Simán lehetne a elmúlt hétvége a rendezvények hétvégéje! Szombaton a MondoConra mentem el, vasárnap pedig a Regamex Retro Videojáték kiállítására. Többektől is hallottam, hogy problémás, hogy több rendezvény is volt ezen a hétvégén, amire elmentek volna, de választaniuk kellett. Én úgy oldottam meg, hogy egyik nap azt egyikre mentem, másik nap a másikra. Én sem így terveztem egyébként, de végül így lett a legjobb.
Szombat - MondoCon
Már 4.30-kor felkeltem. El is gondoltam, hogy esetleg mehetnék az 5.32-es vonattal, mint a régi szép időkben (amikor az 5.25-ös vonattal mentem Pestre), de végül nem tudtam időben elkészülni hozzá. De természetesen a 6.20-as is bőven megfelelt. Az út rendben volt, a vonat is jól ment. Egyből metróval mentem a Pillangó utcáig, majd onnan elsétáltam a Hungexpóig. Vendégként azonnal bejutottam, és kifejezetten kellemes volt még az üresben szétnézni az árusok között.
Volt természetesen most is volt minden: Eredeti animés cuccok, hamisítvány bóvlik, könyvkiadók, artist alley-k, kajáldás rész, esport részleg. Olyan ez tulajdonképpen, mint egy nagy animés pláza, ami 3 havonta kitelepül egy hétvégére a Hungexpo épületére. Egyre többen vannak külföldi árusok. A kínai hamisítvány-árusok kifejezetten problémásak, hogy megengedettek. Egyre többen jönnek viszont lengyelek, akik jellemzően eredeti cuccokat hoznak. Az oldalt látható Kageyama figura is egy lengyel árustól származik. Ebben viszont nem voltam biztos, hogy eredeti. Két dolog volt gyanús: A "FuRyu" céget nem ismertem, plusz az eredeti figurakészítők sportanime karaktereknél általában arra fókuszálnak, hogy a sportember mivoltát hozzák ki. Ehhez képest nem láttam még olyan figurát, ahol Kageyama ennyire kifejező, merengő tekintettel nézne hátrafele. De Airisu kisegített, hogy ez eredeti. Nagyon tetszett egyébként, de sejthető, hogy a bal-felső sarokban lévő "180 ,-" nem magyar forintban volt megadva. A lengyelek 1 PLZ = 100 HUF árfolyamon számoltak, és hát sajnos 18.000 forint nem volt nálam, így ott kellett hagynom. Egyébként tesznek rá valamennyi árrést, hiszen 1 lengyel zloty valójában 90 forint, de úgy vélem, így éri meg nekik eljönni Budapestre.
A Haikyuu!! iránt egyébként nagyon megnőtt kereslet, ugyanis a Geek Corner újabban Haikyuu!!-ból is állít össze Mystery Box-okat. Nagyon megkísértett, hogy vegyek-e egyet, de végül azért álltam el tőle, mert bagszi az egyik videójában bontott fel Pokémonos Mystery Box-ot, és egyértelműen az volt a konklúzió, hogy nem éri meg. Ami meglepett, hogy emlékeim szerint még hamisítvány is volt a csomagjában. Sajnos ebbe bele lehet futni náluk. Még a Holdfényes időkből vettem náluk Taiwani bootleg The Legend of Zelda: Ocarina of Time OST CD-t 3000 forintért. Akkor volt még, amikor nagyon ráfüggtem a Zelda játékokra, és nem tudtam, hogy mik az ismertetőjegyei egy hamisítványnak. Mostanra meg annyira kiképeztem magam, hogy már az is gyanús, ami eredeti.
A következő kalandom a Nissin Cup Noodles-nél volt. Most is meg lehetett náluk azt csinálni, hogy a szobabiciklijükön ketten tekernek és aki 3 perc alatt többet teker, az nyer egy pohár Nissin levest. Szerencsém volt, mert egy lány pont egy riválisra várt. Itt vagyok én. Érdekes volt... Nagy lendülettel nekiveselkedtem, volt is előnyöm, de döbbenten konstatáltam, hogy elég gyorsan elfáradtam. Messze nem annyira könnyű. Igyekeztem a fáradtságommal minden fronton megküzdeni, végül holtverseny lett a vége. Vagyis minden a ketten kaptunk egy-egy pohár levest.
Meglepett, hogy mennyire nehezemre esett 3 perc után levegőt venni, meg járni. De korábban, amikor néztem egy-egy '90-es évekbeli Játék határok nélkül adást, akkor találtam ki, hogy ha én játszanék valamelyik játékban, nem érdekelne, hogy mennyire lenne fárasztó, két perc alatt összeszorítanám a fogam és végigcsinálnám. Utána lehet pihenni. Ezt az elvet követtem itt is, és ha holtversenyben is, de eredményre vezetett. Utána elég gyorsan regenerálódtam, nem volt gond. Egyébként egy marhahúsosat kértem.
Ez is segített, hogy addig is pihenjek, amíg eszek. Ezután mentem fel a karaoke terembe megnézni, hogy mi a helyzet, de meglepően nagy volt az üresség. De nemcsak induláskor: Egész nap. A törzscsapaton kívül: Mazsibazsi, ToumeiNi, Mai, Sapka, Mystra, Tsuki, Leea nem sokan énekeltek. Nyolc most nem jött, John igen, viszont meglepetésemre nem énekelt. Kérdeztem is, mondta, hogy már nem izgalmas neki a dolog. Valami hasonló volt nálam is. Néztem a karaoke dallistát és konkrétan meg kellett "erőltessem" magam, hogy valamit mégis énekeljek a verseny előtt, hogy bemelegítsek. Még ha váltogatom is a dalokat, egy idő után tényleg nem buli ugyanattól a Hayashibara Megumi-tól, Okui Masami-tól, Suarától énekelni. Nem érdekes még úgy sem, hogy több év szünet után tértem vissza a karaokéhoz. És mivel nem éreztem a hangomat ereje teljében, ezért nem akartam sportanimék férfi előadóit bevállalni.
De hogy azért mégis kimenjek elénekeltem a Saber Marionette J-ből az I'll be there-t. Ezzel elvagyok, és jó is volt egy egyszerűbb dallal bemelegíteni a versenyre. Néha voltam nézelődni, de igyekeztem vissza a 13 órási versenyre. Versenyre is nagyon kevesen jelentkeztek. Összesen 12-en, de mivel volt egy kezdő és egy haladó kategória, 6-6 fős csapatokra lettünk osztva. Ráadásul mind a kettőben volt egy, aki végül nem jelent meg, ezért végülis 5-en versenyeztünk egy csoportban. Én harmadiknak voltam írva, de másodiknak mentem ki. Ahogy írtam korábban, a Bakuten!! endingjét, az Anata ga Iru-t énekeltem. És azt kell mondjam, hogy összességében jól ment! Sőt! Otthon hiába gyakoroltam, valahol mindent belebakiztam a szövegbe, a versenyen viszont hibátlanul ment! Mondjuk retteneten izgultam, és nagyon figyeltem a szöveget. Mondjuk ennek az izgalomnak az lett az ára, hogy itt-ott eltévedtem hangban. Meg amikor az énekes a refrénben viszi fel lépcsőzetesen a hangját, itt-ott rosszul vettem a lépcsőfokokat, és megbotlottam. De mindent egybevetve elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy jó hírét vittem az animének. Egyébként a kezdő csapatban voltam, aminek azért örültem, mert jó esélyét láttam annak, hogy akár helyezett is lehetek. Főleg, hogy csak öten versenyeztünk.
A hagyományos karaokén viszont továbbra sem volt nagy változatosság. Lexi volt az, aki énekelt még, illetve Miroku szórakoztatott minket a soknyelvű dalaival. Valószínűleg az is befolyásolta a létszámot, hogy jó idő volt kint. Nagyon sokan lézengtek odakint, ott csináltak programot maguknak az animések.
Én se maradtam sokat a karaoke teremben. A versenyzőket végighallgattam, de aztán én is mentem nézelődni. Előadásokat hallgatni, nézelődni az árusok között. Pont akkor csíptem el a cosplay versenyt, amikor egy The Legend of Zelda cosplayes volt. Nem volt rossz.
