Most úgy érzem, hogy egy időre elég volt az önismereti könyvekből, bár Tari Annamária: Z Generáció könyve még félbe van hagyva. Azt még jó lenne elolvasni, mert amúgy nagyon jó, szeretem Tari Annamária stílusát.
Nagyon sokat beszélnek Hyeonseo Lee: A lány hét névvel című könyvéről, és mivel egy ideje már nemcsak a japán kultúrája érdekel, hanem a többi ázsiai országról is szívesen olvasok, és a könyv tényleg nagyon érdekesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem. Az alcím elárulja a könyv témáját, és aki csak egy kicsit is tudja, hogy mi a helyzet Észak-Koreában, az tudhatja, hogy nem egy könnyed szórakozásban lesz része. Még engem is ledöbbentett, hogy létezik ilyen kemény diktatúra a XXI. században. Azt gondolom, hogy részint az teszi érdekessé a könyvet, hogy bár a a szerző egy kínai határvárosban, Hjeszanban született, és többnyire ott is nőtt fel. Egy folyó választotta el Észak-Koreát Kínától, mégsem tudott semmit arról, hogy mi történik a hazáján kívül. A személyi kultusz extrém szintet ölt ebben az országban, már a gyerekeket is keményen arra tanítják, hogy a Nagy Vezér és a Kedves Vezető az isten (persze ez sokkal szofisztikáltabban van írva), akit minden körülmények között tisztelni kell, és meghajolni előtte. Írnék még sokkal többet is, de az már spoiler lenne, annyit mondanék, hogy csodálatos, ahogy ez a lány ennyi kegyetlenség után is ember tudott maradni a szó legnemesebb értelmében. Már lassan a végén járok, a 360. oldal körül. Szinte le sem lehet tenni. A könyvben Észak-Korea van fókuszban, de a szerző a családjával megjárta Kínát, Dél-Koreát, Mongóliát és Laoszt is. Nehéz életük van az észak-koreai disszidenseknek.
A másik könyvet történetesen ma vettem meg, úgyhogy arról sokat nem tudok írni. A Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk könyv ahogy olvastam az ismertetőket, más oldalról mutatja be Észak-Koreát. Történetesen egy dél-koreai tanár kerül az egyik Phenjani egyetemre tanárként, és mint demokráciából érkezett ember ír a saját szemszögéből Észak-Korea mindennapjairól. Az előző könyv után csak elképzelni tudom, hogy miket láthatott, tapasztalhatott. A két könyv abban is különbözik egymástól, hogy nem egy időben játszódik a történet. A lány hét névvel a '70-es, '80-as, '90-es években játszódik Észak Koreában. 1997-ben ment át Kínába, onnantól a jelenkorig megy a könyv. A második könyv 2011-től mutatja be az észak-koreai történéseket.
Elgondolkodtam azon, hogy vannak-e könyvek, mely Ázsia egyéb országait mutatja be hasonlóképpen, mert csak még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Bár gondolom, nem véletlen van fókuszban Észak-Korea, hiszen annyira brutális ott a diktatúra, hogy arról aztán lehet írni. De szívesen olvasnék hasonló könyvet a többi országról is. John Elder Robison: Nézz a szemembe fiam című könyv olvasásakor jöttem rá, hogy sokkal jobbak az önéletrajzi könyvek, mint az önismereti könyvek, mert az adott szerző a saját szemszögéből ír a lélek rejtelmeiről, azáltal, hogy miket látott, tapasztalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése