Chihara Minori afférja

Jókor lesz ismertető cikk az Animagazinban Chihara Minori-ról, amikor kiderül róla, hogy viszonya volt egy házas férfival...

No, ne értsetek félre, nem vagyok pletykás, a bulvárlapoknak legfeljebb a címlapját nézem meg az újságosnál, hipermarketekben. Ez az eset azért érdekel, mert rajongója vagyok, és mint rajongóként azért érzékelek csalódást magamban. Mert lehet úgy is gondolkodni, és ez lenne az ideális, hogy egy viszony vagy affér csak az érintettekre tartozik. De hát mindenki így gondolkodna, akkor a bulvársajtó egyáltalán nem létezne.

Rajongóként azért érzek csalódást, mert pont azért szeretem Chihara Minori-t, mert egyrészt bebizonyította (vagyis a zeneszerző társai bebizonyították), hogy elektronikus zenében is lehet igényeset, tartalmasat alkotni, másrészt szeretem a dalszövegeit, és amilyen érzelmekkel kiénekli, az számomra végsőkig hiteles. Ehhez képest, hogy most kiderült róla egy ilyen dolog, az azért komolyan elgondolkodtat.

Nagyot nézhet az, aki úgy olvassa, hogy nincs benne a japán művészvilágban, az nem értheti, hogy mi ebben az olyan nagy dolog (a bulvármédia igencsak magasra tette az emberek ingerküszöbét). Csak röviden összefoglalom: Japánban az ismert emberek nagyon vigyáznak a jó hírnevükre. Többek között azért, mert ott nagyon erősen kötik az ismert embert a kiadóhoz, ügynökséghez, aki foglalkoztatja őket, így ha valaki botrányba keveredik, az az őt foglalkoztató céget is botrányba keveri, ennek következménye pedig jobb esetben a kényszerszünet, rosszabb esetben a szerződésbontás. Illetve olyan is előfordulhat, hogy valaki következmények nélkül megússza. Lásd Okamoto Nobuhiko esetét, aki egy idegen nővel volt együtt, vagy ott van Namikawa Daisuke, akik megcsalta a feleségét, egyiknek sem lett komoly következménye. Igazából nagyon remélem, hogy Chihara Minori esetében sem lesz, de az az igazság, hogy élek a gyanúperrel, hogy a két férfi seiyuu esetében egyfajta kettős mérce miatt nincs komoly következménye az afférjuknak. Úgy tudom, hogy Japánban még most sincs teljes egyenjogúság férfi és nő között, és elképzelhetőnek tartom, hogy még ott is jelen van az a gondolkodás, hogy ha egy férfi csalja meg a nőt, arra legtöbben legyintenek, de ha egy nő csal meg férfit, arra, hogy finoman fejezzem ki magam, igencsak csúnyán néznek. Hiszen Hirano Aya is hogy megkapta a magáét, amikor idegen férfiakkal volt együtt.

Egyébként én sem a női mivolta miatt vagyok csalódott Chihara Minori-ban, hogy ezt megtette. Hanem mert azt gondolom, hogy amit kisugároz magából, és amit énekesnőként képvisel a dalaival, azt leköpte. Alapvetően szabadabb gondolkodású vagyok szerelemben, szexualitás terén, de én is azt gondolom, hogy párkapcsolatban, házasságban lévő ember tabu! Nem is kell házasság, én már a kapcsolatról is úgy gondolkodok, hogy az két vagy több ember (hiszek a poliamoriában is, de annak csak zárt formájában) szövetsége, amit egyoldalúan, a másik tudta nélkül felbontani, számomra bűn. Ráadásul azt gondolom, hogy a megcsalás, az a gyávaságnak egy nagyon komoly jele, sőt én a megcsalt felet is felelősnek tartom a kialakult helyzetért, mert nem akarta, vagy nem merte meglátni, hogy a házassága válságban van, ezért a homokba dugta a fejét. De a nagyobb felelősség kétségtelenül azon van, aki megcsalta a másik felet, hiszen ő volt az, aki "aktívan" jelezte a maga gyávaságával, hogy a kapcsolata, házassága válságban van. És ahelyett, hogy leült volna a párjával megbeszélni, hogy ez és ez a baj, ehelyett kerülőutat választott. Egy kapcsolat esetében meg az esetek döntő többségében látható, hogy baj van, ezért gondolom, hogy a megcsalt fél is felelős abban, hogy nem akarta meglátni, hogy baj van.

Mindenesetre nagyon sajnálnám, ha Chihara Minori esetében lenne következménye a tettének, mert az énekesnői-seiyuui karrierje hordoz magában annyi értéket, hogy kapjon egy második esélyt. Mélyen bocsánatot kért, ahogy egy japántól szokás. Mondjuk azt, hogy megtette, alapvetően csúnya tett volt, de az vesse rá az első követ, aki soha nem hibázott. Ha tényleg megbánta, az majd úgyis kiderül, hiszen jó eséllyel sokkal jobban fog vigyázni, és akkor visszaadja az értékét az énekesnői karrierjének.

Amikor egy anime hamis üzenetet hordoz

Sokáig következetesen kerültem a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu-t. Az ok pedig egy név: Hirano Aya, akiről már biztosan írtam itt is többször, hogy a számomra a japán művészvilág egyik, ha nem a leggyűlöletesebb alakja, akit nemcsak énekesnőként tartok rettenesnek, hanem valamiért ha ránézek (lemezborító, különböző promós képek), olyan szinten taszít az arca, a kisugárzása, mintha magát a démont látnám. Erre ráerősít a botrányos élete. Alapvetően én is azt gondolom (az ő esetében is), hogy szíve joga azzal összfeküdni, akivel akar, és a japánok álprűdségéről tanúskodik az, hogy ennyire meglincselték miatta, de ha valami haszna volt az in flagranti-nak, akkor hogy az utóbbi időkben jóval kevesebbet van a köztudatban. Nagyon, tényleg nagyon kevés olyan ember van, akiről így gondolkodok, hogy örülök az őt ért rossz következményének. Azt viszont elismerem, hogy seiyuu-ként tényleg tehetséges. A Lucky Star-t is most nézem, azért sem lelkesedek annyira, de egyrészt lényesen jobb, mint a Suzumiya Haruhi, másrészt meg bebizonyította, hogy többféle hangon is meg tud úgy szólalni, mintha az a hangja lenne az eredeti, és ez kétségtelenül olyan erény, amivel nem sokan rendelkeznek. De énekesnőként csak azt hallom, hogy ugyan képzi a hangokat, de teljességgel érzelemmentesen. Csak beleüvölt a mikrofonba. A Suzumiya Haruhi-t a karaoke miatt sem lehet elkerülni, mivel főleg régen rengetegen énekeltek dalokat onnan: God Knows, Lost my Music. Az utóbbit Tukeinon énekelte sokszor, a mai napig hallom néha magamban. Konkrétan az, ahogy ő ott spontán elénekelte, jobban tetszett, mint az eredeti. Hogy Hirano Aya elvesztette a szerelmét (mint a zenéjét), és mintegy keresi őt, egy percig nem hiszem el neki.

Tehát elkezdtem a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu-t. És azt kell mondjam, hogy nagyon-nagyon kevés anime okozott ennél nagyobb szenvedést. Már Suzumiya Haruhi bemutatkozása sem volt szívet melengető, ahogy kijelenti az egész osztály előtt, hogy sajnálja, hogy nincsenek földönkívüliek, esperek, és a jó isten emlékszik már arra, hogy miket hiányol még, de gyűlöli az embereket. Az, hogy valakinek ilyen gondolkodása van, mondjuk azt, hogy el lehet fogadni, sokunknak bebizonyította az élet, hogy nem olyan, mint ahogy gyerekkorban elképzeltük. Alapvetően nincs is azzal baj, ha valaki az élet dolgai elől a saját maga kis világába menekül, ott keres menedéket, azzal már annál inkább, hogy valaki nemcsak hogy véresen komolyan gondolja, hogy mekkora baj, hogy nincsenek földönkívüliek, hanem teljességgel ennek veti alá a maga világról alakított képét. Valami nagyon hasonló gondom volt a No Game No Life-fal is. Ott is egy hikikomori srácot láthattunk, aki gyűlöli az embereket maga körül, és ez bőven megnyilvánul a viselkedésében.

Már tudtam, hogy komoly bajok vannak a Suzumiya Haruhi-val, de azzal a gondolattal néztem mégis tovább, hogy jó, ez a melankóliája, lássuk, mit hoznak ki belőle. De egyből megértettem, hogy miért annyira népszerű az anime. És akár valami nagyon jó dolog is kisülhetett volna az egészből, ha jó példával szolgáltat afelől, ha mégis megtalálja a helyét az emberek között a világban. Igazából nagyon jól tudom, hogy mit akar üzenni a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu, és pont azért lett irgalmatlanul népszerű, és lett komoly hatással az anime piacra, mert Suzumiya Haruhi nagyon sok fiatal problémáját jelenítette meg. Nekem is megvoltak / megvannak a magam küzdelmei, nagyon jól látom, hogy miért tudott rengeteg embert megszólítani az anime. Ennek a "kár, hogy nincsenek földönkívüliek" és az életben való csalódás okát egyébként egészen kiskorból vezetem vissza magamban. A szülők óvó, védő tevékenysége, de a nagyobb probléma, hogy sok szülő nem tanítja meg felkészíteni a gyerekét az élet nehézségeire, és nem tanítják meg őket küzdeni. Aztán, ha kikerülnek a nagybetűs életbe, sokan összeroskadnak a súlya alatt. Sok ilyet láttam / látok magam körül, meg látom saját magamat is, egészen változatosak a magnyilvánulásai. Szóval az ilyen jellegű animék azért nyerők, mert sok ember magáénak érzi Suzumiya Haruhi melankóliáját. Alapvetően nagyon jó lenne kiindulópontnak, de mégis merre megy az anime?

Suzumiya Haruhi összeránt egy kis csapatot maga köré, hogy megalapítsa az SOS Brigádot (ez lenne az a bizonyos klubtevékenység, ami a japán iskolákban általános dolog). Ezen klub keretében meg mindent megcsinálnak, amit Suzumiya Haruhi előír. Mert a másik dolog, ami miatt gyűlöletes számomra, gyakorlatilag egy elkényeztetett kis tizenéves csajt látunk, aki tökéletesen hozzá van szokva ahhoz, hogy minden úgy történik körülötte, ahogy az elképzeli, és ha valaki nem akarja, vagy mást akar, annak is kötelező. Nincs választási lehetősége. De a többiek is ludasak, mert hagyják magukat. Voltak ugyan olyan reménykeltő pillanatok, amikor néhányan összesúgtak Suzumiya Haruhi mögött, illetve Nagato Yuki monológja a maga világáról és küldetéséről is kétségtelenul érdekes és figyelemfelkeltő volt számomra. Mondjuk ő az egyedüli a SOS Brigádból, akit komolyan tudok venni. Egyébként is Chihara Minori miatt szántam rá magam, hogy akkor jó, essünk túl az animén, de érdekes, hogy pont ő kapta meg annak az egyetlen tagnak a szerepét, akit komolyan lehet venni. A személyes problémám vele ott van, hogy Nagato Yuki-val nem mutatja meg a valódi seiyuu-i kvalitásait. Hiszen egy csendes, visszahúzódó lányról van szó, Chihara Minori hangja pedig sokkal vidámabb, élőbb. De sokkal inkább idegesít Asahina Mikuru undorítóan nyávogó hangja, és egyáltalán nem sajnáltam, amikor Suzumiya Haruhi belekényszerítette a maga dolgaiba, és ott szenved, hogy ő azt nem akarja. Ha annyira nem akarta volna, akkor sokkal erélyesebben lázadt volna ellene. De az ő karakterének a titka pont abban rejlik, hogy sok pasi számára nagyon kívánatos, ha egy csaj megjátsza magát, hogy nem akarja, pedig nagyon is akarja, csak annyira aranyos, ahogy kéreti magát. Ezt látni itt hatványozottan, és kezdi ki hatványozottan az idegrendszeremet. Goto Yuuko-t sem hallottam még soha seiyuu-ként, de határozottan olyan érzésem volt, hogy nem vesztettem vele, mert nagyon ritka, hogy egy női hang ennyire idegesítsen.

De erre a választási lehetőség dolgára érdemes visszatérni. Annak " meg nem adása" egyébként is olyan dolog az életben, amivel engem nagyon lehet bosszantani. És amikor azt láttam, hogy Suzumiya Haruhi az informatikus srácoktól úgy követeli ki magának a számítógépet, hogy Asahina Mikuru-t keverte olyan helyzetbe, hogy az egyik informatikus srác megérintse a mellét, legfényképezte, és azzal fenyegette, hogy nyilvánosságra hozza, ha nem kap gépet, ezzel Suzumiya Haruhi azon nagyon kevés emberek közé került, akit felpofoznék, de úgy istenesen. Aztán a második évadban, amikor előjön a filmes ötlete, az is olyan, hogy jó, nekem is vannak terveim, de hogy ezt úgy valósítja meg, hogy besétál a boltba, elbeszélget az eladóval (nem derül ki, hogy mit mond), és ingyen elhoz egy kamerát, meg fegyvereket... Még csak viccnek sem lehet venni, mert ilyen nincs az életben!

Az endless arc pedig... Isten tudja hány alkalommal látni ugyanazokat a jeleneteket... Még csak az sem menti meg ezt a szörnyűséget, hogy újra és újra felvették ezeket az epizódokat. Ezt egyébként lehet is hallani, hogy ugyanazt a szöveget itt-ott másképp mondják. De ez olyan, mint amikor valaki többször egymás után felmossa a padlót. Mindig másképp, de totál felesleges munkát csinál. Tehát minden egyes ismétlő epizódot minden egyes alkalommal felvenni... ugyan van munka mögötte, de teljesen felesleges volt.

És még amiket nem láttam, mert ezután jött, de az eddigiek semmi jóval nem kecsegtetnek. Kevés anime vált ki belőlem ekkora indulatot. Bár azt több helyen is olvastam, meg mondták is, hogy a movie nagyon jóra sikeredett. Ha valamit, akkor azt érdemes megnézni. Annak mindenképp adok egy esélyt, de még ha nagyon jó is lesz, nem tudom elképzelni, hogy 7 pontnál többet adnék rá. Nem gondolnám, hogy nagyon elütne a sorozat minőségétől és mondanivalójától, nagyon extrának kell lennie ahhoz, hogy legalább 8 pontot kaphasson.

Összefoglalva a lényeget, alapvetően nem az a legnagyobb baj, hogy Suzumiya Haruhi-nak volt egy gondolkodása, és hogy teljesen nyilvánvalóan úgy is élt, hanem, hogy az egész anime teljesen nyilvánvalóan erre a gondolkodásra épül, és gyakorlatilag semmilyen jellemfejlődés nem látható az animében. Teljesen helyénvalónak mutatja azt, hogy Suzumiya Haruhi végig a maga kis világában él, azon a néhány emberen kívül senki mással nem tart kapcsolatot, és semmilyen következmény nincs senki által a viselkedésének. Néha felsóhajtanak a társai, hogy már megint miket talált ki, de aztán úgyis minden úgy történik, ahogy Suzumiya Haruhi elgondolta, tekintve, hogy nem érdekli, hogy mások mit gondolnak. Csak az ő viselkedése erősen átmegy a senkire nincs tekintettel esetére, amiről azért tudható, hogy egy bizonyos fokon túl több, mint káros.

Azt gondolom, hogy ez az anime akkor lett volna jó, ha arra mutat precedenst, hogy Suzumiya Haruhi a saját maga belső világát össze tudta volna "hangolni" a külvilággal. Ez így nagyon nyakatekert kifejezés, de szerintem érthető, mire gondolok. Mert lehet látni erre kiváló példát. A Haikyuu!!-t sem véletlen szeretem annyira. Néha szórakozok, meg túlzásba viszem, hogy Kageyama a legjobbképűbb karakter, akit valaha láttam, de ennél sokkal értékesebb az a jellemfejlődés, amin keresztülmegy. Az egocentrikus, sokak által gyűlölt játékstílusa fokozatosan alakul át csapatjátékossá, és a személyisége is fokozatosan formálódik. De ugyanilyen jellemfejlődés figyelhető meg a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben Kurahara Kakeru és Kashiwazaki Akane személyében. Kakeru az, aki a múltja miatt frusztráció gyülemlett fel benne, és nagyon rossz szemmel nézi, hogy a társai mennyivel lazábbak, mintha semmit nem tudnának a világ dolgairól. Aztán szépen lassan a többiek támogatásával neki is elkezd formálódni a jelleme, végül igazán értékes tagja lesz a csapatnak. Akane (Ouji) pedig a "futásával" tűnik ki a társai mellől. Extrém lassú futása finoman szólva is kiábrándító lehet, de nála is fokozatosan megfigyelhető szintén a társai támogatásával egyfajta javulás. Nem lesz a leggyorsabb futó, de a tudásának legjavát beleadva, teljesíti a neki kitűzött távot.

Szóval én ilyenekre keresek precedenst. Mert a fentebbi három karakternél is a maguk módján megfigyelhető csírájában az a fajta saját, belső kis világ, ahogy gondolkodnak, csak ott láthatunk egyfajta megoldást arra, hogyan illeszkednek be a maguk közösségébe. Jellemfejlődésük által fejlődik a gondolkodásuk, tágul a világlátásuk, rájönnek arra, hogy a világ mégsem annyira ijesztő és gyűlöletes, mint ahogy gondolták. Jelen élettapasztalaim meg azt mutatják, hogy sokkal inkább ez a jövedelmező. Nekem is megvan a magam életútja, ezért is mondom, hogy nagyon jól tudom, hogy miről szól a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu. Csak nem az a megoldás, hogy belekonzerváljuk az embereket a maguk kis világába, mondván, hogy csak az az ideális, mert minden más, ami a külvilágban van, az szörnyűség. Ha azt mutatta volna meg a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu, amit már elemeztem fentebb, hogyan találja meg a "főhősünk" a helyét a világban, akkor azt mondanám, hogy megérdemelte azt az ismerséget, amit kapott, de így... Majdhogynem generációkat tévesztett meg.

Haikyuu!! manga 8. kötete németül

Annak örömére, hogy vidéken újra kinyitott a Libri könyvesbolt, újra vettem magamnak Haikyuu!! mangát. Egészen pontosan a 8. kötetet, ezzel megvan az egész 1. évad németül. Amúgy nem olvasok valami gyorsan mangát, angolul még mindig 6. kötetnél tartok, németül is épp elkezdtem a 7. kötetet. Azért igyekszek, de szerintem soha nem fogom utolérni a mangát. Mondjuk a megváltozott rajzstílus miatt nagyon nem is sietek vele, de azért jó lenne látni, hogy mi történik az anime után.

Mivel egyébként is szépen lassan lazítanak a szigorításokon, ezért tervbe van véve, hogy ebben a hónapban egy napra kimegyek Bécsbe. Sejtéseim szerint ott azért sokkal nagyobb kínálat van manga piacon, és majd ott veszem majd meg a következő kötetet, illetve vizionálok azzal is, hogy több mangát is fogok találni. Például a Givent is szeretném folytatni. Meg egyáltalán Ausztriában lenni. De egyelőre nem jár még a Dacia nemzetközi gyorsvonat Bukarest és Bécs között, így nem tudok a 2:30-kor elindulni. Jelen helyzet szerint csak budapesti átszállással tudok Bécsbe menni. 5:23-kor indul az első vonat Békéscsabáról, az 8:15-re van Pesten, és 8:40-kor megy tovább a vonat Bécsbe. És a Keletiből sincs korábban közvetlen járat Bécsbe, 11:21 a legkorábbi időpont, amikorra ott tudnék lenni. És a visszaút sem ígéretes, mivel a 19:05-ös vonat után nem megy több vonat aznap Budapestről Békéscsabára. Bécsből meg 13:25 kor kell elinduljak, hogy elérjem a 19:05-ös vonatot. 2 óráért egyrészt ennyit utazni, másrészt annyi pénzt költeni azért az nem buli. Úgyhogy meg kell várjam amíg a románok is engedélyezik az országukba való bejutást, és újra jár a Dacia nemzetközi gyorsvonat. Akkor 8:30 körül lennék Bécsben, és visszafele meg 19:30 körül indul. Az azért mégis csak másképp hangzik egy napi kirándulás gyanánt.

Eddig a Bookline-ról vannak a Haikyuu!! mangák, csak eddig mindig ott (Budapest - Astoria) vettem át a könyvesboltban, most viszont Békéscsabára kértem a Libribe. Ide már lenne szállítási költség is, 299 forint, de volt annyi pontom, hogy be tudtam váltani a szállítási költség kifizetésére, így ingyen hozták ki. Alig hiszem el, hogy fel tudtam használni a Bookline-os pontjaimat. Folyamatosan gyűltek, volt amik el is évültek, mert nem könyv kedvezményre lehet felhasználni, hanem Bookline-os dolgokra beváltani.  Bögrék, füzetek, egyéb apróságok. Amik alapvetően nem rosszak, találtam is, ami érdekelne, de annyira nem volt fontos, hogy beváltsam rá. Viszont szállítási költség kifizetésére kifejezetten hasznos. Maradt is még pont, és jó lenne a Given gyűjtését is folytatni. Csak sajnos BL-mangák valamiért drágábbak. Bár nem annyira vészes, 2.899 forint.

Maradjon vagy menjen?

Napi szinten nézem a német RTL-t, hogy minél jobban értsem a német beszédet. Igazából akkor szoktam nézni, amikor közéleti műsorok vannak: Explosiv, Exklusiv, híradó, meg hétfőnként a Legyen ön is milliomos németül (Wer wird Millionär?), meg néha belenézek az RTL saját gyártású sorozataiba. Így összesítve azt gondolom, hogy a német kereskedelmi média a magyarhoz képest még relatíve fogyasztható. Persze egyáltalán nem értéket közvetítő műsorokat kell elképzelni, főleg, hogy az a két sorozat, amibe belenézek, az Alles was zählt és a Gute Zeiten Schlechte Zeiten épp csak annyival jobb a Barátok köztnél, hogy a színészi játék némileg jobb, egyébként ugyanolyan semmitmondó és hülyeség a történet, mint minálunk. A többi műsor, a híradó érdekességként elmegy, de a Legyen ön is milliomos kifejezetten élvezetes. Mondjuk ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy Günther Jauch nagyon szimpatikus TV-s személyiség. Azt látom nála, hogy úgy áll bele a kereskedelmi média idióta poénjaiba, hogy ő maga nemhogy nem veszít a munkásságának értékéből, hanem még ő emeli magához a kereskedelmi TV színvonalát. Sportriporterként is ismert, egyszer olvastam róla, hogy az egyik focimérkőzés, amit közvetített, több mint 1 órán keresztül állt valami affér miatt (nem emlékszem már, mi volt az), kommentátor társával mindenféle vicces beszólásokkal tartották fenn az érdeklődést, és az idő alatt, amíg állt a meccs, nagyobb volt a nézettség, mint a meccs alatt. Egyébként nem mindig értem, hogy mit mond, de sokszor ahogy mondja, már az önmagában nagyon megnevettet, mert annyira nyilvánvaló, hogy vicceset mond. Néha mondom legkedvesebb német barátomnak, Noelnek, hogy ugyan jelentkezhetne a vetékedőbe, hiszen annyira okos. De mindig csak egy "NIEMALS!" a válasz a részéről. Élete élményét hagyja ki.

Nemrég volt egy műsor az RTL-en, amit tényleg nagyon érdekesnek tartottam. Ez pedig a "Come back oder weg", ahol néhány gyerek és fiatal felnőtt próbál ki különböző retro cuccokat, amiket ma már senki, vagy kevesen használnak. Benyomásaik alapján pedig eldöntik, hogy az ma is hasznos, érdekes, visszatérhet (come back), vagy nincs rá szükség (weg). A németeknek még van is mit mutogatni, hiszen volt néhány kelet német "csoda", ami még hozzánk is eljutott, ilyet azért megnéznék. Nem emlékszem, hogy láttam ilyet, de néhány érdekesség tényleg volt. Az egyik amin meglepődtem, hogy volt egy analóg fényképezőgép (amibe filmet kellett beletenni), na arról vajon mit gondolhatnak? Arról szinte mindenki azt gondolta, hogy nincs rá szükség. És tényleg, eszembe is jutott, hogy 2003-ig nekem is filmes fényképezőgépem volt, akkor kaptam az első digitális fényképezőgépet, és azzal az erővel le is váltotta nálam a régi fényképezőgépet. Ha kvázi én magam elő tudom hívni a képeket, akkor minek szórakozzak filmes fényképezőgéppel, amivel ráadásul alig tudok képeket csinálni? Már akkor is azon voltam, hogy minél több képet csináljak, minél több mindent örökítsek meg, de anyám mindig rám szólt, normális képeket csináljak. Amiben igaza is volt, hiszen filmet venni sem volt mindig lehetőség (egy filmmel 24 vagy 36 képet lehetett csinálni), a képek előhívása is költséges volt. És mivel nem lehetett visszanézni a képeket, egy-egy rosszul sikerült kép kidobott pénz volt. Így nem csoda, hogy amint megkaptam a digitális fényképezőgépet, utána a lehető legritkábban került elő a filmes gép. Valahol megvan most is, de egyáltalán nincs számomra eszmei értéke.

Néhány régi német zenét megmutattak a mai fiataloknak, hogy mit gondolnak róla. Modern Talking, Milli Vanilli... te jó isten! Ők voltak az az együttes, akikről csúnyán kiderült, hogy Playbackeltek, ráadásul még Grammy-díjat is kaptak. Hogy mire, azt ugyan nem tudom, mert a "Girl you know, it's true" ömnagában is rettenetesen igénytelen, semmit mondó dal, így igazából az,  hogy kiderült, hogy nem ők énekelnek, az már inkább extra "adalék" volt. De amúgy érdekesnek tartották ezeket a zenéket.

Amire viszont külön figyeltem, az a Commodore 64. Arra számítottam, hogy a retro mivolta megragadja a mai fiatalokat, és hasznosnak fogják tartani, de 2-1 arányban a "weg" nyert. Mondjuk már az nem volt bíztató, hogy ahogy elővették a részeit, és az egyiket nehéznek tartották, a másikról nem értették, hogy mi szükség van. Elég nehezen is rakták össze, nem tudták hogy mit hova kell csatlakoztatni. Az Outrun című (egyébként Sega) játékkal játszottak, azzal is többségében egykedvűen. Bonyolultnak tartották az összeszerelést, a játék sem vált be nekik, így nem csoda a végeredmény.
Aztán el is gondolkodtam rajta, és igazából az én szemszövegemből is logikus a verdikt. A Commodore Plus/4 volt az első olyan számítógép, amin játszottam. Emlékszem rá, szerettem, szívesen játszottam vele, de amikor először találtam a Nintendóval, az tényleg forradalom volt a maga nemében. Egyrészt könnyű is volt összeszerelni, másrészt meg a Super Mario Bros., de leginkább a Super Mario Bros. 3 annyival a Commodore játékok fölött állt nálam, mintha tényleg egy új fejezet nyílt volna a videojátékok történetében. Hatalmas ugrás volt. Nálam az egész videojátékos őrület a Super Nintendóban csúcsosodott ki, nem véletlen a mai napig az a kedvenc konzolom.

Ki lehet néha fogni jó műsorokat. Bár a német közösségben néha értetlenül állnak azelőtt, hogy mit szeretek a német dolgokban annyira. Ők nem tudják, hogy a magyar kereskedelmi média mennyivel lejjebb van, ezért nincs viszonyítási alapjuk. De néha, amikor bekapcsolom a német RTL-t, van olyan érzésem, hogy ha csak egy kicsit is, de talán mégis érdemes TV-t nézni.

Új mobiltelefon

Bőven elégedett volnam a Xiaomi Redmi Note 4-emmel, nem terveztem lecserélni. Erre bőven jel az, hogy még tavaly év végén vettem hozzá külön gyári akkumulátort. Pont azért gyárit, hogy a lehető legtovább tudjam használni. Mert a telefonom 2017. októberi vétel volt, és hát az akkumulátor el lett használva azóta. Egyre hamarabb merült le, ráadásul egyre gyakrabban csinált olyat, hogy ha használtam addig, amíg lement 0%-ra, töltőre tettem, hirtelen felszaladt 20-25% töltöttségre... Ez bőven jelezte, hogy már kaputt a régi akkumulátor. De sokáig nem cseréltettem ki, mert nem tartottam annyira fontosnak. Csak most, az utóbbi időkben, hogy már nemcsak az fordult elő, hogy egyre gyakrabban kellett tölteni, hanem fel is forrósodott töltéskor. Ennél nyilvánvalóbb jel nem kellett arra, hogy sürgősen cserélni kell az akkumulátort. El is vittem az egyik szervizbe, aholállalták is 1 órás határidővel 4.000 forintért, de ott derült ki, hogy nekem valójában Xiaomi Redmi Note 4X-em volt végig. Amit "4"-es dobozban vettem... A két telefon pedig akármennyire is ugyanúgy néz ki, az akkumulátor nem ugyanaz. A sima 4-esbe BN41-es kell, a 4X-be BN43-as. És direkt figyeltem, hogy a 41-eset vegyem, mert végig abban a tudatban voltam, hogy nekem Redmi Note 4-em van.

Megreklamálni, esetleges cserét kérni az akkumulátorra már nem tudtam, mert már jó ideje itt van nálam, innentől kezdve semmilyen visszavételi kötelezettség nem terheli az eladót. Inkább igyekszem eladni. De nem akartam másik akkumulátort venni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább lépek, és veszek egy újabb telefont. Mivel maximálisan elégedett vagyok a Xiaomi-val, ezért nem is volt kérdés, hogy maradok nála. Először a Redmi 8-at néztem meg, kifejezetten tetszett. Majdnem meg is rendeltem, de úgy döntöttem, hogy még jobban szétnézek, amikor megtaláltam a Redmi Note 8T-t, ami egyrészt abban is jobb, hogy nagyobb a felbontása (2340×1080), illetve van benne NFC támogatás, vagyis tudom a telefont kártyás fizetésre használni. Ez pedig nálam épp elegendő érv ahhoz, hogy kicsit többért ezt vegyem meg. Aztán, ahogy olvastam véleményeket róla, mindenhol nagyon jókat írtak róla. A kamera persze itt sem tökéletes (az nem a Xiaomi erénye ezen az árkategórián), de minden másban kifogástalan, és hibátlan.

És kedden meg is érkezett. Teljesen rendben van. Mivel ennek a kijelzője is IPS, mint az előző telefonnak, ezért ebből a szempontból olyan nagy szintű ugrást nem tapasztalok, de maga a telefon sokkal szebb, mint az előző. Nekem az önmagában nagy ugrás, hogy nem 32 GB-os tárhelye van, hanem 64 GB, és a RAM-ja is 4 GB, valamint külön bemenete van a 2 SIM-kártyának, és egy harmadik a Micro SD-nek. Így már tényleg DUAL SIM ez a telefon úgy, hogy akár extra memória is kerülhet bele. Maximum 256 GB-ig támogatja a Micro SD-t. 320 GB-tal már bőven ellennék a telefonnal.

Valamennyit tudok a telefon műszaki adatairól, meg amennyire tudom, igyekszem összehasonlítani a telefonokat technikailag, de nagyon mély, informatikusi szintű elemzést már nem tudnék összeírni. Persze, olyat sem csinálok, hogy csak azért veszem meg ezt és ezt a telefont, mert csak ebben a modellben van sárga színben (csak hogy a kedvenc színemet mondjam), hanem azért igyekszek amennyire lehet figyelembe venni a technikai tudását a telefonnak. Így esett a választásom erre a telefonra. Egyedüli hátránya a Redmi 8-cal szemben, hogy nem 5000 mAh-es akkumulátor van benne, hanem 4000-es, mint a Redmi Note 4-ben, amit inkább hátránynak gondolok, mert vélhetően a Redmi Note 8T technikai tudása nagyobb erőforrást vesz igénybe, ezért nem ugyanaz ennek a telefonnak a 4000 mAh-es akkumulátor, mint a Redmi Note 4-nek.

Kellemes meglepetésnek tartottam, hogy csomagoltak egy tokot is, azt legalább már nem kell külön venni. Az akkumulátor meg 2A helyett 3A-es, így gyorsabban tölti fel a telefont.

Miután kikötöttem a régi telefonból a Mi Cloud profilt, a Google profilt, és betettem az újba, így néz ki. A kép ugyan nem adja vissza a telefon kijelzőjének a minőségét, de én maximálisan elégedett vagyok vele, meg azzal, ahogy kinéz. De az komolyan elgondolkodtat, hogy miért kell telefont ennyire gyakran cserélni. Jó, értem, hogy gyorsan fejlődik a technológia, meg a céget is életben tartja a folyamatos új termékek gyártása, ezáltal a gazdaság is talpon marad, de nálam sokkal okosabbak sokkal jobban tudják, hogy ez így nem fenntartható. Mert egyrészről örülök az új telefonnak, másrészről meg van egy felesleges, még használható telefon is. Jó eséllyel az lesz a sorsa, hogy eladom, hátha még tudja valaki hasznosítani. És akkor egy darabig még használható marad, nekem is jön egy kis pénz. Egyébként is nagyon érik a Nintendo Switch már. Talán a nyáron. Ahogy szétnéztem vaterán, relatíve jó áron lehet még eladni a telefont, 10-15.000 forintért, annyival bőven kiegyezek. Főleg, hogy nem hibátlan már a telefon. Nemcsak az akkumulátor, amit fentebb írtam, hanem a Jack csatlakozó egy ideje nagyon rosszul érzékel, ezért vezetékes fülhallgatót nagyon nem is lehet már használni hozzá. Ezt megoldottam vezeték nélküli, Bluetooth-os fülhallgatóval, azzal teljesen rendben működik. A többi része egyébként rendben van. A kijelző is nagyon jó állapotú, nagyon vigyáztam rá. Abban bízok, hogy ha kikötöttem a telefonból a Mi Cloud és a Google felhasználói profilt a régi telefonból, illetve, ha visszaállítom a gyári beállításokat, az elég lesz, és utána már el tudom adni. De ennek azért még jobban utánanézek.

Harry Potter kisebb mizériával

Jó ideje árusítják a Media Markt-okban a Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. részét 3D Blu-ray-en 1.990 forintért. Én meg szinte mindig ilyen "megvegyem-ne vegyem meg?" dilemmával nézegettem. Nincs 3D lejátszóm, innentől kezdve a 3D-s lemez csak dísznek lenne, és minek vegyek olyan terméket, amit nem tudok teljes körűen kihasználni? Természetesen ott van a sima Blu-ray is, de jobban szeretek úgy venni valamit, ha nincs benne olyan, amit nem tudok, vagy nem akarok használni. De volt olyan gondolatom is, hogy most 1.990 forintért mit tépelődjek rajta? Miért is ne mehetne gyűjteménybe? Végül a múlt héten megvettem.

Az már csak itthon kibontás után derült ki, hogy van egy kisebb hibája a terméknek. Az egyik kis pöcök le volt törve, melynek következtében nem lehetett becsukni a tokot. Ez egy kicsit kellemetlenül érintett, mert még ha olcsó is volt, ezért ha valamit újonnan veszek, azért azt szeretem kifogástalan állapotban megvenni. Vissza is vittem másnap a Media Markt-ba, de nem akarták a vevőszolgálaton kicserélni. Majdnem veszekedésbe ment át, mondta a hölgy, hogy bontott terméket nem cserélnek. Éreztem, hogy nincs igaza, és hogy le akar rázni, de ott és akkor jobbnak láttam inkább elmenni, mert annyi ideg gyűlt bennem össze, hogy ha tovább folytatom, ordítozás lett volna. A nő már felvette a maga goromba stílusát, ez is idegelt. Persze, nem hagytam annyiban a dolgot. Írtam az egyik ismerősömnek, Rudymesternek, aki az egyik budapesti Media Markt-ban dolgozik, aki írta, hogy ezt ki kellett volna cserélni, mert ez selejtes terméknek számít, és a Media Markt-nak kell gondoskodni arról, hogy visszakerüljön a kiadóhoz. Írtam E-mailt a békéscsabai vezetőségnek. Elnézés kérés közepette engedélyezte a cserét. Vissza is vittem, és másodjára már egy hibátlan példányt vettem a kezembe. Tényleg az van, hogy új terméket veszek, akkor elvárás nálam, hogy az hibátlan legyen.

A film régóta megvan angolul (angolul teljes a Harry Potter Blu-ray gyűjtemény), konkrétan most láttam először magyarul mozi után. A filmet továbbra is nagyon szeretem, bár az igazat megvallva, megválaszolatlan kérdések most is maradtak bennem. Ezt a Harry Potter = horcrux dolgát nem értem. Ha jól értem, akkor a villám alakú sebhely szimbolizálja, hogy Voldemort a lényének egy részét akaratlanul ugyan, de átadta Harry-nek, amikor meg akarta ölni, de nem sikerült, ezáltal lett Harry horcrux, amit a villám alakú sebhely szimbolizál. Ahogy megtudjuk Piton emlékéből, emiatt Harry-nek mindenképp meg kell halnia. Na most, itt nem áll össze nekem a dolog, mert ha Harry-nek mindenképp meg kell halnia, akkor Voldemort biztos győztes, nem is lehet más kimenetele az egész csatának. Ha Voldemort megölte volna Harry-t akkor ugyan a lényének egy részét elvesztette volna, de az a legkisebb áldozat, hiszen ott van a többi horcrux is, ami gondolom, szintén legyőzhetetlenné tették volna őt. Végül ezt érdekesen oldották meg, Voldemort tényleg megölte Harry-t, vele együtt, a lényének egy részét is, amit ott láthattunk a pad alatt (ha jól emlékszem). Hogy újjáéledt, az a mese része a történetnek. Végül azáltal, hogy Neville megölte Naginit, Voldemort egyetlen megmaradt horcruxát, így tudta végül Harry megölni Voldemortot. A film (és egyébként a könyv is) túlzottan idealista véget mutat.

De alapvetően szép lezárása a filmnek. Ha majd megnéztem az extrákat, írok részletes elemzést a kiadvnányról és a filmről is.

Haikyuu!! manga 7. kötet

Igazából várható volt, hogy a jelenlegi helyzet miatt a csomagok is lassabban érkeznek meg, a Haikyuu!! manga 7. kötete is majdnem egy hónappal rendelés után érkezett meg. Pedig ideális esetben nem telik el egészen 2 hét a rendelés és a házhozszállítás között. A Bookdepository-tól lett rendelve, így jó szokáshoz híven postaköltség nélküli kedvezményes áron vettem meg. A Karasuno harmadévesei láthatók a borítón, itt már benne vannak az Aoba Johsai elleni mérkőzésben. Na igen, lassan halad az, aki három nyelven is gyűjti a Haikyuu!! mangát, bár azt is el kell ismernem, hogy az új rajzstílus sem inspirál arra, hogy utolérjem a mangát. De majdnem kész a Haikyuu!! TOP THE TOP elemzése az AniMagazinnak. Utolsó simítások, néhány kép, és mehet is. Előre jelezném, hogy nem lesz a legkellemesebb olvasmány, mivel az új évadnak vannak hibái, és ezek is ki vannak elemezve.

A békéscsabai posta teljességgel megbízható, a nem azonosítós postai küldeményeket mind ide kérem, mert itt biztos nem vesznek el. Ismerem a postást, aki kihozza nekünk a leveleket, hosszú évek óta ő hozza ki hozzánk. Nagyon rendes, néha beszélgetünk is, de azt furcsálltam, hogy most jutott eszébe mondani, hogy érdemes lenne valamilyen mágneses postaládát venni. Nem is tudom már pontosan milyen, de hogy abba be tudja tenni a vastagabb postai küldeményeket is probléma nélkül. Soha életemben nem hallottam még ilyenről... A lényeg az, hogy utána mondta nekem, hogy azért, hogy felhozza nekem a postai küldeményeimet, azért ő semmi extra pénzt nem kap. Csak azért hozza fel, mert másnak is hoz ajánlott levelet, így akkor már felhozza nekem is, de alapesetben ha nem férne be a postaládába, akkor értesítőt hagy a postaládában. Már ha nem veszünk mágneses postaládát. Alapvetően megértem őt, maximálisan el tudom hinni, hogy mint annyian, úgy a postások is alul vannak fizetve. És azt is el tudom hinni, hogy ha a postás évek óta ugyanúgy alulfizetve végzi a munkáját (ami azért láthatóan nehéz, főleg most), akkor egy idő után nem fogja érdekelni, hogy a küldeményt hogy kapja meg a címzett.

És itt jön a másik oldal, amikor interneten szidják a Magyar Postát, mert ilyen-olyan állapotban kapják meg a küldeményt, de konkrétan arra is olvastam példát, hogy valaki otthon volt egész nap, és csak egy értesítőt talál a postaládájában. Ott meg aztán azért megy a "dicséret", hogy miért nem volt képes a *sííííííííííííp* postás bedobni a küldeményt a postaládába, vagy miért nem hozta fel. Az évenkénti áremelkedésről meg már nem beszélve. És akkor ott vannak még az elveszett küldemények is...

Talán ennek következtében is lehet már postahivatalokban látni, hogy kézbesítőket keresnek. Miután gondolom, hogy a posta nem töri magát komoly béremelésen, ezért jó eséllyel megfelelő munkaerőt csak akkor fognak találni, ha valaki olyan jelentkezik, aki hivatásszerűen végzi a munkáját, ennek következtében az anyagi megbecsülés számára csak másodlagos. Legyen sikerük benne.

Az első tapasztalatok a nyelvtanulással kapcsolatban

Pár hete írtam, hogy mivel befejeztem a Megszólalni 1 hónap alatt Holland nyelvkönyvet, és nincs folytatása, ezért más módon fogom tanulni a nyelvet. Méghozzá a Start! - Unterwegs - Grünes Licht német nyelvkönyvek szövegeit, feladatait írom át holland nyelvre. Kész vagyok az első leckével, így kezdeti tapasztalatokról be tudok számolni.

Most ahogy nézem a képet, esik le, hogy a szótárfüzetbe "Start! Neu" helyett "Start! Nieuw-t" kellett volna írnom. De különben sokkal jobb így. Az egyik ok, ami miatt a fentebb említett német nyelvkönyv-sorozat a kedvencem, hogy nagyon sok feladat van bennük. A munkafüzet kb. 220 oldalas. Sok a repetitív feladat, de ezt azért nem bánom, mert így már az alapok is belém rögzülnek. Így persze lassan haladok, hiszen komplett szöveget hollandra átírni sok idő, hiszen még itt is vannak szavak, melyeknek utána kell nézzek. Ehhez van egy jó online szótár. A dict.cc-nek van Német-holland szótára, így "közvetítő nyelv" nélkül tudok szavakat fordítani. Nagyon sok szót ismer, kifejezések is vannak, amik szintén megkönnyítik a fordítást. Ha az ige ragozásában nem vagyok biztos, akkor a cooljugatort használom. A holland igeragozás valamivel könnyebb, mint a német, de rendhagyó igék persze a hollandban is vannak, illetve ami nehézséget okoz, hogy vannak igék, melyekben a magánhangzó egyes számban megduplázódik. Például: wonen -> ik woon. Ez egy kis lutri a holland nyelvben, elég gyakori a dupla magánhangzó, még nem néztem utána, hogy miért.

Már bőven benne vagyok a 2. leckében, szerencsére egyáltalán nem tartom unalmasnak. Tényleg úgy vagyok vele, hogy így fog belém rögzülni. Az is lehet, hogy észre se veszem, de egyszer csak azon kapom magam, hogy hollandul fogok magamban beszélni. Sok feladat van, időbe is telik megírni, így lassan fogok eljutni a B2-es szintig, de legalább alapos lesz a nyelvtudásom.

Miután megszólaltam hollandul

Lassan a végére érek a Megszólalni 1 hónap alatt Holland nyelvkönyvnek. Tekintve, hogy januárban kezdtem el, látható, hogy milyen lassan telt nálam el az a bizonyos egy hónap. Komolyra fordítva a szót, egyáltalán nem kell komolyan venni a könyv címében szereplő időintervallumot. Mindenkinek megvan a maga ritmusa a nyelvtanulásra, és ha valakinek 3 hónap alatt telik el az a bizonyos 1 hónap, mint nálam, akkor sincs mi miatt szégyenkeznie. Az a lényeg, hogy meg tudott szólalni.

Mindenesetre az utolsó lecke maradt már csak hátra nekem, és minthogy 8 leckén végigmentem a 9-ből, így szeretném összefoglalni a gondolataimat a nyelvkönyvről. Először is, az nagyon megnöveli a nyelvkönyv értékét, hogy máig ez az egyetlen magyar nyelven írt holland nyelvkönyv. Ennek fényében pedig kifejezetten sajnálatos, hogy nemhogy nincs folytatása, de egyáltalán nem is várható, amikor németül, az eredeti nyelven (a PONS német cég) természetesen elérhető. Egyébként meg nagyon jó könyv abból a szempontból, hogy a szituációk teljességgel életszerűek, és az is tetszik, hogy a könyv folyamán végigmenő bevezető szövegek egy teljes történetet mesélnek el. Ez mindenképp érdekesebbé teszi a nyelvtanulást, főleg, ha a karakterek is szimpatikusak, ugyanakkor némileg sajátságos a szókincse, ugyanis amíg az átlagos nyelvkönyvek még az elején átveszik a családtagokat, azok bemutatását, azokról itt nem esik szó. A családtagok külön-külön más téma kapcsán kerülnek szóba. Így összefüggően ebből a könyvből nem tanuljuk meg bemutatni a családtagjainkat, legfeljebb, ha külön megírjuk  magunknak fogalmazás formájában. Ami még külön előny, hogy a nyelvtant tényleg egyszerűen is érthetően magyarázza el, így könnyen megtanulhatják azok, akiknek amúgy nehézséget okoz a nyelvtanulás.

Viszont vannak hátrányai is a könyvnek, méghozzá nem is egy. Az egyik, hogy a könyv ára rendkívül lutri. 6.990 forint (eredetileg), ám a doboz csak egy kisebb méretű, kb. 170 oldalas könyvet tartalmaz, benne a CD-t, valamit ígér egy online letölthető hanganyagot is. A letölthető hanganyag egy az egyben a CD tartalma. Vélhetően azért nem akar a kiadó megszabadulni a doboztól, mert akkor csak jóval olcsóbban tudná adni a könyvet. Hiszen ezzel a legdrágább nyelvkönyvek egyike lett ez a holland nyelvkönyv. A másik komoly hibája, hogy nagyon kevés bennük a feladat. Azok is leginkább mondatkiegészítősek, helyes választ bekarikázósak. Egy-két olyan feladattal találkoztam, ahol konkrétan mondatokat kellett írni. Ez azért problémás, mert ezáltal nem is gyakoroljuk be a nyelvtant, másrészt nem tanuljuk meg a mondatalkotást. Arról nem is beszélve, hogy így a szavak sem nagyon rögződnek. Mert azt lehet persze, hogy újra és újra átolvasgatni a szöveget, átolvasgatni a szószedetet, de az az igazi, ha magunk alkotunk mondatot. Ezt már az elején észrevettem, és próbálgattam magamtól, de nem igazán ment. A harmadik komoly hibája a könyvnek, hogy a szövegek és a feladatok valójában nagyon régiek. Kitűnik abból is, hogy, hogy telefonfülkéből telefonálnak, de akkor döbbentem arra rá, hogy mennyire régi ez a könyv, amikor azt olvastam az egyik lecke végénél, hogy "tekerje vissza a kazettát". Ezt így meghagyták a 2019-es kiadású könyvben, amikor már régóta CD-vel adják ki, állítólagos extra hanganyaggal. Megnéztem a német Amazonon a könyv eredeti változatát, bele is lehet lapozni a könyvbe, és már teljesen másképp néz ki. Sokkal több a feladat, és természetesen modernizálva is vannak a szövegek. Szerencse, hogy Eurót írtak már a magyar kiadásban Gulden helyett, legalább erre figyeltek. Az eredeti kiadásban 2 CD-s a könyv, és online tesztet is tartalmaz, és valamivel hosszabb, mint a magyar változat.

Úgyhogy sajnos nem tökéletes ez a nyelvkönyv sem, de hogy hogyan fejleszthetném nyelvkönyvhöz hasonlóan rendszerezetten a nyelvtudásomat, arra kitaláltam egy módszert. A Start! - Unterwegs - Grünes Licht német nyelvkönyvsorozatot fogom átírni hollandra, azáltal tanulni a nyelvet. Ezzel nagyon sokat fogok írni, de megéri, mert úgy gondolom, hogy sokkal jobban belém fog rögzülni a nyelv. Az aktuális német nyelvtant átírom hollandra. Nem is lesz sok dolgom vele, hiszen a két nyelv nyelvtana tényleg sokban hasonlít. És persze a munkafüzet feladatait is megcsinálom hollandul. Jó eséllyel a Google Translate Német-holland szótárát fogom használni a szókincs fejlesztésére, de jó eséllyel jobban járok, ha keresek majd valami más online szótárat, vagy telefonos alkalmazásban német-holland szótárat. Hanganyag nem lesz, ez lesz az egyedüli nehézség, ugyanis a holland kiejtés meglehetősen sajátságos. Lehet, hogy majd azt csinálom, hogy a holland barátomnak (akivel többet szeretnék, mint barátság) felolvasom hangchat formájában a szöveget, amit leírtam. Már hallom is a lelki a füleimmel, milyen jókat fog derülni a kiejtésemen. Nem olyan egyszerű a holland kiejtés, lévén, hogy szinte csak nekik van meg az a harácsolós, hörgős beszédük, ahogy a g betűt ejtik, hogy csak egy példát mondjak. De több betűt, betűpárost szintén egyedi módon ejtenek ki, így a kiejtést sokat kell gyakorolni. De mindenre lesz megoldás. És ha hollandból is meglenne a középfokú nyelvvizsga, akkor igencsak büszke lennék magamra.

Német hanganyagok CD-n

Rég nem foglalkoztam komolyabban a német nyelvvel. De mi tagadás, most a járvány idejére ismét komolyan megnőtt az igény a nyelvtanulásra, már csak azért is, mert most már külföldre tervezem a jövőmet. Megy a holland, de szívesen tanulom a németet is, mely számomra nemcsak hogy rokonnyelve a németnek, hanem édestestvére. Mazsibazsi is nagy németes, és amikor mondtam neki, hogy tanulok hollandul is, kérdezte, hogy mégis mi a jó benne, amikor a holland nyelv a fejére ejtett Down-szindrómás testvére a német nyelvnek. Van olyan, hogy fogalma sincs, hogy mit beszél, mintha őt ejtették volna a fejére, de mi így vagyunk barátai egymásnak.

Na de vissza a némethez. Ha valaki engem kérdez, hogy melyik német nyelvkönyvet ajánlom, csakis a Start! - Unterwegs - Grünes Licht hármas mellé teszem le a voksomat. Egyrészt nagyon életszerűek a szövegek, sok és sokféle feladat van a munkafüzetben, és a hanganyagot nemcsak azért élmény hallgatni, mert anyanyelvűek mondják fel a szöveget, hanem olyan, mintha színészeket hallgatnék. Nagyon átadják a hangjukkal az adott jelenetet, így hangoskönyvként is élmény hallgatni a hanganyagot. A Start! Neu CD-je már régóta megvan, ellenben az Unterwegs Neu A és az Unterwegs Neu B CD-k egészen máig hiányoztak a nyelvkönyv-gyűjteményemből. De ma délelőtt meglettek.

Az volt a poén egyébként, hogy tegnap megrendeltem, kifizettem, és már ma reggel megjött. Ezeket nem hallgattam még, mert idáig nem jutottam el a német nyelvkönyvben. 2013 elején tanultam egyedül a németet, a Start!-ot végigvittem akkor, illetve elkezdtem az Unterwegs Neu A-t, annak van egy ismétlő 0. leckéje, és az 1. leckében elakadtam, mert ott az egyik képről nem tudtam annak idején írni. És csak emiatt 7 éven állt a német nyelvtanulás (ezen könyvből)... Hát így tanul nyelvet az, akinek hobbija a nyelvtanulás? Erősen kétlem.

Mindenesetre berippeltem ezeket a CD-ket, és végighallgattam a 0. lecke hanganyagát. Hát, erős ugrás a Start!-hoz képest. Ott még inkább lassabban beszéltek, de már az Unterwegs Neu A legelejétől már olyan sebességben beszélnek, mint a műsorvezetők a Radio Köln-ben. Magyarán, ahogy a németek beszélgetnek egymással. Ez egyrészről jó, mert szokja a fülünk is, ahogy beszélgetnek a németek egymással, másrészről komolyan kell figyelni, mert bár azért ismerősek a szavak, de ahogy hallgattam a 0. lecke szövegét, oda jutottam magamban, hogy egy pár másodpercre is elkalandozik a gondolatom, már nem jut el az agyamig, hogy mit mondtak. Úgyhogy nagyon kell figyelni. De megéri, mert ezekből a könyvekből tényleg élmény tanulni. Mutatnék is néhány képet, és érzékeltessem, hogy mennyire szeretem ezt a nyelvkönyvcsaládot.

Megvan a régi kiadásai a könyvsorozatnak, és ott van mellettük a Grünes Licht, ami a régi sorozatban az Unterwegs után jött ki. Ha jól tudom, a Grünes Licht már a felsőfokú szintig juttat el. Csak az új szériával már nem gyártják, mert nagyjából akkor jött ki a Start! Neu, amikor bejelentették a kétszintű érettségit, és ahhoz igazították a tananyagot. Az Unterwegs Neu B ugyanis az emelt szintű német érettségiig, vagy középfokú nyelvvizsgáig juttat el. Egyébként kicsit bővítve van az új Unterwegs könyvpáros a régihez képest, de azért sajnálom, hogy nincs Grünes Licht Neu. Még ha jóval kevesebben is vennék, azoknak biztos, hogy jól jön, akik letennék a felsőfokú nyelvvizsgát, vagy csak szert tennének egy C1-es szintű nyelvtudásra. Így az olyanoknak mint én, marad (nekem már csak maradt) az antikvárium. A Grünes Licht egyébként például a felnőtt élet lehetőségeiről és nehézségeiről szól, van külön leckéje az internetnek, a technológiának, a fogyasztói társadalomról is szó van, ahogy az egészséges életmódról, és a különféle nemzetek konyhájáról. Úgyhogy tényleg komolyabb témákat dolgoz fel a Grünes Licht, én azt szoktam mondani, hogy aki azt megtanulja, az tényleg "Grünes Licht"-et kap Németországba. Nekem meg ez a célom.