De annyira nem fogott meg az előadása. Az előadó színpadnál sem voltak sokan. Itt pont egy képregényes előadás volt, a Pilote magazin történetéről. Ez az a téma, amiben nem vagyok jártas, de nyitott vagyok rá. Érdeklődéssel is hallgattam volna, ha nem épp akkor tört volna rám a mélypont, és nem aludtam volna be az előadáson. Amit hallottam belőle, az jó volt. Azért érdemes olyan témákban is előadást hallgatni, ami a geek kategórián belül van ugyan, de kívül esik az érdeklődésünkön, mert egyrészt vannak átfedések az egyes kulturális termékek között, másrészt ebben is hallhatunk olyan érdekességeket, amiből tanulhatunk.
Az árusoknál akartam vásárolni. Két dolog között vacilláltam. Vagy a Fumaxnál veszem meg a Bűnös beszélgetések 1 és Cagaster 1 mangákat, vagy a 5panelsnél veszem meg Molnár Eszter: Hidden képregényét. Az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert ez Krisi barátom feleségének munkája, és mivel nagyon becsülöm, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét, akartam támogatni a munkásságát és a törekvését. Azt leszámítva, hogy a karakterdizájn nem az én stílusom, jó a képregény. Jó a történet, jól egyensúlyoz a krimi és a romantika között, és a rajzstílussal, az erős vonásokkal, kontrasztos színekkel is jól érzékelteti a történet jelentősségét a karakterek szempontjából. Úgyhogy a magam részéről érdemes a támogatásra, remélem megtalálja a számításait a kiadónál és eredményesek lesznek a későbbi munkái is.
A másik ok, amiért nem a Fumaxnál vásároltam, mert a weboldalon ugyanezen az áron bármikor meg lehet vásárolni a mangákat, ráadásul egy rakással van nekik belőle.
Vissza-visszajárogattam a karaoke terembe, meghallgatni, hogy mi a helyzet. Hát, lehet, hogy tényleg rosszkor tértem vissza, mert majdnem el is fogyott az énekesek listája. Én még bevállaltam a WHITE ALBUM-ból az Akai Ito dalt, de ezt is úgy vadásztam, mintha egy nagy fűcsomóból kellene megtalálnom az egyetlen kiszáradt fűszálat. Emlékeztem arra, hogy ezt annak idején nagyon szerettem énekelni. Jó volt most is. De aztán mentem le a nagyszínpadhoz, mert közeledett az eredményhirdetés. És mivel jó esélyét láttam arra, hogy helyezett lehetek, ezért mindenképp meg akartam nézni. De végül a kezdők ötöse közül nem voltam helyezett. Az igazat megvallva nagyon csalódott voltam, mert megítélésem szerint ketten rosszabbak voltak, mint én, nagyjából az egyik szintjén gondoltam az előadásomat, illetve egy valakit gondoltam biztosan jobbnak nálam. De nem én vagyok a zsűri, nem én hallgattam az 5 előadást külsős szemmel, ezért csak tudomásul vehetem az eredményt, de nem változtathatom meg. Azt azért megtettem, hogy E-mailben kértem visszajelzést, milyennek gondolták az előadásomat, ez nem jött még meg.
Ezután mentem a Kinizsi utcára a szálláshelyre, ahol az éjszakát töltöttem. Mivel belváros, ezért a régi, 100 éves lépcsőház egyik lakása volt. Galériás kislakás, amennyire csak lehetett, felújították, szépen nézett ki. Egy személy számára pont megfelelő. Mielőtt mentem volna lefeküdni, még a bloggal foglalkoztam, migráltam át a posztokat.
Vasárnap - Regamex Retro videojáték kiállítás
Sajnos nem tudtam sokat aludni, mert arra ébredtem fel 4.30 fele, hogy valaki becsapta az ajtót. És ez annyira hangos volt, hogy megijedtem, mert azt hittem, hogy betörtek! De mivel nem láttam mozgást, ezért megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a szembe lévő szobába tértek haza. De ez jól mutatja, hogy mennyire áthallatszik a zaj ezekben a régi lakásokban. Próbáltam visszaaludni, de már nem tudtam. Ezért inkább bekapcsoltam a laptopot, és tovább dolgoztam a blogon. Pont 9 óra lett, mire végeztem a kitűzött munkával. Összekészülődtem, és indultam. A kulcsot az instrukciók szerint leadtam, majd irány a Regamex!
A Kispesti Művelődési Központban (KMO) volt a Regamex, ezért metróval Kőbánya-Kispestig mentem. Előtte a Tescóba mentem bevásárolni. Micsoda nosztalgia visszatérni a XIX. kerületbe. Mennyi szép emlék! Közel van a KMO a metrómegállóhoz, a jegy megvásárlása után betértem. Felmértem a terepet, egyből bagszit kerestem. Meglepődött, hogy meglátott, mondtam, már nem volt érdekes a MondoCon. Az elején még kevesen voltak, vasárnap lévén egyébként is lassabban szállingóznak az emberek.
Külön megörültem annak, hogy találkoztam a Futu-Retróval is. Rég beszélgettünk már, de mintha csak onnan folytattuk volna, ahol utoljára abbahagytuk. Vagyis azért kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele, mert se a weboldal nem működik, se Facebookon nem válaszol az üzenetekre. Sajnos komoly nehézségekbe ütközött, de nagy örömünkre nem adta fel a munkásságát. A Game Boy múzeum neki küldetés.
Örülök neki, hogy csinálja, mert nagyon jó, hogy ily módon is viszi a Nintendo hírét. Bizony ott az asztalon végig-végig Game Boy játékok láthatók. Valamint van négy példány abból a Virtual Boy-ból, ami már nem jutott el Európába. De nagyon keveseknek van Magyarországon ekkora gyűjteménye egy Nintendo konzolból. Emlékszem, valamikor 13-14 évesen a fejembe vettem, hogy az összes Európában megjelent Super Nintendo játékot megveszem, mert akkor is ez volt a kedvenc konzolom, és ebben a mai napig nincs változás. Nem vált valóra, most meg már nagyon-nagyon drága lenne elkezdeni. Nemcsak a retro játékok drámai drágulása miatt, hanem több dolgot is szeretek, gyűjtök, és minden mástól elvonná a pénzt, ha elkezdenék egy Super Nintendo múzeumot létrehozni. De példaértékű, hogy a Futu-Retro így csinálja, küldetésként fogja fel, és nem adta fel.
Azért szép számmal összegyűltünk. Jöttek az emberek, és szinte mindegyik TV-nél nagy volt a nyüzsgés. Mert tényleg volt itt minden: A Videoton Pong gépétől kezdve az Atari és a Commodore számítógépén át a Nintendo, Sega és a Playstation nagysikerű konzoljáig bezárólag valamennyi konzol konzol egy-egy emlékezetes játéka kipróbálható. A színpadon még Wii is volt Wii Sports-cal. Itt felelevenítettem a promóteri múltamat, ugyanis egy apa a fiával kíváncsian nézte a Wii-t, hogy kell ezt irányítani. Szívesen beavatottam őket az alapokba. Nagyon élvezték a teniszt, az apán is látszott, hogy valósággal újra élte a gyerekkorát. Az is felkeltette az érdeklődését, hogy a Mario és Zelda játékokat is lehet mozgásérzékeléssel játszani. Csak nem új Wii-tulajdonosokat kreáltam? Ha tovább fejleszteném a kommunikációs készségemet, szerintem egész jól be tudnék mutatni egy konzolt, és tényleg jó promóter lehetnék.
Egyébként mindig jó látni ezeken a retro kiállításokon, ahogy apák viszik a fiaiak egy-egy géphet, hogy "nézzétek meg, ezzel játszottam, amikor annyi idő voltam, mint ti most!" És tényleg úgy játszanak a gyerekek a nagy klasszikusokkal, mint a mai trendekkel. Ez mindig megmelengeti a szívesen. Bizony, ha úgy alakul, hogy nekem is lesz gyerekem, beavatom a tutiba!
A Regamex alapítója, Sakman kvízzel is kedveskedett, mellyel próbára tehettük a retro videojátékos tudásunkat. Három kérdéssorral készült, és volt is érdeklődés szép számmal. Mindegyiken legalább 30-an vettek részt. A kérdéseket az Ahaslides-on voltak elérthetők. Soha nem hallottam erről az oldalról, a Kahoot az, ami közszájon forog. Az első kvíz volt az, ahol sikeres voltam. Több volt itt a Nintendós kérdés, plusz amiket nem tudtam biztosra ott is több kérdésre megérzésből jól válaszoltam. Hát mondom magamban, megyek lottózni. Végül 3. helyen végeztem. A másik két kvízen már messze nem voltan ennyire szerencsés. Nehezebbek, "trivia-szerűbbek" voltak a kérdések, a videojáték-történelem sokkal nagyobb szegmensét ölelték fel, így ezekben a hátsó helyek egyikén harcoltam a becsületemért. Az utolsó kvíznél pont az utolsó két kérdésnél szépítettem az eredményemen.
A Regamex régóta biztosít lehetőséget magyar független játékfejlesztőknek, hogy bemutassák az játékukat. Ezek ott kipróbálhatók, lehet is beszélgetni a fejlesztőkkel. Ezzel nem éltem, mert tényleg utolsó vagyok a programozók között, ezért nagyon beszélgetni sem tudok róluk. De a kezdeményezés mindenképp becsülendő. Ami viszont érdekelt, az a Tuan könyvesbolt könyvei. A Fumax mellett ők a másik olyan kiadó, amelyik videojátékok könyvadaptációit adják ki magyarul. Ezeket a könyveket azért szeretem, mert olvasás formájában élhetem meg azon játékok történetét, amivel nincs lehetőségem játszani, de érdekelnek. Vannak könyvek, amik jó áron vannak náluk, úgyhogy be is regisztráltam az oldalra. Fogok náluk vásárolni. Illetve ők is adnak ki játékot "Firebat Revolution" címmel, ennek a demóját osztották CD formájában. A teljes változat hamarosan megvásárolható lesz itt.
Amit még érdekesnek tartottam, és sajnos nem tudtam élni vele, a Moleman film legújabb videojáték témájú dokumentumfilmje a "Stamps Back" Blu-ray formában is megvásárolható. Rajongói adományokból sikerült a Blu-ray kiadványt elkészíteni, és azt kell mondjam, hogy az egyik legigényesebb kiadvány, amivel a DVD megjelenése óta dolgom volt. A borító nagyon stílusos és szép, a díszdoboz meg olyan, hogy bármelyik blockbuster film díszdobozos kiadása mellett ott állhat. Sajnos nem volt lehetőségem megvenni (és képen sem örökítettem meg...), de remélem, lesz lehetőségem megvenni. Néhány dokumentumfilmben szereplő fejlesztőnél pedig alá lehetett írni akár a Blu-rayt, de hoztak posztert is a filmről, én azt írattam alá. Sajnos itt sem tudtam beszélgetésbe elegyedni senkivel, de volt valaki, aki ismerős volt. Akkor nem tudtam megmondani, hogy honnan, már csak utána esett le, hogy ő volt Martin, a legendás 576 Konzol főszerkesztője. Ha lett volna bátorságom, vele beszélgettem volna egy kicsit.
Még egy kicsit maradtam bagszinál, játszottam Nintendo Switch-en, de aztán 16 órakot mentem haza. A 17.10-es vonatot kényelmesen elértem, és 20 órára haza is értem.
Összegzés
Megmondom őszintén, nemcsak azért döntöttem úgy, hogy megyek a Regamexre is, hogy végül mind a két rendezvényen jelen tudjak lenni, hanem mert volt akkora csalódás a karaoke verseny eredménye, hogy végül váltsak. Mivel egy számomra nagyon kedves animéből énekeltem egy olyan dalt, amiről azt gondoltam, hogy jól áll nekem, és úgy érzem, hogy jól is ment, olyan érzésem volt, mintha a személyemet tagadták volna meg. De ha megkapom a visszajelzést, az még módosíthat ezen a gondolkodásomon, de úgy gondolom, hogy karaokén nem veszek többet részt. MondoConra fogok járni, magával a rendezvénnyel nincs problémám, beülök egy kicsit a karaoke terembe, ha úgy alakul, de nem hiszem, hogy kiállok még egyszer énekelni, versenyezni.
De mivel ennyire kontrasztos volt a szombati és a vasárnapi nap, elég élesen kijelölte az utamat, hogy merre tovább. Nem ez az első eset, amikor egy kisebb rendezvény jobban sül el (nemcsak a személyes érintettség okán), egyszerűen azért, mert egy kisebb csapat a szívét lelkét beleadja. Átjött a "rajongóktól rajongóknak" szemlélet. Tehát egyértelműen a Regamex sikerült jobban, érdemes figyelni a kisebb rendezvényeket is, mert könnyen előfordulhat, hogy innen távozunk lélekben gazdagabban.
Képgaléria a hétvégéről: