2022. április 17., vasárnap

Ocarina of Time németül

Nagyon belelendültem a játékba, és ennek YouTube-ra történő közvetítésére. Mivel a napokban újra meglett a The Legend of Zelda: Ocarina of Time Nintendo 3DS-re, és sikerrel abszolváltam egy küldetést a Super Smash Bros. Melee-ben (nevezetesen, hogy meglett az összes karakter), ezért úgy döntöttem, hogy végigjátszom a nyilvánosság előtt Nintendo 64-en az Ocarina of Time-ot.

Főleg annak örömére, hogy felfedeztem, hogy a játék nemcsak angolul, hanem németül is játszható. Így újszerű élmény lesz számomra a játék, hiszen minden feliratot németül fogok olvasni. De úgy néz ki, meg fog vele gyűlni a bajom, mert eléggé bonyolult a szöveg, nem értettem belőle olyan sokat. Az lenne az igazi, ha ki tudnám szótárazni az ismeretlen szavakat és azáltal is megtanulni, bővíteni a szókincset. De ez sajnos nem megy felvétel közben, hiszen eléggé hosszúra nyúlna a videó. Majd YouTube-ról visszanézem.

Másfelől meg tényleg időtlen játék, ugyanis 14 év után is élmény játszani vele. Nem véletlen, hogy ez a játék tett igazi Zelda rajongóvá annak idején.

2022. április 15., péntek

Az összes karakter a Super Smash Bros. Melee-ben

Hát alig hiszem el, hogy idén lesz 16. éve, hogy megvan a Super Smash Bros. Melee Nintendo GameCube-ra, és csak mostanra lett meg az utolsó hiányzó karakter, Mr. Game & Watch! Az utóbbi néhány napban rákaptam a játékra, mert meglep, hogy mennyire jól megy. Már ahhoz képest, hogy egyébként kifejezetten gyenge vagyok általában a Smash Bros-ban. Bár nem mondom, 1 játékos Classic-ot játszok Very Easy fokozaton, úgyhogy nem egy isteni szintű játékot kell elképzelni, de volt néhány kifejezetten bravúros támadásom, aminek örültem.

Egyébként mindig is nagyon hiányzott Mr. Game & Watch, mert a Brawl-ban egyik kedvenc karakterem, csak azért nem foglalkoztam vele komolyan, mert 1000 meccset kell megnyerni ahhoz, hogy ő meglegyen. Mr. Game & Watch az utolsó megnyitható karakter. És mivel az eddigi statisztikám kb. 550 lejátszott meccs (igen, nagyon keveset Smash Bros.-ozok), ezért úgy gondoltam, hogy még többen is hiányoznak, így nem foglalkoztam a játékkal komolyan. De aztán pár napja kedvet kaptam hozzá, és kifejezetten jól is ment a játék. Úgyhogy megcsináltam azt, hogy összevetettem, hogy hány karakter hiányzik még a megszerezhetők közül. Meglepetten konstatáltam, hogy már csak Mr. Game & Watch hiányzik, ezért elkezdtem más módon harcolni érte. Ugyanis úgy is meg kelet szerezni, ha Classic-ban mindegyik karakterrel végigmegyünk. A nehézségi szint mindegy. Úgyhogy erre gyúrtam rá. Megnéztem a trófeákat, hogy ki nincs még meg, kikkel kell végigmenni, hogy megkapjam Mr. Game & Watch-ot. Ahogy összeszámoltam, kiderült, hogy csak Zelda és Ness hiányzott... hát igen, pont az a két karakter, akivel tényleg keveset játszok. Zeldával még egész jól ment, vele egész jól szót értettem, Ness az, akit nem szeretek, mert általános szokásom, hogy ha zuhannék, akkor mindig a felső + B gombokkal akarok megmenekülni. Ezt Ness-nél alapból nem lehet megcsinálni, mert akkor PK Thunder támadása van, vagyis nagy szikrát (villámot) szór. Meg lehet egyébként csinálni, ha egy félkört rajzolunk a szikrával, és magát, Ness-t mintegy megtámadjuk vele. Ekkor irányíthatjuk felfelé, de azt külön meg kell tanulni. Nekem meg ez nem jön be. Ezért amikor lehet, kerülöm Ness-t. De most egy-két nagyobb hibától eltekintve egész jól sikerült, és bizony megjelent Mr. Game & Watch is, akivel meg kell harcolni, hogy játszható karakter legyen. És örömmel jelentem, hogy sikert arattam.

Így 2006. október 7-e után végre megvan az összes játszható karakter a Super Smash Bros. Melee-ben. Mert pont aznap vettem meg a játékot, amikor életemben először voltam AnimeConon még a Petőfi Csarnokban. És akkor mellette volt a bolhapiac, és volt egy fiatal srác, aki egy rakás videojátékot vitt ki eladásra. Nála találtam meg a Super Smash Bros. Melee-t. Még arra is emlékszem, hogy 6500 forint volt, megvolt a füzete is. A borító és a füzet spanyol nyelvű, de nem zavart. Na, és 15 év, 6 hónap, 8 nap után meglett mind a 11 plusz karakter, így játszható lett mind a 25 karakter. Egyszer mindennek eljön az ideje...

2022. április 14., csütörtök

Születésnapi kirándulás

Ma ünnepeltük a születésnapomat, ami szerencsére eléggé mozgalmas volt. Most ez a hét egyébként is eseménydús, mert hazajöttek a nővéremék látogatóba és nagyon örülök, hogy ők kifejezetten olyanok, hogy szeretnek eljárni mindenfelé. Több helyen is voltunk együtt, és ezt nagy örömmel veszem, mert az életem is egy kicsit eseménydúsabb így. Legalábbis ez a hetem mindenképp. Nekem meg egyedül nincs kifejezetten affinitásom eljárni helyekre, ezért most kihasználom a lehetőséget. Reggel megleptek egy kisebb tortával, valamint megkaptam születésnapomra a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t.

Ez az egyedüli játék, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ami megvolt régen, de eladtam, amikor meglett digitálisan. És most újra megvan, bár az örömöm nem felhőtlen, mert Nintendo Selects-es kiadás lett meg. Majd később gondoskodok róla. Magának a játéknak egyébként nagyon örülök, mert nagyon szeretem. És kicsit játszottam is vele, most is jó volt.

Eredetileg Szegedre akartunk átmenni, de végül Gyulára mentünk, mert voltak egyéb programok is mára, és így nem kell annyira autózni. Nem kifejezetten örültem neki, mert Gyuláról elég sok rossz emléket őrzök, kezdve a többszöri sikertelen fülműtétekkel (amit aztán csak Budapesten tudtak helyrehozni), plusz a gimnáziumi évek, amikre szintén nem emlékszem szívesen. De szerencsére az én helyzetem nem annyira súlyos, hogy pszichózisos állapotba kerüljek és hadakozzak az ellen, hogy Gyulára menjünk, inkább úgy voltam vele, hogy fordítsuk meg és gyűjtsünk szép emlékeket a városról. Ez így is lett, mert nagyon jól sikerült. A Gyulai Vár körül voltunk, először az Almási Kastélyt néztük meg. Itt nem mentünk be, csak a kávézójába ültünk be. A Várba viszont igen, de előtte felültünk a városnéző vasútra, amivel végigjártuk a várost. Azt kell mondjam, kifejezetten üdítő élmény volt így látni a várost, még annak a pontjait is, ahol annak idején nap mint nap sétáltam. Ezután mentünk be a várba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de annak ellenére, hogy kb. 20 km-re lakok a Gyulai Vártól most voltam belül életemben először. De hatalmas élmény volt. Nem is nagyon tudtam, hogy be lehet menni, meg nem is gondoltam volna, hogy valóságos történelmi kincseket rejt. Egy nagy restanciát pótoltam most azzal, hogy békés megyeiként végre bementem oda. Egy része kifejezetten az Alphen aan den Rijn-ben lévő Archeonra emlékeztetett. Aztán a nővérem fiával felmentünk a csigalépcsőn egészen a vár tetejéig, onnan láttuk be egész Gyulát. Illetve élek a gyanúperrel, hogy amikor kelet felé nézünk el, ott már Románia volt. Egyébként nem tudom, mennyire számít ez is restanciának, de Erdélyben sem voltam még soha, soha nem hagytam el kelet felé a magyar határt. Ja, és mielőtt bementünk volna a várba, a bejáratnál volt egy solymász, akinél két sólyom volt, és az rárepülhetett a kezedre. Természetesen a megfelelő kesztyűt feladták a jelentkező kezére, és a sólyom arra repült. Jó ötlet, de én nem éltem vele. Viszont a nővérem fia igen. Szombatonként tartanak solymászati bemutatót a várban, ahol reptetik is a madarakat.

Mielőtt hazaindultunk volna, beültünk a Hamburger Bárba enni. Ez is Gyulának egy emblematikus helye, amely már akkor bőven állt, amikor gimnáziumba jártam, de még előtte is jócskán. Én Gyros tálat ettem, nővérem és a fia egy-egy hamburgert. Nem volt rossz, bár csak én voltam a leginkább elégedett a kajámmal, nővéremék nem igazán. Ráadásul a monitor sem működött, mert nem mutatta a számot, hogy kész a rendelésünk. Nekünk kellett külön elmenni érte, az is a nővéremnek jutott az eszébe, hogy rákérdezhetnék, hogy mi a helyzet. Úgyhogy akármennyire is emblematikus hely, meg sokan voltak, hagy kívánnivalót maga után. Mindenesetre irány ezután haza.

A családban nem én vagyok az egyedüli ünnepelt április 14-én, hanem a bátyám is névnapos, ezért átmentünk hozzájuk grillezésre. Szerencsére ez is jól sikerült, általában jók szoktak lenni a családi összejövetelek. Meg aztán még hárman testvérek, plusz a nővérem fia meg a bátyám élettársa elmentünk a városligetbe sétálni meg beszélgetni. Illetve a közeli játszótéren én voltam a felelős nővérem fiának szórakoztatásáért. Aztán beesteledett, mentünk haza.

Ma ilyen mesélős kedvemben vagyok. ^^ Remélem több ilyenben lesz részem majd kint Hollandiában.

2022. április 10., vasárnap

DLC-bajnokságok 100%-ra

A héten átmentem egy másik Nintendo Switch Online családi programra, ahol megvannak a plusz szolgáltatások (Nintendo 64, Sega Mega Drive játékok, Mario Kart 8 Deluxe DLC bajnokságok, stb...). Nagyon jók a Mario Kart 8 Deluxe extra pályák, ha kicsit küzdelmesen is, de megcsináltam mind a kettőt Mirror-ig 60 pontos győzelemre.

Ezzel részemről megvan 100%-ra ez a két bajnokság. Nem törekszem arra, hogy 200cc-n is meglegyen, mert az már irreális. Ezzel teljesítettem a személyes elvárásomat. Ha a Mirror-ban is meg tudom csinálni maximálisra a bajnokságokat, akkor elégedett vagyok. Természeten fogom csinálni 200cc-n, ahogy tudom, igyekszem megcsinálni, ha ott is sikerül valami jó eredményt elérni, az már a (non) plus ultra!

2022. április 8., péntek

Megváltoztatott hely

Most jött az üzenet az Erasmus Koordinátortól, hogy nem Leidenbe neveznének, hanem Ede-be, és jelezzek vissza, ha elfogadom. Örömmel. Azért változtatnák meg, mert ott nem egyetem van, hanem valami főiskola, és ott nem annyira nehéz. Leidenbe inkább mesterszakosokat küldenek. Nekem azért jó, mert úgy gondolom, hogy a megfelelő ismeretanyagot Ede-ben is megkapom, ami elegendő lesz az alapszakos diplomához. Ha pedig nem olyan nagyok a követelmények, az csak az én életemet könnyíti meg. A krediteket ugyanúgy beszámítják ott is.

Meg lakhely szempontjából is szívesebben mennék oda. Ede Kelet-Hollandiában van, közel a német határhoz. Egyrészt szívesen átjárnék Németországba, meg abból a szempontból is van jobb helyen, hogy nem ott a legsűrűbben lakott régióban lennék Hollandiában. Keletebbre, de talán még inkább északra, nagyobb nyugalom van. Kisebb a népsűrűség és több a zöld terület.

Most már ennek fényében néztem szét, hogy hova mehetnék lakni. Mivel az lenne az ideális, hogy ősszel ne kelljen költözni, ezért Eindhoven nem jöhet szóba, mert kerülővel lehet onnan Ede-be eljutni. És hát ha valami nagyon drágává teszi Hollandiát, az a vasúti közelekedés. Nagyon drága ott a vonatjegy. Három nagyobb város jöhet szóba nyári munkakeresés szempontjából: Utrecht, Nijmegen vagy Arnhem. Utrecht azért lenne ideális, mert az földrajzilag Hollandia közepén van, így onnan könnyebben el tudok jutni bármerre. Bár az népsűrűség terén bukna, mert Utrecht tartomány a harmadik legnépesebb provincia Hollandiában. Nijmegen meg ott van keleten: jobbra nézek, ellátok Németországig. Arnhem-et egyáltalán nem ismerem, de gondolom, azzal se járhatok rosszul.

Határozottan azt gondolom, hogy jól jártam ezzel a váltással, remélem, hogy ténylegesen sikerül a környéken egy olyan helyet találni, ahol jól érzem magam.

2022. április 4., hétfő

Számvetés a múlttal

Úgy döntöttem, hogy megírom részletesebben, hogy mire jutottam magamban, miben látom a sorozatos sikertelenségek okát, amitől olyan nehezen tudok szabadulni. Lesznek utalások személyekre, de nem fogok senkit megemlíteni név szerint. Egyrészt a történet szempontjából irrelevánsak, másrészt, problémás lehet nekik, ha említésre kerülnek. Ezért igyekszek úgy írni róluk, hogy ne lehessenek beazonosíthatók. Ha eljut hozzájuk és felismerik magukat, az maradjon az ő titkuk.

A helyzet ugyanis az, hogy a múlt hét elején jutott eszembe, hogy az önállósodásra való igényem valójában nagyon régi, még 2006-ból gyökerezik. A sztori ott kezdődik, hogy 2005 decemberében kötötték be hozzánk az internetet. Már előtte is használtam komolyabban, de igazán csak akkor, amikortól otthon is elérhető lett az internet. Ekkor kezdtem el komolyabban jelen lenni fórumokon, használtam az MSN Messengert. Ekkor még csak magyar fórumokra voltam regisztrálva, ezért magyar barátokra tettem szert. Többekkel komolyabb barátságot kötöttem, az egyiküknek köszönhetően volt lehetőségem akkor először felutazni Budapestre, ugyanis megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk, beszélgetünk, játszunk, jól érezzük magunkat.

Ez a bizonyos 2006. július 14-i nap több szempontból is vízválasztó volt az életemben. Egyrészt ekkortól kezdtem el sűrűn feljárni Pestre. Ezelőtt ilyen 2-3-5 évente voltam egyszer, ha valamilyen nagy esemény volt. De ettől a naptól kezdve jöttek a baráti, közösségi összejövetelek, és olyan szinten nyílt ki számomra a világ, hogy az valami elképesztő. Ekkor éreztem meg életemben először Budapest erejét, hogy mennyivel másabb, mint bármelyik másik város Magyarországon. Hogy annyi lehetőség van, sokféle ember él, rengeteg helyre el lehet menni. Ez a fajta változatosság, ez az újdonság teljességgel lenyűgözött. Másrészt ennek a srácnak, akihez eljutottam, a lakókörnyezetét csodálatosan gyönyörűnek tartottam. A külvárosban lakott, egy új építésű házban, és maga a ház is nagyon tetszett, hogy teljesen szép és modern benne minden. A másik, ami rettenetesen tetszett benne, hogy kinéztem az ablakon és szinte kilométerekre elláttam. Én ilyet korábban nem tapasztaltam, ott nekem olyan szintű szabadságérzetem volt, mint talán soha előtte nem. És ez a kettő együtt hatalmas inspirációt adott arra, hogy önállósodjak, megvalósítsam magamnak ezt a jövőben. Budapestre akartam költözni, nekem ez lett az amerikai álmom. Bennem ugyanis egy furcsa kettősség van, mert egyrészt szeretem a nyüzsgést, meg a pörgést körülöttem. Az ha napközben megvan, az nagyon tud éltetni. Másrészt rettenetesen szeretem a nyugalmat, és azt akarom, hogy a lakóhelyem békés, nyugodt legyen. És végülis abban a lakókörnyezetben oly módon találtam meg a számításomat, hogy teljesen falusias volt a közeg: Autók alig jártak, a madarak éneke melengette a szívem, ugyanakkor felszállok a közeli buszra, és 20 perc alatt bent vagyok a városban.

Mindezek fényében következetesen tervezgettem is a jövőmet. Emlékszem, már 2007-től kértem a különböző hírleveleket Budapesten kiadó albérletekről, munkalehetőségekről. Csakhogy a helyzet az, hogy csak 2010-ben költözhettem ki Budapestre. Ez a 3-4 év meg elegendő idő ahhoz, hogy komoly változás álljon be, mint ahogy az jelen esetben is megtörtént. 2009-ben szerelmes lettem, de annyira, hogy életem második nagy szerelmét éltem meg akkor. És ez minden egyes jövőbeni tervemet felülírta. Az anyagi jellegű álmok egy az egyben törlődtek az elmémből, és már csak azért akartam Pesten élni, hogy vele lehessek, ha összejön a kapcsolat, együtt éljünk. Tehát az anyagi jellegű álmok helyét átvette a szerelem, az érzelmi biztonság iránti hatalmas vágy. Ez viszont azt hozta magával, hogy amikor Pestre költözhettem, ugyan volt lehetőségem dolgozni, de nagyon nehezen bírtam. Kiderült számomra, hogy azért, mert a munkahelyeken is kerestem valamiféle érzelmi biztonságot, amit a szerelemben kerestem, de az akkor nem adatott meg. A munkahelyi dolgokat egy darabig viseltem, mert tényleg olyan mértékű szerelmet éreztem, mint amit a Disney klasszikusok ábrázolnak. Hogy ha vannak is problémák, mire összejönnek, de a végére boldogan éltek, míg meg nem haltak. Érdekes belegondolni abba, hogy sokan elemezték a mai fiatal generáció irreális viszonyulását a szerelemhez, amit elméletek szerint a romantikus filmek és a szerelmes dalok adják meg. Nálam pont egy irreális, nem megvalósuló szerelem adta meg ezt a tökéletesen boldog jövőképet, amire a filmek és a dalok csak ráerősítettek. De valójában ugyanabban a csapdában éltem hosszú-hosszú éveken át, mint azok, akik elhiszik a Hollywood-i filmek által ábrázolt valóságot.

A másik érdekes dolog, amire rájöttem magam kapcsán, hogy már az én generációmra is azt mondják, kevés munkával akar nagyot mászni a ranglétrán, és a lehető leghamarabb vezetői pozícióban lenni. Én is ugyanebben voltam, csak érzelmi szempontból. Mert nem adtam alább, ezért senkit nem láttam meg, aki átvehette volna a helyét. Azért is ragaszkodtam hozzá ennyire, mert azt gondoltam, hogy a gyerekkori nehézségek után vele akar kárpótolni az élet, csak még nem jött el az ideje, várni kell. És én készséggel vártam. Persze, csináltam a magam dolgát, tehát komolyan kevesen tudtak arról, hogy mi játszódik le bennem. De évek kellettek, mire ténylegesen rájöttem arra, hogy hiába várok. Persze, egy páran mondták, hogy felejtsem el, mert reménytelen, de igazából a mai napig nem bántam meg, hogy nem hallgattam rájuk. Egyrészt, úgy gondolom, hogy ezt az utat magamnak kellett végigjárni. Talán attól égett ennyire belém ez az időszak, hogy magamtól jöttem rá végül, hogy ebből nem lehet semmi. Másrészt, volt egy-két olyan ember, akit meg se kérdeztem, de ők maguk eldöntötték, hogy megmondják nekem a tutit. Ezek az önjelölt segítők nagyon rányomták a bélyegét arra, hogy hogyan viszonyuljak a megmondóemberekhez. Azt a részét bánom egyébként, hogy annyira nagyon sokáig tartott, azt viszont nem, hogy a magam útját jártam, mert nekem a személyes tapasztalat sokszor többet számít, mint mások intő szava.

De a lényeg most azon van, hogy semmilyen jellegű anyagi álmom nem volt, amiért harcolhattam volna, amiért megérte volna kiállni a nehézségeket. Az érzelmi jellegű álmaim irreálisak voltak, anyagi jellegű semmilyen nem volt. Ez is azt hozta magával, hogy megviseltek, kis túlzással traumatizáltak a nehézségek a munkahelyeken, és valójában sokáig féltem dolgozni.

Óriási megkönnyebbülést okozott az, hogy ez így összeállt bennem és rájöttem dolgokra. Nyíltan kimondani, hogy hibáztam, és bánok bizonyos döntéseket. Nekem ez azért hozott megkönnyebbülést, mert ezek a gondolatok, érzések valójában mindig is ott motoszkáltak bennem, de el voltak nyomva. És most, hogy a felszínre törtek, ez iszonyatosan felszabadító érzés. Már ettől önmagában úgy érzem, hogy sokkal inkább agilis vagyok a munkára. És ha még lerendezek magamban még néhámy dolgot, összeállítok a fejemben egy részletes tervet a jövőre nézve, akkor még jobb lesz. Meggyőződésem, hogy ha van anyagi jellegű tervem, akkor sokkal könnyebb lesz viselni a nehézségeket. Erre a múlt hét közepe is ráerősített, ugyanis visszamentem arra a környékre, ahonnan elindult ez az egész budapesti álmom, és ugyanazok a kellemes érzések jártak át, mint 15 éve. Nagyon jó volt újra sétálni ott egyet. Ez visszaadta a régi értelmét az életemnek, határozottan azt érzem, hogy visszakerültem a jó útra. Úgy érzem, hogy ez nagy segítség lesz abban, hogy tudjak munkahelyeken teljesíteni, mert újra van távlati tervem. Csak ez már nem Budapestre szól, hanem Hollandiára. És ha párkapcsolat terén is lejjebb adok az igényeimből (ami nem azt jelenti, hogy mindent feladni), akkor újabb komoly lépést tettem azért, hogy egyenesbe jöjjön az életem.

Most értettem meg igazán, hogy mennyire fontos az anyagi és érzelmi jellegű terveket egyensúlyba hozni. Mind a kettőre szükség van, de mind a kettőt kordában kell tartani, mert ez is egy eleme a kiegyensúlyozott életnek. Ezért fogok küzdeni a jövőben.

Sikeres Erasmus pályázat

Ma közzé tették az Erasmus pályázat eredményét, és sikerült! Mehetek 2 félévet tanulni Leidenbe! Hihetetlen jó érzés, ez még akkor is nagy öröm, ha egyébként is nagy esély volt arra, hogy elnyerjem a pályázatot, mert egyrészt az évfolyamomból csak én jelentkeztem, másrészt meg elég jók a tanulmányi eredményeim, hogy tudjam, hogy nem a semmire nyújtom be a pályázatot. De nagyon jó érzés tudatosítani magamban, hogy fél lábbal már tényleg Hollandiában vagyok. Ott fogom befejezni a tanulmányaimat, onnan megcsinálom még, amit az itteni egyetemen kérnek, hogy meglegyen a diploma. És akkor én be is fejeztem a magyarországi tevékenységemet és végleg kint maradok. Főleg a tegnap este fényében, nekem már tényleg nincs semmi jövőképem Magyarországon. Túlságosan nyugati gondolkodású vagyok a magyarok többségéhez képest.

De most a lényeg az, hogy elkezdjem komolyan szervezni a holland kiköltözésemet. Azon gondolkodom, hogy érdemes-e már most albérletet keresni, és lefoglalni június 1-jére, egyáltalán le lehet-e, vagy várjak még vele? Illetve, mennyire vannak szakmai gyakorlati helyek, mert arra is van érvényes pályázatom. Elmentettem már egy pár weboldalt, ahol tudok Hollandiába gyakorlati helyet nézni. Biztos, hogy fogom keresni, de igazából azért nem idegeskedek rajta annyira, mert ha az nem jön össze, akkor futárkodni fogok. Kezdetnek az is megfelel, az is jó lesz majd elfoglaltságnak, és a nyelvet is fogom tudni gyakorolni általa is.

Abban biztos vagyok, hogy ott nagyon meg fogom tanulni a nyelvet. Tavaly is az volt, amikor kimentem Hollandiába, hallgattam a hollandok beszédét, csak lestem, hogy úristen, mikor fogok tudni ezekkel normálisan beszélgetni? O_O Aztán egy hónap után már egész jól ment. Egész jól értettem, hogy mit mondanak nekem, és jobban is tudtam válaszolni. És ha ott maradok, szinte biztosra vehető, hogy jobban fogok tudni hollandul, mint angolul. Leiden meg gyönyörű város, biztos, hogy sokat fogok ott sétálni.

És akkor most már úgy megyek vissza, hogy tudatosan fogom építeni a jövőmet, lépcsőfokról lépcsőfokra.

  1. Nyári szakmai gyakorlat + szobabérlés
  2. Leideni egyetem + szobabérlés
  3. Rendes munka + megfelelő anyagi helyzet esetén akár lakásbérlés
  4. Pénzt félretenni a jövőbeni tervekre + akár hitelre lakást venni
  5. Párkapcsolat + akár család (úgy érzem, két gyereket tudok felnevelni)

Ezt így nagyvonalakban. Persze sorrend bizonyos mértékig módosítható, például a párkapcsolat jöhet sokkal korábban is. Meg hát persze ezt az élet felülírhatja, de nagyjából 40 éves korom körülre tudom elképzelni, hogy akár gyerekem is lehet. Nagyon távlatinak tűnik ez a terv, de azért gondolkodok így, mert ahogy elgondolkodtam a múltamról, hogy hol követtem el hibát, az egyik az volt, hogy nem volt konkrét távlati tervem, ami miatt megérte volna viselni a nehézségeket. De erről majd később részletesebben.

2022. április 2., szombat

Ali Bakgor – In Your Eyes

Ritkán hallgatok trance, deep house jellegű zenét, legfőképp azért, mert nem jutnak el hozzám. Ebben a Radio 538 szombat esténként hallgatható Dance Department című műsorblokkja volt egyfajta áttörés, amikor komolyabban eljutottak hozzám az elektronikus zenék. És igazából nem bánom. Ez is olyan zenei stílus, amiben lehet kiemelkedőt alkotni, ahogy borzalmasat is. Hogy mitől lesz egy elektronikus zene nagyon jó, erre szeretnék most példát mutatni.

Spotify-on is összeállítanak lejátszási listákat az Dance Department-ben hallható dalokból, ott találtam meg ezt a dalt, így nem volt nehéz cím szerint beazonosítani. Ismerek egyébként néhány nagyon jó trance dalt, ezeket ha nagyon jól megírják, akkor nagyon érzelemdús, akár fájdalmas is lehet. És mivel döntő többségében dinamikusak ezek a dalok, ezért az érzelmek is erőteljesebbek, mintha aktívan megélné az előadó. És az ilyet nagyon szeretem. Szeretem azokat a dalokat, amelyekben tudok azonosulni az érzelmekkel, és azok erőteljesek, megéli az előadó. Ez egy ilyen dal.

Bár, hogy kit hívjak itt előadónak, azt ugyancsak nem tudom, mert Ali Bakgor csak remixelte a dalt, az énekesnő személye pedig nem nyilvános. Sőt, azt se tudom megállapítani, hogy ez a valódi énekhangja, vagy az is “szerkesztve” van? Az biztos, hogy nagyon szép az ének, nagyon jól kiemeli a zene hangulatát. A szöveget sajnos nem tudom jól kivenni, dalszöveget meg sehol nem találok. De az alapján, amit kihallok, két ember szoros kapcsolatáról szól, az összetartozásról. Akár meg van szerkesztve az ének, akár nem, nagyon tetszik. A zene is azt gondolom, hogy a nagyon jó lett. Tartalmas, gazdagon hangszerelt, ahogy hallgatom a Dance Department lejátszási listát kiemelkedik a többi dal közül. Tartalmas, ráadásul háttérzene dallama nagyon jól vezeti a főzene dallamát. És végig súlyos érzelmileg. Ha csak a címet nézem, olyan mintha a “szem a lélek tükre” mondást akarná kihangsúlyozni. Mert készült egy videó is a dalból, mely erről árulkodik.

Nem tudom, hogy ez kimeríti-e a videoklip fogalmát, de lényegében csak a lányt látjuk, neki is csak a szemei vannak megvilágítva. Jó érzékkel választották ki a lányt, tényleg erős a tekintete, de igazából egy tartalmasabb videoklipnek jobban örültem volna.

A kislemezre két dal került fel, van egy extended változata is.

Az Extended változat kapott egy hosszabb bevezető és egy hosszabb levezető zenét. Ezt tartom teljesnek. Szerintem a 3 perces dal csak a videokliphez készült, az Extended, 4 és fél perces változat az igazi.

Tehát ha valaki engem kérdez, ilyen egy kiváló trance dal. Az ének akár torzított, akár nem, nagyon szépen szól, a szöveg olyan, amilyen, a zenén van a lényeg. Abban tartalmas, gazdag, a maximálisat hozták ki. Egyszerűen nem tudom megunni, nagyon szeretem.

Ének: 7/10
Zene: 9/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Kiváló zene, rendkívül módon tartalmas
– Ha az ének és a szöveg is tartalmas lenne, a tökéletességet súrolná

90%

2022. április 1., péntek

Eheti szerzemények

Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.

Feelgood Family: Hajnali 3

A gyerekkorban megismert, akár szeretett zenét nemcsak azért érdemes hallgatni, mert nosztalgiától átitatva év(tized)eket repülhetünk vissza gondolatban az időben, hanem mintegy kvázi elszámolhatunk magunkkal oly módon, hogy felnőttként, kritikus füllel hallgatva a dalt, albumot, milyen érzést kelt bennünk? Ebből születhetnek kellemetlen érzések, ha valamit régen mámorral hallgattunk, de ma már inkább kínosan érezzük magunkat. Én szerencsésnek vallom magam, mert a gyerekkorban hallgatott dalok, albumok többségét ma is szívesen hallgatom. Nem feltétlen a minőség miatt, nem azt akarom kiemelni, hogy mennyire kifinomult ízlésem volt már gyerekként. Ennek leginkább önazonosság terén van jelentőssége, hogy ha a gyerekkorban hallgatott dalokat most is szívesen hallgatom, az azt jelenti számomra, hogy önazonos maradtam, és összességében olyan utat jártam be életemben, amiben szívesen benne vagyok. Bár azért nekem is kijárt az, hogy egy-egy régen hallgatott albumnál kellemetlenül éreztem magam, de talán soha nem éreztem magam annyira kínosan, mint amikor a Feelgood Family: Hajnali 3 című albumával révedtem vissza a gyerekkoromba.

A napokban szereztem meg ezt az albumot CD-n (annak idején kazettán volt meg), és különösen kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz ezt az albumot visszahallgatni, mert sokat hallgattam akkoriban, aztán mivel nem jött második album, ezért az idő előrehaladtával vesztett a jelentőségéből. Így lényegében szinte teljesen feledésbe merült nálam, így kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ezt az albumot huszonév múlva újra hallgatni. Mivel önmagában áll, ezért a magyar könnyűzenének egy apró kis darabkája ez az album. És hát ennyi év után újra hallgatni az albumot (1997 márciusi megjelenés) igazából hálás lehetek azért, hogy nincs folytatás, mert ez egy rettenetesen igénytelen album. A dalok együgyűek, a szöveg szinte mind csak a bulizásról, a szerelemről meg… szól még valamiről? Nem is. De erre kaptunk 13 dalt, plusz három remixet a végére.

  1. Intro
  2. I Feel Good
  3. Hajnali 3
  4. Ma éjjel buli van
  5. Várj!
  6. Repülj még
  7. Új világ
  8. Őrült nyár
  9. Hollywood-i álom
  10. I Don’t Know
  11. Tél és nyár
  12. Hé!
  13. Ha leszáll az éj (70’s Mix)
  14. I Feel Good (Extended Mix)
  15. Őrült nyár (Club Mix)
  16. Hollywood-i álom (’95 Mix)

Mindezt 64 percben… A háromtagú csapat neve is külön érdekesség, ugyanis van egy “Andi Feelgood” meg van egy “Daddy Feelgood” és egy “Uncle Feelgood”. Tehát ez egy csonka család, hiszen nincs “Mommy Feelgood”, meg akkor már lehetne egy “Aunt Feelgood” is. A szereposztás sem feltétlen tisztázott, bár az szerintem nyilvánvaló, hogy melyikük az “Andi Feelgood”, de hogy a két férfi közül melyik a Daddy és melyik az Uncle, ezt a nyilvánosság előtt nem deklarálták, úgyhogy ránk van bízva hogy osztjuk ki a szerepeket.

Ami a dalokat illeti, teljességgel követi a ’90-es évek Eurodance trendjeit. A két férfi rappel, a csaj pedig énekel. És hát egyiket sem a minősége miatt fogjuk szeretni. Andi az album tanúsága szerint ugyanis legfeljebb egy oktávnyi hangtartománnyal rendelkezik. Ha nem más énekelte fel helyette a dalokat (amire van esély, mert ezt a hangot sehol máshol nem hallottam), akkor azt lehet mondani, hogy alapvetően szép hangja van, kellemes hallgatni, de elég kicsi hangtartománnyal rendelkezik. A másik komoly baj nála, hogy semmit nem hiszek el neki abból, amit énekel. Mintha csak oda kényszerítették volna a mikrofonhoz, hogy itt a szöveg, ezt énekelje fel, és el van intézve. Mert egyáltalán nem hallatszik, hogy felhevült, hogy micsoda buliba került, és hogy annyira őrült ez a nyár, hogy hetedhét világra szól. Egyhangú az egész ének.

A rap meg… Ez az egyik legkínosabb része az albumnak, ugyanis borzalmas volt szembesülni azzal, hogy a rap Kozsó-színvonalú, de minden szinten. Rettenetes hallgatni, és az alkalmankénti szóviccek is annyira rosszak, mint amennyire Kozsóé voltak. A dalok szövegei meg tényleg csak a féktelen bulizásról szólnak, a szerelemről, a nyárról, és hogy merre visznek el az álmok. Amennyire figyeltem a külföldi Eurodance dalok szövegeit, arra lettem figyelmes, hogy ezek az álmok, és hogy általuk vár a végtelen, ez magyar sajátosság. Hiszen csak nekünk volt álomhajónk, csak nekünk nem érhet soha véget az éjjel. Ezen az albumon meg kaptunk egy Hollywood-i álmot. És ez valahol tényleg arról szól, amit már többen is elemeztek, hogy hát nekünk magyaroknak csak ennyi jutott: Egy panellakás, egy gyári munka, soha nem szabadulunk a mókuskerékből, de semmi gond, mert gondolatban elvisz az álomhajó, ahol az éjjel soha nem érhet véget. Ez az album meg egyenesen a Hollywood-i álommal kecsegtet, pedig emlékeim szerint az amerikai álom mítosza már a ’90-es évek második felére összedőlt. Az leginkább a ’80-as évek második végén, ’90-es évek elején volt minálunk általános a fiatalok körében, hogy Amerikába vágytak, vagy túlmisztifikálták az országot. A szöveg minőségére az is rátesz egy lapáttal, hogy amíg Andi énekli, hogy “Nekem hidd el, nem kell más, csak a szerelem!” Majd ugyanerre a srác rárappeli, hogy a “Hidd el, nekem nem kell más, csak minden héten, mindig más!” Tehát itt a szerelem fogalma kimerült abban, amiről az UFO énekelt a “Szerelemdoktor” című dalban, csak más aspektusban. És hogy mennyire “találó” a rap szöveg, arra jól reflektál a “Nem igaz, hogy vitamin az amfetamin!” szövegrész. Egyszerűen arról van szó, hogy mindent annak rendeltek alá, hogy jónak hangozzon a rap, jópofa legyen, de hogy mekkora állatságot mondanak, az már nem számít. Tehát ez az album minden szempontból kiválóan rámutat arra, hogy miért is volt annyira nyomorult Magyarországon az Eurodance a ’90-es években

Azért vannak jó pontjai is az albumnak, a zene azért eléggé korrekt lett. Csak a zene miatt hallgatható az album. A dallam rendben van, a hangszerelés is egész jó, az ének dallama is akármennyire is kis tartományban mozog, azért ki lehet jelenteni, hogy legalább a dallama jól hangzik. Mégsem menti meg az albumot, mert semmi innovatívat, semmi újdonságot nem tartalmaz. Nincs benne semmi olyan, amit ne hallottunk volna máshol, ami kiemelné az átlagból. Innovációról már csak azért sem lehet beszélni, mert egyrészt az “I Feel Good” dal a híres James Brown dal feldolgozása, és mint látható, a “Ha leszáll az éj” is ’70-es évekbeli hangszereléssel szól. És tényleg eléggé retro a hangzása. Úgyhogy ez az album arra is példa, hogy igaz az, hogy már a ’90-es években beindult a retro láz, a visszavágyódás a régi időkbe. Mintha önérzetesen megvallanák, hogy újat már ők sem tudnak kitalálni, ezért visszanyúlnak a ’70-es évekhez. A borítón is két különböző kocsi mellett pózolnak a csapattagok, egy Trabant és egy másik régi autó mellett. Nem tudom, melyik a másik, nem értek nagyon az autókhoz. De a Trabant-koncepciót már gyerekként sem értettem, hiszen mindig is úgy maradt meg az emlékezemben (ez volt az első autónk, szerencsére gyorsan lecseréltük egy Skoda Favoritra), hogy egy rendkívül kényelmetlen autó, ami majd egyszer beindul, ha ő is úgy gondolja.

A borító sem az igazi egyébként. A képek nagyjából rendben vannak, bár a retro kocsikkal tényleg nem tudok mit kezdeni. De egyébként fekete alapon van a szöveg fehérrel írva, a cím meg pirossal, meg az egész össze van zsúfolva. A retro-koncepció sem tetszik. Hála istennek, nem lett népszerű az album (még a MAHASZ albumeladási listára sem került fel), így nincs folytatás. Túléljük ezt az albumot, de tényleg nem kell ragozni. Kiváló cáfolata a “Régen minden jobb volt” frázisnak.

Ének: 3/10
Zene: 6/10
Szöveg: 2/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 4/10
Hangulat: 4/10

+ A zene egész jól hangzik.
– Minden másban igénytelen.

31%