amszterdam esetében is, de kiesett, mert több, mint egy óra a vonatút, ráadásul át kellene szállni Woerden-ben. Úgyhogy Amszterdam esetében maradnak azok a diákszálló weboldalak, amiket Tukeinon linkelt nekem: The Student Hotel, Erasmus Play vagy Housing Anywhere. Ede városáról még életemben nem hallottam. De ahogy utánanéztem, tetszik, hogy Gelderland-ban van. Ugyanis az egy dolog, hogy Leiden nagyon szép város, de Észak-Holland és Dél-Holland tartományok túlzottan zsúfoltak. És inkább Hollandiának egy nyugodtabb, ritkábban lakott területén telepednék le. Ede ebből a szempontból nagyon jó helyen van. Nincs is messze Utrecht-től, de ott van Arnhem és Nijmegen is. Úgyhogy amit olvastam, nyugalom szempontjából Ede lenne a legjobb választás. Meg hát Hollandia keleti oldalán van, közel a német határhoz, egyébként is átjárnék Németországba.

Nagyon örülök, hogy több lehetőség adódott most, könnyű volt most jó helyeket választani. Ígéretes jövő áll előttem.

Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru póló

Ma megjött a rendelésem a Letmicrótól, a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru póló.

Ez a kép nagyon tetszett, úgy voltam vele, hogy ezt pólónak mindenképp. Ez egyébként a japán kiadású Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Blu-ray 9., vagyis az utolsó lemezének borítója. Egyből tudtam, hogy kék háttérrel világoskék pólón ez nagyon jól fog mutatni. És tényleg nagyon jó lett. Mondjuk meg is fizettem az árát, mert 4.100 forint volt. De megérte. Ez mint az animéből egy relikvia, nagyon fogok rá vigyázni, és szeretném a lehető legtovább hordani.

Ezt a pólót már M-esként csináltam annak reményében, hogy nemcsak le fogok fogyni, hanem meg is fogom tartani a súlyomat. Azt vettem észre magamon, hogy amikor 65 kg körül vagyok, akkor nagyon jól állnak rajtam az M-es ruhák, viszont 70 kg fölött már inkább L-esek kellenek. Úgyhogy ez a póló plusz motiváció arra, hogy jobban nézzek ki.

Ezzel az animével meg továbbra is úgy vagyok, hogy ha nem lehet fancuccot kapni belőlük (Japánon kívül legalábbis), akkor csináltatok magamnak.

New Super Mario Bros. fókuszban

Nem egyszer tapasztaltam már azt, hogy újra felfedezni egy játékot is tud akkora élmény lenni, mint először játszani egy játékkal és azonnal beleszeretni. Ilyen nálam most a New Super Mario Bros., ami új értelmet nyert nálam Wii U-n és ugyanazzal a lendülettel játszom, mint annak idején, amikor megkaptam a játékot (2007 karácsony). Már kész is az első két világ. Jól is ment és maga a játék is élmény volt. A 2. világot azért szeretem nagyon, mert ez a puszták országa (a Super Mario Bros. 3 óta a 2. világ szinte mindig sivatag), mert a pálya zenéjét annyira szeretem, hogy képes vagyok csak azért csak azért járkálni a pályán, hogy minél többet halljam.

És az az érdekes, hogy nem a régi időkre gondolok, amikor játszok, hanem az újra felfedezésnek örülök, hogy most, 2022-ben ugyanúgy élményt okoz a játék, mint annak idején 2007-2008-ban.

A másik, ami nagy örömöt okoz, hogy csak nem kell sietni a Nintendo DS játékok megvásárlásával, ugyanis elolvastam Nintendo Life-on is a hírt és egy nagyon fontos részlet szerepelt benne:

Users who link their Nintendo Network ID wallet (used with Wii U and the Nintendo 3DS family of systems) with their Nintendo Account wallet (used with the Nintendo Switch family of systems) can use the shared balance to purchase content on any of these systems until late March 2023. After that, the balance can only be used to purchase content for the Nintendo Switch family of systems.

Mivel nálam alapvető volt, hogy összekötöm a Nintendo Netword ID-t a Nintendo Account-tal, ezért nálam is él az, hogy jövő év március 31-ig szabad a vásár! Pont ezt próbáltam most ki, ugyanis úgy vettem meg a New Super Mario Bros.-t, hogy a Nintendo Accounts weboldalon keresztül töltöttem fel €10-t és mivel a két profil össze van kötve, ezért nemcsak a Nintendo Switch-en jelenik meg a €10, hanem Nintendo 3DS-en és Wii U-n is. Így tudtam megvenni Wii U eShop-on keresztül a játékot. Ezek szerint több mint egy évig vehetem meg azokat a játékokat, amiket még meg akarok venni. Úgyhogy sokszoros az öröm, eddig eléggé háttérben volt az utóbbi időkben Nintendo, de most valószínűleg megint fókuszban lesz.

Wii U ismét elővéve

Ma hozta nyilvánosságra a hírt a Nintendo, hogy 2023. március 31-én le fogja kapcsolni a Nintendo 3DS és a Wii U Nintendo eShop szolgáltatását. Tehát még több mint egy évig lehet használni, tehát alapvetően nem lenne annyira sürgető, ha nem vennénk számításba azt a nem elhanyagolható tényt, hogy bankkártyáról pénzt feltölteni csak 2022. május 22-ig lehetséges. Ez alaposan felborította most a személyes prioritásaimat, ugyanis meg akartam venni azokat a Nintendo DS játékokat, amikkel szeretnék Wii U-n is játszani, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar eljött ennek az ideje. Azért csak a Nintendo DS játékokról beszélek most, mert ezeket sehol máshol nem tudom TV-n keresztül játszani, csak Wii U-n. Minden mást tudok helyettesíteni valahonnan máshonnan, csak a Nintendo DS-t nem. Ez pedig a streamelés miatt fontos számomra.

És hát eleddig csak két Nintendo DS játékom van letöltve, a Super Mario 64 DS és a Mario Kart DS. Nem is vártam sokáig a harmadik játékkal, ami nem más, mint a New Super Mario Bros. lett.

Igazából örülök is neki, mert nagyon jó újra elővenni a játékot. Nemrég játszottam végig a New Super Mario Bros. Wii-t, fel is töltöttem a YouTube csatornámra. És már akkor elgondoltam, hogy tökre menő lenne a New Super Mario Bros.-t is végigjátszani és feltenni YouTube-ra. Ennek egy része mára megvalósult. De ezt streamelni nem tudom, mert nincs rá eszközöm. Wii U-t meg csak ne kössek már DVD-felvevőhöz. Azt már csak HD-ban lenne jó játszani. Ehhez fog kelleni egy AverMedia-szerűség. Vagy bagszival beszélgettünk erről nemrég, ő valami más felvevőkészüléket használ, de tud még egyet, ami elég olcsó. Elvileg 20.000 forint alatti és 1080p-s, 60 fps felvételt tud játékból kreálni. Az lenne számomra ideális.

De természetesen nemcsak New Super Mario Bros.-t streamelnék, ha Nintendo DS játékról van szó, hanem például a két The Legend of Zelda játékot, a Pokémon játékokat, amik kijöttek Wii U-ra, a Metroid Prime Hunters (bár Metroidhoz kurvára hülye vagyok), illetve a Brain Training meg a Big Brain Academy. És a Nintendo DS a legégetőbb, hiszen minden korábbi Nintendo kézikonzol játékait tudom streamelni Super Game Boy-jal (Super Nintendo) vagy Game Boy Player-rel (Nintendo GameCube), Nintendo DS-hez ilyen kiegészítő viszont már nincs, Nintendo 3DS-hez pláne nincs. Utánakérdeztem egyszer, hogy miként lehetne eredeti játékot streamelni, állítólag ahhoz a konzolba kéne kamerát ültetni, amit semmiképp nem vállalnék.

A dolog talán annyira nem sürgető, mert Nintendós feltöltőkártyáról augusztus 28-ig lehet Wii U-ra és Nintendo 3DS-re pénzt feltölteni. Ami azért jó, mert emlékeim szerint Hollandiában még bőséggel lehet kapni Nintendo eShop cardot, és mivel úgyis május végén tervezek visszamenni, így szabad lesz a vásár. Vagy nem... Most néztem a Bol.com-on, a Coolblue-n és a Media Markt-ban sem találtam. Márpedig, ha itt nincs, akkor félő, hogy hiába túrom fel értük egész Hollandiát. No majd kitalálok valamit.

Az biztos, hogy a többi játékot (Nintendo 3DS, Wii U játékok digitális formában, többi retro konzol) elengedtem lélekben, hiszen a Magyar Nemzeti Bank nem szakadt rám. Úgyhogy valamit valamiért, ha már a Nintendónak ennyire égető lett bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShopokat.

Úgyhogy a Wii U újra aktív lett, sokat fogom használni, és komoly szerepe lesz, ha majd tudok HD játékot is felvenni.

Fantasy Expo - 2022. február 12.

A tavaly nyári MondoCon után ismét voltam animés rendezvényen, a Fantasy Expón. Akkor a nyári MondoCon nekem nagyon rossz volt, ezért gyakorlatilag el is könyveltem magamban úgy, hogy az volt az utolsó con, amin (Magyarországon) részt veszek. De viszont most kifejezetten volt kedvem menni a Fantasy Expóra. És nagyon jól sikerült, úgyhogy visszajött annyira a kedvem az egészhez, hogy gondolkodok azon, hogy a tavaszi MondoConra is kimenjek. De azt csak úgy, hogy ha lesz elég program, ami érdekelni fog.

Még előző nap felmentem Pestre az albérletbe, hogy ne kelljen olyan nagyon korán kelni. A reggeli készülődés után az Árkádba mentem az INTERSPAR-ba vásárolni magamnak, de a Burger Kingből is kiszolgáltam magam. Annyira nem siettem most, már 10 óra is elmúlt, mire elértem a 2-es metrót, amivel a Keleti Pályaudvarig utaztam. Útközben a Yakusoku no Neverland 2. évadának 9. részét néztem. Érdekes különben ez az anime, mindenki átkozza, hogy mennyire rossz lett, én messze nem tartom annyira rossznak. Én nem érzem azt a kb. 100 fejezetnyi hiányt, amiről beszélnek. Az, hogy nem annyira izgalmas, mint az első évad, az tény. Pedig itt is lehetne mivel növelni az izgalomfaktort, inkább ha valami miatt nem tetszik, az az, hogy nem annyira dinamikus, mint az első évad. De hát elég magasra tették az első évaddal a lécet, és hogy azt nem sikerült megugrani, az tény, de nem is annyira rossz, mint ahogy azt sokan gondolják.

A Keletibe érve a 24-es villamossal kell tovább menni, de pont előttem indult el. Na szép... eleinte azt gondoltam, hogy várhatok negyed órát a következő villamosra, amikor láttam, hogy a 2M is megáll a Balázs Béla utcánál, úgyhogy csak 5 percet kell várni. Remek! Korábban is káttam, hogy új villamost indítottak ott a 24-es mellett, de nem gondoltam, hogy a 24-esnek szinte a teljes vonalán megy. Mindenesetre szerencse. Bár amikor megérkeztem, erősen kételkedni kezdtem abban, hogy mennyire szerencse, hogy hamarabb odaértem, ugyanis irgalmatlan sor állt a bejárat előtt. Ami egy részről nagyon jó dolog, mert még mindig van egy masszív animés közösség, amire érdemes odafigyelni. Beálltam a sorba. Mivel nem volt kivel beszélgetni, ezért Spotify-on Podcastet indítottam el magamnak.

Hogy gyakoroljam a hallott szöveg értését hollandból, meg amúgy egész jól beszélnek. A Power Unlimited a legnagyobb holland videojátékos magazin, már 30 éve jelen vannak. A bejutás azért nagyjából a normál menetrend szerint ment, nem volt fennakadás. Bent már javában zajlott a program. Árusok voltak szép számmal, meg jó is, hogy vannak akik egyedi ötletekkel jönnek, de olyat még nem láttam, akik megmozgatnák a fantáziámat. Többen próbálkoznak azzal is, hogy saját animés stílusú karaktert találnak ki, de részemről hiába, mert ha nem tudok hozzájuk kapcsolódni, akkor nekem ingyen sem kell. Leginkább azokért az árusokért jövök, akik eredeti, japán termékeket hoznak el eladásra. Ez az animepiac ugyanis arra jó nekem, hogy egyébként drágán rendelhető cuccokból szerezzek be magamnak olcsóbban. Úgyhogy Airisu animés boltja echte jelölt nálam. Szét is néztem nála, jöttek új Haikyuu!!-s cuccai (mivel hogy többségében én Haikyuu!!-s cuccokat keresek).

Meg is "jelöltem" egyet, de egyelőre eltetettem magamnak, szétnéztem máshol is, mielőtt végleg megveszem magamnak, hátha találok mást is. Catrin-nek volt Karasuno sportmeze 9-es számmal, tehát Kageyamás. Azt megvettem volna, ha lett volna nálam 9.000 forint. Azt egyelőre privátban egyeztetjük, hogyan lehetne az enyém, az a jövő zenéje. Remélhetőleg nem annyira távoli, hogy alig hallom. Mindenesetre mivel mást nem találtam, ezért visszamentem a Kageyama figuráért, ami Airisu-nek volt.

Aranyos. Ezzel a vásárlós része részemről kimerült. Aztán Bagszihoz mentem egy párszor, ő kívül volt, ott árulta a Pokémonos cuccait, meg amit rábíztak. Beszélgettünk, illetve felmentem a konzolrészleghez, oda van kiállítva a Nintendo Switch Mario Kart 8 Deluxe-szal. Amikor először odamentem, foglalt volt. Egy kicsit néztem, hogy játszanak. Volt is ott egy régi barátom, Cater. Gondoltam szólok neki, hogy itt vagyok én is, de végül nem erőltettem a dolgot. Elmentem onnan, aztán nem is láttam többet. Utána mindig, amikor visszamentem, senki nem játszott Nintendo Switchen. Úgyhogy egyedül játszottam ott, pedig szívesen vettem volna, ha játszik velem valaki. Egyszer volt valaki, aki nézte a játékomat, fel is ajánlottam, hogy csatlakozhat, de mondta, hogy annyira nem Nintendós, hogy játsszon is vele, ezért megmaradt nézőnek. Egyébként egész jól elbeszélgettem vele, hogy látja a Nintendót, mindig érdekes olyan ember szemszögét is megismerni, akinek az XBOX-a mellett van a Nintendo, és nem az képezi a videojátékos hobbijának fő részét.

A nagyszínpadnál nagyon nem voltam. A karaokésok énekeltek, abból néztem meg néhányat, majd a koreai táncbemutatóra mentem vissza. na az egyáltalán nem érdekelt, úgyhogy azonnal leléptem. Egyébként kerestem a karaoke termet, de elég nehezen találtam meg. Leghátul volt, ráadásul 14 óra körül is még épp csak készülődtek... Ülőhely se volt szabadon (a terem nagyon kicsi volt) úgyhogy annyiban hagytam az egészet. Még a beszélgetést néztem meg Yuuko-val, Riczcel, Iskariones-szal és egy negyedik lánnyal, akinek nevére nem emlékszem. Nagyon jónak indult a beszélgetés, Ricz Heike Monogatari ajánlójának köszönhetően bekerült az anime a tervezett listába.

Nem néztem sokáig a beszélgetést, mert visszamentem Békéscsabára, mert egy pár dolgot itt felejtettem és visszamentem értük. Kezdődik hétfőn a 4. félév az egyetemen. És nem akartam nagyon későn hazaérni. Nagyon jó volt, egyérszt jó volt ennyi anime rajongót látni és hogy egy ilyen kis rendezvényen is jelen vannak, másrészt meg összességében a szervezés nagyon jó volt. Konkrétan meg is fordult a fejemben, hogy elmennék a tavaszi MondoCon-ra, de látva a Facebook oldalt, szinte szégyellem, hogy egyáltalán eszembe jutott. Megvárom, hogy mik lesznek a programok, és ha megfelelő lesz, akkor elmegyek.

Készítettem még képeket, azok itt tekinthetők meg.

Madonna: American Life

A napokban sikerült megszerezni azon négy Madonna albumok egyikét kazettán, amiket meg akarok venni magamnak. Ezek közül már csak három jelent meg kazettán, és milyen érdekes, hogy pont a legritkábbat, ennek következtében a legdrágábbat sikerült elsőre megszerezni, még megfizethető áron. Ez pedig az American Life, amit még a Madonna rajongók sem ítélnek meg egységesen. El lehet képzelni, hogy viszonyul hozzá egy olyan zenehallgató, aki kritikával illeti Madonna munkásságát. Nos igen… Bőven van miért kritizálni ezt az albumot, mégis fontos, mert magyarázatot ad arra, hogy miért lett Madonna karrierje olyan, amilyen. Lássuk is a részleteket.

1. American Life
2. Hollywood
3. I'm so Stupid
4. Love Profusion
5. Nobody Knows Me
6. Nothing Fails
7. Intervention
8. X-Static Process
9. Mother and Father
10. Die Another Day
11. Easy Ride

Talán leginkább az előző album, a Music zenei irányzatát követi ez az album, de igénytelenebb formában. Érdekes, hogy azt az albumot pont a minimalista mivolta miatt szeretik, és ha úgy vesszük, tényleg volt valami feelingje, de ennek az albumnak nem igazán van. Nincs igazán dallama a zenének, nincs a daloknak egységes mondanivalója, nincs koncepciója az albumnak.

De ami még ennél is nagyobb baj, hogy szöveg terén is bőven kritizálható az album. Elsősorban magáról énekel az énekesnő, de az albumot az Amerika-ellenes kritikáival kezdi. Kritizálja a modern életet, és hogy mindenki Hollywoodba vágyik. Ez azért rettenetesen visszás tőle, mert az amerikai életmóddal egy olyan dolgot kritizál, amit a karrierjével ő is beletette a magáét, hogy olyan lett, amilyen. Ráadásul az “I’m so Stupid” című dal csak a címében önkritikus, hiszen a végére az lesz a konklúziója, hogy “everybody’s stupid”. Merthogy ő maga levetette a saját butaságát azáltal, hogy nem hisz a külsőségeknek, de mindenki más buta, aki hisz még benne. Ez is milyen már? Főleg hogy ezután az album után is bőven csinált olyanokat, amikkel szembemegy ezzel a dallal.

Amire viszont utaltam, hogy miért fontos ez az album, a Mother and Father című dal, ami talán az egyetlen őszinte szövegű dal az egész albumon. Itt ugyanis a saját gyerekkoráról, az anyjának elvesztéséről énekel. Konkrétan késztetett is arra, hogy olvassak utána Madonna gyerekkorának, hogy s mint voltak a dolgai. És hát igen… azt hiszem, megértettem, hogy miért alakult úgy az énekesnői karrierje, ahogy. Röviden arról van szó, hogy 5 évesen meghalt az anyja, amit sehogy nem tudott feldolgozni. Aztán általános iskolában volt az a szokása, hogy mindenkivel láttatta az alsóneműjét. Meg hát persze lázadt azellen (a testvéreivel), hogy az apja más nővel legyen együtt, aki kiválthatja az anyja helyét. De leginkább az általános iskolás tevékenységei utalnak arra, hogy az anyjának elvesztése egy fel nem dolgozott trauma volt számára. Madonna nagyon hamar elvesztette az első hiteles női képét, ennek hiánya manifesztálódott abban, hogy már általános iskolában is annyira mutogatta magát, hiszen folyamatosan mutogatta magát általános iskolában. Ugyanígy később ebben manifesztálódott az is, hogy az énekesnői karrierjének leginkább az első felében kiárusította szexet. Azt gondolom, hogy ezekkel a dolgaival leginkább saját magának akart bizonyítani, hogy ő benne igenis megvan az a nőiesség, amit hiányolt. Az is beszédes, hogy Madonna anyja emlőrákban halt meg. Madonna, mondhatni, kompenzált. Mi meg ennek a kompenzálásnak voltunk a szenvedő alanyai...

A borító egyébként egész jól néz ki, kifejezetten igényes munka. Ez a harci fegyverzet talán magyarázatot ad arra, hogy Madonna az ekkoriban zajlő iraki háború miatt vehette elő 2003-ban az amerikai életet, mint fő téma. Nem sokat tudok Amerika történelméről, de sejtéseim szerint George W. Bush volt a legtöbbet szidott amerikai elnök, főleg a háborúk miatt. Szinte divat is volt beszólni neki. Hasonlóan emlékezetes dal volt 2002-ből George Michael: Shoot the Dog, ahol George Michael szintén szidta a háborús törekvéseket. Ő nemcsak az amerikai elnök, de a brit miniszterelnök ellen is felemelte a hangját. Érdekes idők voltak a 2000-es évek első évei.

De visszatérve az albumra, minthogy annak idején sokat hallgattam, ezért megőrzöm emlékbe, mint a múltam egy szeletét. Egy dalt viszont nagyon szerettem rajta, a Nobody Knows Me-t. Annak volt egy lassú, sokat sejtető dinamikája, ami miatt nagyon tetszett. De összességében azt gondolom, hogy összhangban van az album minősége, és az, hogy nem lett sikeres. Nem értem a zenei tartalmatlanságát, a szöveg meg igazából egy előadó szájából hangzik hitelesen, akinek tényleg stílusa és egyénisége van. Madonnának mindene van, de stílusa és egyénisége, az nincs. Különben nemcsak ez az album lett volna koncepciózus, hanem az egész karrierjének lenne valami mondanivalója. Nemcsak az, hogy mennyire jó dolog a szex és hogy az aktuális trendeket kövesse. Ezt az albumot leginkább akkor veszem elő, amikor nagyon jó napom van, és nem bánom a hibáit. Egyébként meg kiváló látlelete annak, hogy mennyit ér Madonna egész munkássága.

Ének: 5/10
Zene: 4/10
Szöveg: 6/10
Hangszerelés: 5/10
Borító: 8/10
Hangulat: 3/10

+ A borító igényes munka
– Az egész album lényegében nem szól semmiről.

46%

Az első próbafelvétel

Egyre nagyobb késztetést érzek arra, hogy beszéd formájában is megnyilvánuljak az internet népe előtt, ezért elkezdtem ezt gyakorolni. Már ami jelen esetben a gyakorlást illeti... mert valami irgalmatlan mentális megmérettetés volt számomra. Féltem beszélni, de annyira, hogy teljesen leblokkolt az agyam. Ugyanis nem bírtam megszólalni. Aztán kitaláltam, hogy előbb leírom, amit mondani akarok, és aztán felmondom. De ez se ment, konkrétan leírni is féltem a gondolataimat, mert akkor meg attól rettegtem, hogy ezek mind ki lesznek mondva. Kellett pár óra, mire le tudtam írni, amit elmondanék.

Persze a beszédet nem könnyítette meg, mert ugyanúgy nagyon féltem arról, hogy ezek mind kikerülnek a nyilvánosság elé. Ehhez is kellett egy pár óra, mire egyáltalán azt megcsináltam, hogy magamnak elkezdjem felolvasni a szöveget. De az is csak fokozatosan ment, volt olyan szövegrész, amit nehezen tudtam csak felolvasni. Így ez is lassú folyamat volt. Idő kellett, amíg szépen lassan feloldódok annyira, hogy az egészet fel tudjam olvasni, és végül eljutottam odáig, hogy mikrofonba is felmondjam.

Meg is mutattam aztán néhány barátomnak, mindenkitől nagyjából az jött vissza, hogy jó, hogy meg tudtam szólalni, de hallatszik, hogy felolvastam, egyáltalán nem volt természetes a beszédem. Igen, ezt sejtettem, úgyhogy nagyon hosszú még az út addig, hogy mikrofonképes legyek.

De benne vagyok. De hogy mik játszódtak le a fejemben, milyen háború volt az önbizalmamért, az valami rettenetes. Az önmagában beszédes, hogy a nevemet volt a legnehezebb leírni és felolvasni. Akkor volt olyan érzésem, mintha teljes mértékig kitárulkoznék a nagyvilágnak, és az mégis milyen lenne már? A következő gondolatom meg pont az volt, hogy vannak, méghozzá nem is kevesen, akik minimális önbizalommal olyan szinten árusítják ki magukat az interneten, hogy az valami elképesztő. De az ilyeneket pont azért nem szeretem és azért gondolom, hogy kiárusítják magukat, mert sokaknál érződik, hogy ellesték másoktól, hogy csinálják jól, és azt lemásolták. Csak ezzel elvész az, ami miatt egyediek lehetnének az adásaik, az egyéniségük. Személyes elméletem szerint aki nem vállalja az egyéniségét, az valójában komoly önbizalomhiánnyal rendelkezik, hiszen alkalmatlannak tartja, hogy megmutassa saját magát olyannak, amilyen, ezért elrejti azt.

Aztán biztos áll még más is az egész mögött (pl.: a népszerűség oltárán feláldozza az egyéniségét), annyira nem követem, hogy jobban belelássak a dolgok mögé. De visszatérve hozzám, nekem ez nagyon nehezen ment. Valamiért nem hittem el magamról, hogy bárki is kíváncsi lehet rám. Vissza tudom idézni, hogy az elmémben egy démon kalapáccsal vert a többiekre, hogy "Mégis kinek képzelitek magatokat, hogy csak úgy meg mertek szólalni? Maradjatok csak a seggeteken!" Aztán szépen lassan sikerült ezt legyőzni. De pont attól, hogy hagyom ezt lejátszani az elmémben. Hagyom, hogy lemenjen a háború, mert aztán könnyebb szokott lenni utána, ha kiéltem magamban. Nagyjából így történt. Szépen lassan oldódott a feszültség. De ilyenhez nekem tényleg idő kell, nem ment egyik percről a másikra. Végül meglett, és ugyan nem lett annyira jó a végeredmény, mégis elégedett vagyok magammal.

Az is érdekes, hogy az ebből fakadó jó érzést sem azonnal éreztem. Csak másnap tudatosodott bennem, hogy ebben mennyi lehetőség rejlik. Idővel nemcsak játékot kommentálnék, hanem beszélhetnék zenéről, filmről, animékről, könyvről. A saját stílusomban tenném ezt, a saját értékrendem szerint. Mégis azt éreztem, hogy érdemes lenne jobban megmutatni magam. De ez a jelen képességeim alapján távlati terv, de ha elég jó leszek, szívesen megmutatom magam jobban a világnak.

Az elmúlt hetek eseményei

Hamarosan kezdődik a negyedik félév az egyetemen. Izgatottan várom, vannak terveim. A vizsgák rendben megvoltak, sikeresen teljesítettem mindegyiket. Bár most voltak nehézségek, mert az egyik tárgyból csak harmadjára mentem át, de akkor legalább négyes lett, úgyhogy jól végződött. De az első alkalom nagyon idióta volt, mert eleve fél órával elaludtam a vizsgát (8-kor kezdődött), de nem problémáztam rajta különösebben, úgy voltam vele, hogy biztos van lehetőség később kezdeni, ugyanúgy rendelkezésre áll a 45 perc, mint ahogy az szokott lenni más vizsgáknál. Egy fenéket! Az első néhány kérdés után szembesültem azzal, hogy már csak 8 perc maradt az egész vizsgára, ami nem mellesleg 60 kérdésből állt! Ilyennel még nem találkoztam, hogy nem lehet később indítani a vizsgát... Természetesen bukta volt, de legalább megjelentem, így nem kell mulasztási díjat fizetni. Ha engem kérdeztek, ez a legnagyobb faszság, amit egyetemen fizetni kell. Aztán másodikra sem sikerült, mert azt hittem, hogy van elég anyag, amit mintegy "segédeszközként" használhatok, de hát kiderült, hogy nem elegendő, úgyhogy harmadjára már komolyan felkészültem, és akkor már jól sikerült. Ez volt az egyedüli kaland, a többi rendben ment, és örömömre tiszta lappal, restanciák nélkül kezdem a 4. félévet.

Mint ahogy örülök annak is, hogy úgy néz ki, hogy nemcsak üres év eleji fogadalom volt a fogyás és a testedzés a Ring Fit Adventure-rel. Most is ugyanazzal a lendülettel csinálom, mint egy hónapja, aminek egyik eredménye, hogy immár 4 kg-mal vagyok könnyebb.

Elégedett vagyok az eddig elért eredménnyel, de ahogy látható, még mindig "Overgewicht" (vagyis túlsúlyos) vagyok, és 63 kg-ra írja az ideális testsúlyomat, úgyhogy még van munka. De jól állok és az elszántság is megvan. Meg fittebbnek is érzem magam. Konkrétan érzem, hogy a karom keményebb illetve, mintha kezdene kialakulni a hasizmom. Érintésre egy kicsit más volt, mint korábban. Aztán, hogy tényleg így van-e vagy csak az agyam játszik velem, nem tudom, de jó érzés. Konkrétan olyan érzésem volt, hogy szívesen behúznék valakinek, hogy kipróbáljuk, mennyire fáj neki. De önmagában a jó érzés miatt sem fogom abbahagyni.

És most komolyabb témák, mert történtek itt dolgok, amiket tapasztalatként szeretnék megosztani, illetve a saját konklúzióimat. Először is tettem kísérletet párkeresésre, ami nem sikerült. Viszont érdekes tanulságokkal szolgált, megint tanultam magamról. Igazából nem akarom a másikra ráhúzni a vizes lepedőt, egyrészt undorító dolognak tartom megszégyeníteni a másikat, másrészt igazat adok azoknak, akik szerint aki folyamatosan a másikra mutogat, az nem érett meg mentálisan. Az a fontos, hogy én mit hibáztam, és hogy mit tanulok belőle. Bár azt gondolom, hogy nem feltétlen jó az, ha csak magunkat hibáztatjuk a a kialakult helyzetért, mert azzal túl nagy terhet rakunk magunkra, ami plusz nyomásként ott lesz rajunk később is. Emellett személyes tapasztatom szerint mindig kettőn áll a vásár problémás esetben, de a másik hibáját csak addig érdemes nézni, hogy reálisan lássuk a dolgokat. A másiknak kell annyi önreflexióval rendelkezni, hogy lássa, hogy mit hibázott, és a következő alkalommal ő mit tehet másképp. Ami engem illet, az egyik hibám (ha ez nevezhető hibának), hogy nem vagyok feltétlen karizmatikus személy, hogy ha baj van, kihozzam a másikból a legjobbat. Ha valakit nagyon problémásnak látok, azzal nem szoktam foglalkozni. De ha valakinél érzek valami szikrát belül, akkor szoktam segíteni neki, hogy meggyúljon benne a láng. De kétségtelen, hogy csodát nem tudok tenni, mert a másiknak kell az utat érdemben megtenni.
De ami ennél is lényegesebb, hogy igazából sokat azokkal sem tudok foglalkozni, amiket egyébként nagyon szeretek. És ez itt nagyon kijött. Az van ugyanis, hogy olyan sokat vártam egyvalakire, hogy a hiánya ugyan nem okozott depressziót, meg semmi mentális problémát, más utóhatása volt. Ugyanis, hogy hasznosan töltsem el az időt, kialakítottam egy életritmust, amit egyedül élek. És ez annyira az életem része lett, hogy úgy érzem, hogy haszontalanul telik el egy nap, ha nem csinálom azokat, amiket szeretek csinálni, és hasznosak is. Nyilván, ha van valami esemény, akkor szívesen elmegyek, tehát 1-1 napig másképp élni, az semmiség, de hosszútávon úgy érzem, hogy nem menne. És arra jöttem rá magamban, hogy ha majd valaki engem választ partneréül, annak azzal kell együtt élnie, hogy ha nem is végleg, de jó ideig nem fogok tudni kiszakadni a megszokott életritmusomból. Csak fokozatosan.
A harmadik probléma, hogy most is azt tapasztalom, amit már tavaly is többször, hogy hihetetlenül nyomorult, kényszerhelyzet a párkeresés. Amikor valaki ennek céljából közelít felém, az legtöbbször gyors reakciót akar. A lehető leghamarabb látni akarja, hogy alkalmas vagyok-e neki párnak csak vagy sem. De megint csak oda jutottam magamban, hogy ilyen gyorsan ez nem megy. Megérzésekből lehetnek gondolataim, de bizonyos kritikus kérdésekre csak később derül fény, melyek komoly problémát okozhatnak. A társkereső oldalak tényleg borzalmasak. Látni a sok párkeresőt egymás mellett, az tényleg olyan, mint kitenni magad a húspiacra. Vagy mint egy szupermarket. Ott vannak az áruk a polcon egymás mellett, megnézed, elolvasod az összetevőket, ha nem tetszik, visszateszed a polcra. Ha igen, elmész vele a pénztárhoz, és megveszed. Persze itt közös megegyezéssel, de azért ha "mégsem erre gondoltam", akkor csereszavatos, vissza lehet vinni a boltba. És ez az egész kurvára megalázó! És ezt én is így csinálom, nincs mit szépíteni rajta. De nem érzem így jól magam, úgyhogy kiderült számomra, hogy jól tettem, hogy sokáig következetesen kerültem a társkereső oldalakat. Na most, törölni nem fogom magam onnan, mert később még jól jöhet, mert ki tudja... Hiszen lehetnek sikertörténetek párkereső oldalakról is, de továbbra is azt gondolom, hogy sokkal jobb, ha régebb óta tartó barátságok mélyülnek el, alakulnak ki belőlük a párkapcsolatok, mert vannak dolgok, amik csak később derülnek ki a másikról, amik miatt annyira mégsem lesz jó a másikkal együtt élni. De ha rendben van, nagyobb az esély a hosszabb távú kapcsolatra.

Szerettem volna a vizsgák után az egyetemig egy kicsit dolgozni, hogy valami plusz pénz is legyen, de sajnos ez is olyan volt, hogy a próbanap nem sikerült. Toborozni kellett támogatókat, és sajnos több oka is volt annak, hogy miért nem sikerült. Egyrészt még mindig bennem van az ideg a múltbéli rossz munkatapasztalatok miatt, így eleve rossz handicappel indultam. Konkrétan annyira leblokkolt, hogy nem tudtam megszólalni, nem tudtam odamenni emberekhez. Úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ebből nem lesz semmi. Az sem segített a helyzetemen, hogy a szervezés egyébként borzalmas volt. A tervezettnél sokkal kevesebbet tudtam volna egyébként is dolgozni. Ráadásul a próbanapon munkáltató késett több, mint fél órát, úgyhogy én már úgy voltam, hogy elmegyek, konkrétan az utolsó pillanatban írt, és kérdezte, hogy ki jön. De ez is azt érzékeltette velem, hogy nincs itt helyem, a fentebb írtak csak tovább tetézték a problémát. Nyilván tudtam volna oldódni, de nekem ehhez idő kell. Arról nem is beszélve, hogy akarnom kell. És igazából ez sem volt meg. Jó üggyel foglalkozik az alapítvány, mely toborzókat keres, de én abban, abban a formában nem hiszek.
Azt tapasztaltam magamnál nem feltétlen a "jó" és a "rossz" izgalom az, ami a fő különbség nálam. Mert a jó izgalom az, ami doppingol, amikor alig várom, hogy benne legyek egy megcsináljam. Ilyen nálam egy verseny. Aztán van a rossz izgalom, ami általában leblokkolja az embert. Na most nálam is ez volt, de azt tapasztaltam magamon, hogy van egy plusz faktor, ami segít oldani a blokkot: Akarom-e az adott dolgot, vagy sem? Erre jó példa a mostani vizsgán, amikor Holland / flamand irodalmon ezt a rossz izgalmat éreztem magamban. Sok volt a tananyag, ráadásul hollandul volt, idegeskedtem magamban, hogy hogy fogom én ezt megtanulni, hogy fogok ebből átmenni? Aztán annyira jól sikerült az egész, hogy négyes lett végül. Mindenesetre ezzel a munkával is szereztem tapasztalatokat.

Amire szükség is lesz, hiszen az egyik fő ok, ami miatt várom ezt a félévet, hogy utána végre visszamehessek Hollandiába. Ugyanis nagyon jó érzéssel töltött el, amikor decemberben érdeklődtem az Erasmus irodában, és mondták, hogy a tavalyik szakmai gyakorlati pályázatom érvényes még. Tehát mehetek idén nyáron dolgozni. Ehhez is dolgoznom kell magamon nemcsak feldolgozni a rossz munkatapasztalatokat, hanem további dolgokra felkészülni.

• Nem állni meg egy sikeres munkakeresésnél, hanem bebiztosítani egy másodikat, ha esetleg baj történne és nem sikerülne az első.
• Jobban felkészülni a mentális kihívásokra. Mi tagadás, sok volt belőle tavaly júniusban, ezekre érdemes felkészülni.
• A klíma. Nekem, akinek úgy jó a nyár, ha minél forróbb, igenis hozzá kell szokni ahhoz, hogy Hollandiában akkor számít jónak a nyár, ha 20°C fölött van a hőmérséklet, nem 30-35°C felett, mint itt. Sajnos ott tényleg az van, hogy szokni kell azt, hogy van olyan, hogy hetekre nem bújik elő a felhők mögül a nap, és nyáron is gyakori az eső. Tavaly júniusban ezt tapasztaltam kint. Eleinte nagyon örültem annak, hogy tényleg későn megy le a nap, de aztán kiderült, hogy az is csak akkor igazán fancy, ha felhőtlen az ég. Mert egyébként csodálatos, amikor 21:50 körül is látható a nap, és csodálatosra festi a várost, az eget. És hogy 23 óra fele lesz csak teljesen sötét.

Úgyhogy nem lesz egyszerű, mégis úgy érzem, hogy megéri, mert úgy érzem, hogy ott alapozhatom meg igazán a jövőmet. Amióta hazajöttem, többször vertem gondolatban a falba a fejemet, hogy mekkora hiba volt feladni és hazajönni. Sokat tanultam belőle, de felmerül bennem az a kérdés is, hogy ezeket nem-e tanultam volna meg kint? Ez már nem fog kiderülni. Az biztos, hogy sokkal tudatosabb leszek. Addig is fogok magamon dolgozni, hogy kint annyival könnyebb legyen.

Donnie & Frans Duijts – Frans Duits

Az utóbbi napokban, hogy motiváltabb legyek nyelvtanulás terén, több idegen nyelvű lejátszási listát is kerestem Spotify-on, ahol német, holland és spanyol nyelvű dalokat tettek egy-egy listába. Fogok róluk részletesebben is írni, de most röviden annyit, hogy a hollandok pop zenéje kiütéses győzelmet aratott a másik kettő felett. Több példát is említettem már korábban, hiszen nagyon jó dalai vannak Eefje de Visser-nek, valamint ígéretes karrier áll Froukje előtt is, de álljon itt egy újabb példa arra, hogy miért is érdemes holland pop (néderpop) zenét hallgatni.

Ezt a dalt már korábban, a Radio 538-on is hallottam, és már akkor felfigyeltem rá, hogy mennyire szórakoztató. De az az igényes, színvonalas szórakoztatás, ahol nemcsak hogy hallgatsz egy jó dalt, hanem elő is adják az énekesek, ráadásul meg is nevettet. Mert miről szól ez a dal? A nyelvtanulásról. És az abból fakadó nehézségekről, esetlegesen kínos jelenetekről. A két holland énekes találkozik egy lánnyal, akibe egyből beleszeretnek. Ám akad egy komoly akadály az ismerkedéssel: A lány csak németül és franciául beszél. Így az énekeseknek meg kell tanulni a két nyelv egyikén, hogy tudjanak beszélgetni a lánnyal. Hát hajrá! Ugyanakkor a dal pont azt a kínos helyzetet figurázza ki, amikor azzal próbálsz meg bevágódni a lánynak, hogy te milyen jól beszéled a nyelvét, próbálsz vele beszélgetni kézzel-lábbal mutogatsz, hogy valahogy megértesd magad vele, de végül csak egy “auf wiedersehen” a válasz. A két énekes közül az egyik németül, a másik franciául tanul és versengenek a lányért. Az egyik sikert arat. De vajon melyik?

Hihetetlenül jól van előadva a dal, pont attól vicces és szórakoztató, hogy saját magukat figurázzák ki. Saját magukat járatják le a lány előtt, és képesek ebből viccet csinálni. A borító is masszív önirónia, hiszen úgy néz ki, mint egy nyelvkönyv hanganyaga, még nem voltak megáltallottak odaírni, hogy “Uw Frans Duijtse taalhulp” (Az ön francia, német nyelvsegédje), hogy aztán könnyezve nevessek a borítón. Nagyon ritka az ilyen színvonalasan szórakoztató dal, amit ráadásul komolyan megírtak. Tehát van munka a dalban. A zene nagyon jól szól, és ahogy összehozták a melodikus éneket a rappel, az valami zseniális!

És végre egy videoklip, mely hűen visszaadja a dal hangulatát!

Ahogy nyelvkönyvvel, szótárral mászkálnak az utcán, aztán azzal próbálnak valahogy kommunikálni a lánnyal… Gyakorlatilag nem is kell lefordítani a szöveget, pontosan azt csinálja a két énekes, amit épp énekelnek (rappelnek). Az egész fantasztikus munka, végig mosolyogva néztem a videoklipet, mert annyira jól visszaadják a kellemetlen helyzet vicces mivoltát. És pont ez az, ami miatt kiváló a dal is, meg a videoklip is: Kit érdekel, hogy hibázol? Emberi dolog. Nevetnek magukon, tele van a dal öniróniával, és a dal végén ott a megoldás: Ne azzal pózolj a lány előtt, hogy mennyire tudod a nyelvet, hanem, hogy mennyire érdekel a nyelv. Kérd meg rá, hogy tanítson. Ennél jobb megoldás nem kell a nyelvi különbségek áthidalására.

Nagyon-nagyon szükség van az ilyen színvonalas dalokra 2021-2022-ben is. Itt egy kiváló példa arra, hogy igenis ma is lehet olyan dalt írni, amire évtizedek múlva jó eséllyel ugyanúgy legendaként fogunk emlékezni, hogy a néhány évtizeddel ezelőtti mesterművekre most. Ez a dal tele van életerővel, energiával, ráadásul munkát fektettek bele. Nagyon jó érzés tudni, hogy ma is készülnek minőségi dalok.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 9/10

+ Egy kiváló dal a jelenünkből.
– Lehetne hosszabb

88%