2014. február 26., szerda

"Vendégek" látogatóban

Nagyon örültem, hogy tegnap eljöttek hozzánk nővérem a fiával együtt. Nagyon rég nem voltak itt, és végre megtelik a ház egy kis élettel. Amint Dominik belépett a szobámba, első dolga volt szétválogatni a Mario játékokat a gyűjteményeim közül. Ha segítek neki, egészen ügyesen eljátszogat vele. Volt is egy apró félreértés, ugyanis nővéremék időközben vettek maguknak XBOX360-at, azon van nekik Skylanders és Minecraft, és korábban azt mondták Skype-on, hogy majd játsszak Dominikkal. Én azt hittem, hogy csak Nintendo gépekre gondolt, de azt hitte, hogy vettem XBOX-ot. Hát, nem vetemednék rá, világ életemben csak Nintendo gépem volt, és nem áll szándékomban más gépet beszerezni. Mindenesetre elhozta az összes Skylanders figurát, és a Minecraft játékot is. Különben eljátszogatnék vele, ha Wii-re lennének, de egyszer láttam Minecraft-ot, és nekem annyira elvont volt az egész, egyáltalán nem tudott megfogni.

A nővérem már bő egy éve vegetáriánus, és hazafele jövet elmagyarázta, hogy miért lett az, mindenképpen úgy gondolom, hogy meg kell osszam ezt, mert rendkívül érdekes. Jár jógatanfolyamra, és az egyik tanára egy idősebb indiai férfi, és megkérdezte őt, hogy miért nem eszik húst. És azt válaszolta, hogy a teste nem állattemető... Nővéremet szemléletváltásra inspirálta, én megrökönyödéssel fogadtam. Ahány ember, annyiféle gondolkodásmód. Én sem eszek sokféle húst, disznótoron meg kifejezetten rosszul érzem magam, de nekem ez már másik véglet. Hiszen ahogy én tudom, az élet és az evolúció kialakította a táplálékláncot. Viszont akármennyire is logikusnak hangzik az "állattemető" kifejezés, nekem mégis az volt az első gondolatom, hogy az emberi tudatosság néha félelmetes magasságokba képes törni.

Nincsenek megjegyzések: