2010. július 23., péntek

Japánok szolgálatában

Tegnapelőtt jelent meg a Metropol újság Nagy Civilizációk könyvsorozatának 7. kötete, mely Japánról szólt. Na erre a könyvre nem sajnáltam a pénzt, úgy voltam vele, hogy inkább élek kenyéren és vizen, csak legyen meg ez a könyv. Most, hogy a felét elolvastam, azt mondom, hogy megérte az 1590 forintot. Maga a szöveg nem annyira részletes, viszont a képek remekül kompenzálják. Nagyon jó képek kerültek be, ez engem csak még közelebb hozott affelé, hogy még mélyebben megismerjem a japán kultúrát, ha már egyszer szeretem az animéket, mangákat, és az anison zenét. Egyedül az zavar, hogy a japán nevek magyarosan vannak írva, de ez a legnagyobb hibája a könyvnek. Csak 2 hétig kapható, így aki szeretné, az gyorsan szerezzen be egyet.

Nem írtam arról, de végre van diákmunkám végleg. Tescóban vagyok pénztáros. Ma volt a 3. napom, már most megéltem sok mindent, voltak rossz élmények is, de ami most, a 3. nap végén történt, ez minden rosszat kiradírozott bennem.  22 óráig lettem volna ma, de látom, hogy már csak egy kis ázsiai csoport volt (1 fiú, 3 lány), na mondtam a többieknek, őket mindenképp én szeretném kiszolgálni, ennyit maradok túlórázni. ^^ Csendben fülelem a beszédüket, hát ezek japánul beszélnek! És tényleg japánok voltak. ^^ Ugyanis miközben scanneltem a vonalkódot, úgy tettem, mintha gondolkodnék, és ezt mondtam hangosan: "A jó estét úgy van japánul, hogy Konbanwa, a jó éjszakát, meg Oyasumi nasai" Egyből felfigyeltek rám. ^^' Aztán még oly módon tudtam még mutatni a japán tudásomat, hogy a srác úgy adott pénzt, hogy 10 forint volt a visszajáró, és amikor adom neki, azt mondtam, hogy "Juu". Nevetett rajta. ^^'  Aztán elköszöntem tőlük egy Oyasumi Nasai-val, és indultam haza. Annyira jó lett volna beszélgetni velük angolul! Csak hát ugye biztos nekik is volt dolguk. De nagyon jó érzés volt japánokat kiszolgálni. ^^ Remélem nem ez volt az utolsó eset.

2010. július 22., csütörtök

Szép eredmény

Bár nem lett első Megumi Hayashibara új albuma, és kislemez, de így is szép eredményt ért el az első napon, ugyanis a CHOICE album a 4. helyet érte el, míg a Shuuketsu no Sadame kislemez a 6. helyig jutott el. Kíváncsi leszek a heti helyezésre, és az eladási adatokra.

És ezen a napon jelent meg Minori Chihara: Freedom Dreamer kislemez, az Megumi mögött, a 7. helyet érte el. Úgyhogy szép idők járnak az anison zene felett.

Még ma jelent meg Suara: Amane Uta mini-album újrakiadott változata (ezzel debütált 2006. januárjában), szerintem ez nem fog még a heti Top 300-as album listára sem felkerülni. A mini-albumok nem szoktak remekelni az Oricon charton, és ha  újrakiadott verzióról beszélük, azok még annyira sem. Különben ez a mini-album az első kiadásában, az általam valaha látott legalacsonyabb helyet érte el, ugyanis a heti Oricon chartnak csak a 291. helyét érte el, és valami 750 körüli összeladást tartanak nyilván. Most persze ez nyilván jóval több, mert az Oricon, ahogy írtam csak 300-ig megy el, azalatti eredményeket egyáltalán nem tartja számon, szóval könnyen elképzelhető, hogy ha összeszámolnánk az összes eladott példányt, több ezer lenne.

2010. július 21., szerda

Végre megjelent!

Végre kapható a japán üzletekben az új Megumi Hayashibara album és kislemez! Nagyon szeretném az első helyen látni mind a kettőt az Oricon charton. ^^ Találtam egy jó weboldalt, ahol egy japán rajongó tett ki képeket az új kiadványokról, meg attól, hogy üzletekben mekkora a felhajtás körülötte. Csak egyetlen szívfájdalmam, hogy nem tudom letölteni a képeket! T_T Valaki, kérem segítsen! Itt van a linkje. Nagyon hálás lennék. De ma még mindenképp írok, hogy mi a helyzet a slágerlistákon.

UPDATE: Tukeinon segítségével sikerült letölteni a képeket.

2010. július 20., kedd

Shigeru Miyamoto: Már a Wii utódján gondolkodunk

Soha nem csináltam ilyet, lehet, hogy bevetett gyakorlat lesz nálam, hogy egy hírt fogok bemásolni, természetesen forrással megjelölve. Shigeru Miyamotóról találtam egy nagyon jó interjút, ahol a Wii esetleges jövőjéről beszélt, valamint arról, hogy a Wii miért lett olyan, amilyen. Lássuk hát:

Bár kiélvezhetné a Wii sikereit, a Super Mario atyja már a jövő készülékeit tervezi.

Shigeru Miyamotót a Suoer Mario, a Zelda hercegnő és a Donkey Kong játékok atyja, 30 éve fejleszt programokat a Nintendónak. Egy interjúban kitért a Wii-konzol utódjára, a 3D-s játékokra és a teremtményeihez fűződő szerelmére.

"A Nintendónál már több mint 20 esztendeje nyomon követjük a 3D-vel kapcsolatos fejlesztéseket, de csak most tudunk olyan 3D-s konzolt készíteni, amelynek a használatához nincsen szükség különleges szemüvegre. Sokáig gondolkoztunk azon, hogy miként lehetne értelmesen használni a játékokat. Ha például a Super Mario 64-et vesszük alapul, akkor sok felhasználónak komoly nehézségei vannak azzal, ha a program egy normális képernyőn működik. Nehezen találják meg az elugrások pontjait. Egy 3D-s képpel azonban mindez jelentős mértékben egyszerűbbé válik."

"A Wii konzol még mindig sok embernek jelent nagyszerű kikapcsolódást és még mindig sok jó játék jelenik meg rá. De már a bevezetése óta az utódján gondolkozunk és figyeljük a piacot. Amikor eljön az ideje, akkor bejelentjük az utódját, de ez nem a közeljövőben lesz. Hogy az a készülék egy 3D-s Wii lesz-e? Nos, nem hiszem. A Wii ugyanis többek között pont azért lett ennyire sikeres, mert az embereknek még nincs HD-képes televíziójuk és így azt is becsülni tudják, amit a Wii kínál a számukra. A Nintendo 3DS pedig egy hordozható konzol, ami különleges szemüveg nélkül működik. A lakásoknak viszont egy 3D-s televízióra lenne szükségük, de az még sok időbe telik, mire elég otthonban lesz ilyen készülék" - hangsúlyozta Miyamoto.

A fejlesztő elmondta, hogy mindig érdeklődve figyeli, hogy miként reagálnak az emberek a különböző játékokra. Ha például ő játszik, akkor ezt általában az irodában, a székén ülve teszi. De ha valaki feláll, akkor már teljesen más játékélményekkel gazdagodhat, aktívabban merül el a program világában. Úgy érezheti, mintha valóban a kezében fogná azt a kardot és pajzsot.

"Mindig új figurákban gondolkodunk és már eddig is sokat fejlesztettünk ki. Mario pont azért annyira jó, mert olyan, mint egy üres vetítőfelület. Sokan Micky egérhez hasonlítják, de ez nem jó dolog. Micky ugyanis egy mindenben meghatározott karakter, Mario viszont nem az. Nem tudjuk, hogy mit eszik vagy hogy mi a kedvenc színe. Mindez jó a játékok esetében, hiszen így mindent megtehet. S éppen ezért fogjuk megtartani, mert akár a legegyszerűbb játékokban is felhasználható. Sok régi Nintendo-figurát én alkottam meg és amikor más stúdiók átveszik őket az olyan, mintha a gyerekeim elhagynák a szülői házat. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy kihez, hova kerülnek és higgyenek nekem: nagyon jól megnézem, hogy mit csinálnak velük. Mindig elérhető vagyok a számukra" - szögezte le Miyamoto.

A szakember végül kitért a tavalyi E3 kiállításon bemutatott Vitality Sensor nevű eszközre is, amelyek képes a pulzust és más értékeket mérni. Ez a készüléket jelenleg is fejlesztik és ha elkészül, akkor be fogják mutatni a világnak. Az E3 azonban nem a megfelelő hely ehhez.

Forrás: SG.hu

2010. július 18., vasárnap

Sunao na Kimochi

Istenem, ez a hőség. -_- 23 órakor aludtam el, és már 3.20-kor felébredtem, és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Na mindegy, ma úgysincs semmi dolgom, majd alszok, ha fáradt vagyok.

Tegnap mentem el a Wiiért, Lam'O-ékhoz. Már 6 órakor felébredtem, összekészülődtem, és elvileg 7.15-kor terveztem indulni, de 7.20-kor indultam el. Ez aztán a késés! Olyan 8.15-re értem a Határ útra (most a rövidebb úton mentem), és ha bár Lam'O azt mondta, hogy tök mindegy mikor érkezek meg, mert Duong már úgyis korán fent van, azért ilyen korán még nem akartam menni, ezért az Europarkban voltam egy kicsit. De nem maradtam sokáig, szálltam fel a 42-es villamosra. Elmegyek hozzájuk, felhívom őket (mivel nem jó a csengőjük), kijön Duong. Istenem, csak nem felébresztettem őket? Sajnos de. Kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt, de gyorsan felmentünk játszani, addig is ébredeztek. Kipróbáltuk a Wii Playt. Érdekes játék, 9 játékot foglal magában a pakk:

  1. Lövészet (Shooting Range)
  2. "Miitaláló" -> [én találtam ki most spontán ezt a szót, azt hiszem, nem érdemes szabadalmaztatni. ^^'] (Find Mii)
  3. Asztalitenisz (Table Tennis)
  4. "Miipóz" -> [ez talán kicsivel jobb, de csak nem az igazi] (Pose Mii)
  5. Lézerhoki (Laser Hockey)
  6. Billiárd (Billiards)
  7. Horgászat (Fishing)
  8. Rodeó -> [Biztos, hogy így hívják, amikor tehénen versenyzünk?] (Attack)
  9. Tank! (Tanks!)

Először az asztaliteniszt próbáltuk ki. Tény, hogy érdekes az irányítás fizikája, de ez komplexen az egész Wii kezdeti koráról elmondható. Most komolyan elgondolkodtam azon, hogy a Wii Motion Plus-szal jobb a Wii Play irányítása? Akinek van tapasztalata írja meg. Ahogy az általam várható volt, legtöbbet a Tankkal játszottak. Hát igen, a régi szép emlékek. Ugyanis ez egy régi NES játék újragondolt változata. Épp most keresem a játékot, de sehol nem találom. Pedig emlékszem, hogy piaci Nintendo-utánzaton sokat játszottam vele. Megmondom őszintén eredetiben NES-en még soha nem láttam. Laciék (ez Lam'O magyar neve) nagyon sokat játszottak a tankkal, és csak azért jutottak el csak a 10-es szintig, mert néha élvezetet láttak abban, hogy egymást is kilőhetik. Ó, a megható a testvéri szeretet... ^^'

Aztán lementünk, itt töltöttem fel Suara: Towa ni, valamint Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalokat YouTube-ra, meg az adarnára feltettem Suara dalának kfn változatát. Ezt még egy kicsit csinosítottam képekkel, közben Laciéknak nagyvonalban elmondtam hogy kell kfn-t csinálni, majd feltöltöttem a végleges karaoke fájlt. Tudom, hogy nincsenek oda azért, ha only vocalt énekel valaki, de az őszi conon mindenképp szeretném előadni. Különben nem náluk írtam meg a Suara blogpostot, csak késett egy napot. Itthon próbáltam meg feltenni a YouTube-ra, de sehogy sem sikerült, a képekkel is meggyűlt a bajom, csak Firefoxon sikerült normálisan megoldani. De mindenképp be akartam a videót is tenni, hátha így jobban érdekli az olvasót maga a szöveg is. Beszélgettünk egyszerre több mindenről is, erre annyira nem emlékszem, de mentek utána ebédelni. Addig én nézelődtem egy kicsit a neten. Amikor visszajöttek, az volt a nagy szám, hogy van egy "Cat shit" nevű anime. Nem tudom, honnan van a cím, nem tudtuk megfejteni, de a YouTube-os előzetes alapján nekem nem bejövős.

Amíg Laci csinált valamit a gépen, mi Duonggal felmentünk Brawlozni, 10 perces idővel. Érdekes, egy-két kivétellel mindig én nyertem. Amikor meglátta a Metroidot (magát a karaktert), akkor nagyon elgondolkodott, hogy az honnan lehet. Ekkor megmutattam neki Virtual Console-ról a Metroid játékot, a régi 1986-osat. Egyből meglátta, hogy mi a "probléma" a játékkal. Azért tettem idézőjelbe, mert valaki pont ezért imádja a játékot. Az a lényege, hogy nemigen lehet tudni, hogy merre lehet menni, több kijárat is van, és ahogy elnéztem (persze nem értek hozzá), mindegyik helyes. Utána jött egy kis ExciteBike. Mondta, hogy ezt játszotta régen. Nem is tudtam, hogy ezt is lehetett játszani piaci gépen. Megmutattam neki a WiiWare-es felújított verziót. Tök jó vagyok, sikerült bronz kupában az összes pályán megszerezni az S-rangot. ^^ Így jött egy új motor. Ezután WiiWare-en Dr. Marióztunk. Érdekes, azt hittem, hogy mennek neki az ilyen észjátékok (mivel egyszer még régebben megemlítette, hogy jól tud sakkozni), ehhez képest elég sokat hibázott. Vagy lehet, hogy a Dr. Mario másképp mozgatja meg az agyat? Semmit nem tartok kizártnak. Lehet, hogy ha többet játszik vele, rájön, mi a játék lényege. Ekkor jött fel Laci, aki átvette tőlem az irányítást. Poénból kipróbálták milyen lehet a legmagasabb, 20-as szint. Természetesen nem bírták sokáig. ^^' Majd amikor Duongtól átvettem az irányítást, és pár bemelegítő-menet után komolyabbra vettük a figurát, elég sokáig eljutottunk, de hiába maradt nekem kevesebb vírus, én veszítettem, mert szép kis tornyot építettem a kapszulákból, és szépen betöltötték a kémcsövet.

Majd lementünk megint, a gépen megmutattam azt a kfn-t, amit tegnap este csináltam, majd megmutattam nekik az egyik legdurvább kfn-t, amiről itt is írtam, az Animelo Summer Live: Yells ~It's a beautiful life~ dalt. Nagyon tetszett nekik, egyáltalán nem vetették el azt az ötletet, hogy a karaokén egy csoportos ének. Sőt, úgy kéne, hogy a karaokés "keménymagból" mindenki vállaljon el 1-2 sort, és énekeljük szépen el. Szép is lenne. ^^' De nagyon ők sem tudtak mit mondani arra a problémára, hogy a neveket hogy csináljam, hogy ne legyen zavaró. Ezért is várom, hogy Tukeinon kitegye, véglegesítse, mert akkor a többit annak alapján fogom megcsinálni. De készek arra, hogy megtanulják a dalt.

Majd kicsit ki kellett menni, mert pakolászás kezdődött, ugyanis az egyik régi szekrényt szedték ízeire, és lepakolták a pincébe. Egy kicsit én is segítettem vinni. Amíg ott eltakarítottak utána, addig Duonggal néztük, ahogy a kutyák... khm... játszanak. Ugyanis a héten találtak egy kutyát, és befogadták, így a "régi" kutyának van játszótársa. De nagyon aranyosak voltak. Meg beszélgettünk egy kicsit a kutyák lélektanáról, amikor visszamegyünk azt látjuk, hogy Laci Megasztár videókat néz a válogatásokról. Csak lestem, hogy kik hiszik magukat énekes-jelöltnek. Különben én már nem követem figyelemmel ezeket a tehetségkutatókat. Nekem megvannak a Megasztárjaim. ^^ Bár mutatott egy nagyon jót, aki tényleg jól énekelt. Mondtam Lacinak, hogy írjon blogot, mert szerintem jókat írna. De ő azt mondta, hogy nem vállalná el, mert elsősorban kritikákat írna, és esetleg animéket oly módon kritizálna, ami a rajongók szemét bántaná. Én mondtam neki, hogy a kritikával soha nincs baj. Ami baj szokott lenni, az a stílus, ahogy megírja. Majd nagyon mondogatta a Girls Dead Monster együttest, akik az Angel Beats! anime betétdalait énekelték. Már előző alkalommal is emlegették az animét, azon gondolkodtam, hogy honnan ennyire ismerős? És most esett le, ahogy mondta a Girls Dead Monster nevű együttest. Hát persze, hát erről is mennyit beszéltünk Leeával, hogy az énekesnő annak ellenére, hogy most debütál, mit ad ki magából. Különben tényleg nagyon jó hangja van.

Laci hív, hogy menjek én is vacsorázni, hogy nem ettem semmit, legalább egy kicsit. A hús nem volt rossz, megint próbáltam evőpálcikával enni. Érdekes, ő egy kicsit másképp mutatta, mint Duong (vagy az ő módszerére emlékszem rosszul), hogy kell fogni, így se könnyű. Az a gond, hogy mindig megcsúszik a pálcika, de ez sokaknál probléma, majd belejövök. Miközben ettem, ismét a blogírás rejtelmeiről beszélgettünk. Mondta, hogy ezek döntő többsége valóban negatív hangvételű, de valahány véleményt olvas (a téma mindegy) igazából nem lehet ezen írásokból, hogy pontosan mi is a baj az adott dologgal. És ez tényleg így van. És divatosabb negatív dolgokról írni, és olvasni. Az oka egyszerű lélektan, az ember saját negatívumait érzi, hogy "eltörpülnek", ha olyan emberről, vagy bármi dologról olvas, aki/ami eléggé negatív. Ez véleményem szerint jellemgyengeség. Mert ha az ember küzdene a negatív dolgok ellen valamilyen úton-módon, rájönne arra, hogy pozitív dolgokról sokkal jobb olvasni, még akkor is, ha az életünk nem éppen vidám, mert valamilyen szinten felemel lelkileg. Ez saját tapasztalat. Én is ezért vagyok ennyire pozitív gondolkodású, mert az évek során felismertem, hogy ez tényleg így van. Lacinak megmutattam azon blogpostomat, amikor az Animelo Summer Live-ról írtam, azt akartam demonstrálni, hogy lehet a pozitív dolgokról is sokat írni. Ekkor kiszúrta Hatsune Mikut, igen az első vocaloid "énekesnőt", aki nem ember, csak géppel generáltak. Nem az bosszantja őt (mint ahogy engem sem, de ezt szerintem már akkor is megírtam), hogy van ilyen, mert jó, legyen, jó dolog is kisűlhet belőle, hanem az, hogy ennyire népszerű. És elkezdtük elemezni, hogy az jó dolog, hogy van ilyen, aki képes olyanokat is kiénekelni, amit ember nem, de pont ettől vész el az a fajta varázs, hogy ember énekel valódi érzelmekről, amiket lehet, hogy meg is élt. Meg az, hogy játszik a hangjával egy igazi énekes, szóval jó dolog az ilyen gépi énekes, de vannak dolgok, amikre csak ember képes, és semmi más nem pótolhatja. Aztán megnézték a supercell együttest, hogy mégis kiféle-miféle, számomra is rejtély egyébként, csak van egy nagyon jó kislemezük a Kimi no Shiranai Monogatari, de érdekesek. Az volt a vicces, amikor Laci rákeresett Google-ön a supercell-re, azt képként mindenféle szupercellákat adott ki. ^^' Adtam neki meghívót a Jpopsuki oldalra, most már szabadon szerezhet be magának olyan zenéket, amiket szeret. Végső fázisként megnéztük az Animelo Summer Live 2009-ről egy olyan videót, ahol az előadók beszélnek az érzéseikről, meg gondolatairól. Összesen hármat láttunk, nem jutott sokra idő. Az első Kageyama Hironobu volt, ő elég érdekesen fejezi ki magát, sokat gondolkodik, mintha ez egy spontán beszélgetés lenne, és keresné a legjobb szót, amivel a leginkább ki tudja fejezni önmagát. A második Okui Masami, aki nagyon lazán beszél, és tök vidám. A saját vidámságával képes másokat is jókedvre deríteni. A harmadik Yonekura Chihiro volt, aki különösebben nem keltett bennünk semmilyen benyomást, csak meglepte őket, hogy ő énekelte a Kaleido Star 2. openinget. Összehasonlították, és furcsa volt nekik, mintha nem illene össze a két hang. Pedig az egy és ugyanaz.

Na de ők elkezdtek játszani online PC-n, ezért úgy döntöttem, hogy megyek, már csak azért is, mert akkor eszméltem fel, hogy már lassan 21 óra van, és már kezd sötétedni! O_O Szóval mentem. Majd látjuk mikor találkozunk legközelebb, nincs fix időpont lebeszélve. De jó nap volt ez is.

2010. július 17., szombat

Suara: Towa ni dalszöveg

Amikor elkezdtem keresni a Suara dalok szövegeit, a fene se gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz megtalálni őket. Én azt hittem, hogy ő ennél ismertebb, hogy ne csak az anime dalok szövegeit találjam meg, hanem más, az albumokon szereplő szövegeket is. Ezért nagyon örültem, amikor megtaláltam a Towa ni dalának szövegét. Ez az egyik kedvenc dalom tőle. És mivel találtam angol fordítást is, ezért úgy döntöttem, hogy lefordítom magyarra, és kiteszem ide is. Azt tudni kell az japán szövegekről, és az érzésvilágról, hogy ha le is tudjuk fordítani őket, sok esetben nem adhat nekünk sok értelmet a jelentése abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a japánok teljesen másképp fejezik ki érzelmeiket, más hasonlatokat használnak a szerelemhez, ami esetleg számunkra megmosolyogtató lehet. Hogy teljes legyen az összkép, felteszem a YouTube-ra is a dalt (most töltődik fel), így meghallgatva, az is világossá válhat, hogy miért szeretem Suarát ennyire:

https://www.youtube.com/watch?v=OJaI8UVRBwk

De most lássuk a szöveget. Először a japán szöveget (romanizálva), utána az általam kreált magyar fordítás:

Towa ni

itoshi kimi yo tsuchi ni nare ware wa kumo ni narou
omoitokeshi ame sonata ni mitasou

itoshi kimi yo hana ni nare ware wa hikari narou
furimukaseshi kao wo ware ni misekakusan

towa ni nagaruru shizuku ka na
usubeni no hoo ochite hikari tozashi kage

towa ni nemururu chigiri ka na
aojiroki hito soba ni yorite nagusamuru

itoshi kimi yo umi ni nare ware wa kaze ni narou
odayaka ni toki ni hageshiku yosekaesan

towa ni kanawanu inori ka na
hoshi no kobune ni nosete sora ni kaesu

towa ni kaeranu sugishi hi yo
shikkoku no kami toite koko ni nemuran to

towa no wakare ni sode furite
kasumiyuku sama mabuta tozashi nokoran to

Örökké tart

Ó, a szerelmem az egész világ, én felhővé változok,
Beborítalak téged az esővel, melyben a gondolataim vannak.

