2015. december 31., csütörtök

Egy korszak lezárása

Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.

De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.

Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:

Suara: Nue Dori

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.

És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.

Top 10 előadók 2015

  1. JAM Project (2.498)
  2. Okui Masami (1.785)
  3. Matsumoto Rica (1.422)
  4. Hayashibara Megumi (1.177)
  5. Suara (924)
  6. Yonekura Chihiro (792)
  7. Endoh Masaaki (557)
  8. Zorán (506)
  9. Kitadani Hiroshi (456)
  10. Ichiro Mizuki (311)

Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:

Top 10 albumok 2015

  1. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (414)
  2. Hayashibara Megumi: Time Capsule (405)
  3. Okui Masami: Symbolic Bride (373)
  4. JAM Project BEST COLLECTION XI X less force (345)
  5. Suara: Koe (345)
  6. Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Songs Best (282)
  7. Kitadani Hiroshi: SCORE (207)
  8. Mizuki Ichiro: THE HERO!! ~Mr. Anison~ (126)
  9. Kushida Akira: 40 Shuunenkinen BEST ~TV size Shuu + Mishuuroku Shinkyoku (126)
  10. Matsumoto Rica: RICA the BEST (118)

Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?

Top 10 kislemezek 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (200)
  2. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (179)
  3. Matsumoto Rica: OK! (171)
  4. Matsumoto Rica: Challenger!! (161)
  5. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (153)
  6. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (140)
  7. Matsumoto Rica: Spurt! (122)
  8. Suara: Fuantei na Kamisama (121)
  9. JAM Project: B.B. (115)
  10. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (110)

Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?

Top 100 dalok 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
  2. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
  3. Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
  4. Matsumoto Rica: Spurt! (105)
  5. Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
  6. Matsumoto Rica: OK! (95)
  7. JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
  8. Suara: I'm a beast (92)
  9. Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
  10. Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
  11. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
  12. JAM Project: B.B. (78)
  13. JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
  14. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
  15. Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
  16. Hayashibara Megumi: Stay (69)
  17. Suara: Nue Dori (69)
  18. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
  19. Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
  20. Matsumoto Rica: Rival! (65)
  21. Matsumoto Rica: TYPE:WILD
  22. JAM Project: Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~
  23. Matsumoto Rica: High Touch!
  24. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (Instrumental)
  25. Matsumoto Rica: Challenger (Original Karaoke)
  26. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  27. JAM Project: PLATONIC
  28. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  29. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~
  30. Endoh Masaaki: DESTINY
  31. Okui Masami: M2000 ~PROLOGUE~
  32. Kitadani Hiroshi: Justice of darkness ~Youkai Ningen Bem no Theme~
  33. Rúzsa Magdi: Ég és Föld
  34. Okui Masami: Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~
  35. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  36. JAM Project: Raiba ~Tusk of thunder~
  37. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ (off vocal)
  38. Suara: Koe wo Kikasete
  39. JAM Project: Over the Top!
  40. Endoh Masaaki: BELIEVE IN NEXUS
  41. angela: Exist
  42. Mizuki Ichiro: Devilman no Uta (21st Century Ver.)
  43. Matsumoto Rica: Aa, Mujou ~Genroku Chaya Oharu~
  44. Matsumoto Rica: Spurt! (Original Karaoke)
  45. Suara: Kachoufuugetsu
  46. JAM Project: Over the Top! (Off Vocal Version)
  47. The Bucketheads: The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind)
  48. JAM Project: RISING FORCE
  49. Endoh Masaaki: Oh, Senhora! ~Koi no Album Bura Kyuuden~
  50. JAM Project: Breakthrough
  51. Suara: Blue Bird
  52. Suara: Kimi no Maede wa Shounen no Mama
  53. Prognózis: Tele van a város szerelemmel
  54. Okui Masami: CHAOS LOVE
  55. Carpe Diem: Carpe Diem
  56. Yonekura Chihiro: Seize the Days
  57. JAM Project: TORNADO
  58. Suara: Future World
  59. Alex Gaudino: Destination Calabria
  60. Yonekura Chihiro: Lion no Tsubasa
  61. Kitadani Hiroshi: Endless Dream
  62. Sakuraba Motoi: Tiny's Theme
  63. Matsumoto Rica: Oyasumi Boku no Pikachu
  64. Endoh Masaaki: LIVE in Baghdad
  65. Technotronic: Get Up! (Before The Night Is Over)
  66. Kageyama Hironobu: Super Survivor
  67. Kitadani Hiroshi: Ex Dreamer
  68. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
  69. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  70. Kushida Akira: Hoero Jiban!
  71. JAM Project: Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~
  72. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni-
  73. Hayashibara Megumi: Clover Innocence
  74. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  75. JAM Project: Shoot the Monster!
  76. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ (off vocal)
  77. JAM Project: Shoot the Monster! (off vocal)
  78. Okui Masami: Mata Ashita
  79. Okui Masami: Dogma
  80. Okui Masami: FISSION
  81. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  82. Suara: Fuantei na Kamisama
  83. JAM Project: my memory, your memory
  84. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~ (off vocal)
  85. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni- (off vocal)
  86. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  87. Hayashibara Megumi: raks-ati ~Kimi wo Mamoru~
  88. Matsumoto Rica: Minna ga Iru Kara
  89. Okui Masami: Sora no Uta
  90. Okui Masami: Aoi Namida
  91. Neon Jungle: Welcome to the Jungle
  92. JAM Project: WANDERERS
  93. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  94. Kato Emiri: Ichigo Jam
  95. KAORI: Watashi, Makenai ~Haruka no Theme~
  96. Okui Masami: labyrinth
  97. Okui Masami: REINACARNATION
  98. Okui Masami: Energy
  99. r.o.r/s: escape (Instrumental)
  100. JAM Project: Gasshin! God Gravion

A japán zene 2015-ös éve

Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.

Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:

Február:

  • Február 11: angela - Exist
  • Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
  • Február 11: JAM Project - B.B.
  • Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-

Március:

  • Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia

Április:

  • Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round

Május

  • Május 20: angela - ONE WAY

Június:

  • Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
  • Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
  • Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force

Július:

  • Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~

Szeptember:

  • Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!

Október:

  • Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
  • Október 14: Suara - Koe
  • Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
  • Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  • Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
  • Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II

November:

  • November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
  • November 18: Matsumoto Rica - Soup

December:

  • December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.

Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.

És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.

Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.

2015. december 26., szombat

Rend a Wii U-ban

No, kipucoltam a fölösleget Wii U-n. Valahol legbelül mindig is foglalkoztatott, hogy nem a Wii Fit Plus-ból áthozott adatokkal edzek, pedig tudtam, hogy minden lehetőséget kipróbáltam. Végül a mai napon jutott eszembe egy eshetőség, amit még nem használtam ki, és lehet, hogy abban van a megoldás kulcsa. Amolyan kiskapu, de gondoltam, hogy ennek ára lesz, de ez sokkal kisebb annál, minthogy végre átjöhetnek a profilomba a Wii Fit Plus adatok. A gondolattal szelet vetettem, a végére pedig vihart arattam.

Ugyanis sikerrel jártam. Eszembe jutott, hogy a System Settings-en belül van Data Management, és azon jó eséllyel külön elérhetők az egyes játékok mentései, ahogy ez Wii-n is lehetséges volt. Így is van. Először azt csináltam, hogy a másik profilom Wii Fit U-s mentését töröltem, majd láttam, hogy van olyan, hogy "Shared Save data". Ezzel most találkozok először. Arra tippeltem, hogy ezt is törölni kell, mert ebben is lehetnek arra adatok, hogy egyszer már volt transfer. Törlés után visszamentem a játékba, és abból, hogy hosszabb ideig töltött be, jót sejtettem. És igen! Átment az új profilomba a Wii Fit Plus-os adatok. Gondoltam eleinte... Mert ezt írta, de semmivel nincs több adat, csak az eddigiek. Mindenhol tüzetesen szétnéztem a Wii Fit U-ban, nem találtam benne például a régi súlymérési eredményeket, ráadásul azzal, hogy töröltem a megosztott mentéseket, a rekordok a törlődtek, és a régi rekordok sincsenek meg. A rekordok ugyanis megoszlanak, és mindenkinek, akinek van Wii Fit U profilja, és játszik, azok rekordjait összegzi a gép, tehát megoszlik. Persze privát rekordot is számon tart a rendszer.

Visszamentem a Wii U-ban a Data Management-re, és töröltem minden régi profilomhoz tartozó játékmentést. Ekkor találtam azt ki, hogy azt a profilt egy az egyben törlöm a Wii U-ról. Először úgy töröltem, hogy a Nintendo Network ID-t meghagytam, mert bár volt erre lehetőség, de minden eShop mentés vele együtt ugrik. Azt gondoltam, hogy ha csak a profilt törlöm a Wii U-ról, akkor az általa letöltött játékok játszhatók lesznek. Törlés után megkönnyebbülten láttam, hogy a játékok ikonjai ott maradtak. De nem mindegyiket tudtam megnyitni, írta is, hogy a profil, melyen a játékot letöltötték, törölve lett, így nem lehet megnyitni a játékot. Rámentem az eShop-ra, itt a profilomban a letöltött játékok listájánál valóban nincs mindegyik játék, melyek rajta vannak a Wii U-n. Le kell tölteni őket még egyszer, de több tekintetben is szerencsés voltam:

  1. A régi profilomban csak négy játékot töltöttem le.
  2. A Wii adatai ugyanúgy megmaradtak (pedig annak adatait a régi profilomban hoztam át), tehát a Virtual Console játékokat ugyanúgy le tudtam csökkentett áron tölteni.
  3. Az egyetlen nem VC játék, a DuckTales Remastered pont akciós áron volt.

Letöltöttem a négy játékot, így most már a Wii U-n nem kísért a "régi énem", mely akkor volt ugye jelen, amikor elhagytam a régi Nintendo 3DS-emet. Illetve azt még megcsináltam, hogy visszahoztam a régi profilomat, de csak azért, hogy a Nintendo Network-ből is töröljem. Most már végképp nincs rá semmi szükségem, végre a Wii U tökéletesen működik nélküle is, és egyedül vagyok a Wii U-mban. És tényleg törölve lett. Megkaptam az E-mailt erről, valamint a Miiverse-ben (PC-n) sem tudtam belépni. Bár valószínűleg valahol az adatbázisukban jelen van, hogy volt egy profil ilyen felhasználóval, mert amikor megpróbáltam belépni, azt a hibaüzenetet kaptam, hogy törölték. Áldásom rá.

Az kellemes meglepetés volt, hogy a Wii mentések megmaradtak, egyedül ettől tartottam, de ezek szerint a Wii-ről áthozott mentések nem profil-, hanem konzolfüggők. Úgyhogy a Wii U végre olyan, mintha nem történt volna semmi. Egyedül annyi, hogy a Wii Fit U-n az addig hozott mentések törlődtek. Ugyanis mivel nem történt meg valójában a transfer (nem egyesítette a két profilt), ezért úgy döntöttem, hogy törlöm az eredeti profil (amit most használok) mentését is, meg ismét a megosztott adatokat. Így már valóban megtörtént a transfer. Most olyan, mintha most vettem volna Wii Fit U-t. Így kerültek át az új felhasználómba a régi Wii Fit adatok, és láttam, hogy 2012. augusztus 7-én értem el a 21,96-os BMI-t, mely 64,2 kg-ot takart akkoriban.

Ez a végső cél.

2015. december 24., csütörtök

Néhány régi Garfield képsor 13. rész – Karácsonyi képsorok

Boldog karácsonyt mindenkinek. Most pedig jöjjön néhány karácsonyi Garfield képsor, csak a legjobbakból.

Valóságos rejtély, hogy mi lehet Ubul ajándéka.

*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
- Hmmm

Szegény Ubul, pedig csak kíváncsi volt.

- El az utamból Ubul! Ajándékokat próbálok csomagolni!

Csak Garfield-ra kell bízni a karácsonyfa vásárlást, és minden probléma meg van oldva.

- Hmm... Talán kicsit görbe.
- Jól van, Mr. Válogatós.
- Rendben van fiúk, válasszunk karácsonyfát.
- Vehetnénk élő fát.
- Ez eléggé nagy.
- Gondolod?
- Úgy tűnik, Ubul ezt szereti.
- Jon! Jon! Megtaláltam!
- Rengeteg ajándékot tehetnék ez alá!
- Valamiért nem vagyok meglepve.

Aki szelet vet, vihart arat. Ez karácsonykor is bölcs mondás.

- ÁÁÁÁÁÁÁ!

Karácsonyi ajándékok sokasága lepi el Garfield-ék házát.

- Boldog Karácsonyt, Garfield! Van számodra néhány nagyszerű ajándékom!
- Itt van egy rádió-vezérlésű egér...
- És egy kaparófa.
- Ubul, az a csont minden, amid van a világon?
- Ezek a drága ajándékok vannak rám hatással.

Garfield ilyenkor mindenkit szeret.

- Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt!
- Na gyere te is.

Ezen majdnem meghatódtam, annyira tetszett.

- Újra karácsony van, öreg barátom...
- Itt az idő, hogy átadjuk egymásnak az éves karácsonyi ajándékot...

Mint minden gyereklelkű embernél, Jon.

- Z
- Ébredj és ragyogj!
- A karácsony reggelek minden évben hamarabb jönnek.
- Melyiket nyissuk ki először Ubul?

Bizony, Garfield. Vedd fel akkor is, ha egyébként nem bírod elviselni!

- Garfield, a mami keményen dolgozott ezen a pulóveren, tehát vedd fel!
- Kizárt!
- Maradj nyugton!

Talán kicsit ünneprontó, de a karácsonyi utáni időszaknak is megvan a maga szépsége.

- Sóhaj.
- Ég veled, karácsony.
- Ég veled, karácsonyfa.
- Ég veled égők. Ég veled angyalhaj...
- Ég veled ajándékok. Ég veled csomagolópapírok...
- Ég veled fagyöngy...
- HELLOOOOOO MARADÉKOK!!!

Igen, érdemes már elkezdeni szervezni a szilveszeri bulit, és ebben Garfield is segít.

- Szia Barbara, Jon Arbuckle vagyok.
- Mi lENNe
- ..ha jönnél...
- vELem
- sZILveSZTErezni?
- Ne csipkedjél!!
- Ez vicces volt! Most hívj valaki mást.

És végül a mai napi. Garfield kitartóságának mindig megvan az eredménye, emellett mikuláséknál is elérkezett a XXI. század.

- Ma éjjel megvárom a mikulást.
- Ez az az év, amikor végre elkapom őt akció közben!
- Z

2015. december 23., szerda

És mi a helyzet a Wii-vel?

Ahogy írtam korábban, meglepett, hogy a Wii Fit-nél amikor átvisszük az adatainkat egyik játékból a másikba, akkor nem lényegében nem átvitel, hanem másolás történik. Arra voltam kíváncsi, hogy ugyanez-e a helyzet a Wii-nél. Elővettem a konzolt, összekötöttem, bekapcsoltam, és láttam, hogy azért ennyire nem vagyok szerencsés, valóban eltűnt, minden a Wii-ről. Olyan állapotban van, mintha most vettem volna újonnan. Néhány csatorna rajta van, amúgy semmilyen játékmentés nem maradt rajta, és gondolom, nem is lehet átmásolni oda.

Gyakorlatilag tökéletesen funkcióját vesztette a Wii. A GameCube-nál nem feltétlen volt így, már akinek van Game Boy Player-e (ami Game Boy Advance játékokat játszott le GameCube-on), mert az az egyedüli dolog, amit a Wii nem tudott helyettesíteni. Amúgy annak idején a GameCube is dísztárggyá minősült le. Most visszakapta a használati tárgy funkcióját, és a Wii lett dísztárgy. De tökéletesen az, mivel ha átvisszük az adatainkat Wii U-ra, akkor a Wii-ről tényleg letörlődik minden. Nemcsak a Virtual Console játékok, de a a Wii Shop Channel-ből is törlődik annak az adata, hogy egyszer azok le voltak töltve, minden átment Wii U-ra. Ha nem lennék ekkora gyűjtő, eladnám a Wii-met, mert nem tudom elképzelni, hogy bármikor is elővenném. Hacsak nem leszek annyira retro hangulatban, hogy újra élmény lesz Wii-n játszani Wii játékokkal. Addig el van téve.

2015. december 21., hétfő

JAM Project: Kessen the Final Round kislemez kritika

A JAM Project fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Valószínűleg a játékok témája is adja magát, de az azokra írt dalok sokkal erősebbek, érződik, hogy ebben érzi magát otthon az együttes. A Kessen the Final Round kislemez a tavaly megjelent Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ kislemez folytatásának is mondható, hiszen a két SRW játék együtt egy nagyobb történetet ölelnek fel. Az első játék dalai eléggé érdekesek, talán annak az openingje kivétel a fentebb említett dominancia terén. Inkább komolytalannal tűnt, ott az ending volt igazán erős. Idén ismét két érdekes SRW dallal van dolgunk. Nem ez az első eset, hogy a JAM Project olyan dalt ír, melyet szakaszokra lehet felosztani. Az egyes részeknek önmagukban semmi közük nincs egymáshoz lendületében, stílusában és hangulatában, de Kageyama Hironobu elkövette azt a bravúrt, hogy egységes dalt faragjon belőlük. Ismét egy ilyen dallal van dolgunk a címadó dal esetében, de hogy milyen lett? Lássuk:

  1. Kessen the Final Round: Tehát több szakaszra felosztható a dal, ami vélhetőleg azért van, mert a zenét közösen írták. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyik tag, mert egyáltalán nem tűnik közös munkának, ugyanis itt aztán végképp nem sok köze van egymáshoz az egyes részeknek. Öt részre osztható fel a dal, az elsőben lágy zene mellett Okui Masami énekel, de még hogy! Szinte látom magam előtt, ahogy istennőként a csodálatos énekével akarja békére bírni a harcoló feleket. Aztán jön a második rész, ami már sokkal erősebb. Nagyon szeretem, amikor a JAM Project együtt gregorján stílusban énekel, itt olyan érzetet ad, mintha a két harcoló fél a dühét adná ki magából. A tagok külön is énekelnek. A harmadik rész jelentősen különbözik az első kettőtől, és egyértelműen ez viszi a prímet. Csak erre a részre megadom a 10/10-es értékelést. Teljesen más zene, hihetetlen lendületes, más helyszínt is képzelek el erre a részre. Az ének stílusa is teljesen más. Titokzatos, mintha meglepetésszerűen akarnának lecsapni az ellenségre. Eszméletlen hangulatos lett. Viszont a nagyedik rész megint éles váltás, és botrányossá válik a dal! Lassú lett, nem mondanám, hogy semmitmondó, mert önmagában nem rossz, de ahhoz képest kiábrándító, hogy volt egy lendülete, és hirtelen megáll a dal. A vége pedig egy rövid lezárás, de igazából nem zárja le a dalt, nincs vége. Ezt a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy tűnik, hogy 6:23-ban határozták meg a hosszúságot. Az első három rész tart 3:48-ig, odáig nagyon jó, imádom, de a vége borzasztó lett. 7/10
  2. END OF HEAVEN: Most kivételesen nem Okui Masami írta az endinget, hanem Endoh Masaaki, így más is a hangulata. Alapvetően nem rossz, kellemes lezárása a játéknak, de másfajta érzelmek hallhatók a dalban. És ez nem rossz, sőt, egyedivé teszi ezt a kislemezt. Inkább azt mondom, hogy ez való egy Super Robot Wars féle játék ending dalának. Olyan érzete van, mintha egy nagy kaland (vagy harc) végén lennénk, és a győztes csapat közösen énekli ezt a dalt, megélve a győzelmüket, egyben megemlékezve a küzdelmes időkre. Endoh Masaaki igazán kitett magáért, nagyszerű munkát végzett. 8/10

Egy ideje akarok írni a JAM Project képekről, borítókról, és most, hogy egy olyan kislemez borítót látunk, ami érinti a problémakört, ezért itt írok róla. Ugyanis zavar engem, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen, ezzel jelezve, hogy ő a csapat vezetője, és ő viszi a hátán az együttest. Ez ennek a kislemeznek a borítóján hatványozottan megjelenik, hiszen itt nemhogy ő van középen, de csak ő néz ránk, a többiek meg oldalra. Ez olyan érzetet ad, mintha nemcsak hogy az együttes vezetője lenne, hanem ő a domináns tag, a többiek csak besegítenek neki. A többi képen legalább "érvényesülnek" a többiek. De úgy lenne az igazi, ha Okui Masami, mint egyedüli női tag lenne középen és a férfiak közrefogják, mintegy védelmezve őt. Meg hát csak úgy mutatna szépen, ha a nő van középen.

Új könyv

Tegnap értem a végére Csernus Imre legújabb könyvének. Nem változott a véleményem róla, továbbra is azt gondolom, hogy az eddigi legrosszabb könyve, de nem azért, mert minőségében, stílusában olvashatatlan, hanem mert ezzel csak egy célcsoportot szólított meg, méghozzá a tinédzser és fiatal felnőtt lányokat. Azt gondolom, hogy ez a könyv nekik nagyon jó, meg annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Még egy kritikám lenne a könyv kapcsán (azok mellett, amit korábban írtam), hogy több hasonlatot is megírt a könyvébe, de a baj az, hogy ezek már voltak a korábbi könyveiben. Azt gondolom, hogy az lett volna az igazi, ha az adott szituációra más hasonlatot vagy történetet mesél el, mert egyrészt az újdonság erejével hat azoknak, akik már olvasták valamelyik korábbi könyvét, másrészt meg akinek ez az első könyve, és kedvet kap a korábbi könyveinek olvasására, az ott fog mást olvasni. Más történet vagy más aspektusból hozott hasonlat által jobban megmarad a fejben a mondanivaló. Ennyi lenne a gondolatom. De még azt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez mennyire rossz könyv, és senki ne vegye meg, csak elmarad a tőle megszokott 10/10 pontos minőségtől. Ha mindenkinek ilyen lenne a legrosszabb könyve, akkor csak fantasztikus könyveket lehetne kapni a könyvesboltokban. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása is: A Férfi - pasiknak vagy valami hasonló címmel. Azt akár elő is rendelném. A könyvei közül ugyanis a férfi áll nálam az 1. helyen. A második a kiút a harmadik pedig a fájdalom arcai.

És most új könyvet olvasok, szintén önismereti jellegű, csak spirituális megközelítésből: Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. A korábbi könyveiben, főleg az Ébresztő 1-2-ben sokat írt a kineziológiáról, Hellinger-terpáiáról tanácsként. Akkor én is utánaolvasgattam több helyen, és határozottan tetszik a módszer, mert azt gondolom, hogy a probléma legbelső gyökerét tárja fel. Erről is lesz majd szó ebben a könyvben, most a 35. oldal körül tartok. Alapvetően tetszik, amit olvasok, csak egyből belevágott a közepébe, és a spiritualitás egy olyan szintjét ütötte meg, ami már magas nekem. Nyitott vagyok rá, ezért elolvastam, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődnöm kell érzelmileg, hogy valóban magamévá tudjam tenni. Ahogy átnéztem a tartalomjegyzéket, sokféle gyógyító módszerről ír, kíváncsian fogom olvasni, hogy mi az, amit magamévá tudok tenni. Amúgy ez az utolsó könyve (eddig), amit terveztem megvenni, ezzel együtt öt könyv van tőle: A két ébresztő, a nemek igenje, a tiszta szex és ez. Somának azért nem akarom megvenni az összes könyvét, mert egy részük az női önmegvalósításról szól, én ebből férfiként nem tudok mit hasznosítani.

Talán furcsa ellentét, de nálam nagyon jól kiegészíti egymást Csernus Imre, és Soma nézetei, gondolatai. Más aspektusból, de sok útmutatást adtak nekem, ami által fejlődni tudtam. Csernus doktor a radikális nézeteivel az életre "nevel", míg Soma a belső énünket erősíti És hogy messze még az út vége (már ha az önismeret útjának egyáltalán van vége...) szinte hihetetlen.

2015. december 20., vasárnap

Néhány nyugati sorozat

Egyáltalán nem ismeretlenek azok a sorozatok, amiket nézek, nem is ismertetőt írnék, hanem személyes gondolatokat. Ebből az egyik rajzfilm, kezdjük ezzel:

  • Garfield és barátai: Az utóbbi félévben untig írtam Garfield-ról, és többször tettem említést arról, hogy nézem a rajzfilmsorozatot. Már kétszer végignéztem mind a hét évadot (kivéve az ötödiket, mert az nem elérhető), és most harmadjára, mert tényleg úgy vagyok vele, hogy nem lehet elégszer látni, a poénok mindig megnevettetnek.
  • Jóbarátok: Ez szintén egy olyan sorozat, amit nem lehet elégszer megnézni. Olyan veszett nagy rajongója nem vagyok a sorozatnak, de amikor ment a TV-ben egy rész, mindig végignéztem, a nevetés pedig garantált volt. Aztán tavaly határoztam el, hogy leülök és végignéztem. El is jutottam a 7. évadig, de utána abbamaradt. Most az elejétől nézem ismét, és úgy tűnik, hogy ez is olyan sorozat, amit tényleg nem lehet elégszer megnézni. Mert bár sok jelentre emlékszem, mégis ütnek a poénok másodjára is. A két kedvencem Chandler a fanyar humorával, és Phoebe az elvont személyiségével.
  • Xena: Warrior Princess: Ezt annak idején nagyon szerettem, amikor a TV2-n ment. Általános iskolában az egyik lány osztálytársam beszélt nekem róla, és úgy voltam bele, hogy belenézek. A belenézésből megnézés lett, a megnézésből pedig rajongás. Most is nagyon tetszik. Nagyon jó színésznőt választottak Xenához, hihetetlen erős kisugárzása van. Láttam a színésznőről "civil" képet is, és nyilván, ha nem is feltétlen a sorozathoz hasonlóan, de erős kisugárzása volt. A történettel pedig betaláltak nálam, mert alapvetően szeretem az ókori görög történelmet, így az eseményeket is érdeklődve nézem. Bár tudom, hogy a történések nem valódiak, vagy nem úgy történtek meg, ahogy a sorozatban láthatjuk, de tetszik az, ahogy megjeleníti a sztorit, ezért nem azzal foglalkozom, hogy azok valóban megtörténtek-e vagy sem, csak élvezem, amit látok. Bár azt hozzá kell tenni, hogy néhány cselekmény eléggé valószínűtlen. Még úgy is, hogy egy harcosnővel ilyen dolgok megtörténjenek. Erre jó példa az 1. évad 21. része, ahol Xena meghal. Halála előtt is nagyon rosszul volt, mégis el tudta látni a betolakodók baját, aztán ahogy kijött a halálból, és utána ahogy harcolt. De nem ezek foglalkoztatnak, mert annyira erős és élő a cselekmény a sorozatban, hogy bár látom, némely kifejezetten furcsa, de nem ez dominál. Lucy Lawless (Xenát alakító színésznő) pedig annyira fantasztikusan alakította, hogy én ezért odaadnám neki az Emmy-díjat (úgy tudom, ezt kapják a sorozatban nyújtott alakításokért).

És van Xena: Warrior Princess játék Nintendo 64-re. Kerestetik. Játszottam vele régen, nem egy kiemelkedő darab, de szívesen betudnám a gyűjteménybe. Egy verekedős játék, átlagos stuffról van szó. Azt gondolom, hogy azért nem kiemelkedő, hogy a karakterek harcstílusa nem sokban térnek el egymástól. Ettől függetlenül megvenném a játékot. Amúgy PlayStation-re is van Xena játék, méghozzá kalandjáték. Jobban örültem volna annak, bár szinte mindenhol azt olvastam, hogy rövid játék.

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui Masami, Hayashibara Megumi, Suara, Yonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

2015. december 19., szombat

Éjjel-Nappal Okui Masami

Hihetetlen, hogy már 9 éve tart a töretlen rajongásom Okui Masami iránt. Egyszerűen nem tudok betelni a dalaival. Komolyan mondom, ha büntetés lenne az énekesnő összes albumát és kislemezét egymás után végighallgatni, én életem végéig bűnöznék.

Meglepetések és bosszúságok a Wii Fit-tel, valamint étkezési szokás

Egy ideje újra elővettem a Wii Fit U-t, ugyanis megint fogyásban vagyok, mivel sokat híztam. Ment már le néhány kiló, de még 26,54 a BMI-m, ami nagyon magas, és nem is érzem így jól magam a bőrömben. De semmi vész, hiszen cselekszem az eredmény érdekében. Ez a 26 és feles testtömegindex a túlsúlyos kategóriába tartozik, ráadásul nem is az alsó határ, hanem azért már fejlebb van. Ez nálam 77 kg-ot takar, ami elég sok annak fényében, hogy nekem 65 kg az ideális.

Igyekszem úgy fogyókúrázni, hogy ne vonjak meg magamtól olyan sok élvezetet. Így is épp elég baj, hogy nem ehetek olasz kajákat, pedig nálam pizza, lasagna vagy bolognai spagetti az végtelen mennyiségben jöhet. De ezek most egy darabig kimaradnak. Helyettük eszek például kétszersültet, amire tojásos majonézt szoktam tenni. Ezt Angliában lestem el, ott divat a különböző "filler", amit szerintem nevezhetünk töltött tartármártásnak. Alapvetően kétféle ízesítésben van: Sajtos-hagyás és majonéz-tojásos. Én az utóbbit szoktam csinálni, csak persze light majonézzel. Határozottan jó light majonézzel is, bár egy időben nagyon nem szerettem, mert korántsem olyan krémes, mint a normál. Nem hiába, a zsír nagy úr, nagyon finommá teszi adott esetben a kaját. Viszont idén bejött Magyarországra is a Hellmann's majonéz (volt ez nagyon régen is, kb. 20 éve, rémlik a távolból), nekik nagyon finom a light majonézük. Drága, alapállapotban (ha nem akciós) 800 forint, de a minőség nagyban kompenzálja. Ők Angliában az egyik legjobb márka. A light majonéz tehát valamennyire kompenzálja a nagy kalóriaértéket, bár tény, hogy ízre azért nem ugyanolyan. A Hellmann's hozza a normálhoz legközelebbi ízt. Meg rászoktam a zöldségsalátára, ami szintén inkább az öntet miatt jelentős, mert ennek is olyan íze van, amit akkor is szívesen ennék, amikor dúskálok az ételek által nyújtott élvezetekben. Szinte mindenféle öntetet szeretek, egyedül a Tatziki nem jött be, mert a fokhagymás ízétől nagyon nehéz szabadulni. A zöldségek közül fejes-, vöröskáposztát szoktam beletenni, jégsalátát és kígyóuborkát. Valamint, ha tavasz lenne, retket is tennék bele. Nem utolsósorban egészséges is. Gyümölcsök tekintetében szerencsés vagyok, hogy karácsonyi időszak van, mert szeretem a mogyorót és a mandarint, ezeket szoktam enni. A mogyoróban sok zsír van, de állítólag egyrészt hasznosul, másrészt könnyebben emészthető. Úgy tűnik, hogy van benne igazság, mert megy vele a fogyás. Húsoknál meg a csirkehús és a hal a nyerő egyértelműen. A csirkemell filé óriási áldás, mert nemcsak finom, de nem is hízlal. Levest is eszek, de a tészta miatt csínján kell bánni vele, a rizst viszont veszélyesnek tartom. Nekem legalábbis nem jött be. Innivalóknál meg egyértelműen a cukortartalom a döntő. Én 5 g/100 ml-ben határoztam meg a limitet magamnak, de most engedékenyebb vagyok, mert karácsony közeleg, és szeretem a Nestea almás és szilvás ice teáit. Ezekben magasabb a cukortartalom pontosan 7,4 g/100 ml. Szoktam kávét és filteres teát is inni, ezekbe fél kanál cukrot teszek. Így pont annyira lesz édes, hogy érezzem, hogy azért nem vonok meg magamtól semmilyen élvezetet. Soha nem tennék édesítőszert kávéba és teába mert nagyon kellemetlen utóízt hagy maguk után. Az üzletekben kapható italok esetében viszont engedékeny vagyok, ha mesterséges édesítőszerről van szó. Teljesen feleslegesnek tartom a vitákat arról, hogy milyen édesítőszert használjunk, a cukor tartós fogyasztása cukorbetegséget okozhat, a mesterséges édesítőszereknél meg azt gondolom, hogy senki nem tudja az igazságot, csak dobálóznak a különböző betegségekkel.

Kajákról nagyjából ennyit. Így ugyan lassabban megy a fogyás, de sokkal jobb, több okból is:

  1. Nem éhezek. A túlzott koplalás azért nem jó, mert bár az elején nagyon gyorsan megy a fogyás, de aztán hozzászokik a a szervezet, hogy kevés kaját kap, aztán rá is áll az emésztés, így a fogyás is megáll.
  2. Nem vonok meg magamtól annyi kaját, hanem kevesebbet eszek azokból, amiket szeretek. Ez azért jó, mert a fogyás folyamata is jobb élmény, nem élem meg akkora sanyargatásnak. Így lesz tartós a lassú fogyás.
  3. A lassú fogyáshoz a bőr is jobban alkalmazkodik.

Így a fogyás is jó élmény. A cél, hogy május-júniusra elérjem a 65 kg-ot. Ha mire jó idő lesz, ki tudok úgy menni a szabadba rövid ujjúba, hogy ne legyen rossz érzésem, akkor nagyon elégedett és boldog leszek. Így nem munkának, sanyargatásnak élem meg a fogyást, hanem élménnyel teli időszaknak, amikor elmondhatom magamról, hogy megéltem minden egyes időszakát, és magára a hosszú folyamatra is jó érzéssel fogok visszaemlékezni. Nem kell nekem a gyors eredmény, ilyen munka lesz igazán megbecsülve. És mit tervezek, ha sikerült elérni az álomsúlyt? Sokkal rövidebbre vágom a jojó zsinórját. Utána is folyamatosan fogom mérni magam, és nagyjából 2 kg pluszt engedek meg magamnak, és ha az "összejön", megint fogyás lesz. Azt tervezem, hogy elérem a 22,00-ás BMI-t, és ha utána mérem magam, nagyjából 22,50-ig engedem felmenni, utána vissza.

És most a Wii Fit. Úgy néz ki, hogy a Wii is hasonló sorsra jut, mint a GameCube, hogy most, hogy már retro konzolnak számít, jobban becsülöm. Bár annyiból jobb "helyzetben" van, mint a GC, hogy a Wiit már akkor is nagyon szerettem, amikor aktuális konzol volt, de most más Wii játékokkal játszani, amikor már a múlt részei. Már a Mario Kart Wii-vel is úgy játszok, hogy az elmúlt időkre emlékeztet. Szóval kíváncsiságból betettem az első Wii Fit-et és a Wii Fit Plus-t, és nagy meglepetést tapasztaltam. Megvannak benne a régi adatok! Ugye át lehet vinni az adatokat az újabb Wii Fit-ekbe. Először a Wii Fit-tel kezdtem, majd meglett a Wii Fit Plus, akkor átvittem az adataimat, eredményeimet az újabb játékba, majd amikor meglett a Wii Fit U, akkor a Wii Fit Plus-ból átkerültek az új játékba. Ezzel együtt soha nem vettem elő az előzőeket. Egyrészt mert az előzőeknél csak többet tartalmazott az újabb, másrészt meg azt hittem, hogy a transfer-rel adatátvitel történik, de ezek szerint másolás volt. Szóval megnéztem, hogy mostani fejjel milyen a két korábbi Wii Fit, és láttam, hogy ott vannak a régi adatok és eredmények. Ennek azért örültem nagyon, mert amikor átvittem az adatokat a Wii Fit U-ra, az a másik NNID profilomra ment, nem arra, amit most használok. És a mostanin nem látom a régi mentéseimet, ezért örültem meg, hogy másolás történt. Abban reménykedtem, hogy a második profilomra is átvihetem az adatokat. De sajnos csak a Wii Fit U első bekapcsolásakor lehet transferelni. Azt reméltem, hogy ennyit visszahozhatok az elvesztett adatokból, de nem. Újabb idegesítő korlátozás a Nintendótól. De ami szintén pozitív volt, hogy feltehettem a Wii Fit Channel-t és a Wii Fit Plus Channel-t a Wii U Wii Mode menüjébe.

Komolyan azt hittem, hogy ez is korlátozva lesz, gondolván, hogy használom a Wii Fit U-t, akkor minek használnám az előző kettőt, ezért nem biztosítanak lehetőséget, hogy Wii U-ra is felkerüljenek. De ezek megvannak. Az első Wii Fit-et szerintem nem fogom használni, mert azt tényleg minek, de a Wii Fit Plus-nak van értelme, mert az új Wii Fit-ből több olyan gyakorlatot kivettek, ami a Plus-ban benne volt, és nem értettem, hogy miért, amikor tökre jók voltak. Például az egyik nagy kedvencem (nem tudom így hirtelen a nevét) az volt, amelyik két magas tömblakás tetején és a kettő közé akasztott kötélen kellett átegyensúlyozni. De ugyanígy hiányolom a Wii Fit Plus-ból a Body Test-ek egyikét, a Peripherial Vision Test-et. Ez arról szól, hogy meg kell állni a Balance Board közepén, megjelennek számok 1-től 10-ig, és növekvő sorrendben kell a Wiimote-tal rájuk "kattintani". Ez elég nehéz, hiszen szinte tökéletesen egyhelyben kell maradni, és úgy jelölni a számokat. Ha kijövünk a kis kék körből, eltűnnek a számok, vissza kell állni. Persze vannak új tesztek a Wii Fit U-ban, de kivétel nélkül rossz mindegyik. Közülük is a Lung Capacity Test viszi a prímet negatív értelemben. Ez arról szól, hogy léggömböt kell felfújni úgy, hogy a szélén levő két cikkcakkos vonal (nevezzük tüskéknek) nem megy neki, hiszen akkor kidurran a lufi. Az elsőnél nem mozognak a vonalak, de a másodiknál meg igen, és nem tudom, hogy mozgassam magam és a Gamepad-et, mert nem a léggömb nem mozog vele, így a másodiknál mindig kipukkad. Több módon próbáltam mozgatni a GamePad-et, és sehogy nem jártam eredménnyel. Néztem már neten is, hogy mit rontottam el, de nem találtam semmit. Ezek szerint senkinek nem volt ezzel problémája. Már többször felhúztam magam rajta, de most már úgy vagyok vele, hogy most már a lehető leghamarabb kipukkasztom, egyrészt essünk gyorsan túl rajta, másrészt lehet, hogy a gyorsabb fújással kicsit javít a "Wii Fit Age"-emen. Összességében vannak jó újdonságok a Wii Fit U-ban, de a negatívumok inkább csak megerősítenek abban, hogy van dolgom a Wii Fit Plus-szal. Természetesen a Wii Fit U-nak is van saját csatornája:

És a csatornának is van egy negatívuma. A Wii Fit U Quick Check-ből nem lehet átmenni a játékba. Az első két Wii Fit-nél lehetett olyat csinálni, hogy a channel-ből is át lehetett menni a játékba, úgy, hogy betesszük a lemezt. A Wii Fit U külön csatornája viszont nem érzékeli, hogy betettem a lemezt, és nem enged átmenni a training-be.

És még nincs vége a negatívumoknak. Az országok állításának korlátozása nagy hiba, mert ugye az Egyesült Királyságra van állítva, de így Wii Fit U-n ha súlyt mérek, akkor fontban és kőben mutatja az értékeket. Ezeket magamban lábasnak és utcának hívom, mert a font rövidítése lb (ez azt hiszem, hogy érthető), a kő rövidítése pedig st (ezt meg street-nek gondoltam magamban először). Megmondom őszintén, nem sokra becsülöm az angolszász mértékegységeket, mert nincs rendes átváltás, mint nálunk a 10-es számrendszerben. Ugyan megmérhetem magam kg-ban, de mindig át kell váltani a konzol országát. Ez ugyan lehetséges, de mindig be akar jelentezni a Nintendo Network-be, és mivel az NNID és a konzol országa akkor nem egyezik, nem tud csatlakozni, de mindig próbálkozik. Így több idő megmérni magam, de hogy kg-ban látom az értéket megéri, de ha lenne bármilyen más lehetőség, boldogan élnék vele. Az lenne a legjobb, ha a lehetséges lenne a programban beállítani, hogy melyik mértékegység fajtát használjam.

Most gondolkodok lehetőségeken, hogy lehetne a mostani profilomra áttenni a Wii Fit Plus-os adatokat. Először az jutott eszembe, hogy megformázom a Wii U-t, aztán rájöttem, hogy ez több, mint veszélyes, mert a Wii-s adatok is eltűnnek. Ugyan nem kapcsoltam be a Wii-t azóta, mióta megcsináltam a Wii és Wii U közötti transfert, de gondolom, hogy a Wii-ről áthozott mentések nem aktiválhatók újra az előző konzolon. Mert akkor nem lenne baj, ha törlődnének a Wii adatai is, mert akkor a Wii U formázása után a Wii eredeti adatai ugyanúgy visszakerülhetnének a konzolra. Erre azért eléggé kicsi az esély, nagyon bezárta a Nintendo a kiskapukat. De azért egy kósza próbát teszek. Ja, és a három Wii Fit játék? Tessék:

2015. december 18., péntek

Karácsonyi Nintendo 3DS HOME MENU témák

Különböző karácsonyi Nintendo 3DS HOME MENU témák lettek letölthetők, ezek közül 2 Mariós van.

Az egyik a "Happy Holidays with Mario & Luigi", ez tetszik jobban. Élénkek a színek, világoskék, fehér színek dominálnak. Olyan, mintha nappal a szabadban lennénk: esik a hó, hóembert építenük, megéljük a tél minden egyes pillanatát, talán hógolyózunk is. A zene is nagyon tetszik, az eredeti Super Mario Bros. Ground theme holiday version-je szól igazán kellemes, emelkedett hangulatban.

A másik a "Merry Mario Holiday" téma alapjáraton ötletes, a felső képen olyan, mintha díszek függenének a karácsonyfán. Tetszhetne nagyon is, hiszen a piros a kedvenc színem, csak olyan depressziósnak látom az egészet. Nem az egyszerűséggel van bajom, mert az lehet nagyon jó, a színösszeállítás nem tetszik. Az alsó részen lényegében a díszek egymás mellett láthatók, és ahogy mozgatjuk az ikonokat olyan, mintha esne a hó. Itt a zöld háttér, amivel nem vagyok kibékülve. A zene pedig a Super Mario 3D Land-ből a Snow Course, tehát az, amelyik a téli, havas pályán hallható. Sikerült kiválasztani az egyik legdepressziósabb téli zenét, nem szerettem hallgatni, amikor játszottam a játékkal. Igyekezem mindig elvonatkoztatni a zenétől, úgy végigvinni a havas pályákat. Nekem jobban tetszik karácsonyi zene gyanánt a Super Mario 64-ből a Snowman's Land, vagy a Mario Kart Wii-ből a DK's Snowboard Cross zene.

2015. december 17., csütörtök

Néhány régi Garfield képsor – 12. rész

Íme a második karácsonyi adag, tele végeláthatatlan poénokkal Garfield módra.

Egy ember kettőnek csak hasonló ajándékot vehet.

- Nézd, Garfield, mit vett nekem Liz!
- Cukorkás fülvédőt.
- Kicsi a világ.

Végülis nem a méret a lényeg, igaz?

- Nos, Garfield. Találtam egy olyan karácsonyfát, amit megengedhetünk magunknak.
- Nem lehet valami nagy, ha belefér a csomagtartóba.
- Mit gondolsz?

- Rendben fiúk! Díszítsük fel a fát.
- Éhes vagyok. Együüüünk.
- Minden díszt óvatosan fel kell helyezni.
- Beiratkozom a "dobd és vidd" iskolába.
- Ubul, ne rágd meg a vezetéket!
- Igen, Ubul! Hagyj helyet az égőknek is.
- Nem lehet kék gömb a kék gömb mellett, igaz?
- Minden, ami a fán nem végzi a tűzben, az enyém, haver.
- Egy dolgot soha nem értek Garfield. A sok káosz a csúnya fa és a régi dekorációk ellenére.
- Minden tökéletesre sikerült.
- A világegyetem egyik rejtélye.

Itt nemcsak Garfield-nek jár ajándék!

- Garfield!
- A bevásárlóközpontból jött hívás!
- A mikulás manója szeretné a cipőjét visszakapni.
- A bőgőmasina.

A karácsonyi képet akarja biztosan kitenni a falra.

- Rendben, Garfield!
- A fa alá teszem az ajándékodat, ha megígéred, hogy nem kukucskálsz bele.
- Ünnepélyesen megfogadom.
- Egyébként, mi van a fúróval?
- Miféle fúróval?

Már a hang is boldoggá tette.

- Kíváncsi vagyok, mi lehet az ajándékom. Fogadni mernék, hogy valami csodálatos!
- Igen! Határozottan csodálatos hangja van!

Ugyan, Garfield! Hagyj időt, amíg kicsodálkozza magát.

- Ez világrekord lenne!
- Az ajándékokat odatedd! Gyorsan, gyorsan, gyorsan!

Jól mutat rajta, határozottan.

- Szép sapka.
- Köszönöm. Magam csináltam.
- Szeretnél egyet.
- De még mennyire!

Végezetül egy olyan, ami nagyon megnevettetett.

- Feladom!
- Mindenhol kerestem már a karácsonyi ajándékomat.
- Az a frányaság sehol nincs!

2015. december 12., szombat

Tapasztalatok az új TV-vel

Videojátékok terén. Ahogy említettem korábban, vettünk egy új TV-t, mely az én szobámba került. Samsung UE32J5100-as, príma képminőséggel, csak néhány régi játékot furcsán jelenít meg.

GameCube: Sokat reméltem tőle, mivel a kicsi HD Ready TV-n nagyon szép volt a kép, de az új TV-n sajnos óriási csalódás. Az F-Zero GX-et tettem be először, mert az grafikailag a top-kategória, gondoltam, hogy ezen a TV-n is nagyon jól fog mutatni, de meglepetten tapasztaltam, hogy nagyon homályos volt a kép. Valószínűleg azért, mert 16:9-esre van beállítva, de a megjelenítés még a régi TV-kre van optimalizálva. Fogalmam sincs, csak tippelek. 2004-es a játék, ekkoriban ugye a lapos TV-k még nem voltak annyira elterjedve, de voltak már széles vásznú képcsöves TV-k, és arra tippelek, hogy a képcsöves TV-re van optimalizálva. Mindenesetre nagyon furcsa volt a kép, csodálkoztam is, hogy ennyire csúnyán jeleníti meg. Az viszont öröm volt számomra, hogy a Novice (avagy a legkönnyebb) nehézségi szint Ruby Cup-ján 1. helyen végeztem, ami annak fényében nagy szó, hogy az F-Zero GX az egyik legnehezebb versenyjáték GameCube-ra. Aztán a következő bajnokságot, a Sapphire Cup-ot nem tudtam már végigcsinálni. A másik játék, amit kipróbáltam, az a 1080° Avalanche. Most, hogy tél van, ideális a játék a téli hangulat emelésére, hamár odakint nem esik a hó. Hát, mivel ez 4:3-as (normál képarány), ezért némileg jobb az összkép, de ez is meglepően homályos. De hangulatilag nagyon ott van, megszerettette velem a Snowboardot.

Wii: Az előző generációs asztali konzol is okozott némi meglepetést. Ezen is két játékot próbáltam ki. A Wii Sports Resort-nak meglepően csúnya volt a grafikája. Túlságosan látszottak a pixelek, amíg a sima HD Ready TV-n, azt mondanám, hogy egy átlagos játékkal van dolgom, Full HD-n igénytelennek tűnik a megjelenítés, még akkor is, ha nem ezen van a hangsúly. Amúgy eszembe jutott, hogy de rég nem bowlingoztam már, és micsoda menőség lenne. Nagy eredményt nem értem el, de jó volt. A másik a Donkey Kong Country Returns volt. Na ez már nagyon szépen nézett ki. Ilyet szerettem volna GameCube-ra is. Majd megnézek több Wii játékot is, egyelőre azt tudom mondani, hogy bizonyítást nyert nálam, hogy a Wii grafikailag jobb, mint a GameCube. Bár némileg árnyalja a valóságot az, hogy Wii U-nak a Wii menüjéből hoztam be, és a Wii U a komponens kábel szintjén jeleníti meg a Wii-t, tehát ezért volt szép éles a kép.

Virtual Console: Talán furcsának hangzik, de jobban néznek ki a régi játék Wii Virtual Console-ból, mint Wii U-ból. Wii U-ból ugyanis sokkal pixelesebb volt a Super Mario 64, mint Wii-ből. Gondoltam arra is, hogy valószínűleg azért, mert Wii U 1080p-ből konvertálja a játékot, míg a Wii 480p-ből. De köztudott az is, hogy a Wii VC-re letöltött játékok európaiak, míg a Wii U-sok mind amerikaiak. És eszembe jutott olyan is, hogy grafikai megjelenítés tekintetében van különbség az amerikai és az európai között, az amerikai ugyanis sokkal pixelesebbnek látszik. Az európai esetében "simább" a pixelek közötti váltás, jobban visszaadja azt az élményt, mintha régi TV-n játszanánk.

Egyébként is előszeretettel gyűjtöttem az európai játékokat, mert "kontinentális" identitástudatot ad, de úgy tűnik, hogy a megjelenítés is igényesebbek az európai játékok.

2015. december 11., péntek

Nincs magyar Nintendo eShop

Azt hittük, hogy lesz ilyen lehetőség, de mint kiderült, ez álhír. Kár, pedig nagyon jó lett volna, ha végre világszerte lehetett volna hirdetni, hogy magyarok vagyunk. Az egész őrület innen indult el, és most, hogy kikerestem a linket, és már tudom az igazságot, valahogy evidens, hogy ennek nem feltétlen szabad hinni, hiszen a levél csak félig látható. Hol van például az aláírás? Már ha levélről van szó, mert ilyet én is könnyen tudok szerkeszteni, azt kirakom képként. Persze utólag könnyű okosnak lenni, akkor kellett volna józanul gondolkodni, amikor ezer lelkesedésemben voltam. De leginkább az vakított el, hogy a hír a Nintendo Life-ra is kikerült, ők pedig nem arról híresek, hogy csak úgy kitesznek egy hírt mert olvasták valahol. Ha pletykát is tesznek ki, annak is általában van alapja. De hiába is minden magyarázkodás, a lényeg, hogy azt hittem, hogy ez egy új korszak kezdete Magyarországon, reméltem, hogy mi is végre megkapjuk, ami nekünk jár.

Persze azért nézegettem a lehetőségeket, ugyanis ez a dolog mindenképp problémás, ugyanis a Nintendo Network ID-hez beállított országot nem lehet változtatni. Tehát, ha egyszer beállítottuk United Kingdom-ra azon nem lehet változtatni. Ennek egyszerű oka van: Hogy ne lehessen átváltani azért, mert egyik-másik ország devizájában olcsóbb vásárolni az aktuális árfolyam miatt. Ez alapvetően logikus, de ennek is van egy kiskapuja, hiszen ha a Wii U országát megváltoztatjuk (ezt külön kell beállítani), akkor létrehozhatunk egy másik NNID-t (vagy valamelyik családtagunkét ide állíthatjuk be), és máris nem angol fontban, hanem euróban vásárolhatunk. Persze ehhez a konzol országát is folyamatosan állítgatni kell. Szóval a lényeg az, hogy a további országok Nintendo szerverre történő csatlakoztatása alapvetően nagyon jó dolog lenne, de azoknak, akiknek már van NNID-jük, azok nem tudják átállítani az országot, csak a fentebb említett kiskapu alkalmazása az egyetlen megoldás. Illetve reméltük, hogy a Nintendo lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk az országot, és magyarok lehessünk. Erről semmi hír nem volt, sőt utólag jöttem arra is rá, hogy sem erről, sem az eredeti hírről a hivatalos oldalon nem írtak semmit.

Ezt már észrvettem, és a hét elején írtam a magyar Nintendo forgalmazónak, hogy mit tudnak az egészről, de csak annyi választ kaptam lényegében, hogy spekulációkat nem kommentálnak. Először dühöngtem magamban, hogy ez nem spekuláció, és ez ki volt téve hírnek. De csak nincs semmi, hát az európai support-hoz fordultam E-mailben. Először jó jelnek vettem azt a sablonos választ, hogy türelmet kérnek, mert rengeteg megkeresést kaptak. Ilyet nem szoktak írni. Azt gondoltam magamban, hogy ha ennyien írnak, akkor biztosan lépni fognak ez ügyben. Ma reggel kaptam egy választ, hogy nem engedélyezik, de itt kezdett gyanús lenni a dolog, mert értetetlenséget vettem ki a válaszból.

De azért megcsináltam, hogy Wii U-n beregisztráltam egy felhasználót, de először nem sikerült, mert nem tudtam, hogy csak az adott konzol országához lehet kötni a NNID-t. Ez törölve, átállítottam az országot Magyarországra. Erre kaptam azt, hogy nem lehet használni az online szolgáltatásokat. Na akkor baj van, de utolsó szalmaszálként létrehoztam még egy felhasználót, de ez elég hamar megfeneklett, mert nem mehettem fel a Nintendo Network-re, hogy csatlakoztassam a felhasználót. Itt lettem biztos abban, hogy nem igaz a hír. És a magyar forgalmazó tényleg nem tudott semmiről, hiszen nem is volt miről tudniuk.

Na sebaj, kalandos eset volt, és azért sem sebaj, hogy becsapás a hír, mert ha tényleg rengetegen keresték a Nintendót, akkor elképzelhető, hogy tényleg lépni fognak az ügyben.

2015. december 9., szerda

Suara - Fuantei na Kamisama kislemez kritika

Suara utolsó kislemeze tavaly év elején jelent meg Fly away -Oozora he- címmel. Azt végighallgatva inkább az volt a gondolatom, hogy inkább az volt a célja, hogy életjelet adjon magáról, megmutassa magát, hogy igenis aktív énekesnő, csak most szünet van. Amúgy nem érdemel sok szót. És most 2015 végére egy újabb albummal és egy kislemezzel jelentkezett, melyek mind azt mutatják, hogy ha nem is feltétlen erősebb, mint valaha, de egy nagyszerű második korszak kezdetét vetítheti előre. A Koe album több tekintetben is folytatja a 4 éve megjelent Karin album sémáját, miszerint kevés nagyobb hatású dal (szám szerint egy) kerül egy korongra, viszont az album összességében egy teljes egészet alkot. És ez hatalmas értéket ad egy lemeznek.

És nem sokkal utána jött az új kislemez, a Fuantei na Kamisama, mely végre élettel van tele! Amikor megtudtam, hogy új Utawarerumono animesorozat jön, csak reméltem, hogy Suara lesz az opening vagy / és ending előadója, esetleg Uehara Rena. És bejött! Suara újra a régi! A dalok fantasztikusak. Ugyan lehet érezni, hogy régi hangulatok visszaköszönnek, de azért a legújulás tetten érhető, és egy igazán fantasztikus kislemezt vehetünk a kezünkbe.

  1. Fuantei na Kamisama: Bár alapvetően pörgős dal, mégsem jön át az az esetleges poén, amit a címből ki lehet hozni, hiszen mitől lehet instabilitása az isteneknek? Az anime okvetlenül választ ad a kérdésre, viszont a dal esetében inkább az volt az érzésem, hogy az volt a céljuk, hogy egy igényesen trendi dal legyen. De igazából csak akkor tudnék igazán mit kezdeni a dallal, ha köthetném valamihez, vagy sokkal inkább valakihez. De az hatalmas plusz pont, hogy élettel teli és lendületes. 7/10
  2. Yume ka Utsutsu ka: Az katakanákkal írt címek, melyekben van olyan szó, amit nem ismerek, hajlamos vagyok nagyon "félreromanizálni", és olyan szavak jönnek ki, ami még a japánoknak is kínai. Az "utsutsu" szót nem ismertem, valamint nem tudtam, hogy "ka" partikulák kérdőszóként funkcionálnak. De a dal... ISTENI!!! Amióta kritikákat, véleményeket írok japán kiadványokról, többször észrevettem, hogy az adott előadó egyik korábbi dalából merítenek. Ebben a dalban két korábbi Suara dalt véltem felfedezni mind hangulatilag mind zeneileg. Abban más (és ezért szerettem meg ennyire), hogy hihetetlenül pozitív a hangulata. Azokra az élményekre emlékeztet, amikor valami olyan dolgot vártam, amiről tudtam, hogy pozitív lesz a végkimenetele, és nagyon boldog leszek miatta. Ezt a kellemes várakozást juttatja eszembe, főleg a "lendületes lassúsága" miatt, ami nálam azt jelenti, hogy nyugodt, de van benne egyfajta kellemes izgalom. És szinte látom a lelki szemeimmel, hogy Suara mosolyog, amikor énekli ezt a dalt. Katarzis élmény, tökéletesen telitalálat. 10/10
  3. Kachoufuugetsu: Emelkedett hangulatú, már-már megható dal, ez volt az első gondolatom. Ahogy írtam már korábban, hogy Suarához nagyon közel állnak a mély érzelmű dalok, melyek többször könnyet csaltak a szemembe. Hol a meghatottságtól, mert átéltem a katarzist, hol a fájdalomtól, mert annyira éreztem, hogy miről szól a dal. A cím egyébként a természet szépségei jelentéssel bír, ennek fényében (nem ismerem a szöveget, hogy miről szól), olyan érzésem van, hogy Suara annyira szereti a természetet, hogy ilyen emelkedett érzésekkel tud énekelni róla. Érzem a dalban, hogy eggyé válik a természettel, és ennek minden pillanatát megéli. Nagyon szép. 9/10

Na ilyen kislemezzel érdemes jelentkezni! Végre azt érzem, hogy Suara él, és kész arra, hogy ismét aktív legyen a karrierje. Úgy néz ki, hogy a rajongók is ráéreztek, ugyanis a kislemezből már majdnem 12.000 példány kelt el, ami őrült nagy siker Suara előző kislemezeihez képest. És jön a második Utawarerumono OP / ED kislemez 2016. januárjában, mely az Amakakeru Hoshi címet kapta. Ha az is sikeres lesz, nagyon remélem, hogy az AQUAPLUS és a F.I.X. Records újra fellendíti az énekesnőt. Nagy öröm lenne számomra.

2015. december 8., kedd

Super Mario Bros. naptár

Kicsit nehezen, de megérkezett a Super Mario Bros. naptáram. Van már 2016-os falinaptáram, Garfield-es, ezt még az előző, október 3-i Pokémon találkozón vettem meg. Később szétnéztem a hivatalos Nintendo webshop-ban, és kétféle Mariós naptár volt jövőre. Egy Mario Kart 8-as és egy retro Super Mario Bros.-os. A Mario Kart 8-asat annyira nem sajnáltam, de amikor megláttam a retrósat, teljesen el voltam bűvölve. Ilyen jó naptárat még soha nem láttam. A betűtípus tetszik, és az, hogy nemcsak a felső részen van kép, hanem alul is van ábra (artwork).

Nagyon kerestem a lehetőséget, hogyan vehetném meg. A hivatalos ára £10.99. Be lehet rendelni hivatalos viszonteladóktól is, de olyan helyeken is szétnéztem, ahol esetleg olcsóbban is be lehet szerezni. eBay-en hasonló árakon lehet beszerezni, az Amazonon lehet olcsón beszerezni nemrég megjelent dolgokat is, és itt sikerrel jártam. Itt £3.80 volt, és postával együtt is olcsóbb volt, mint az eredeti ára. Így sikerült megszerezni. Így két naptáram van jövőre, és mind a kettő a helyére került.

2015. december 7., hétfő

Egy kis Pokémon Gold

Bizony, más tekintetben is jót tett a Pokémon találkozó, bár többször eszembe jutott, hogy jó lenne játszani a Pokémon Gold-dal, ha már egyszer olyan drágán megvettem. Még év elején vettem meg, ha jól emlékszem, 32 font volt licittel. Ez akkor volt, amikor éjjelem-nappalom a Pokémonról szólt, csak aztán azért maradt el a játék, mert a kazetta eleme lemerült, tehát nem mentett. Az egész elemcsere folyamata lassan ment, mert sem az órás, sem az alkatrészbolt eladója nem vállalták a cserét. Felnyitották, és azt látták, hogy nagyon bonyolult elérni az elemet. Le van zárva valamivel. Én inkább meg sem próbálom, mert nincs olyan műszaki érzékem. Aztán az lett a vége, hogy megvettem az elemet (ha jól emlékszem, 2025-ös kell bele), és LL kicserélte nekem. Aztán ez az egész addig tartott, hogy mire ki lett cserélve, már nem érdeklődtem annyira a Pokémon iránt, mint amikor megvettem, ezért elmaradt a játék. A másik ok pedig, hogy megjelenésük (generációk) sorrendjében akartam a Pokémon játékokat végigjátszani. Van nekem egy angol nyelvű európai Red-em (csak a kazetta), azzal játszottam is, csak 7 és fél óra az a játék is megfeneklett, mert azt sem vettem elő egy idő után, aztán meg totál elfelejtettem, hol tartottam benne. Engem zavar, hogy nincs kiírva, hogy épp hol járok, mert a helyek eléggé egyformának tűnnek nekem, aki nem játszott száz órákat Pokémonnal. De most már úgy döntöttem, hogy nem várok a Red-re, jöjjön a Gold.

Cyndaquil-t választottam kezdőpokémonnak, és 1 óra 56 perc játék után megvan az első jelvény Violet City-ből. Eleddig 6 Pokémont fogtam el: Caterpie, Bellsprout, Hoothoot, Pidgey, Rattata, ... és a hatodikra már nem emlékszem, mert benne van Bill PC-jében. Cyndaquil 13-as szinten van, és nem mentem az első jelvény után azonnal tovább, hanem vissza, kicsit fejleszteni a többi Pokémont. Szeretnék úgy tovább menni, hogy mindegyik legalább 10-es szinten van. Így mindegyik használható lesz a harcok során, és mindegyiknek ki tudom használni az erősségét. Első ízben ennyi, a fejleményekkel még jövök.

2015. december 6., vasárnap

Néhány régi Garfield képsor – 11. rész

Elkezdődik a karácsonyi szezon, ezért decemberben kizárólag karácsonyi Garfield-eket teszek ki. Ezek közül is volt mit válogatni, hiszen Garfield-et karácsonykor sem hagyja el a humora.

Itt is van az első felvezetésképp:

- Jön a karácsony. És tudod, hogy ez mit jelent...
- Pontosan ezt jelenti.

A karácsonyiakban nem feltétlen időrendben megyek, hanem fokozatosan "haladok" az ünnep felé.

- Liz, mit szeretnél idén karácsonyra?
- Békét a Földön, jóakaratot a férfiaknak!
- Én is.
- Ugyanezt mondta tavaly is, amikor egy rózsaszín melegítőt kért.

Bizony, Ubul nyelve még annál is veszélyesebb, mint azt eredetileg gondolnánk.

A karácsonyra való készülődés mindig legendás Garfieldéknál.

- Néha a tél szürkének, unalmasnak, élettelennek, hidegnek és könyörtelennek tűnik.
- De aztán vele jön a karácsony.
- És vele jön Jon.
- Egy kis segítséget...

Mindenképpen hihető képek készültek.

"Címzett: a Télapó, Tárgy: én"
"Kedves Télapó, Jó voltam egész évben. Kérlek, nézd meg a csatolt képeket.
- Ez csalás, ugye tudod?
- Nem beszél, mosolyog.

Az álmok megsúgták a karácsony közeledtét.

- Hivatalosan is elkezdődött a karácsonyi szezon.
- Most volt az első cukorbonbonos álmom.

Legalább igazán illatos lesz náluk karácsonykor.

- Megvettem a karácsonyfát Liz. De tele van gyantával.
- Jó, az azt jelenti, hogy most vágták. Hová tetted?
- Most a konyhában van.
- Add ide a tejszínt, fenyőfiú.

Pont abból lesz a baj, ha az nem történik meg.

- Ne csapd ki a biztosítékot... Ne csapd ki a biztosítékot... Ne csapd ki a biztosítékot...
- HA!
- A kenyérpirító szikrázik.

Mindent jelenteni kell a mikulásnak.

- Jól van Garfield!
- Elegem van! Hívom a télapót.
- És elmondom neki, mit tettél!
- Ön az Északi sark "rossz gyerek" vonalát hívta.
- Jelenleg rengetegen hívnak minket.
- Kérem, maradjon a vonalban, és hívására annak sorrendjében válaszolunk.
"FA-LA-LA-LA-LA-LAAA-LA..."
- Kisebb szerencsével januárig fogja tartani.

Bizony, az ajándék méretére is gondolni kell.

- Jon majd ide teszi az ajándékomat. Nagy lesz, jó drága, és... és...
- Hmm... nagy.
- Nagy lesz, és...