Ha a németek átneveznek valamit egy játékban - legyen az pálya vagy ellenség - azt nem nagy fantáziával teszik. Sokszor elég egyszerű neveket adnak bizonyos játékelemeknek, de annyira tetszett, hogy a Super Mario 64 Tick Tock Clock pályájának Tick Tack Trauma nevet adták, hogy úgy döntöttem, hogy ez lesz ennek a post-nak a címe. Nagyon is idevág, mert nagyon sokat szenvedtem ezen a pályán tegnap. Megpróbáltam összeszedni a 100 érmét, rettenetesen nehéz. Hiába ismerem a játékot, hiába írtam az elején, hogy túl könnyű, van egy pár küldetés, ami még most is nagyon megizzaszt.
Ráadásul van egy dolog, amit csak most vettem észre, utána is néztem, és nem sokan írtak erről. Azt eddig is tudtam, hogy ha egészkor megyünk a pályába, akkor a szerkezet megáll. Gondolom, mondanom sem kell, hogy mennyivel könnyebb így a játék. Viszont nem lehet így mindegyik csillagot megszerezni, ugyanis a magasabb szintek közötti szintkülönbségsek olyan nagyok, hogy muszáj a pályaelemeknek mozogjanak, msáképp nem érjük el a magasan levő csillagokat. De hogy váltakozó sebességben mozogjon az óra, az meglepett. Attól függ, mikor lépünk be a pályára:
- Egészkor: A szerkezet megáll
- Negyedkor: A szerkezet lassan mozog
- Félkor: A szerkezet váltakozó sebességben, össze-vissza mozog
- Háromnegyedkor: A szerkezet gyorsan mozog
Félkor tegnap először és egyúttal utoljára mentem. Kiszámíthatatlanul mozog minden. Például az inga gyorsan átleng a másik oldalra, megáll, ott marad egy kicsit, majd váratlanul gyorsan visszaleng. A forgó lift egyszer az egyik irányba forog, majd gondol egyet, és elindul visszafelé. Az összes többi pályaelem hasonló elven mozog. Hasonlóképpen jogos lehet a felvetés, hogy ha már tudjuk, hogy gyorsan jár az óra, akkor ki lenne az, aki 3/4-kor menne be? Pedig a harmadik csillag megszerzésekor kifejezetten előnyös, ha gyorsan múlik az idő, ugyanis a másodperc mutatón kell utazni, hogy elérjük a csillagot. Viszont csak egy szűk platformról lehet elérni, így ha épp nincs ott, akkor meg kell várni, mire újra odaér. Ha pedig gyorsan jár, akkor nem kell annyit várni, és gyorsan oda lehet érni. Addig a platformig eljutni pedig nem nehéz. Annyira nem nehéz egyébként a pálya, csak a negyedik és ötödik csillagok megszerzése kalandos, mert azok vannak legfelül, és ott úgy van az út, hogy éppen át lehet ugrani a szakadékot. Sikertelen kísérlet esetén szinteket zuhanunk, és újra kezdhetjük. Én annyiszor zuhantam le tegnap, hogy Mario csontja már nem ripityára, hanem porrá tört volna, ha nem lenne a szív.
Tériszonyosok számára talán kicsit kellemetlen lehet látni videojáték karaktereket több szintet zuhanni. A Zelda Ocarina of Time volt számomra hasonló élmény, amikor a Fire Temple-ben Link az 5. emeletről az 1. emeletre zuhant le. Ez azt hiszem, kétszer történt meg, és akkor annyira beleéltem magam abba, hogy milyen lehet ilyen magasról földet érni, hogy szinte elfelejtettem, hogy szinte az egész pályát elölről kellett kezdeni.
Tegnap már nem is volt téma, annyiszor estem le, és így is lett vége, hogy már nem tudtam "padlót fogni", így kiestem a pályáról. Már nem is zavart, inkább az idegesített, hogy volt néhány sárga "!" kocka, amiben érméket reméltem, "csak" életgomba volt. Amikor már 86 érmém volt, és reméltem, hogy közelebb kerülök a 100-hoz, akkor nem lelkesedek azért, ha már lapul benne, főleg, ha azért estem le sokszor, mert szinte elérhetetlen helyen van. Ennyire még soha nem "nem örültem" (miért kell a magyarnak kétszer tagadni? -_-) egy életgombának, mint most. Most már emlékszem, hogy melyik kockában mi lapul, és célirányosan megyek előre, remélem, hogy ma nagyobb sikert fogok aratni. Tegnap 113 csillagról indultam, és azzal a reménnyel, hogy 117-tel tudom zárni, ehhez képest csak egyet sikerült szerezni, így 114 lett. És a legeslegkeményebb küldetésen (Wing Mario over the rainbow) még nem is vagyok túl. Na ahhoz kell még külön idegrendszer.
Más. Mindig elfelejtettem írni, de most már csak azért is, mert valamennyire témába vág: Szilveszterkor még a New Super Mario Bros. Wii-vel játszottunk. De nem sokáig, mert elég gyorsan ráuntunk, és váltottunk. Pedig négyen játszottuk... az ember teljes játékélményt remél, azt teljesen mást kap. Nemrég megírtam a Super Mario Bros. 3 tesztet a 3DS Hungary-re, mivel nemrég jelent meg 3DS Virtual Console-ra. Beleírtam a tesztbe is, ami most tudatosodott bennem véglegesen (bár korábban is sejtettem), hogy egy játék, akkor lesz IGAZI játék, ha évek múltán, hosszú távon is szórakoztat. A New Super Mario Bros. széria meg pont itt vérzik el, nem érzem azt, hogy évek után is élmény játszani velük. Már a DS-es debütáló címre is igaz ez. Egyszer végigjátszottam, akkor nagyon jó volt, még a hangulata is nagyon tetszett, aztán amikor elővettem másodjára, egy kicsit játszottam vele, aztán egyáltalán nem inspirált további játékra. Nincs meg bennük az a valódi élmény, amitől egy játékot több év után is elővenném, ugyanez igaz a Wii-s változatra, pedig azt első végigjátszásra jobban élveztem, mint a DS-es változatot. Aztán, hogy a New Super Mario Bros. 2 ökörségeit a Nintendo teljes áron akarja eladni, azt már végképp nem tudtam lenyelni. Van egy hangulata, ami miatt azt mondanám rá, hogy 6-7000 forintot kiadnék érte, de hogy 6 óra alatt végigjátszható, azért nem fizetek 12-13.000 forintot. Aztán a Wii U-s változattal még nem játszottam (illetve az AnimeConon egy keveset), de azt látom, hogy az sem más, mint a Wii-s NSMB HD-ban. Az alapok megvoltak a DS-es játékból, és azon nem sokat csiszoltak. Pedig régen a Super Mario Bros.-hármas és a Super Mario World mennyi újdonságot tartalmazott. Részint az adta a játékok varázsát, hogy fejest mertek ugrani a készítők az ismeretlenbe, és olyan elemeket raktak be a játékokba, amiket korábban még senki. Ezek bejöttek, imádtuk, faltuk a Nintendo játékokat.
Azt azért fontosnak tartom közölni, hogy ezek mind csak a New Super Mario Bros. szériával összevetve igazak. A Super Mario Galaxy duó "árnyalja" (inkább derűsebbé teszi) a negatív képet, és szerencsére nem mondható el teljes mértékben a cégről, hogy a Nintendo DS és Wii őrült sikere kényelmessé tette őket, de a mostani fejemmel azt mondom, hogy a New Super Mario Bros. sorozatot eltolták, lényegében azzal, hogy kevés újdonság van az újabb részben, és nincs meg az az érzet, hogy újra végigjátsszam. Pedig az alapötlet nagyon jó. Visszatérve a pozitívumokra, a Super Mario 3D Land jobb összképet ad, jobban benne van, hogy többször elővegyem, és változatosabb is. A nehezített Special World csak lendített a minőségen. Negatívum csak az, hogy rövidek a pályák. Ennek fényképben én is remélem, hogy a Super Mario 3D World is hasonlóan jobb, de úgy tűnik, hogy túlságosan nem lendítette fel a Wii U eladásait. Jobbak voltak decemberben az eladási mutatók, de majd most fog januárban kiderülni, hogy az valóban a játéknak volt köszönhető, vagy mert karácsonyi időszak volt? És a nagy vízválasztó csak most jön a Mario Kart 8-cal és az új Smash Bros.-szal. Nagy terhet visel (mintha élő személyek lennének) a hátán a két játék, rajtuk áll vagy bukik a Wii U. Mindig az első nagy játék viszi fel az adott konzol dolgát. A Wii U esetében elmondható az, hogy talán az első két Mario játék, nem mondható olyan nagy címnek, amik feltétlen életben tartanák a HD konzolt, viszont a Mario Kart és a Super Smash Bros. már kellően nagy címek ahhoz, hogy tőlük már el lehessen várni, hogy felvirágoztassák az új gépet. Viszont ha nem így lesz, akkor egyáltalán nem túlzás az az előrejelzés, hogy a Sega Dreamcast sorsára fog jutni a Wii U. De inkább az optimista előrejelzés bekövetkeztét tartom valószínűbbnek, mert a Mario Kart és a Smash Bros. akkora húzócímek, hogy biztosan megmentik az asztali konzolt (lassan kifogyok a szinoníma szavakból...). És egyébként is felesleges tovább filozofálni, majd tavasszal úgyis kiderül minden, és majd akkor pezsgőt bontunk, vagy gyászmisét tartunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése