A pénteki nappal vége lett a harmadik félévnek az egyetemen. Legalábbis a szorgalmi időszak. Több nehézséggel is találkoztam, ezek egy részéről írtam korábban is. Ráadásul több személyes kritika is megfogalmazódott bennem, egy-két dolog ugyanis erősen próbára tette a motivációmat.
Az egyik, hogy fordítástechnikán néha borzalmasan nehéz szöveget kellett magyarra lefordítani. Bizonyos szövegekben nagyon kijött, hogy mennyire idiomatikus nyelv a holland, ahogy az is kijött, hogy még nincs olyan szinten a nyelvtudásom, hogy önálló felhasználónak mondjam magam. Aztán elkezdtem magamtól foglalkozni az egyik holland nyelvkönyv (Nederlands in Actie) ebben a félévben vett leckéinek szövegeivel és azok sokkal jobban mentek. Ekkor gondoltam magamban azt, hogy nekünk még nem idiomatikus szöveget kell fordítanunk. Ez volt az első olyan félév, amikor konkrétan fordítással foglalkoztunk (mivel maga a fordítás specializáció most indult) és azt gondolom, hogy most még egyszerűbb, hétköznapibb szöveget kellett volna fordítanunk, hogy egyáltalán ráérezzünk a fordítás ízére, és az alapján elmagyarázni a fordítás alapjait. Én a negyedik félévtől adtam volna nehezebb, idiomatikus szöveget fordításra, amikor már ismerjük az alapokat. De hogy most kapunk ilyet... Konkrétan semmit nem jegyeztem meg... Ráadásul többször volt az, hogy idegesen zártam be a word dokumentumot, hogy nem vagyok hajlandó ezzel tönkrevágni az idegrendszeremet. Vagy ha erőt is vettem magamon és mégis lefordítottam a szöveget, akkor úgy zártam be a fordítandó szöveget, hogy soha többet ne lássam. A holland barátomnak, Humbby-nak is mutattam a szövegeket, ezekre még ő is azt mondta, hogy nehezek. Volt egy szöveg a Curacaói mikulásról, az vitte magasan a prímet nehézség terén.
A másik komoly nehézségem irodalomból volt. A négy könyv közül, amit olvasni kellett, az egyik holland nyelvű volt (Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis), ami több szempontból is rettenetes volt. Egyrészt az író stílusa. Gyerekkorában elszenvedett traumái (pl.: szülei mellőzték, a nővére öngyilkos lett) következtében olyan nyers és sötét a stílusa, hogy azokra tényleg fel kell készülni, ha olvassuk, mert nagyon kellemetlen olvasmányok. A Het Behouden Huis 1952-ben jelent meg, és a II. Világháború eseményeit dolgozza fel, de olyan metaforákkal, amiknek értelmezése annyira megnehezíti az olvasást, hogy személyes megítélésem szerint az még nem nekünk való. Nem tudom, hogy van-e más olyan holland nyelvű olvasmány, mely egyszerűbben, mégis frappánsan írja le, hogy hogy élték meg a hollandok a II. Világháborút, de személyes megítélésem szerint a Het Behouden Huis-hoz magasabb, akár B2-es szintű holland nyelvtudás szükséges ahhoz, hogy rendesen értsük az olvasottakat. Akinek olyanja van, az rákereshet és beleolvashat online, de tényleg kellemetlen olvasmány. A többi magyar nyelven olvasott holland nyelvű könyvek rendben vannak. Az, hogy nekem nem tetszett Hugo Claus: Mendemondák című könyve (a könyvről itt írtam korábban), az egyéni megítélés kérdése. Attól még lehet a flamand irodalom egyik remekműve, de szemény szerint továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Hella S. Haasse: Urug című regénye sokkal szerethetőbb (és ugyanúgy valóságos) formában mutatja be a gyarmatosítás mikéntjét, csak holland szemszögből.
