Örömmel veszem tudomásul, hogy gyorsan kijöttem a tegnap Mario Bros.-os verseny hatása alól, és most már elhiszem azt, hogy jelent valamit ezüstérmesnek lenni a 36 versenyzőből. Csak ott volt rám nagy hatással, hogy hirtelen nagy veszteség ért, mert tényleg szinte már magaménak tudtam a PlayStation 4-et.
Lehet rám azt mondani - és ezt többször is érzékeltem, és néhányan ki is mondták - hogy túlzottan erősen élem meg az érzelmeket, és ez sokszor ártalmas is, mert hajlamos vagyok akkor indulatból döntéseket hozni. Ilyenkor ugyanis nem látom át józanul a dolgokat. Ezt ugyan annyira nem mutatom ki a külvilág felé, de sokszor szoktam őrlődni magamban, ha valami komolyabb dolog ér. Ezt azért szoktam hagyni, mert tudom magamról, hogy ott motoszkál bennem, és úgysem tudok ellene tenni semmit, ezért inkább hagyom, hogy tomboljon bennem. Sok esetben azért szokott is látszani, de ennek az a nagy előnye, hogy gyorsan elmúlik, mert nem nyomom el a tudattalanomban, így ezekből általában gyorsan feleszmélek. Persze ha nagyon súlyos, akkor tovább tart, de általában annak köszönhető, hogy bizonyos krízisekből relatíve gyorsan kijövök, mert elfogadom a negatív érzést is magamban, és hagyom megélni. Ezeket az érzéseket írom ki magamból, és ezért is érdemes néha pesszimistának lenni. Jó ideje nagyon ártalmasnak tartom a pozitív gondolkodással kapcsolatos filléres "jótanácsokat", mert ezek igazából arra szolgálnak, hogy becsapják az agyat, és elmeneküljön az adott dolog, vagy történés valósága elől, és a krízist lefojtsa a tudattalanba. Hovatovább ezt is önbizalomhiánynak gondolom, mert nem bízik abban, hogy képes megbírkózni az adott krízishelyzettel, ezért egyből átkonvertálja magának valami pozitív dologba. A másik meg az, hogy a pozitív élmények attól pozitívak, hogy vannak negatívak is, így van viszonyítási alapunk, és így van egyensúlyban a kettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése