2008. augusztus 29., péntek

Félsiker

Hát sajnos a tervezett 8 óra leredukálódott 3 órára. Eleve csak 23 órakor tudtam elkezdeni, mert átjött az egyik unokatestvérem, akivel szoktunk játszani. Nyomja a Super Mario Galaxyt, nagyon jól megy neki. Aztán Brawloztunk. A mai nap nem az én napom volt ^^' Linkkel ma nem ment úgy, ahogy szokott menni. Többször nem sikerült a Final Smash, mert félrecéloztam -_- Aztán elterveztük, hogy megcsinálunk 400 Smasht, hogy megszerezzük Toon Linket. Aztán, amikor láttam, hogy még csak 128 van, na mondom magamban, itt lehetünk reggelig, akkor se lenne meg ^^' De jókat játszottunk. Szeretek is az unokatestvéremmel játszani, mert nem fölényeskedik, amikor nyer, hanem játszik. És ez nálam nagyon fontos multiplayerben.

Na de a Final Fantasy IX. Sajnos annak ellenére, hogy 3 órát játszottam a játékkal, csak alig több, mint 1 óra mentés került rá. Most négyen vannak a csapatomban: Garnet, Zidane, Vivi és Steiner. És sajnos a 2 lány (szerintem Vivi lány) elég hamar meghalt. És ezzel saját magamnak tettem nehézzé a játékot, mert a lányoknak is volt erejük bőven. Hiányoztak az ő képesseik. Steiner és Zidane is meghaltak, így újra kellett kezdenem az utolsó mentésponttól. A legszivatósabb a jégbarlang, mert ott sehol nem lehet menteni, és elég hosszú. A legszemetebb az egyik mamut, aki HP cserére "invitál". Volt már olyan, hogy elvette Steiner 305 HP-ját, és odaadta az ő 129-ét. Jobb üzletet is kötöttem már... Ezek szerint a jégbarlangban a legvégsőkig ki kell tudni tartani, mert ha túl hamar töltjük fel a HP-nkat, bármikor jöhet egy mamut és orvul elveszi a miénket. Aztán még ami nagyon nehéz, a Black Waltz no. 1 ellenfél, akinek van egy óriás fókamutánsa (nem tudom a nevét ^^') és nem szabad eleinte a fókát támadni, mert ez a fekete keringő nevezetű emberke ráfigyel, és HP-val tölti fel. Előbb az embert kell megölni, és utána jöhet a fóka. Elég nehéz, mert itt csak Zidane van, és amikor támadhatna, mindig "megvárja", amíga fóka támad, és utána jön ő. Ez akkor probléma, amikor Potiont adnék Zidane-nak. Nem egyszer jártam úgy, hogy akkor lett vége. Szóval nem könnyű a játék, DE!

Mégsem készít ki annyira, mint a Super Mario Sunshine anno. Mert itt lehet fejlődni, aztán erősebben visszatérni. Ha nem megy, nem baj. Fejlődünk, és erősebben visszatérünk. És ez azért nem idegesítő, mert annyira jó játék, annyira élvezem, hogy még írni is öröm róla. Ugyanaz a hatás ért el, mint az Ocarina of Time vagy a Link to the Past esetében, amikor először kezdtem el Zeldázni. Amikor még csak hallgattam az OST-t, elgondolkodtam azon, hogy egy 2000-ben kiadott játéknak, nem lesz ez "sok"? Ezt úgy értem, hogy grafikailag még nem tud olyan sokat a játék PSX-es mivolta miatt, és hogy ez a zene nem lesz-e túlzottan giccses? Remélem érthető, hogy mit akarok ezzel mondani ^^' De a lényeg az, hogy nem érzem annak. Egyébként meg grafikailag sem akármi, amit nyújt a játék. Mert bár maga a játék, sokszor pixeles, de a videók sokszor annyira gyönyörűek, hogy esküszöm, talán még GC-n is szépen mutatnának! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen létezik PSX-re! csodálatos! És a karakterek személyiségei is annyira emberiek. Garnet aki annyira naiv, és lelkes, Steiner, aki mindig szkeptikus és távolságtartó, idegeskedik minden miatt, de hamar kiderül, hogy csak Garnet Hercegnőt félti. Vivi az esetlen, és végül Zidane, akinek egyetlen gyenge pontja van, a lányok! Nekik soha nem tud ellenállni!

Szóval iszonyat hangulatos a játék!

2008. augusztus 28., csütörtök

Final Fantasy IX ma éjszaka

A bőség zavarában arra is gondoltam, hogy nem jó az, hogy egyik nap az egyik játékot veszem elő, másik nap, meg a másikat. Ezért úgy döntöttem, hogy egy játékot fogok végigvinni, a többi meg vár. A választás meg a Final Fantasy IX-re esett. Mivel aludtam most délután, ezért beiktatok éjszakára egy hosszú FF-ezért, ami 20 órától, akár 4 óráig is tarthat. Egyfajta Final Fantasy IX marathon. ^^ Mondjuk gondolkodtam rajta, hogy meddig bírnám, mert olyan fajta vagyok, aki nem tud egyszerre sokáig egy dolgot csinálni, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy meddig bírom, de egy ilyen fantasztikus játéknál nem lehet probléma.

2008. augusztus 27., szerda

The Legend of Zelda – harmadszor

Nos, ahogy ígértem, amikor hazajövök, előveszem a NES-t, és azon is végigviszem az első Zeldát. Nem felejtettem el, hogy hol tartottam, a 2. Dungeont kellett csinálni. És csináltam is. Aztán amikor azzal végeztem, láttam, hogy már több, mint 150 rúpiám van, ezért úgy döntöttem, hogy mészárlással összeszedem a 250 rúpiát. Már többször játszottam bérgyilkososdit a játékban. Még, hogy nem brutálisak a Zelda játékok! XD Megölsz valakit, még pénzt is kapsz érte. Az elrejtett rúpiákat nem akartam még fellelni, azok maradjanak a végére, mert nagyon fog kelleni a medicin. Végülis összejött a 250 rúpia, és megvettem a kék gyűrűt, amivel világoskék ruhám lett, és így meg van duplázva a védekezési erőm. És ez már a 3. Dungeonra is kell, mert eddig mindig meghaltam egyszer-kétszer, most sikerült elhalálozás nélkül végigvinni. Bár ebbe a gyakorlat is benne lehet. Ismét sikerült egyszeri bombázással megölni a főellenséget, úgyhogy a 3. Dungeonnal is végeztem. Igazság szerint csak arra vártam, hogy meghaljak, és tudjak menteni, de ment tovább a játék. De nagyon jó volt. Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy egy ilyen idejétmúlt játékot harmadszorra is legalább annyira élvezem, mint amikor elsőzör vittem végig. És képtelen vagyok megunni! De még csináltam a 4. Dungeont, megszereztem a létrát, és az iránytűt, de már meghaltam, sebaj, elmentettem! De nagyon jó!

Más: Akinek van Wiije, és tudja használni a Virtual Console-t, az most figyelje, mert kaptunk 2 olyan nagy játékot, mely nem jelent meg Európában. Az egyik a japán kiadású Super Mario Bros. 2, a másik a Super Mario RPG. Mindkét játéknak külön története van:

A Super Mario Bros. 2 japánban más, mint Amerikában, és Európában. A Japán korábban jelent meg, 1986-ban. Ezt a játékot mi is megkaptuk Super Nintendón a Super Mario All-Stars játékban, mert ez a Super Mario Bros.: The Lost Levels. Ez a játék a japánoknak nagyon nehéz volt, ezért úgy döntöttek, hogy nem adják ki a szigetországon kívülre. Mondjuk ezen nem csodálkozom. Azon gondolkodtam el, hogy lehetett-e menteni a játékban? Mert ha nem, akkor úgy tényleg kegyetlenség. Volt egy másik játék Japánban, mely csúfosan megbukott. Ez a Doki Doki Panic. Ki akarták adni Amerikában és Európában is, de szinte biztosak voltak abban, hogy itt is bukás lesz, ezért azt csinálták, hogy ismert karakterekkel helyettesítették az eredetieket. És mivel óriási siker volt a Super Mario Bros., ezért úgy döntöttek, hogy Mario karakterekkel helyettesítik az eredetieket, és így kaptuk meg mi a magunk Super Mario Bros. 2-jét. Szerintem jó játék az is. Aki a japán Super Mario Bros. 2-t akarja kipróbálni, az készüljön fel tényleg, hogy a Zelda II nehézségű játékkal fog játszani! Végülis játszhattuk a játékot SNES-en, de eredeti köntösében itt láthatjuk először a játékot.

A Super Mario RPG meg egy 1996-os megjelenés, az SNES késői korszakában látott napvilágot a játék. Nagyon jól ment minden, a játék rendben elkészült. A Nintendo viszont nem egyedül készítette a játékot, hanem a Final Fantasy sorozatért felelős SquareSofttal. És ismert a vita a Nintendo és a SquareSoft között, hogy a Final Fantasyt akarta kiadni a Nintendo japánon kívülre. Ezt elsősorban annak tudom be, hogy a Nintendo úgy volt vele, hogy Japánnak teljesen más kultúrája van, és lehet, hogy ott nagy siker volt a Final Fantasy, de a Nintendo félt attól, hogy az Amerikában és Európában nem lesz nagy siker, és nem vállalták az anyagi kockázatot. Csak akkor koppantak nagyot, amikor a SquareSoftnak elege lett, és otthagyta őket, és az eredetileg Nintendo 64-re tervezett Final Fantasy VII-et már PSX-re jelentették meg. És amikor látta, hogy a PSX-es FF-ek mekkora sikerek még Európában is, akkor döbbent rá, hogy nagy hibát követtek el. De a Final Fantasyt elvesztette a Nintendo. És sajnos a Super Mario RPG-t is elvesztettük, mert megjelent Japánban és Amerikában, de Európában nem. Mert a SquareSoft ekkor távozott el, és már nem járult hozzá, hogy Európában megjelenjen. És most megkaptuk Virtual Console-ra. Én ma le fogom tölteni mindkettőt. Ha érdekel, írok róluk véleményt.

2008. augusztus 25., hétfő

Ocarina of Time GameCube-on

Nemrég eszembe jutott, hogy végülis mentés nélkül is tudok GC-n OoT-zni. Ki akartam próbálni, mert annyira örültem, hogy megvan GC-n is, hogy most már látni akartam, akár tudok menteni, akár nem. Úgyhogy ki is próbáltam. És nagyon meglepett, hogy vannak különbségek az N64-es OoT és a GC-s között. Elsősorban grafikában! Sokat fejlesztették. Szinte tűéles lett! Bár az alapvető grafikai vonalak megmaradtak (gondolok itt az N64-es megjelenítésre) de nagyon éles lett. És még amiben változott a játék, az a játékmenet meggyorsítása. Gyorsabban megy a szöveg, Link gyorsabban teszi el a kardot. Az volt volt egyetlen negatívuma az OoT-nek, hogy mindig meg kell állni, és 2 mp-et állni kell, ha azt akarom, hogy Link tegye el a kardot. Itt ilyen nincs. Link azonnal elteszi, ha "utasítást adok" erre. Ezzel sokkal pörgősebb lett az egész játék.

Ezért érdemes az összes verzióban megszerezni a játékot, mert nemcsak rajongói gyűjtemény, hanem látjuk az esetleges különbségeket, fejlődéseket. Ás az sem utolsó szempont, hogy itt os végigjátszuk, ott is, és így leszünk egy-egy játék mesterei. Bár ehhez nem feltétlen szükséges több verzióban meglenni egy-egy játéknak, de érdekesebbé teszi a többszörös végigjátszást.

Super Smash Bros. Brawl – Subspace Emissary

Egész éjjel ezt a játékot nyomtam, végig akarom vinni a Subspace Emissaryt, mert akkor megkapom Toon Linket.

De nemcsak ezért csinálom, hanem mert az egész játék valami csoda! Illetve miket beszélek? Tessék megvenni, és megtapasztalod! Csak egyszer, tényleg csak egyszer kell rá kiadni a pénzt, és a játékélmény, amit megkapsz, az egy életre elkísér! Mindenki kineveti a Wiit, mert milyen gyenge. Tessék megnézni a SSBB filmszerű grafikáját, és utána nevetni! Már ha szóhoz tud jutni a delikvens! A zene meg annyira fantasztikus, nagyon megdobja a játékélményt, sőt az egész történetet hatásossá teszi. A grafika csodálatossága, és a karakterek hiteles megjelenése szintén csak jobbá teszi a játékot!

Egyébként most el vagyok akadva a Subspace Emissaryban, pedig már 70%-a megvan a játéknak. Az utolsó pályán a Great Maze-ben már eljutottam egy darabig, de pont ott akadtam el, ahol ez a térkép festi be sárgával:

Vagy ott kéne a másik irányba menni, ahol van a kettős elágazás? Azt hiszem ihletet adott ez a térkép, hamarosan folytatom a játékot, mert ezt a játékot csak szeretni lehet! Nem hiába a 40/40 pont!

2008. augusztus 23., szombat

Final Fantasy IX folytatása, valamint a Zelda játékkollekcióm

Ma reggel folytattam a Final Fantasy IX-et. Iszonyatosan élvezem! Szerintem egy RPG játéknak három ismérve van: 1. Jó történet. Hát az itt megvan. Teljesen magával ragadó, hiteles. Nagyon jó érzés ennek részese lenni. 2. Karakterek. Szerintem nagyon fontos az, hogy a karakter, akit irányítasz szimpatikus legyen számodra, mert csak így tudsz azonosulni vele, és így lehet igazán élvezni a játékot. Zidane elég érdekes figura, de szerethető. És mindenki jó, csak más miatt. Csak az az érdekes, hogy mindig mást irányítok. Kezdtem Vivivel, majd jött Zidane és Steiner. A Final Fantasy IV-ben megvolt, hogy a főszereplőt irányítjuk (az Istenért sem jut eszembe a neve T_T), de itt mindig mást, és ez nagyon jó, mert több szemszögből is megismerhetjük a történetet. Nem csoda, hogy a GameRankings 92%-ot hozott ki a FF9-re. A 3. ismérv meg a zene. Hát az itt hatványozottan megvan, de erről már írtam korábban. Hihetetlen jó ez a játék!

Egyébként az Angliai kintlétem alatt 6 Zelda játékot vettem, és így már 14 játékom van. Le is fényképeztem őket:

Nagyon szép, de most pont az a bajom, hogy túl sok játékot vettem most a nyáron és a bőség zavarában nem tudok dönteni, mert ezzel is játszanék, azzal is. Végülis ma reggel a Final Fantasy IX mellett döntöttem, amit nagyon élveztem, de a többivel is kéne haladni.

Egyébként elkezdtem korábban az utazási élményekről szóló postot, de csak ma reggel fejeztem be. Akit érdekel az itt olvashatja.

Ja és még valami: Tegnap egy nagyon régi vágyam teljesült: Végre kaptam laptopot! Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek vannak. Nagyon jó dolognak tartom a laptopokat, hogy nem tud sokkal kevesebbet, és nagyon kicsi helyet igényel. És szerintem ár-érték arányban nagyon jót választottam:

  • Toshiba L300-129
  • Intel Premium Dual-Core Processzor T2390
  • 1.86 GHz
  • 15.4" TruBright WXGA TFT kijelző (1280X800-as felbontás)
  • 160 GByte merevlemez
  • 2048 MByte DDR2 memória
  • Webkamera és Windows Vista Home Premium op rendszer

És mindez 119990 forint volt. Több helyen is szétnéztem a városban, ennyiért ilyen jó gépet nem találtam. Mert ilyen 100000-120000 forintos árban gondolkodtunk, és lehetőleg 160 gigás legyen, és legyen benne a Vista. Ez mind megvan. Nem érdekelnek, hogy a MacBookok tökéletesek, nekem a Vista kell! Egyébként így néz ki:

2008. augusztus 22., péntek

Piros betűs nap ez a mai!

Bizony, Jézus születésének 2008. évében, annak augusztus havának 22. napján nem akármi történt: PSX CONTROLLER FOGTAM A KEZEMBE! XD Ugyanis találkoztam ma reggel azzal az osztálytársammal, akinek van PSX-e, és kölcsönadta. És kipróbálhattam végre az Angliában vásárolt Final Fantasy IX-et. 45 percet játszottam vele első szusszantásra. Hát mit is mondhatnék? Kezdjem a grafikával? Jó, kezdem azzal: Valami csoda! Soha nem hittem volna, hogy PSX-ből N64-es színvonalú grafikát is ki lehet hozni. Itt-ott látszanak pixelek, de egyáltalán nem zavaró. Az irányítás szokatlan számomra, mert ezek a síkidomok a controlleren... *vakarja a fejét* Volt a színházi jelenet, amikor harcolni kell. Mindig írja, hogy Press ... és kirajzolta azokat síkidomat, azokat megtalálni... Nem volt könnyű, tévesztettem is egy jó párszor. Újra kellett csinálnom egy párszor, mire a 100 nézőből 70 elégedettségét kivívtam. De belejövök. Ez a saját hibám. A játékmenet meg... csoda! Fantasztikus! Elvarázsol, lenyűgöz! Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a játékot! Jó, ritka, de érdemes beszerezni! Én végig fogom vinni!

Utazási élmények

Már kezdek úgy, ahogy visszaszokni az otthoni légkörhöz. De amikor először beléptem a szobámba, forgott körülöttem minden, és alig hittem el, hogy 26 nap után ismét itthon vagyok. ^^' Ne értsetek félre, nagyon jól éreztem magam Angliában, de ez a 26 nap már a másik véglet. Amikor már túl sok. Pláne nekem, aki ragaszkodik a saját közegéhez. Meg a nyári nagy meleghez. Az az augusztusi ősz, ami kint van, az elviselhetetlen. Ha már 20 fok fölött volt a hőmérséklet, akkor örülhettünk, mert az ott kint már melegnek számít. Ott meg nézem néha a hazai időjárást a neten: 30-35 fok??? Nem lehet igaz! T_T És amikor augusztus 15-ére láttam, hogy 39 fok van, na mondom hazarepülök, mert ezt éreznem kell. Nem viccelek. Én nemcsakhogy jól bírom a meleget, de szeretem is. Én akkor sétálok kora délután. Nem nemcsak a tizenfokok miatt volt rossz Angliában, hanem mert éjszaka olyan 5-10 fok volt, és kint nem dupla- hanem szimpla ablakok vannak, és nagyon bejött a hideg. És nem volt valami kellemes érzés 4.30-kor arra ébredni, hogy nagyon fázok. Az ablakról jut eszembe, hogy nem hülyeség a "Ködös Albion" becenév Angliára. Egy-egy hidegebb éjszakán pára csapódott le az ablakra, és irdatlan mennyiségű szennyeződést hagyott maga után, amikor felszáradt. Ezek mind a levegőből maradtak vissza. Az volt a furcsa, hogy a tengerpart mellett laktunk 50 méterre, és azt hittem, hogy mindig érezni fogom a tenger illatát. Végülis a látvány szép volt, de a tenger "illata" nem éppen. És hiába gyűjtik szelektíven a hulladékot, Budapest belvárosában is TISZTÁBB a levegő, mint Angliában bárhol. Egyébként Liverpool környékén a szemetet kettéválasztják a lakosok, újrahasznosítható, és nem újrahasznosítható. És a szürke konténerbe kerül az újrahasznosítható hulladék, a kékbe meg a nem újrahasznosíthatóak. És minden szerdán jönnek a kukások, egyik héten az egyiket viszik el, másik héten a másikat. És így meg volt osztva. Remélem hosszabb távon lesz eredménye. Még egy valamit nem értek. Egyszer voltunk Liverpoolban, és a belváros... Ha 1000 bolt mellett nem mentem el, akkor egyet se láttam. De most komolyan: Lehet, hogy erős a brit vásárlóérő, van mit költeni, de minek ennyi üzlet? Nem hiszem el, hogy mindegyik nyereséges! Ez már súlyos! Meg aztán a Manchesteri repülőtéren is. Legalább 100 üzlet. Illatszerek, játékok, könyvek, újságok, minden. De egy repülőtérre minek? Mert a kávézót, élelmiszert megértem, de hogy illatszer... Repülőn is illatos akar lenni, vagy mi?

Na inkább beszéljek a pozitív dolgokról. A szórólapozós munka nagyon jól jött nekem. Mindenek előtt azért, mert abban a városban, ahol kiszórtam, Birkenheadben, már a végére tökéletesen kiismertem magam. Eltaláltam magamtól az 1 mérföldre (Angliában nincsenek kilométerek, minden yardban és mérföldban van megadva. 1 mérföld=1.62 km) levő Shopping Centre-be. Itt kellemes mennyiségű üzlet van. Meg az emberek mennyivel másabbak... Sokkal többet mosolyognak, kedvesek, egy rossz szót nem hallok. Gyereksírás természetesen van ott is, hogy "anyúú, vedd meg kéérlek :"(" Az ilyenektől néha hőgutát tudtam volna kapni, de ez ezzel jár. De az emberek tényleg sokkal kedvesebbek. Ahol osztottam a szórólapokat, mindenki vagy kedvesen elfogadta, megköszönte, vagy ha nem kér, akkor kedvesen mutatta, hogy nem kér. Sőt, arra is volt példa, hogy valakinek bedobtam már a postaládájába, és neki nem kellett, és visszahozta nekem, hogy ő nem kéri. Semmi baj, kukába vele! És senki nem csinált problémát belőle. Emlékszem egyszer itt is szórtam Magyarországon szórólapot, és többször is volt rá példa, hogy becsengettem egy tömblakásba, hogy engedjen be szórólap ürügyén, de mérgesen lerakta az utcatelefont... Itt ilyen nincs. Annyira furcsa tapasztalni, hogy annyira más az emberi mentalitás. Nyugodtak az emberek, semmin nem problémáznak.

Na de lássuk a Gamer részleget. Már írtam arról, hogy nagyon jó itt a helyzet, kiszolgálják a rajongók igényeit. Most 2 nagy üzletről szeretnék beszélni:

GameStation

Én ezt az üzletet egyszerűen csak Gamer mennyországnak hívom.

Ez a Birkenheadi üzlet. De akkora Nintendo játék választékuk van, melyet egy üzletben még nem láttam! Egy teljes fal hosszában csak Wii és DS játékok és egy pár pult, ahol a legújabb és a multiplatform címek vannak. Akkora választékuk van, hogy a három Game Park sem hoz egybe ennyi játékot, mint egy ilyen üzlet. Az árak? Változóak. Láttam nagyon jó áron játékokat, de a legújabb címek általában drágák. 37-40 font. Viszont, ami nagy csalódás volt számomra, hogy nem voltak NES, SNES, N64, GB, GBC játékok. Mi az isten van? 2 évvel ezelőtt akkora retro játék választékuk volt, amekkorát, komolyan mondom, még soha! Eltűntek! Megkérdeztem az eladót, hogy mi van, miért nincsenek régi játékok? Erre az a válasz, hogy már annyian töltenek le Virtual Console-ról, hogy már senki nem keresi a retro játékokat. Ez igen... Nagyon jó ötlet a Virtual Console, de szerintem nem helyettesíti 100%-ban a régi játékokat. Még ma is jó kezemben tartani a régi kazettákat. Hát ez nagyon furcsa volt számomra, mert ez az üzlet arról volt híres, hogy tele volt retro játékokkal.

www.gamestation.co.uk

GAME

Ez az üzlet meg nagyon sokat javult a szememben. 2 éve alig láttam itt Nintendo játékokat, azok is drágák voltak, de most... ez igen! Igencsak kibővítették a kínálatukat!

Meg ami érdekes volt számomra, hogy 2 éve csak új játékokkal foglalkoztak, de azóta behozták az adás-vételt is. A használt játékoknál egész jó árak és ajánlatok vannak. Végy egy játékot, és a másikat fél áron kapod meg például. Egyébként lehet a honlapjukról külföldről, akár tőlünk is rendelni, de elég sokan panaszkodnak rájuk a Gamer365-ösök, mondják, hogy repedezett tokú, szakadt borítójú játékokat kapnak. Ahogy szétnéztem az üzletben, nem tartom alaptalannak a panaszt, mert a használt játékok közül láttam ilyeneket, és lehet, hogy a külföldi rendelők ezeket kapják meg, mondván, hogy úgysem küldenék vissza, mert nekik drága lenne visszaküldeni, nem érné meg nekik, és legalább megszabadulnak tőle. Nem akarok senkit elriasztani, de én nem javaslom, hogy rendeljetek innen:

www.game.co.uk

Ha valaki új játékot akar venni, annak az ASDA hipermarketet ajánlom. Ez ugyanolyan hipermarket, mint a Tesco. Hatalmas nagy akciók szoktak lenni. Ami a legjobban meglepett az, hogy egyszer a Super Smash Bros. Brawlt 27 fontért adták. Az 8000 ft kb. Mondanom sem kell, hogy az utolsó szálig elfogyott. Hihetletlen. Zsír új játékokat nagyon olcsón adják itt. Egyébként itt is van Tesco. De hogy ezek ketten mekkora versenyt vívnak, az nem semmi! Több terméknél is ki van írva, az ő áruk, és hogy a másik üzlet mennyiért adja, és hogy ők milyen menök. Hihetetlen. Csak nem értem, hogy mire föl ez a nagy verseny, amikor mind a két hipermarketbe rengetegen járnak. Mindegy, ők tudják...

A hazaérkezés nem volt zökkenőmentes. A Manchesteri repülőtéren, a becsekkolásnál pont engem szúrtak ki, és átvizsgálták a táskámat többször is. Nemcsak, hogy átvitték azon a mittudoménmicsodán, hanem ki is pakoltatták velem a táskát, és a gyanús dolgokat egy külön kosárba rakták. Néztem, hogy a spray ott van? Rendben van. De mit keres ott a Majora's Mask? GBA SP? GBM? DS Lite? DS játékaim, és az ott vásárolt Zeldás cuccaim? Komolyan mondom, ha elvették volna, és sírva fakadok! Pedig én nagyon ritkán sírok, csak ha már nagy baj van! De hála Istennek mindent visszakaptam, rendben van! Mondjuk a spray-t elvették. Az mehet, nem érdekel! Akár magára is fújhatja, beillatosíthatja vele a szobáját, felszúrkálhathatja, tűzbe dobhatja, felrobbanthatja, csináljon vele amit akar, de ha a Nintendo játékaimat is elvették volna, én nem tudom mit csináltam volna! De miért pont engem? T_T Terroristának néztek? Az én hófehér bőrömmel, mi? -_- Ennyi volt az egész, a repülő hála Istennek simán ment, bár nem szálltunk le azonnal Budapesten, tett egy kört a főváros felett. Biztos nem kapta meg a leszálláshoz az engedélyt. De földet értünk. És kiszálltunk, és megéreztem végre azt a nagy meleget, amit szeretek nyáron, iszonyat boldog voltam! Meg attól is, hogy Magyarországon vagyok végre! Már írtam, hogy ez a 26 nap már sok. Nagyon boldog voltam, amikor végre itthon voltam. Ahogy hazavonatoztunk felébredt bennem a sok emlék, amikor először mentem fel Pestre, és azóta rendszeresen feljárok. 2006. július 14-én voltam először Pesten, azóta legalább 2 havonta megyek, de volt már olyan, hogy már másnap visszamentem ^^ Mindig is szerettem vonatozni, és ez ezalatt a 2 év alatt sem változott meg, sőt! A szép emlékek hatására csak még jobban szeretek most! Nem bírnám itthagyni Magyarországot. Én itt érzem otthon magam! Lehet, hogy Angliában jólét van, nagy a vásárlóerő, az emberek kedvesek, vidámak, de semmi nem pótolhatja azt a rengeteg szép dolgot, amit itt kaptam, és kapni is fogok! Itt fogok maradni, bármi is történjen!

2008. augusztus 21., csütörtök

The Legend of Zelda mikrojátékok a WarioWare szériában

Úgy döntöttem, hogy szánok egy postot arra, hogy ismertessem a Zelda microjátékokat a WarioWare játékokban. Akik esetleg nem ismerik a WarioWare játékokat, azoknak egy pár mondatos ismertető:

Egy nem olyan régen indult sorozatról beszélünk, 2003-at írunk. Az első és március 21-én jelent meg Japánban Made in Wario címmel. Majd nem késett sokat az amerikai és az Európai verzió, május 21 és május 23. Amerikában Wario Ware Inc.: Mega Microgame$ címmel jelent meg, európában WarioWare Inc.: Minigame Mania! címmel jelent meg. 2004. Ez az az év, amikor divat lett GBA játékokat GC-re is átírni, vagy olyan GC játékokat gyártani, mely egy GBA-s "rokonnal" egy bizonyos Game Boy Advance GameCube kábellel kommunikált. Adatokat lehetett átvinni egyik gépről a másikra. A WarioWare sem maradhatott ki. Meg is jelent Japánban még 2003. végén Atsumare!! Made in Wario címmel. Amerikan és Európában már csak 2004-ben jelent meg Wario Ware Inc.: Mega Party Game$! címmel. A wikipédia tanúsága szerint az összes GBA-s WarioWare játékot tartalmazza. Nekem nincs meg a játék, így nem tudom se megerősíteni, se megcáfolni. 2005-ben, a GBA korszak végén újításképp kiadtak olyan GBA játékokat, melyek Game Pakja mozgásérzékelőt tartalmazott. Ha eldönjük valamerre a gépet (ha benne van a játék) akkor arra dől a játékban a gravitáció. Ilyen játék volt a Yoshi's Universal Gravitation, vagy a 2005. elején megjelent WarioWare: Twisted! Ez Japánban Mawaru Made in Wario címmel jelent meg. A játék sajálatosan nem jelent meg Európában, pedig Ausztráliában igen, pedig a kontinensnagyságú országban is PAL rendszer van, mint Európában. Végülis tervbe volt véve, hogy kiadják Európában, de végül nem kaptuk meg. Kurrensgen, 2005. Nintendo DS is kapott a játékból. Japánban Sawaru Made in Wario címmel, míg Amerikában és Európában WarioWare: Touched! címmel jelent meg. Nintendo DS révén a microjátékok a mozgásérzékelésre voltak összpontosítva. A felső képernyő jóformán kihasználatlan maradt. 2007. A legutóbbi WarioWare megjelenésének éve Wiire Odoru Made in Wario címmel japánban, és WarioWare: Smooth Moves címmel a világ többi részén. Rengeteg sok microjáték a mozgásérzékelésre alapozva.

Ennyit a megjelenésekről, történelemről, és akkor most egy pár mondat arról, hogy miért ennyire közkedvelt a sorozat. A játék gyakorlatilag semmi másból nem áll, mint olyan microjátékokból, melyeket 5 másodperc alatt teljesíteni kell. De ezekből kb. 200-220 db. van. De ilyen, hogy nyúlj be az orrodba, tekerd ki a WC papírt, csinálj 2 guggolást, nyisd ki az ajtót, és még sok-sok hasonló dolgok. Ezek a játékok fajtáik szerint vannak elosztva. Mint pl. könnyebb játékok, őrültségek, természet, környezetvédelem, stb. És ezeket a fajtákat különböző emberek birtokolják. Ugyanis nem véletlen, hogy ott van Wario neve a játékban, hisz ő a főszereplő. És neki vannak barátaik. Akik a kezdetektől vele vannak: Jimmy T, Dribble és Spitz, Mona, 9 volt, Kat és Ana, Dr. Crygor, Orbulon. A Twistedben csatlakozott hozzájuk Mama T és Papa T, Fronk. A Touchedban csatlakozott a csapathoz Ashley, Mike, ugyanakkor eltávoztak a Twistedben csatlakozottak, valamint Dribble és Spitz, Orbulon. A Smooth Movesban csatlakozi hozzájuk Penny, és visszatér Dribble és Spitz valamint Orbulon. A játékmenet a következő: A játék elején ki kell választani egy karaktert, és random módra jönnek be az ő microjátékai. Három nehézségi szint van: Könnyű, közepes, nehéz. De nemcsak ez nehezíti a játékot, hanem, hogy idővel begyorsul a játékmenet, gyorsabban kell teljesíteni a microjátékokat. Négy életünk van. Ha elhibázunk egy microjátékot, egy élet ugrik, viszont minden egyes szereplőnek van főjátéka. Ezek általában nagyobb ügyességet igényelnek. De ha teljesítjük ezeket, akkor visszakapunk egy életet.

És hogy kerül ide egy Zelda játék? Hát úgy, ahogy említettem, fajtákra van osztva a játék, és az egyik szereplőnek, név szerint 9 Voltnak retro játékai vannak. Régi játékokból egy jelenetet kell teljesíteni másodpercek alatt. És vannak Zeldás játékok is:

WarioWare Inc. páros

Az első Zeldából van idézet. Nagyon egyszerű itt a dolgunk, kint vagyunk az "Overwoldben", és be kell menni az ajtóba, különben a Moblin megtámad.

WarioWare: Twisted

Itt nem tudok Zelda játékról, bár szerepel 9 Volt.

WarioWare: Touched!

  1. Moblinok között kell megtalálni a tündért, és Stylussal megérinteni. A könnyű szint az első Zeldából van, a közepes a Zelda II-ből, míg a nehéz szint meg szintén az első Zeldából, de rengeteg sok Moblin van.
  2. Két képernyőn pixelek vannak. Látszólag azonos. Vagy mégsem? Meg kell érinteni azt a pixelt, mely különbözik a felső másától. A közepes nehézségi szintben Link van elszínezve a The Legend of Zeldából.

WarioWare: Smooth Moves

  1. Ocarina of Time: Ki kell húzni a kardot a Wiimote hasonló jellegű mozgatásával. És lám, gyerek Link egyszerre csak megnő!
  2. The Wind Waker: A játékban a Deku fától kapott Deku Leaffel kell a farönkhöz érkezni. Ilyenkor a Wiimote-ot kell a fejünk fölött tartani, mintha a Wiimote lenne a Deku Leaf.

A Touched! minijátékokról nem találtam képeket.

Végszóként annyit mondanék, hogy én bátran ajánlom ezeket a játékokat, ha felhőtlen szórakozásra vágysz. Abban rejlik a titok nyitja, hogy annyira komolyan ad elő akkora állatságokat (pozitív értelemben) hogy öröm nézni.

A csoda keleti széllel megérkezett.

Ne értsetek félre, nem magamat nevezem csodának, de én is hazaérkeztem végre! Majd írok utazási élményeket, de most a Wind Wakerről akarok értekezni.

Írtam már korábban arról, hogy mennyire hiányzik a Wind Waker. Hát nem csoda! Ennyire még az Ocarina of Time sem tudott elvarázsolni, mint a Wind Waker, és ezt komolyan mondom. Az első pár perc valami hihetetlen volt! Újra látni Linket, ahogy felébreszti a húga, a nagymamája ráadja a ruhát, amit Link kissé skeptikus hangulatban vette magára, meg ahogy a karddal tanulunk harcolni. Meg a táj, a zene hangulata! Mint amikor először játszottam vele! Leírhatatlanul csodálatos élmény volt újra játszani ezzel a játékkal!

Mivel a példányom Limited Edition, na mondom, elkezdem harmadjára is az Ocarina of Time-ot. Csakhogy a gép az orromhoz köti, hogy nincs elegendő hely a memóriakártyán. Hát igen… 15 blokk kell a GC-s OoT-nek, és van 1. A többi meg mind kell. Úgyhogy egyenlőre nem tudok GC-n OoT-zni, kell venni memória kártyát. Remélem találok olcsón eredetit.