Ma csak 8 oldalt olvastam el Kádár Annamária: Mesepszichológia című könyvéből, de az nagyon fontos és elgondolkodtató volt. A Metamorfózis fejezetet olvastam el, ami lényegében arról szól, hogy a gyerekek miként azonosulnak egy mesehőssel és hogy ez miképp segíti át a kezdeti nehézségeken. Fel is tett két kérdést, melyekre a magam részéről itt válaszolnék. A “mesehős” szót természetesen átírhatjuk “anime hős”-re, a kérdést szó szerint úgy írom, ahogy a könyvben van írva.
Az általad ismert mesehősök közül ki szeretnél lenni?
Sugiyama Takashi a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ből.
Most nézem újra a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-t és ő az, akit rajongva nézek és keresem a többiek között. Mert ő az ideál számomra személyiség terén. Nem ítélkezik senki felett, emellett mérhetetlenül szimpatikus volt az aggódó, gondoskodó személyisége, ami akkor jött ki, amikor Sakaguchi Youhei annyira keresett munkát és ő volt az, aki a leginkább kényszerítve érezte magát a futásra. Shindo (hősünk beceneve) volt az, aki odament hozzá megkérdezni, hogy “miért annyira fontos neki, hogy dolgozzon?” Azt éreztem nála, hogy tényleg kíváncsi a válaszra. Odafigyel rá, meghallgatja őt, válaszával meg nem akarja manipulálni őt (emiatt lehet ellenszenves Kiyose Haiji, de tervezek egy részletes blogpostot írni a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru karaktereiről, ott majd ezt részletesen kifejtem), hanem Youhei problémáját átgondolva, átérezve reflektál a fiúra, próbál neki ily módon segíteni. Ha behozhatom ide az MBTI-t, ez a legnemesebb INFJ-tulajdonság.
Ezzel a tulajdonssággal nem minden esetben rendelkezek, de folyamatosan tanulom. Gyakorlatilag Sugiyama Takashi az a karakter, aki által tudatosodott bennem az, hogy a világon sokkal kevesebb rosszindulatú ember van, mint ahogy azt gondolnánk. Mert ha az emberekhez értő füllel és szívvel fordulunk, akkor rájöhetünk arra, hogy sokuknak megvan az oka arra, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. És ha nem is tudunk tanácsot, útmutatást adni, de ha a megértésünkről teszünk tanúbizonyságot, talán azzal is segítünk. Persze ez nem minden esetben nyújt megoldást, hiszen nincs olyan, hogy mindenki mindenkivel szót ért, de egy párszor megtörtént az, hogy elítéltem valakit a viselkedése miatt és az esetek egy részében kiderült, hogy ha tudtam volna annak az okát, már másképp viszonyultam volna hozzá. Ezt nagyon sajnálom, egyike azon tetteimnek, amit bánok.
Kádár Annamária így fogalmaz a könyvben: “A választás önmagában csupán a vágyat, az ideált jelenti, de csak arra vágyhatunk, aminek csírája már bennünk rejtőzik.” Határozottan érzem, hogy ez igaz, mert ahogy tudatosabban figyelem magam és fejlesztem ezen tulajdonságomat, jelzi, hogy bennem is megvan ez a képesség. De a közelmúltból is tudnék konkrét esetet mondani, amikor vissza kellett fognom egy adott személlyel kapcsolatos indulatomat, hogy szót értsek vele. Mondhatni, hogy sikerült, de nem úgy, ahogy ideálisnak gondolom. Tehát még van mit tanulnom ezen a téren.
Az általad ismert mesehősök közül ki nem szeretnél lenni?
Oikawa Tooru a Haikyuu!!-ból.
Még most is azt tudom mondani, hogy tiszta szívből gyűlölöm őt. Ugyanakkor ma már jobban meg tudom fogalmazni, hogy miért. Akárhányszor nézem újra a Haikyuu!!-t, volt olyan, amikor kifejezetten arra fókuszáltam, hogy keressem benne azokat az értékeket, amik miatt esetleg szerethetném őt. Kétségtelen, hogy vannak erényei, de amik miatt nem szeretem őt, azok annyira degradálják nálam az emberi mivoltát, hogy nem tudom a jó oldalát nézni.
Cselekedeteit egyértelműen a múltjában megélt feldolgozatlan érzelmei irányítják, ezt nagyon jól megmutatta az anime. Kétsége nem volt afelől, hogy a röplabdás tudása kivételes, egyszerűen nincs párja. Aztán amikor ő harmadéves lett az alsó-középiskolában, akkor jött Kageyama, akinek tehetségéhez szintén nem fért kétség. Ezt Oikawa nagyon rosszul kezelte, rettenetesen féltékeny lett Kageyamára. Ráadásul frusztrálta az is, hogy nem képes legyőzni Ushijimát. Ezek alaposan kikezdték az önbizalmát, amire rátett egy lapáttal, hogy nem volt mellette senki, aki jó útra terelte volna őt. Ez lett volna záloga a valódi fejlődésének.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a frusztrációja irányítja minden cselekedetét. Mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő mindenki másnál jobb. Ennek legékesebb jelét a 2. évad utolsó részében láthatjuk, amikor az Aoba Jousai elvesztette a Karasuno elleni meccset. Utána Oikawa találkozott Ushijimával és az a gyűlölettel teli arc, ahogy Oikawa Ushijimára nézett… Mint egy horror animében. Meggyőződésem, hogy a mangaka, Furudate Haruichi szándékosan tette be Oikawát a történetébe, szándékosan ábrázolta őt ennyire horrorisztikusan, szándékosan adta az egyik fejezetnek az “Oikawa Tooru nem zseni” címet, mert vele akarta érzékeltetni, hogy hova jut az, aki megszállottan, mindent maga mögé utasítva akar a legjobb lenni. Mert hiába olvassa úgy az ellenfél játékát, hogy az bárkinek dicsőségére válna, hiába találja ki rá szinte azonnal az ellencsapást, de a személyisége nem teszi alkalmassá, hogy egy csapat vezetője legyen.
Ez a meglátásom vele kapcsolatosan. Kádár Annamária úgy írja a könyvben, hogy “a mesehős projekciós felületet biztosít az elutasított, ugyanakkor általunk birtokolt tulajdonságoknak, mivel csak arra tudunk nemet mondani, amit valahonnan ismerünk”. És azt kell mondjam, hogy igaza van. Oikawa Tooru jelenléte számomra azért toxikus a Haikyuu!!-ban, mert a múltból visszamaradt frusztrációi az elakadásaira utal. Az elakadás a kulcsszó. Néhány, múltamból fakadó elakadás csak most került a felszínre, amin a pszichológusommal együtt dolgozok most. Kádár Annamária így folytatja: “Ezek olyan tulajdonságok, amelyekről nem akarunk tudomást venni, amelyektől szabadulni szeretnénk. Ezek a nem vállalt, elutasított, negatív értékek és hibák szintén a sajátjaink, amelyek befolyást gyakorolnak a viselkedésünkre.” Nincs mit szépíteni, Oikawa Tooru-ben olyan viselkedést láttam meg, amit rettenetesen gyűlölök magamban. És hogy még mindig forr a vérem, amikor azt kell elemeznem, hogy mi a bajom Oikawával, jelzi, hogy még mindig van dolgom magammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése