Eddig vagyok - Família Kft. Musical

Nagyon rég nem írtam a Família Kft.-ről, pedig kifejezetten szerettem. És itt inkább a múlt időn van a hangsúly. Ugyanis az egyik fő oka annak, hogy rég nem írtam a sorozatról, az az, hogy ma már sokkal árnyaltabban látom az egész jelenséget. Hogy miért szerettem annyira annak idején? Mert egyfajta idealizált életet láttam benne. És még csak nem is feltétlen az anyagi oldalát nézve, bár kétségtelen, hogy szép dolog villágban lakni és láthatóan sok minden megadatott a családnak, sokkal inkább az a fajta családi kohézió tetszett, amit és ahogy láttam annak idején a sorozat szereplőit. Ezt a magam módján úgy igyekeztem idealizálni, hogy majd nekem is ilyen házas életem lesz, több gyerekkel. Annak ellenére, hogy sokkal inkább csendes és introvertált vagyok, tetszett az a pezsgés, az a nyüzsgés, amit a sorozatban láttam. Ezt akartam leképezni felnőtt koromra. Nos, ebben még nem arattam sikert, de még nem késő. Már csak azért sem, mert egy fontos tényező miatt látom másképp az egész sorozatot. Mindennapjaink problémáit dolgozták fel egy-egy epizód keretében? Többnyire. Annak megfelelő érzelmi érettséggel kezelték a krízishelyzeteket? Aligha. Ez az, ami miatt ma már inkább hanyagolom a sorozatot, de ha engedek az érzelmi intelligencia elvárásából, akkor azért még jól tudok szórakozni egy-egy részen. Effektíve ez a célja, hiszen nem véletlenül vígjáték.

A musical 1993 nyarán ment az Operettszínházban, egészen pontosan abból az elhatározásból kiindulva, hogy szerettek volna egy hosszabb történetet feldolgozni, ami nem fér bele 25 percbe. Ezt egyébként később megoldották, mert nagyjából 1996 körül kezdtek el jönni a dupla epizódok, amikor 2×25 percben dolgoztak fel egy hosszabb történetet. A musicalt pedig a TV is bemutatta 1998 nyarán, amikor a sorozat szereplői vélhetően nyári szabadságukon voltak. Nem feltétlen egy az egyben mutatták be az egészet, hanem a színészek, mint a család tagjai kommentálták az adott jelenetet, mielőtt bejátszották azt. Itt hallottam először a musical dalait, aztán még sokáig, hiszen felvettem videokazettára és akkor sokszor visszanéztem. Szerettem, több dalt is szívesen hallgattam vissza. Az alábbiakat hallgathatjuk az albumon:

1. Família Kft. szignál
2. Eddig vagyok
3. Néhány éve
4. Búcsúdal
5. Tan-Dem
6. Mami, mi ma elmegyünk
7. Hully-Gully
8. Jaj, a szerelem szörnyű
9. Időben érkezem
10. Első felvonás finálé
11. Vodka, lóverseny meg a bridzs
12. Megöl ez a csend
13. Munkadal
14. Emlék
15. Az élet nem kék
16. Második felvonás finálé
17. Família Kft. vége főcím zene

Az albumot egyébként csak később, 2006-ban szereztem be és először kazettán. Eleinte csodálkoztam, mert kifejezetten rossz minőségben szólalt meg, na mondom, biztosan rossz példányt vettem magamnak, de különösebben nem zavartattam magam miatta. A CD csak később lett meg és amikor azt hallgattam, kénytelen voltam konstatálni, hogy nem a kazettával van a baj, a felvétel alapból ennyire rossz minőségű. Most két eset lehetséges: Vagy a színházból vették fel, ahogy egy koncertet, de igazából még ez sem menti meg a hangminőséget, mert egy koncertalbum is lényegesen jobban szól ennél. Vagy a másik az, hogy stúdióban vették fel, de akkor olyan, mintha házilag vették volna fel. Itthon az én egyszerű, olcsóbb eszközeimmel gyártok ilyen minőséget, mint amit ezen a CD-n lehet hallani. Ráadásul sokkal inkább az utóbbi a valószínű, mert én, aki látta a TV-ben a musical-t, biztosra tudom mondani, hogy a dalok az albumon másképp szólnak, mint ahogy ott előadták. Hogy volt-e több előadás, azt ugyan nem tudom, mert az még épp lehet, hogy egy másikon rögzítették a dalokat, de ha mégis stúdióban vették fel a dalokat, akkor nincs mit szépíteni: az album hangmérnökei, zenei vezetői elképesztően borzalmas munkát végeztek.

És a dalok? Ha engedünk az elvárásainkból, annyira nem rosszak. Nyilván nem hallgatható ki belőle egy az egyben az egész musical, de néhány dal címéből ki lehet következtetni, hogy ki énekelte. Persze annak, aki követte a sorozatot és ismeri a szereplőket. Meg lehet hallgatni, és egyébként ezen az albumon hallható Geszti Péter, a sorozatnak írt elhíresült dala, a Tan-Dem. Azt a dalt egyébként a Rapülők tagjai írták. Ekkor volt az, hogy a sorozatban az ikrek Rapülők-ös pólóban szerepeltek, ami azért volt baromira kellemetlen, mert gyerek létükre felnőtt méretű pólót kaptak és borzalmasan állt rajtuk. Ahelyett, hogy gyártottak volna nekik 1-1 gyerekméretű pólót. De hát a sorozat arról is ismert volt, hogy sok reklámanyag volt elhelyezve. Több cég terméke is úgy volt elhelyezve, hogy a nézőnek is jól látható legyen. Szóval, ahogy írtam feljebb, a dalok elmennek, szövegileg nyilván nem kell mélyenszántó gondolatokat várni. Ahogy zeneileg is meglehetősen egyszerű. A többségét szintetizátorral vették fel, legfeljebb gitárral kiegészítve és érzékelhetően nem fordítottak komoly figyelmet arra, hogy a dalok valami innovációt, valami forradalmi újítást tartalmazzanak. Ezzel egyébként nincs is bajom, hiszen a célnak (nevezeten a szórakoztatás) megfelel, ami inkább nem tetszik, hogy több színész is nem tud énekelni. Például Kárász Zénó (Szép Ádám) nem kapott önálló dalt és nem is énekel valami sokat, de azt a keveset is kifejezetten kellemetlen hallani. Ahogy Esztergályos Cecíliát sem az énektudása miatt szeretjük. A többiek elmennek.

Ma már inkább csak nosztalgiából érdemes hallgatni a dalokat, aki szerette a Família Kft.-t, a belőle árasztott életérzést. Lehet szeretni egyébként, nem egy ördögtől való a sorozat ötlete. Néha még én is szívesen nézem, ha másért nem, akkor azért, mire motivált. Mert abból a szempontból nem ártott nekem. A dalok elmennek, egyedül a hangminőség az, ami borzalmas. A többi a tőle elvárható színvonalhoz képest rendben van.

Ének: 6/10
Zene: 6/10
Szöveg: 5/10
Hangszerelés: 3/10
Borító: 4/10
Hangulat: 8/10

+ Aki szerette a Família Kft.-t, ezen dalok által újra élheti a sorozatot.
– Rettenetes hangminőség

Hayashibara Megumi és Okui Masami együtt a színpadon

Sokszor írtam már arról, hogy Hayashibara Megumi és Okui Masami együtt voltak azok, akik bevittek a japán könnyűzenébe. Ezért is van az, hogy legendásnak tartom a duettjüket, közös számaik akkor, 2006-ban nagy hatással volt rám. Azóta persze nagyon sok minden történt, de akkoriban annyira nagyra tartottam a közös dalaikat, hogy nem értettem, hogy miért nem volt 1995 után folytatása. Illetve van egy kevésbé ismert közös Slayers daluk 1997-ből a Nemurenai Yoru wa..., de ha biztos, hogy ha énekesnők között létezik shippelés, akkor én ezt tettem velük. Persze semmi szerelem meg párkapcsolat, egyszerűen annyira ikonikusnak tartottam az előadásukat, hogy akartam, hogy legyen még közös daluk, vagy akár kislemezük is. Egyszerűen nem hittem el annak idején, hogy nincs folytatása. Ma már ez az érzés sokat szelídült, de azért jó volt látni őket néhány éve közös képeken és hogy azért csak megvalósult az, hogy felléptek együtt. A legutolsó közös fellépésük a Slayers 30. évfordulója alkalmából tartott koncerten volt. Fel is került a YouTube-ra (azóta törölték a videót).

Persze, nagyon kíváncsi voltam, hogy mire képesek együtt 25 év után. Sajnos az igazat megvallva, csalódás volt ez a közös fellépés. Az egyik, hogy Hayashibara Megumi eléggé küzdött néhány hanggal, hogy kijöjjön, de ami engem sokkal jobban foglalkoztatott, hogy semmilyen kémiát, semmilyen szimbiózist nem láttam közöttük a színpadon. Tényleg, mintha csak a koncert miatt összeálltak volna egy dalra, de egyébként azt érzékeltem, hogy az évtizedek során annyira másfelé sodorta őket a szél, hogy a közös dalokon kívül semmi nincs, ami összetartja a két énekesnőt. Nem nagyon volt interakció közöttük, nagyon a közönséget sem buzdították énekre, tapsra, mintha csak kötelesség lett volna részükről ez a koncert.

Mondjuk kettejük közül inkább Hayashibara Megumi-t éreztem távolibbnak lélekben, mintha Okui Masami akarta jobban a közös fellépést. Őt éreztem lelkesebbnek, nála érzékeltem, hogy inkább akarja a duettet. Ami azért érdekes, mert a kettejük jelenlegi karrierjét figyelembe véve még mindig Hayashibara Megumi-hoz áll közelebb ez a stílus. Azért Okui Masami a JAM Project-tel meg a rockosabb dalaival egyértelműen más irányt vett az énekesnői karrierje, de ebből a fellépésből nekem az jön le, hogy az a korszak, az a duett Okui Masami-nak volt fontosabb.

Nagyon sajnálom, úgy néz ki, hogy nincs értelme "vágyakozni" egy közös dal vagy kislemez után, mert ebből inkább az érződik, hogy az már nem az ő vágyuk. De sebaj, azért volt őket együtt látni, mint egy régi vágy beteljesülését. Azért az én szívemben ők egyek maradnak, mint két nagyszerű énekesnő.

Néhány mostanság olvasott könyv

Néhány napja befejeztem Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. És hát azt kell mondjam, hogy nagy szükségem volt erre a könyvre, de minden szempontból. Egyrészt szükségem volt egy innovatív pszichológiai könyvre. Egy olyanra, amit eddig nem olvastam, így az újdonság erejével is hat rám, nemcsak a belső tartalma miatt. Ettől a könyvtől ezt maximálisan megkaptam. Sokat tanultam tőleg és sokat segített abban, hogy jobban megértsem magam. Nem is tudom, hogy létezik-e magyar nyelven még egy olyan könyv, amelyik ennyire a transzgenerációs szemléletre fókuszál. Ha nem, akkor komoly hiányt tölt be ez a könyv, amiről azt gondolom, hogy minél több emberhez el kell jutnia, mert nagyon jó útmutatást ad a saját elakadásaink okának megértésére.

Egyedül annyi, hogy a címekből arra következtettem magamban, hogy ír még a szerző néhány otthon, magunkban is alkalmazható terápiát, ami segíthet, de ez elmaradt. Azt persze, nem vártam, hogy komplett gyógymódot ír le, mert arra azért a könyv terjedelme nem ad lehetőséget, másrészt mindenki problémája egyedi, ezért mindenkin másképp kell alkalmazni a különböző terápiákat, harmadrészt meg kiürülnének a rendelők, ha mindenkihez eljutna és akkor miből élnének a pszichológusok?

De önmagában az nagyon jó terápiás módszer volt olvasni a különböző példákat, történeteket, amivel Orvos-Tóth Noémi illusztrálta a mondandóját. Azokat a saját példámra vonatkoztatni, így is volt egy-két olyan dolog, amibe megrázó volt belegondolni. És attól, hogy befejeztem a könyvet, nem szakítottam meg vele a "kapcsolatot", mert most hangoskönyv formájában hallgatom. Maga a pszichológus előadásában hallgatható és így is nagyon jó, mert nagyon kellemes hangja van és hatásos az előadása.

Mindenesetre könyvekkel haladok tovább, mert most Almási Kitti: Ki vagy te? című könyvét olvasom tovább. Ezt elkezdtem olvasni akkor, amikor megvettem, de kb. a 100. oldalnál félbehagytam. Most jól jön, mert kiváló kiegészítése Orvos-Tóth Noémi könyvének. Almási Kitti munkásságát egyébként élénk érdeklődéssel követem, a YouTube-on is meg szoktam nézni az éppen aktuálisan kitett videóit. Őt azért szeretem és azért ajánlom jó szívvel, mert nagyon jó gondolatai vannak egy adott témával kapcsolatban. Főleg az tetszik, hogy nemcsak napjaink emberét foglalkoztató témákkal foglalkozni, hanem szokott hozzászólásokra is reagálni egy-egy videó keretében. Főleg kritikákra reagál, amiket szokott kapni, ezekre is nagyon jókat szokott mondani. Nagyon tetszik, hogy érzékelhetően teljes mértékig tiszteletben tartja és jogosnak gondolja a negatív észrevételeket és ezekre nagyon jó reakciókat ad.

Egyelőre ez az egyetlen könyv, ami megvan tőle, de tervezem a többit is beszerezni. Emellett a videói, Facebook postjai alapján tudom nagyjából megítélni, hogy ő melyik oldaláról érinti az emberi lélek dolgait. Ő nem megy vissza generációkig, hogy szemügyre vegye az emberi viselkedés rejtett okait, kifejezetten a mi életünkben, gyerekkorunkból keresi a baj forrását, illetve ha visszamegy a szülőkig, akkor csak addig, amíg mi megszülettünk. Tehát máshonnan szemléli a dolgokat, de nagyon innovatív és progresszív a mondanivalója, nagyon értékesnek tartom a munkásságát.

Aztán van itt két könyv, ami egyelőre úgy néz ki, hogy inkább csak kiegészítésnek lesz meg. Habár nem írok manapság a röplabdáról, de azért érdekel. Sokáig szemeztem a könyvvel, de azért csak most vettem meg, mert a Libriben az utolsó darabokat árusították ki 50% kedvezménnyel. Így tudtam annyiért megvenni, amennyiért nekem megéri. Sajnos a baj az, hogy még így is drága volt, ugyanis ahogy írva van a bal alsó sarokban: tanároknak, edzőknek, versenyzőknek ajánlott és nincs ott, hogy kezdőknek. És tényleg nem ajánlható kezdőknek, ugyanis a magyarázatok többségében nehezen érhetők és az is furcsa, hogy az ábrákat is piktogramokkal oldották meg és abból is elég nehezen vehető ki, hogy egyes gyakorlatokat pontosan hogyan is kell kivitelezni. Úgyhogy tényleg nem kezdőknek készült a könyv, ami azért baj, mert a röplabda annyira nem elterjedt sportág és hirtelen nem is tudok más kézikönyvet, ami segíthetne elsajátítani az alapokat.

Ezt meg arra az esetre, ha eljutnék egyszer Horvátországba. Mivel szeretek nyelveket tanulni ezért szívesen megtisztelném a horvátokat azzal, hogy az anyanyelvükön beszélek hozzájuk, ha majd ott fogok nyaralni. Egyébként valahányszor szláv nyelvet olvasok, mindig elgondolkodok azon, hogy lehet az, hogy a magyar az egyedüli olyan nyelv, amelyik egyik másik nyelvhez sem hasonlít. Úgy érzem, hogy sokkal jobb lenne, ha valamelyik szláv nyelv lenne az anyanyelvem, mert azzal már lenne belépőm a többi szláv nyelvhez és mivel annyira nem egyedi, ezért a többi nyelvet is könnyebb megtanulni. Mindenesetre nem ebből a kis könyvecskéből érdemes elkezdeni a horvát nyelv megtanulását, mivel ebben kész mondatok vannak mindenféle nyelvtani magyarázatok nélkül, ezért érdemes egy nyelvkönyvet keresni. De ez kiegészítésként, 275 forintért miért is ne?

Top 10 kislemez

12 éve használom a Last.fm-et, azt elég jól látom, hogy mely albumokat hallgatom a legtöbbet, de hogy mely kislemezet... Azokat nehéz átlátni, mert egybe teszi az albumokkal. Ezért szedtem össze egy 10-es listába az eddig valaha legtöbbet hallgatott kislemezeket.

1. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (738)
2. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Give a reason (683)
3. Hayashibara Megumi: Proof of Myself (652)
4. Hayashibara Megumi: Successful Mission (628)
5. Suzuki Yuuto: Garden of Eden (594)
6. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (579)
7. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along (571)
8. Hayashibara Megumi: Plenty of grit (545)
9. JAM Project: Breakthrough (527)
10. Hayashibara Megumi: A HOUSE CAT (443)

Felettébb meglepő... Azt tudtam, hogy csak japán kislemezek fognak szerepelni, de hogy a 10-ből 6 Hayashibara Megumi kislemez, az azért szép. Nem hiába, mégis csak ő vezetett be a japán zenébe és ennek kitörölhetetlen nyoma marad.

Talált kép az r.o.r/s-ről

Tegnap teljesen véletlen találkoztam ezzel a képpel, amihez még soha nem volt szerencsém.

2006 óta ismerem az r.o.r/s-t, de ezzel a képpel még soha nem találkoztam. Sok képet őrzök a duóról, mert annak idején, 2003-ban, amikor készítették az egyetlen albumukat, akkor vezettek blogot is, onnan sokáig elérhetőek voltak a képek, azokat mind lementettem annak idején, de ezzel csak tegnap találkoztam. Nagyon jól sikerült a kép, a formáció furcsasága, hogy a két kislemez és az album borító képekein láthatóan igyekeztek "egyformává" tenni a két énekesnőt, ezen a képen viszont jól megkülönböztethető Yonekura Chihiro és Okui Masami. Jól látom, hogy melyik melyik, ráadásul az egyéniségük is kivehető. És ezért nagyon tetszik ez a kép.

Mai napig azt tartom nagyon furcsának, hogy a két énekesnő szólókarrierje valójában hasonló, mégis az r.o.r/s-re egy olyan zenei stílust találtak ki nekik, ami ugyan ül, meg szívesen hallgatom az egyetlen albumukat, a dazzle-t, mégis én nagyon szívesen hallgatnék egy olyan albumot tőlük, ahol a saját stílusuk és egyéniségük szólal meg. Az egy nagyon-nagyon jó album lenne.

Okui Masami dalok a terápiához

Ahogy az előző postban írtam a terápiáról és írtam arról a bizonyos Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST dalról, amit hallgattam, eszembe jutott, milyen más dalok lehetnének ideálisak az imaginációs terápiához? Az volt az érdekes, hogy amíg más-más előadóktól legfeljebb néhány dal jutott eszembe, Okui Masamitól egy komplett albumra való összejött fejben. Ezeket listáznám:

1. Friends
2. spirit of the globe
3. Tenohira no Kakera
4. Maria
5. Moon
6. CHAOS
7. Hoka ni Nani ga?
8. Ajisai
9. Chou
10. Shounen
11. lotus
12. Sayonara
13. DEVOTION
14. strawberry fields
15. NECESSARY
16. Mitsu
17. SOUL MATE
18. I wish
19. INSANITY
20. TOTAL ECLIPSE
21. Melted Snow
22. Akasha
23. Dear
24. Hikari he ~I pray to be given~
25. THE COUNTDOWN

És ez komoly, 25 olyan Okui Masami dal van, ami nagyon komolyan elgondolkodtat az élet nehézségeiről. Ezért is van az, hogy 15 éve töretlen rajongója vagyok és nagyon szeretem őt, mert a szomorú dalainak többségével teljességgel azonosulni tudok és nagyon átérzem, hogy miről énekel. Persze nem mindegyikkel, mert például nincs a listán a Kaze ni Fukarete vagy a Dareka ga, Dareka wo amikkel a mai napig nem tudok, mit kezdeni, de itt van 25, ami szinte egy bő válogatásalbumnyi.

Egyénileg is alkalmazható terápiák

A múlt héten vettem meg Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. Nem feltétlen könnyű olvasmány, mégis annyira megtetszett, hogy hangoskönyv formájában is megvettem CD-n. Ezt néhány hónapja Békéscsabán a pszichológusom ajánlotta, ahogy egy-két szót említettem neki a családon belüli viselkedésekről és kísérteties hasonlóságokat fedezett fel a szüleim és a testvéreim közötti viselkedésekben. Már akkor utánanéztem a könyvnek, hogy milyen és ahogy belelapoztam, már akkor tudtam, hogy ez tényleg jó könyv lehet, de azért csak most vettem meg, mert a Hollandiai tartózkodásom legnagyobb tanulsága az volt számomra, hogy valójában nekem is van dolgom az őseimmel, de másképp.

De az a bizonyos "másképp" kellőképpen erős ahhoz, hogy okozzon nehéz időket számomra. De igazából nem bánom, mert mindig egy kicsit jobban érzem magam utána. Ugyanakkor azt is érzékelem, hogy ez egy lassú folyamat, mert az egy dolog, hogy kérdezem anyámat, nővéremet (apámat már nem tudom, a bátyámmal meg nincs komoly testvéri kapcsolatom) és kiderülnek titkok és úgy érzem, hogy megvilágosodtam általuk, egy kicsit többet tudtam meg magamról, de a valódi változás csak lassan történik meg. Az utóbbi napokban, hetekben előfordul, hogy nehezebben alszok el éjjel, mert azon kattog az agyam, hogy ha tudok dolgokat, akkor miért nem történik változás? Hiába tudom aggyal, hogy a változás valójában lassú folyamat és hogy nem érdemes siettetni, de a lassúsága néha annyira megijeszt, hogy olyan érzésem van, hogy valójában nincs is ebből kiút, ezzel együtt fogok élni amíg élek.

De talán mégsem. Most kb. 185. oldalon tartok és eddig két olyan terápiáról olvastam a könyvben, amit egyénileg is lehet alkalmazni. Az egyik könnyebb és gyorsabb: El kell képzelni egy virágot és körül kell írni, hogy milyennek látod. Nincs részletezve a célja, de ezt úgy képzelem el, hogy ennek az az értelme, hogy a virág képében leírjuk azt, hogy milyennek látjuk magunkat. Én ezt tovább is gondoltam magamban és leképeztem magamban azt is, hogy ideális esetben hol van ez a virág és hogy néz ki? Ez motiválhat a változásban.

A második terápia sokkal erősebb és kell hozzá mentális felkészültség. Még a nevére is emlékszem: imagináció (40. oldalon van) és az a lényege, hogy relaxált, meditált állapotban képzeljünk el egy számunkra nagyon fájdalmas gyerekkori, múltbéli emléket és éljük bele magunkat nagyon. Ezután tegyük bele az emlékképbe a jelenkori énünket és védjük meg magunkat és vigasztaljuk meg magunkat belül. Ennek az a jelentősége, hogy az agy egy idő után az új képet fogadja el valóságként. Habár a pszichológus erről nem írt, de ahogy kipróbáltam magamon, arra jutottam, hogy ennek több jelentősége is van:

1. Megtanuljuk elfogadni a múltat olyannak, amilyen.
2. Az új kép által, amit képeztünk, megerősödhetünk, megtanulhatjuk megvédeni magunkat a jelenben.
3. Oldódnak a gátlások, blokkok, ha szembenézünk önmagunkkal.
4. Ezáltal pedig jobban tudunk funkcionálni az életben, nőhet az önbizalom.

Amikor ezt kipróbáltam, ezt a dalt hallgattam:

Maga az anime (Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru) egyébként is aktuális, mert újra nézem és azt kell mondjam, hogy még most is 10/10 számomra. Ez a dal többségében akkor szól az animében, amikor Kurahara Kakeru fájdalmas múltját idézik fel, úgyhogy ebből a szempontból is ide illik. A dalt egyébként 2019 decemberében fedeztem fel magamnak, amikor úgy gondoltam, hogy az akkori szerelmi bánatra ez a dal "korrelál". Elkezdtem hallgatni és olyan sírógörcs jött rám, hogy azt se tudtam, mit csináljak magammal. Azóta fájdalmas hallgatni számomra ezt a dalt, de pont ezért is választottam erre a terápiára, mert remek alkalom arra, hogy szembenézzek a múltam fájdalmas részével. És valóban. Elég jól ismerem Hayashi Yuuki zeneszerzői munkásságát és bizton állíthatom, hogy ez a dal, a Genjitsu a legfájdalmasabb, amit valaha írt animének. Részint ijesztő is a címe, hiszen a "Genjitsu" jelentése "Valóság" és azért is volt fájdalmas hallgatni ezt a dalt korábban, mert mindig felmerült bennem a kérdés, hogy ez lenne a valóság? Csak fájdalomból és reménytelenségből állna? A mai napon arra is rászántam az időt, hogy magát a dalt is jobban értelmezzem, elemezzem és kiderült számomra, hogy a dal valójában másról szól. Ahogy hallható, három részből áll, amit én a következőképp értelmezek:

1. Maga a fájdalmas esemény újra megélése. Az, hogy csak a zongora szól és semmi más, annyira keménnyé, súlyossá teszi a dalt, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja érzelmek nélkül. Mert pont emiatt látok magam előtt egy sötét képet, ahol egy szenvedő gyerek látható és hiába ordít segítségért, nem megy oda hozzá senki, így egyedül marad.
2. Az előző pont következménye: A reménytelenség, már-már a nihilizmus érzése. Jó eséllyel szintetizátorral szólaltatták meg a dallamokat, de hogy mennyire súlyos, az valami eszméletlen. Gyerekkoromban visszatérő álmom volt, hogy egy sötét szobában próbálok villanyt kapcsolni, de olyan gyenge a fény, hogy alig lehet látni. Majdhogynem jobb a teljes sötétség. Ez mindig nagyon megijesztett. Ezeket a képeket hozza vissza ez a rész, a traumatizált élmény következményét. Amikor hiába is várok fényt, egyszerűen alig látok bármit is.
3. A záró téma viszont optimista. Mintha azt az érzést keltené, hogy van kiút. Ettől lesz teljes a dal, mert mintha utat mutatna kifelé, hogy másképp is lehetne élni, csak keményen kell küzdeni érte. Ez a valóság, ezáltal nyer értelmet számomra a dal címe.

Így ez a dal remek lehetőség a terápia egyéni alkalmazására. Azt tapasztaltam magamban, hogy valójában nem is a múlt feltárása a legfájdalmasabb, hanem amikor belép a jelenkori énem, hogy a gyerekkori énem védelmére keljek és megvigasztaljam magam. Ekkor könnyeztem. Valószínűleg azért, mert valójában ez hiányzott az életemből. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem voltak barátaim, soha nem védett meg senki, meg nem kaptam szeretetet, de az igazán fájdalmas, traumatikus élményeket egyedül éltem meg és akkor szinte soha nem volt mellettem senki. Azokból az időkből hiányzik az a fajta szeretet, amit most magamnak megadok.

Igazából ez addig fájdalmas, amíg benne vagyok. De ahogy kijövök belőle és kívülről elemzem a megélt dolgokat egy kicsit erősebbnek érzem magam. Mert tényleg segít elfogadni a múltban legtörtént eseményeket és még egy fontos dolog: Segít függetlenedni, mert ezáltal nem mindig a másiktól várjuk a segítséget, hanem megtanuljuk magunkat megvédeni, ha éppen nincs mellettünk senki. Persze barátokkal, szeretett emberekkel teljes az élet, de hogy ennek milyen hosszútávú következményei lehetnek azt még nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy csak jó lehet.

Meg pont ezért nem értem néhány barátomat. Vannak, akiket már évek óta ismerek, tudom, hogy miken mennek / mentek keresztül és azt érzékelem, hogy nem történik náluk érdemi változás. Ez azért gondolkodtat el, mert látom és érzékelem rajtuk, hogy ugyanannyi energiát emészt fel náluk (vagy akár többet is) az, hogy szenvednek és nem keresik (személyes megítélésem szerint) a kiutat, mint az, aki küzd magáért, akinek az útja legalább annyira göröngyös, de legalább megadja magának az esélyt arra, hogy jobb élete legyen a jövőben.

Ami a könyvet illeti, azt gondolom, hogy a megmaradt 100 oldalban még több megoldás, javaslat is lesz olvasható, azokat is ki fogom próbálni és az eredményességéről be fogok számolni.

Visszatérés... De milyen?

Most (vagyis még van) 2021. nyári MondoCon, amit szeretnék rövidre zárni, mert nagyon rosszra sikeredett. Talán azt se túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt évek legrosszabb MondoConja volt ez, ha nem is a valaha volt legrosszabb. Hogy most ez a járvány tett be embereknek, én nem tudom, de az biztos, hogy néhány ismerőst kifejezetten rossz állapotban találtam. Legalább is személyes megítélésem szerint. A szervezés is állítólag nagyon rossz volt, de ebből azért nem éreztem sokat, mert nekem előre megvolt a jegy, így elég gyorsan bejutottam, de igen... Állítólag már a bejutás is sok időbe telt.

Ami a magam részét illeti, azért is vártam nagyon, mert azt gondoltam, hogy másfél évnyi szünet után kifejezetten jó lesz találkozni személyesen azokkal, akikkel régen nem, de még nekem is furcsa volt a saját viselkedésem. Eléggé nehezen találtam meg a karaoke termet, tekintve, hogy a főépületet most ledózerolták és felújítják, ezért semmi nem ott van, ahol lenni szokott. A karaoke teremmel általában az szokott lenni, hogy ha nem a megszokott helyén van, akkor mindig valahol teljesen eldugott helyre kerül. Ez most sem volt másképp. Egy kis épületben volt, valahol az egész csarnok szélén és annak is az emeletén. Vele szemben volt az AMV verseny eredményhirdetése. De a karaoke terembe betérve egy darabig az utolsó sorban ültem és féltem előre menni a többiekhez. Valamilyen furcsa okból kifolyólag volt ilyen "mit keresek én itt?" jellegű érzésem, amit pont most, másfél éves szünet után vártam a legkevésbé, hogy előjön. De valószínűleg azért volt ilyen érzésem, mert az évek során sok változás történt bennem és mivel nekem a karaoke leginkább 2009-2012 között volt nagyon jelentős és mivel az arcok lényegében nem változtak, ezért olyan érzésem van, mintha beragadtam volna egy 10 évvel ezelőtti állapotba. Volt már korábban is ilyen gondolatom, de mivel úgy voltam vele, hogy azért mégiscsak jó buli van, jó találkozni a karaokés arcokkal, ezért nem zavartattam magam miatta komolyabban. Mostanság jött ez elő komolyabban. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez volt az utolsó MondoConom és karaokém.

Mondjuk úgy, hogy a mostani előadásaimmal tartottam a búcsúkoncertet? Hát akkor tragikus egy búcsúkoncertem volt, mert kétszer léptem fel. Az első még csak-csak, de a második annyira borzalmas volt, hogy fel kellett adnom. Elsőként egy JAM Project dalt énekeltem a New Blue-t (Super Robot Wars V), amire mondhatnánk, hogy jól ment, de valójában nem, mert túlzottan erősen mentem neki a hangoknak. Tudtam, hogy ha ezzel a lendülettel éneklem ki a legmagasabb hangokat, alsó hangon hetekre kicsinálom a torkomat, de hallottam olyan esetet, akinek soha nem jött vissza a hangja, mert túlzottan magasan énekelt. Ezt nem akartam megkockáztatni, úgyhogy elengedtem a magas hangokat. De érzelmileg megpróbáltam visszaadni azt, amit jelent számomra a dal, nem tudom, hogy mennyire jött át. A másik dal, amit egyszerűen muszáj voltam félbehagyni, az a Haikyuu!! - I'm a Believer-je volt (SPYAIR). Ebben azért volt bizalmam, mert ahogy próbáltam magát a dalt, azt érzékeltem, hogy a legmagasabb hangok nincsenek annyira magasan, mint az Imagination esetében, de itt is elég durván nekimentem az elejének és itt is tudtam, hogy baj lesz. Az első refrén még ült, de a másodiknál muszáj voltam visszavonulót fújni és mondani, hogy állítsák le, ez így nem megy. Rosszul is lettem, mert ugyanúgy levegőtlen volt a karaoke terem. Hiába volt ablak, ajtó, próbáltak kereszthuzatot csinálni, de semmi. Ekkor én is rosszul viselem a meleget, mert nem jár a levegő. A fülledt, poshadt, 35-40°C-os levegő van a teremben. Rettenetesen izzadtam és a levegő sem volt jó.

Egyébként másodikként a Kaguya-sama wa Kokurasetai? Tensai-tachi no Renai Zunousen: DADDY! DADDY! DO! dalát akartam énekelni, amit konkrétan ezen a héten csináltam meg. Kérdeztem is Tukeinont, hogy belefér-e még, azt mondta, hogy igen, láttam is, hogy törölte a frissen feltöltött fájlok listájából. Viszont a listában nem volt benne, úgyhogy nem tudtam elénekelni. Meg is kérdeztem Tukit, hogy történt-e valami, hogy nem tudta feltölteni, de elmondása szerint feltette. Úgyhogy azt se tudtam énekelni, amit akartam, úgyhogy mostanra tényleg összejöttek a dolgok.

A rossz énekem után döntöttem el, hogy vége. Kimentem a teremből, hogy jobban legyek, a szabadtéren nézelődtem és ahogy elemeztem magamban a látottakat, próbáltam magamban új értelmet keresni a MondoConnak, de nem sikerült. Oda jutottam magamban, hogy nekem inkább a kisebb, szerényebb rendezvények az ideálisak, ahol az átlagéletkor is magasabb. De ez még formálódik a fejemben, most még erősen azt gondolom, hogy most voltam utoljára. De ez őszre változhat.

Az énekverseny is olyan furcsa volt. Amit hallottam énekeket, annyira nem voltak rosszak, de nekem kevés tetszett. Azért lennék egyébként alkalmatlan zsűritagnak, mert sokkal inkább a személyes értékrendem szerint értékelnék egy éneket, semmint "szakmai" szempontból. Két példa:

1. Egy kínai lány Neon Genesis Evangelion: FLY ME TO THE MOON-t énekelt, de erősen jazzes stílusban. Azt tudom, hogy ez alapvetően egy nagyon régi dal, az animéhez csak utólag került. Az animés változat pont azért tetszik, mert kevésbé "művészi" (jazzes) az ének, de a lány, aki most versenyen énekelte, visszavitte jazzes stílusra, emiatt egyáltalán nem jött át érzelmileg a dal mondanivalója.
2. Egy másik lány az Anasztázia: Volt egy régi december című dalt énekelte. Végig tisztán énekelte, de túlzottan erős volt az ének. Így akart nyomatékot adni a dal mondanivalójának, de nem éreztem, hogy tényleg átérzi, hogy miről szól a dal.

Egyiknek se adtam volna magas pontszámot, 6-ra értékeltem volna 10-es skálán. A tiszta ének mellett fontos számomra az, hogy érezzem, hogy érzi az énekes a dalt, a fenti két eset közül egyik esetben sem éreztem ezt.

Ami történt még, hogy wakával mentünk az Árkádba enni. Én a McDonald's-ba mentem a McMenü Pluszt enni, mert ismét jár Coca Colás pohár, és akartam egy sárga színűt magamnak. Ez most meglett. Szerencsére időben mentünk vissza, mert épp kezdődött az énekverseny 2. fordulója. Bár sajnos az ő szempontjából mindegy, mert most nem jutott tovább. Az ő előadását pont nem láttam, úgyhogy nem tudom megítélni, hogy milyen volt. A második körösök egész jók voltak, nem sokkal utánuk énekeltem a hagyományosban, utána hagytam el a karaoke termet, úgyhogy nem tudom, hogy ki nyert.

Igazából az is gond volt, hogy olyan üresnek tűnt az egész. Jóval kevesebb videojátékozási lehetőség volt, úgyhogy most effektíve kevesebbet kaptunk a pénzünkért. Árusok nagyjából voltak, de úgy az egész olyannak tűnt, hogy vannak is meg nincsenek is. Érzékelhetően nem voltak sokan most conon.

Egyébként bagszinál aludtam most. Vele is régen találkoztam már személyesen, volt is miről beszélgetni. Szegényt, kicsit sajnáltam is, vele is történtek dolgok, őt is megviselte a karantén. El is gondolkodtam azon, hogy a többiek is most megbolondultak, hogy frissen szabadultak a karanténból, azért volt annyira furcsa a MondoCon, vagy én nem találom ennyire ott a helyem? Valószínűleg mind a kettő. De nem akarok pálcát törni a többiek fölött, ők rendezzék le magukban a dolgaikat (ha tényleg jól láttam) én lerendezem a magamét (nekem van mit...). Nem tudom, hogy fogok erről később gondolkodni, de most inkább azt mondom, hogy nem megyek többet. Többször gondoltam magamban arra, hogy Hollandiában, Amszterdamban milyen lehet az AnimeCon. Igen, mert Hollandiában még ANIMECON a rendezvény neve. Biztos tele van izgalmakkal. Elvileg idén decemberben szerveznek egyet. Bárcsak itt lehetnék...

Hollandiában vásárolt Blu-rayek

Mivel Hollandiában (többek között) ugyanúgy jelennek meg Disney Blu-rayek, a legújabb filmekből is, ezekből akartam venni magamnak egyet. Egyrészt gyűjteménybe, másrészt ezáltal is gyakorolni a nyelvet. A legolcsóbb megoldásnak a BoekenVoordeel tűnt, ahol annyiért adták az új Blu-Rayeket, mint a CeX-ben a használtakat. A használt Disney Blu-rayek külföldön is relatíve magasabb áron vannak, olyannyira, hogy megéri jobb helyen újonnan venni, mert semmivel sem drágább.

A holland változatokon általában hollandul és franciául rá vannak írva a információk, mert így Belgium egész területén szintúgy tudják értékesíteni. A Mulannak nagyon örültem, hogy meg tudtam venni, hiszen továbbra is az nálam a #1 Disney klasszikus, ezért azt mindenképp szerettem volna. Mivel Magyarországon nem jelent meg a film Blu-rayen, ezért most láttam először a filmet Full HD-ben és bizony, megérte. Ami a hangot illeti, csak az angol szinkronnak van mbps minőségű hangja, a többi jellemzően 640 kbps minőségben szól. Tehát, veszteségmentes, de azért teljesen mégsem.

A Jégvarázs 2, az Aladdin és az Oroszlánkirály meg alapvetően jó, de inkább az utóbbi kettő. Igazából a Jégvarázs 2 sem annyira rossz, mert jól rávilágít arra, hogy a problémák forrását bizonyos esetben az ősökben érdemes keresni, de a Disney annyira nem tudja levetkőzni a saját sztereotípiáit, hogy még komolyabb mondanivalót a maga idealista módján tálalja. Ezzel egyrészt maga a mondanivaló is érvényét veszti, másrészt, nem ajánlható minden korosztálynak. Disney klasszikusnak elmegy, de komolyabb történetek hiteles elmesélésében a Pixar sokkal erősebb.

Az Aladdin és az Oroszlánkirály filmadaptációit meg kifejezetten szeretem. Én nagyon szeretem az Aladdin Ezeregy éj és a Hipp-Hopp felújított változatát, nagyon jól áthangszerelték, tetszik a dinamikája, illetve érzelmileg is erősebb, talán felnőttesebb is. Az biztos, hogy jobban érzem az új változatokat, mint az eredetit. Az új dalok is tetszenek, viszont a többi régről ismert dal (Jóbarát, Ali Ababwa) eredetiben jobb. Viszont, amit a mai napig furcsának tartok, hogy kizárólag flamand szinkron van az Aladdinból, holland nincs. A különbség pedig hallható, flamand szövegből jóval kevesebbet értek, mint hollandból. De legalább felirat formájában létezik hollandul, így az segít. Nem tudom, hogy fogunk-e az egyetemen flamandot tanulni, de sok szót, szókapcsolatot nehezen tudtam a hollanddal összeegyeztetni. Egyébként a holland DVD-kiadáson a magyar szinkron és felirat is rajta van, Blu-Rayen nincs. Mondjuk, milyen szép lenne, ha a hollandoknak rendelkezésére bocsátanák a jobb minőségű magyar szinkront, míg abból mi nem kapunk, hiszen Magyarországon jó ideje nem kapható Disney Blu-ray.

Az Oroszlánkirályt holnap fogom megnézni, azt is szerettem. Kíváncsi leszek, milyen a holland szinkron. Egyébként a Blu-ray kiadások extrákkal is bőven el vannak látva (míg nálunk, a DVD-változatok extrák nélkül jelentek meg), meg fogom azokat is nézni, kíváncsi vagyok rájuk.

Újra itthon

Nos, ismét itthon vagyok. Az igazat megvallva, nem örülök neki, mert úgy érzem, hogy megrekedtem az életemben, de igyekszem úgy kezelni a helyzetet, hogy csak vissza kell lapozni a könyvben ahhoz, hogy értsem, hogy miért nem értem azt, amit most olvasok és hogy megértsem.

Az egyetlen dolog, ami nagyon tetszik, hogy újra hőségben vagyok. És nem viccelek. Tegnap délután kimentem a 36°C-ba futni és semmi bajom nem volt. Egyedül annyi, hogy sokat ittam utána, de az teljesen normális. Én tényleg nagyon szeretem a meleget és nagyon jól is bírom. Nem véletlen írtam azt, hogy a holland klímára külön mentálisan fel kell készülni. Nekem biztosan.

És hogy mennyire vissza akarok térni, jól jelzi, hogy kedden már hivatalos ügyet is hollandul intéztem. Az önkormányzatba (Gemeente) mentem, hogy bejelentsem, hogy átmenetileg hazaköltözök Magyarországra. Erre egyrészt azért volt szükség, hogy kijelentkezzek az albérletből, ahol laktam, másrészt tudomásom szerint nem lehet Hollandiában hosszútávon úgy tartózkodni, hogy ne legyen biztosításom, különben megbüntetnek. Ezt is meg akartam előzni. Egyébként nagyon jól ment, még az ügyintéző is megdicsérte, hogy jól beszélek hollandul. Ez nagyon jól esett, azért van hatása annak a bő egy hónapnak, amíg kint voltam. A kommunikáció ugyanakkor nem ment még gördülékenyen, de ez az ügyintéző volt az első olyan holland, aki nem váltott át angolra, hanem egyszerűsítve, jobban artikulálva mondta el hollandul, amit kellett. Így kéne minden hollandnak beszélni, mert most volt először olyan érzésem, hogy becsülik azt, hogy próbálok hollandul beszélni. Tényleg nem örültem annak, ha valaki átvált angolra, mert az olyan érzetet adott, hogy "nem megy ez még neked! Gyakorold még!" Csak én ezeknek is hollandul válaszoltam, hogy érzékeltessem, hogy vele (is) szeretném gyakorolni a nyelvet.

Valamint a biciklit is visszavittem a boltba, ahol vettem. Itt viszont csalódásként ért, hogy az eladó az eredetileg €75-ért vásárolt biciklit csak €25-ért vette vissza... Legalább €40-re számítottam. Ezek szerint Hollandiában sem jó üzlet üzleteknek eladni dolgokat.

Ami pedig az albérletet illeti, nagyon örülök, hogy sikerült ilyen jól lerendezni. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni, mert még bennem vannak a magyar főbérlőktől az inkább rossz élmények. Ilyenkor mindig veszekedésbe torkolltak a beszélgetések, ehhez képest teljes megértéssel reagálta le a problémámat. Sajnálja, hogy itt a vége, de elfogadja a döntésemet. Teljesen meglepődtem, ugyanis:

SOHA, MÉG MEGKÖZELÍTŐLEG NEM TALÁLKOZTAM ENNYIRE RENDES, ENNYIRE MEGÉRTŐ FŐBÉRLŐVEL!

Egyből, magától megkérdezte, hogy melyik számlára utalhatja vissza a kauciót. Ilyenre se volt még példa, már-már filmbe illő volt... És meg is kaptam hiánytalanul az teljes összeget. Úgyhogy annak ellenére, hogy voltak nehézségek az albérletben, szerettem ott lenni. Meg a problémák is idővel megoldódtak.

A repülőút most nagyon jó volt. Végig simán ment a gép és a landolás is teljesen sima volt, így ez a jobb utak egyike volt. A vonattal jártam félig szerencsétlenül, mert simán elértem a 20.13-kor a Ferihegyről induló vonatot, viszont kétszer kellett átszállni. Egyszer Cegléden, egyszer Szolnokon. Voltak gondok a Zuglóból érkező vonatoknál és pont érintette a Szolnokra induló vonatot. A vonat ugyanis annyit késett, hogy nem értem el a csatlakozást. Így 23 óra helyett 2 órára értem haza. Most szidjam a MÁV-ot? Lesz abból bármi hasznom? Változik attól bármi is? Eltöltöttem az időt, ahogy tudtam, és eljött az idő, mire hazaértem.

Mostanra kezdem elfogadni, hogy most itt van dolgom. De ahogy tudok, igyekszek visszatérni Hollandiába, mert ott tudom igazán megélni azt, aki vagyok. Megvan a BSN számom, a holland bankszámlám is, valamint van holland SIM-kártyám is, úgyhogy ennyivel is könnyebb lesz a segítség. És ha megkapom a megfelelő mentális segítséget, akkor bizony szárnyalni fogok utána!