Spirit Tracks Official Artok

Nyilvánosságra kerültek az első official artok az új Zelda játék kapcsán. Egy kicsit ugyan hasonlítanak egymásra, de kezdetnek ez is megfelel. ^^'

CDJapan

Újabb sikeres üzletet bonyolítottam le neten keresztül. Megvettem a CDJapan weboldalról Okui Masami legújabb albumát az Akasha Limited Edition CD+DVD-t.

Hihetetlen boldog vagyok, hogy megvan eredetiben. A borítóképek hihetetlen szépek, akit érdekel, az itt megnézheti. A dalok meg már ismertek számomra. Nekem tetszik az album, a megszokott Okui Masamis hangzás mellett enyhe keleti, tradícionális zenei elemeket hallhatunk, mely igazán érdekessé teszik az albumot. És mivel Limited Edition, ezért DVD is járt mellé, egy koncert van rajta, a 2008. március 13-ai 15th Anniversary&Birth Live. Tavaly ünnepelte pályfutásának 15. évfordulóját, és a koncert napján ünnepelte a 40. születésnapját. Kapott is tortát a koncert végére, és egy hatalmas csokor virágot (szerintem 40 szál volt). Alig bírta megtartani a kezében. ^^' Ami a koncertet illeti. Láttam YouTube-on koncertet, meg ott a 2 koncertalbuma, de ilyen jó koncertet még életemben nem láttam tőle. Hihetetlen átéléssel énekelt, 2 szomorúbb dala alatt még könnycseppet is ejtett. De annyira érdekes, mert a koncerten azt látom, hogy olyan érzelmeket társít az énekelt dalok mellé, amilyeneket én szoktam, miközben hallgatom őket. Jó, mondjuk sírni nem szoktam, de átérzem azoknak a daloknak a súlyát. Hihetetlen hatásos volt a koncert, fantasztikus!

Ami érdekes számomra, hogy eddig mindig úgy gondolkodtam, hogy egy CD nem ér többet 5000 forintnál, én többet nem adnék ki CD-ért. Most ez a kiadvány 9125 forint volt, és minden további nélkül kifizettem. Spóroltam rá, de hatványozottan megérte. Egyébként a CDJapan az eredeti Japán áron árusítja a CD-ket, plusz a postaköltség, mely a japán árakhoz képest meglehetősen olcsó! Ez 3990 yen volt. Igazság szerint sokszor elgondolkodtam, és itt már nemcsak arról van szó, hogy mennyire szeretem őt, hanem magának a CD-nek van kuriózum-értéke, hogy csak Japánban lehet kapni, és nekem is van egy belőle. Egyébként úgy alakult a zenei izlésem, hogy 2001-2006 között sokat hallgattam rádiót, és úgymond alárendeltem magamnak a mai divatos ízlésnek. Vannak nagyon jó előadók, akiket tényleg tisztelet illet, mert tényleg igényes zenét csinálnak. pl. Anastacia, Dido, The Corrs, ezeknek mind nagyon rajongójuk voltam. És nagyon szerettem a zenéiket, de éreztem, hogy valami hiányzik. És ezt a valamit kaptam meg 2006. szeptemberében Megumi Hayashibarától. Komolyan mondom, ő volt az első olyan az életemben, akinél átéltem azt a bizonyos katarzis-élményt. Amikor először meghallgattam a Give a reasont, a Northern lightsot, és a Reflectiont, annyira a hatásuk alá estem ezeknek a daloknak, hogy napokig ezeket hallgattam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen. Aztán jöttek a többi dalok. És Okui Masami meg úgy jön a képbe, hogy vannak duettek Megumival: Get along, KUJIKENAIKARA!, Nemurenai Yoru wa. Ezek mind ismert Slayers dalok. Ekkor fogott meg Okui Masami hangja, és ismerkedtem meg a dalaival. Hát ez lett az eredmény. Már a negyedik eredeti kiadványom van meg tőle.

Na de, hogy legyen Nintendo téma is, a Mario Kart Wiiben nagy eredményt értem el: Megszereztem életem első három csillagos minősítését: 100cc Mushroom Cup, Luigi, Dolphin Dasher. Csak néztem, hogy jé, erre is képes vagyok? :O Pedig semmi nagy kunsztot nem csináltam, egy párszor kiütöttek kék tekivel, és mégis... Hihetetlen boldog voltam. Úgyhogy elhatároztam, hogy a Mario Kart DS-ben is fejlesztem magam. Itt 50-100-150, mindenhol megvan legalább az egy csillag, már csak a Mirrorban hiányzik hat helyen. Tegnap próbáltam, hát nem könnyűek. Az biztos, hogy sokat kell gyakorolni. Meg tegnap próbálgattam a driftelést, egész jól ment. Tényleg sokat jelent, ha jól használja valaki. Erre fogom építeni a Mario Kartos tudományomat.

E3 2009 és Mario Kart Wii teljesítmények.

Lezajlott az E3 2009 keretén belül a Nintendo konferenciája. Ismerve a tavalyi konferencia milyenségét, meg ismerve a Wii játékkínálatot, én már úgy tekintettem erre az E3-ra, mint egy amolyan utolsó esély a Nintendónak, hogy helyrehozza a hibáit. És helyrehozta? Szerintem igen. Van egy pár ígéretes cím. Természetesen nem maradhatott ki a Wii Fit Plus, a Wii Sports Resort, és az eladási adatok fényezése. Bár az eladási adatok firtatását talán meg lehet érteni, hisz rekordok sorozatát döntik meg, karácsonyi időszakban a PS2 hasonló időszakú eladásaira is rávertek. Ettől eltekintve mit kaptunk? New Super Mario Bros. Wii, Super Mario Galaxy 2, Golden Sun DS, Metroid: Other M. Bizony, a New Super Mario Bros. Wiire kapott folytatást. A képek alapján nagyon ígéretes, hisz négyen kooperatívan játszhatunk. Csak sajnos nem lesz online módozat. A Super Mario Galaxy 2 legnagyobb újítása, hogy Yoshi is velünk tart. Ha felül tudják múlni az első Galaxyt játékélmény terén, akkor meg merem kockáztatni, hogy a Zelda: Ocarina of Time-ot is felül fogja múlni. Hisz már az első Galaxy is nagyon odavert játékélmény terén, és ha ezt felülmúlják! Igazság szerint Miyamoto mesterből kinézek ilyet. A Golden Sun DS-re, meg a bemutatott videó alapján, a DS játékok legszebbike lesz. Különösebben nem mozgatott meg a játék, de akik szeretik, azoknak biztos nagyon jó lesz, viszont a Metroid. Valahol mindig is tetszett, de az új videó hangulata nagyon megfogott. Nagyon bejön a hangulata. És ez a kép?

Új Zelda van készülőben! Méghozzá Wiire! Ezt a képet az E3-on tették ki. De semmi mást nem tudni róla, csak azt, hogy 2010... Úgy legyen. De mi az, hogy van pajzs a kezében, de kard nincs? És ki a "hölgyemény" mögötte? Ha Link szemszögéből nézzük, akkor mögötte van. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nemcsak bennem merült fel. Köszönjük szépen, ezt az ügyes Marketing-fogást, sikerült felkelteni az érdeklődésünket.

Egyébként sokakatól hallottam, hogy nem szeretik azt a nőt, aki vezette a Nintendós E3-at. Hát pont ezért lett ő kiválasztva oda. Igazolt reklámpszichológiai tény, hogy sokkal jobban megmaradnak azok a reklámok az ember fejében, amik idegesítik az embert, és sokkal inkább azt a terméket veszik meg. Ez a nő meg sokakat azért idegesít fel, mert hihetetlen nyomatékosan tud beszélni, és szinte a legrosszabb dolgot is képes a beszédével aranyba önteni. Ezek az igazi marketing-szakemberek, ilyen téren nagyon jó embert választottak ki előadónak, mert az volt a céljuk, hogy egy olyan ember adja el(ő) az E3-at, aki senki számára nem közömbös, jó választás volt.

Más, Mario Kart Wii. Csak egyszer kell ráállni a játékra, és máris fantasztikus dolgokra vagyok képes. Megtaláltam a számomra a megfelelő kocsit, a kicsik közül a rally-szerű terepjáró. Általában Toaddal szoktam lenni. Csak lesek, hogy másodperceket verek rá a gép ellenfelekre. És online is nagyon jó lettem. Sokáig 6000 pont körül (VS race) tébláboltam, sikerült felhozni magam 7024 pontra. Én azóta csodajárgányként tekintek rá, és az lesz az én törzskartom. És offline végre sikerült mindenhol megszereznem az arany kupát. Pedig Mirroron nagyon megszenvedtem velük régebben. Most azon vagyok, hogy mindenhol meglegyen a legalább 1 csillag minősítés. Mégiscsak másképp fogok festeni online 1 csillaggal a kormányomon. 50cc-n csináltam meg most mindenhol, egy kicsit túl is teljesítettem magam, mert mindenhol 2 csillagot kaptam. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen lenne, ha megszerezném mindenhol a 3 csillagot? Ezt eddig, amióta bevezették a rangrendszert, soha, egyetlen egy Mario Kartban nem sikerült. Három csillagosra megcsinálni, kisebb csodával, és (szerintem) lehetetlenséggel ér fel. Mert 10-15 másodpercekkel verek rá a gépi ellenfelekre 50 cc-n, de ahhoz, hogy megkapjuk a 3 csillagot, ahhoz egy bizonyos összidő alá kell esni, amit nem tudom, hogy lehet kivitelezni, mert a piros tekit ki lehet védeni, de a kék tekit, és a villámot hogy véded ki? A villámot, ha szerencséd van, ki lehet védeni, ha épp akkor lövöd ki magad példányul. De a kék tekit? Azt hallottam, hogy gombával lehet jól kivédeni, ha begyorsulsz, amikor támadna, akkor nem talál el. Kösz, amikor 1. helyezett vagy, hogy kell gombát? Max. úgy, ha HomeBrew Channelen megbabráljuk a játékot. Szóval, ha valaki három csillagra hajt, az számítson arra, hogy meg fog izzadni. Én egyenlőre az egy csillagos minősítéssel is nagyon boldog lennék.

Meg egy fontos bejelentenivaló: 1984. június 6-án szabadalmaztatták Szovjetunióban a Tetris játékot, tehát ma 25 éves a világ egyik legnépszerűbb, és legöltetesebb játéka! Isten éltesse!

SakuraCon 2009

Úgy tűnik, rossz hatással van az animecon a blogra. Ősszel is az animecon környékén állt le a blog. Csak most két különbség van: 1. Nem engedem, hogy leálljon a blog, 2. nem voltam ott a conon. A valódi okát inkább ne firtassuk, de ahogy olvastam véleményeket, talán nem is maradtam le sok mindenről. Szinte mindenki panaszkodott a biztonsági őrökre. Hogy kegyetlenül elvették a kaját, piát, és mindenféle szúró-vágó(nak látszó) eszközöket. Nem is az, hogy elvették, hanem a modorukra volt sok probléma. Erre a MAT-nak az volt a válasza, hogy benyújtja a panaszát hivatalosan. Én nem tudom, hogy mi volt, de eddig 4 conon voltam, egyszer sem vették el semmimet. Igaz tavaly ősszel kezdtek el jobban motozni, de én semmi rosszat nem tapasztaltam, mert állítólag a hangnemmel is probléma volt. Szerintem ha mindenki együttműködő lett volna, akkor nem lettek volna problémák, bár ha a MAT tényleg benyújtotta a panaszát, akkor lehet, hogy mégsem innen fúj a szél. Na mindegy, majd nyáron! Akkor már mindent úgy fogok intézni, hogy a lehető legjobb legyen!

Na igen. Meg egyre többet, hallom, hogy bezzeg a régi szép időkben... Shearer írt erről egy nagyon jó cikket az új AnimeStarsba. Na nem 1960-ra, meg hasonlókra kell gondolni, elég csak 2000-2005 környékére visszamenni. Én ekkor még sehol nem voltam animék terén, de elhiszem neki, hogy mennyivel másabb volt ekkor minden. Az első animeconom 2006. őszi volt, már akkor is sokkal másabb volt minden. Nem volt még ennyi Naruto, Bleach, meg Death Note. Egyszer arról kéne írni az AS-ben (bár nem tudom, hogy mennyire etikus) hogy mennyire gáz, amit a fangörlök csinálnak a conokon, fórumokon. A sikítozás, amik az AMV-k és cosplayezés közben folynak, képzelem, hogy mennyire elviselhetetlenek voltak most is. Még régebben írták többen a Gamer365-ben, hogy ők már el se mennek az Animeconra, mert ez már nem az... Ennek egy az oka: A széles sávú internet - és ezáltal a letöltés - igen széles körű elterjedése. Most már szinte bárki hozzá tud férni animékhez. Többen mesélték nekem, volt idő, hogy az volt még a nagy szó, amikor valakinek 128-as bitrátás album egy egész éjszaka alatt lejött. Én ezt többször elképzeltem magamban, és elhiszem nekik. Lehet, hogy ez így furcsán hangzik, de anno a lassú letöltésnek is megvolt a maga "hangulata". Izgatottan várni, hogy mikor fog lejönni. És akkoriban még cserélgették maguk között az animéket, eleve maga az anime is mást jelentett. Akkoriben még egy szubkultúra volt a távol-keleti szigetországból, szinte kiváltság volt akkoriban animésnek lenni. Mostanra meg divat. És ez a gondja sok régi anime fannak. De ha jobban belegondolunk, két rossz közül talán még ez a jobb. Mert ha látják, hogy minél több anime fan van, akkor talán jobban elfogadják.

Az új Pokémon

Legyen áldott a Bagszipoke, hogy feltette az európai kiadású Pokémon Platinumot, így volt alkalmam kipróbálni. Egészen jó, bár még nem volt alkalmam komolyabban DS-es Pokémonokkal játszani. Inkább az a probléma, hogy nincs komoly fejlődés. Legalábbis azt érzem, hogy tök mindegy, melyik pokéval játszok, ugyanazt kapom, csak más pokékkal. De amíg Japánok imádják, addig mindig kapunk új Pokémont. Maga az ötlet pedig nagyon jó, a probléma annyi, hogy a változatossága kimerül az új Pokémonokban és a játéktérben (ami lényegében szintén ugyanaz), de a legfontosabb, a játékmenet lényegében tök ugyanaz. De a helyzet az, hogy amíg erre van igény, addig kapuk az új Pokémont. De ez állandó probléma a Nintendóval. A Gamer365-ön folyamatosan azt írják, hogy 20 éves játéksorozatok lényegében ugyanazzal a játékmenettel lát el minket a Nintendo. Ki hogy érzi. Nem feltétlen rossz ez, mert a Super Mario 64 - Super Mario Sunshine - Super Mario Galaxy lényege végülis ugyanaz, de sokkal változatosabb. Az új Zelda játékból mi lesz, nem tudom. De már arra is panasz van, pedig annak a története nem ugyanaz mindegyik Zeldának, de az, hogy mindig Dungeonöket kell járni főellenségeket kell legyőzni, és így jutunk valami jutalomhoz. Azért, ha valamire, akkor a Zeldára nem lehet mondani, hogy unalmas, mert bár a sablon ugyanaz, de a Dungeonök változatossága, a zene csodálatossága, és a történet nagysága gyönyörködteti a Zelda rajongókat. Meg hova változzon a Zelda játékszéria? Ezt szoktuk meg, a Zelda II változatosságát nehezen viseltük, akkor mi legyen?

Valamiért sokáig nem tulajdonítottan jelentősséget a CDJapan webáruháznak, mert úgy voltam, hogy itt is legalább annyira drága egy-egy Japán CD, mint pl. az eBayen és az Amazonon. Tegnapelőtt jobban szétnéztem, és ugyanúgy 3-4000 yen egy-egy album, és 1000-1200 yen egy kislemez, akkor elgondolkodtam, hogy miért ne vehetnék én is? Tegnap megrendeltem Okui Masami legújabb albumát az Akasha Limited Edition CD-t. Postával együtt 4285 yen, de dollárban is lehet fizetni, 45 dollárt ér, ami forintban 9125 forint. Tegnap kifizettem borítékban. kb. egy hét múlva érkezik meg Japánba a pénz, és ha még aznap kiküldi, akkor várhatóan június 8-án a kezembe tudhatom a CD-t. Nagyon várom, mert nagyon jó album, szeretem. Mondjuk az kicsit elgondolkodtatott, hogy soha életemben nem adtam volna ki 5000 forintnál többet CD-ért, erre meg csuklóból feladtam a 9000 forintot. Itt már nemcsak arról van szó, hogy mennyire szeretem Okui Masamit, hanem az, hogy annyira ritkaság, hogy se itt, se európában, se Amerikában nem lehet kapni a CD-t, ezáltal kuriózum-értéke van számomra.

Az alkonyat fogságában

Bocsánat, hogy régóta nem írtam, csak a szorgalmi időszak utolsó 2 hetében kissé megizzasztottak a tanárok, de most már szabad vagyok, és ahogy ígértem, nekiláttam a Zeldának, méghozzá a Twilight Princess került terítékre.

Átalakultam Farkas Linkké. Már annyira rutinosan ment a Hyrule Castle, hogy pár perc alatt végigmentem rajta. Pedig elsőre hányszor eltévedtem, és hányszor haltam meg. -_-' Nem tudta irányítani rendesen Wolf Linket, de most már megy. Ott a tetőn bénáztam egy kicsit a madarakkal. Aztán találkozó Zeldával, Elmeséli, hogy hatoltak be Shadow ellenfelek. Utána a kard és a pajzs megszerzése. Itt elhaláloztam egy párszor a sas támadásától, mert elfelejtettem, hogy bejutni abba a házba, ahol a pajzs van, de végül meglett, a bácsi szépen el lett ijesztve. A pajzs megszerzése után mentettem, mert 20 óra volt, és ilyenkor szinte kötelező program az Animax nézése. Megmondom őszintén a hibái ellenére én szeretem.

Persze ezalatt a 2 hét alatt sem tétlenkedtem, igyekeztem fejlődni a Brawlban. Az már jó pont, hogy le tudok győzni 9-es szintű ellenfeleket 1 vs 1-ben. Bár szerintem Link elég béna. Kis túlzással élve utcahosszal nyertem, amikor Toon Linkkel voltam. Nem is az, hogy Toon Link erősebb, mert ez tény, de nagyon sokat szerencsétlenkedett a 9-es CPU. Lesett, hogy mi van, de különösebben nem tudta, hogy mit kell csinálni. Mondjuk volt olyan, amikor elkapta a fonalat, de különösebben nem okozott nehézséget. Látszik, hogy sokat könnyítettek a Brawlon. Inkább a multiplayer szórakozásra fektették a hangsúlyt. De a Brawl könyvben van egy okos gondolat. Azt írták benne, hogy a verekedős játékokat is, mint a többi játéktípust is fel lehet osztani casual és hardcore részlegre. És a Brawlban azt tartja jónak, hogy a nagyon ügyesen keverve van a casual meg a hardcore a Brawlban. Van benne igazság. Aki csak egy szórakoztató játékot akar, az pl. beteszi a tárgyakat a játékba, de aki komolyan akar játszani, az rendszerint tárgyak nélkül teszi. Meg a rengeteg játékmód mind teret enged mindkét játékos rétegnek.

Irány a felnőttkor!

Ismét elővettem a Master Questet! Már csak Barinade megölése maradt hátra a Jabu Jabu’s Belly Dungeonban. Hát a struktúráját soha nem fogom megérteni. Végülis megöltem, de hogy milyen módon, arra nem tudnék válaszolni. Egyszerűen csak eltűntek az elektromos “kezei” majd amikor a bumeránggal leblokkoltam, csak meg kellett kardozni. Aztán megetünk felnőttnek. Iszonyatosan hanyag munkát végeztem, csak 1 szívnegyedet szereztem, tehát 6 szívvel mentem a felnőttkorba. Mi lesz így? Azért, ha más nem, legalább 13 szívvel szeretnék elmenni Ganondorfhoz. Meg biztos már legalább 30 Gold Skulltulát kellett volna megölnöm. Erre mennyi van meg? 6. Szép, mondhatom. Hogy lesz így meg a 34, amennyi a második végigjátszás után lett meg? Fogalmam sincs. De azért jó volt játszani, aztán majd igyekszek valamennyit behozni a lemaradásomból.

Vár már a nyár.

Egy kicsit érzem, hogy visszakaptam a régi erőmet. De igazából egy percig nem kételkedtem abban, hogy azért jól tudok Brawlozni, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy teljesen más az ember képessége, ha nem akaratból, hanem egyfajta kényszerből játszik. Nálam is ez volt, ezért volt a sok öngyilkos merénylet. De ma. Komolyan mondom, néha még saját magamtól is megijedek, hogy néha mikre vagyok képes. Persze ott még nem tartok, hogy világversenyeket nyernék, de ezzel a szinttel bőven elégedett vagyok. Volt haszna annak is, hogy a Csabi tanítgatott egy kicsit, elmondott egy pár instrukciót. Remélem most már töretlen marad a lelkesedés. Most egy olyan 2 hétig nemigen fogok nagyon játszani, ennyi van már a szorgalmi időszakból, és persze, hogy mindegyik tanárnak most jutott eszébe ZH-kat iratni. -_-' Aztán a vizsgaidőszak egyáltalán nem vészes. Aztán meg itt a nyár.

ÚjjáSzületés

Jó érzés újra a réginek lenni. Pár napos lelki krízishelyzet után (azért ez egy kicsit túlzás ^^') újra érzek magamban erőt a játékhoz. Zeldákhoz még mindig nem nyúltam, de a Super Smash Bros. Melee-vel sokat játszottam. Most is Mr. Game & Watch megszerzése a fő cél. Ennek érdekében az Adventure módot viszem végig minden karakterrel, azt hiszem még 9 karakterrel nem vittem végig. Aztán ma gyakoroltam a Brawlban Csabival, Skype-on keresztül adta a tanácsokat. Mondott egy pár dolgot, amik eszembe sem jutottak. Szerinte hiba az, hogy a közelharc híve vagyok, mert néha okosan is kell messziről támadni. Nos igen, mi tagadás, gyakran azt csinálom, hogy gondolkodás nélkül bele a közepébe, hadd szóljon. De ez hiba lenne? Szerintem annyira nem, csak csiszolni kell. De az vitathatatlan, hogy nekem is jobb úgy játszani, hogy nem adom fel, és sokkal nagyobb a lélekjelenlétem. A győzelem persze nem garantált, de valamilyen szinten nyugodtabb vagyok, hogy legalább igyekeztem mindent megtenni, és csak így lehetek jobb, és jobb. És ez még csak a kezdet! Egyébként nem sokáig tartott a lelki krízis, miután ide kiírtam magamból, máris jobban lettem, és már akkor úgy döntöttem, hogy "új életet" kezdek. Mondjuk ehhez egy Okui Masami dal is nagyban hozzájárult:

Szeretem az ilyen keményebb hanzású dalait, szerintem nagyon jól állnak neki, és érződik, hogy szereti.

Kudarcok csapdájában

Bocsánat, hogy nem volt egy pár napja tematikus post, csak hát a videojátékok terén kissé mélypontra kerültem. Ebben nagymértékben közrejátszik a sorozatos Brawl-kudarc. Rossz érzés tudni, hogy próbálok hozzáállni hardcore szinten a játékhoz, és azt érzem, hogy nincs fejlődés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a BigN-esek közül, akik profik, nagyrészt sem azért profik, mert annyira jól verekednek, hanem taktikáznak, kijátszák az ellenfelet. Egy példa: A Zeldás Bridge of Eldin pályán azt csinálják, hogy kiállnak a pálya szélére, kicsalogatják az ellenfelet, és egy könnyed ütéssel kiütik a pályáról. Nem vagyok híve taktikázásnak. Szerintem, ha nagyon akarom, ezt még én is meg tudnám csinálni, nem kell ehhez nagy művészet. A másik, amit a profik szoktak alkalmazni nálunk, az a közelharc kerülése. Nagyrészt olyan karaktereket választanak, akikkel messziről lehet lőni, pl. Wolf, Toon Link, Pikachu. Na jó, Pikachut én is szeretem használni, amikor nem komolytalanul játszok. Biztos vannak olyanok, akik nagyon jól verekednek. De nem szeretek ilyenek ellen harcolni, és ha egy négyes elleni harcban kettesben maradok egy ilyen emberrek, akkor inkább az öngyilkosságot választom (kimegyek, vagy leugrok a pályáról). De elgondolkodtat, hogy feltétlen jó ez a módszer? Úgy vagyok vele, hogy ha alulmaradok, akkor nem lenne jobb egy számomra kellemesebb veszedelem, mint egy megalázó, ha ő így is úgy is nyer? Hát kaptam durva szavakat emiatt. Jó, ismerem azokat a mondásokat, hogy soha ne adjuk fel, meg küzdjünk a végsőkig, de egy velem nem egyenrangú ellenfél ellen, akik egy másik TV előtt röhögnek, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, nem gondolom azt, hogy méltó ellenfél lennék nekik. Aztán belegondoltam abba is, hogy lehet, hogy azzal, hogy félbehagyok egy harcot, vagy feladom, azzal a többieket is (kis túlzással élve) megalázom. Lehet, hogy más szempontból is jobb lenne, ha nem adnám fel, mert ha biztosan veszítek, akkor már csak azért is érdemes lenne továbbfolytatni, hogy mire megjelenik a nagy GAME felirat, az ellenfélnek hány élete, és hány százaléka van, ebből is kivehető valami fejlődés. Bár ha jól végzek az nem feltétlen az én érdemem, hanem a másik fél hibázott. De ezen elgondolkodva mindenképp jobb lenne folytatni. Az már bebizonyosodott egyszer, hogy (ezt minden szerénység nélkül kijelentsem) tudok nagyot robbantani. 2007. októberében elkezdtem keményen harcolni a Mario Kart Double Dash!!-ban, és pár nap alatt néhány pályán elértem a profi szintet. De akkor szinte égtem a vágytól, hogy nagyon jó legyek, és 100%-ig csak rá koncentráltam. De manapság még Zeldázni se nagyon visz rá a lélek. Pedig többször belegondoltam már, hogy mennyi restanciám van: Majora's Maskben megölni a Woodfall Temple főbossát, a Master Questben a Jabu Jabu főboss megölése, Twilight Princessben az első farkaskalandok, vagy akár a Wind Wakert is folytathatnám, hisz kész a Tower of the Gods. De hiába érzek magamban elszántságot, hiába nézem a játékok, tokját, dobozát, valamiért nem jutok el odáig, hogy játszak. A Brawl általi kudarc mintha teljesen elment volna a kedvem a játékoktól. Nincs jól ez így. Megint érezni akarom azt, hogy teljesen lázba hoz a játék. Az utóbbi időkben gyakran eszembe jutottak azok a Mario Kartos idők. Nagyon jó volt. A Zeldás időktől eltekintve, az volt az utolsó olyan eset, hogy azt éreztem, hogy igazán jó játékosnak lenni. Ha újra átélhetném megint azt az időt, minden sokkal másabb lenne, nemcsak nekem lesz jobb, hanem a többieknek is.