2016. július 12., kedd

Karaoke tervek a 2016. nyári MondoCon-ra

Hihetetlen, hogy úgy várom a 2016. nyári MondoCon karaokéját, mintha először mennék. Van is bőven tervem, hogy mit énekelnék. Megismertem néhány dalt idén, amit meg is szerettem, és jól is megy. Ezek az alábbiak:

  • HIRO-X - future (Prince of Tennis OP01)
  • Kimeru - You got game? (Prince of Tennis ED01)
  • HIRO-X - THE MEANING OF TRUTH (F-Zero: Falcon Densetsu OP)
  • Endoh Masaaki - DESTINY (OVA éX-Driver IN)
  • Wada Kouji - Seven
  • Kimeru - CHAIN OF MIND

Meg lehet, hogy bevállalok valamit Hayashibara Megumi-tól vagy Okui Masami-tól, csak hogy ne feledkezzek meg jószokásomról. A naked mind jár a fejemben, hogy az jól megy. Meg esetleg az Aoi Namida, az tipikus nyári dal nálam. Hayashibara Megumitól meg a Lively Motion a nagy kedvenc, de az annyira rossz, hogy a verséje olyan mély. Menni megy, de szerintem nem hangzik tőlem jól.

A felsorolásban pedig jobbnál jobb férfidalok vannak, már írtam róluk. Ahogy próbáltam énekelni őket, mindegyik megy. A Sevennel és a future-rel nem lesz gond, a THE MEANING OF TRUTH legmagasabb énekhangjai még kijönnek, de a Kimeru dalok már neccesek. Ráadásul a CHAIN OF MIND hihetetlenül érzelgős dal, tehát elő is kell tudni adni hitelesen.

Kimeru-nek egy időben elég sok dalával megismerkedtem, az OVERLAP kislemezig rendben van a dolog, de utána egyre élesebb váltás jött, és egyre furcsább érzés volt hallgatni az újabb dalait. Aztán találtam néhány érdekes képet róla, végül Sleeplesslydiának írtam meg E-mailben a gyanúmat. Ő világosított fel, de ő is csak tippeket írt, mert Kimeru nem nyilatkozik a magánéletéről, sőt még a valódi nevét sem árulta el soha. Az biztos, hogy nagyon érdekes dalai vannak, főleg 2006-tól.

HIRO-X dalait meg továbbra is nagyon szeretem, olyan dalai vannak, amivel tökéletesen azonosulni tudok. Sajnálom, hogy csak öt kislemeze van összesen. :( De legalább nem lesz problémás beszerezni őket, főleg, hogy a Calling kislemez már meg is van. Viszont a THE MEANING OF TRUTH single továbbra is nagyon drága. Újonnan 100 dollár, de használtan sem sokkal olcsóbb. Sőt, alábecsültem az árat, mert a brit amazonon egy darab van csak, az is 167 font. Árban lassan eléri Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez árát. Azért is jó lenne, ha meglenne, mert a B-side tracket is nagyon szeretem, de sehol nem található meg a szövege. Lehetne abból is karaokét csinálni.

Az Endoh Masaaki dal meg szerencsére nem olyan nehéz, annak ellenére, hogy milyen hangterjedelme van az énekesnek. Ez menni fog, főleg, hogy ha karaoke verzióban benne van a "JUST DO IT!" ordítás, ami viszont már nem menne. Az OVA-ban amúgy az első részben hangzott fel ez a szám. Tehát jelöltek vannak, ahogy izgalom is van bőven.

2016. július 10., vasárnap

Top 25 Nintendo játékzene – Ami épphogy kimaradt

Ahogy írtam az elején, amikor összeírtam a listát, volt néhány, amit kifejezetten sajnáltam, hogy kimaradt. Azt gondolom, hogy ezek is mindenképp érdemelnek néhány szót, ezért még az elején úgy döntöttem, hogy szánok egy külön postot, azoknak a zenéknek, amiket eredetileg terveztem betenni, de ahogy szűkült a lista, úgy szorultak ki. Lássuk is őket.

1. Super Mario 64 - Dire Dire Docks

Hivatalosan a 9. pályának tulajdonítják ezt a zenét, de először a 3. pályán lehetett hallani, és mivel jobban is szeretem a Jolly Roger Bay pályát, ezért magamban ehhez a pályához kötöm ezt a zenét. Ismét egy nyugis, andalító zene, már-már alfa-állapotban játszok ezen a pályán. Azért is, mert a két vizes pályán nincs semmi ellenség, csak a végtelen nyugalom és élmény volt felfedezni a két pályát. Alapmű Nintendo 64-en, amit kötelező ismerni.

