Anyasors egy krízishelyzetben

Nemrég kezdtem el nézni a Dororót, és azt kell mondjam, hogy nagyon élvezem. Bár az igazat megvallva, nem tudok nem az Inuyashára gondolni, hiszen az is a középkori feudális Japánban játszódik, és ugyanúgy jelen vannak a démonok, és a hozzájuk kötődő hiedelmek. Így midkét anime inkább mondható legendaszerű történetnek, semmint hogy az a Japán történelmet egy az egyben úgy ábrázolja, ahogy annak idején feljegyezték. A nagy különbség a két anime között, hogy az Iuyashában az erős romantikus szál miatt miatt eléggé lájtosan ábrázolja a középkori Japán mindennapjait, míg a Dororo sokkal sötétebben mutatja be az akkori emberek életét. Vannak is félelmetes jelenetek az animében, és az az igazság, hogy el is tudom képzelni, hogy annak idején tényleg ennyire barbárak voltak az emberek. Nem akarom az alaptörténetet elmesélni, mivel azért hoztam fel a sorozatot, hogy annak egy eseményéről írjak. Egyébként érdemes megnézni az animét azoknak, akik bírják a keményebb jeleneteket is.

Ma láttam a 9. részt, amikor Dororo fiatalabb gyerekkorát látjuk, hogy gyújtották fel a falvat, ahol éltek, hogyan végezték ki az apját, és később hogyan halt meg az anyja. Az anyja halála gondolkodtatott. Ahogy az apja kivégezte a kivégzőjét, az fantasztikus jelenet volt, szinte példa nélküli. Viszont az anya halálát nem gondolom "tapsolnivaló"-nak. Ez így most elég idétlenül hangzik, de lényeg, hogy ez a fiáért minden körülmények között meghalni is képes attitűd nem tetszik. Még nincs gyerekem, ezért csak elképzelni tudom, hogy az, ami egy szülő és egy gyerek között van, az tényleg egy speciális szeretet, amihez hasonló nincs a világon. És nem is voltam még olyan jellegű krízishelyzetben, mint amit az anime megmutat, de így is azt gondolom, hogy ahogy az anya meghalt, az nem helyénvaló. Értem én, hogy az áldozatvállalás netovábbját láttuk az animében, de azt gondolom, hogy az lett volna a megfelelő, ha az anya magát is megmenti, ahogy tudja, pont a fiáért. Hiszen Dororo ott még nagyon kicsi, ebből kifolyólag nem tudná ellátni magát. Azt gondolom, hogy a kölcsönös áldozathozatal lett volna gyümölcsöző, bízva abban, hogy a krízishelyzet, csak átmeneti, aztán együtt, új életet kezdettek volna.

Persze, ez teória, amit ide leírtam, meg se született volna az anime, ha az anya túléli azt a helyzetet. Dororo túlélte, ott van neki Hyakkimaru, aki egyre inkább megérzi a fiú a szeretetét, így elkezd kommunikálni vele. És persze lehet írni, hogy végül a srác feltalálta magát, így mondatjuk, hogy sorsszerű volt az anyja áldozathozatala, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy van úgy, hogy az anya egészséges önzősége adott esetben a gyerek jövőjét jobban szolgálná, mint a feláldozom magam bármi áron a gyerekért attitűd.

Bilal Wahib: Tigers

Nem egyszer fordult elő velem az, hogy egy-egy dal első néhány hallgatásra tetszett, sőt kifejezetten kellemesnek gondoltam. De aztán, ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben rejlik. Így jártam ezzel a dallal is. Első néhány hallgatás után úgy voltam vele, hogy kifejezetten jó dal, miért is ne? Csak aztán az lett a veszte, hogy létezik ebből a dalból hivatalos karaoke verzió is, na mondom megcsinálom belőle a karaokét, lehessen hollandul is énekelni. A karaoke nehézségei miatt többször meg kell hallgatni a dalt, és ahogy folyamatosan hallgattam a dalt, és ahogy időzítettem a szöveget, úgy értelmeztem magamban, és arra jutottam, hogy ez valami ordenáré nagy baromság.

Bilal Wahib (bár a nevéből nem derül ki), Hollandiában színész és énekes. 14 éves korában kezdett holland sorozatokban. Énekesként csak tavaly mutatkozott be, és a Tigers volt az első dala, melyet 1. helyet ért el a slágerlistán, és platina státuszt kapott. Ezt látva tudatosodott bennem (akármennyire is nem meglepetés), hogy a hollandok zenei ízlése és általános kultúrája is bőven hagy kívánnivalót maga után. A zene sem egy eresztés, mert ahogy hallgattam az instrumental verziót, szinte ugyanaz a néhány másodpercnyi zene ismétlődik a dal 2:11 hossza alatt, némi “kiegészítéssel”, persze. Pedig egyébként sok lehetőség rejlik az instrumental verzióban. Japánban szokás, hogy a kislemezekre ráteszik a dalok karaoke verzióit, és ezeket hihetetlen jó hallgatni, mert némely japán dal meg van töltve tartalommal. Az Instrumental verzióval új értelmet nyerhetnek a dalok, de itt erről szó nincs.

