Most hogy játszottam még egy néhányszor a Yoshi's Story-val, jó irányba változott a véleményem róla. Mindezek mellett azt gondolom, hogy eléggé kiismertem a játékot, hogy tesztet írhassak róla. Olvassátok ti is:
Megszerettem a játékot, de a zenét nem fogják lenyomni a tor... akarom mondani a fülemen. Szinte csak az... Amúgy nagyon tetszik az egyedi játékmenet.
Meglepődtem, hogy a postás hozott nekem egy kisebb levelet, a nővérem elküldte, amit még karácsonyra szánt nekem. O_O Egy Nintendo eShop kártyát! ^_^ £15-öt ér. Sokat gondolkodtam azon, hogy 3DS-embe váltsam be, vagy Wii-be? Átnézve a kínálatot, Wii mellett döntöttem, itt 1700 pontot kapunk a 15 fontos kártyáért.
Különben csomagban jött volna meg a kártya, a nővérem karácsonyi ajándékcsomagot állított össze nekem és anyámnak. Regisztrált légipostával postázta nekünk, meg is adta az azonosítószámot, így én is tudtam ellenőrizni. Legalább 2 hétig volt úgy a csomag, hogy indulásra kész... Na mondom magamban, ha ilyen lassan csapna belém a villám, elsétálhatnék Budapestig, mire a kiindulási pontomon földet érne. A következő fejlemény pedig az volt, hogy átnézik a csomagot, mert tiltott / veszélyes dolgot gyanítanak benne. O_O A nővérem elmondása szerint bent felejtette a parfümöt, az okoz problémát. Az egésznek az lett a vége, hogy visszaküldték a nővéremnek úgy, hogy a parfüm nem volt benne. Ezek után egy rossz szót ne halljak a magyar postáról. Külföldön is vannak problémás ügyintézések. Angliában extrém drága a posta, és mivel a nővérem a kisfiával terveznek hazalátogatni február végén, ezért mondtam neki, hogy elég lesz, ha majd elhozza, ha a hazajönnek. Erre kiküldte postán, pedig igazán nem okozott volna problémát megvárni. ^^' De a kártya elpostázása is £6.18 volt, nagyon drága.
Na tehát, Wii-be váltottam be a pontokat, mert ahogy elnézegettem a játékokat, nagyon vágytam a Yoshi's Story játékra. Márciusban jelenik meg a Yoshi's New Island 3DS-re, nézegetve a trailereket, kedvem támadt Yoshizni. Még soha nem játszottam a Nintendo 64-es játékkal, így az újdonság élménye is társult a próbálkozás mellé. Most nem ejtett rabul az újdonság élménye, eléggé felemás ez a játék. Jó dolog az egyedi játékmenet, és a grafika, valamint Yoshi olyan aranyos, mint még soha, de például a zene annyira borzasztó, hogy nem is hiszem el, hogy a Nintendo ilyet is "tud". A nyitózene egyszerűen annyira gyerekes, hogy igyekeztem gyorsan túl lenni az alapbeállításokon, mert nagyon kínosan éreztem magam, miközben szólt. Aztán az első pálya zenéje valami rettenetesen unalmas, altató, és ez nagyon rányomja a bélyegét a hangulatra. Amúgy tetszik az egyedi játékmenet. Itt nem kijáratot kell megtalálni, hanem akkor van vége egy pályának, ha megeszünk 30 gyümölcsöt. Minden Yoshinak van egy kedvenc gyümölcse, amit ha megétkezik, nagyon boldog lesz tőle, valamint minden pályára kiválasztunk egy szerencsegyümölcsöt, mely szintén boldogabbá teszi mindnyájunk kedvenc dinoszauruszát. És az is aranyos elem, hogy ha Yoshi boldog, akkor énekelget. A játékmenet abból a szempontból is egyedi, hogy négy pályát választhatunk alapból, és mindegyik további 6 pályára "oszlik", így összesen 24 pálya van a játékban. A negatívumok alapja a zene, az tényleg annyira lehangoló, hogy valósággal elveszi az ember kedvét a játéktól. De amúgy sok jó ötlet van benne. Kíváncsi leszek, hogy a többi pálya zenéje is ilyen-e.
Na, másodjára sikerült megcsinálni. Nem lett ez sem tökéletes, meghaltam egy párszor, de ez már lényegesen jobb lett, mint az előző:
Komolyabb elakadások az első és a 4-2 pályán voltak. Az első pályán a felhők egy titokhoz vezetnek el, az igazság az, hogy már nem emlékszem pontosan, hogy mihez, talán egy nagy szívhez. A 4-2 pályán meg van egy rész, ahol nagyon nehéz továbbjutni, ott voltak komoly problémáim. Elég nehéz ott lendületből átugrani. A végső harcra még egy Game Over-t is megengedtem magamnak, de egyik nagyon könnyűsége a játéknak, hogy attól a pályától folytathatjuk, ahol végleg elvéreztünk. Remélem, hogy tetszeni fog, nézzetek bele!
Már korábban gondolkodtam azon, hogy ha én is élhetek a digitalizálás egy formájával miért ne használhatnám ki jobban? Gameplay videók készítésére gondoltam eredeti konzolokról, de aztán letettem róla, mert YouTube-on úgyis van egy rakással. És egy játékból minél több ilyen videó van, annál kevésbé "értékesek" az újak, annál kevesebben kíváncsiak rá. Ma reggel eszembe jutott a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék, abból boldogan csinálnék, ezzel is kinyilvánítva, hogy mennyire jó játéknak tartom. El is kezdtem ma játszani vele, de már a kezdeti ügyetlenségeim megpecsételték a videó sorsát. Régen játszottam vele, meg izgultam is (de hogy miért...). Meg a játék során jutott eszembe, hogy akkor már úgy kéne csinálni, hogy lehetőleg minden általam ismert titkot megmutatok, és a lehető legjobban játszok, hiszen ki kíváncsi egy szerencsétlenkedő játékos játékára? Bizony, szinte azonnal tovább pörgetnék. Én is így cselekszek, és ha másokkal szemben vannak elvárásaim, illő, hogy magammal szemben is legyen. De fogok próbálkozni, mert nagyon jó volt vele játszani. Azért még most is érzem, mi volt az, amivel belerángatott annak idején a Disney hangulatvilágba.
Íme az újabb csomag, hét (vagyis tíz) résszel, mert némelyik dupla részes. Sajnos nem mindegyiknek van meg a második része. :(
324. rész: Hószakadás
Adásba ment: 1998. január 24.
Picinek ismét problémát jelent, hogy a nagymamája kis szobájában él. Éppenséggel lenne egy vállalkozás, melybe ha beszállna, végre a saját lábára állhatna, de ehhez sok pénz kell. Másnap megjátssza azokat a tippeket, amiket a Nagypapa álmában mondott neki. Eközben a Nagypapának is problémája van. Picinek bejönnek a tippjei, de a nagy nyeremény mégsem az övé.
335. rész: Igazán örölünk (1. rész)
Adásba ment: 1998. április 11.
Misi kutyát hoz haza, és Ricsit kéri meg, hogy segítsen megpuhítani Szépnét, hogy hadd tartsák meg. Eközben Károlynak egy régi osztálytársa Magyarországra látogat, bűvészmutatványokat tart a Vigadóban, de Károly felajánlotta neki, hogy nála lehetnek bűvészkellékei. Ez Szépnének problémát okoz, mert Kriszta felajánlotta, hogy amíg Debbie-éknél festenek, addig Annácska náluk lehet.
337-338. rész: Ostromállapot
Adásba ment: 1998. április 25-május 2.
Károly konferenciára megy, Szépnét is magával viszi. Ádám apjának születésnapjára téglákat rendelt, hogy meg tudja építeni a növényházat. Picinek barátnője lesz, aki nagyon szereti az állatokat, ezért megbeszéli Vilivel, hogy adja kölcsön az állatkereskedését.
Egy férfi jön a kávéházba, aki éhségsztrájkot tart az állatok védelme érdekében. Eközben ellopják az összes téglát, ám a problémák korántsem értek véget, ugyanis Foltos úr sajtótájékoztatót tart, ennek hatására kutyák lepik el a kávéházat. Erről a tisztiorvosi szolgálat is tudomást szerez, valamint Jucika is megharagszik Picire...
A megoldás Kriszta személyében érkezik.
339-340. rész: Az albérlő
Adásba ment: 1998. május 9-16.
Kriszta kétségbeesetten rohan le a kávézóba, a szobájában egy férfit talál fürdőgatyában. Jojó és Misi részletesen elmesélik neki, hogy kerül oda. Nagypapa téglákba fekteti a pénzét, de másnap reggelre úgy lezuhan az ára, hogy az összes pénzét elveszti. Ez a férfi felajánlja, hogy kifizeti a Nagypapa összes adósságát, ha beköltözhet Kriszta szobájába. Ő egyébként Ádám volt csapattársa, és a barátnője rúgta ki, hamar kiderül számunkra is, hogy miért. De Szépné végül elintézi, hogy a barátnője visszafogadja.
342. rész: A régi család
Adásba ment: 1998. május 30.
Péter és Jojó újabban nem érzik, hogy a családhoz tartoznának. Ádám állandóan helyettesít valakit a kórházban, Krisztának pedig egyik riport után a másik, és a két testvér keveset foglalkozik a szerelmükkel. Erre az éjszakára ez különösen igaz, hiszen az egész Szép család együtt nosztalgiázik, Péteréket persze észre sem veszik. Persze a végére Ádám és Kriszta "visszatérnek" a jelenbe.
343-344. rész: Amálka, az álommenedzser
Adásba ment: 1998. június 6-13.
Ricsi és Misi a raftingtúrájukat tervezik, amikor Szépné megtudja, persze úrrá lesz rajta az anyai féltés, és nem engedi el őket. Eközben Jojó is depressziós, mert visszaküldték egy pályázatát. És Ádám sem foglalkozik vele, mert a konferencia minden idejét elveszi. Vili éppen Amálkát sétáltatja, amikor találkozik Jojóval. Kitalálják, hogy együtt elkezdenek zenélni. Az ikreknek nincs kitől kölcsönkérni, ezért dolgozni mennek. Ezt még Szépnét is meghatja.
345. rész: Animátörök (1. rész)
Adásba ment: 1998. június 20.
Ricsi és Misi a raftingtúrájukat tervezik, amikor Szépné megtudja, persze úrrá lesz rajta az anyai féltés, és nem engedi el őket. Eközben Jojó is depressziós, mert visszaküldték egy pályázatát. És Ádám sem foglalkozik vele, mert a konferencia minden idejét elveszi. Vili éppen Amálkát sétáltatja, amikor találkozik Jojóval. Kitalálják, hogy együtt elkezdenek zenélni. Az ikreknek nincs kitől kölcsönkérni, ezért dolgozni mennek. Ezt még Szépnét is meghatja.
Íme a második adagnyi Família Kft. "csomag", újabb 8 rész:
315. rész: Védelem bére
Adásba ment: 1997. november 22.
Egyik este két gengszter tér be a kávézóba, akik igencsak megijesztik a nagypapát. Nem hallgatja meg őt senki, mert a nők Kriszta újszülött kislányával vannak elfoglalva, a többieknek pedig elegük van, hogy mindent helyettük kell megcsinálni. Egyesül Kardos úr lesz, aki figyel a nagypapára. Csibivel és barátjával Baluval egy okos ötlettel elkapják a gengsztereket.
316. rész: Tejberizs
Adásba ment: 1997. november 29.
Alaposan felbolygatja a Szép család életét egy telefonhívás, egy fiatal nő Kari néven keresi Szép urat. Szépné nem tud megnyugodni, végül Kövér úr elhitetni Szépnével, hogy a lány valójában Alföldi urat kereste fel. Ezt akarja mindenáron kinyomozni? De hogy ki ez a lány valójában, és mik a szándékai, kiderül az epizód során.
317. rész: Örökség
Adásba ment: 1997. december 6.
Csibi úr pár napos telelést ajánl fel a Szép családnak. Kisebb vonakodás után elfogadják a váratlanul jött ajánlatot. Csibi úr és Mónika vigyáznak addig a házra. Megérkezik Amerikából a távoli rokonuk, Éliás bácsi, aki dúsgazdag, és Csibiék az egyetlen rokona, így minden örökség rá fog szállni. Ám hamar kiderül, hogy ki is Éliás bácsi valójában.
318. rész: Szerenád, romantika
Adásba ment: 1997. december 13.
Vili új szerelmét szeretné virággal meglepni, ezért felkeresi Szép urat, hogy melyik virágot illik adni egy nőnek. Emellett Rózsika néni és Pici pár napra Szépékhez költöznek, mert náluk festés van. Másnap reggel Rózsika néni régi levelei között kutatva megtalálja azt a kottát, amit régóta keresett, egy régi szerelme írt neki egy dalt. Ennek örömére bekereteztetni azt, és befesti a haját. Szépné tanácsára Vili szerenádot adna szerelmének, de nem tudja, hogy mit énekeljen neki, Jojó javasolja, hogy énekelje el a Rózsika néninek írt dalt. Sikere lesz, viszont a kottából másolatot kell készíteni. Mindezt hogy fogadja Rózsika néni? Kiderül a végére.
319. rész: Mennyből egy angyal
Adásba ment: 1997. december 20.
Mindenki lelkesen készül az ünnepekre, egyedül Szépné lehangolt. Hamar kiderül, hogy miért, és az ikrek lelkesedése is hamar alábbfagy, amikor az osztálya bejelenti, hogy nem hajlandóak összehozni a karácsonyi színdarabot. Hajnalkáéknak meg pont egy karácsonyi műsorra lenne szükségük az árva gyerekeknek. Így színdarab lesz, és a végére egy angyal is szerepet kap.
321. rész: Pici a sztár
Adásba ment: 1998. január 3.
Pici rádióriporter lesz, azóta vele és Rózsika nénivel csak erről lehet beszélni. Így persze megismerjük a ismertség árnyoldalait, barátságok szakadnak meg. Pici hatalmas lelkesedése is megtörik, amikor az egyik rádióműsorára nincs semmi ötlete. Persze a végére minden megoldódik.
322. rész: A beképzelt beteg
Adásba ment: 1998. január 10.
Ádámot folyamatosan zaklatja egy betege, akinek valójában semmi baja nincs. Csupán szerelmes egy nőbe, akinek ki akarja vívni a sajnálatát. Nem adja fel, és a Szép család számára hamar kiderül, hogy mi a valódi szándéka. Ismét Jojó agyából pattan ki az ötlet, hogy ha neki zárójelentés kell, akkor kapja is meg. Meg is lesz az eredménye.
323. rész: Cseregyerek visszajár
Adásba ment: 1998. január 17.
Az ikrek Pink Floyd koncertre mennek Leeds-be, Szépné nagyon ideges miattuk. Mindezek mellett egy telefon is felzaklatja. 18 év után most derül ki, hogy lehet, hogy lehet, hogy az ikergyerekeit összecserélték egy másik asszony ikergyerekeivel. Találkoznak, szinte már elcserélnék az ikreket, amikor Kriszta utánajár a dolgoknak.
Sajnos hiányzik a 320. rész, és egy jópár hiányzik még, de azokat mind felteszem, amik megvannak. Mivel DVD felvevővel tudom bedigitalizálni, ezért újraírható DVD-t fogok venni, előbb a nyers videókat arra kell kiírni, aztán aviba konvertálni úgy, hogy jó minőségű legyen, de ne legyen túl nagy méretű. Hamarosan jövök a következő részekkel.
Tegnapelőtt is és ma is felutaztam Pestre állásinterjú ügyében. A BKK-nál adtam be a jelentkezésemet, mint jegypénztáros, fel is hívtak, hogy várnak meghallgatásra. Iszonyatosan fellelkesedtem érte, mert nagy esélyt láttam arra, hogy felvesznek. Hétfőn utaztam fel, ekkor csoportos tájékoztatás volt, illetve teszt kitöltés. Matematikai feladványok, személyiségteszt, valamint jogi kérdések, ami úgy nézett ki, hogy kaptunk egy oldalas anyagot, azt át kellett olvasni, és annak alapján 5 kérdésre válaszolni. Két és fél órás volt az egész, mindenről tájékoztattak minket, a munka árnyoldalairól részletesen beszélt a vezető, én azt gondoltam, hogy ennek fényében is vállalható, hiszen minden munkának van negatív oldala. Mindenkit visszahívtak személyes megbeszélésre, én ma 11 órára kaptam időpontot. És elmentem, de szomorúan jöttem el onnan. Két hibát vettem észre magamon: 1. Nincs olyan kiállásom, kisugárzásom, amivel el tudom hitetni az interjúztatókkal, hogy én vagyok a megfelelő ember. 2. Hirtelen jött szituációkra, helyzetekre nem tudok reagálni. Ekkor teljes csend van, majdhogynem nyilvánvalóvá teszem, hogy sarokba vagyok szorítva. És az okát is tudom: Egyfajta pánik uralkodik el rajtam, és ha van hátránya annak, hogy valakinek a jobb agyféltekéje a domináns (mint pl. nekem), akkor ez az. Öntudatlanul hagyom alávetni magam a pillanatnyi érzelmeimnek, és amikor ilyen negatív szituációban vagyok, akkor van bennem egy "most már minden mindegy" gondolat, mert már látták, hogy pánikban vagyok, ezért meg sem próbálom menteni a helyzetet, azt várom, hogy ők szóljanak valamit... Úgyhogy örültem a szerencsének.
Bagszi legalább felvidított egy kicsit, örültem a találkozásnak. Elkísért a Play Maniába, én itt kinéztem magamnak egy játékot a weblapjukon, azt vettem meg. A 1080° Avalanche GameCube-ra. Mivel tetszett a Nintendo 64-es rész, kíváncsi voltam erre is. Még olcsóbb is volt, mint ahogy meghirdették, úgyhogy kiváltképp örültem neki. Valószínűleg kijelenthető, hogy a Play Mania lesz a Game Park eszmei utódja, mivel új és retro játékok mind elérhető áron vannak. Super Mario 3D World 10.000 forintért... Hát kérem szépen, ide kell járni. Szép állapotú dobozos Nintendo 64 controller is kapható, úgyhogy jó sok pénzt lehetne otthagyni. Van már 4 db. N64 controllerem ugye, csak hát nincs doboz. Szinte múzeumot csinálhatnék, már most is, de ha meglenne minden, amit szeretnék, az de szép lenne. GameCube játékok között kinéztem még magamnak a WaveRace: Blue Storm, és a Magical Mirror: Starring Mouse játékokat. A Miki egeres játék összeköthető a Game Boy Advance-es Magical Quest: Starring Mickey & Minnie játékkal, ami nagy kedvencem SNES-re, ez önmagában elég indok arra, hogy amint lehetőségem lesz, megvegyem, igaz még nincs meg a GBA játék. Na az még nagy hiánycikk nálam. Csak én vásároltam az üzletben, aztán mentünk is a postára, hogy feladjam Spartacusnak a cserejátékot és a dobozokat. SNES-es Double Dragon-t kap 3DS-es F1 2011 játékért. A kíváncsiság vitt bele a cserébe, mert egyszer játszottam az N64-es F-1 World Grand Prix-vel, az viszonylag jó, hát úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Ha nagyon nem lesz jó, legfeljebb eladom. A Double Dragon meg elég jó játék egyébként csak annyira nem inspirált arra, hogy újra játsszak vele. Ilyen utcai verekedős téma, amikor régen játszottam vele, azt élveztem benne a legjobban, hogy a társamat is agyonverhetem.
Elsétáltunk még a WestEnd-be, elkísértem egy darabig, ő találkozott ott egy sráccal, aki ilyen internetes TV-t csinál, nem tudom pontosan. De a lényeg az, hogy nagyon fellelkesedett azért, mert bagszinak kapcsolatai vannak Pokémon találkozó által (de hisz azt ő csinálja...) 3DS Hungary, Insert Coin, MAT-os rendezvények, ugyanis ők most pont ilyen közösségépítő találkozókból csinálnak videókat, műsorokat, és hirtelen lett sok anyag. Én meg mentem a vonathoz, a 14:10-es kötött pályás járattal jöttem haza. Most vittem a laptopot is, mert az odaúton megnéztem a Korona hercegének a ma TV-ben leadott részét (ezt már pont nem láttam korábban gépen), meg a Játék határok nélkül kapcsán vannak komolyabb terveim: Dokumentálni fogom az egyes részeket, ezt kezdtem el csinálni. Meg németeztem, készülök a nyelvvizsgára. Örültem Narumi mostani ötletének, hogy beszélgessünk Skype-on németül, ő is frissíteni akarja a tudását.
Itthon kipróbáltam a 1080° Avalanche-et, majdhogynem nem akartam hinni a saját szememnek. Minden tekintetben jobb a Nintendo 64-es elődjénél, grafikailag ne is hasonlítsuk, mert az hülyeség, de sokkal hangulatosabb és több lehetőség van benne, a zenék is sokkal dinamikusabbak. Érdekes a N64-es játékhoz az a Kenta Nagata szerezte a zenét, aki a Mario Kart 64-hez is. Ehhez képest eléggé úgy hangzik, mintha ismert számokat vittek volna át a játékba. Annak idején több PlayStation játéknak is ismert zenéje volt, és tényleg azt hittem, hogy a 1080° Snowboarding-ban is ilyenek szólnak, meg is lepett, hogy ezt kazettán meg tudták oldani, mert elvileg nagyobb zenéket nem lehet N64-re írni a memóriakorlátok miatt. Mint ahogy kiderült, valóban nem, de így is jó zenéket kapott. Viszont a 1080° Avalanche leírásában listázva van, hogy a zenéket ki adja elő, és melyik lemezen hallhatóak. Első hallásra annyira tetszett, hogy mondtam magamban, hogy na csak legyen belőlük karaoke verzió. Utána is néztem, egyelőre nem találtam, és gyanítom, hogy nem is fogok, mert amerikai és kanadai előadók dalai vannak a játékban, bár ez önmagában nem kizáró ok, hiszen több nyugati előadó is kiadta dalainak karaoke verzióját is, de nem úgy tűnik, hogy ezeknek a daloknak van. A GameCube folytatás elsősorban hangulat terén domborít nagyot. El is gondolkodtam azon, hogy ez lenne a generációváltás értelme, hogy jobb technikai lehetőségekkel még többet hozzanak ki a játékból, ez itt maximálisan sikerült. Aztán kiderül, hogy ez a lelkesedés hosszútávon is megmarad-e. Mondjuk ettől nem fogok hódeszkázni, effektíve nem az én stílusom ezt a sport, másrészt meg nem szeretnék téli sportokat kipróbálni, veszélyesnek tartom őket, mivel az döntő többségében hegyről lefele jövet történik. Nem is értem, hogy a síugrás hogy megy, mert laikusként azt látom, hogy magasról ugranak, de biztos, hogy megvan a technikája, hogy úgy érnek földet, hogy semmi bajuk ne essen.
Visszatérve az állásinterjúra, előfordult már, hogy valami pánikszerűség rám tört, de hogy ennyire, ez eddig nem volt jellemző, ahogy visszagondolom. Ha kitalálom rá a "gyógymódot", és a gyakorlatba is tudom alkalmazni, akkor viszont nem volt hiába ez a nap.
Valaki rákeresett a blogomban Szundzso koreai királyra, és mivel én sem tudok róla sokat, ezért úgy döntöttem, hogy utánanézek. Hát, ha lenne folytatása a Korona Hercege sorozatnak, akkor igencsak lehangoló lenne a történet Csongdzso király halála után. Szundzso, Csongdzso király fia, 1800-1834 között uralkodott. Lényegében az ő uralkodása egyfajta vízválasztó Korea történelmében, a XIX. századot a hanyatlás korszakának lehetne nevezni. Szundzso király jó uralkodója akart lenni népének, meg akarta reformálni a politikát, de minden rosszul sült el. Az elégedetlenség és a korrupció ezekben az időkben nőtt, és ki lehet jelenteni, hogy a Csoszon dinasztia tekintélye szépen lassan romlani kezdett. Viszont érdekes, hogy a szálak még Jongdzso királyhoz vezetnek vissza, pontosabban az ő második feleségéhez. Az ekkor már idős király felismerte felesége hatalomvágyát és ártó szándékait, ezt figyelemmel kísérhetjük a Korona Hercegében. Végrendeletében engedélyt adott unokájának, Csongdzso királynak, hogy kivégeztesse második feleségét, ám az utód nem él ezzel a lehetőséggel. Ennek következménye lesz az, hogy a királyné, ha rövid időre is, de Korea egyeduralkodója lesz. Ezzel teljesült az, amiért egész életében küzdött. A királyné ugyanis még Csongdzso királyt is túlélte, és fia, Szundzso király lép a trónra, aki apja halálakor még csak 10 éves volt, így már uralkodásának kezdete sem indul fényesen. A leendő király zsenge korára való tekintettel a királyné intézett minden állami ügyet, gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy királynő lesz belőle, viszont őt nem tartják valódi uralkodónak, mivel nem "törvényesen" lett az ország vezetője. Meg nem is uralkodhatott sokáig, 1805-ben hal meg. És milyen érdekes, a királynő halála után Jongdzso király sírhelyét áthelyezik, és második felesége mellé temetik el. És sajnos Szundzso király utódai sem tudják felvirágoztatni Koreát. Unokája (miután fia 21 évesen halt meg, a király túlélte őt), Hondzso király még a nagyapjánál is fiatalabban, 8 évesen lett uralkodó, viszont mivel ő is igen fiatalon, szintén 21 évesen halt meg, ezért lényegében a nagyanyja, Szundzso király felesége végezte helyette az állam ügyeit. Ő kétszer volt Korea kormányzója, egyszer unokájának uralkodása elején, majd halála után.
A másik ok, mely miatt Korea hanyatlott, az az Andong Kim klán folyamatos erősödése. Ők "szolgáltatták" a királynékat, ezzel megerősödött a hatalmuk. Céljuk viszont egyáltalán nem az, hogy szolgálják a népet, hanem, hogy hatalmuk legyen. 1849-ben halt meg Hondzso király, ezekben az időkben a korrupció hatalmas méreteket öltött, és egyik lázadás követte a másikat. De ezek egyáltalán nem érdekelték a klánt. Mivel a király fiatalon halt meg, így nem született utódja. Ez kapóra jött a klánnak, így az utódról ők gondoskodtak. Hogy látszólag a családi vonal ne szakadjon meg teljesen, ezért Jongdzso király egy távoli rokonát nevezték ki királynak, aki Csoldzsong néven uralkodott 1849-1863 között. Látszott, hogy köznépből választották ki, semmit nem tudott a királyi protokollról, és akkor ne is beszéljünk arról, hogy se írni, se olvasni nem tudott. Így gondolom nem kell magyarázni, hogy tudták befolyásolni a királyt. 1863 után már csak egy uralkodója volt a Csoszon dinasztiának: Kodzsong király. Az ő uralkodása alatt szűnt meg a Csoszon dinasztia 1897-ben, aztán császárként uralkodott az 1907-es haláláig.
Találtam egy angol nyelvű blogot, mely a Csoszon dinasztia korában játszódó történelmi sorozatokat elemzi és összeveti a valós történésekkel. Az írója egy Koreában élő egyén (nem tudom, hogy fiú-e vagy lány) ahogy kikövetkeztettem, egyetemi tanulmányokat folytat. És valami hihetetlen mélységig ismeri a dinasztia történelmét. Meglátogatta és képekkel is megörökítette a koreai királyok sírhelyeit. Érdemes megnézni a képeket Szukdzsong király és Dzsang Hee Bin sírhelyéről, látnivalónak sem utolsó. Megint érdekes, hogy ki mellé temettek el királyt. Akik nézték a Királyi ház titkait, azok tudják, hogy Dzsang úrnő volt az, aki mindent megtett a hatalmának szilárdítása érdekében, még a legnagyobb kegyetlenségektől sem riadt vissza. Azt még nem tudom, hogy ezek mind valóban így történtek-e, de az biztos, hogy a fia tényleg beteges volt, és külső orvost fogadott fel, hogy ne tudódjon ki a betegsége. De hát sajnos kiderült, és a sorozat szerint a király emellett a hatalomvágya miatt elkövetett bűnök miatt is kivégeztette Dzsang úrnőt. Állítólag a fia gyógyítási módja is súlyos bűnnek számított.
A másik érdekesség, hogy Szuk-bin Choe (vagyis Dong Yi) sírhelye teljesen máshol van. De ami még furcsább, hogy elmondások szerint nagyon kevés feljegyzés van Dong Yi-ról. Ehhez képest egy teljes sorozatot szántak neki... Azért írtak róla keveset, mert nem nemesi származású, csak róluk írtak sokat. Van benne valami, ugyanis az egyik Dong Yi-ról szóló post alatt már arról is viták vannak, valóban Dong Yi volt neve, vagy igazából nem ismert, hogy milyen néven született. A szóban forgó postban részletes elemzés olvasható arról, hogy Szukdzsong király és Dong Yi között valóban volt-e szerelmi kapcsolat. Miután kevés feljegyzés van Szuk-bin-ról, ezért konklúzióként fikciónak írja a kapcsolatot, de valójában senki nem tudja, hogy mi történt. Az angol wikipedia szerint igaz a szerelmi történet, és ahhoz képest, hogy alig maradt fent róla bármi, nagyon részletes élettörténet olvasható róla. Most így elgondolkodva, inkább én is azon a véleményen vagyok, hogy igaz volt ez a szerelem, mert amikor Dong Yi 1718-ban meghalt, akkor Szukdzsong király lényegében már ekkor átadta az uralkodási jogot idősebb fiának, de hivatalosan csak 2 év múlva, a király halálakor lett uralkodó. De igazából nehéz eldönteni, hogy mi az igazság, hiszen logikusnak hangzik, hogy egy köznépből származó ágyasról miért írnának sokat? Ugyanakkor meg miért szántak volna egy teljes történelmi sorozatot egy olyan kapcsolatról, melyet a fantázia szült?
Még egy érdekességet olvastam a blogban. Valaki kíváncsi volt arra, hogy nézett ki Szukdzsong király valójában, és szeretne egy portrét látni róla. Szánt rá egy posztot, utánanézett, nagyon kevés királyról maradt fenn kép, ugyanis a XX. századi háborúk alatt a festmények nagy része megsemmisült, és a kevés fennmaradt kép közül is néhány megsérült, megégett. Úgy tűnik Jongdzso királyról két kép is fennmaradt, most láttam először fiatalkori képet róla, mint Joning herceg.
A tervek szerint idén kezdik el teljes körűen angol nyelvre lefordítani a Csoszon dinasztia-béli emlékiratokat. 500 milliárd Koreai Won-os költségvetésű, és a tervek szerint 2033-ra lesznek kész a fordítással teljesen. Megmondom őszintén, meglepett, hogy ehhez 19 év kell, vajon hány könyvtárnyi írásos emlék maradt fenn? Mindenesetre a sorozatok sokkal jobbak, mint a történelem könyvek. Élővé teszik a történetet, és olyan érzetet ad, mintha nem is lenne távoli a múlt, és én magam is részese vagyok az eseményeknek.
Negyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga "!" kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre - szégyen, nem szégyen - YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van... A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.
Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék "lelke". Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a "final battle"-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.
Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag
Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a "Somewhere over the Rainbow". Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye... De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga "!" kockájában bújik meg a 120. csillag.
És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.
Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?
Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.
Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani... Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen "uncsitesónak" becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél - már régóta nem tartjuk a kapcsolatot - kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy "dicsértem". A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.
Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle... Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a "kockahatás", de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.
Ha a németek átneveznek valamit egy játékban - legyen az pálya vagy ellenség - azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.
Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:
Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.
Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.
Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam "padlót fogni", így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga "!" kocka, amiben érméket reméltem, "csak" életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem "nem örültem" (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.
Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk... az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.
Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó "árnyalja" (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból...). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.
