Látogatás a lélek templomában

Nem véletlenül írtam most nemrég az idealizást boldogságról, és arról, hogy végződik néhány videojáték. Saját példa: Hiába sikerült megtalálni azt az albérletet, amiben jól érzem magam, és akár itt laknék életem végéig, nem hozza magával azt a szuperboldogságot, amiről a legtöbb regény, film és egyebek áradozik. Attól még ugyanúgy vannak problémák, amik akár komolyan érinthetnek, de érdemes szembenézni velük, még akkor is, ha rettenetesen fájnak. Most a héten nagyon összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Az egyikről írtam egy másik blogban, a másik titokban maradt (1-2 ember tudott róla), de ez az, aminél fokozatosan érződött, hogy baj van, és ez ma bekövetkezett. Bevállaltam a dolgot, még akkor is, ha a legoptimistább becslések szerint is csak max. 15% esély van, de úgy vagyok vele, hogy ha valamit nagyon szeretnék, és még ha csak 1% esély is van rá, akkor is utánamegyek, mert nem akarok aztán életem végig azon frusztrálódni, hogy mi lett volna, ha mégis utánamegyek a dolgoknak. Ezért a most megélt fájdalom a kisebbik rossz, mert legalább ott voltam, és mindent megtettem érte, de nem sikerült. Volt már ilyen, úgyhogy ismerős érzés, csak a rossz, hogy mindkettőből nagyon nehéz lesz kimászni. De most az a feladat, hogy helyrejöjjek, és új utakon járva tegyek meg mindent önmagamért. Most jelenleg azon vagyok, hogy a fájdalmat megélve legyek jelen a pillanatban, mert az időm véges, és az idő óriási érték. Talán a legrosszabb, amit tehet magával az ember, hogy elpazarolja az idejét, és elmegy mellette az élet.

Mivel manapság sokat hallgatok játékzenét, ezért most úgy érzem, hogy erre az érzésre a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játékának Spirit Temple zenéje a legalkalmasabb. Sírni nem sírtam tőle, de nagyon segít, hogy átadjam, megéljem az érzelmeket, ezáltal remélhetőleg könnyebben kijövök belőle. Valósággal átszellemültem tőle, ez akár hipnotikus zene is lehetne. Egy biztos, hogy a Nintendo játékzenei történelem egyik legnagyobb remekműve. De egyelőre nem fogok tudni őszintén mosolyogni.

Kritériumok a három csillagos minősítés megszerzéséhez

Utánanéztem a Mario Kart: Super Circuitnál mik a feltételek ahhoz, hogy megkapjuk a három csillagos minősítést. Nem kellett nagyon keresni, a MarioWiki-n találtam információkat. Úgy tűnik, hogy ők is összerakták a tudásukat, mert eléggé sokat hoztak össze, és némely információnál a jutalom / büntetés nem pontos. A lényege a dolognak ugyanis az, hogy elméletük szerint a játékban pontokat számol az algoritmus, de sok helyen csak azt írták, hogy mi növeli a pontot, mi csökkenti. De hogy mennyit kell, mi hány pontot ér, arról nem írtak semmit. A pontozás egyébként logikus, mert amikor játszok, és valami hibát követek el, én is azt gondolom, hogy a kisebb hibák (pl. banánhéjon elcsúszni), még beleférnek, de ha kiesek a pályáról, az már komoly. Szinte biztos, hogy ne számítsak jó eredményre. Illetve az jó pont, ha be tudom venni driftelve a kanyart úgy, hogy megkapom érte a mini-boostot.

Önmagában nem elég, hogy megszerezzük a maximális, 36 pontot. Ezzel legfeljebb az A-rangot lehet elérni, de nem egyszer jártam már úgy, hogy maximális pontszám ide vagy oda, volt, hogy csak C meg B-rangot értem el. Mik kellenek még hozzá?

• Minél több érmét össze kell gyűjteni. - Ez azért nehéz, mert az érmék sokszor nem az ideális ívben vannak, így onnan vissza kell térni, az autók csúszós mivolta miatt ez nem mindig könnyű.
• Körönként a lehető legrövidebb időt kell elérni. - Viszont a rossz időeredményért nincs pontlevonás.
• Minél többször fékez a játékos, annál több pontot vonnak le tőle. - Ez egy olyan Mario Kart, ahol érdemes néha fékezni, ugyanis ha elcsúszunk a banánhéjon, vagy nekimegyünk egy akadálynak akkor nem pördülünk ki.
• Minél tovább "nem ad gázt" a játékos (tehát nem gyorsít az A-gombbal), az is viszi le a pontokat.
• A három piros teknőspáncél, csillag és villám használatáért szintét pontot von le a játék. A csillag használatáért von le a legtöbb pontot.
• Ha Lakitunak kell kimenteni minket, az szintén pontlevonással jár. Viszont, ha jókor nyomjuk le a gyorsítást, akkor ha Lakitu letesz minket, kapunk egy mini-boostot. Ez korrigálja a pontlevonást.
• Ha nekimegyünk egy akadálynak, vagy eltalál minket egy ellenfél játékos, szintén pontlevonás a jutalmunk. Ha nekimegyünk a falnak, csak kismértékben csökkent a pont mennyisége.
• Ha bármilyen tárgy eltalál minket (pl. egy kóbor zöld teknőspáncél), annak szintén levonás a következménye.
• Ha 5. helynél rosszabb helyezéssel végzünk, és felhasználunk egy életet, szintén pontlevonással jár. Ha rosszabb helyen végzünk, effektíve pontot von le a rendszer.
• Minél több időt tölt a játékos a pályán kívül, annál több pontot von le a rendszer.

Természetesen vannak jó pontok, az alábbiak emelik az összpontszámunkat:

• Ha Boosttal kezdjük a versenyt, az növeli a pontszámot.
• Minél többet driftelünk, ezáltal minél több mini-boostot kapunk, annál több pontot kapunk.
• Ha átmegyünk egy tárgydobozon, úgy, hogy már van tárgyunk, de még nem használtunk azt fel, szintén növeli a pontszámot. - Talán ez a legérdekesebb, hiszen miért növelné meg, ha megint rámegyünk a tárgydobozra? Valószínűleg azért, mert így a gépi ellenfelek kevesebb tárgyhoz jutnak. Ezzel védjük is magunkat, ha 1. helyen állunk, mert kisebb az esélye annak, hogy megtámadnak minket.

Valamint az sem mindegy, melyik karaktert válasszuk. Ha egy nehezebben irányítható karakterrel játszunk, több bónuszponttal indulunk.

• Bowser: 45 pont
• Wario: 40 pont
• Donkey Kong: 40 pont
• Mario: 30 pont
• Luigi: 30 pont
• Peach: 10 pont
• Toad: 10 pont
• Yoshi: 0 pont

Ez is önmagában rendkívül érdekes. Ezek után Marióval és Luigival fogok próbálkozni, mert ők azok, akik kellőképpen gyorsak és még jól irányíthatók. A gyakorlottabbak próbálkozhatnak Warióval, a vérprofiknak meg ott van Bowser, aki aztán végképp nagyon nehezen irányítható. Bowsert tényleg azoknak érdemes választani, akik már nagyon jól mennek a pályákon, mert ő nagyon gyors, viszont a gyorsulása meg rossz, ezért nála pontos játék kell.

Kipróbálom majd ennek tudatában milyen eredményt tudok elérni. A jobb oldalt látható kép álomszerű számomra, de hát az álmok nem azért vannak, hogy mindent megtegyünk azért, hogy valósággá váltsuk őket?

Fejlődés a Mario Kart: Super Circuit-ban

Még mielőtt kipróbáltam nálam a Super Nintendo Classic Mini-t, elmentem bagszihoz, mert nála ki kipróbáltuk. Rendben működik, játszani viszont nem volt kedve, mert fáradt volt. Inkább beszélgettünk. Amiről a Szegedi Smash Bros. bajnokságnál írtam, hogy néha spontán mondok képtelenséget, erre volt példa tegnap is, és leírom ide is példaként, hogy láttassam, miket tudok néha mondani.

Nemrég nyílt egy kínai vegyesbolt a Liget térnél, és lehet ilyen Pocky-szerűséget kapni. Vett két csomag csokisat, az egyiket megette, de nem ízlett neki, ezért felajánlotta nekem a másikat. Megettem, és akkor mondanám a véleményemet: Nem rossz, de olyan a ropi, mintha... (keresem a megfelelő szót) ...használt lenne. Mire észbe kaptam, hogy mi mondtam, már röhögtünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lehet a használt ropi. Megrágja, kiköpi, elteszi, aztán tessék, használt ropi. Jó állapotban van és olcsó. Meg mondta bagszi, hogy nemrég talált egy Pokémonos rágót a vaterán, az is használtként volt írva. Azzal is valami hasonló gondolatmenetet játszottunk el. Ezek teljesen spontán jönnek, amikor hirtelen nem jut eszembe egy szó, gondolkodok, hogy melyik az, ami talán odaillik, de aztán kiderült, hogy nagyon nem. De amúgy arról van szó, hogy olyan, mintha felbontottak a zacskóját, és hetekig úgy hagyták.

Hetek óta játszok a Mario Kart: Super Circuit-tal. Nintendo 3DS-en. Első körben az volt a célom, hogy mindenhol legyen legalább egy serleg, és a Time Trialon saját időim legyenek. És nem könnyű, a Game Boy Advance-es Mario Kart, nehézségben szoros versenyt vív a Super Mario Kart-tal (két versenyjáték versenyez egymással...). A helyzet ugyanis az, hogy itt még a régi pontozási rendszer van, tehát az első 4 helyezett, 9, 6, 3, 1 pont, annál lejjebb pedig újra kell kezdeni, és elvész egy élet. A kocsik irányítása is nehézkes, csúsznak, és az ellenfél gépi játékosok is rettenetesen támadnak. Az a tapasztalatom, hogy ha nem driftelek a kanyarban, akkor sokszor lehagynak a gépi ellenfelek. Csak hát miért drifteljek, ha a kocsi csúszik, és ha nyomva tartom az R-gombot, akkor csak még jobban csúszik? Úgyhogy 150cc-n nehéz 3 csillagot összeszedni... Mit nehéz? 2005 óta játszom a játékot egyetlen egyszer sem sikerült a három csillagos minősítés, még 50cc-n sem. Nagyon magasak az elvárások, biztosan nemcsak azt nézik, hogy megvan-e a maximális 36 pont, 100+ érme, hanem azt is, hogy mennyire ügyesen játszok. Driftelés, mennyire jól veszem be a kanyarokat, 50cc-nél mekkora előnyt tudok megcsinálni, nem esek le egyszer sem, és a jó ég tudja mit. Aztán a Time Trial-ban meg olyan rendszer van, meg van határozva 5 legjobb idő. Mivel fél perces a különbségek, ezért a második legjobb időnél jobbat csinálni semmiség, de néhány pályán a legjobb időt nagyon nehéz felülmúlni, ott tényleg kell némi tudás. Sok pályát be tudtam gyakorolni, ki tudtam ismerni, hogy van az ideális ív, hogy érdemes driftelni, egyedül a Yoshi Desert az, ahol hiába gyakoroltam be a pályát szinte tökéletesre, nem tudtam a legjobb időt megdönteni, pedig csak egy-két tizedmásodperc hiányzott. De az végzetes, annál jobbat egyelőre nem tudok. De tovább gyakorlok még.

Még az aranyserleg is hiányzik egy-két 150cc-s bajnokságnál. Ezeken szeretnék javítani, valamint első körben célokat tűztem ki magam elé:

• 50cc: Legalább egy csillag legyen mindenhol
• 100cc: Legalább a B-rang meglegyen mindenhol
• 150cc: Aranyserleg legyen meg mindenhol és sehol ne legyen E-rang, vagyis a legrosszabb.

Nem könnyű, ha nagyon hirtelen kell gyors döntést hozni...

Magától megjavult Super Nintendo Classic Mini

Többszörös levélváltások után a Game Park-kal kiderült, hogy mi a baja a SNES Classic Mini-nek.

Kezdeném az elejétől: Visszakaptam hétfőn, de akkor nálam nem működött megfelelően, mindig kikapcsolt magától, ugyanúgy, mint a szervizelés előtt. Ráírtam a Game Parkra, hogy mi nincs rendben, mit javasolnak, és végül addig ötleteltünk, amíg kiderült, hogy mi a baja: A HDMI elosztó nem tetszik neki, a TV-hez van csatlakoztatva. A TV-mhez ugyanis csak egy HDMI csatlakozás van, és mivel nekem többre van szükségem, ezért vettem egy elosztót. Hármas, ami ideális. Azért is kell, mert olyan TV-m van, ami nem veszi magától a digitális adásokat, ezért külön Set Top Box kell hozzá, ami szintén HDMI-s, plusz a Blu-ray lejátszó, adott esetben a Wii U, de azt mindig a NES / SNES Classic Mini-vel cserélgettem.

Hát ez nagyon furcsa, soha nem gondoltam volna, hogy a HDMI elosztó a hunyó, ugyanis kikapcsolt magától mindig, így teljesen logikus, hogy az áramellátással legyen valami baja. De semmi nem logikus, még a HDMI elosztó sem, mert minden más rendesen működik rajta, csak a SNES Classic Mini kényeskedik miatta. Teljes körű volt a próba, úgyhogy rendben működik a konzol. De ez kiábrántító volt. Meg mire rájöttünk, hogy mi a baja. Mert amúgy régen működött rendben az elosztóról is, erre csak most, kb. másfél hónapja kényes, és nem akar működni. El nem tudom képzelni, hogy miért.

Ritkuló blogpostok

Ez az írás a supermario4ever.blog.hu oldal kapcsán íródott.

Folyamatosan zajlik a blog teljes gamerré történő átalakítása azáltal, hogy folyamatosan törlöm innen a nem videojátékos témájú blogpostokat, illetve az olyan írásokat, amelynek van gamer része is, annak a többi részét kiveszem. Sokáig elhaladtam, visszamenőleg csinálom meg az írásokat, tehát 2018-tól indulva a kezdetekig. Most 2013 májusánál tartok, és még bőven lesz munkám, hiszen 2006 óta írok kisebb-nagyobb megszakításokkal, folyamatosan meg 2008 óta.

És ha ezzel kész vagyok, akkor fogom a képeket elrendezni, a hiányzókat betenni a helyükre, illetve azt szeretném, ha minden egyes kép ebből a blogból származna, így majd még egy kört kell menni, tehát hosszú idő lesz, mire ez a blog teljesen, 100%-osan úgy fog kinézni, ahogy az ideális legyen.

Bővülő tartalom

Manapság annyira nincsenek rám hatással az animék, amiket nézek, sokkal inkább videojátékozok, ezért is írok ritkábban manapság ide. De aki figyeli a blogot, az észreveheti, hogy egyre több írás kerül fel ide. Ugyanis áthozok ide minden egyes animés blogpostot, amit valaha megírtam a másik blogomba. Tavaly augusztus óta tematizáltan írom a blogpostokat különböző témákban más blogok, ez ugye animés, mangás, japános, és ahogy rendezgetem a blogpostjaimat, úgy hozom át ide az írásokat. Folyamatosan megyek vissza az időben, és 2013. júniusáig készen vagyok. De van dolgom bőven, hiszen 2006 óta írok blogot, azóta vannak írásaim, így 7 év még hátra van.

Gondolkodtam azon, hogy kikerüljenek-e ide is a koreai sorozatokról a blogpostokat, aztán az döntötte el, hogy kikerülnek ide, mert a Mondo magazinokban is vannak cikkek koreai sorozatokról. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy azok is helyet kapnak itt. Ha áthozom ide az összes animés blogpostot, akkor lesz teljes ez a blog. A videojátékossal és a wordpress-essel sok utómunka lesz még.

Szegedi Super Smash Bros. bajnokság

Ma volt a Super Smash Bros. bajnokság Szegeden, amit Nyíregyházáról szervezett RetroSpidey és BRex. És hát mit is mondhatnék? Eszméletlenül hangulatos volt. Ez az, amire azt mondom, hogy az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt.

És egész jól bírtam ahhoz képest, hogy semmit nem aludtam előző éjjel. Már az utazás Szegedre is élmény volt, mivel nagyon szeretek vonatozni. Narival és OctoZakyval utaztunk együtt. Kőbánya-Kispestről indultunk, az odaút nem volt annyira "közösségi", OctoZaky még aludt a vonaton, Nari és én meg külön-külön játszottunk. Narinak kölcsönadtam a New Super Mario Bros. 2-t, aki egyöltő helyében (rövidítésekkel) végigjátszotta a játékot. Én meg a Mario Kart: Super Circuit-ban erősítettem, utána meg F-Zero: Maximum Velocity-ben élesztettem újjá a tudásomat. Amikor már Szeged közelében voltunk, akkor már jobban beszélgettünk, Szatymaznál leszállt az a srác, aki jó eséllyel közös beszélgetéseink gátja volt.

Amikor leszálltunk, akkor én nézegettem Google Maps-en, hogy merre is kell pontosan menni. Szeretem mondogatni a többieknek, hogy naaagyon messze van, még extrém sokat kell gyalogolni. Persze szó nem volt ilyenről, negyed óra alatt a LVL UP eSport bárba értünk. Bent RetroSpidey írta már fel a jelentkezőket. Mentünk le, már voltak is néhányan. Ahogy láttam ug Super Mario Kartozik SNES Classic Mini-n, azonnal tudtam, hogy az első dolgom kihívni őt egy meccsre, hogy összemérjük a tudásunkat. Bevállalta örömmel, de hát azért ebben a Mario Kart-ban hívtam őt versenyezni, mert ebben én vagyok a jobb. Én is nyertem meg a versenyt.

De sok játékra nem volt idő, mert RetroSpidey már hívta a versenyre jelentkezetteket, kezdődött a bajnokság. 12-en voltunk, nem a kettő hatványa, ezért úgy oldották meg, hogy párosban játszottunk, innen továbbjutott a legjobb 6, majd a hat versenyző 2-2 hármas csapatban játszott, és itt az volt, hogy a harmadik helyezett kiesett, és a két második helyezett harcolt külön a 3. helyért, a két győztes meg az első helyért. Nagyon jó ötlet, így nem is kell, hogy feltétlen 8-an vagy 16-an legyünk, hanem így is meg lehet oldani, és igazságos is volt. Mindenki húzott egy sorszámot, és az utána következővel párbajozott. Talán a 4-es számot húztam itt, arra emlékszem, hogy egy olyan sráccal párbajoztam, aki bevallotta, hogy nagyon rég nem játszott a játékkal. Én is hasonlóképp, úgyhogy azonos esélyekkel indultunk. Én Toon Linkkel játszottam. Ha Smash Bros, akkor vagy Young Link (Melee) vagy Toon Link (Brawl, Wii U, 3DS) a választásom. Erősek, könnyen irányíthatók, és gyorsak. Úgy volt a verseny, hogy 5 perces meccs, és itt aki nyert, az jut tovább. Nagyon figyeltem, beleadtam minden tudásomat, és csodák csodájára én jutottam tovább.

Már ennek is rettenetesen örültem, ugyanis az esélytelenek nyugalmával indultam. Azt mondtam magamban, hogy ha továbbjutok az első körből, akkor már győztesnek kiáltom ki magam, mert ez tőlem átlagon felüli teljesítmény. Ez megtörtént. ^^ Érdekes amúgy, mert péntek este beszélgettem Spartacusszal és Sparrow-val, egyrészt bár tudtam, hogy nincs esély, de hogy mégis, ha gondolják, jöjjenek el. Nem tudtak, de beszéltük, hogy ők sem valami jók Smash Bros.-ban. Pedig totál úgy emlékeztem, hogy ők helyben hagynak mindenkit a játékban. De mondták, hogy ők sem valami jók. Úgyhogy nem önsajnáltatásból, de tényleg valahova az utolsók közé rangsoroltam magam. Ezek szerint alábecsültem magam. Nagyon furcsa érzés volt, 2006 óta játszok Smash Bros.-szal, talán most éreztem először úgy igazán lelkesedést a játék kapcsán. És most bántam meg, hogy eladtam a Wii-s, Wii U-s, és 3DS-es Smash Bros.-t. Fiatal voltam, és kellett a pénz. :D Komolyra fordítva a szót, tényleg kellett a pénz, és néztem, hogy mi az, amiről legkisebb fájdalommal válnék meg, és többek között a Smash Bros.-okra esett a választásom, illetve azokra a Nintendo 3DS játékokból adtam el néhányat, melyeket megvettem digitálisan. Most már bánom, és már visszavenném őket. A Super Smash Bros. Melee itt van, régi TV, GameCube-ot rá lehet kötni, és mehet a bunyó. Majd szólok embereknek, és akkor lehet együtt játszani. Kipróbálom, hol tartok a játékban, mennyit kell fejlődnöm.

Az első és második forduló között volt egy félórás ebédszünet, ezalatt bagszi, ug, Zsuzsmo és én Mario Kart 8 Deluxe-szel játszottunk. Azalatt OctoZaky a régi TV-m távirányítóját csinálta meg. Ahogy írtam a POWER gomb nem működik, és mondta, hogy hozzam el, meg próbálja csinálni. Eleinte nem sikerült. Láttam, hogy nagyon próbálkozott vele, mindent megtett, de semmi. Aztán eszébe jutott, hogy az apja hátha tud valamit, és tőle kért segítséget. De azt mondta max. 5% esélyt ad a sikerre. Én már elfogadtam, hogy nem fogja tudni megcsinálni, de egy Mario Kart meccs alatt azzal jött oda hozzám, hogy megcsinálta, és működik. Annyira ledöbbentem, hogy egy percig nem tudtam értelmeset megszólalni. Bagszi és ug-ék már ott röhögtek rajtam, mire nagy nehezen valamit meg tudtam szólalni. Én is akkorát röhögtem magamon, hogy pár percig nem tértem magamhoz, de egy józanabb pillanatomban OctoZaky megmutatta a telefonján, hogy működik a távirányító, és tényleg. Aztán ug bevallotta, hogy szoktak tőlem Zsuzsmóval egymás között idézgetni, amit tőlem hallottak. Szóval így állunk. Igen, egyébként előfordul nálam, hogy hajlamos vagyok egyrészt olyan szót használni az adott szituációban, melynek egy szinonímája illik inkább oda, vagy olyan hangsúlyozással, hogy más értelme lenne. Ezzel szoktam derűs perceket okozni. Van úgy, hogy szándékosan csinálom ezt, de van olyan, hogy spontán ez jön ki belőlem.

A második fordulóban, tehát hárman játszottunk együtt. Én BRex-szel és GeriMannel voltam egy csapatban. Itt is öt perces keretben, aki a legjobb volt. Itt sajnos kiestem, mert mind a ketten jobbak voltak nálam, de szoros volt itt is a verseny. Közülünk BRex volt az első, így ő harcolt a végső győzelemért, GeriMan meg a harmadik helyért ment tovább. De kettejük között volt egy Sudden Death is, na innen tudtam, hogy én estem ki, mert az látszott, hogy ők ketten aktívabbak voltak. De nem bántam, mert nagyon jó élmény volt a verseny, és az, hogy az átlagosnál jobban szerepeltem. Úgyhogy köszönöm szépen a versenyt, fantasztikus volt. Ezután én visszamentem bagsziékhoz, és folytattam a Mario Kartot, de egy idő után után átadtam másnak a controllert, mert beállt egy mélypont, és majdnem játék közben is bealudtam. Inkább tényleg aludtam egy kicsit, amennyire lehet.

A verseny vége után eredményt hirdettek. Nari nyerte meg, övé lett a főnyeremény, egy Diddy Kong Amiibo és egy Donkey Kong Country Returns 3D játék. És a nyereményeket a Game Park ajánlotta fel, akik fantasztikusak voltak, hogy vidéki rendezvényt támogattak. Egyébként promotálhatták magukat jobban. Promós anyagok, prospektusok, aztán lehet, hogy lenne, aki rendelne tőlük, ha szétnézne náluk.

Aztán annyira már nem volt érdekesség, inkább egyéni játék volt. Egy-egy Mario Kart, de amúgy 18 órakor már készülődött mindenki. RetroSpidey rengeteg sok általa készített nyakláncot osztott szét a résztvevők között. Rengeteget dolgozott velük, és jó volt őket együtt látni, mert nagyon szép munka volt. Mondta is, hogy egyik nagy álma, hogy ez legyen a fő foglalkozása, hogy ezek készítéséből meg tudjon élni, mert imádja csinálni őket. Egyet bakizott itt az enyéimek között, a Toon Link nyaklánc, amit megcsinált, azt mosolygósra csinálta, pedig ott dühös az arca. De minden más nagyon szép munka volt. Amikor kimentünk, csináltunk egy közös képet, és még kint beszélgettünk sokat. Amikor láttuk, hogy esőre áll az idő, akkor indultunk el. Narival együtt jöttünk vissza Pestre. 19.45-kor indult a vonat vissza, 22 órára be Kőbánya-Kispestre. Visszaúton többet beszélgettünk, meg megcsinált a Super Mario 3D Land-ben többszáz életes trükköt. Persze így könnyű 1000 életig felmenni. Konkrétan három koronáig vitte fel az életet, az bőven 1000 fölött van. Pontosan 1110 élet a maximum (ezt hozta ki a három koronával). Kicsit féltem egyébként tőle, mert megivott valami erősebb sört, és berúgott tőle. Ontotta magából a perverz vicceket, amikor ő, Retrospidey, BRex Mario Kartoztak. Aggódtam, hogy estére még mindig részeg lesz, és nem akartam vlee így utazni. Meg is kérdeztem Lernie-t, hogy nem aludhatna ő is nála? Viccesen számonkérő arccal nézett rám, akik hallottál, azok meg jót nevettek rajta.

Hazaértem, elrendeztem a cuccaimat, és vége lett. Nagyon jól éreztem magam, régen nem volt ilyen jó találkozó. Hihetetlen jó volt látni, hogy Retrospidey mennyit foglalkozott a rendezvénnyel, és aznap is a végsőking beleadta szívét-lelkét a dologba, végig lelkesedéssel csinált mindent. Kiváló munkát végzett, azt gondolom, hogy bebizonyította, hogy maximálisan alkalmas szervezői munkára. A lelkesedése és a kedvessége meg is megerősítette az alkalmasságát. A kézzel készített lootok is nagyon jól néztek ki, van képessége hozzá, úgyhogy maximálisan támogatom az ötletet, hogy ez legyen a fő foglalkozása. Szerintem sikeres lenne. Nagyon köszönöm neki ezt a napot.

Ezeket hoztam el magamnak.

Új projekt

Most kivételesen nem animés post következik, egy új projektemet szeretném bemutatni, amivel már egész jól állok, de még messze van a teljestől. Valószínűleg csak jövő év elején lesz kész, de már van rajta annyi tartalom, hogy megmutassam.

Biztosan sokan ismerik a Játék határok nélkül sorozatot, hiszen írtam róla néhányszor. Gyerekként imádtam, a mai napig szeretem, és óriási öröm volt számomra, amikor 2013 végétől leadta az összes adást a köztévé M3-on. Ezek meg vannak örökítve, kincsként őrzöm azt a 128 GB Cruzer Glide Pen Drive-ot, melyen az 1993-1999 közötti összes adás rajta van.

Az interneten elég sok információ lelhető fel a játéksorozatról, de úgy ítélem meg, hogy nem elegendő. Az a célom, hogy egy minden részletet kimerítő weboldalt, blogot hozzak létre, melyben az összes adásról részletesen lehet olvasni, ismertető a műsorvezetőkről, és talán még a nemzeti bírók is helyet kapnak. Dennis Pettiaux, a belga főbőbírő, és Hovorka Orsolya, a magyar bíróhölgy 1996-1998 között mindenképp.

Akit érdekel, az itt érheti el az oldalt:

http://jatekhataroknelkul.wordpress.com

És boldogan éltek, amíg meg nem haltak

Ez most erősen elmélkedő jellegű blogpost lesz, mert ahogy írtam a játékzenei CD-ket, írtam a Super Mario 64-ről, hogy azért nem szoktam hallgatni a zenéjét, mert túlzottan szép a végefőcím zenéje, mintha egy idealista világot festene fel. Ezen gondolkodtam el. Rájöttem, hogy ugyanez igaz a The Legend of Zelda: Ocarina of Time-ra. Ott is azt érezteti a végefőcím zene, hogy minden rossz forrása Ganondorf, ha őt kivégezte Link (társaival együtt), akkor utána minden szép és jó, és ő a hős. Hero of Time, vagy mi a fene... Ráadásul az Ocarina of Time vége annyival is "hatásosabb", hogy nem egyedül győzi le végül Ganont, hanem az öt bölccsel együtt (Saria, Darunia, Ruto, Impa és Nabooru), akiktől kapjuk a medálokat a felnőtt Dungeonökben. Ez azért érdekes, mert ők öt különböző faj, és Linkkel együttes erővel győzik le a gonoszt. Ez jelképezheti azt, hogy mindegy, hogy honnan jöttél, ha összefogunk, együtt csodákra vagyunk képesek. Már ez önmagában eléggé idealista, nagyon szép lenne, ha tényleg így lenne, de sajnos a valóság nemcsak ez. Mint ahogy a vége sem.

Az, hogy ott van vége a két játéknak, hogy le van győzve a gonosz, és utána minden szép és jó, eléggé meseszerű, erősen reflektál a Disney klasszikusokra, melyek hasonlóan végződnek. Érdekes belegondolni abba, hogy ezek a dolgok 10-15 éve meg persze gyerekként egyáltalán nem zavartak, de most, 30-on túl, amikor már megtapasztaltam néhány dolgot az életből, jobban igényem van arra, hogy olyan történeteket lássak, melyek inkább reflektálnak a való életre, semmint hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak" jellegű meséket olvassak, rajzfilmeket nézzek vagy történetű játékokkal játsszak. Mondjuk a boldogság hajszolására is újabban valóságos marketing alakult ki, köszönhetően a coachoknak, egótrénereknek, akik pont arra építenek, hogy egyrészt elhitték gyerekként az ilyen rajzfilmeket, meséket, másrészt meg nagyon sok szülő óvta a gyerekét, mindent megadott neki, ezért amikor az nagykorú lett, csak pislog, hogy az élet nagyon nem olyan, amilyennek gyerekként megélte. Ezért mondják azt, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy. Miért, amint felnőtt lesz az ember, onnantól csupa szenvedés az élet? Erről írtam az animés blogban, amikor írtam a MondoCon élménybeszámolót, és a karaokénál valaki azért énekelt Nagy Ferót, mert hogy szívás az élet. Már ott írtam, hogy lehet így is látni a dolgokat, én inkább azt mondom, hogy az élet folyamatos küzdelem, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha valaki aznap sikeresen megvívta a maga küzdelmét, vagy ha nem is járt sikerrel, de mindent megtett,  ami tőle telhető, akkor nyugodtan fog aludni éjjel. A siker nem feltétlen jó ide, mert emberek vagyunk, nem istenek, ezért nem sikerülhet minden, azzal már jobban tudok azonosulni, ha mindent megtettünk, képességünk 10 egységéből beletettük mind a 10 egységet, akkor nézünk este nyugodt lelkiismerettel a tükörbe, és fogunk aludni éjjel.

Csak mivel rajzfilmek, játékok véget érnek, ezért legtöbbször ezeket happy enddel zárják le, amik egy idealista világot festenek. Ezekkel az a baj, hogy nem reflektálnak a való életre. Kis kitérővel vegyünk egy Disney klasszikust: Aladdin beleszeret Jázminba, göröngyös úton ugyan, de egymásra találnak, és véget ér a rajzfilm ott, hogy Jázmin Aladdint választja, és boldog mindenki. De hogy utána mi van, milyen a kapcsolatuk, milyen a házaséletük, milyen nehézségeken mennek keresztül, azt hogy kezelik, arról már nincs szó. Illetve néhány Disney klasszikusnak van folytatása, ahol betekintést nyerhetünk a főtörténet utáni eseményekbe, és azért vannak nehézségeik. Csak ezek nincsenek annyira a köztudatban, mert sokkal rosszabbak, mint az első filmek. Annak ellenére, hogy némelyekben tényleg komoly baki van, én személy szerint szoktam ezeket becsülni ezeket a folytatásokat, sőt! Én jobban szeretem az Oroszlánkirály 2-t, mint az első filmet. Mert az a "boldogan éltek míg meg nem haltak" sablon utáni állapotot mutatja be meglehetősen jól és hitelesen, úgyhogy az Oroszlánkirály 2 magasan a legjobb folytatás, amit Disney klasszikussal elkövettek. És ott láthattuk, hogy annyira nem élnek boldogan.

Úgyhogy az Oroszlánkirály ebből a szempontból nagyon jó ellenpélda, de hogy visszatérjek az Aladdin-féle szerelmes történetekre, még azoknak a pároknak sem boldogság és öröm az élete, akik szerelemből jöttek össze, és imádják egymást. Nemhogy nekik is megvannak a maguk nehézségei, melyekkel érdemes kompromisszumot kötni, hanem hogy pont hogy ők tudják egymásnak a legnagyobb fájdalmat okozni sokszor akaratlanul pont azáltal, hogy annyira szeretik egymást. Úgyhogy óvatosan ezekkel az idealista világábrázolásokkal, kezeljük helyén a dolgokat, és fogadjuk el azt, hogy a boldogságért minden egyes nap meg kell küzdeni. Mert a boldogság nem konstans állapot, ahogy hirdetik egyes sarlatánok. Ha valaki engem kérdez a boldogság egyenlő az elégedettség érzésével. Azzal az elégedettség érzésével, hogy az adott napon éltem. Oly módon, ahogy fentebb írtam. Ezáltal élhetünk boldogabban, amíg meg nem halunk.

Gondolatok az új Okui Masami albumról

Augusztus 21-én jelenik meg az új Okui Masami album, szám szerint a 18., a HAPPY END. Ma került ki az album borító és a dallista, valamint a YouTube-ra a dalból részletek ezekről írnék.

Kifejezetten rossz érzésem van az album borító kapcsán. Azt szimbolizálja számomra, hogy a mennybe megy, ezzel vet véget az énekesnői karrierjének. Mintha a cím is erre utalna. Aztán, ha tényleg így dönt, akkor elbúcsúztatom, elengedem lélekben, elfogadom, hogy így döntött, aztán minden jót. Már nagyon azt sem lehet mondani, hogy a JAM Project tagjaként még hallunk róla, mert az együttes is nagyon megritkította az utóbbi időkben a megjelenéseit. Nem éri már meg foglalkozni velük a kiadónak, annyira kevés lemezt adnak el.

Másfelől meg tetszik a borító, mert kifejező. Kicsit visszahozza a régi időket, amikor még olyan borítóképek készültek róla a King Records és az evolution idejében, amellyel ki akart fejezni valamit, hangsúlyozni akarta az adott album mondanivalóját.

A dalok tekintetében meg első végighallgatásra inkább csalódott vagyok.

Itt lehet belehallgatni abba a 12 dalba, melyet felvettek az albumra. Nagyon hiányoznak azok a szívvel-lélekkel készült dalok melyeket még a Lantis előtt készített, amelyek anélkül elmondták a dal mondanivalóját, hogy értettem volna a szöveget. Látva, hogy kik szerezték a dalokat, azon túl, hogy maga az énekesnő írta a szöveget, és néhány helyen a zenét, nagyon hallani, hogy mások szerezték a zenét, mint azelőtt. Előtte olyanok írtak neki zenét, akik a koncertjein zenekar tagjai voltak, és valami hihetetlenül hangulatos, erős mondanivalóval rendelkező albumokat hoztak össze együtt. Olyan, mintha azzal, hogy együtt turnéztak, írták a dalokat, ismerték az énekesnő minden rezdülését, tudták, hogy akkor milyen hangulatban van, ezáltal olyan dalokat hoztak össze, amikkel az énekesnő tényleg kifejezte önmagát, és egy komplex, egységes mondanivalójú album lett a végére, amit nagyon becsülök, és hihetetlenül hallgattatják magukat a régebbi albumok a mai napig.

Ehhez képest amióta a Lantisnál van, ugyan megszerettem a Love Axelt és a Symbolic Bride-ot, de idő kellett neki, míg a korábbi albumai esetében 1-2 kivételtől eltekintve mindegyiknél azonnal éreztem, hogy ez igen! Odatette magát, megmutatta önmagát. Hiteles, szerethető és rendkívül hangulatos. Többek között azért szeretem nagyon Okui Masamit, mert mindegyik albumának más hangulata van, más mondanivalója, ezért mindegyik albuma egyedi és megismételhetetlen. Erre kevesen képesek. Most is relatíve egységes a mondanivaló, de nem jön át azonnal a hangulatvilág, nem érzem azonnal, hogy ismét valami nagyot alkotott az énekesnő, hanem csak úgy vannak a dalok egymás után. És ez többek között köszönhető annak is, hogy másokkal dolgozik együtt Okui-san. És nem érzem annyira a lelket az új dalokban.

Természetesen nem vetem el, hogy jó lesz az új album, mindenképp megérdemel legalább egy esélyt, főleg, hogy rajta vannak az Innocent Bubble és a Sophia kislemez dalai, de rossz handicappel indul.