A kritikákról ennyit. Az, hogy a nyelvi dolgozatok most nem sikerültek annyira jól, mint az előző félévekben, az teljes mértékig személyes okok miatt van. Lassan álltam fel a magam nehézségeiből és akkor nagyon nehéz volt ugyanazzal a lelkesedéssel tanulni, mint amikor Hollandia volt minden álmom, és lélekben kint éltem. Nem is annyira a nyelvi dolgozatok, inkább a nyelvészeti (Szintaxis) dolgozat sikerült rosszabbra, mint az eddigiek. Két dolgot rontottam el rettenetesen. A különböző mondatrészeket (Subject, Object, indirect object) kevés helyen találtam el. Viszont az kellemes meglepetés volt, hogy az igék valenciáját és tranzitivitását mindenhol eltaláltam. Ezt nagyon nehezen értettem meg órán, és mivel az órák hollandul voltak megtartva (a tanár is holland volt, aki egyáltalán nem beszélt magyarul), ezért ezeknek külön utána kellett olvassak magyarul is, hogy pontosan mit jelentenek. Azzal együtt átnézve a holland nyelvű prezentációkat, példamondatokat már értettem, hogy miről van szó. Egyébként minden mást jól meg tudtam tanulni a holland nyelvű prezentációkból. A másik, ami nem ment még a dolgozatban, az a feltételes mód. De nem azért, mert nem értettem a prezentációból, hanem mert a hollandok 6 féle módon fejezik ki a feltételes módot, és ezt nem tudtam rendesen megtanulni. Azért is okozott nehézséget, mert annyira jól elvoltam azzal, hogy "zullen (imperfectum) + ige infinitief (szótári) alakja", hogy azt hittem, hogy én már mindent tudok a feltételes módról. Ahogy azt a Móricka elképzeli... Befigyel az "als", "dan", ige imperfectum alakja, de kedvencem a "mogen" imperfectumban, és az igét jelen vagy múlt időbe tenni... Kilistáztam magamnak, de olyannak tűnt, mint a matematikában a variáció, hogy 1, 2, 3. 1, 3, 2. 2, 1, 3... Mehet mindegyik kötőszóhoz jelen vagy múlt idejű ige, és ebbe zavarodtam bele. Ezeket leszámítva rendben volt, még az ebben a félévben tanult idiómákat kell elsajátítani, valamint tanulmányozni fogom a feltételes módot és subject, object, indirect object dolgát és akkor jobb lesz a 4. félév.
Mindenesetre az még eszembe jutott, hogy akármennyire is mondják, hogy a holland szak könnyebb, mint a japán, kicsit tartottam attól, hogy nehogy úgy járjunk, mint a japánosok. A karaokés csapatból többen is kijárták a KRE-BTK japán szakát, és amikor még a BGE-n tanultam japánul, akkor ott volt egy nehézségem a Dekiru nyelvkönyv 1. kötetéből és megkértem az egyik japános ismerősömet, hogy segítsen benne. Nagy meglepetésemre nem tudta elolvasni a japánul írt szöveget. Pedig felsőbb éves volt már akkor. Megkérdeztem tőle, hogy ez hogy lehet. Azt mondta, hogy túl gyorsan tanulják a kanjikat, így ő csak annyira tanulja meg, hogy a következő heti dolgozatra tudja (emlékeim szerint minden héten írtak), akkor ment, de utána rendre elfelejti az addig tanultakat. Erre egyébként a BGE-s japán tanárok is tettek utalást, hogy azért jártunk jobban azzal, hogy náluk tanulunk japánul, mert alaposabb ismeretekre teszünk náluk szert. Már akkor éreztem, hogy nem azért mondta ezt, hogy úgymond "hazabeszéljen", el tudtam képzelni, hogy tényleg így lehet. És ahogy ez kiderült, tényleg így van. Szóval ezt az analógiát képzeltem el a holland szakra is. Hogy csak nehogy az legyen, hogy annyira gyorsan tanulunk, hogy épp csak annyira merülünk el a nyelvben, hogy a dolgozatra megtanuljuk, aztán el is felejtjük. Nem akarom senki eredményét kibeszélni, vannak nálam jobbak, rosszabbak (meg nem is tartozik a nyilvánosságra), általánosságban azt tudom mondani, hogy azoknak jobbak az eredményei, akik a tananyagon túl is foglalkoznak a hollanddal. Mert igazából a hollanddal is gyorsan haladunk, ezért itt az egyetemen is az van, hogy lényegében csak az alapanyagot kapjuk meg. Abból már nekünk kell felépíteni a házat. És hogy hogy épül fel a ház, az rajtunk áll. Természetesen, ha kérdezünk, akkor segítenek a tanárok, akár részletesen is elmagyarázzák, de a munka oroszlánrésze a miénk.
Úgyhogy most így a 3. félév után azt gondolom, hogy voltak nehézségek, egyértelmű, hogy szintet léptünk. Ami egy részről jó is, hiszen haladunk az anyaggal, egyre többet tudunk hollandul. De egyértelműen többet kell tanulni és ezt az iramot csak megfelelő lelkesedéssel is elhivatottsággal lehet bírni. Akiben ez megvan az előtt kinyílik Hollandia.