Ráadásul a szöveg is rettenetesen ostoba. Már az sokat elmond a minőségéről, hogy az alapszintű holland nyelvtudásommal szinte az egész szöveget értem. Legalábbis a “hiányzó részt” (tehát, amit nem értek), nem nehéz “kipótolni”. Már az önmagában furcsa (vreemd, ha már hollandozunk), hogyan osztja fel magában az embereket:

Ik ben met die tigers, tigers-tigers-tigers
We hangen niet met die liar, liar-liar-liar

Tehát, arról van szó, hogy ő a tigrisekkel van, és nem a hazugokkal lóg egy csoportban. Érthető, hogy a tigrisek az erő, és a menőség szimbóluma, de én azt gondolom, hogy amikor egy gyerek nagyobb lesz, és kinőtte az első rajzfilmeket, akkor kezdi sejteni, hogy a világ nemcsak jókból és rosszakból (jelen esetben tigrisekből és hazugokból) áll, hanem bizony vannak a tigrisek között is hazugok, és a hazugok között is vannak tigrisek. Egyáltalán tigrisek és a hazugok közti kontraszt is rettenetesen furcsa. De igazából nem a menőzés a legrosszabb a dalban. Hanem az, hogy ahogy elnéztem a srác Instagram profilját, azt láttam, hogy ő tényleg nem gondol ennél többet a világról. Az ő kis világában csak tigrisek és hazugok vannak. És persze azok a tigrisek sem mások, mint azok a nők, akiket bármikor felszedhet. Azért azt megnézem, ahogy találkozik az első hazug tigrissel, hogy omlik benne össze ennek a dalnak a jelentése.

Nem fűztem sok reményt a videokliphez, de azért megnéztem.

Borzalmas látvány volt. Ott lóg az összes csajon, jelezve, hogy ő egy alfahím, akit imádnak a nők, és akármelyiket megdöngetheti, csak egy szavába kerül. Nemcsak azért gyűlöletes, hogy készülnek ilyen dalok és videoklipek, mert egyrészt mit vág fel a maga alfahímségével (ami sok esetben hazug kép, láthattunk erre is példát), de másfelől komoly frusztrációt okozhat azokban a srácokban, akik nem annyira nagymenők, és nehezére esik barátnőt találnia, akármennyire is szeretne.

Bizonyos esetekben nehéz úgy gondolni egy dalra, hogy azt szívem szerint nem tiltanám be, mert nemhogy nem hordoz semmi értéket, de kifejezetten káros üzenete van. Mondhatjuk azt is, hogy ezek a dalok is szólnak valakinek, és egyébkét eszembe jutott, amikor voltam most februárban Hollandiában, azért én is láttam jó néhány tinédzsert, fiatal felnőtt srácot, akiken látszott, hogy nagyjából ezen az értelmi szinten élik mindennapjaikat. Hozzájuk szólhatna ugyan ez a dal, de azt sem érdemes elfelejteni, hogy az ilyen srácoknak többségében semmilyen olyan értékrendjük nincs, mely által többet gondolhatnának a világról. Az ilyeneknek arra kellene precedenst mutatni, hogy igenis lehet másképp gondolkodni, élni a mindennapokat. De ez a dal azt igazolja vissza, hogy teljességgel helyén való, az, ahogy gondolkodnak, cselekednek, csak így tovább! A videoklip egyébként “lájtosan” eszembe juttatta azokat a gyerekkoromban látott ’90-es évekbeli feketék által rappelt dalokat, ahol minden volt: Pénz, luxus, hatalmas villa, medence, luxusautó, csajok. Ezek a rapperek szinte az egész karrierjüket arra tették fel, hogy arról vagizzanak, hogy én kikapartam magam a gettóból, nekem sikerült. Csak az a baj, hogy a karrierjük azért nem szól ennél többről, mert semmi olyan értéket nem tud felmutatni, mely által esetleg haszna is lehetne abból, hogy kijött a gettóból. Már gyerekkoromban is viszolyogtam ezektől a daloktól és videoklipektől. Tulajdonképpen ez a Bilal Wahib szám is ugyanez, csak kicsiben. Nem tudom, hogy a későbbiekben lesz-e jobb száma, a srácot elnézve, nem hiszek benne. Az élet okozhat ugyan meglepetést, de egy biztos: Ennek a dalnak nem lett volna szabad megszületnie.

Zene: 2/10
Szöveg: 2/10
Ének: 3/10
Hangszerelés: 5/10
Borító: 5/10
Hangulat: 4/10

+ Nem káromkodik a szövegben.
– Rettenetesen káros üzenete van.

28%

LOTTE feat. Max Giesinger: Auch das, was da noch kommt

Ahogy írtam korábban, van néhány olyan német előadó, együttes, akire érdemes komolyabban odafigyelni, mert a zenét a maga kultúra mivoltában is művelik, és amellett, hogy szórakoztatnak, még tartalomról is lehet beszélni. Max Giesinger is ezek közé tartozik, aki 2012-ben a The Voice tehetségkutató német változatában lett 4. helyezett. Az ő példája mutatja, hogy nem feltétlen csak a nyertesek érvényesülnek a könnyűzenei piacon, és több dalához is volt szerencsém a Radio Köln-ben. Most azt a dalt szeretném bemutatni, melyet először hallottam tőle.

Mely egy duett, amit egy LOTTE nevezetű énekesnővel énekelt fel közösen. És nem tudtam nem azonnal felfigyelni rá, ugyanis hihetetlenül kellemes hangulatú dalról van szó. Egyébként egy különös dal, mert számomra hihetetlenül optimista hangzású, mégis maga az optimizmus, és az ideális élet egy vágyott dolog, nem feltétlen a valóság. De a zene az hihetetlenül szerethető. Van benne egyfajta gyermeki játékosság, ami hihetetlenül vidámmá teszi a dalt. Konkrétan volt olyan, hogy a villamoson voltam, hallgattam telefonon a Radio Köln-t, és amikor megszólalt ez a dal, úgy megörültem neki, hogy majdnem elkezdtem hangosan énekelni. Nagyon jól meg van írva zeneileg a dal, nagyon szeretem, aztán szövegileg egy kicsit csalódás volt, mert teljesen optimista, vidám, életigenlő szöveget vártam, ehelyett egy vágyott állapotról van szó.

Viszont akármennyire is szeretem a dalt, nem hibátlan. Az a kisebbik gond, nem énekelnek olyan nagy hangtartományban az énekesek, mert miért is kellene? Lehet anélkül is nagyot énekelni, hogy valaki nem énekli le a csillagokat az égről. Amivel bajom van, hogy ez nem igazi duett. Főként Max Giesinger énekel, és olyan, mintha LOTTE csak besegítene az énekbe. Egyszer-egyszer lehet hallani, illetve a refrént éneklik együtt, de ahol Max énekel, LOTTE inkább úgy énekel, mintha vokáloza. Ugyanis a háttérben van a hangja. Pedig kellemes hangja van, és jobb is lett volna a dal, ha egyenrangúan énekelnének mind a ketten.

Videoklip is készült a dalból, ami rendkívül érdekes:

Ugyanezt a vágyott állapotot jelenítik meg a videoklipben. Két zenész, akik szeretnének érvényesülni a szakmájukban, de inkább csak keresztülnéznek rajtuk. Pontosabban nem is keresztülnéznek rajtuk, hanem úgy veszik az emberek, mintha az élő zene csak egy eleme annak az ünnepségnek, bulinak, most miért is kapjanak ők külön figyelmet? Az elején egy idős néni születésnapján lépnek fel, és csinálnak jó hangulatot, másodjára egy üzlet újranyitásának alkalmából (nyilvánvalóan látszik, hogy az OBI-ról van szó) zenélnek, végül este egy bárban, de valahogy nem jön össze. Külön poén volt felismerni a bárban Johannes Oerding-et és Mark Forster-t, akik szintén énekesek, és mindkettejüknek vannak jó dalaik, úgyhogy a végére kisebb sztárkavalkád lesz, és nekem, aki néhány német együttest és énekest ismer, külön “easter egg” volt felismerni őket.

Jó a videoklip, és nagyon jó a dal. A hibája ellenére is szerethető. Feltett szándékom mutatni még német dalokat. De egyébként azért is szeretem hallgatni a Radio Köln-t, mert a műsorvezetők beszéde sokkal természetesebbnek hat a magyar, holland, különösképp az angol műsorvezetőkhöz képest. A német rádiózás valahogy természetesebbnek tűnik, ami abban is tetten érhető, hogy olyan dalok születnek, mint például ez, ami a hibájával együtt is bőven szerethető, és lehet beszélni arról, hogy a XXI. századi könnyűzenében hoznak egy kulturális minimumot, talán egy nívót is megütnek.

