Az első lefordított dalszöveg

A mai nap meghallgattam Okui Masami: Akasha albumát, lévén, hogy ma jelent meg 9 éve az album. Sajátságos album, aki ért a spiritualitáshoz, az jobban meg tudja magyarázni az "Akasha" szó jelentését, nekem kicsit zavaros volt, amikor utánaolvastam. Meg egyébként is valamennyire távol tartom magam a spiritualitástól, mert az ezotériával, élethazugságokkal aprópénzre váltották a valódi jelentőségét, és nehéz különbséget tenni, hogy mi a valódi spiritualitás, és mi ennek a "jóárasított" változata. De maradjunk is a japán zenénél, egy biztos, hogy ez az album már a megjelenésekor is furcsa volt számomra. 2009 elején már ismertem Okui Masami addigi összes dalát, így volt gondolatom, hogy mire számíthatok, de némileg mást kaptam. Ezt az albumot teljesen komolyan vette, az eddigieknél is érződik, hogy egy koncepcióra építi fel az album mondanivalóját, de az Akasha esetében ez kiváltképp érezhető. Ez Okui Masami legegységesebb albuma. Nincs dal, mely kilógna a sorból, vagy akár azt mondanánk, hogy ugyanazt a témát lazábban, vidámabban, oldottabban dolgozza fel (mint például a Dragonfly album esetében a Miracle GO!GO! dal), ebből kifolyólag ez egy nehezen "fogyasztható" album. Illetve hazudok, mert a LOVE SHIELD egy vidámság, de alapvetően ritkábban szoktam hallgatni, mert úgy érzem, fel kell készülnöm lélekben erre az albumra, ha ezt hallgatni akarom.

Ennek az albumnak a címadó dalát fordítottam le magyarra, mely itt olvasható. A romaji dalszöveg még megjelenésekor került ki az oldalra, a kanji szöveg és a magyarra fordítás pedig ma. Eléggé nehezen emészthető dal, emlékszem, sokáig nem tudtam mit kezdeni azzal az érzelemvilággal, amit Okui Masami közvetíteni akar. 2009-ben még tizedennyire sem tudtam japánul, mint most, ezért nem a szöveg alapján értelmeztem a dalt, hanem ami érzelmet kihallok, a dallamvilága, illetve a zene is, amit közvetít. Mostanra úgy érzem, hogy fejlődött annyit a japán tudásom, hogy egy ilyennel megpróbálkozzak. De ehhez is kellett segítség. A Jisho.org egész végig nyitva volt, és igyekeztem úgy magyaros mondatokat összehozni, hogy ne veszítse el a jelentését, de amennyire lehet, hozzam is át magyarra a japános gondolkodást. Ami nem könnyű, ahogy több dalfordítást is láttam, többször volt olyan érzésem, hogy nem szó szerint kell venni a szöveget, hanem analógiában kell gondolkodni. De Okui Masami esetében ez különösen igaz, mert a szövegei nem egyszerűen úgy költőiek, ahogy az irodalomban, vagy akár más nagy dalszövegíróktól megszokhattuk, hanem olyan, hogy magyarra fordítva túlzottan egyszerűnek, vagy elvontnak tűnik. De az a jó, hogy az ő szövegeinél meg lehet azt csinálni, hogy ha magyarosra visszük át az értelmet, akkor nagyon szép szöveget lehet kapni gondolatban. Ezt azért így nem akartam megcsinálni, egyrészt mert kimeríti a szabad fordítás fogalmát, másrészt meg azt akartam, hogy azért amennyire lehet, hű legyen a japán szöveghez. Úgyhogy boldog 9. évfordulót Akasha album. ^^ Sajnos nincs nálam a CD, így nem tudom lefényképezni (mert amúgy megvan Limited Edition kiadásban), az egyelőre Békéscsabán van.

Már jó ideje tervezek egyébként dalszöveg elemzéseket is Puzsér Róbert rádióadásai után. Csak ezt komoly utánajárással akarom csinálni, hogy átfogóan tudjam elemezni az adott dalszöveget, megismerve az adott előadó zenei karrierjét, milyen időket élt meg akkoriban, amikor ezt a szöveget írhatta (nyilván pontos adatom nincs erről, csak sejtésem lehet), és ha zavarosan hangzik a lefordított szöveg magyarosan is, akkor igyekszem átadni magyar elmének is "emészthetően" az adott mondatot, hogy érdemes értelmezni. Nem lesz minden egyes dalszöveg szép és jó, "móka és kacagás", hiszen ahogy minálunk a '90-es években végigsöpört az Europop, és a szex szerelemmé "konvertálása", és ily módon történő kiárusítása, úgy a japán dalokban is megvan az a fajta sablonszöveg, mely sajnos élethazugságokat tartalmaz. Ezekre is rá fogok világítani.

Cosplay farsang és Nintendo GameCube nap

Eseménydús nap volt a tegnapi. 9 óra után indultam el, és 22 órára értem haza. Eredetileg csak a Nintendo GameCube találkozóra terveztem menni, de aztán bagszi csak elhívott, mert elfelejtette, hogy kölcsönadta a Mario Kart 8 játékát, ezért megkért, hogy hozzam el az enyémet. És intézett nekem egy ingyen jegyet. Na akkor elmegyek oda egy pár órára. De csak szépen sorjában:

Előkészületek

Mert egyébként terveztem menni, és a GameCube nap is 25-én, vasárnap lett volna, de végül azért lett szombat, mert eredetileg az InGame-be terveztük a találkozót, de ide 1000 forint / óra lett volna a bérlés. E-mailt írtam az eSport bárnak, szombaton kaptam azt a választ, hogy elméletileg lehetséges, de ennek utána kell néznie. Én meg úgy hirdettem a többieknek, hogy készüljenek az InGame-be. De hétfőn azt a helyesbítést kaptam, hogy mégsem lehetséges. Na erre ug azt írja, hogy inkább nézzünk utána személyesen a dolognak. Másnap el is mentem személyesen, de jobb választ ott sem kaptam. Mondjuk valahol megértem, hogy nem tudja leszerelni a TV-t, de személy szerint a készséget hiányoltam. Meg amikor rákérdeztem, hogy miért nincs náluk Nintendo, akkor is inkább kitérőnek éreztem a választ, amit kaptam. Nem tudom, mi áll a háttérben, nem akarok ítéletet mondani, ezek saját gondolatok.

De ezek után úgy döntöttünk, hogy a BarCraft-ban próbáljuk meg. Ez nagyon jó ötlet, de ragaszkodok ahhoz, hogy a Ferenc Körútiban legyen. Mert van még egy bárjuk a Nyugati pályaudvarnál, de nem szeretem, hogy ez pinceépület, ebből kifolyólag rettenetesen sötét. A nagyon sötét helyeket meg nem szeretem, arról nem beszélve, hogy olyan, mintha egy labirintus lenne. Úgyhogy célzottan a Ferenc körúti bárt kerestem meg. Hihetetlenül imponáló volt, hogy egyből igent mondtak, persze, lehetséges GameCube-ot kötni a TV-jükhöz. Mehetünk nyugodtan szombaton, foglaltak asztalt nekünk. Na erre hihetetlenül fellelkesedtem, nem győztem dicsérni a többieknek a BarCraftot, és hogy mennyire egy hangulatos hely, ott bizony jól fogjuk érezni magunkat. Alig vártam a szombatot.

Péntek este rám írt bagszi, hogy elfelejtette, hogy kölcsön adta a Mario Kart 8-at, ezért nincs neki a Cosplay farsangra, vigyem el neki, kapok ingyen jegyet. Na mondom, csodálatos. Mert eredetileg vasárnap lett volna a találkozó, mert kíváncsi lettem volna a Cosplay farsangra, de ekkor még az InGame-be terveztük a találkozót, és amikor mondtam, hogy 1000 forint / óra lesz a bérlési díj, akkor úgy voltam vele, hogy nem szeretnék egyszerre két helyre fizetni, ezért marad csak a GameCube találkozó, amit így akár szombatra is áttehetünk, ez többeknek is jobb időpont. A Cosplay farsangra 1.500 forint volt a belépőjegy, a kettőt együtt nem akartam vállalni.

Cosplay farsang

De ha így alakult, akkor elmegyek oda néhány órára. 10-kor kezdődött, igyekeztem akkorra odaérni. Még 9-kor indultam el otthonról. Az 50-es villamossal elérve a Határ utat, előbb a Shopmarkban levő Intersparban vásároltam magamnak néhány dolgot mára. Aztán azt gondoltam, hogy a 99-es busszal megyek el a Golgota térig, és onnan a 24-es villamossal a Ferencvárosi Művelődési Központig, ahol a Cosplay farsang volt, de pont előttem ment el a busz, ezért kénytelen-kelletlen, a metrópótló busszal mentem. Nem szeretem a metrópótlót, mert lassabb, és rengetegen vannak rajta. Most olyan sokan nem voltak, de úgy szorítottam magamhoz a szatyrot, amiben a GameCube játékok voltak, mint gyerek a játékát. No de nem voltak gondok, eljutottam a művelődési központig. Itt gond nélkül bejutottam. Meg is volt a videojátékos részleg, bagszi már hívott is magához. Kicsit beszélgettünk, játszottunk, közben segített, ha kellett, hiszen mégiscsak azért van ott. Nagyon tetszett, amikor 5-6 éves körüli kisfiú járt ott, és úgy belelkesedett a Super Mario Odyssey láttán, és amikor meglátta a Mario amiibót. Mintha csak magamat láttam volna, amikor a Super Mario Bros. 3 és nem sokkal utána a Super Nintendo és a Super Mario All-Stars volt a minden számomra. Maga a rendezvény nem igazán volt animés hangulatú. Sok Star Wars jelmezt láttam, néhány animéset, de mostanra már inkább maga a cosplay univerzális dolog lett.

Ismerős volt a Ferencvárosi Művelődési Központ, mintha egy MAT-os rendezvény lett volna itt. Ja, hogy a ShoujoCon 2015 augusztusában. Arra emlékszem, hogy voltunk itt néhányan konzolosok, akik kihoztuk a gépeket, ekkor követtem el azt a főben járó bűnt, hogy kipróbáltam a Just Dance-et. Ug-vel táncoltunk egyet közösen. Mentségünkre legyen mondva, hogy a Ghostbusters dalra, ami legalább menőség. Jó volt az a nap is, de magától a FMK épülettől már akkor sem voltam elájulva, és láttam, hogy azóta sem történt semmi felújítás. Szétnéztem érdekességként. A vásár a tornateremben volt, láttam néhány dolgot, amit megvettem volna, ha lett volna rá pénzem. Például hiányzó Árnybíró mangaköteteket, illetve láttam lapozgató könyveket is, az egyik például a vietnami háborúról szólt. Ilyen könyveket most is szívesen vennék. Emlékezzetek a menő Nintendós Játék az erővel lapozgatós könyvre. Arra nem emlékszem, hogy MondoConon a vásárokon lehet-e régiségeket kapni, de örülnék ilyeneknek. Amin meglepődtem, hogy az egyik árus mellett ki volt téve egy kis hálós ágy, és egy kisbaba aludt benne. Valaki elhozta ide a gyerekét, mert nem volt lehetősége otthon hagyni? Nagyon aranyos volt. Aztán ott voltak még a PlayIT-esek néhány standdal. Ugyanazt a termet foglalták el, ahol mi voltunk 2 és éve konzolosok a ShoujoConon. De úgy istenigazából nagy dolog nem volt a Cosplay farsang, úgyhogy jó volt, hogy úgy láthattam, hogy nem fizettem érte. Szerintem nem ért meg 1500 forintot a rendezvény.

12 órától volt Mario Kart 8 Deluxe verseny. Ezen elindultam én is, összesen 7-en gyűjtünk össze. Ezért a selejtező két fordulóban volt megrendezve. Az elsőben négyen indultunk, a másodikban meg hárman, és a két-két legjobb játékos mérte össze a tudását a döntőben. Egy-egy Grand Prix-t mentünk mindnyájan, én az első fordulóban a négyes csapatban voltam. Ezt maximális, 60 ponttal nyertem meg. Aztán a második forduló, a döntő is nagyon jól indult, azt gondoltam, hogy ennyire jól megy, akkor itt is hajtok a 60 pontos győzelem felé. De az utolsó pályát elszúrtam, így ott második lettem, így a döntőt 57 ponttal nyertem meg. Ezt úgy írom, mintha egy természetes dolog lenne, hogy én minden Mario Kart versenyt csak úgy megnyerek, pedig az igazság az, hogy marhára örültem a győzelmemnek. Végre egy Mario Kart verseny, ahol tudtam diadalt aratni. A többiek meg gyakoroljanak nagyon sokat, hogy akár a Mario Kart bajnokságra is tudjanak indulni. Volt néhány olyan ember, akin látszott, hogy nagyon keveset Mario Kartoztak. Alapvető trükköket nem ismertek, nemhogy rövidítéseket, meg ilyenek. Aztán voltak, akiknek egész jól ment, csak nem tudtak egyenletesen jól teljesítményt nyújtani. Ha ők sokan gyakorolnak, akkor nagyon jók lehetnek.

GameCube nap

A verseny után siettem is gyorsan, mert úgy kalkuláltam, hogy pont oda tudok érni a BarCraft elé. Főleg, hogy ha a metrópótlással most is problémák vannak. Most volt tömve volt a busz, és eléggé nehézkesen jutott el a Corvin negyedig. De még így is volt 20 percem, mire megkérdeztem a BarCraft elé. Gondolkodtam azon, hogy bekopogjak, hogy el tudjak készülni 14 órára, de aztán úgy voltam vele, hogy nem díszvendég vagyok én ott, hogy különleges bánásmódban részesüljek, ezért inkább kivártam a nyitást. Annak ellenére, hogy rettenetesen gyűlölöm a hideget, és pont most, február végén volt hajlandó megmutatni a tél az oroszlánfogát. -5°C is volt, ha jól emlékszem. Ma biztos, hogy -7°C van, és ma inkább nem mozdulok ki, mert rettenetes lehet a hideg odakint. Lassan jöttek a többiek. Először jött meg ug és Zsuzsmo, majd Fantos, akit évek óta nem láttam élőben. Ő volt az egyik, aki miatt érdemes volt megcsinálni a Discord szervert, mert a régi veteránok közül például őt sikerült visszahozni. Aztán megjött OctoZaky és Nari, csak hogy az újak is tiszteletüket tegyék, végül Gábor is eljött, aki szintén a veteránok táborát erősíti. Ő is megjelent Discordon, de ő azt keveset használja.

Szóval 7-en gyűltünk össze, és sajnos a találkozó meglehetősen szerencsétlenül kezdődött. Már azon meglepődtünk, hogy melyik asztalt kaptuk meg. Volt végülis fölötte TV, arra próbáltuk meg csatlakoztatni a GC-t, de előtte kértem segítséget. Azt mondja a pultos srác, hogy nem tud... Hát mondom jó, akkor megpróbáljuk magunktól. Megpróbáltuk úgy a TV-hez csatlakoztatni a SCART-kábelt, hogy ne okozzunk semmi kárt. De azért ránk szól a srác, hogy feltétlenül el akarjuk rontani a TV-t? De mondom neki, hogy hát pont ehhez kértem segítséget. Aztán mutat egy kis TV-t, ahova köthetjük a GameCube-ot. Legbelül nagyon dühös voltam. Direkt rákérdeztem: Hozhatunk-e GameCube-ot, tudjuk-e TV-hez csatlakoztatni. Mondták, hogy igen, várnak szombaton. Amennyire készségesnek tűntek üzeneten keresztül, semmi kétségem nem volt afelől, hogy érdemes volt a BarCraftot választani. De most minden illúzió szertefoszlott, és egyből elkönyveltük, hogy a BarCraftba soha nem jövünk. Igazából a mérettel akkora gond nem volt, 24"-os TV volt, körülbelül láthattunk mindent, inkább az volt, hogy magasan volt a TV, és nem volt körülötte szék, ezért vagy körülálltuk, vagy széket vittünk köré.

Mindenesetre oda szereltük a GameCube-ot. Először a Mario Kart: Double Dash!!-t terveztük, de nem sikerült elindítani a játékot, mert egyáltalán el se indította a lemezt. A lemezre már Krisi is rácsodálkozott kb. 2 éve, mert annyira durván karcos, hogy csoda, hogy egyáltalán elindul. Nem tudom, mi  lehet vele, azt már én is használtan vettem annak idején, de azt nem figyeltem meg, hogy ennyire durván karcos lenne a lemez, de tényleg van benne egy mély karc. Valószínűleg a nagy hideg miatt nem akarta bevenni a játékot először, ezért a Super Smash Bros. Melee-vel játszottunk először. Ez ment elsőre. Valakinek pont ez okoz nehézséget, mert alig játszott vele. Szinte elképzelhetetlen számomra. És mégis van ilyen. Kezdetnek jó volt, de már itt éreztük, hogy nem lesz feltétlen jó így játszani, mert adogattuk egymásnak a controllereket, mert 1-2 játék után éreztük, hogy nem tesz jót a nyakunknak a dolog. Egy párat azért mentem Young Linkkel és Kirbyvel néhány meccset. Itt nem arattam sikert, de aztán tettünk még egy próbát a Mario Kart-tal, mostanra már összejött. E körül már nagyobb volt a lelkesedés, jókat játszottunk vele. Azért is örültem az összejövetelnek, mert kevés alkalommal játszok GameCube-on negyedmagammal, és most itt a lehetőség. Jó volt, de egy külön alkalommal játszottuk ug-val ketten a Special Cup-ot, hogy láthassa milyen volt. Nem nagy dicsőség legyőzni itt, hiszen először látta ezeket a pályákat, de mégis:

Én értem el 20 pontot, ug meg 11-et. Meg azért én se nagyon menőzhetek a 20 pontos eredménnyel, amikor a duplája volt a maximális. De a Double Dash!! irányítása tényleg sajátságos, és sajnos erre játékra az igaz, hogy ha sokáig nem gyakorlunk, akkor kiesünk a gyakorlatból. Meg van szerezve minden, egy időben nagyon jó voltam ebben a játékban, de annyira visszaestem, hogy 100cc-n csak 20 pont sikerült. Az új Mario Kartokhoz képest nehéz.

Aztán jött Gábor fő attrakciója, a Mario Party 7. Ebben a 8 játékos játékot akarta kipróbálni. Mert bizony 8-an is lehet játszani, és közben becsatlakozott hozzánk, Zsuzsmo testvére, akit ha jól emlékszem, Timinek hívnak, így a lehetőség adott volt. Négy controller elég volt a játékhoz, párban kellett játszani, mely a következőképp alakult ki:

• Nari + OctoZaky
• Gábor + Fantos
• Zsuzsmo + Timi
• ug + én

Miénk volt az ezüst színű controller. Én voltam Yoshi, ug meg Boo. Ilyenkor úgy megy a játék, hogy az egyik játékos a controller bal oldalán játszik, a másik meg jobb oldalt. Hát nagyon érdekes játék volt. Azt alapvetően nem tudjuk, ki volt az a nagyokos, aki 20 körösre találta ki a játékot, de nagyon leamortizálódtunk, és a 14. körre a végkimerülés határán már inkább feladtuk a játékot. Nagyon hosszú volt egy-egy kör, mégiscsak 8 emberrel történhetett esemény, és végig állni az egészet. Hát köszönjük szépen. De volt egy vicces momentum, amikor valaki Bowser mezőre lépett, és mindnyájan játszottunk. Úgy volt, hogy, aki veszít, aki az összes érméjének felét elveszti. De Gábor, mint instruktor, úgy fejezte ki magát, hogy elveszti a félpénzét. Na, erre ug-val egyszerre felszólalunk, hogy akkor nem megyünk a vásárba.

Szóval a 14. körre feladtuk, és konkrétan a GameCube-ozásból is elegünk volt egy időre. Pihenésként inkább játszottunk egyet a Mario Kart 7-tel. Az jól jött, és a Double Dash!! után kifejezetten felüdülés volt. Két menetet mentünk eleinte, utána Zsuzsmo testvére elment. Érdekes, hogy amíg ő is játszott, addig ug vele szolidaritásban vele harcolt az utolsóelőtti helyért, de utána csatlakozott hozzánk Gábor és Fantos is, és ott már megmutatta, hogy mire képes valójában. Ott volt az élen, és igazából a két Gábor mögött egyáltalán nem szégyen harmadiknak lenni. Volt egy ilyen eredmény:

Bár azért látható, hogy inkább a gépi ellenfelekkel voltan nagy harcban. Fantos meg Lalikum néven ment, most neki nagyon nem sikerült.

Ezután megjött bagszi. Visszaadta a Mario Kart 8-at, meg sokat beszélgettünk, mivel Gábor és Fantos évek óta nem volt jelen találkozókon, ezért számukra az is új volt, hogy bagszi lett a Nintendo Magyarország képviselete. Rengeteget mesélt nekik / nekünk milyen a cseheknek dolgozni, és annyit talán el lehet árulni, hogy korántsem annyira álommunka, mint ahogy azt Nintendósok gondolnánk. Sok megkötés van, és azt sem szabad elfelejteni, hogy minden egyes nap ugyanazzal a lendülettel kell csinálni a Nintendo körüli teendőket, mint amikor imádjuk a dolgot. Elég csak abba belegondolni, hogy nem mindennap játszunk ugyanazzal a 100%-os lendülettel, és akkor is írni kell a Nintendós híreket, fordítani a videós feliratokat, meg csinálni a leírásokat magyarul, amikor semmi kedvünk nincs hozzá, mivel ez a munka. Egy ideje gondolom azt, hogy jó dolog olyanban dolgozni, amit szeretünk csinálni, de nem maga a megváltás, ahogy azt sokan hangoztatják. Méghozzá azért nem, mert egy embernek döntő többségében több hobbija van, több minden iránt is érdeklődik komolyan, de a munkája csak egy hobbiból áll, és arra mindig napi 8 órát kell szánni, még akkor is, ha semmi kedve nincs hozzá, ráadásul a többi hobbijának rovására. Ennek menedzselésére is kell lelki erő, hallottam már olyan esetet, amikor valaki megutálta azt a hobbiját, amit munkájaként csinált, egyszerűen mert túl sok volt neki. És ahogy írtam a megkötéseket, azért az is belejátszik a dolgokba, hogy ha valaki a munkájaként a hobbiját csinálja, azt jó eséllyel nem úgy fogja csinálni, ahogy azt szeretné, ahogy ideálisnak tartja. Bagszinak többször kell olyan dolgot kiírnia / csinálnia, amivel ő maga sem ért egyet, de nincs mit tenni, mert a csehek ezt írták elő, és ezt kell tenni. És ő megteszi annak ellenére, hogy tudja, hogy rá fog zúdulni a gamer-harag. A csehek meg ebből nem éreznek semmit, de ha éreznének is jó eséllyel, nem érdekelné őket, mert a magyar konzolos piac van nekik az utolsó helyen. Lényegében négy országnak intézik a Nintendós forgalmazását: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország. Ezek közül Csehország és Szlovákia egybe van valami miatt. Mint a régi időkben Csehszlovákia. Így is van a Facebook csoport neve: "Nintendo distributor Česká a Slovenská republika, és ezek után talán látható, hogy miért vannak a magyarok hátrasorolva. Mi vagyunk a legkevesebben, hiszen a csehek és a szlovákok együtt magasabb számot adnak ki, mint mi, arról nem is beszélve, hogy ezen országok közül Magyarország van a leginkább gazdaságilag elmaradva. A Game Parkosok mondták, hogy mennyire dicsérik nekik is a lengyeleket a csehek, hogy mennyivel több játékot adnak el ott. Igen, csak hát Lengyelország háromszor akkora, mint Magyarország, négyszer többen laknak ott, és a gazdaságuk is jobb helyzetben van, mint a miénk. Úgyhogy nem könnyű magyar képviselőnek lenni, és ezeket azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy bár érdemes törekedni arra, hogy azt dolgozzunk, amit szeretünk csinálni, de annak is vannak nehézségei, és azokat is legalább annyira jól kell tudni kezelni.

Meg túlzottan nagy kitérőt tettem. Vizionáltuk azt, hogy akár a BarCraft zárásáig, éjfélig is maradnánk, hiszen miért is ne, és ha nem lett volna az a baki az elején, akkor minden bizonnyal maradtunk volna. Arról nem is beszélve, hogy volt volt még egy probléma. A vége felé szerettünk volna egy menetet menni a Kirby Air Ride-dal, de ez nem sikerült, mert mindig kikapcsolódott a TV magától... Nem tudjuk hogysmint volt az eset, de amikor sokáig játszottunk a Mario Kart 7-tel, akkor a GameCube bekapcsolva maradt, és végig ment rajta a Mario Golf: Toadstool Tour demó játéka (mert a Gábor akart ezzel játszani, csak valamiért mindig félbehagyta), és arra tippelünk, hogy ezt valaki megunta, hogy ugyanazokat látja a TV-ben, ezért azt csinálta, hogy a telefonját szinkronizálta azzal a TV-vel, amin játszottunk, és mint távirányítóként folyton kikapcsolta a TV-t. Pedig annyira nem is volt hangos a TV, a Gábor külön ügyelt arra, hogy ne zavarjunk másokat. Túlzottan jólelkű a Gábor. Halkabbra veszi a TV-t, hogy ne zavarjunk senkit, és a Mario Party 7-ben is mindenkinek ott segít, ahol tud, szinte már túlságosan is. Visszatérve, mivel nem volt úgy felhőtlen nap, ahogy terveztük, ezért inkább 20 óra után elmentünk.

Mindenki ment haza, mi hármasban bagszival és Fantosszal elmentünk a Corvin Plázánál levő Burger Kingbe, ott ettünk, meg beszélgettünk. Aztán a 9-es buszhoz mentünk de itt Fantos elbúcsúzott tőlünk. Ketten mentünk bagszival Kőbánya alsóig, aztán én a 151-es busszal haza. Összességében jól éreztük magunkat, és valahogy valamilyen módon szeretnénk ezt megismételni. Az is felmerült, hogy akár valamelyik pláza kajáldás részében is összegyűlhetnénk így néhányan, mint a régi időkben. Benne vagyok, már csak a nosztalgia kedvéért is, aztán meglátjuk, hogy mennyire jön be. De ez a nap jó alapot adott arra, hogy van igény néhány fős konzolos összejövetelekre.

Csináltam képeket, azok itt tekinthetők meg.

Nintendo egy animében

Általában sok referencia van a videojátékokra egy-egy animében, és jó érzés néha Nintendót is látni. Egy ilyet láttam nemrég méghozzá a Saiki Kusuo no Psi-nan animében. A 95. részben játszottak el a gondolattal, hogy milyen lenne az animét videojáték formájában játszani, hogy nézne ki. A játék már kapható volt az animében, és a játék is részletes bemutatás alá került.

Bizony, jogi okok miatt az animében "Nantendo DES"-re adták ki a játékot. És tipikusan japános stílusú a játék. Tehát mint Visual Novel, ahol megy a történet, és csak néhány kérdéssel tudjuk befolyásolni a történet menetét. Az animét meg nagyon ajánlom, mert nagyon poén lett, és érdekes egy gondolatolvasó szemszögéből látni a világot.

Számítógépes asztal

Nagyon régen, a fórumos időkben divat volt megmutatni a számítógépes asztalunkat egymás között, kicsit menőzni azzal, hogy kinek milyen háttérképe van, vagy ki milyen programot használ. Olykor visszanézem az én régi elmentett képeimet, és oly nosztalgikus látni azokat. Nintendo tárgyú háttérképem van, ezért megmutatnám a jelenlegit.

Bizony, van itt minden, mint a vásárban, mondhatni karácsonyfadíszként van teleaggatva az asztal mindenféle alkalmazásokkal. Steamre az utóbbi időkben kicsit beleerősítettem, erre majd szeretnék szánni egy külön postot.

Tanács a Mario Karthoz

Rendkívüli post következik, mert a tegnapi bajnokságon is tapasztaltam, meg ma is felmentem online versenyre egy kicsit Mario Kart 7-re, és szintén volt egy olyan tapasztalásom, mely alapján nyíltan ki merem jelenteni, hogy amit a tapasztalt Mario Kartosok alkalmaznak "ügyes" trükk gyanánt, az egy óriási nagy hülyeség. Ezért most tölcsérbe beszélek:

Felejtsétek el azt, amikor első helyezettek vagytok, és jön felétek a kék tüskés páncél, akkor bevárjátok a második helyezettet!

Két okból is:

1. Inkább javasolnám azt, hogy ha tudjátok, hogy jön a baj, akkor inkább húzzatok bele, azért, hogy a második helyezett a lehető legkisebb előnyhöz jusson. Én így szoktam csinálni. Nem egy bombabiztos módszer, de valahogy úgy érzem, hogy így vagyok igazi játékos.
2. Nem egyszer tapasztaltam már (tegnap is és ma is), hogy meglátja a kék teknőspáncél, ugyan megelőzi a második helyezett, mégis ő lesz az áldozat. Azért, mert vagy túl nagy előnye volt, és már nem tudta "elérni" a második helyezettet, vagy későn kapcsolt, és akkor már a játék algoritmusa őt "választotta ki".

Manapság gyakran megtörténik velem, hogy ott vagyok második helyen, látom, hogy "jé, szia első helyezett, veled meg mi történt?" Aztán esik le, amikor már mögöttem van, hogy detonáció érte. De még ha épp mellettem van, akkor is könnyebben ki tudok térni a kék teknőspáncél sugara elől, minthogy ő megáll, és bevár engem. Énmeg vígan hasítok a győzelem felé. Nem mondom, hogy feltétlen minden esetben baj következik, mert nem véletlen alkalmazzák, tehát nem hazárdíroznak, egyszerűen csak ezt látják a legkézenfekvőbb megoldásnak. És ha tényleg nem ők az áldozatok, akkor meg simogatják a saját egójukat, hogy hogy megvédték a saját vezető helyüket. Nyilván a Mario Kart elengedhetetlen eleme a szemétség, hiszen ettől Mario Kart a Mario Kart. Én is, amikor nagyon hajtok a győzelem felé, akkor semmi nem számít, és amikor aktiválom a csillagot, mindenkinek keményen nekimegyek. De a kék teknőspáncél esetére inkább azt gondolom, hogy az a korrektebb, hogy menni, ahogy tudunk, mert így keményebb a küzdelem, jobban kijön a versenyszellem, és jobban számít az egyéni képesség, mint az, hogy ki milyen trükkel bánik el az ellenfeleivel.

Mario Kart 7 bajnokság sikerélményekkel

Jó ideje Nintendo 3DS-re is szerveznek bajnokságokat, de ezekkel soha nem éltem. Egyszer megpróbáltam bemenni, de sehogy nem sikerült, és utána nem is próbálkoztam. Tegnap Mii Tibi hívott, próbáljam ki Mario Kart 7-ben is a bajnokságra. Hát mondom, miért is ne. Megmosolyogtatott a bajnokság neve, mivel szombatonként van, ezért a "Mortal Szombat" nevet kapta. Most sem sikerült azonnal bemenni, Mii Tibi mondta, mikor lépjek be. Az a helyzet ugyanis, hogy csak akkor lehet belépni a csoportba, ha a többiek befejezték a versenyt. Ugyanis fixen 4 versenyes bajnokságot mennek, és addig nem lehet abba becsatlakozni, csak ha végeztek. Hát én azt meg honnan tudjam, hogy mikor végeznek? ... Ilyenkor új csoportba tesz be, ahol új játékot lehet kezdeni más emberekkel. Eléggé idióta megoldás, sajnos több ilyen jellegű hibája is van a Mario Kart 7-nek.

Ezért Mii Tibit kellett megvárnom, hogy szóljon, hogy végeztek, és beléphetek. És akkor sikerült. Öten voltunk. Cava, Zolee, a barátnője, Mii Tibi és én. És meg kell hagyni, nagyon jól ment a játék. A második helyen nyitottam. Persze volt néhány rosszabb helyem is, de az, hogy kétszer második voltam, és kétszer ELSŐ! Nem akartam hinni a szememnek. Valósággal raging waves állapotban voltam Discordon, alig bírtam magammal. De valószínűleg a többiek nem igazán vették komolyan a játékot, csak úgy ott voltak, vagy csak nekik nem jött össze arra az egy pályára. Ennek a lehetőségét is fenntartom. Úgyhogy több ok is lehetséges, az biztos, hogy óriási sikerélmény volt. Egy ilyen négyversenyes meccsen összejött egyszer, hogy egyszer voltam második és egyszer első, és akkor 16 ponttal végeztem a 2. helyen, úgy, hogy az első helyen 18 ponttal állt Cava vagy Zolee, nem tudom így hirtelen, hogy melyik. Persze voltam utolsó helyen is a végelszámolásban, de összességében sokkal jobban ment most a játék, mint eddig bármikor, és sokkal könnyebb a MK7-et irányítani, mint a Wii U-s játékot. Könnyebb megtanulni, és jó eredményt elérni benne, a MK8-hoz több idő kell.

Érdekesség. Valamiért a többiek előszeretettel játszottak Shy Guy-ként, én Toad voltam szinte az egész játék alatt. Úgy szoktam játszani, hogy az alsó képernyőn a teljes térkép látszik, meg a nicknevek. Egyszer mentünk a Mario Circuit 2 pályán ott a második körnél úgy voltam első, hogy mögöttem szorosan a Shy Guy-ok, és olyan vicces volt, mintha egy csoportos autókázáson vettek volna részt, Toad vezette a kis tanítványait. Aranyos volt. Kár, hogy kevesen játszanak Nintendo 3DS-en, úgy néz ki, hogy ha itt is erősíteni akarok, akkor csak online lehet menni. Képpel sajnos nem tudok szolgálni, mert Nintendo 3DS-en csak előre készített képet lehet közzétenni, amire nincs lehetőség a Mario Kart 7-ben.

Garfield magazinok árai az egekben

A mai napig nagy Garfield rajongó vagyok, és veszem a Garfield magazinokat is. Ezeket elsősorban azért, hogy méltassam, hogy van magyar nyelvű Garfield kiadvány. Soha nem voltam megbarátkozva a gondolattal, hogy a Garfield magazinok árai évről évre emelkedtek, de idénre olyan szintet értek el, amire bőven azt lehet mondani, hogy átléptek egy lélektani határt.

1050 forintért egy olyan magazint adni, amiben 34 oldalnyi tartalom van, és az percek alatt kiolvasható, nem bocsájtható meg. Még akkor sem, mindenféle licenszelt tartalmakra hivatkoznak. Mert nagyon sok magazin közöl le licenszelt tartalmat, mindezt úgy, hogy évek óta nem emelnek az áraikon. Ezzel szemben a Garfield magazin kiadója mintha a '90-es években élne, amikor még vágtató infláció volt, és úgy emeli a lapjainak árait, mintha rohamosan emelkednének nyomtatási, terjesztési és egyéb költségek. Ezt megemlítettem a Garfield magyarország Facebook oldalán, amikor egy ";)" szmájlival jelezték, hogy jön az új szám. Ők erre egyáltalán nem reagáltak, nem adtak magyarázatot az évenkénti áremelésre. Ezzel szemben folyamatosan tesznek ki valami Garfieldes képet, hogy "mindjárt itt a hétvége" vagy "jaj, itt a hétfő, valaki kávét, különben nem bírom ki" jellegű képek. Nagyon jó lesz, ha tényleg változik a Facebook rendszere, mert akkor eltűnnek az ilyen hülyeségek, mert rettenetesen idegesítő ilyeneket olvasni. A Garfield különszámot soha nem vettem, mert annak tartalmára már végképp azt lehet mondani, hogy gyerekeknek szól. Semmi komoly sztori nincs benne, és azt is percek alatt végig lehet olvasni.

2015-ben kezdtem el ismét havi szinten vásárolni a Garfield magazinokat, akkor az árak az alábbiak szerint alakultak:

• 2015 - 850 Ft
• 2016 - 890 Ft
• 2017 - 980 Ft
• 2018 - 1050 Ft

Soha nem volt olcsó a Garfield, már az 1997-es 328 forintos ár is nagyon drágának számított annak idején, de ha megállt volna az ár kb. az ezredforduló körüli áránál, 500 forintnál (és csak kismértékben emelkedett volna), amikorra nagyjából normalizálódott az infláció, akkor azt mondom, hogy rendben van. Mert az igaz, hogy a Garfield képsorok angolul a hivatalos weboldalon ingyenesen bárki számára elérhető, sőt még le is tölthetők a képek, és elhiszem azt is, hogy ha magazin formájában akarják terjeszteni, az fizetős dolog, de azt nem hiszem el, hogy a licenszdíjakat évente emelik, valamint hogy az itthoni költségek is így emelkednének.

Eddig vettem Garfield magazinokat eredeti árán, de eldöntöttem, hogy ezen túl a Lehel téri piacra fogok járni. Ott az emeleten van egy újságos, ahol néhány hónappal korábbi magazinokat lehet venni 60%-kal olcsóbban az eredeti árukhoz képest. Mostantól ott fogom venni a Garfieldokat. Nagyon kivételes esetben veszem az újságosnál. Legfeljebb a decemberi számot, amikor a karácsonyi képsorok vannak benne, és úgyis elkap a karácsonyi hangulat. De nem tudom elképzelni, hogy máskor vegyek Garfield magazint eredeti árán. Nagyon szívesen támogatnám a kiadót, mert örülök, hogy van magyar nyelvű Garfield kiadvány, de az 1000 forint egy olyan lélektani határ, amely fölött ilyen magazint már nem veszek. Az biztos egyébként, hogy a képregények terjesztése soha nem volt olcsó, mert a képregénymagazinok mindig is drágábbak voltak az átlag magazinnál, de az, hogy ezek mind megszűntek egy idő után, az azt jelzi, hogy nem magyar pénztárcabarát áron adják ezeket a magazinokat. Valószínűleg a Garfield is valami hasonló "csoportba" tartozik, de akármi is az igazság, nem tudom elfogadni, hogy ennyibe kerül.

Van még néhány hely, ahol tudom, hogy olcsón lehet kapni Garfieldeket.

• Nyugati Pályaudvar aluljáró: A WestEnd aluljárószinti bejárata melletti újságosnál is adnak néháy hónappal korábbi magazinokat 60%-os kedvezménnyel, csak itt nem mindig van Garfield.
• Keleti Pályaudvar a 6-os vágány mellett van egy könyvesbolt, ahol szintén szoktak lenni régi magazinok, nem is kevés. Itt is lehet olcsón Garfieldet találni, de néhány évvel korábbit. Ide azoknak érdemes jönni, akik gyűjtik a Garfieldeket, és hiányos a gyűjteményük.

Aztán biztos van még hely Pesten, ahol lehet venni Garfieldeket hasonlóan alacsony árakon, de én ezekről tudok.

Mario Kart 8 bajnokság

Most szombaton volt megtartva a Mario Kart bajnokság. Óriási hangulat volt, érdemes volt részt venni rajta. 10-kor kezdődött, de igyekeztem a lehető leghamarabb odaérni, mert nem emlékeztem arra, hogy volt-e részletes program kiírva, ezért nem tudtam, hogy kell pontosan megérkezni, csak a 10 órás kezdésről tudtam. 9 óra után indultam el, és az 50-es villamos után a 99-es busszal mentem egyenesen a Blaha Lujza térre, hogy elkerüljem a metrópótlást. Aztán onnan már sétálni lehetett az InGame-be. Pont 10-re értem be, és már ekkor sokan voltak. Mondjuk az egész Mario Kart verseny nagyon népszerű volt. Betelt a 60 fős jelentkezés, és a 20 fős várólista is, és amikor ott voltam, 23.Annak örültem, hogy a 10. voltam a jelentkezéskor, ez a szerencseszámom. Ez hátha ad egy kis löketet.

A verseny eléggé későn kezdődött, csak 11.30-ra jutottunk el oda, hogy elindulhat. Várták az embereket, de eltelt addig is az idő. Leültem egy fotelre, megnéztem a Streetpassokat. Kevés volt. Egy ekkora csapatban többet reméltem 12-nél. Megjött Sparrow is, vele jókat beszélgettem. Őt az utóbbi időkben elég ritkán látom, kíváncsi voltam rá. Bagszi volt a főszervező, ő írta fel a jelentkezőket, írta fel az eredményt, jelentette be az éppen aktuális játékosokat. De ott voltak a Game Parkból is, ők is támogatták a rendezvényt. Két Nintendo Switch volt kiállítva, a versenyek pedig párhuzamosan mentek a Mario Kart 8 Deluxe-ben.

A verseny a részemről meglehetősen rapszodikus volt. Sajnos kiestem az első körben, és sajnos azt lehet mondani, hogy most pechem volt. Négy pályából állt a verseny, az utolsó pálya előtt hármas holtverseny volt a 2. helyen. Az utolsó pálya a Baby Park volt. Nem hiszem, hogy különösebb kommentárt érdemes fűzni hozzá, aki egy Mario Kartot is játszott, az tudhatja, miről van szó. Sparrow-val voltam egy versenyben, ő volt az, akinek biztos volt az első helye, elég nagy pontkülönbséggel vezette a versenyt. A második helyért izgultam. Nem volt könnyű, mert tudtam, hogy legalább másodiknak kell lennem legalább, hogy továbbjutó legyek. A második hely meg is volt, csakhogy én úgy kalkuláltam, hogy Sparrow mindneképp első lesz, de nem így volt. Akkor már tudtam, hogy baj van, de azért igyekeztem a tőlem telhető legjobbat nyújtani, akár elsőnek is lenni. De sajnos a harmadik helyen végeztem, így a végelszámolásban is harmadik lettem 8 ponttal. Így kiestem, mert értelemszerűen a négyes versenyből a legjobb kettő jut tovább. Hát ez az, amikor a Mario Kartban ennyire szerepet játszik a szerencse, és előfordul, hogy tényleg nem a képességek döntenek arról, hogy ki jut tovább, vagy ki ér el jó eredményt.

A verseny után nagyon elfáradtam. Annyira izgultam a verseny alatt, hogy a felgyülemlett adrenalin teljesen kimerített. A telefonon nézelődtem, de majdnem elaludtam ott helyben, belesüppedve a fotelbe, mert tényleg nagyon kimerültnek éreztem magam. De azért maradtam végig, és nem is aludtam el. Az első kör után volt egy fél órás ebédszünet, ekkor Sparrow beüzemelte a saját Switch-ét a TV-be, és azon játszott Fire Emblem: Warriors-szal. Én meg kíváncsian néztem, valamint megkértem, hogy ha van rajta japán nyelv, akkor állítsa át, ha nem okoz neki problémát, mert annyira japán stílusú a játék és a karakterek, hogy bűn angolul hallgatni. Volt rajta, át is állította. Így már sokkal menőbb hallgatni. Amúgy jó játéknak tűnik, csak nincs türelmem a Fire Emblem-hez. Egyszer játszottam a Game Boy Advance-es játékkal (mi is a címe? ... Várjunk csak... *utánanéz* ... ja, a Sacred Stones), elkezdtem, de annyira lassú volt, hogy nem volt ehhez türelmem, úgyhogy gyorsan abba is hagytam. Nagyon nem vagyok otthon az RPG-kben, úgyhogy ezért sem tudtam értelmezni, magamévá tenni a lassúságát.

A második kör némileg már közömbös volt számomra, néha odanéztem, de inkább igyekeztem elfoglalni magam. A Pokémon Shuffle volt menő Nintendo 3DS-re, ahogy próbáltam megszerezni azokat a Pokémonokat, amik nincsenek még meg. A többedik sikerélmény után mondtam bagszinak, hogy nálamnál menőbb Pokémonost nagyítóval sem találna a Földön. De csak fennkölt visszakérdez, hogy megkérdezzük erről a Krisit? Tudok vadakat mondani, ha többszörösére nő az önbizalmam az átlagosnál.

A döntő játék volt izgalmas. Akkor külön kérték, hogy maradjunk csendben, hogy ne zavarjuk a játékosokat. Sokkal izgalmasabb volt ezt nézni. A légkör is feszült volt, a Game Parkos Reni úgy izgult, mintha az edzőjük lett volna. Én azért ennyire nem, de most érzékeltem igazán, hogy miért hívják esportnak a videojátékot egyre szélesebb körökben. Rettenetesen koncentráltak a döntősök, itt minden egyes pillanat számított, látszott, hogy akinek egy pillanatra is lankadt a figyelme, az komoly veszteséggel nézhetett szembe. A döntősök meg szavakban nem tudták kifejezni érzéseiket, annyira komolyan vették az egészet. A New Nintendo 3DS XL MagicT-hez, a Switch Pro Controller Cavához, míg a Super Mario Odyssey játék Subihoz került. De a 4. helyezett, Zolee is kapott egy Switch védőtokot. Megérdemelték, mert fantasztikus versenyt mentek, amit nézni is izgalmas volt, nemhogy nekik játszani.

Egy kicsit reflektálnék arra, amit a csehek kértek kb. 2 éve, amikor volt a Super Mario nap. Az volt a kérésük, hogy a versenyeken olyan nyerjen, aki még nem nyert soha, hogy minél több emberhez kerüljön a Nintendo. Értem én, hogy miért kérik ezt, de ezt nem lehet megtenni. Akármilyen versenyt is rendezzünk, kizárt, hogy ne egy veterán Nintendós nyerje meg, azt meg nem lehet (vagy inkább azt mondanám, hogy butaság) megkérni, előírni, hogy hardcore játékosok ne jelentkezzenek. Egyrészt milyen diszkriminálni a játékosokat, másrészt meg a verseny minőségére is hatással van.

A legvégére esett be ug. Sajnos az utóbbi időkben eléggé elfoglalt, ezért újabban ritkábban jön el találkozókra, és a digitális közösségben is egyre ritkábban jelenik meg. A végére azért csak eljött, kicsit beszélgettünk, de mi bagszival már mentünk is. Mentünk a Burger Kingbe enni egyet, beszélgettünk, aztán mentünk is haza.

Nagyon jól éreztem magam, egy élmény volt ez nap. Egy közös kép is készült néhány emberrel. Nem gondoltam volna ugyanis, hogy ennyire jót csinálok azzal, hogy a Discordon hozok létre szervert a blognak, egy hihetetlen jó társaság gyűlt ott össze, LernenBoy szerverén is jókat beszélgetünk, az ottani tagokkal készült egy közös kép. Voltak olyanok közülük, akikkel először találkoztam. Jó volt látni őket személyesen. Konkrétan olyan érzésem van, mintha a régi BigN-es csapat reinkarnálódna, részben új tagokkal, ami hihetetlen örömöt okoz számomra.

Csináltam én is képeket, itt meg is nézhetők, de meglep, hogy mennyire rosszul sikerültek a képek. Eddig nagyon jó képeket tudtam csinálni a Xiaomi Redmi Note 4-emmel, és sokan dicsérték is, hogy milyen jó képeket csinált, de most nem sikerült. De a verseny hihetetlen jó volt.

Új módja a digitális vásárlásnak

Ma jelentette be a Nintendo, hogy márciustól a My Nintendo profilunkban gyűjtött aranyérmékért is lehet vásárolni Nintendo eShop-on játékokat, alkalmazásokat. Nem örültem azonnal a hírnek, egyből az volt a gondolatom, hogy biztosan baromi keveset fog érni, szinte csak porhintés lesz az egész. De aztán átgondoltam, és most már másképp látom a dolgot. Először is, lássuk, miről is van szó.

• Minden egyes letöltött játék árának 5%-át kapjuk vissza aranyérmék formájában. Ez vonatkozik a letölthető tartalmakra is, valamint, ha olyan játékra váltunk be kupont (vagy kódot), ami nincs leértékelve.
• A fizikai formában vásárolt játékok után a digitális értékének 1%-át kapjuk meg, ha a játék nincs leértékelve.

A leértékelt játékokra gondolom nem kapunk semmit. És vélhetőleg ez vonatkozik a heti akciókra, és azokra a játékokra, melyeknek tartósan lejjebb szállították az árát, például Nintendo Selects játékokra.

És persze 1 aranyérme 1 pennyt / 1 euro centet ér. Ahogy azt várni lehetett, máris szidják a Magyar Nintendo Közösségben a rendszert. Gondolom, hogy egyből azt látják sokan ebben a dologban, amikor a Nintendo olyan ajánlatot, vagy akciót hirdet, ami valójában nagyon keveset ér. Megszokott ez a Nintendónál, de alapvetően nem rossz ez a rendszer. Valószínűleg azért találták ezt ki, hogy látták, hogy az aranyérmék esetében sokkal kisebb a mozgás, mint a platináknál. És valljuk be, tényleg aránytalan a rendszer. Szerintem sokunknak rengeteg platina érméje van, azt se tudja, mit kezdjen vele, aranyból meg alig. És hát ugye az értékesebbeket aranyérmékért adják. Mondjuk az, hogy az aranyérmék esetében kisebb a mozgás, az annak is betudható, hogy hol szabták meg a határokat. És ha valamit szemétségnek lehet nevezni a Nintendónál, akkor azt, hogy csak £4.50 értéktől kapunk aranyérmét (méghozzá 10-et), és sok játék £4.49-be kerül, és bizony, nem kapjuk meg 10 aranyérmét a vásárlásunkért. Ugyanígy £9-től kapunk 20 aranyérmét, de a Nintendo 64 és Nintendo DS játékok szinte mind £8.99-be kerülnek, értük is csak 10 aranyérmét kapunk. Úgyhogy ki van ez találva, hogy nehogy az aranyérmékből gazdagodjunk meg. Ezt úgy lehet "meghackelni", hogy akciósan vesszük meg a játékot, mert annak az eredeti áráért kapjuk meg az aranyérméket, és akkor máris nem fáj az, hogy a Nintendo "okosan" húzta meg a határokat.

Ezt a kiskaput zárja be a Nintendo azzal, hogy az akciós árú játékokért nem ad érméket. Hogy ettől mennyire lendül fel az aranyérmért folytatott adásvétel... talán valamennyire, de korántsem annyira, mint amennyire érdemes lenne felpörgetni. Ennek ellenére azt gondolom, hogy jó lesz ez az új rendszer, mert többet kapunk a vásárlásainkért, és nemcsak a My Nintendónál lehet beváltani akciókra, akkor kiszélesedik azok köre, melyekre beválthatjuk az aranyérméket. Magunk választhatjuk meg, hogy mely játékot szeretnénk olcsóbban megvenni. Az meg senkinek ne fájjon, hogy 1 érme = 1 penny / 1 cent, mert ez lényegében olyan, mint egy törzsvásárlói kártya bármelyik üzletnél, mely ilyet forgalmaz, és ők is általában 1%-nyi jóváírást adnak pontok formájában. A Nintendo ugyanezt fogja csinálni, csak digitális formában.

Online verseny Mario Kart 8-ban

Nagyon keveset mentem Mario Kart 8-ban online versenyben. Azért, mert jobban szeretem a Mario Kart Wii pontozási rendszerét. Megáll 9999 pontnál a pontozás, de dinamikusabb azáltal, hogy egy verseny alatt akár többszáz pontot lehet nyerni, illyetve veszteni. A Wii U-s Mario Kart-ban 1000 ponttól indulunk (MKW-ban 5000-től), de a maximális pontszám 99999. Mindenesetre javasolták, hogy játsszak sokat online versenyeken, ha fejlődni szeretnék, mert pontszám alapján nagyjából velem egy szinten állókkal rak össze a gép. Ez a rendszer a Wii-s Mario Kart-ban is megvolt, úgyhogy nem ért meglepetésként. De most már kellő motivációt érzek arra, hogy tényleg erősítsek, így most nekiláttam. Három nappal a Mario Kart bajnokság előtt, azért figyelitek, mikor kapok észbe.

Amúgy tényleg nagyjából velem hasonló pontozásúakkal rak be, de itt-ott komoly kilengés figyelhető meg. Először nem voltam tisztába azzal, hogy mennyi a lehetséges maximális pontszám, és azt hittem, hogy meghackelte a saját profilját, aztán esett le, hogy lehet valakinek ennyi pontja. És lehetőségem volt azt látni, hogy nem lesz az összpontszám hat számjegyű. Mindenesetre a játék tényleg nagyon jó, és tényleg jobb eredményt tudok itt elérni. Végre nem ér meglepetésként, ha megnyerek egy-egy versenyt, és az is meglátszik, hogy egyáltalán nem megy rosszul a játék. Nagyon jól tudom irányítani a kocsit, ritkán esek le, inkább azt kell megtanulni, hogy gombával hogy irányítsam a kocsit. Ez főleg az aranygombával okoz problémát. Mert akkor hajlamos vagyok nem driftelni, gondolván, hogy a sebesség úgyis kompenzál, de akkor meg olyan nagy ívben veszem be a kanyart, hogy nem ér semmit a gomba, sőt nekimegyek a falnak, onnan meg kijönni, úgyhogy ebben fejlődni kell. Amúgy élmény játszani. 1821 pontnál hagytam abba a játékot, holnap igyekszem összehozni a 2000 pontot.

Donkey Kong Country más konzolokon

Hát, sajnos nem sikerült továbbjutni Super Nintendón a Donkey Kong Country-val, amíg Békéscsabán voltam. Maradt a 26%. Megnéztem itt Pesten, hogy Wii-n és Wii U-n hogy állok, és ahogy sejtettem, még addig sem jutottam el, amíg SNES-en.

Wii-n jelenleg így állok:

Wii U-n pedig így:

Hát bőséggel van mit javítani mind a kettőn. SNES Classic Mini-n meg se néztem, mert biztos vagyok abban, hogy ott el sem kezdtem. Wii U-n kezdtem el végül játszani, egyből fel is hoztam 13%-ra, mint Wii-n, úgyhogy nagy dolog nem volt, de azért látszik, hogy mennyire keveset foglalkoztam a játékkal. Elképzelhető, hogy ez meg fog változni, és igyekszek a képességeimhez mérten a lehető legtöbb százalékkal végigjátszani a játékot. Mert amúgy élvezem. Sőt, annyira hangulatos, hogy éjszaka a legjobb játszani. Mint például most. És ami miatt menő, hogy bár nem árulok el nagy titkot, mert Super Nintendo controllerrel is tökéletesen lehet játszani.

Így a legjobb.

Vajon mit rejt a fehér doboz?

Idén nyáron lesz 12 éve, hogy animéket nézek, és így visszagondolva volt már arra példa, hogy egy animét képek alapján nagyon jónak képzeltem el, aztán nagy csalódás lett a vége. Viszont az ellenkezőjére nem emlékszem, hogy lett volna precedens, de úgy néz ki, hogy a SHIROBAKO lesz az első ilyen anime.

Annak idején nem tudtam az animéről, amikor megjelent, csak akkor, amikor megtudtam, hogy Okui Masami új kislemezt jelentet meg (akkor), és az az anime második openingje lesz. Okui Masami... kérlek szépen, teljesen odavoltam az örömtől. És akkor utánanéztem az animének, de semmi jó megérzésem nem volt a dologból. Ennek ellenére adtam neki egy esélyt, és megnéztem az első részt, és arra emlékszem csak, hogy öt kiscsaj, akik ilyen teljesen vidámak, víg kedélyűek, csak az élet jó oldalát élik meg, a nehézségeiről tudomást sem vesznek, közösségük szimbóluma a fánk, amit örömmel emelnek a magasba. Ha egy animének ilyen előzménye van, abból semmi jó nem sülhet ki. Meg is mutatnám a kislemez borítókat, azok is jól érzékeltetik, hogy miért voltam ennyire előítéles az anime kapcsán.

Felül látható az első opening és ending Regular- és Limited edition kislemez (Ishida Yoko: COLORFUL BOX) borítója, alul pedig a második opening és ending szintén Regular- és Limited Edition (Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-) borítója. A képek mellett a dalok is eléggé árulkodóak, ugyanis mindegyik vilám, kellemes kis dal, amely még csak utalást sem tesz arra, hogy miről is szól az anime valójában. Ráadásul az első opening előadója Ishida Yoko, akit nem igazán szívlelek. Okui Masami némileg más eset. Nemcsak azért, mert ő számomra a #1, ha japán zenéről van szó, hanem azért is, amivé tette a dalt az énekhangja által. Ő is ugyanolyan dalt kapott, mint Ishida Yoko, csak az ő esetében hallatszik az is, hogy bár könnyedén énekli a dalt, mégis azért otthonosan mozog a balladákban, komoly mondanivalójú dalokban, és ez ha csírájában is, de tetten érhető az ő általa énekelt dalban. Mintha az énekhangjával meghackelte volna a dalt, pedig igencsak könnyedén kellett énekelnie az olyan szöveget, mint:

My beautiful life... Zutto

Úgyhogy bőven megvolt az alapom arra, hogy előítéletes legyen az animével kapcsolatosan, de aztán úgy voltam vele, hogy mivel az Okui Masami kislemez megjelenése február végi, ennek örömére rászánom magam, és megnézem most az animét. Hát, komolyan nem tudom, hogy egyáltalán bármikor is csalódtam kellemeset egy animében. Nem is azonnal derül ki, de azért érzékelhető már az elején, hogy sokkal többről van itt szó, mint amikről a képek és a dalok árulkodnak. Szerencsére ezt a fánkos dolgot inkább csak az első részben erőltették, aztán nem találkozunk vele. Bár a 8. részig láttam az animét, de nem látok arra utalást, hogy ennek lesz folytatása. De miről is van szó? Egy animestúdió mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A főszereplő öt lány még gimnáziumból ismerik egymást, azáltal lettek barátok, hogy mind az öten szeretik az animéket, és animációs klubot alapítottak. Még ebben az időben elkészítették az első amatőr animéjüket, ennek sikere pedig kellőképp inspirálta őket, hogy ezt komolyan is csinálják. Ötük közül kettejüknek Miyamori Aoi-nak és Yasuhara Emának ez lett a szakmája. Elhelyezkedtek a Musashino Animation stúdióban, és rajzolóként próbálják megállni a helyüket. Hármójuknak viszont nehézségük támad a megfelelő munkahely megtalálásában. Sakaki Shizuka seiyuu szeretne lenni, de nem tudja legyőzni az lámpalázát, így nem is tudja megmutatni a tehetségét, így nem alkalmazták még. Toudou Misának ugyan van munkája, de nem szereti azt. Egy autógyártó cégnél tervez 3D modelleket. Az ötödik lány, Imai Midori még egyetemista, de álma, hogy forgatókönyv író legyen.

Igazából már a lányok háttértörténete inkább azt alapozza meg, hogy itt komolyabb történettel van dolgunk. És tényleg. Hiába van Aoi-nak és Emának olyan munkája, amit szeret csinálni, mégis sok nehézséggel szembesülnek, melyekkel olykor eléggé nehezen birkóznak meg. Nagyon tetszett például az (és bevallom őszintén, magamra ismertem benne jellem tekintetében), amikor Ema sehogy nem tudott lerajzolni egy macskát. Hiába próbálta, a végén csak az lett a vége, hogy összegyűrte a papírt, földre dobta, és a sírás kerülgette. És akkor olyan volt, hogy ugyan meghallgatta az embereket maga körül, de szíve szerint egyedül maradt volna. Aztán végül azzal nyert inspirációt, hogy az egyik munkatársa elvitte őt a közeli parkba, ahol egy bizonyos macskával szokott találkozni, és javasolta, hogy figyelje meg a mozgását. Vizsgálja meg, simogassa meg, hogy ihletet nyerjen. Az már extra érdekesség volt, hogy szegény macskát addig vizsgálgatta, amíg el az meg nem ijedt, és el nem szaladt tőlük. De mint olvasható, a többiek élete sem könnyű. Aoi is megtapasztalja ezt, de azért megfigyelhető ebben az animében is a tipikus japán mentalitásnak egy kis szelete. Hiszen hiába küzdenek a lányok nehézségekkel, azért csak azt mondják magukról, hogy "daijoubu", meg mosolyt erőltetnek az arcukra. Azt tudni kell a japánokról, hogy náluk a mosoly nem feltétlen azt jelenti, amit minálunk. Sokszor mosoly mögé rejtik el a valódi érzéseiket, és még akkor sem vallanák be, hogy problémájuk van, amikor például haldoklik az édesanyjuk, és legbelül üvöltenek a fájdalomtól. Nem akarják a másikat terhelni a problémájukkal. Valami hasonló figyelhető meg ebben az animében is, bár Ema esete annyiban egyedi, hogy nem képes rejteni a fájdalmát. Annyira látszott rajta, hogy nyomasztja őt, hogy nem képes macskát rajzolni, de amúgy ő sem mondaná ki, hogy mi a baja. A többieknek mégsem volt nehéz rájönni, hogy mi a baja és aztán segíteni neki.

Ez egy kiragadott példa volt, de többet is lehetne mondani, ami miatt nagyon jó nézni az animét. Inkább azt érzékelem, hogy az animekészítés, és a stúdió csak egy körítés, sokkal inkább a japán valóságba vezet be minket. Ez az anime tömény Slice of Life, annak is szinte a legjobb fajtájából. Hasonló a Bakuman. is, bár az a mangakészítés rejtelmeibe enged betekintést. Abban sokkal inkább előtérbe kerül egy mangaka élete, sokkal inkább megismerhetjük annak nehézségeit, sőt az talán még Slice of Life téren is jobb lett. De mind a SHIROBAKO, mind a Bakuman. kiválóan mutatja be a japán valóságot, és azt, hogy ezzel hogyan küzdenek meg a mindennapi problémákkal szereplők. Csak ajánlani tudom mindkét animét.

Vasárnapi Mario Kart 8 verseny furcsa eredménnyel

Mentem a mostani Mario Kart vasárnapi bajnokságra, eléggé érdekes volt, az eredményt érdemes elemezni. Ez az 57 pont is úgy jött össze, hogy szinte végig benne voltam a 2 órában, kb. 2 játék erejéig léptem csak ki. És az eredmény lesújtó. Azt tapasztalom, hogy amíg a többiek folyamatosan játszottak Switch online meccsen, ők folyamatosan fejlődtek, én meg kiestem. Mert bár november óta, amióta hivatalosan nincs Miiverse, attól függetlenül is lehet menni bajnokságot, de csak a vasárnapi veteránok maradt meg Wii U-ra, és azokon sem vettem részt. Olyan érzésem van, mintha korábban a profi játékosok 10-es szintjéhez képest sikerült több hónapos versenyzéssel elérni egy 5-ös szintet, hiszen 100 pontot is sikerült összegyűjteni, de azzal, hogy a közelmúltban kiesett néhány hónapnyi játék visszaestem a 2-es, 3-as szintre, és innen kell felküzdenem magam. Illetve nem is én estem vissza, mert tapasztalom, hogy maga a játék nem megy rosszabbul, egyszerűen az van, hogy a többiek folyamatosan játszottak, ők fejlődtek annyira, hogy hozzájuk képest estem vissza. Nem is értem, hogy lehet az, hogy bár nyújtom azt a tudást, amivel jelenleg rendelkezem, mégis lényegesen rosszabb eredményt értem el.

Főleg az elején látszott, hogy mennyire nem megy a dolog. 8-an voltunk akkor, és Sziki nevű játékossal harcoltunk az utolsóelőtti helyért. De azt is úgy kell elképzelni, hogy volt nekünk 12-12 pontunk, az előttünk le LordkingYT nevű játékosnak előttünk meg 30 ponttal állt. Ő képezte a hidat köztünk, és a jó játékosok között. Hamar lelépett, azért lett végül ilyen alacsony pontja, aztán, amikor le kellett mennem, akkor effektíve úgy voltam, hogy nem is térek vissza, mert annyira értelmetlennek láttam, de aztán úgy voltam vele, hogy a móka kedvéért miért is ne is játszhatnék mégis. Láttam, hogy Sziki már eléggé elhúzott, így reménytelen volt őt utolérni, de azért volt 1-2 remény. De inkább az, hogy valamennyire tartsam magam. Pedig most igyekeztem ideális kocsibeállítással mentem:

• Pipe Frame kocsi
• Azure Roller
• Hylian Kite
• Karakter: Koopa Troopa

Kell ennél menőbb? Alig van súlya, nagyon jó a gyorsulása, és bár nem nagy a végsebessége, de azt legalább stabilan tartja. Na de siránkozni nem akarok, van munka bőven, úgy néz ki, bőven van tennivaló, ha tartani akarom a többiekkel a szintet.

Sword Art Online másodjára is végignézve

Ma értem a Sword Art Online első szériájának végére. Szeretném megnézni a második sorozatot, meg abban bíztam, hogy most másképp fogom látni a dolgokat 5 év után, és tetszeni fog.

Az írás sok spoilert tartalmaz, aki esetleg nem látta még az animét, de tervezi megnézni, az ugorja át ezt a postot.

Az igazság az, hogy rettenetesen nagyot csalódtam. Az pozitívum, hogy a hangulata miatt nézette magát az anime. Az az érdekes, hogy éreztem benne valamit, ami miatt mindig inspirált, hogy nézzem meg az újabb részt. A legnagyobb hibája viszont az, hogy sokkal többnek mutatja magát, mint ami, vagyis a dramaturgia rettenetes. Kirito (Kirigaya Kazuto) egyszerűen szánalmassá válik azzal, hogy hősnek mutatja magát, miközben inkább tűnik egy esetlen kölyöknek. Sőt, odáig elmentem, hogy poénból a negatív főhősnek, Nobuyuki Sugou-nak drukkoltam, amikor Asunát (Yuuki Asuna) "kínozta", mert legalább Kirito tanul egy kicsit az életről. Asunát se sajnáltam különösebben, mert ő is olyan volt, hogy eljátssza a hőst, de a második játékban, az ALFheim Online-ban szinte könyörög Kiritónak, hogy mentse meg őt. Bosszankodtam is magamban azon, hogy mi az istenért nem segít magán, miért nem szabadítja ki magát az aranykalitkából. Aztán láttam, hogy csak tesz egy próbát, de amikor elkapták, olyan szánalmas lett hirtelen. A negatív "főhős" indítéka is borzasztó. Semmi másért nem alkotta meg az ALFheim Online-t, csak hogy Asunát feleségül vegye még a játékban, amíg a való életben öntudatlan állapotban van, meg istennek képzeli magát, és ő lesz a világ ura. Az ilyet be szokták zárni az elmegyógyintézetbe, hogy elkülönülve legyen az emberektől, nem még hogy komolyan vesszük. Ráadásul Kirito olyan könnyedén vívta meg ellene a végső harcot, hogy unottan, egykedvűen néztem végig az utolsó rész erre vonatkozó jelenetét. Rettenetesen kiábrándító, hogy egy ilyen animének, mely ennyire nagymenőnek mutatja magát, csak ennyi indítékra telik. Most el kell dönteni, hogy komoly, mindent felülmúló animét csinálunk, vagy lemegyünk a Super Sentai (vagy Tokusatsu, kinek hogy tetszik) szintjére, és akkor a helyén kezeljük a dolgokat.

Minden hiba a dramaturgiai káoszból fakad, ami az animét végigkíséri. Tetszett az utolsó rész vége, ahogy lezárják az animét, de sokkal hatásosabb lett volna, ha többet szerepelnek a mellékszereplők, mert megint arról van szó, hogy többnek mutatja magát az anime, mint ami valójában. Kirito soha nem volt igazán csapatjátékos. Az elején még igazi magányos farkas volt, aztán valahogy összeállt Asunával, meg ott volt neki Yui meg Sugu is, de nem volt meg az az érzés, ami egyébként nagyon sokat dobott volna az animén, hogy egy csapat lett volna Kirito mellett. Még azt se bántam volna, ha ő lett volna a főnök, de ha lett volna körülötte 5-6 ember, aki segítette volna a kalandjában, az nagyon jót tett volna az animének. Meglett volna a mondanivaló az összetartozásról, az egység erejéről, nem utolsó sorban mindenkinek lett volna egyénisége, saját képessége, és a néző választhatott volna saját kedvencet. De csak egy páros harc a SAO-ban, majd egy hármas csoport az ALO-ban (Kirito, Sugu és Yui), lehet bizalmam abban, hogy ez változni fog a második évadra? Akkor elképzelhető, hogy tetszeni fog.

Jellemfejlődés sem igazán érzékelhető az animében. Az odáig rendben van, hogy a játék elején még mind a ketten (Kirito és Asuna) magányos farkasok voltak, aztán az egymás iránt érzett szerelmük nagyban javít a szociális érzékükön, de Kirito az első részekben is beszélt emberekkel, az ALFheim Online-ban is csak Sugu-vel volt egy csapatban, tehát olyan nagy ugrás, hogy csapatjátékos lenne, nem láthattunk. És Yui jelenléte... Amikor Kirito és Asuna végül összejöttek, akkor hirtelen megjelenik Yui, aki elmondása szerint nem emlékszik semmire, de egyből papának és mamának hívja Kiritót és Asunát, mintegy szülővé avanzsálva őket. Nem elég, hogy összejövetelük után azonnal a házasságot tervezik (az alkotók sok Disney-t néztek...), de egyből jön egy ártatlan arcú kislány, aki egyből s frissen összejött pár gyerekének hiszi magát. De hogy odaédesgeti magát Kiritóékhoz, aztán egyszer csak azzal jön, hogy ő valójában egy program, aztán, hogy siratják, az olyan idióta dramaturgiai húzás volt, hogy azt szavakkal elmondani nem lehet. Nincs valódi értelme a jelenlétének, ehhez képest olyan hatásvadász jelenet volt, ahogy ártatlan síró arccal bevallja, hogy ő egy program, amit egy dél-amerikai sorozatban láthatunk. A másik, ami nemhogy értelmetlen, de sokak számára undorító is, a testvéri szerelem, ami az ALFheim Online játékot végigkíséri. Bár az elején tisztázzák, hogy Sugu csak fogadott testvér, de beleszeret Kiritóba, és szinte végig a testvéreként említi őt. Ennek az égvilágon semmi értelme nincs. Azt tudni kell rólam, hogy az átlaghoz képest sokkal toleránsabb vagyok a különböző szexualitásokkal kapcsolatosan, és úgy vagyok vele, hogy amíg két ember (vagy három, négy, akárhány...) boldog egymással anélkül, hogy bárkinek is ártanak vele, addig joguk van a szerelemhez és a boldogsághoz. Nem is azzal van bajom, hogy mint testvér szeret belé (különben miért hívja mindig "Onii-san"-nak?), hanem, hogy nem következik abból semmi, hogy egy ilyen szerelmet mutat be. Mert azt láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy szerelmes belé, segít Kiritónak, hogy kiszabadítsa Asunát, és ezért minden tőle telhetőt megtesz, és ez nagyon szép dolog, de bármelyik lány bőven megfelelt volna Sugu helyett. Semmi nem következik abból, hogy a fogadott testvérébe szeret bele.

A játékok kapcsán nem tudok érdemlegeset nyilatkozni, mert az MMORPG nem az én stílusom. Szinte csak konzolon játszok, nagyon keveset PC-n ott is alig RPG-t. Meg azért sem akarom e téren jellemezni az animét, mert kevés videojátékkal foglalkozó animét láttam. A .Hack szériát kéne megnézni, ha MMORPG animésítéséről van szó. Még nem láttam, de sok jót olvastam az animéről. Így összehasonlítási alap nélkül, és hogy nem vagyok jártas az MMORPG-kben azt gondolom, hogy egyrészt ez a nem lehet kijelentkezni és a "kisütési" rendszer eléggé idiótaság, nincs jól átgondolva, de a részek alatt sem volt meg igazán az az érzésem, hogy egy játék cselekményét nézem. Az ALFheim Online-nak igazán a szabályrendszerét sem ismerhettük meg, de ott már ki lehetett jelentkezni.

A hangulata sokat ment a dolgon, meg néhány jó jelenet, de összességében rettenetesen amatőr munka a Sword Art Online. Ja, és ne felejtsem el a zenét. Kajiura Yuki ismét mesterművet adott ki a kezéből. Tehát a zene nagyon jó, csak az a baj, hogy a sok hülye jelenet miatt nem jön ki igazán a zene fantasztikussága, mert a hatásvadász jelenetek debilizálják a zenét. Az első openingről és endingről már nyilatkoztam, most összefoglalóan. LiSA: crossing field (OP) dala hűen tükrözi az animét azáltal, hogy a dal is sokkal többet akar mutat, mint ami a valóságban. Jó dal, erős, de nem tudok megbarátkozni vele. Tomatsu Haruka: Yume Sekai (ED) dala már valamivel kellemesebb. A második opening (Eir Aoi: INNOCENCE) meglehetősen súlytalan dal. Alig tudok visszaénekelni, dúdolni belőle bármit is. Az ending Haruna Luna: Overfly már egy sokkal erősebb, és érzelmileg is hangsúlyosabb dal. Ez volt az egyedüli pozitív csalódás az öt évvel ezelőtti véleményemhez képest. Ezt a dalt annak idején nagyon nem szerettem, de most tetszik. Amúgy Sugu érzelmeire reflektál.

Bár ez az anime ékes bizonyítéka annak, amivel joggal vádolják az anime-ipart, hogy a maiakban alig van ötlet, innováció, vagy progresszív mondanivaló, ennek ellenére rettenetesen gyűlölöm a "régen minden jobb volt" mantrát. Bár én is látom azt, hogy nincs már olyan anime, ami bármiben is úttörő lenne, mégis a maiak között is bőven lehet találni olyan alkotást, ami szép rajongótábort tudhat magának, megérdemelten. Méghozzá azért, mert lehet, hogy egy újabb alkotás adja át valakinek az adott stílus jellemzőit, vagy közvetít mondanivalót oly módon, hogy az megtetszhet a nézőnek. A Sword Art Online-ról is azt gondolom, hogy akinek még nincs jártassága az animékben annak tényleg nagyon tetszhet ez a mű. Viszont egy tapasztaltabb animésnek már nyilvánvaló lehet az a sok hiba, ennek fényében meglep, hogy veterán animések is képesek ódákat zengeni a SAO-ról. Valamit nagyon jól csináltak a készítők...

Kiállított Playstation 4

Békéscsabán a Csaba Centerben a Media Markt mellett már jó ideje ki van állítva egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE konzol. Sajnos Nintendo Switch nincs kiállítva, így legtöbbször csak elmegyek mellettük, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne játszhatnék egy kicsit a PS4-gyel? Hát hajrá. Egy Dragon Ball játék volt épp játszható, hát akkor legyen ez. Nem vagyok valami jó verekedős játékokban, és ez most is meglátszott. Bár talán elnézhető, hiszen ez az első alkalom, hogy játszottam ezzel a játékkal. Az biztos, hogy sajátságos, hiszen karakterünk lebeg az ellenfél játékos felé, az ütéseknél meg fogalmam sem volt, hogy melyik akciógomb mit csinál, csak próbálgattam, amit tudtam. Néhány ütést azért bevittem, de az ellenfél játékos állt nyerésre. Aztán meg amikor fényképeztem, akkor nem is tudtam semmit csinálni, de az meglepett, hogy amikor elfogyott az életcsíkom, akkor egy újat kezdett. Nem tudtam, hogy miért, vagy hány "életem" van, de csak egy gyors menetet terveztem menni, ezért inkább befejeztem a harcot. A címképernyőn láttam, hogy a Xenoverse 2 alcímet viseli a játék. Na tessék, új sorozatot indítottak el? A "Budokai Tenkaichi" szériánál megálltam. Nem igazán vagyok jártas a Dragon Ball világában, az animét se nagyon szeretem, a játékokkal meg egyáltalán nem játszottam. Valami demolemez, vagy ilyesmi volt a gépben, de több játékot is ki lehetett próbálni. Gondoltam, keresek egy autós játékot, azok sokkal inkább mennek. De nem találtam egyet sem. Ehhez képest meglepőnek gondolom, hogy vannak Assassin's Creed, Uncharted, The Last of Us játékok, de versenyezni nem volt lehetőségem. Inkább letettem a controllert, és tovább mentem.

Régen nem írtam a PlayStation-ről, szó nincs arról, hogy elfelejtettem volna, de egyrészt a PSX itt van Békéscsabán, másrészt meg nincs anyagi lehetőségem, hogy vegyek játékokat, vagy PS2-t. De amikor bemegyek egy konzolboltba, a Nintendo mellett mindig megnézem a PlayStation játékokat. Az anyagi lehetőségek változásáért meg 1-2 hete elkezdtem tenni, remélem, hogy hamarosan látható eredménye lesz. Aztán ha összejönnek a tervek, akkor erősíteni fogok PlayStation és Sega terén is. Másfelől elég sok minden maradt itt, mert Pesten egy kis szobát bérelek, és így is szinte zsúfolva vagyok ott, de kilátásban van egy másik albérlet. Kicsivel nagyobb szoba, olcsóbban. Ráadásul az új "lakótárs-jelölt" is szimpatikusnak tűnt, ezért nem is kérdés a váltás. Ha minden a terv szerint megy, és tudok költözni, akkor oda már több minden mehet, és szeretnék is a lehetőségekhez mérten a leghamarabb átköltözködni Pestre. Oda már átviszem a PlayStationt és a Sega Master System II-t, és akkor velük is tudok játszani.

Ha pedig anyagi téren összejönnek a terveim, akkor az alábbi konzolokat tervezem megvásárolni első körben:

• Super Nintendo kiadású New Nintendo 3DS XL kézikonzol
• Super Mario Odyssey Pak Nintendo Switch konzol
• PlayStation 2 konzol
• Sega MegaDrive konzol, lehetőség szerint az első kiadású

Egy kis Donkey Kong Country

Ránéztem a Donkey Kong Country-ra, hogy állok az eredeti Super Nintendós játékban, és még ez a százalékos arány is meglepett. Nem gondoltam volna, hogy 24%-ig elvittem volna a játékot. Az igazság ugyanis az, hogy bár régóta ismerem a Donkey Kong Country-t, és mindig is átéreztem a hangulatát, ami rettenetesen tetszett, de soha életemben nem játszottam komolyan ezzel a játékkal. És mindig valami 10-15%-ig vittem el a játékot, ennek fényében a 24% meglepően soknak tűnik. Most is nagyon megfogott a játék, és úgy döntöttem, hogy amíg itt vagyok Békéscsabán, addig játszok ezzel a játékkal. Aztán meglátom, hogy meddig jutok el benne. Az biztos, hogy elég lassú menet lesz, mert azóta ment feljebb a százalék, de nagyon kicsit. 1 óra 5 perc játék után 26% lett az állás. Minden egyes pálya után 1%-ot ment fel a számláló. Szerencsés voltam, mert a Vine Valley-ben nem a végefele van a mentési pont, hanem középtájt, így minden egyes pálya után tudtam mentem Candy Kong-nál, amíg ebben a világban voltam, és legyőztem Queen B.-t, az óriás darazsat. Aztán átmentem a Gorilla Glacier világba, innen már nem tudtam visszamenni, hogy mentsek Candy Kongnál. Próbálgattam az első pályát, aztán inkább kikapcsoltam a Super Nintendót, majd később folytatom.

Talán ebből a szempontból sajátságos a játékos szokásom, de nem szeretek egyszerre sokat játszani egy játékkal. Azért sem, mert van más dolog, amivel szívesen foglalkoznék. De általában az szokott nálam lenni, hogy akkor jut eszembe a megoldás, amikor épp mással foglalkozok. Ha valamivel túl sokat foglalkozok, ami problémát okoz, akkor valósággal idegesíteni szokott, hogy nem tudok tovább jutni rajta. Ilyenkor nálam az a jó megoldás, ha abbahagyom az adott játékot, lenyugszok, és akkor higgadtan átgondolva szokott eszembe jutni a megoldás. Ez sikerülni is szokott. De pont azért, mert nem szoktam egyszerre sokat játszani, nem is vallom magam hardcore játékosnak. Nemrég beregisztráltam a FutuRetro weboldalra, és regisztrációkor különböző gamer adatokat lehetett megadni. Többek között, hogy milyen szinten van a játékos tudás. Tetszett, hogy nemcsak casual és hardcore szintet lehet megadni, hanem volt egy "profi" szint is, ezt jelöltem meg magamnak. Ez jellemez a leginkább. Nagyon szeretem a videojátékokat, de nem minden egyes pillanatban ez jár a fejemben, és nem is feltétlen az a célom, hogy minden egyes játékot 100%-ra végigjátsszak, csak annyira, amennyire élvezem. Aztán, ha minél több játék ad olyan motivációt, hogy 100%-ra végigvigyem, az csak extra öröm. A weboldal meg nagyon tetszik, ajánlom mindenki figyelmébe.

Visszatérve a Donkey Kong Coutry-ra. Azért is tetszik nagyon, mert nehéz. De pont annyira, hogy inspiráló legyen. A gyerekkorom nehézségi szintjét érzem vissza (írom ezt egy 1994-es játékról...), ahol minden egyes pálya küzdős, de pont annyira, hogy ha kellőképpen kiismertem az ellenséget vagy közeget, és megfelelő stratégia után tovább tudok menni. Ezt keresem egy játékban, ettől lesz számomra igazi a játékélmény. Ugyanakkor visszautalva, az előző bekezdésben írtakra, azért látszik, hogy nem lesz a játék 100%-os nálam (illetve, ha jól tudom a DKC-t, 101%-ra lehet végigvinni...), ugyanis a Clam City pályán elindultam, és még viszonylag az elején már az "O" betűt tudtam csak megszerezni. Hol maradt a "K" betű? Egyszer meghaltam, tüzetesen szétnéztem az pálya elején, vajon hol hagytam el a K betűt, minden egyes zugot megnéztem, de semmi... Hát akkor nem lesz meg a "KONG" szó. Szóval ezzel is csak arra akarok utalni, hogy mindent megteszek jelen tudásom szerint, hogy a lehető legteljesebb legyen a játék, de ha végképp nem megy valami, akkor nem izgatom magam rajta, megyek tovább. Aztán lehet, hogy egy idő után visszatérek, és megcsinálom azt, amit régebben félbehagytam. Én így szeretek játszani.

Meglepetésre végigjátszott játék

Most itt vagyok Békéscsabán. Itt már csak a retro konzolok vannak: NES, SNES, N64. Úgy voltam vele, hogy azért játsszak is, ezért egy igazi kihívást vállalok be, végigviszem még egyszer Super Nintendón a Super Mario Kart-ot. Végig volt már egyszer játszva 100%-osan, de egyszer törlődött belőle minden mentés, és arra emlékeztem, hogy egy időben nagyon sokat küzdöttem azért, hogy visszahozzam magam a régi szintre, és talán nem is sikerült. Úgy voltam vele, hogy nekiveselkedek, és végigmegyek a legnehezebb bajnokságokon, hogy meglegyen a sikerélmény, erre ez a kép fogad.

Hát mégiscsak sikerült másodjára is végigvinni 100%-osra a játékot. Megörültem neki, hogy akkor mégiscsak végigmentem rajta még egyszer. Na akkor most mi legyen? Végignéztem a Backloggery profilomon a Super Nintendo játékokat, hogy mik nincsenek végigjátszva. Hát, lehetne a Donkey Kong Country, kifejezetten kedvet érzek hozzá, de csak vasárnapig leszek itt, addig kizárt, hogy végigérjek rajta, mert abban biztos vagyok, hogy nagyon sokáig nem vittem el a játékot. Esetleg focizhatnék valamelyik International Superstar Soccer játékkal, de ezekbe is annyi tartalom van (és ez most dicséretnek számít), hogy ezt is képtelenség még csak komolyan kiismerni pár nap alatt. Vagy ott van még Disney játék, esetleg a Hupikék Törpikék, de szerintem az is eléggé hosszú. Nagyon sokáig abban sem jutottam el. Igazából nem nehéz a döntés. Mivel a Donkey Kong Country-ban lehet menteni, így ott látható leginkább hogy állok, ezzel fogok játszani. Kíváncsi vagyok, meddig fogok jutni.

Érdekesség: Az előző blogpost nagyját hajnalban telefonon, vonaton írtam meg. Nem vagyok egy "gyorsgépelő", ha okostelefonról van szó, de azért szépen lassan meg lehet írni ott is egy hosszabb szöveget.

Erőltetett írás

Úgy néz ki, nem érdemes olyan dologról írni, amiről nem jönnek csak úgy a gondolatok, hanem kényszeresen írom a mondatokat egymás után, és bízok abban, hogy valahogy majd csak összejön. Hetek óta próbálom megírni a Mario Kart 8 Deluxe-ről a tesztet, de sehogy nem akar úgy összeállni, hogy azt jónak gondoljam. Nem jönnek magától a mondatok, mert annyi ismétlés van az előző Mario Kart-os írásokhoz képest, hogy magam is unom az írást. Nincs meg a képességem arra, hogy ugyanarról a dologról érdekesen, változatosan írjak. Azt meg nem tudom megcsinálni, hogy úgy írjam meg a tesztet, mintha először írnék róla. Pedig ez lenne talán a járható út, mert aki érdekelt a játékban, lehet, hogy ez az első Mario Kart-os írás, amit tőlem olvas, és annak újdonságként hathat az írás. Át fogom olvasni, és igyekszem ennek szellemében megírni.

A Mario Kart 8 Deluxe egyfajta Jolly Joker lenne, mert azzal a játékkal nem kellett olyan sokat játszani, hogy átfogóan megismerjem, és "aktualizált" lenne a tesztek listája azáltal, hogy Switch játékból is lenne már írás. Még nincs Switchem, de talán idén tudok venni egyet, és majd szeretnék minél több játékról írni. Még korábban megkérdeztem bagszit, hogy van-e ötlete, hogyan juthatnék Switch játékokhoz, amiről írhatnék, akár általa is, de neki sem jutott eszébe semmi okosabb annál, amikre gondoltam. Elmagyarázta, amit már eddig is tudtam, hogy a Nintendo csak annak ad tesztelésre konzolt és játékokat, akiknek megfelelő számú feliratkozója, olvasója van. Hiszen ez nekik is így éri meg. Tudok erről, és tudomásul is veszem, hogy ez így van, abban viszont egyetértünk, hogy ez nem feltétlen jó módszer. Mert ha az adott népszerű YouTuber vagy blogger, aki inkább csak videojátékos, és nem a Nintendóra szakosodott, az akár rossznak is láthatja a Nintendo sajátosságait, és ha rossz színben mutatja be a konzolt, vagy a játékot, azzal még több embert riaszthat el a konzolok vásárlásától. Míg nem aki korántsem annyira látogatott vagy olvasott, de szereti a Nintendót, az ugyan nem kap támogatást a forgalmazótól, de lehet, hogy be tudná úgy mutatni a Nintendót, hogy több embert inspirálna a konzol vásárlására. Épp tegnap olvastam egy cikket az SG.hu-n arról, hogy mekkora üzlet lett álprofilokat létrehozni. Ez kétségtelenül igaz, hiszen videojátékos oldalról is megfigyelhető, hogy arra figyelnek fel, akinek több feliratkozója van. Az álprofilt létrehozókat meg folyamatosan pénzelik (már ahol), hogy tartsák életben az adott bloggert, YouTubert, hogy azáltal figyeljenek rá, hogy mennyire népszerű. Ennek a jelenségnek több aspektusa is van, de ez is bizonyítja, hogy a feliratkozók száma sok esetben csak egy smink egy olyan arcon, mely lehet, hogy a valóságban ronda.

Egy nagy előnye van annak, hogy nem kapok sehonnan támogatást, hogy a teszt független. Több külföldi videojátekos lap is pozitívumként hozza fel, hogy ők nem hivatalos magazin. Ilyen volt a Nintendo Gamer is. Ami nem hivatalos, az jó eséllyel független, tehát saját anyagi forrásból szerzik be a játékot, így inkább ott olvasható egyedi vélemény, saját gondolat. Én is ezt tudom mondani a tesztjeimről. És ez mindenféleképpen pozitívum, mely erősen a másik oldal felé billenti a mérleget.

Valószínűleg azt fogom csinálni, hogy olvasok teszteket a Mario Kart 8 Deluxe-ról, hogy ihletet szerezzek. Szó nincs arról, hogy egy az egyben lemásolnám a másik írását. Szoktam olyat csinálni, hogy ha olvasok egy írást, aminek tetszik a stílusa, azt a saját írási stílusomhoz igazítom, ezáltal is fejlesztem azt, és az alapján írom meg a saját gondolataimat a játékról. Aztán, ha kész lesz, némileg át fogom alakítani a tesztek listáját. Valószínűleg a Wii játékok átmennek a RETRO részlegbe, illetve megvárom, hogy ha lesz Switch-re Wii játékokból is Virtual Console, oda milyen játékok kerülnek, így a Virtual Console részleg is új játékokat fog kapni. Bár ahogy a My Nintendón a listázást elnézem, nem kell ezt elkapkodni... Régóta az áll a "Switch rewards" részleghez, hogy "coming soon". El is gondolkodtam már azon, hogy ha ilyen lassan múlna az idő, ahogy eljön ez a "coming soon", még mindig általános iskolás lennék. Az összefüggés ott van, hogy azt gyanítjuk, hogy a Switch rewards majd különböző Virtual Console játékok lesznek. De mivel a fizetős online játékokat legutolsó információim szerint tavaszra aktiválják, amelyhez ígérnek ajándékba NES és SNES játékokat, ezért most már tényleg hamarosan jön az a bizonyos "coming soon".