2. Mario Party - Wario's Battle Canyon

Bár bekerülhetett volna ez is, de a 25 az sajnos 25, és nem 30, de nem is 35. Ennyi filozófiai okfejtés után következzék az egyik legmenőbb első Mario Party zene. Wario pályája egyébként is vicces, bombákkal a pálya egyik-másik végére, a csillag megszerzése pedig nagyon a szerencsén múlik. Ez az egyetlen Mario Party pálya (az első játékból), ahol nem feltétlen érzem azt, hogy a zenével is vissza akarták volna adni a tábla hangulatát, inkább mint egy saját zene, de annak elsőosztályú. Hihetetlenül hangulatos, lassú, de nem kifejezetten mondható nyugisnak, és hihetetlenül kellemes érzést áraszt magából, Mitsuda Yasunori fantasztikus zenékkel színezte az egész Mario zenei repertoárját, képes volt olyan zenét írni, amik egyediek, mégis illeszkednek a Mario játékok világába. Erre ez a zene nagyon jó példa.

3. Punch-Out!! - Fight theme

Ezt a zenét, mint egyedi színfoltja a Nintendo játékzene repertoárjának, mindenképp be akartam tenni a listába, de végül kiesett. Írtam már régebben róla többször is, most sem maradhat ki. Mai napig furcsállom, hogy lehetséges egy elvileg dinamikusan harcos (ökölvívós) játéknak ilyen furcsa zenéje van. Hihetetlen depresszív, mintha előre a vereségre írták volna meg. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy újrahangszerelt változatában valami érzelgős filmben, videóban is elmenne ez a zene. Ezért is veszem elő keveset ezt a játékot, mert annyira furcsa érzés ilyen zenére ökölvívni, és sehogy nem tudom megszokni.

4. Super Mario World - Valley of Bowser

Ez a zene nemcsak hogy hangulatos, hanem egyedi élmény is társul hozzá. 1996-ban játszottam először a játékkal (a SMW később került hozzám, az All-Stars volt minden SNES-es Mario nálam régen), és amikor felfedeztem a titkos kijáratot a 2. világban, akkor megyünk át a Valley of Bowser világba. Akkor nemigen vettem ki, hogy hol vagyok, csak látom Bowser kastélyát, és szól mögötte ez a hihetetlenül hangulatos zene, azt hittem, hogy egy óriásit rövidítettem, és elértem a játék végét. Csak később láttam, hogy hol vagyok valójában, de még akkor is azt reméltem, hogy ha végzek azzal a pályával akkor elérem a végét, de csalódottan vettem tudomásul, hogy visszakerültem a 2. világba. Ettől függetlenül nagyon jónak tartom ezt a zenét.

5. Mario Kart: Super Circuit - Sunset Wilds

Eddig sem volt titok, hogy szeretem azokat a játékzenéket, amik megnyugtatnak, és segítenek elmélyülni a játékban. Ez a játékzene szintén olyan, ráadásul észrevétlenül szippantott magába. Nem valami könnyű pálya, és jó akartam lenni, időmérőn elég sokszor nekiveselkedtem, amikor még nem ment annyira, és teljesen megmaradt bennem ez a zene. Főleg, amikor késő este elalvás előtt játszottam, akkor volt az igazi.

6. Wii Sports Resort - Swordplay Showdown

Na ezt a zenét sehol nem találtam. Már annak idején is, amikor kerestem az OST-t, nem találtam meg rajta ezt a zenét. Kijelenthetjük hogy a Wii Sports Resort legjobb zenéjét hagyták ki. A YouTube-on sem találtam meg magát a zenét külön, így egy játékot tudok kitenni. Ezen a videón 1:00-től hallható.

7. The Legend of Zelda: The Wind Waker - Dragon Roost Island

Nem egyszer volt olyan érzésem a Zelda játékoknál, hogy néha magát a játékot felülmúlja a zene. A Wind Waker kétségtelenül fantasztikus játék, soha nem felejtem el, hogy konkrétan ez mentette meg nálam a GameCube-ot. A játék talán legnagyobb erénye a szabadon bejárható terület, mely hatalmas, és hihetetlen szabadságérzetet ad a játék alatt. A Dragon Roost Island alatt pedig nemcsak a bejárható terület miatt nagyon jó hely, hanem maga a zene is megerősíti a szabadságérzetet, ellazít.

8. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Ikana Castle

Valóban kevesebb olyan zene van, ami pörgős, de most itt egy ellenpélda, ami nemhogy pörgős, de annyira ütemes, hogy lazán el tudom képzelni, hogy akár táncolni is lehet rá. Valami szenvedélyes keringőt, de az tény, hogy nemcsak az ütőhangszerek, vagy ütőhangzás dobja fel nagyon a zenét, hanem a kórus(hangzás) is. Ha GameCube-os lenne a játék, az élőbb hangzás még inkább élethűbbé tenné ezt a zenét, de így is nagyon jó lett, önállóan is nagyon jó hallgatni. Sőt, én csak úgy ismerem, mert idáig már nem jutottam el a Majora's Mask-ban.

9. The Legend of Zelda: Majora's Mask - Stone Tower Temple Inverted

Ahogy elnézem YouTube-on, nemcsak én tenném a tíz legszomorúbb Zelda játékzene közé ezt a zenét, hanem mások is, de ők meg is tették. Amikor először végighallgattam a játékzenét, nem gondoltam volna, hogy van Zelda Dungeon, aminek szomorú a zenéje. Nem is értem, és élek a gyanúperrel, hogy akkor sem érteném meg, ha eljutnék idáig a játékban, és ott meghallanám ezt a zenét. Mindenesetre nagyon megérintett, és az inverted verziót választottam, mert a felturbózott háttérzene csak még inkább megdobja a hangulatot. A Kirby's Fun Pak és a Punch-Out!! mellett ez a harmadik játékzene, ami hihetetlen érzés végighallgatni. Amikor megismertem, sokáig a hatása alatt voltam, most is érzem, hogy el tudna kapni, ha hagynám. Hallgassátok meg ti is, hátha áldozatok lesztek.

10. The Legend of Zelda: Ocarina of Time - Gerudo Valley

Végül egy slusszpoén, ha már Krisi ennyire számított rá, akkor tényleg álljon itt. Tényleg hihetetlen ez a latinos hangulatú zene, kicsit sajnálom is, hogy nem került be a listába. Maga a hely is hihetetlenül furcsa, mert Ganondorf is ugye idevalósi, itt mindenki tolvaj, mégis van valaki, név szerint Nabooru, akivel a Spirit Temple bejáratánál találkozunk, és mondja, hogy ő Ganondorf ellentéte, nem támogatja a tolvaj életmódot, méltán kiérdemelte a "Sage of Spirit" címet.

Top 25 Nintendo játékzene #1

Super Mario 64
Ending credits

Kondo Koji, 1996

Itt egy kicsit csalok, mert hivatalosan két szám jön most, de egybeveszem, mert úgy gondolom, hogy így alkot egy teljes képet a Super Mario 64 ending zenéje. A összes játék közül, amit eddig ismerek, ennek van számomra a legszebb befejezése zenék tekintetében, ez volt rám olyan hatással, hogy könnyeket csalt a szemembe. Azt gondolom, hogy minden nagy játék ending zenéjének valahol itt kell kezdődnie. Elhiteti velem, hogy fantasztikus kalandban volt részem, mely életre szóló játékélményt adott, és ehhez egy fantasztikus ending videó / zene is hozzátársul. Az animáció mondható sablonosnak a többi Mario játékhoz viszonyítva, de az biztos, hogy a zene csodálatosra sikeredett, mitöbb nálam ez a legjobb.

2016. július 9., szombat

Top 25 Nintendo játékzene #2

The Legend of Zelda: Ocarina of Time
Spirit Temple

Kondo Koji, 1998

Úgy vagyok a Spirit Temple-lel, hogy vannak a különböző Zelda dungeonök, és ezek fölött áll a Spirit Temple. Előbb ismertem meg a zenét, mint magát a Dungeont, és csak reméltem, hogy tetszeni fog maga a templom is. És minden képzeletemet felülmúlta, szinte alfa-állapotban játszottam végig az egész dungeont. Nem is vettem észre, hogy megyek előre a pályán, csak csinálom, aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy jön a boss, amit szintén ott jegyzek minden idők legjobb boss-fightjai között. Ötletes volt a két boszorkány fegyverét kell felhasználni egyik a másik ellen. Ők is kaptak külön "theme" zenét, ami szintén nagyon érdekesre sikeredett. Úgyhogy az egész Spirit Temple egy külön kategória még az OoT-n belül is, azt gondolom, hogy ha csak ennek a Temple-nek a témájára készítenének egy külön játékot, magasan felülmúlná bármelyik másikat. A zene jó alap erre a gondolatra.

2016. július 8., péntek

Top 25 Nintendo játékzene #3

Kirby's Fun Pak
Meta-Knight Defeated

Ishikawa Jun, Miyakawa Dan, 1996

Hát, azt kell mondjam, hogy szerencse, hogy nem megjelenésekor, gyerekként ismertem meg ezt a játékot, hanem később, mert biztos, hogy elsírtam volna magam a zenétől. Nálam ez a zene kiérdemelte minden idők legszomorúbb Nintendo játékzenéjének címét. Most is olyan szokatlan érzés volt hallgatni, hát még annak idején játékban, amikor megismertem. Külön talány volt számomra Mega-Knight jelleme, korábban játszottam a NES-es Kirby's Adventure-rel. Hogy van az, hogy itt-ott segíti őt, aztán meg harcba száll vele? A Super Nintendóra megjelent Kirby's Fun Pak-ben pedig final boss lesz Meta-Knight az egyik játékban, és amikor legyőztük, akkor szól ez a zene. Emlékszem is, hogy valami léghajó vagy valami légijármű süllyedt el a játékban. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy milyen furcsa élmény volt, mert ekkor jöttem arra rá, hogy Meta-Knight pozitív karakter, csak azért szállt harcba Kirby-vel, hogy megerősítse őt. Ennek ellenére végzetes ránézve az elvesztett harc, és a zene, meg az animáció nagyon árulkodó annak tekintetében, hogy Meta-Knight milyen jellem valójában. Ezért is kedvenc Kirby karakter nálam. Sajnáltam is legyőzni. A zene pedig megerősítette bennem a érzést, most is összeszorult a szívem, amikor belehallgattam.



2016. július 7., csütörtök

Szeretetteljes napok vége

Még egy animét fejeztem be tegnap, a Mahoraba ~Heartful Days~-t. A szívembe zártam. Az elején azt gondoltam, hogy nem használják ki az abból fakadó lehetőségeket, hogy a főszereplő lány, Kozue-channak több személyisége van, ha sokkot kap, azt gondoltam, hogy humoros anime lesz. De aztán elengedtem ezt az elvárást, és hamar rájöttem, hogy nem megnevettetni akar az anime, hanem egyszerűen csak kellemes érzést akar kelteni. Ebben kiváló értékelést kapott nálam.

SPOILER

Ami kisebb csalódás volt, hogy azt hittem, hogy lesz befejezése az animének, de igazából csak az derült ki, hogy a végtelenségig lehetne folytatni a történetet. Adtak neki egy lezárást, de igazából nincs vége. A manga is "túlélte" az animét, igazából szívesen vettem volna egy Mahoraba 2-t, mert az első részekben nyilvánvaló lett, hogy szerelem alakul ki Shiratori-kun és Kozue-chan között, és azt vártam, hogy valami romantikus keretsztorival összejönnek, de sajnos nem... Jó lenne egy második széria az animéből, valami konkrét lezárás. Bár az igaz, hogy azért sem volt várható, hogy befejezik a történetet, mert igazából nincs mit befejezni. A történések ugyanis epizodikusak. Kisebb történet van minden egyes résznél, ez le is zárul annak végén. Az anime második felére hagyták például az egyes szereplők bemutatását. Mindegyikőjüké valamilyen személyes kapcsolatból adódó problémákra utal, ami nincs feldolgozva. Tama-chan története a legérdekesebb. Annak fényében, hogy vígkedélyűnek tűnt, megmutatták, hogy mennyire tehetséges a sportban, mennyire okos, mégiscsak egyetlen egy dolog érdekelte őt: Kozue-chan. Kíméletlenül őszinte leszek: Szerintem elbaszta az egész életét. Ez nem más, mint függőség. Nemcsak társfüggőség létezik, hanem barátoktól is lehet függeni, de egyáltalán embert túlságosan szeretni, az mindig rossz előjel. Azt azért megnéztem volna, hogy mi a valódi oka annak, hogy ennyire ráfüggött Kozue-chanra. Nem emlékszem arra, hogy gyerekként valami kegyetlen bánásmódot kapott volna, vagy a társai bántották volna, csak annyi, hogy Kozue-chan a folyó mellett guggolva figyelte a vízi életet, Tama-chan meglátja őt a hídnál, és le nem bírja venni a szemét róla. Nyilván nem pszichológiai az anime, de ha ebbe az irányba akarnám terelni, azt mondanám, hogy aki társfüggő, az nincs megelégedve a saját életével, és szokás azt csinálni, hogy ne szembesüljön ezzel, azzal kompenzál, hogy másnak az örömét keresi, de annyira, hogy a másik ember 100%-os öröme, az ő 100%-os öröme. És elvész a saját egyénisége. A 25. részben vallotta be Shiratori-kunnak, hogy gyűlöli azért, mert közel került Kozue-chanhoz. Ez is amúgy pszichológiailag tipikus a függőknél. Ennek ellenére megindított az, amikor az epizód végén elsírta magát, mert lehetett érezni, hogy kisírta magából a fájdalmat. De amúgy volt, amikor azt hittem, hogy átmegy az egész történet Shoujo-Ai-ba, mert annyira együtt voltak, aztán rájöttem, hogy talán azért jó, hogy nincs érzelmileg sehogy sem lezárva, mert aki akar, úgy fantáziálja magának a befejezést, ahogy neki tetszik.

A másik érdekes háttértörténet Sayoko-chan és Asami-chan közötti anya-lánya kapcsolat. Itt is megfigyelhető egyfajta társfüggőség, mert kiderült, hogy Sayoko-chan nagyon fiatalon elszökött egy sráccal, akivel szerették egymást, de baleset következtében meghalt. Azóta van így bedermedve, és éli passzívan az életét. Kiderül, hogy Asami-chant örökbe fogadták, de soha nem mondana le róla, mert ő az egyetlen, aki valamennyire kárpótolja a szerelmének elvesztését, és hihetetlenül kellemes érzés számára, ha Asami-chan "Okaa-san"-nak hívja. Ez igazából kölcsönösen jó mindkettejüknek, mert feltehetőleg Asami árva kislány, így viszont neki is van anyja, Sayokónak is helyreállt a lelki békéje.

A fenti két példa is mutatja, hogy igazából az anime rossz példát mutat emberi kapcsolatok szempontjából. Hovatovább Kozue-chan személyiségváltozására is megvan a magyarázat. Az is olyan, hogy a szülei balesete sokkolta le őt annyira, hogy emlékükre két pár csörgőt hord a hajának két oldalán, és ha sokkot kap valamitől, akkor elájul. Ekkor történik meg a személyiségváltozás. Feldolgozatlan lelki trauma, nem hiszem, hogy kell ennél többet mondani.

Azt vettem észre, hogy ha közvetve is, de megoldódnak a lelki problémák. Például amikor Tama-chan kisírja magából a problémáját, utána oldottabb lesz, és csatlakozik a többiekhez a nagy buliba. Az anya-lánya kapcsolat ugyan marad a régi, de az nagyon tetszett az utolsó részben Shiratori-kun elmeséli a saját gyereksztoriját Kozue-channak, és közben folyamatosan személyiséget változtat. Erre nem úgy kell közvetlenül magyarázatot keresni, hogy nem történt semmi sokkoló, mégis miért változna át? Aki látta az animét, az tudhatja, hogy ez a bizonyos gyerekmese, amit a végén egyben hallhatunk, folyamatosan "mesélve van" az anime alatt, és ahogy megismerjük Kozue-chan újabb és újabb személyiségeit, úgy jelennek meg a hercegnők klónjai. A végére öten lesznek, és ahogy Shiratori-kun meséli a történetet, fokozatosan jelenik meg az öt hercegnő, úgy jelennek meg Kozue-chan különböző személyiségei. Ez aranyos dolog volt. Végül visszatért ő maga is.

SPOILER VÉGE

Igazából a szereplők háttértörténeteire lehet mondani, hogy klisések, de igazság szerint annyi anime létezik már, annyiféle történetet kitaláltak már az idők során, hogy nagyon extrának kell lenni ahhoz, hogy egyedi legyen a dolog. Nálam a karakterek szerethető mivolta bőven kiváltotta a sablonos háttérsztorit. Megszerettem őket, érdekelt, hogy mi történik velük, hogy jutottak el oda, ahol most tartanak. A zenékről már beszéltem, az opening, hűen visszaadja az anime könnyed hangulatát. Nem kell nagy dologra számítani, egyszer meghallgattam a kislemezt, megcsinálom majd abból a dalból is a kfn-t, egyelőre csak az endingből van meg. Az nagyon aranyos, hogy az ending zene alatt a gyerekmesét láthatjuk, egyszerű, zsírkrétával rajzolt módon. Ettől egyáltalán nem válik gyerekessé az anime, én azt éreztem, hogy kihozza a gyermek-énemet, kellemes volt látni. Sablonos a háttértörténet, a sztori sem egy nagy durranás, ez az anime könnyed kikapcsolódás, de annak csillagos ötös. Néhány háttérzene kapcsán az volt az érzésem, hogy olyan, mint a Fruits Basket-ből kölcsönözték volna, egyből Okazaki Ritsuko jutott eszembe. Az volt a gondolatom, hogy ez az anime az ő emlékére szól, mert annyira emlékeztetett a zene rá. De ő már nem írhatta, mert az anime 2005-ös, és 2004-ben meghalt. Ezért nálam 9 pontot kapott, és nagyon köszönöm Yonekura Chihirónak, hogy azáltal, hogy ő énekelte az endinget megnézette velem az animét. Fantasztikus élménnyel lettem gazdagabb.

Top 25 Nintendo játékzene #4

Mario Party 5
Space Match

Tanaka Aya, 2003

Ezzel a 4. hellyel a Mario Party 5 kiérdemelte minden idők legjobb spinoffjának játékzenékét. Nagyon rászolgált, ahogy belehallgattam most is a dalba, teljesen libabőrös lettem tőle. Sajnálom is, hogy Tanaka Aya csak ennek a játéknak szerzett zenét, aztán ki is lépett az egészből. A Mario Party 5 szintén az a játék, melyek minden egyes zenéjét világhíressé tenném. Nagyon jól meg tudta csinálni a zeneszerző azt, hogy bár szintetizátorral vették fel a zenéket, mégis nagyzenekari hangzása van. Ennél a dalnál is konkrétan olyan érzésem van, hogy ha nagyzenekarra vették volna fel a dalt, nem lenne nagy különbség, csak annyi, hogy még különlegesebb lenne. Emellett a hangulata is rendkívül különleges, maga a játék nem egy nagy szám, de a zene annyira felviszi az értékét, sokszor konkrétan csak a zene miatt veszem elő ezt a játékot. És nem tűnik hosszúnak az 50 körös játék sem. 11 éve ismerem ezt a zenét, az biztos, hogy amíg élek, különleges lesz számomra.

2016. július 6., szerda

A 107. befejezett anime

A My Anime List profilomban jegyzett animék listáján. Végére értem a Cyberteam in Akihabara (Akihabara Dennou-Gumi) animének, és hát ez is beírta magát a "nem az igazi" kategóriába. Ezt is azért néztem, mert az openinget és az endinget Okui Masami énekli, és mivel az OP, a Birth egyik legjelentősebb dala (mindegyik születésnapi koncertjén elénekli), az ED, a Taiyou no Hana pedig az egyik kedvenc balladám tőle, ezért pironkodtam magamban, hogy eddignem láttam, hát akkor gyorsan pótoljuk be.

Igazából már csak azért sem adtam nagy esélyt az animének, mert a Birth és a labyrinth (movie opening) kislemezek borítóján az anime főszereplői láthatók, és képről nemigen jöttek be, nem néztem ki hogy egy komoly animét kreálnának ilyen karakterekkel. De mivel meg akarok nézni minden olyan animét, amit valamelyik kedvenc előadóm énekli az openinget vagy / és az endinget, ezért adtam egy esélyt neki. Megjegyzem, MÉRETES ez a bizonyos lista. Ezzel nem jártam valami jól. Amin meglepődtem, hogy majdnem ugyanúgy zárták le ezt az animét, mint a Saber Marionette J to X-et. A jelentős különbség ott van, hogy a Saber Marionette-ben volt értelme annak a lezárásnak, konkrétan majdnem meghatódtam rajta, annyira tetszett, a Cyberteam in Akihabarában meg nincs. Legalábbis nem találtam értelmét, az volt a első gondolatom, hogy azért zárták le úgy, ahogy, mert ha kicsik is nézik az animét (amire jó esély van, mivel a főszereplők 12-14 év körüli lányok), akkor ne szembesüljenek korán az elválással, az elengedéssel, gondolván, hogy annak fájdalmát még nem tudnák feldolgozni. De ez csak tipp.

Nemcsak a befejezéssel volt problémám, hanem az egész történetvezetéssel. Lényegében két szálon futott az anime, ezek pedig nagy kontrasztban álltak egymással. Voltak egyrészről a lányok, akik élték a maguk gondtalan gyerekkorát, nekik is volt Pata-Pi-jük, ami minden japán gyerek álma, aztán hirtelen megtámadják őket a rosszakarók. Erre a Pata-Pi átváltozik, hirtelen harcos lesz belőle. Kiderült, hogy az ő állatkáik különlegesek. De miért? Ez a történet másik szála, amikor visszamegyünk több száz évet, hogy megértsük a Pata-Pi-k megalkotásának (feltalálásának) a körülményeit, okait. Ez a két történet meglehetősen kontrasztos, mert elég komolyan mesélik, hogy mik történtek néhány évszázada, főleg a világháborús időkből vannak történelmi események. Valami veszély leselkedik a világra, ami 2011-re fog megvalósulni (1998-as az anime... érdekes úgy animét nézni, hogy akkoriban úgy készítették, hogy a jövőben játszódik, most meg már múltnak számít), ezt akadályozzák meg a lányok. Bizonyos szempontok alapján lettek ők kiválasztva, akik aztán főszereplők lettek. Bennük ártatlanság lakozik, mind az ötüknek álmaik vannak, mindegyiké más, de összeköti őket az, hogy rendületlenül (kicsit rosszmájúan mondva: naivan) hisznek benne. Inkább a naivitás jelző igaz rájuk, ugyanis azért nem tudtam megszeretni az animét, mert egyik lányt sem tudtam megszeretni. Mindnyájan (korukból kifolyólag) érzelmileg éretlenek. Illetve van egy kivétel, Tsubame, aki legkésőbb csatlakozik a csapathoz. Rá azért voltam kíváncsi, mert Hayashibara Megumi a seiyuu-ja, és hát ugye rá külön figyelek. Hát, nagyon kapartam a falat gondolatban, mert ilyen depressziós, magának való lányt adni egy olyan szinkronszínésznőnek, aki harsány, élettel teli karaktereket szokott szinkronizálni, erős disszonancia, nem is jött be egyáltalán. Volt ilyenre példa, a Neon Genesis Evangelion, de az teljesen más volt. Tsubame hihetetlen idegesítő volt, de inkább azon őrlődtem magamban, hogy miért pont Hayashibara Megumi? MIÉRT PONT Ő??? Aztán persze kiderül a háttértörténete, és hirtelen kivirul. Helyrejön az élete, de igazság szerint nem csodálkoznék azon, ha Hayashibara Megumi olyat nyilatkozna, hogy nem büszke erre a szerepre. Nem érzem azt, hogy kihozta volna képességei legjavát.

A másik, amit furcsának tartottam, hogy a lányok nagyon későn lettek beavatva, hogy miért ennyire különlegesek a Pata-Pi-jük (konkrétan a 22. részben, miközben egy 26 részes animéről van szó), és hogy mi ez a világmegmentő szerep, amibe bekerültek. Addig azt láttam, hogy nem értik, hogy miért támadják őket az ellenséges erők, a Pata-Pi-k csak átváltoznak, és harcolnak. Külön érdekesség, hogy a lányok a sorozat közepétől egyesülnek a virtuális állatkáikkal, és ők maguk is harcosokká válnak. Valószínűleg maga a stílus nem jön be nekem, azt hiszem, hogy kinőttem már a Mahou Shoujóból. Mert láttam már olyan animét, amiben a lányok különböző jellemek. Van az idegesítő, van az mindentudó, van magányos farkas, és hasonlók. Nekem teljesen kimaradt annak idején a Sailor Moon, a Tokyo Mew Mew volt az első Mahou Shoujo, és annak idején nagyon is szerettem. Bár igaz, hogy elsősorban azért, mert akkor lettem animés, és teljesen rácsodálkoztam az animés világra. A Dark Mahou Shoujót ajánlották nekem többen is, konkrétan a Madokát. Mindenképp kipróbálom, betettem a "plan to watch" listába. A Cyberteam in Akihabarát pedig jóindulattal 6 pontra értékeltem. Elsősorban azért, mert bár a vége nem tetszett, de alatta Okui Masami: Birth dalának egy ballada verziója szólt, amit viszont azonnal a szívembe zártam. Ja, és itt hangzott fel először Hayashibara Megumi: Cynthia Aisuru Hito dala, amit a 2002-es feel well albumon hallottam először. Azon a "Dear Tsubame Version" van, már ekkor gyanús volt, hogy ehhez az animéhez köze van, és hát igen. A 11. részben volt hallható először, majd felcsendült a 20. rész végén is, amikor megismerhettük Tsubame háttértörténetét. Már az is rossz jelnek mondható, hogy soha nem szerettem ezt a dalt. Nem ugrottam át, úgy voltam vele, hogy ha már rajta van az albumon, akkor hallgassuk meg, de nem szerettem meg, és az anime hatására sem került hozzám közelebb.

De vége van, összességében felejtős alkotás volt. A teljesség kedvéért azért megnézem majd a movie-t, mely a "2011nen no Natsuyasumi" alcímet kapta, nem utolsó sorban Okui Masamitól a labyrinth dal nagy kedvenc, úgyhogy már csak azért is megnézem, hogy halljam az animében is, de sokat nem remélek tőle. A következő anime pedig a To Heart széria lesz. Ez is olyan, nem feltétlen néz ki jól, de a második szériához szerves köze van Suarának, és ugye Suara az mégiscsak Suara, nem egy mezei japán énekes, aki csak úgy énekelget. Meglátjuk, milyen lesz. Meg azért is lelkesedtem be, mert nagyon nehéz volt megtalálni a Dungeon Travellers OVA-t az animéből, eleinte olasz felirattal találtam meg. Mondtam is magamban, hogy frissíthetem fel az olasz nyelvtudásomat (tanultam négy évig gimnáziumban), de aztán meglett angolul. Esélyt mindenképp kap, lehet, hogy nagyon jó dolog fog kisülni belőle.

Top 25 Nintendo játékzene #5

Super Smash Bros. Brawl
Ashley's Song

Sasaki Tomoko, 2008

Ismét WarioWare, de csak közvetve, mert annak egy másik játékban hallható feldolgozása jön most. A Super Smash Bros. Brawl talán minden idők egyik legjobban várt Nintendo játéka volt, a cég már jó előre beharangozta, weblapot is indított külön a játéknak, ahol minden egyes nap izgalommal vártuk, hogy melyik játékból lesz új pálya, vagy melyik karakter lesz játszható. Ugyan nem legális úton, de szintén a játék megjelenése előtt elérhető lett az OST, ami szintén lázba tartotta a Nintendósokat. Én elhallgattam őket, de amikor meghallottam az Ashley's Songot, hihetetlenül belezúgtam ebbe a zenébe. A pörgős mivolta miatt, meg a zene hangulata is hihetetlen pozitív. Rátettem minden akkori eszközömre, hogy még az utcán is hallgassam, nem is létezett más zene a fejemben. Akkor még nem ismertem az ALI PROJECT-et, de amint megismertem őket, azonnal eszembe jutott, hogy tisztára olyanok, mint Ashley a WW szériában. Nekik is nagy rajongójuk vagyok, mint ahogy ennek a zenének. A játékban továbbra sem vagyok annyira jó, de ezért a zenéért bármikor szívesen előveszem.



2016. július 5., kedd

Top 25 Nintendo játékzene #6

WarioWare, Inc. Minigame Mania
Four Seasons

Yoshitomi Ryouji, Miyamoto Kyouko, 2003

A WarioWare, játéksorozat zenéi közül a Four Seasons meglehetősen ellentmondásos annak fényében, hogy a a sotozat többi zenéivel igyekeznek kiemelni a játék debil mivoltát. Erre itt a Four Seasons (amit szoktam "Shunkashuutou"-nak is hívni, ez a japán megfelelője a négy évszaknak), ami önmagában is kiváló dal, és az az érdekessége, hogy nagyon komoly, mégis kiemeli a játék bohókás mivoltát. Egyébként a dal miatt azonnal kedvencem lett a Kat és Ana páros az első WW játékban, a játékaik is tetszenek, a zene pedig azt hiszem, hogy a mini-játékokat hivatott kiemelni. A természet játékait játsszuk, és erre hallgatunk egy nyugis andalító dalt a négy évszakról... Azt hiszem ennél több nem kell. Ilyen nálam egy egyéni, korszakalkotó zene, amely egyben megágyazott nekem a Jpop-nak.