Ének: 6/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 7/10
Hangulat: 10/10

+ Elképesztően szerethető dal, mindig mosolyra fakaszt
– Nem igazán duett, szinte végig Max Giesiger dominál

80%

A második betelt holland füzet

Alig másfél hónap alatt betelt a második füzetem, melybe a holland nyelvi dolgaimat írom. 80 oldal telt be kb. 46 nap alatt, tehát napi szinten kicsivel kevesebb, mint 2 oldalt írok. Ez persze az átlag, van olyan, hogy 1 nap alatt 4 és fél oldalt írtam.

Most már komolyabb segítségem is van, kb. 1 hónapja megismerkedtem a My Anime List-en egy holland sráccal, akivel egész jól összebarátkoztunk, és szokott segíteni nekem. Alapvetően szeret segíteni nekem, mert célzottan kérdezek, így tudja, hogy tudok dolgokat, csak egy-két nyelvtani szabály homályos. Baj akkor jött, amikor beigazolódott a félelmem. Elkezdtem rövidebb fogalmazásokat mutatni neki, és rávetített olyan hibákra, amik rosszul rögződtek belém. A poén az volt, amikor még én kezdtem el magyarázni neki, hogy márpedig ez így van. Ilyen volt az, hogy egyes szám harmadik személyben is van ugyanúgy "hij" és "he", mint ahogy egyes szám 2. személyben "jij" és "je". És amikor utánanéztem, és rájöttem, hogy nincs, mindenhova "hij"-t kell írni... Kicsit megalázó volt, hogy még én kezdek el egy hollandnak okoskodni a holland személyes névmásról, de jót nevettünk rajta. Szerencsére lazán veszi a dolgokat, és szívesen segít.

Még néhány kép:

14-én kezdődik meg a tanítás a KRE-n a Néderlandisztika szakon, és hihetetlen érdekes. Az egyik tantárgyból (Bevezetés a nyelvtudományba) az oktató már elérhetővé tette a tananyagot, és olyan szintű érdeklődéssel kezdtem el olvasni, mint tananyagot soha. Azt tudtam magamról, hogy szeretek nyelveket tanulni, és megy is, de azt nem gondoltam volna, hogy a nyelvészet ilyen szinten érdekel. Azt volt még furcsa megélni, hogy aznap éjjel, amikor ezt olvastam, ugyan, nem emlékszem pontosan, hogy miről álmodtam, de arra igen, hogy nagyon jól éreztem magam álmomban, és nagyon kellemes volt felébredni. Ilyet pedig nagyon ritkán élek meg, úgy tűnik, hogy tényleg megtaláltam azt, amit örömöt okoz. Úgyhogy nagyon jóra számítok az egyetemen, nagyon számítok arra, hogy most fogok végre olyan eredményt elérni, ami egy egyetemista számára ideális.

És ha tényleg megtanulok hollandul felsőfokú szinten, akkor az aztán már tényleg a (non) plus ultra. Az a nagy álmom, hogy újságíró, cikkíró legyek Hollandiában, és akkor érem el a célomat, ha 100%-osan úgy tudom magam kifejezni hollandul, ahogy magyarul fejezném ki magam. De hát még nagyon hosszú út áll előttem, de kész vagyok megtenni ezt az utat.

Sorsszerű esemény

Tegnap voltam beiratkozni a KRE Néderlandisztika szakára, úgyhogy újabb lépést tettem az álmom megvalósítása felé. De szép volt az a nap. Előtte tanultam még egy kicsit hollandul, holland rádiót hallgattam, ahogy mentem az egyetem felé, és a Keletinél a Thököly úton megláttam egy eredeti holland sajtot árusító üzletet. Hát mondom, ilyen nincs.

Nagyon jól néz ki, minden sajt eredeti holland. Egészen pontosan Goudából származnak. Tekintve holland mivoltukat, az áruk is meglehetősen magas, úgyhogy nem oda fogok járni megvásárolni a sajt-adagomat. De az üzlet jól nézett ki, volt egy nagy kép Goudáról, holland mivolta miatt eszembe juttatta az ott tartózkodásomat.

Az eladó megengedte, hogy képeket is csináljak:

Ez ilyen fizetetlen reklámhirdetés feeling, de egy post erejéig miért is ne?

Mario Party 5 gameplay videó

Kb. 1 hónap után új játékot vettem fel, méghozzá a Mario Party 5-ből.

Ez egy 20 körös játék volt a Future Dream táblán. Ez a kedvencem, mert ennek szeretem a legjobban a zenéjét. És végig élveztem a játékot. Yoshival játszottam.

Felteszek majd később több Mario Party 5 gameplay videót, hogy jobban bemutassam a játékot. Több játékmódot, és több pályát. De az igazi "gálajáték" akkor lesz, amikor majd barátokkal négyesben játszunk egy 50 körös játékot. Arról már most megmondom, hogy lesz annyira hangulatos, és kiváló, hogy promotálni fogom rendesen. Addig is remélem, hogy tetszeni fog ez a videó.

Kris Kross Amsterdam: Moment

Ahogy írtam korábban, azért is érdemes német rádióadót hallgatni, mert egészen jó dalokat is fel lehet fedezni, amikre érdemes komolyan figyelni. Hollandoknál a kép némileg árnyaltabb, mert Hollandia, mint a dance és trance zenék egyik fellegvára, valahogy kevesebb az olyan előadó, aki a zenéjét valódi tartalommal tölti meg. Ez alól üdítő kivétel a Kris Kross Amsterdam nevű formáció, melynek több dalát is hallottam már a holland Radio 538 adón, de a Moment című daluk hihetetlen különlegesre sikeredett.

Ami az igazán meglepő a csapatban, hogy egyébként ez is egy DJ-együttes, ennek ellenére olyan szintű tartalommal töltik meg a dalaikat zeneileg, de talán még szövegileg is, hogy nagyon magasan kiemelkednek a dance zenei stílusából. Konkrétan át is hágják a műfaj jellemzőit már önmagában azzal, hogy a dalaikban élő hangszereket is hallani. Legfeljebb egy akusztikus gitár szerényen egy dance dalban, de nem emlékszem arra, hogy egy remixelt dalban ekkora arányban szerepeljen élő hangszer, vagy ennyire domináljon. A Moment meg ráadásul hihetetlenül szenvedélyes és hangulatos. Nálam ez az a fajta dal, amit szinte azonnal magaménak érzek, és libabőrös leszek, ha hallgatom. Van dallama, és amit legalább ennyire fontosnak tartok, hogy emlékezetes a dallam. Tipikusan az a fajta dallamvilág, amit már az első végighallgatás után is megjegyzünk, azért, mert meg van írva a dal. Jelen esetben mindegy, hogy azt értjük egy dal “megírása” alatt, hogy kottára lejegyezték a hangjegyeket, és próbálgatták hangszeren, vagy összedobták egy programmal, a lényeg, hogy hallatszik, hogy van munka mögötte. És jelen pillanatban ez számít, és sajnos annyira lesilányult a könnyűzene az évtizedek során, hogy amit ebben a dalban hallunk, az kiemelkedően jónak számítson. Pedig egy valamire való előadótól, aki nemcsak komolyan veszi magát, de értéket akar közvetíteni, ez kellene a minimumnak lennie.

A szöveget kicsit félve írtam, hogy abban is kiemelkedik a Kris Kross Amsterdam, mert valójában eléggé elcsépelt:

Zonder jou, kan ik niet leven

Ezt szerintem még az angolosok is értik. De ami mindenképp pozitívum, hogy ez a “nem tudok élni nélküled” típusú szöveg legalább tartalommal van megtöltve. És ez nagy szó. Maga a verse egyébként rap, de milyen gyors már! A szöveg egyébként “impresszionista” (de rosszul jön ki ez a könnyűzenében) hatású, tehát a pillanatnyi eseményeket, érzéseket énekli ki a rapper. A refrént meg egy egyébként meglepően jó hangú énekesnő énekli. Mondjuk én személy szerint inkább lírai zenét képzelek el ilyen jellegű szöveghez, ilyen zenéhez inkább a szerelem által megélt boldogságról énekelnék. További előny, hogy a szöveg bonyolultabb, ehhez nem elég az alapszintű holland nyelvtudásom, hogy segítség nélkül értsem. Hátrány viszont magából a rapből inkább csak az maradt meg, hogy mennyire sokat mond a srác, de ebből a dalból kiindulva azt gondolom, hogy nem valami jó rapper. És igazából maga az ének sem valami hatalmas, mert a csaj kb. 1 oktávon belül énekel, de számomra hihetetlen kellemes hallgatni a hangját.

Videoklip is készült a dalból, és még egy rövid történetet is kitaláltak, ami szintén nem szokás már a könnyűzenei életben. Lényegében eljátsszák a szöveget: A lány elhagyja a srácot egy másikért, és vizuálisan látjuk azt, amiről a szöveg szól. Érdemes megnézni, mert a videoklipről is el lehet mondani, hogy a mai átlaghoz képest a nívósabbak közé tartozik.

Ilyenekért hallgatok rádiót, hogy a mai (tényleg silány) zenék között is felfedezzek olyanokat, amikért megéri a jelenben élni, és ne én is a “régen minden jobb volt” ördögi frázisával éljek. Ezen segít a dal, és akármennyire is vagyok a hangulatával önazonos, hideg fejjel továbbra is azt mondom, hogy ennek kéne a minimumnak lennie, és akkor azt mondanám, hogy ma is színvonalas zenék készülnek. Ám ettől távol vagyunk, így marad az, hogy ez különlegesek számít.

Ének: 7/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 4/10
Hangulat: 9/10

+ Eszméletlenül hangulatos, és minden szempontból a jobb dalok közé tartozik
– A rap nem az igazi, illetve a rajzolt borító sem jön be.

77%

A nagy mélység

Befejeztem ma a Grand Blue-t. Érdekes volt megnézni mindenképp abból a szempontból, hogy ugyan értettem, hogy miért nem ajánlották nekem azok, akik ismernek, de azt gondolom magamról, hogy lettem annyira rugalmas az elmúlt évek során, hogy azokat az animéket is jól kezeljem, amikkel esetleg nem tudok azonosulni. Bár igaz, nemrég írtam olyan animékről, melyek alaposan kikezdték a rugalmasságomat, de érdekesmód a Grand Blue még belefért.

Bár maradt 6 pont, mert azért ambivalens érzéseim vannak az anime kapcsán. Egyrészről azt gondolom, hogy ez az örökös marháskodás, mások heccelése, ha gondolatban is, de kihozhatja a nézőből a benne megbúvó gonosz énjét. Volt néhány csíny, amiben én is benne lettem volna, sok jeleneten jót nevettem. Főleg a reakciók miatt eltorzult arcokon. De például emlékezetes volt számomra az a jelenet, amikor Iori-nak nem tetszettek azok a szobák, melyek falai tele voltak lányok képeivel mindenféle erotikus pózban. Hát erre csak egy magyarázat lehet: Biztos azért nem tetszik neki, mert meleg, tegyük hát abba a szobába, amely tele van pasis képekkel. Iori természetesen nagyon ki volt akadva, mert nem erről van szó. Meg sok jó poén volt még emellett. De az is tetszett, hogy lányok nem akadtak ki a fiúk meztelenségén, szexuális poénjaikon és nem játszották meg az álapácát, hogy undorító perverz állatok, és felrúgták őket a csillagos égig. Bár az is igaz, hogy egyetemistákról van szó, úgyhogy azért eléggé csúnya lenne, ha 20 év körüli lányok ilyenen kiakadnának.

De azért volt néhány dolog / jelenet, ami nem tetszett. Két jelenetet tudnék kiemelni, amit erős túlzásnak érzek. Az első az 1. részben volt, amikor a fiúk seggrészegre isszák le magukat, és társaik valami átlátszó itallal akarnak rajtuk segíteni. Az az átlátszó ital persze nem víz volt, hanem 96%, szinte teljesen vegytiszta alkohol. Természetesen az italozással nincs gondom (módjával), de az alkohollal való ilyen játékot akkor sem tudom tolerálni, ha egyébként minden egyes epizód elején ki van írva, hogy ez csak a poén, senki ne vegyen komolyan semmit belőle. Rendkívül veszélyes játék az alkohol, és itt ugyan "megoldották" hánykolódással, de a való életben egy ilyen esetben az csak a szerencsésebbik véglet, ha valaki a toxikológiai osztályra kerül, és átesik egy alapos gyomormosáson. De az sincs kizárva, hogy lennének, akiket a hullaházba vinnének el. Engem legalábbis biztosan, mert én nagyon rosszul bírom az alkoholt. A másik, ami nem tetszett az a 8. részben, amikor az egyik srác (nem tudom már melyik), szexuális együttlétre készült egy lánnyal. Mondjuk magának is köszönheti, hogy áldozat lett, mert felhívta a többi fiút és hallatta a lány hangját is, hogy heccelésképp jelezze a fiúknak, hogy mire is készül. Ez persze sértette a többi srác egóját, egyből a fiú háza elé mentek, hogy minden eszközzel megzavarják a légyottot. Ez is olyan, amit nem tudok tolerálni. A szex az 2 (vagy adott esetben több) ember intim együttléte, ott kívülállónak semmi keresnivalója nincs. Meg igazából engem a sok meztelenség is zavart. Akármennyire is jól kezelték a lányok a fiúk ruhátlanságát, azért én is úgy vagyok vele, hogy ha nincs szexuális indíttatás, akkor öltözzön fel.

Nagyjából ennyi gondolatom van az animével kapcsolatban, természetesen maga a "búvárklub" csak körítés volt, hogy legyen valami, ami összeköti a fiatalokat. Bár a körítésre szükség is volt, ugyanis az sem tetszett, hogy a fiatalok között semmilyen barátságot nem éreztem. Az egész olyan volt, mint egy "nyílt" valóságshow (tehát például nem egy villába összezárva), ahova kiválasztottak 4 fiút és 4 lányt, és szórakoztassák a nézőket a saját marháskodásaikkal. Voltak benne jó dolgok (néhány poén, és gonoszság), de alapvetően túlértékeltnek tartom az animét.

Karácsony János: James

1997 őszén, mielőtt megjelent volna az LGT nagy visszatérő albuma, a 424 Mozdonyopera, mindegyik tag (kivéve Solti Jánost) megjelentettek egy-egy stúdióalbumot. Presser Gábor és Karácsony János szinte egyszerre, 1996 decemberében, Somló Tamás kicsit később, 1997 márciusában jelentette meg szólólemezét. Egy biztos: Mindhárom album olyan szinten kiválóra sikeredett, hogy nem is említhető egy lapon a ’90-es évek tömegzenéivel. Most Karácsony János albuma kerül fókuszba.

Tervbe volt véve, hogy írok erről a lemezről is, aztán spontán jutott eszembe mára az albumról írni. Csak később esett le, hogy megérte máig várni vele, ugyanis ma van Karácsony János születésnapja! Isten éltesse! Azt gondolom, hogy méltó megemlékezés az énekes legjobb stúdióalbumáról, a James-ről írni. Változatosabb lett ez az album, mint az 1986-ban megjelent Az időn túl. Szövegileg több témát érint, és mivel a dallamban tetten érhető a szöveg mondanivalója, ezért színesebb az album. Ezek a színek szerencsére harmonizálnak egymással, és mindegyik dalban kihallható Karácsony János pozitív személyisége, de ez az a fajta pozitív gondolkodás, ami még bőven hallgatható bárki számára. Nem az a kényszeres pozitív gondolkodás, amit egyre többen vallanak magukénak. Ami már azért frusztrálja, vagy inkább nyomorítja meg az embert, mert akkor is komolyt kell erőltetni az arcára, amikor legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Van ezen az albumon is egy-két giccses dal (pl.: Újra gondolj rám), de azokra rá lehet mondani, hogy miért is ne engedhetnénk meg néha, hogy túláradjon bennünk a szerelem, és írhatnánk erről szöveget, ha emellett ott van például a “Késő” című dal, ami lényegében arról szól, hogy volt lehetőséged arra, hogy szeress engem, de te nem éltél vele, eltékozoltad, most már késő megbánni, amit tettél. A zene dinamikája, a fájdalom lüktetése nagyon átjön, az lett a legerősebb dala az albumnak.

És milyen más témák jelennek meg az albumon a szerelmen kívül? Szó van a zene szeretéről, annak erejéről (A zene, Hadd szóljon), a kemény munka gyümölcséről (Végre megvan), kicsit nosztalgiázunk a “Valami történt” című dalban, de az egyik leghatásosabb, leggyönyörűbb dal az albumon a “Mese”, mely a gyereknevelésről szól, az értékrend átadásáról, mely által a gyerekből olyan felnőtt lesz, aki értékes tagja lesz a társadalomnak. Gyönyörű képi világgal énekel Karácsony János a gyereknevelés minden öröméről, fájdalmáról, melynek végén a felnőtté érett gyerek a maga útját járja, hátizsákjában azokkal az értékekkel, melyeket a szüleitől kapott. A zene is csodálatos, már gyerekkoromban is átéreztem a szöveg mondanivalóját.

Karácsony János, mint gitáros, ezáltal a dalokban is a húros hangszer dominál, de nagyon érződik a többi zenész közreműködő munkájának értéke. Itt van Presser Gábor is, aki nemcsak a tőle megszokott magas színvonalon zongorázik, zenél, hanem az “Újra és újra” című dalban énekével is közreműködik, emellett három dal zenéjét ő írta. De hallható Solti János dobjátéka is, ahogy Horváth Kornél az ütőhangszereivel is hozza a Zorán koncerteken a tőle megszokott magas nívójú hangszeres játékot. És ne feledkezzünk meg Sztevanovity Dusán szövegeiről, akitől, ahogy megszokhattuk, választékos kifejezéssel mondja el a gondolatait, ugyanakkor mindenki számára értelmezhető képi világgal színesíti a szövegeit.

Tehát az album zeneileg szinte teljesen hibátlan. A borító az, ami eléggé hanyagra sikeredett. Még épp belefér az egyszerű, de ötletes megoldásba, hogy a háttér színátmenettel változó. Vagyis inkább olyan, mintha egy falat jobb-felső sarokból megvilágítottak volna, és úgy sötétedik, ahogy távolodunk tőle. Bár valami ötletes dizájn szerintem jobban mutatott volna az albumon, de amellett semmiképp nem lehet elmenni, hogy hibásan van a borítón a szöveg. Hiányzik a “Mese” utolsó nagy versszaka, helyére a “Valami történt” dal szövege került. Majd ha lapozunk, ugyanúgy a “Valami történt” szövegét olvashatjuk, ezúttal nagyobban. Ahogy a “Hadd szóljon” szövegében “figyel” helyett “ügyel” van írva. Mintha félkész állapotban adták volna ki a borítót, egy lektor mindenképp jó lett volna, aki észreveszi az ilyen hibákat.

A borítót leszámítva kiváló album, melyet most, 2020-ban is élmény hallgatni. Ez az album egyébként volt promotálva: Készült videoklip a “Ringass Ringass még” című dalból, reklám is volt látható, így én magam is tudtam a létezéséről. És nem sokkal megjelenés után meg is lett nekünk, így gyerekkori emlékeket is idéznek az dalok. De örökzöld mivoltát nemcsak az erősíti, hogy a jelenemben is nagyon jó érzés hallgatni a dalokat, hanem azáltal, hogy felnőttként jobban tudom értelmezni a szöveget, csak még értékesebb lett az album. Annak ellenére, hogy promotálva lett, nem került fel a MAHASZ album eladási listájára, és interneten is alig-alig lelhető fel információ. Tehát nem maradt meg a köztudatban, ezért nekünk, rajongóknak kell tenni arról, hogy végre megkapja a neki kijáró ismertséget. Márpedig egy olyan album, mely zeneileg és szövegileg is értéket közvetít, ezáltal erősíti a magyar zenei palettát.

Zene: 10/10
Ének: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 5/10
Hangulat: 9/10

+ Minden szempontból magas minőséget képvisel
– A borító hanyag munka

94%

Animék, amik még az életkedvemet is elveszik

Ritkán írok manapság animékről, pedig a mai napig nézem őket, csak nem áll össze a fejemben olyan komplex gondolat, amit érdemesnek tartok kiírni magamból. Most sem lesz komplex, csak kiírom az érzéseimet. Nem tudom, hogy mi van velem, de az utóbbi időkben több olyan anime is megtalált, amit nem tudtam jobbra értékelni 1 pontnál.

A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu-ról már kiírtam a gondolataimat, aztán meg akartam győződni arról, hogy miért annyira népszerű a Hunter × Hunter, de 20 rész után akkora lendülettel hajítottam ki (értsd: tettem a dropped listába), hogy kondenzcsíkot húzott maga után. Maradjunk annyiban, hogy ha van is mélysége az animének, ahogy többen is mondták, de az egész történetmenet, és az események nagyon nem nekem van kitalálva. Nem látok semmi barátságot, semmi csapatszellemet, csak néhány pszichopatát, akik vagy előszeretettel törik ki a másik karját, vagy pókerarccal hagyják a másikat veszni hagyni. Na most, lehet, hogy arról van szó, hogy aki Hunterré akar válni, annak ez az útja, meg kell tanulnia érzéketlennek lenni, de ha erről van szó, akkor nagyon nem vagyok erre kíváncsi, és nem akarok Hunter lenni. Mert nem az, hogy elgondolkodik azon, hogy morálisan helyes-e ilyet csinálni, vagy megéri-e az egész, hanem teljesen érzelmek nélkül, mint egy pszichopata. És ha erre nem volt példa 20 rész alatt (hogy hezitáljon a tettén), akkor ott az én szemszögemből nagyon komoly bajok vannak. Innentől kezdve az anime nem nekem való, és engedtessék meg, hogy kérdőre vonjam, hogy miért is van annyira magas átlaga My Anime List-en.

A másik, amit most kezdtem el, és ugyan, csak 2 részt láttam belőle, de mivel nagyon nagyon úgy néz ki, hogy az egész anime ezen a színvonalon marad, mertem neki 1 pontot adni. Ez pedig a Kono Subarasii Sekai ni Shukufuku wo! Nagyon népszerű, főleg a fiúk körében (lehet sejteni, hogy miért), de elvileg paródia akarna lenni, de hogy még mosolyra sem állt a szám, az is biztos. Mivel paródia akarna lenni, ezért maga a történet sem komoly, de a karakterek sem. Csak mivel semmi vicceset nem látok az animében, ezért nemcsak hogy nem tudom élvezni, amit látok, hanem konkrétan olyan érzéseim támadtak az animét nézve, hogy én egy semmirekellő hikikomori vagyok, akinek nincs saját élete, és mindent megnéz, ami japán animáció. Azt gondoltam, hogy minimum szünetet kell tartani animézés terén, mert ez már nem állapot. Rettenetes ez az érzés, és ha egy anime ezt váltja ki belőlem, akkor az nagyon nem nekem való.