2020. augusztus 19., szerda

Karácsony János: James

1997 őszén, mielőtt megjelent volna az LGT nagy visszatérő albuma, a 424 Mozdonyopera, mindegyik tag (kivéve Solti Jánost) megjelentettek egy-egy stúdióalbumot. Presser Gábor és Karácsony János szinte egyszerre, 1996 decemberében, Somló Tamás kicsit később, 1997 márciusában jelentette meg szólólemezét. Egy biztos: Mindhárom album olyan szinten kiválóra sikeredett, hogy nem is említhető egy lapon a ’90-es évek tömegzenéivel. Most Karácsony János albuma kerül fókuszba.

Tervbe volt véve, hogy írok erről a lemezről is, aztán spontán jutott eszembe mára az albumról írni. Csak később esett le, hogy megérte máig várni vele, ugyanis ma van Karácsony János születésnapja! Isten éltesse! Azt gondolom, hogy méltó megemlékezés az énekes legjobb stúdióalbumáról, a James-ről írni. Változatosabb lett ez az album, mint az 1986-ban megjelent Az időn túl. Szövegileg több témát érint, és mivel a dallamban tetten érhető a szöveg mondanivalója, ezért színesebb az album. Ezek a színek szerencsére harmonizálnak egymással, és mindegyik dalban kihallható Karácsony János pozitív személyisége, de ez az a fajta pozitív gondolkodás, ami még bőven hallgatható bárki számára. Nem az a kényszeres pozitív gondolkodás, amit egyre többen vallanak magukénak. Ami már azért frusztrálja, vagy inkább nyomorítja meg az embert, mert akkor is komolyt kell erőltetni az arcára, amikor legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Van ezen az albumon is egy-két giccses dal (pl.: Újra gondolj rám), de azokra rá lehet mondani, hogy miért is ne engedhetnénk meg néha, hogy túláradjon bennünk a szerelem, és írhatnánk erről szöveget, ha emellett ott van például a “Késő” című dal, ami lényegében arról szól, hogy volt lehetőséged arra, hogy szeress engem, de te nem éltél vele, eltékozoltad, most már késő megbánni, amit tettél. A zene dinamikája, a fájdalom lüktetése nagyon átjön, az lett a legerősebb dala az albumnak.

És milyen más témák jelennek meg az albumon a szerelmen kívül? Szó van a zene szeretéről, annak erejéről (A zene, Hadd szóljon), a kemény munka gyümölcséről (Végre megvan), kicsit nosztalgiázunk a “Valami történt” című dalban, de az egyik leghatásosabb, leggyönyörűbb dal az albumon a “Mese”, mely a gyereknevelésről szól, az értékrend átadásáról, mely által a gyerekből olyan felnőtt lesz, aki értékes tagja lesz a társadalomnak. Gyönyörű képi világgal énekel Karácsony János a gyereknevelés minden öröméről, fájdalmáról, melynek végén a felnőtté érett gyerek a maga útját járja, hátizsákjában azokkal az értékekkel, melyeket a szüleitől kapott. A zene is csodálatos, már gyerekkoromban is átéreztem a szöveg mondanivalóját.

Karácsony János, mint gitáros, ezáltal a dalokban is a húros hangszer dominál, de nagyon érződik a többi zenész közreműködő munkájának értéke. Itt van Presser Gábor is, aki nemcsak a tőle megszokott magas színvonalon zongorázik, zenél, hanem az “Újra és újra” című dalban énekével is közreműködik, emellett három dal zenéjét ő írta. De hallható Solti János dobjátéka is, ahogy Horváth Kornél az ütőhangszereivel is hozza a Zorán koncerteken a tőle megszokott magas nívójú hangszeres játékot. És ne feledkezzünk meg Sztevanovity Dusán szövegeiről, akitől, ahogy megszokhattuk, választékos kifejezéssel mondja el a gondolatait, ugyanakkor mindenki számára értelmezhető képi világgal színesíti a szövegeit.

Tehát az album zeneileg szinte teljesen hibátlan. A borító az, ami eléggé hanyagra sikeredett. Még épp belefér az egyszerű, de ötletes megoldásba, hogy a háttér színátmenettel változó. Vagyis inkább olyan, mintha egy falat jobb-felső sarokból megvilágítottak volna, és úgy sötétedik, ahogy távolodunk tőle. Bár valami ötletes dizájn szerintem jobban mutatott volna az albumon, de amellett semmiképp nem lehet elmenni, hogy hibásan van a borítón a szöveg. Hiányzik a “Mese” utolsó nagy versszaka, helyére a “Valami történt” dal szövege került. Majd ha lapozunk, ugyanúgy a “Valami történt” szövegét olvashatjuk, ezúttal nagyobban. Ahogy a “Hadd szóljon” szövegében “figyel” helyett “ügyel” van írva. Mintha félkész állapotban adták volna ki a borítót, egy lektor mindenképp jó lett volna, aki észreveszi az ilyen hibákat.

A borítót leszámítva kiváló album, melyet most, 2020-ban is élmény hallgatni. Ez az album egyébként volt promotálva: Készült videoklip a “Ringass Ringass még” című dalból, reklám is volt látható, így én magam is tudtam a létezéséről. És nem sokkal megjelenés után meg is lett nekünk, így gyerekkori emlékeket is idéznek az dalok. De örökzöld mivoltát nemcsak az erősíti, hogy a jelenemben is nagyon jó érzés hallgatni a dalokat, hanem azáltal, hogy felnőttként jobban tudom értelmezni a szöveget, csak még értékesebb lett az album. Annak ellenére, hogy promotálva lett, nem került fel a MAHASZ album eladási listájára, és interneten is alig-alig lelhető fel információ. Tehát nem maradt meg a köztudatban, ezért nekünk, rajongóknak kell tenni arról, hogy végre megkapja a neki kijáró ismertséget. Márpedig egy olyan album, mely zeneileg és szövegileg is értéket közvetít, ezáltal erősíti a magyar zenei palettát.

Zene: 10/10
Ének: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 5/10
Hangulat: 9/10

+ Minden szempontból magas minőséget képvisel
– A borító hanyag munka

94%

Nincsenek megjegyzések: