2010. december 29., szerda

2010. téli Pokémon találkozó

Hányadik? Talán 24? De szerintem már senki nem tartja számon. ^^' Én egy kicsit később mentem, később is ébredtem fel, és nyugisan készültem el. A többieket üdvözölve, leültem a kerekasztalhoz, majd felmérve, hogy ki mit csinál, szétnéztem a Media Marktban. Nem sok újdonság, az All-Stars 9.990 ft, a Donkey Kong Country Returns pedig 13.990 forint, tehát az egekben a Nintendo játék árak. Amikor visszamentem, bagszi küldte az pokés eventeket, én addig New Super Mario Bros.-oztam. Olyan 12 óra után pár perccel jött meg a Csibi. Kirakta a sorsolható vasalható gyöngy figuráit. Nagyon jókat csinált, de egy párat csak úgy lestem, hogy akkor most melyik is az? Vagy nehezen felismerhető volt, vagy én pokéztam nagyon régóta. Aztán többen is felajánlottak többmindent. Beírták mindenkinek a nevét, aki szeretett volna nevezni, én is ki lettem sorsolva egy PokéWalker-tartó nyeremény okán. PokéWalker híján nem sok hasznát venném a dolognak, ezért később odaadtam bagszinak. Később beszéltem a Csibivel is, illetve inkább fárasztottam a hülyeségeimmel. :D Minden bizonnyal nagyon örült neki, de jött Fantos, hogy játszunk Mario Party DS-t. Remek ötlet... lett volna, ha nem merül le a DSi XL-em. Így meghiúsult a buli. Délután már szépen lassan szedelőzködtek az emberek, ma valahogy hamar mentek el. Aztán Csibivel beszélgettünk mindenféle hülyeséget, majd amikor megjött a Ricsi, akkor Csibi inkább felé fordult, én meg inkább már jöttem haza.

Remélhetőleg nem felejtem el a holnapi BigN találkozóra az alábbi dolgokat elvinni:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass könyv. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elviszem a Twilight Princess, és a Brawl könyveket is.
  • Pokémon TCG-ket.

Japán zene 2010-ben

Lassan eltelik 2010 utolsó szerdája is, ami azt jelenti, hogy idén megjelent minden kiadvány, amit 2010-re szántak. Ugyanis Japánban az albumok és kislemezek döntő többsége szerdán jelenik meg, ez náluk már évtizedes "hagyomány".

Azért idén is volt egy pár kiadvány, ami emlékezetessé teszi ezt az évet japán zene terén, bőven lesz mire emlékezni. Összeállítottam egy listát, melyek azok az albumok, és kislemezek, melyekről biztos ez az év fog eszembe jutni. Hát nem lett sovány a lista. ;)

január 13:

  • FLOW: Sign
  • ALI PROJECT: La Vita Romantica

február 3:

  • Masami Okui: i-magination

február 10:

  • Hironobu Kageyama: EVER LAST

február 17:

  • Minori Chihara: Sing All Love

március 17:

  • ONE PIECE MEMORIAL BEST

április 21:

  • Masami Okui: Renka Tairan

április 23:

  • Girls Dead Monster: Crow Song

május 12:

  • Girls Dead Monster: Thousand Enemies

június 9:

  • Girls Dead Monster: Little Braver

június 16:

  • FLOW: MICROCOSM

június 23:

  • Anisama Friends: evolution ~for beloved one~
  • Suara: Suara LIVE 2010 ~Uta Hajime~

június 30:

  • Girls Dead Monster: Keep the Beats!

július 14:

  • BEST HIT NARUTO

július 21:

  • Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
  • Megumi Hayashibara: CHOICE
  • Minori Chihara: Freedom Dreamer
  • Suara: Amane Uta (reissue)

július 28:

  • Tomoe Ohmi: Girlfriend
  • Girls Dead Monster: Girls Dead Monster OFFICIAL BAND SCORE „Keep the Beats”
  • angela: Aoi Haru
  • May’n: Ready Go!

szeptember 8:

  • Faylan: Polaris

szeptember 29:

  • ALI PROJECT: Han Shinnihon Shugi

október 13:

  • May’n: Shinjitemiru

november 21:

  • Megumi Hayashibara & Soichiro Hoshi: Heartful Station

december 8:

  • Girls Dead Monster: Last Song
  • Girls Dead Monster: Ichiban no Takaramono ~Yui final ver.~
  • Chihiro Yonekura: Voyager

december 22:

  • Chihiro Yonekura: Seize the Days
  • angela: Soukyuu

Igen, végül csak megjelent idén az új angela kislemez. ^^' És nem is rossz! Igazán szép lista, örülök, hogy van ország, hogy van igény az igazi pop zenére.

Na, folytatom az importálást. ^^

Egy kis múlt és tervek a blog kapcsán

A tegnapi napon 9.30-tól 22.30-ig gyakorlatilag mást sem csináltam, hogy áthoztam a postjaimat a Zeldás blogból ide. Na persze nem megszakítás nélkül, mert azért felálltam a gép mellől, lementem a Sparba vásárolni, ettem, kicsit bekapcsoltam a Wiit, meg zenét hallgattam. Mindig ilyen 2-3 óra múlva álltam fel, amikor már kezdett fájni a fejem a sok gép előtt való üléstől. Szerintem, ha 13 órán keresztül egyfolytában a gép előtt lennék, elájulnék a végére. De hát igen, ez egy nagyon árnyalt oldala annak, hogy milyen vagyok, ha valamit nagyon szeretnék. Elég sok blogpostot áthoztam már, de azért van még bőven.

Csibi mondta, hogy ne csak a Zeldás blogból hozzam át a postjaimat, hanem a BigN-es blogomból is. Átgondoltam az egészet, és egyáltalán nem rossz ötlet. De akkor már áthoznám a Mariós oldalról is, a Gamer365-ön, és a Megumi oldalon írt pár blogpostot is, és akkor igazi, nagy, komplex blog lesz ez.

A 2008. szeptember és 2008. december közötti részt nem hagytam ki, egyszerűen nem írtam akkor semmit a Zeldás blogba. Még csak 5 hónapos volt az a blog, de már akkor is láttam, hogy a tematikus blog nem az erősségem. Amikor 2008. április 12-én megnyitottam a Zeldás blogot, akkor 2 és fél hónapja játszottam aktívan Zelda játékokkal, és akkor egyrészt egy vágyam teljesült a bloggal, hogy kiírhatom a Zelda játékokról az élményeimet, másrészt meg azt gondoltam, hogy közel 3 hónapnyi aktív Zeldázás után megérett az idő arra, hogy úgy nyissak egy tematikus blogot. Viszont akkor szeptemberben valami megváltozott. Egyrészt az AnimeCon  láz. Igen, a 2008-as őszi AnimeCon volt rám ilyen hatással, hogy félbehagyjam a Zeldázást. Aztán 2008. szeptemberében valami olyan számomra nagyszerű dolgot találtam meg a neten, amit már nagyon régóta kerestem: Megumi Hayashibara albumokat! Na ez is külön történetet érdemel. :D Amikor 2006 őszén rajongója lettem Meguminak, már akkor kerestem a diszkográfiáját, milyen albumai, dalai vannak, mindhiába. 2 évnyi keresés gyümölcse ért be, amikor 2008. őszének első havában rátaláltam a Megumi albumokra, ez akkor akkora hatalmas boldogság volt számomra, hogy ez volt a másik ok, ami gyakrolatilag egy az egyben kiölte belőlem a Zelda fanságot. Mert akkor csak Megumi és csak Megumi létezett számomra. Gyakorlatilag ittam az összes albumát. Okui Masami esetében másabb volt a helyzet, az ő albumait elég könnyű volt megtalálni, de akkor őt még nem szerettem annyira, hogy azonnal rákeressek. Viszont a 2007-es év volt nála nagy. Ugyanis a megjelenésének évében (noha nem azonnal) ismertem meg a Remote Viewing kislemezt, és az volt számomra nagy ledöbbenés. Egy olyan énekesnő, aki már a '90-es évek óta a pályán van, és x év után még képes életképes zenét kiadni magából, na gondoltam magamban, az nem akármi. De Okui Masami zenéjének minőségéről már több ízben értekeztem. Még az volt nekem nagyon jó, hogy megjelenése után 2-3 héttel hozzájutottam a Masami Life albumhoz. De isten igazából Megumi albumai után kezdtem el az ő "egyéb" dalait is komolyabban hallgatni.

Ennyi elkalandozás után csak arra szeretné rávilágítani, hogy én ezért nemigen tudok tematikus blogot létrehozni, mert abba igencsak hézagosan írnék, amint a mellékelt ábra is mutatja. Bár, ha több blogból is áthozok postokat, akkor valószínűleg az a hézag be lesz tömve. És ha sikerülne, egy komplex bloggá alakítani, akkor valószínűleg oldalakra fogom bontani a blogot. Ezt nagyon szeretem a Wordpressben, hogy oldalakat is lehet csinálni, ezért is van az, hogy több website-ot wordpress-ben készítenek. De én úgy csinálnék oldalakat, hogy: Nintendo, Jpop; Anison, Anime; Manga, Karaoke, stb. És akkor mindenki nézheti azt az oldalt, melyet érdekli. Csak előbb legyek kész az importálással. Látjátok oldalt, hogy megszaporodtak a Nintendós postok? És ennél még csak jóval több lesz!

2010. december 28., kedd

Importálás

Még korábban kérdeztem Tukeinont, aki egész jól érti az informatika igen mély bugyrait, hogyan lehetne egyesíteni a Zeldás blogomat ezzel a bloggal? Mondta, hogy valami adatbázis cucc miatt (ne haragudj Tuki, nem értek ehhez, így nem sokat jegyeztem meg belőle. T_T) ez lehetetlen.

Ma megcsináltam azt, hogy az egyetlen egy blogpostos postomat átimportáltam ide. Ugyanis ezt meg lehetett csinálni, a wordpress menüjében ez benne van. Gondolom, azért, mert azonos az adatbázis, vagy valami ilyesmi. Az egyetlen egy blogpostom a 2008-as őszi AnimeConról szólt. Akit érdekel, ezen link alatt elolvashatja. Semmi perc alatt, könnyedén áthozta.

Viszont csak fúrta az oldalamat, hogy van valami megoldás a blog.hu-s postok áthozására ide? Ekkor villant meg a fejemben a gondolat, hogy a blogpost hozzáadásánál lehet kicsit babrálni a dátummal. Kipróbáltam, hogy ha az eredeti dátummal átmásolom ide a postokat, sikerül-e. Az eredmény, első blogpostom itt olvasható. Tehát sikerült. Iszonyatosan boldog vagyok. ^^ De azért elgondoltam, hogy gyakorlatilag a dátum babrálásával akár 1995-ből is írhatok blogpostokat. Most elképzeltem, hogy 9 éves gyerekként gép előtt ülök, és blogolok! :D De akkor 15 éve nem is gondoltuk volna, hogy ez lesz, ami most van. Akkor jóformán csak játszottam gépen.

Tehát az elkövetkezendő napokban jelentősen meg fog nőni a blogpostok száma, áthozom ide az összes blog.hu-s postomat. ^^

2010. december 27., hétfő

Ismét Pesten

A mai nappal hazautaztam. ^^ Igazából vártam már, hogy visszatérhessek, hogy elkezdjem szervezni magamnak 2010 utolsó napjait. december 29. Pokémon találkozó, december 30, BigN találkozó, és minő meglepetés, december 31, szilveszter. Én is készülök emlékezetessé tenni magamnak az év utolsó napját. ^^

Ma reggel, kinézek az ablakon, látom, hogy nagy pelyhekben esik a hó. Haza fogok tudni érni? O_O Megnéztem a MÁV-START honlapján, hogy járnak a vonatok, hogy indultak el. Megkönnyebbüléssel láttam, hogy "csak" 15 késéssel indultak el az eddigi vonatok Békéscsabáról Budapestre. A délelőttöm jóformán pakolászással telt. Leszedtem a karácsonyfát, és összepakoltam, hogy rendet hagyjak magam után. Ma is összepakoltam egy pár dolgot a cuccaim közül. Az első három Harry Potter VHS, az első 9 2008-2009-es 576 KByte számok, 3 576 Konzol szám, és a Harry Potter 4 DVD. Elég is volt, mert az újságok így is megnyomták a bőröndöt. Ja, meg egy is kaját. Elindultam olyan 12.30 körül, az út elején rám telefonál bagszi, hogy 10 perccel később indult az orosházi vonat. Megbeszéltük, hogy mivel ő is ma ment haza, ezért együtt megyünk. Az állomáson, amit vártam. Ahogy ünnepkor szokás, nagy sor a jegypénztárak előtt (kész csoda, ha Békéscsabán 1-nél több pénztár van megnyitva), és tumultus a váróban. Késés nélkül megérkezett a gyorsvonat Lőkösházáról, de addig nem akartam felszállni, amíg a szegedi vonat bagszival meg nem jön. Ha úgy alakul, megyünk az egy órával későbbi IC-vel. De megérkezett, és siettünk fel a vonatra. Ezt nagyon bírom. -_- Amikor kevés utas van, akkor szinte sorakoznak a vagonok egymás után, most meg 4 volt csak az első osztályt is beleértve. Mondanom sem kell, hogy nem volt ülőhely, de az ellenőr olyan jó fej volt, hogy mindenkinek akinek nem jutott ülőhely, annak helyet biztosított az első osztályon, mert az természetesen szinte üres volt. Úgyhogy le tudtunk ülni. Elbeszélgettünk, meg minden, Szolnok után beszállt a fülkébe egy férfi és egy nő. Már ránézésre meg tudtam mondani, hogy nagy bajuk van. De hogy ennyire ne tévedjek... Fennhangon elkezdték beszélni a személyes dolgaikat, és úgy vitatkozni, mintha nekünk kutyakötelességünk lenne meghallgatni őket. Elővettem a DSi XL-t, mondtam bagszinak, hogy játszunk valamit közösen a New Super Mario Bros. multiplayer részlegében, hogy eltereljem a figyelmemet, és a játék okozta nevetéssel jelezzem a két embernek, hogy nem vagyunk vevők a Mónika show-ba illő vitájukra. Még egy nő volt rajtunk kívül, mondanom sem kell, hogy felénk fordult. :D Úgyhogy jól kezdődik a visszautam.

Amikor megérkeztünk, már a kettes metrónál kettévált utunk, ő Örs Vezér Tere felé, én Deák tér. Alig vártam, hogy hazaérjek. Kicsit meglepett, hogy Mystra már itthon volt, mondta, hogy holnap vizsgája van. Amíg kipakoltam, addig beszélgettünk, megosztottuk egymással a karácsonyi élményeket. Hatalmas nagy "örömmel" vettem tudomásul, hogy a 6 tojásból 3 eltört, és a fehérjék és a sárgáják szépen felfedezőútra indultak a bőröndömben, útközben találkoztak a Harry Potter 7 könyvvel, és az 576 KByte-okkal. Hát nagyszerű. T_T Azt a hármat kidobtam, a maradék hármat miután megmostam, betettem a hűtőbe a tojástartóba.

Miután rendben kipakoltam, és eltettem mindent, bekapcsoltam a Wiit, és kipróbáltam a Mario Party 2-t. Köszönöm szépen Kristóf. ^_^ Mondtam volna neki, hogy visszaadom neki, de mivel ő megcsinálta a Connection Ambadassor Promotion-t (ugye ez a neve? T_T) ezért ez aligha működne. Aki nem tudná, hogy mi ez, a Nintendótól egy nagyon kedves lépés. Ugyanis be lehet regisztrálni 20 embert, akinek segítettél bekötni az internetet a Wiibe, és minden egyes sikeres regisztráció után 500 pontot kap mindkét fél. És akinek megvan mind a 20 regisztráció, az az összes Nintendo által kiadott Virtual Console és Wiiware játékot ingyen letöltheti. Korrekt lépés a warez ellen. Megnéztem a Mario Party 2 openingjét, vicces, ahogy vitatkoznak Marióék. :D De majd írok a játékról kicsit később részletesebben. Csak pár kört mentem, utána mentettem, mert fáradt voltam, és inkább aludtam egy pár órát. De most megyek, és folytatom a játékot. Tényleg a Mario Party széria legjobbja a 2. rész, csak ajánlani tudom!

KOKIA-koncert

Megnéztem tegnap az Animaxen a KOKIA-koncertet. Bevallom őszintén, hatalmas zenekart vártam, erre döbbenten látom, hogy csak egy akusztikus gitár. O_O Ezek után eléggé pesszimistán álltam az egészhez, hogy mi lesz ebből? De már az első dal alatt tudtam: KOKIA bebizonyította, hogy egy szál gitárral, és a saját hangjával is lehet teljes értékű koncertet adni. Már TV-n keresztül is átjött az a kellemes érzés, hogy a hangjával betölti az egész teret, és jó érzés volt hallgatni őt. Milyen lehetett élőben? Biztos nagyszerű. És ahogy elnézem, a pillangó-effektus ugyanúgy megvan nála, mint Okui Masaminál. :D Kitárja a karját, és kicsit olyan, mintha repülne. Ez nagyon jó, mert ezzel valahol azt szimbolizálja, hogy teljesen átadja magát a dalainak, szinte szállni tudna velük.

Leeával beszélgettük az Animekarácsonyon Vadócka versenyes előadása kapcsán, amikor megmondtam neki őszintén, hogy ez az előadási stílus nekem nem tetszik, hogy már-már mini-koncertet adott elő. Ő azt mondta, hogy szerinte a mozgáskultúra is beletartozik a karaokéba, és ahogy látszik, hogy a többieknek mennyire tetszik, ez érthető, egyszerű pszichológia. Mindazonáltal, hogy kétségtelen, hogy megérdemelte a maximális pontszámot, nekem egy kicsit olyan érzésem volt, mintha magasról leénekelne minket, mintha nem lenne a többi karaokéssal egy súlycsoportban. Most akinek nincs semmi mozgáskultúrája (például nekem, meg egy jópáunknak a karaokésok közül), annak igen nehéz dolga van ezek szerint, bár hála istennek, a zsűri rácáfolt arra, hogy a mozgás nem minden. Na hiszen, miért is ne lehetne úgy teljes értékű egy előadás, a hangjával átad minden érzést? Van egy pár karaokés, akiknek szintén nem sok mozgáskultúrájuk van, de a hangjukkal, és hogy átadják hitelesen az érzéseiket, akár hanggal, akár egyszerű kézmozdulatokkal is, vagy az arcmimikájukkal, nekem személy szerint az sokkal jobban tetszik.

KOKIA, Okui Masami és egy jópár japán énekes is ilyen. És én ezt sokkal jobban szeretem, nemcsak azért, mert számomra hitelesen adnak át érzelmeket, hanem egy kicsit önmagamat hallom meg a dalaikban. ^^

2010. december 26., vasárnap

New Super Mario Bros. végigjátszva

Még amikor elkezdtem a New Super Mario Bros. Wiit, még akkor kezdtem el játszani a DS-es New Super Mario Bros.-szal. És ma végigvittem. Ez a játék közel sem nyújt akkora élményt, mint a Wiis társa. Egyszerűen túl könnyű, csak a 8. világ izzaszt meg egy kicsit. Egy Boss Fight sem volt már akkor sem emlékezetes, mert nem volt annyira monumentális, mint a Wiiben. Inkább abban rejlik a játék nagyszerűsége, hogy a könnyűség ellenére mégis élvezetes. Azért örülök ennek a játéknak. ^^

Valaki rákeresett nálam a New Super Mario Bros. mentésére. Gondolom a DS-es verzióról akart tudni egyetsmást. Menteni végigjátszás előtt csak a kastélyok után lehet, csak akkor lehet bárhol menteni, ha végig van játszva a játék.

Végigjátszás után jelenik meg a Select + L + R + A "titkos kód". Ha ezt a kombinációt használjuk a mentés megnyitása előtt, akkor Luigival fogunk játszani. Hogy ez végigjátszás előtt is működik-e, azt nem tudom. Tulajdonságban nincs különbség a két karakter között, ami azért kár, mert kicsit változatosabbá tehetné a játékot, ha Luigi nagyobbat ugrana, és csúszna a lába, ahogy több Mario játékban szokás. De az a jó, hogy így is nagyon élvezetes.

2010. december 25., szombat

Nintendós mérföldkövek és Harry Potter

Hatalmas számokat ugrott át a Nintendo, ennél jobban nem is zárhatja a 2010-es évet:

  • Nintendo Wii: 80 millió eladott példány. Ezzel ez az összes konzol a hatodik, melynek sikerült ezt átlépnie.
  • Super Smash Bros. Brawl: 10 millió eladott példány. Nagyon szép teljesítmény, remélhetőleg itt még korántsincs vége a szárnyalásnak.
  • Nintendo DS: 140 milliós eladott példány, ezzel nemhogy minden idők 2. legsikeresebb konzolja, de sikerült utolérnie a PlayStation 2 eladásait is.

Bár azt sietve hozzátenném, hogy nem egészen helyén való asztali és kézikonzolok eladásait egybevetni, hiszen amíg egy asztali konzolhoz akár 4 ember is hozzájuthat, a kézikonzolhoz egyszerre csak 1 ember, és több játékos mód alkalmazásához több gépre van szükség akár családon belül is. de így is nagyon szép eredmény, igazán pezsgőt bontani viszont akkor lehet, ha a Wii is megelőzné a PS2-t, de erre nem sok esélyt látok, mert bár hírek tömege zeng arról, hogy a Wii minden idők leggyorsabban fogyó asztali konzolja, viszont a nem élteti annyi ideig a konzolját, mint a Sony, és attól tartok, hogy ha a Nintendo megjeleníti az új konzolját, a Wiit "eldobja", ami eladások tekintetében nagyon helytelen döntés lenne.

Még itt maradtak Békéscsabán a Harry Potter könyvek, és most, hogy láttam a 7. filmet, illőnek tartom, hogy elolvassam a könyvet, így nekikezdtem egy néhány napja. Nagyon tetszetős, akárcsak a többi. A 60. oldal körül tartok, és egy hiányosságra emlékszem, ami biztos nem volt a filmben, az a két újságcikk, bár azt nem is tudom, hogyan lehet jól megjeleníteni filmben, ahogy Harry cikket olvas, és látjuk mi is a szöveget. És a régi időkben, amikor az első filmek voltak aktuálisak, megvettem magamnak az első három Harry Potter filmet VHS-en. Emlékszem, 3.200 forint volt darabja... Ki venne ma már annyiért VHS-t? Sőt, ki vesz ma már VHS-t? Már akkor is nagyon magas árnak számított, de mint rajongó, és (inkább) gyűjtő, én megvettem magamnak. A 4. részt DVD-n vettem meg, az első rész is megvan DVD-n, azt a nővérem vette még 2002-ben, az első kiadás, 6.990 forint... Még ma is beleborzongok ezekbe a DVD-árakba, pláne, ha belegondolok, hogy egyes sikerfilmek ma már 2.990-3.990 forint. De milyen igényesen nézett ki egy pár régi DVD, ez a HP1 is nagyon szép. A HP4-et már nem vettem meg VHS-en, tudom, hogy ez is megjelent így, szeretném is megszerezni, de sehol nem találom. Úgy tűnik, azt már nagyon kevesen vették meg. De örülök, hogy az első három rész megvan, tegnap nosztalgiaképp megnéztem az első filmet. Nagyon tetszik, még most is. És egy film igazi minőségét az mutatja meg, hogy mennyire állja az idő vasfogát. Ez főleg a többrészes filmekre igaz, hiszen ha nagyon jó az első film, akkor a következő részekkel még inkább rá kell licitálni, egyre jobbá, egyre izgalmasabbá kell tenni, hogy az érdeklődés fennmaradjon, ilyen a Harry Potter is, hiszen maga film nemcsak egyre izgalmasabb, hanem egyre sötétebb hangulatú. Annak fényében, hogy láttam mind a 7 filmet (na jó, a hetediknek csak az első felét) szerintem a HP ilyen téren mestermű, az első rész is nagyon élvezetes volt. Tegnap megnéztem az első részt, ma a másodikat fogom, holnap meg a harmadikat.

Jót tett a mozifilm a fanságomnak, és ha már semmi értelmes nem megy a TV-ben, csak az unalomig ismételt karácsonyi filmek, akkor majd én magamnak eldöntöm, hogy mit nézek. ^^

Ma este, akinek van Animaxen 22 órától kapcsoljon mindenki oda, mert a MondoCon KOKIA-koncertet láthatjuk! Én nagyon várom! ^^

2010. december 24., péntek

Karácsony

Ezúton is Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek! Remélem, mindenkinek boldogan telik, és azt kapta mindenki karácsonyra, amire vágyott. Én már 3-án megvettem magamnak az ajándékot, a Wiis Super Mario All-Stars tárgyában. Nekem nem is kell más, nem is vártam semmit. Én harmadikán ébredtem úgy, mint egy gyerek, aki izgatottan várja az ajándékot, és ugye, ahogy írtam, majdhogynem az utolsóutáni példányt kaptam. ^^'

A képen levő fa, az én művem. Nem vagyok nagy művésze a fadíszítésnek, amíg apám élt, mindig ő díszítette a fát, de amióta ő nincs köztünk, sőt, már csak kettesben vagyok itt anyámmal, azóta én díszítek egy kisebb műfenyőt magamnak, de ezt is inkább csak a szép emlékek miatt, amit gyerekként éltem meg, mert manapság már tizeannyi karácsonyi láz van bennem, mint rég. Így változok én is. Gyerekként szerintem az élen jártam a karácsonyi lázban levő gyerekek közül, és iszonyatosan tudtam örülni, még a kisebb ajándékoknak is.

De ma már teljesen más számít nekem. Az évek során (leginkább idén, mióta Pesten vagyok) rájöttem arra, hogy egy házat tehetnek széppé a bútorok, a plazmatévé, a ház előtt levő autó, de egy ház attól válik otthonná, ha azzal az emberrel osztjuk meg, akit a legjobban szeretünk. Igaz ez a karácsonyra is.

Itthon meg sok más országban is karácsony a szeretet és a család ünnepe, Japánban viszont a szerelmesek ünnepe. Ez az elmélet is nagyon tetszik nekem, hiszen, ha belegondolunk, mi lehet szebb karácsonyi ajándék, mint akkor megtalálni az igaz szerelmet, vagy szerelmünkkel ünnepelni?

Ezt a rövid postot egy karácsonyi Nintendós képpel zárnám, mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok! ^^

Mario Party 2 Virtual Console-ra

Nagyszerű hír, ma feltették Virtual Console-ra a Mario Party 2-t! ^_^ Ez nagyon jó karácsonyi ajándék a Nintendótól, amint tehetem, letöltöm magamnak.

És ajánlom másoknak is, mert ez a széria legjobbja!

1000 pontot szerintem bőven megér, én anno 10000 forintért vettem meg 2007. februárjában, annyira pályáztam a játékra. ^^' Különben újszerű, és a mai napig nagyon vigyázok rá. És most is szívesen játszok vele, ha előveszem. ^^