Ó, a szerelmem virág lett, én Nappá változok,
Nem tudod elrejteni az arcod, ahogy felém fordulsz.

Vajon ez az érzés örökké tart?
Szemtelenül esik egy sápadt bíboron, beárnyékolja pecsétet a fény.

Ez a fogadalom örökké alszik?
Kényelmet ad valakinek a fakó oldalán.

Ó, a szerelmem tenget lett, én széllé változok,
Nyugodt napokon orkánként térek vissza.

Ez az ima soha nem talál meghallgatásra?
Ráülteti a csillagok kis hajójára, és visszaküldi az égbe.

Azok a napok a múltban soha nem térnek vissza?
Fésüld meg a fekete hajad, és aludj mellettem.

Örökké búcsúzni fogok tőled?
Ahogy a köd elszáll, csukd be a szemed és maradj itt.

Hát ez lenne. És aminek nagyon örülök, hogy kérésemre az egyik mexikói Okui Masami rajongó lány, Lima Ram, kinek blogja itt megtekinthető, csinált háttérképeket a Yumeji album borítójából a tőle megszokott igencsak magas minőségben. Ugyanis nagyon szeret rajzolni, és komolyan ért a Photoshophoz is. Gondoltam, hogy ide felteszem a műveit:

Siker az új Hayashibara Megumi album és kislemez

Jövő szerdán jelenik meg az új Megumi Hayashibara album és kislemez, de már most nagy sikernek néz elébe, ugyanis az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító CDJapan webboltnál már elővételben elkelt az összes kislemez, és az albumból is már nagyon kevés van, szám szerint 25. Különben a kislemez dala már elérhető (valahol, én is kaptam) teljes változatában, és mit ne mondjak? Sokkal-sokkal jobb, mint az előző évi Neon Genesis Evangelion dala! Sokkal "Megumisabb" lett, fel lehet ismerni azt a bizonyos egyéniséget, ami miatt sokan annyira rajonganak érte. Szerintem ez az oka annak, hogy ennyire népszerű az új kislemez. Annyira sajnálom, hogy nem lehet enyém a megjelenés napján! T_T Na sebaj, nekem egyetlen vágyam van, érje el a kislemez és az album is az Oricon lista 1. helyét, mert 20 év karrier után igencsak kijár Meguminak!

2010. július 15., csütörtök

Tomoe Ohmi barátnője

Új kislemezt jelentet meg Tomoe Ohmi, melynek címe Girlfriend lesz. A cím ugyan kicsit félreérthető, de biztos, hogy nem kell semmiféle másságra gondolni. De vicces a  borítója, kíváncsi leszek a dalra. Megjelenés: 2010. július 28. Elvileg a videoklip fent van a Nico Nico (valami japán YouTube-féleség) oldalon, de sehogy nem tudom megnyitni. Valaki járt már az oldalon? Itt van a videoklip linkje:

http://www.nicovideo.jp/watch/1278930119

2010. július 14., szerda

Végre van munka

Ma délelőtt munkakeresőben voltam, hát mindegyik azt mondta, hogy be vannak telve, nincs munkájuk, csak augusztustól érdemes érdeklődni, mert akkor kezdik meg az őszi munkák "hirdetését". Ekkor még nem jártam sikerrel, ennek ellenére bementem az Aréna Plázába, ettem a Sherry Peking étteremben zöldséges sült tésztát. Tisztes adagot kaptam 360 forint volt, jól esett, és nagyon finom volt. Szerintem visszajárok oda. ^^ Már régóta szemeztem a sült tésztával, mert Angliában többször ettünk ilyen "all you van eat" kínai étteremben, és imádtam a sült tésztákat. Meg a levesek, és egy pár hús is finom volt. Ha lesz majd rá időm és anyagiak is lesznek, majd ezekből is fogok enni. Csak jó lenne, ha pl. itt a levesekhez is tudnának adni olyan porcelán kanálféleséget. Azzal nagyon jó enni. És akkor az evőpálcikát még nem is erőltetem. Ekkor egy kicsit ellazultam, meg olvastam a tegnap vásárolt Dramacon 2 mangát. Ja igen! Aki szeretne hozzájutni mangákhoz 299 forintért, az menjen el az Europarkba a Líra könyvesboltba, van egy jó pár régebbi mangájuk ilyen áron, ott találtam meg a Dramacon 2-t is, aminek nagyon örültem, mert az első kötetet szerettem, jó poénok voltak benne. Holnap nem lesz rá időm (okot lásd lejjebb), de szerintem pénteken visszamegyek még szétnézni. Miután egy kicsit ettem, beszéltem telefonon az egyik unokatestvéremmel, aki segítene vinni egy pár nagyobb, nehezebb cuccot is, például a TV-t elhozná, meg akkor összeírtam egy kisebb listát is, amit tud, és amit lehet, azt ha egy mód van rá, hozza el. Köztük van a bicikli. Ez nagyon jó környék, jót lehetne itt néha biciklizni. És akkor elvileg holnap jönne, de pontos időpontot még nem egyeztettünk. Még elmentem az Árkádba, az InterSparba vásárolni egy pár fontos dolgot, utána jöttem is haza. Nemsokára telefonáltak az egyik diákmunka szövetkezettől, hogy mehetek a Tescóba pénztárosnak. ^_^ Nagyon megörültem neki. Holnap kell menni hozzájuk 11-re, gondolom akkor fognak tanítani, és megbeszéljük a részleteket. Nagyon remélem, hogy össze fog jönni komolyabban is, mert szívesen csinálnám.

És ha valóban holnap megjön a TV, akkor végre tudok játszani. Igaz a Wii Lam'O-éknál van, de maradhat, amíg nem megyek oda legközelebb, mert van mivel játszani, itt van a NES, SNES, N64, és GC TV-kre. Ja igen... Tegnap voltunk Trunerékkel egy konzolboltban a 18. kerületben, és nézem a PS3 játékokat, egyszercsak ezt kérdezem: "Van Naruto DS3-ra?"

Csak természetesen

Mindig akarok róla írni, csak elfelejtem. ^^' Szóval ezt a 17. kerületi albérletet is egy ingatlanközvetítő által szereztem meg. És nagyon érdekes, mert teljesen természetes volt a viselkedése, semmit nem tapasztaltam abból a fajta tanult udvariasságból, amit az utóbbi 1-1,5 hónapban, hogy finoman szóljak, megutáltam. És nagyon szimpatikus, aranyos hölgy volt. Szóval én ezek után megtanultam, és ezen elv szerint fogok élni: Aki ezentúl protokolláris, már-már "hivalkodó" udvariassággal fordul felém, az bukott. Nincs igazabb mondás annál, minthogy a szem a lélek tükre. És igen, arra a 20. kerületi malőrre gondolok. Mondjuk lehet, hogy az ingatlanközvetítő csinálta bután, de az biztos, hogy nagyon látszott, hogy minden negatívumot próbált ránk kenni. És különben is, akinek nem jön belülről a kedvesség, hanem csak tanult testbeszéddel tudja kifejezni, ott szerintem komoly baj van. Mondjuk én tanultam ilyeneket Kereskedelmi Technikus és Banki Szakügyintézői szakmán belül, mert voltak ilyen óráik, mint pl. vezetési ismeretek, vagy üzleti etikett, és mindkét alkalommal megnéztük ugyanazt a VHS-t, ami az üzleti élet protokolláris viselkedéséről szólt. Mivel a film 1991-es, ezért egy pár frizura, ruházat, meg mozdulat is megmosolyogtató volt. Nem azt mondom, mert az teljesen természetes, hogy vannak illemszabályok, amiket be kell tartani, de akinek a kedvessége nem belülről jön, az szerintem nemcsak nálam bukik. Na mindegy, biztos fogok ilyenekkel még találkozni az életben, de legalább most már ki tudom szűrni őket.