2009. október 10., szombat

Skorpió: Ünnepnap

A Skorpió együttest, akárcsak az LGT-t és Zoránt is, gyerekkoromban ismertem meg. Emlékszem a nővérem szerette nagyon a zenéjüket, és egyszer, amikor hallgatta, felfigyeltem Frenreisz Károly hangjára (ekkor már ismertem az LGT-t), de furcsálltam, hogy a dalt nem ismertem. Megmutatta nekem a Skorpió 1973-1993 kazettát (ami a mai napig megvan, és őrzöm), és egyszer meghallgattam a teljes kazettát, és nagyon tetszett. Aztán később keresgéltem az itthoni lemezek között, és megtaláltam az Ünnepnapot. Azonnal meghallgattam, és iszonyatosan tetszett.

A többi albumot, csak idén volt alkalmam megismerni, és így többszörös végighallgatás után nekem az Ünnepnap a kedvencem

Hogy miért ez a kedvencem? Mert zeneileg ezt érzem a legkomolyabbnak, meg szövegileg is VISZONYLAG komoly. Aki ismeri az együttest, az tudja, hogy nem épp a komoly, elgondolkodtató szövegeikről híresek, de inkább a zene van náluk előtérben. Egyébként ez a 2. albumuk, mely 1976-ban jelent meg. A felállás ekkor a következő volt: Frenreisz Károly (basszus) Fekete Gábor (dob) Szűcs Antal Gábor (Gitár) Papp Gyula (Orgona).

Dalok listája:

  1. Menetirány
  2. Rongylábkirály
  3. Ne haragudj rám
  4. Ágnes
  5. Ünnepnap
  6. Mondd te szép lány
  7. Vezess át az éjszakán
  8. Ha újra kezdenénk
  9. Nyújtsd a kezed, barátom
  10. Újra az úton

Menetirány
Fekete Gábor indítja az albumot, de még hogy! Életemben nem hallottam még ilyen jó dobolást, és az instrumentális dalok között is az élen jár nálam ez a dal. Egyszerűen csoda!

Rongylábkirály
Dal elején a basszus gitár, és az elektromos gitár szólam valami fantasztikus! A szöveg pedig egy ember történetéből kiindulva mutatja meg, hogy mi lesz velünk, ha elhagyjuk magunkat. Egy srácról szól a dal, aki Rock ‘n Roll táncos. Fiatalkorában nagyon jó volt, de ahogy megházasodott, és nem ment el sehova elhagyta magát, meghízott, és sehova nem jár már el.

Ne haragudj rám
Ebben a dalban szinte megvan, ami miatt szeretem az együttest. Az elején a gitárszóló valami fenomenális. Ilyet se hallani minden nap. A szöveg pedig csak 1 versszakból és egy refrénből áll, ezt ismételik még egyszer. És lányhoz szól, akinek kicsit keményen megmondják, hogy nincs esélye. A zene hihetetlen erős.

Ágnes
Ritka, hogy egy lányt így megneveznek egy dalban. Ennek sem komoly a szövege, egy lányról szól, aki szép, de kimondják, hogy buta. Hát kell az ilyen is. De a zene mindenképp epic.

Ünnepnap
Ebben a dalban hallhatjuk Frenreisz hitvallását. Mindenki csak a vasárnapot várja, mert sokan csak látják, hogy milyen szép az élet, de Frenreisz szerint erre hat napot várni értelmetlen. És valljuk be igaza van. Ez a dal zeneileg azon kevesek közé tartozik, ahol meghallhatjuk, Szűcs Antal Gábor igazi gitártudását. Eszméletlen.

Mondd, te szép lány
Ez a dal ékes példája annak, hogy élő hangszerrel is lehet művészien komolytalanul játszani. Semmi komolyság nincs benne, mégsem csorbítja az album értékét. A szöveg pedig nagyon hasonlít az LGT: Megvárlak ma délben című dalra. Ugyanúgy Frenreisz énekli, ugyanúgy iskolába járó lányt keres, és mintha itt sem aratna sikert. Az egyetlen különbség, hogy itt optimista.

Vezess át az éjszakán
Ennek a dalnak is rövid a szövege, ismétlős, itt is sokkal inkább a zenén van a hangsúly. Na nem arról van szó, hogy nehéz az éjszaka, arról van szó, hogy Frenreisz nyugodt éjszakát szeretne, erről énekel.

Ha újra kezdenénk
Kissé melankólikus ez a dal, amikor minden jónak tűnik, de igazából bizonytalan a jövő. És csak akkor lesz jó minden, ha ő itt van. Szűcs Antal Gábor gitárjátéka hihetetlen jól visszaadja a szövegben rejlő bánatot.

Nyújtsd a kezed barátom
Könnyed, vidám dal mind zeneileg, mind szövegileg. Az igaz barátok azok, akik ha baj van, segítenek. És ez a legjobb dolog az életben. És milyen igaza van!

Újra az úton
Útravaló dal, nagyon jól kiválasztották, mint utolsó dal, az együttes koncertezik, de utána sietnek haza a kedvesükhöz. És a zene is ilyen vidáman búcsúzó, nagyon jó zárása a lemeznek.

Aztán 1976-ban kivált az együttesből Fekete Gábor, disszidált. Az együttes gyorsan talált egy másik dobost Németh Gábor személyében, de Fekete Gáborral hatalmas személyiség hagyta el az együttest. Hogy milyen volt az új felállásban az együttes, majd később kiderül, de számomra az első az igazi.

Nincsenek megjegyzések: