2016. január 29., péntek

Két könyv Észak-Koreáról

Most úgy érzem, hogy egy időre elég volt az önismereti könyvekből, bár Tari Annamária: Z Generáció könyve még félbe van hagyva. Azt még jó lenne elolvasni, mert amúgy nagyon jó, szeretem Tari Annamária stílusát.

Nagyon sokat beszélnek Hyeonseo Lee: A lány hét névvel című könyvéről, és mivel egy ideje már nemcsak a japán kultúrája érdekel, hanem a többi ázsiai országról is szívesen olvasok, és a könyv tényleg nagyon érdekesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem. Az alcím elárulja a könyv témáját, és aki csak egy kicsit is tudja, hogy mi a helyzet Észak-Koreában, az tudhatja, hogy nem egy könnyed szórakozásban lesz része. Még engem is ledöbbentett, hogy létezik ilyen kemény diktatúra a XXI. században. Azt gondolom, hogy részint az teszi érdekessé a könyvet, hogy bár a a szerző egy kínai határvárosban, Hjeszanban született, és többnyire ott is nőtt fel. Egy folyó választotta el Észak-Koreát Kínától, mégsem tudott semmit arról, hogy mi történik a hazáján kívül. A személyi kultusz extrém szintet ölt ebben az országban, már a gyerekeket is keményen arra tanítják, hogy a Nagy Vezér és a Kedves Vezető az isten (persze ez sokkal szofisztikáltabban van írva), akit minden körülmények között tisztelni kell, és meghajolni előtte. Írnék még sokkal többet is, de az már spoiler lenne, annyit mondanék, hogy csodálatos, ahogy ez a lány ennyi kegyetlenség után is ember tudott maradni a szó legnemesebb értelmében. Már lassan a végén járok, a 360. oldal körül. Szinte le sem lehet tenni. A könyvben Észak-Korea van fókuszban, de a szerző a családjával megjárta Kínát, Dél-Koreát, Mongóliát és Laoszt is. Nehéz életük van az észak-koreai disszidenseknek.

A másik könyvet történetesen ma vettem meg, úgyhogy arról sokat nem tudok írni. A Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk könyv ahogy olvastam az ismertetőket, más oldalról mutatja be Észak-Koreát. Történetesen egy dél-koreai tanár kerül az egyik Phenjani egyetemre tanárként, és mint demokráciából érkezett ember ír a saját szemszögéből Észak-Korea mindennapjairól. Az előző könyv után csak elképzelni tudom, hogy miket láthatott, tapasztalhatott. A két könyv abban is különbözik egymástól, hogy nem egy időben játszódik a történet. A lány hét névvel a '70-es, '80-as, '90-es években játszódik Észak Koreában. 1997-ben ment át Kínába, onnantól a jelenkorig megy a könyv. A második könyv 2011-től mutatja be az észak-koreai történéseket.

Elgondolkodtam azon, hogy vannak-e könyvek, mely Ázsia egyéb országait mutatja be hasonlóképpen, mert csak még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Bár gondolom, nem véletlen van fókuszban Észak-Korea, hiszen annyira brutális ott a diktatúra, hogy arról aztán lehet írni. De szívesen olvasnék hasonló könyvet a többi országról is. John Elder Robison: Nézz a szemembe fiam című könyv olvasásakor jöttem rá, hogy sokkal jobbak az önéletrajzi könyvek, mint az önismereti könyvek, mert az adott szerző a saját szemszögéből ír a lélek rejtelmeiről, azáltal, hogy miket látott, tapasztalt.

Manapság nézett animék és játszott játékok

Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos "bemutatkozás" után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

A Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.

2016. január 26., kedd

Suara: Amakakeru Hoshi - Az első benyomások

Elérhető lett a legújabb Suara kislemez, mely az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen anime második openingje és endingje, és az Amakakeru Hoshi címet kapta. Nagyon vártam, mert az anime alatt hallgatva nagyon izgalmas dalnak tűnt, nagyon lázba hozott. Meg is hallgattam egy jónéhányszor, és azt éreztem, hogy akár a 2016-os év dala lehetne nálam. Nagyon vártam, és örültem, amikor elérhető lett. Viszont a teljes dalt végighallgatva igencsak árnyalt lett a kép.

Annak ellenére, hogy a dal nagyon gyors és ütemes, én hosszabban képzeltem el a dalt. 3 perc 46 másodperc, nem feltétlen nagyon rövid, de olyan érzetet ad, mintha ledarálta volna a dalt. A második versét is kétszer négy sorossá tettem volna, és még a hangszerelésen is módosítottam volna. De azért az alaphangulat megvan, csak a teljes dal összességében csalódás. Remélem, hogy majd többszöri végighallgatás után fog annyira tetszeni, mint a rövidített változat.

Az ending dal meg pont, hogy így eredeti "hosszában" tetszik jobban. Mert az anime alatt ilyen egyhangú, merengőnek tűnt, de kislemezen végighallgatva nyert teljes értelmet a dal. Szép, sokkal szebb.

A harmadik daltól meg vártam, hogy szomorú lesz, mivel a "Kanashimi ni Yoake Mae" címet kapta. Szomorú, de ez nem váltott ki belőle olyan mély érzelmeket, mint az első opening kislemezén hallható Kachoufuugetsu dal. Azt mondom, szerencsére. Egyrészt nem feltétlen kell mindig nagy hatású balladát énekelni, másrészt meg ez másfajta. Hallgathatóbb azáltal, hogy nem olyan nagy hatású. Majd részletesebb véleményt akkor tudok írni, ha majd többször végighallgattam a kislemezt, és eltelik egy kis idő.

2016. január 24., vasárnap

Prince of Tennis első openingje és endingje

Nemrég kezdtem el nézni a Prince of Tennis animét, és nagyon tetszik. Mondjuk azért is, mert érdekel maga a sportág, érdeklődve nézek teniszmérkőzéseket. Rajongónak nem mondanám magam, mert nem úgy nézem, mint egy átlag férfi a focimérkőzéseket, hogy sör a kézben, kizárja a külvilágot, és üvöltve szurkol, hanem általában csinálok mellette valamit, és odanézek. Akkor szoktam jobban figyelni, amikor olyan teniszező játszik, akinek szimpatikus a játéka, például Rafael Nadal, vagy Nishikori Kei. Éppen most van az ausztrál open, így sokat nézem az Eurosportot, és azt kell mondjam, hogy kiakasztó volt Rafael Nadal játéka. Azt vettem észre, hogy mindig szélsőséges a játéka. Volt világelső is, akkor senki nem tudta legyőzni őt, de még ekkor is ingatagnak láttam a játékát. Mintha nem hinné el, hogy tényleg jó teniszező. Sajnos az utóbbi időkben inkább a negatív szélsőségei mutatkoznak meg a játékaiban. Azt tudom, hogy volt egy sérülése, utána eléggé lassan állt helyre, és nagyon lassan javult a játéka. És az egészen jó játékszériája után jött az, hogy első körben kiesett az ausztrál openen. Nem akartam hinni a szememnek, hogy mit csinál. De mégis van valami "emberi" a játékában. Mert például Novak Djokovic hiába világelső, az ő játéka (egyáltalán az arckifejezései) gépiesek, szinte már csak mint kötelező hozza a győzelmeket, amit elvárnak tőle. Rafael Nadal játéka ellenben sokkal szimpatikusabb nekem. Ennyi kitérő után vissza az animéhez. A 14. résznél tartok, tehát még igencsak az elején, de végig fogom nézni, mert érdekes. Alapvetően szeretem a hosszú animéket, mert lazább a történetvezetés. Nekem nincs bajom azzal, hogy a szereplők mögött nem feltétlen van mindig komoly történeti háttér. Bár néha a főszereplő srác Echizen Ryoma kivagyisága bosszantó. Mivel még az elején vagyok, ezért csak az első openinget és endinget ismerem, ezekről írnék:

  • HIRO-X: future - Egyike azon kevés daloknak, melyet az énekes tesz érdekessé. Maga a zene, a hangszerelés és a dallamvilág nem nagy eresztés, az énekes az, aki a hangjával arra késztet, hogy többször hallgassam a dalt. Nem ismeretlen számomra HIRO-X neve, korábban láttam az F-Zero: Falcon Densetsu animét, ennek is ő énekelte az openingjét, az egyébként sokkal jobb szám. A future sablonos lett, és ahogy próbáltam énekelni, nem is annyira nehéz. Lehet, hogy majd karaokén eléneklem.7/10
  • Kimeru: You got game? - Ez jobbra sikeredett, mint az opening. Bár ennek érdekes története van nálam, ismerem régebbről, mert egy Mondós kaszinó karaokén a férfi dalok között szerepelt ez is néhány éve, és már ott megjegyeztem magamnak. Most az anime alatt az endinget hallgatva viszont már nem tetszett annyira, mert rosszul énekelhetőnek tűnt, és a végén mintha félhanggal zárná a dalt, ami által olyannak tűnt, mintha nem találta volna a megfelelő hangot. Viszont a kislemezt hallgatva már sokkal jobban tetszett. Volt már erre példa, hogy az anime alatt hallgatva az endinget olyan félmunkának tűnt, mintha az utómunkálatok elmaradtak volna. Aztán kislemezen sokkal jobbnak hallatszik. Ugyanez van itt is. A kislemezről sokkal élettel telibbnek hangzik a dal, jobban él az előadó hangja. Amúgy soha nem hallottam még róla, nem ismerem a többi dalát, de ha ebből indulok ki, jó énekes lehet. 8/10

Ha jön a többi is (naponta egy részt nézek meg), akkor majd írok azokról is.

2016. január 12., kedd

ALI PROJECT: Haramitsu Renge kislemez kritika

Mindennap kicsit jobb. Korábban elhatároztam, hogy írok erről a kislemezről, de most, hogy ennyire jelentős lett számomra, ezt most teszem meg. Ahhoz képest, hogy mennyire aktívan mozgok a japán zenében, eléggé későn ismertem meg a kislemezt (tavaly október 21-én jelent meg, és december 30-án hallottam először), de amikor meghallgattam, tudtam, hogy az együttes újra a régi lett. Ahogy írtam, az ALI PROJECT utolsó néhány stúdióalbuma... hogy finoman szóljak, nem hozta a tőle elvárt minőséget, ezért amikor tudomást szereztem erről a kislemezről, egyből mondtam magamban, hogy ez is csak egy a sok közül, amit nem lehet megkülönbözteti a több alipro (így rövidítik a nevüket) daltól. Aztán, amikor meghallgattam, micsoda öröm ült ki az arcomon. Nagyon hiányzott nemcsak az énekesnő hangja, hanem egyáltalán egy jó dal tőlük. Azt nem tudom eldönteni, hogy melyik az igazi ALI PROJECT stílus, melyikben érzi magát igazán otthonosan az együttes. A stúdióalbumait hallgatva az az érzésem, hogy mindegyik dal egy kalap alá tehető, annyira egyhangúak. De amikor egy-egy animéhez írnak dalt, mintha az alkotás megszínesítené az ALI PROJECT munkásságát, ugyanis sokkal több élet van ezekben a dalokban. Az egyik nagy kivétel a Psychedelic Insanity album, mely egy külön gyöngyszeme az ALI PROJECT-repertoárnak. Ott mindent tökéletesítettek.

Több, mind két éve jelentették meg utolsó kislemezüket, mely a Rozen Maiden: Zurückspulen animének volt az openingje. Ez is nagyon jó dal volt, az új kislemez a Rakudai Kishi no Cavalry anime ending dalát tartalmazza. Milyen lett?

  1. Haramitsu Renge: A mai napig rácsodálkozok, mennyire az adott animéhez tudják írni a dalokat a szerzők. Eleinte furcsa lehet, hogy a Rakudai Kishi no Cavalry animéhez írt az ALI PROJECT dalt, de aztán hamar rájöhetünk, hogy nagyon is logikus. Ez a dal a lányokról szól, akik körülrajongják Kurogane Ikki-t. Nem is csak a háttértörténetük miatt, hanem, ahogy ragaszkodnak a főszereplő sráchoz. A dal az animétől függetlenül is nagyon megfogott, nagyon örültem, hogy végre a régi a ALI PROJECT minőség hallható. Egyetlen egy apró kifogásom van, hogy kicsit lüktetőbbé tenném a dalt, ami nem is feltétlen azt jelenti, hogy legyen gyorsabb, hanem jobban kiemelném az ütőhangszereket. Így jobban átjött volna a mondanivaló, jobban átéreztem volna, hogy miről szól a dal. De ettől függetlenül egy fantasztikus dal, amire sok év után is emlékezni fogok. 9/10
  2. Tamashii no Dai: Ez egy rendkívül sötét hangulatú dal. Azt nem mondanám, hogy még hozzájuk képest is nagyon sötét, de mindenképp kiemelkedő. Egészen a végéig érezzük, hogy valami nagy dolog fog történni, végig izgalomban tart minket a dal. A zene is rendkívül izgalmas, és az énekesnő is úgy énekel, mintha valamire készülne. Aztán a végére a gyereksírás-szerű hangzás és a gonosz nevetés, mellyel lezárul a dal, nagyon durva, hátborzongató élmény hallani. Gondolom, hogy nem gyereket siratnak meg a felvétel alatt, hanem hangszerrel hozzák ki azt a hangot, de a kivitelezés igazi hangszerelési bravúr. Az ilyen izgalmasan sötét hangulatú dalokat is nagyon szeretem. 9/10

Egy újabb fantasztikus kislemez az ALI PROJECT-től, mellyel visszaszerezték a presztízsüket nálam. Csak sajnos az eladási adatok nem azt sugallják, hogy újra aktívak lesznek, ugyanis a hivatalos adatok szerint csak 2.555 példányt adtak el belőle, ami még az együttes szemszögéből is siralmasan kevés, nemhogy egyáltalán japán zenei mércével nézve. De méltó helye lesz nálam ezeknek a daloknak, és ha nem is lesz újra aktív az együttes, nagyon hálás vagyok ezért a kislemezért, hogy van.

2016. január 3., vasárnap

Az utóbbi időkben nézett animék

Hosszú idők után újra nézek animéket. Nagyon jó újra nézni, és jó tudni, hogy van olyan, amelyik tetszik. Régebben írtam, hogy azt hittem, hogy kinőttem belőlük, mert a SHIROBAKO annyira "éretlennek" tűnt nekem. De ez szerencsére meg lett cáfolva néhány igazán jó animével, az alábbiakkal:

Utawarerumono: Itsuwari no Kamen - Ennek most érhető el a folytatása. Előtte megnéztem az első 12 részt. Igazából az első szériát még 2006-ból nem néztem végig, mert nem volt hatással rám a történet. Hiába láttam, hogy falu leigázva, lakosai készek új életet kezdeni, még segítőjük van, valamiért nem hatott meg a történet. Az új sorozat ehhez képes sokkal könnyedebb. Épp főhősünk van bajban, és egy lány jön megsegítésére, aki arról a bizonyos vidékről érkezett. Hazaviszi a fiút, meggyógyítja, és bekerül a falu életének körforgásába. Először kinézik maguk közül, de hamar megbarátkoznak vele. Tetszenek benne a humoros, aranyos jelenetek. Viszont úgy tűnik, hogy a 13. résztől fordulat várható, ugyanis hirtelen megkomolyodott a sztori, úgy tűnik harc lesz a vége? Majd kiderül. Kíváncsian várom a folytatást.

Ezzel együtt van új opening és új ending, amit nagyon örömömre ismét Suara énekel. Már írtam arról, hogy jön az új kislemez. Most lehetőségem volt belehallgatni a dalokba. Az opening nagyon tetszik. Olyan érzésem van, mint az az előző Utawarerumono dalokból gyúrták volna volna össze ezt. Hallható benne ugyanis a Fuantei na Kamisama lendülete, a Yume ka Utsutsu ka lüktetése és a Nue Dori-ból is a kórus. És ezekből egy érdekes egyveleget csináltak sajátossággal. Így elsőre azt gondolom, hogy tetszeni fog. Az ending viszont nem. Eddigi legunalmasabb Utawarerumono dal, amit ismerek, márpedig nem keveset hallottam már. Nem jön be egyáltalán, olyan sablonos, és nem mond semmit. Leginkább a Koi Yume című dalához tudnám hasonlítani. Az önmagában jó, de nem kiemelkedő. Sajnos ilyen az ending is.

ONE-PUNCH MAN - Végignéztem, de annyira nem voltam oda érte. Úgy fogalmaznék, hogy nem annyira jó, mint amennyire felkapták. Egynek jó, végignéztem, de ennél láttam sokkal jobbat is. Az utolsó részt most 1-jén éjjel negyed 3-kor néztem félálomban. El is aludtam az első felét, de amikor éberebb lettem, egyáltalán nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna, ami fontos lenne. Az elején nagyon dominált a paródia-része a dolognak, de aztán ezt ellaposodottnak éreztem. Nem jött át semmilyen poén. Aztán, hogy a legvégére behozták, hogy idegesíti, hogy megint legyőz mindenkit egy ütésre, ez jó volt így a végére. De majd inkább az fogja eldönteni, hogy milyen anime, hogy miként fogok rá emlékezni a jövőben. A JAM Project meg az openinggel... Igazából csináltak már jobbat is. Rajongóként mondom, hogy vannak ennél menőbb dalai is.

Rakudai Kishi no Cavalry - Azért kezdtem el nézni, mert az ALI PROJECT énekli az endinget, és nem bántam meg. Tetszik nagyon. Nem ez az első hárem anime, amit látok, a Love Hina volt ebben nagyon jelentős. Kedvelt téma a japánoknál, hogy a legszerencsétlenebb srácot rajongják körbe a lányok. De az az érdekes, hogy itt a fiú egyáltalán nem szerencsétlen. Annak ellenére, hogy a legrosszabb, nem mentek arra rá, hogy az arcán is látszódjon, hogy mennyire béna, és nem bízik magában, hanem van kisugárzása. Míg például a Love Hinánál a srác végképp szerencsétlen, látszik rajta, hogy abban sem biztos, hogy ha mondjuk kinyitja a könyvet, akkor az ki is nyílik. De itt más a helyzet. Itt a 3. résznél tartok, és el is jött a legdurvább váltás. Nagyon jól megcsinálták, hogy mennyire viccesnek indul az eleje, én is szinte bedőltem neki, tökre örültem, hogy ennyire vicces lesz, erre jön egy nagyon éles váltás... Kellett egy jónéhány perc, mire kiocsúdtam belőle. Hogy ebből mi lesz? Szépen lassan ki fog derülni.

Zenei téren az opening is érdekes, ugyanis Sakai Mikio az előadó. Annyira nem ismerem őt, onnan jegyeztem meg magamnak, hogy Okui Masami-nak írt két dalt. Eléggé érdekes színfoltjai az Makkun-repertoárnak, jókedvű dal, de nem az az oldottan vidám. A Rakudai Kishi no Cavalry openingje sokkal inkább lelkes. Az ending meg... Aki ismeri az ALI PROJECT-et, az tudja mire számíthat. Én ismerem, és imádom az új dalt! Teljesen odavagyok érte. Majd később írok róla részletesen, mivel az ALI PROJECT az egyik nagy kedvencem, ezért külön blogpostot érdemel. Első hallásra lehet, hogy úgy tűnik, hogy sokban különbözik az OP és az ED, de igazából jól tükrözi az anime kettősségét. Az opening inkább a főszereplő srácról szól, az ő lelkesedését jeleníti meg, az ending pedig a lányok jellemét énekli meg. Mindkét dal nagyon tetszik, de az openinggel úgy voltam, hogy ilyet már hallottam, nekem nem újdonság. De az biztos, hogy nem akármi, hogy Sakai Mikiónak 45 évesen is ennyire fiatalos hangja van.

2015. december 31., csütörtök

Egy korszak lezárása

Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.

De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.

Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:

Suara: Nue Dori

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.

És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.

Top 10 előadók 2015

  1. JAM Project (2.498)
  2. Okui Masami (1.785)
  3. Matsumoto Rica (1.422)
  4. Hayashibara Megumi (1.177)
  5. Suara (924)
  6. Yonekura Chihiro (792)
  7. Endoh Masaaki (557)
  8. Zorán (506)
  9. Kitadani Hiroshi (456)
  10. Ichiro Mizuki (311)

Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:

Top 10 albumok 2015

  1. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (414)
  2. Hayashibara Megumi: Time Capsule (405)
  3. Okui Masami: Symbolic Bride (373)
  4. JAM Project BEST COLLECTION XI X less force (345)
  5. Suara: Koe (345)
  6. Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Songs Best (282)
  7. Kitadani Hiroshi: SCORE (207)
  8. Mizuki Ichiro: THE HERO!! ~Mr. Anison~ (126)
  9. Kushida Akira: 40 Shuunenkinen BEST ~TV size Shuu + Mishuuroku Shinkyoku (126)
  10. Matsumoto Rica: RICA the BEST (118)

Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?

Top 10 kislemezek 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (200)
  2. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (179)
  3. Matsumoto Rica: OK! (171)
  4. Matsumoto Rica: Challenger!! (161)
  5. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (153)
  6. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (140)
  7. Matsumoto Rica: Spurt! (122)
  8. Suara: Fuantei na Kamisama (121)
  9. JAM Project: B.B. (115)
  10. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (110)

Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?

Top 100 dalok 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
  2. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
  3. Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
  4. Matsumoto Rica: Spurt! (105)
  5. Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
  6. Matsumoto Rica: OK! (95)
  7. JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
  8. Suara: I'm a beast (92)
  9. Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
  10. Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
  11. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
  12. JAM Project: B.B. (78)
  13. JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
  14. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
  15. Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
  16. Hayashibara Megumi: Stay (69)
  17. Suara: Nue Dori (69)
  18. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
  19. Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
  20. Matsumoto Rica: Rival! (65)
  21. Matsumoto Rica: TYPE:WILD
  22. JAM Project: Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~
  23. Matsumoto Rica: High Touch!
  24. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (Instrumental)
  25. Matsumoto Rica: Challenger (Original Karaoke)
  26. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  27. JAM Project: PLATONIC
  28. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  29. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~
  30. Endoh Masaaki: DESTINY
  31. Okui Masami: M2000 ~PROLOGUE~
  32. Kitadani Hiroshi: Justice of darkness ~Youkai Ningen Bem no Theme~
  33. Rúzsa Magdi: Ég és Föld
  34. Okui Masami: Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~
  35. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  36. JAM Project: Raiba ~Tusk of thunder~
  37. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ (off vocal)
  38. Suara: Koe wo Kikasete
  39. JAM Project: Over the Top!
  40. Endoh Masaaki: BELIEVE IN NEXUS
  41. angela: Exist
  42. Mizuki Ichiro: Devilman no Uta (21st Century Ver.)
  43. Matsumoto Rica: Aa, Mujou ~Genroku Chaya Oharu~
  44. Matsumoto Rica: Spurt! (Original Karaoke)
  45. Suara: Kachoufuugetsu
  46. JAM Project: Over the Top! (Off Vocal Version)
  47. The Bucketheads: The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind)
  48. JAM Project: RISING FORCE
  49. Endoh Masaaki: Oh, Senhora! ~Koi no Album Bura Kyuuden~
  50. JAM Project: Breakthrough
  51. Suara: Blue Bird
  52. Suara: Kimi no Maede wa Shounen no Mama
  53. Prognózis: Tele van a város szerelemmel
  54. Okui Masami: CHAOS LOVE
  55. Carpe Diem: Carpe Diem
  56. Yonekura Chihiro: Seize the Days
  57. JAM Project: TORNADO
  58. Suara: Future World
  59. Alex Gaudino: Destination Calabria
  60. Yonekura Chihiro: Lion no Tsubasa
  61. Kitadani Hiroshi: Endless Dream
  62. Sakuraba Motoi: Tiny's Theme
  63. Matsumoto Rica: Oyasumi Boku no Pikachu
  64. Endoh Masaaki: LIVE in Baghdad
  65. Technotronic: Get Up! (Before The Night Is Over)
  66. Kageyama Hironobu: Super Survivor
  67. Kitadani Hiroshi: Ex Dreamer
  68. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
  69. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  70. Kushida Akira: Hoero Jiban!
  71. JAM Project: Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~
  72. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni-
  73. Hayashibara Megumi: Clover Innocence
  74. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  75. JAM Project: Shoot the Monster!
  76. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ (off vocal)
  77. JAM Project: Shoot the Monster! (off vocal)
  78. Okui Masami: Mata Ashita
  79. Okui Masami: Dogma
  80. Okui Masami: FISSION
  81. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  82. Suara: Fuantei na Kamisama
  83. JAM Project: my memory, your memory
  84. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~ (off vocal)
  85. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni- (off vocal)
  86. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  87. Hayashibara Megumi: raks-ati ~Kimi wo Mamoru~
  88. Matsumoto Rica: Minna ga Iru Kara
  89. Okui Masami: Sora no Uta
  90. Okui Masami: Aoi Namida
  91. Neon Jungle: Welcome to the Jungle
  92. JAM Project: WANDERERS
  93. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  94. Kato Emiri: Ichigo Jam
  95. KAORI: Watashi, Makenai ~Haruka no Theme~
  96. Okui Masami: labyrinth
  97. Okui Masami: REINACARNATION
  98. Okui Masami: Energy
  99. r.o.r/s: escape (Instrumental)
  100. JAM Project: Gasshin! God Gravion

A japán zene 2015-ös éve

Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.

Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:

Február:

  • Február 11: angela - Exist
  • Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
  • Február 11: JAM Project - B.B.
  • Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-

Március:

  • Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia

Április:

  • Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round

Május

  • Május 20: angela - ONE WAY

Június:

  • Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
  • Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
  • Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force

Július:

  • Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~

Szeptember:

  • Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!

Október:

  • Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
  • Október 14: Suara - Koe
  • Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
  • Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  • Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
  • Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II

November:

  • November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
  • November 18: Matsumoto Rica - Soup

December:

  • December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.

Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.

És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.

Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.

2015. december 26., szombat

Rend a Wii U-ban

No, kipucoltam a fölösleget Wii U-n. Valahol legbelül mindig is foglalkoztatott, hogy nem a Wii Fit Plus-ból áthozott adatokkal edzek, pedig tudtam, hogy minden lehetőséget kipróbáltam. Végül a mai napon jutott eszembe egy eshetőség, amit még nem használtam ki, és lehet, hogy abban van a megoldás kulcsa. Amolyan kiskapu, de gondoltam, hogy ennek ára lesz, de ez sokkal kisebb annál, minthogy végre átjöhetnek a profilomba a Wii Fit Plus adatok. A gondolattal szelet vetettem, a végére pedig vihart arattam.

Ugyanis sikerrel jártam. Eszembe jutott, hogy a System Settings-en belül van Data Management, és azon jó eséllyel külön elérhetők az egyes játékok mentései, ahogy ez Wii-n is lehetséges volt. Így is van. Először azt csináltam, hogy a másik profilom Wii Fit U-s mentését töröltem, majd láttam, hogy van olyan, hogy "Shared Save data". Ezzel most találkozok először. Arra tippeltem, hogy ezt is törölni kell, mert ebben is lehetnek arra adatok, hogy egyszer már volt transfer. Törlés után visszamentem a játékba, és abból, hogy hosszabb ideig töltött be, jót sejtettem. És igen! Átment az új profilomba a Wii Fit Plus-os adatok. Gondoltam eleinte... Mert ezt írta, de semmivel nincs több adat, csak az eddigiek. Mindenhol tüzetesen szétnéztem a Wii Fit U-ban, nem találtam benne például a régi súlymérési eredményeket, ráadásul azzal, hogy töröltem a megosztott mentéseket, a rekordok a törlődtek, és a régi rekordok sincsenek meg. A rekordok ugyanis megoszlanak, és mindenkinek, akinek van Wii Fit U profilja, és játszik, azok rekordjait összegzi a gép, tehát megoszlik. Persze privát rekordot is számon tart a rendszer.

Visszamentem a Wii U-ban a Data Management-re, és töröltem minden régi profilomhoz tartozó játékmentést. Ekkor találtam azt ki, hogy azt a profilt egy az egyben törlöm a Wii U-ról. Először úgy töröltem, hogy a Nintendo Network ID-t meghagytam, mert bár volt erre lehetőség, de minden eShop mentés vele együtt ugrik. Azt gondoltam, hogy ha csak a profilt törlöm a Wii U-ról, akkor az általa letöltött játékok játszhatók lesznek. Törlés után megkönnyebbülten láttam, hogy a játékok ikonjai ott maradtak. De nem mindegyiket tudtam megnyitni, írta is, hogy a profil, melyen a játékot letöltötték, törölve lett, így nem lehet megnyitni a játékot. Rámentem az eShop-ra, itt a profilomban a letöltött játékok listájánál valóban nincs mindegyik játék, melyek rajta vannak a Wii U-n. Le kell tölteni őket még egyszer, de több tekintetben is szerencsés voltam:

  1. A régi profilomban csak négy játékot töltöttem le.
  2. A Wii adatai ugyanúgy megmaradtak (pedig annak adatait a régi profilomban hoztam át), tehát a Virtual Console játékokat ugyanúgy le tudtam csökkentett áron tölteni.
  3. Az egyetlen nem VC játék, a DuckTales Remastered pont akciós áron volt.

Letöltöttem a négy játékot, így most már a Wii U-n nem kísért a "régi énem", mely akkor volt ugye jelen, amikor elhagytam a régi Nintendo 3DS-emet. Illetve azt még megcsináltam, hogy visszahoztam a régi profilomat, de csak azért, hogy a Nintendo Network-ből is töröljem. Most már végképp nincs rá semmi szükségem, végre a Wii U tökéletesen működik nélküle is, és egyedül vagyok a Wii U-mban. És tényleg törölve lett. Megkaptam az E-mailt erről, valamint a Miiverse-ben (PC-n) sem tudtam belépni. Bár valószínűleg valahol az adatbázisukban jelen van, hogy volt egy profil ilyen felhasználóval, mert amikor megpróbáltam belépni, azt a hibaüzenetet kaptam, hogy törölték. Áldásom rá.

Az kellemes meglepetés volt, hogy a Wii mentések megmaradtak, egyedül ettől tartottam, de ezek szerint a Wii-ről áthozott mentések nem profil-, hanem konzolfüggők. Úgyhogy a Wii U végre olyan, mintha nem történt volna semmi. Egyedül annyi, hogy a Wii Fit U-n az addig hozott mentések törlődtek. Ugyanis mivel nem történt meg valójában a transfer (nem egyesítette a két profilt), ezért úgy döntöttem, hogy törlöm az eredeti profil (amit most használok) mentését is, meg ismét a megosztott adatokat. Így már valóban megtörtént a transfer. Most olyan, mintha most vettem volna Wii Fit U-t. Így kerültek át az új felhasználómba a régi Wii Fit adatok, és láttam, hogy 2012. augusztus 7-én értem el a 21,96-os BMI-t, mely 64,2 kg-ot takart akkoriban.

Ez a végső cél.

2015. december 24., csütörtök

Néhány régi Garfield képsor 13. rész – Karácsonyi képsorok

Boldog karácsonyt mindenkinek. Most pedig jöjjön néhány karácsonyi Garfield képsor, csak a legjobbakból.

Valóságos rejtély, hogy mi lehet Ubul ajándéka.

*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
- Hmmm

Szegény Ubul, pedig csak kíváncsi volt.

- El az utamból Ubul! Ajándékokat próbálok csomagolni!

Csak Garfield-ra kell bízni a karácsonyfa vásárlást, és minden probléma meg van oldva.

- Hmm... Talán kicsit görbe.
- Jól van, Mr. Válogatós.
- Rendben van fiúk, válasszunk karácsonyfát.
- Vehetnénk élő fát.
- Ez eléggé nagy.
- Gondolod?
- Úgy tűnik, Ubul ezt szereti.
- Jon! Jon! Megtaláltam!
- Rengeteg ajándékot tehetnék ez alá!
- Valamiért nem vagyok meglepve.

Aki szelet vet, vihart arat. Ez karácsonykor is bölcs mondás.

- ÁÁÁÁÁÁÁ!

Karácsonyi ajándékok sokasága lepi el Garfield-ék házát.

- Boldog Karácsonyt, Garfield! Van számodra néhány nagyszerű ajándékom!
- Itt van egy rádió-vezérlésű egér...
- És egy kaparófa.
- Ubul, az a csont minden, amid van a világon?
- Ezek a drága ajándékok vannak rám hatással.

Garfield ilyenkor mindenkit szeret.

- Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt!
- Na gyere te is.

Ezen majdnem meghatódtam, annyira tetszett.

- Újra karácsony van, öreg barátom...
- Itt az idő, hogy átadjuk egymásnak az éves karácsonyi ajándékot...

Mint minden gyereklelkű embernél, Jon.

- Z
- Ébredj és ragyogj!
- A karácsony reggelek minden évben hamarabb jönnek.
- Melyiket nyissuk ki először Ubul?

Bizony, Garfield. Vedd fel akkor is, ha egyébként nem bírod elviselni!

- Garfield, a mami keményen dolgozott ezen a pulóveren, tehát vedd fel!
- Kizárt!
- Maradj nyugton!

Talán kicsit ünneprontó, de a karácsonyi utáni időszaknak is megvan a maga szépsége.

- Sóhaj.
- Ég veled, karácsony.
- Ég veled, karácsonyfa.
- Ég veled égők. Ég veled angyalhaj...
- Ég veled ajándékok. Ég veled csomagolópapírok...
- Ég veled fagyöngy...
- HELLOOOOOO MARADÉKOK!!!

Igen, érdemes már elkezdeni szervezni a szilveszeri bulit, és ebben Garfield is segít.

- Szia Barbara, Jon Arbuckle vagyok.
- Mi lENNe
- ..ha jönnél...
- vELem
- sZILveSZTErezni?
- Ne csipkedjél!!
- Ez vicces volt! Most hívj valaki mást.

És végül a mai napi. Garfield kitartóságának mindig megvan az eredménye, emellett mikuláséknál is elérkezett a XXI. század.

- Ma éjjel megvárom a mikulást.
- Ez az az év, amikor végre elkapom őt akció közben!
- Z