Tegnap elhívott bagszi moziba, hogy nézzük meg a Ready Player One című filmet. Tudtam róla, hogy van, meg videojátékos cucc, de valahogy nem foglalkoztatott a dolog, mert az előző ilyen nagy gamer-film, a Pixel sem jött be, ami talán nem is csoda. De azért nem akartam megnézni magamtól, mert kezd olyan érzésem lenni, hogy eleddig nem nagyon voltak videojátékos filmek, és most hirtelen megszaporodnak. Csak nem hirtelen pénzt kezdtek el látni a dologban ott Hollywoodban, mert az eSport is egyre inkább teret nyer magának? De mivel régen voltam moziban (nagyon ritkán járok), ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek. A WestEnd-be mentünk. Megnéztem, mikor kezdődnek az előadások, szent meggyőződésem volt, hogy a 18 órási vetítésre megyünk, de igencsak nagyot néztem, amikor megtudtam, hogy a 20.50-esre megyünk. Végülis éjszakai járatokkal is haza lehet jutni.
Bagszi mellett velünk volt még Ancsi is, akinek örültem, mert alsó hangon 6 éve láttam őt utoljára. El is beszélgettünk, jó volt, hogy tudtunk úgy beszélgetni, mintha nem is telt volna el sok idő az utolsó találkozásunk óta. Még a Save Game-es csapatból voltak néhányan. Ancsi egyébként annak ellenére, hogy nem nagy videojátékos, teljesen bele van zúgva a filmbe, és a könyvet is olvasta. Nagyon ajánlotta. A film meg mindenki másnak tetszett. Én meg maradok kivétel, mert nekem nem jött be.
Több ok miatt sem tetszett. Egyrészt mert olyan korból vettek át döntő többségében játékokat, amikor még nem játszottam, a '80-as évekből. De nemcsak a játékok voltak ebből a korszakból, hanem zenék, és a filmbéli utalások is onnan voltak elsősorban. Zenékben jártas vagyok, sokat felismertem közülük, de filmekben, és nagyon régi játékokban nem igazán. A Nintendo előtt Commodore Plus/4-es számítógépen játszottam, valamint volt egy Atari gépünk is. De nem az a kazettás (ami a filmben is látható volt), hanem az, amelyikbe már be voltak építve a játékok, tehát az "újragondolt" változat. Ez olyan volt, hogy négy kis kar állt ki a gépről, és a másodikkal lehetett játékot választani. De homályosak az emlékeim, hogy mikkel játszottam. Volt egy repülős játék, meg egy síelős, mondjuk a békás jobban megmaradt bennem, ahol legyeket kellett elkapni, de ennyi az össz Ataris emlékem. Az igazán nagy hatást a Nintendo gyakorolta rám, azért éltem sokáig csak a Nintendóban, ha videojátékokról van szó, és ezért van az, hogy számomra a Commodore 64 is már túlzottan régi gép, nekem az már történelem. És mivel a '80-as évek voltak elsősorban fókuszban, ezért sok utalást nem vettem észre, és meglepetten néztem körbe, hogy mit nevet a közönség, semmi vicces nem volt. Aztán pár perc múlva, hogy itt is nevetnem kellett volna? ... Egy idő után már szabályosan kirekesztettnek éreztem magam azon kis csoporton belül is, akivel együtt néztem a filmet, mert szinte semmit nem értettem, így már kifejezetten rossz érzés volt nézni. A másik korszak, amit elővesz, a mi jelenünk, a VR, ennek erőteljesen továbbfejlesztett változata, hiszen a 2045-ben játszódik a film. Sajnos ezzel is meg vagyok lőve, mert a VR-ben sem vagyok érdekelt. Soha nem vettem a fejemre VR-sisakot, és nem volt indíttatásom, hogy valaha is kipróbáljam. Ami késik az ugyan nem múlik, de ebből a szempontból is rosszkor jött a film. Hírből ismerek néhány játékot, például a Overwatchot felismertem, az kifejezetten tetszett.
Valószínűleg jobban tetszett volna a film, ha jártas lennék a Nintendo előtti videojátékos világban. De a másik dolog, ami nem tetszett, a klisés történet. Annyi animét láttam már, ahol szerencsétlen tinédzserből csinálnak hőst, hogy túlzottan tipikus már a dolog, ezt filmben is látni. Nem is tudtam azonosulni a főszereplő sráccal, így nem is ragadott meg a történet. A közepe fele ránéztem az órámra, és döbbenten láttam, hogy még csak 1 óra telt el a filmből. Erősen gondolkodtam azon, hogy kimegyek, mert még 1 óra 20 percet itt végigülni, mint egy kisgyerek, aki unalmában nem tudja, hogy mit csináljon, azért arra drága az időm. De sajnos a mozijegy is drága volt, az lenne a nagyobb kár, ha az veszne el, ezért ott maradtam a végéig. Tehát nemcsak az volt a baj, hogy nem értettem az utalások nagyrészét, hanem a történet klisés mivoltát sem tudtam megbocsájtani magamban. Amikor hazajöttem, olvastam kritikákat a filmről. Mindenki dicsérte, még a klisés sztorit is elnézték, ez nem én vagyok. A főgonosz is kiszámítható volt, tudható volt, hogy mit fog csinálni, és hogy az adott szituáció hogy fog végződni. De hogy pozitívumokat is említsek, a szabadulás az IOI-ból tetszett, meg az aláírós "ceremónia" is érdekes volt, meg amikor hősünk találkozott Halliday-jel a programozóval gyerekkorában, és az idős korában is egyszerre. Úgyhogy voltak jó és emlékezetes jelenetek, de az autós üldözés is inkább olyan volt, hogy ne erőltessük. Tudható, hogy mi lesz a vége, és a kivitelezésben sem érzékeltem semmi váratlant, meglepőt. De hogy mennyire nem vagyok jártas a Nintendo előtti konzolokban, az is jól jelzi, hogy fogalmam sincs arról, hogy a film végén a gyerek Halliday melyik konzol joystick-ját fogja a kezében. Gondolom, hogy az Atari lehet, de olyat még életemben nem láttam.
Úgyhogy nekem nem jött be a film. Részint mert nem értettem a sok utalást, mondjuk erre azt, hogy ez az én bajom. De az már inkább a film baja, hogy nem is tudott rávenni arra, hogy érdeklődjek a '80-as évek videojátékos kultúrája miatt. Mert előfordult nem egyszer, hogy például valami ismerőstől, baráttól, olyan írást olvastam, aminek irányában nem voltam érdekelt, de mivel ő írta, elolvastam. És képes volt inspirálóan megírni, hogy egyrészt érdemes volt elolvasni, másrészt meg felkeltette az érdeklődésemet az adott téma irányába. De ugyanígy ismertebb embereknél is előfordulhat ugyanez, hogy valami miatt szeretem, tisztelem a munkájukat, de megszólaltak olyan stílusban, ami annyira nem érdekel, de azt érdeklődéssel olvastam / néztem / hallgattam. Ezzel szemben ez a film olyan, mintha csak azokhoz akarna szólni, akik jártasak a '80-as években. Mentség vagy nem mentség, én 1986-os születésű vagyok, és a mai napig úgy vagyok a videojátékos témában, hogy minden, ami előttem volt, az történelem, és azokkal már nem foglalkozom. Azokhoz nincs személyes kötődésem. Ezért szeretem a '90-es éveket, akkor voltam gyerek. Ne ezt a gondolkodást kövessétek. De akik értették az utalásokat, azoknak tetszett a film. Nem tettem le teljesen a filmről, el fogom olvasni a könyvet, és majd később annak szellemében fogom megnézni ismét. Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog, de az biztos, hogy így most rossz élményként maradt meg bennem a film.
