Számvetés a múlttal

Úgy döntöttem, hogy megírom részletesebben, hogy mire jutottam magamban, miben látom a sorozatos sikertelenségek okát, amitől olyan nehezen tudok szabadulni. Lesznek utalások személyekre, de nem fogok senkit megemlíteni név szerint. Egyrészt a történet szempontjából irrelevánsak, másrészt, problémás lehet nekik, ha említésre kerülnek. Ezért igyekszek úgy írni róluk, hogy ne lehessenek beazonosíthatók. Ha eljut hozzájuk és felismerik magukat, az maradjon az ő titkuk.

A helyzet ugyanis az, hogy a múlt hét elején jutott eszembe, hogy az önállósodásra való igényem valójában nagyon régi, még 2006-ból gyökerezik. A sztori ott kezdődik, hogy 2005 decemberében kötötték be hozzánk az internetet. Már előtte is használtam komolyabban, de igazán csak akkor, amikortól otthon is elérhető lett az internet. Ekkor kezdtem el komolyabban jelen lenni fórumokon, használtam az MSN Messengert. Ekkor még csak magyar fórumokra voltam regisztrálva, ezért magyar barátokra tettem szert. Többekkel komolyabb barátságot kötöttem, az egyiküknek köszönhetően volt lehetőségem akkor először felutazni Budapestre, ugyanis megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk, beszélgetünk, játszunk, jól érezzük magunkat.

Ez a bizonyos 2006. július 14-i nap több szempontból is vízválasztó volt az életemben. Egyrészt ekkortól kezdtem el sűrűn feljárni Pestre. Ezelőtt ilyen 2-3-5 évente voltam egyszer, ha valamilyen nagy esemény volt. De ettől a naptól kezdve jöttek a baráti, közösségi összejövetelek, és olyan szinten nyílt ki számomra a világ, hogy az valami elképesztő. Ekkor éreztem meg életemben először Budapest erejét, hogy mennyivel másabb, mint bármelyik másik város Magyarországon. Hogy annyi lehetőség van, sokféle ember él, rengeteg helyre el lehet menni. Ez a fajta változatosság, ez az újdonság teljességgel lenyűgözött. Másrészt ennek a srácnak, akihez eljutottam, a lakókörnyezetét csodálatosan gyönyörűnek tartottam. A külvárosban lakott, egy új építésű házban, és maga a ház is nagyon tetszett, hogy teljesen szép és modern benne minden. A másik, ami rettenetesen tetszett benne, hogy kinéztem az ablakon és szinte kilométerekre elláttam. Én ilyet korábban nem tapasztaltam, ott nekem olyan szintű szabadságérzetem volt, mint talán soha előtte nem. És ez a kettő együtt hatalmas inspirációt adott arra, hogy önállósodjak, megvalósítsam magamnak ezt a jövőben. Budapestre akartam költözni, nekem ez lett az amerikai álmom. Bennem ugyanis egy furcsa kettősség van, mert egyrészt szeretem a nyüzsgést, meg a pörgést körülöttem. Az ha napközben megvan, az nagyon tud éltetni. Másrészt rettenetesen szeretem a nyugalmat, és azt akarom, hogy a lakóhelyem békés, nyugodt legyen. És végülis abban a lakókörnyezetben oly módon találtam meg a számításomat, hogy teljesen falusias volt a közeg: Autók alig jártak, a madarak éneke melengette a szívem, ugyanakkor felszállok a közeli buszra, és 20 perc alatt bent vagyok a városban.

Mindezek fényében következetesen tervezgettem is a jövőmet. Emlékszem, már 2007-től kértem a különböző hírleveleket Budapesten kiadó albérletekről, munkalehetőségekről. Csakhogy a helyzet az, hogy csak 2010-ben költözhettem ki Budapestre. Ez a 3-4 év meg elegendő idő ahhoz, hogy komoly változás álljon be, mint ahogy az jelen esetben is megtörtént. 2009-ben szerelmes lettem, de annyira, hogy életem második nagy szerelmét éltem meg akkor. És ez minden egyes jövőbeni tervemet felülírta. Az anyagi jellegű álmok egy az egyben törlődtek az elmémből, és már csak azért akartam Pesten élni, hogy vele lehessek, ha összejön a kapcsolat, együtt éljünk. Tehát az anyagi jellegű álmok helyét átvette a szerelem, az érzelmi biztonság iránti hatalmas vágy. Ez viszont azt hozta magával, hogy amikor Pestre költözhettem, ugyan volt lehetőségem dolgozni, de nagyon nehezen bírtam. Kiderült számomra, hogy azért, mert a munkahelyeken is kerestem valamiféle érzelmi biztonságot, amit a szerelemben kerestem, de az akkor nem adatott meg. A munkahelyi dolgokat egy darabig viseltem, mert tényleg olyan mértékű szerelmet éreztem, mint amit a Disney klasszikusok ábrázolnak. Hogy ha vannak is problémák, mire összejönnek, de a végére boldogan éltek, míg meg nem haltak. Érdekes belegondolni abba, hogy sokan elemezték a mai fiatal generáció irreális viszonyulását a szerelemhez, amit elméletek szerint a romantikus filmek és a szerelmes dalok adják meg. Nálam pont egy irreális, nem megvalósuló szerelem adta meg ezt a tökéletesen boldog jövőképet, amire a filmek és a dalok csak ráerősítettek. De valójában ugyanabban a csapdában éltem hosszú-hosszú éveken át, mint azok, akik elhiszik a Hollywood-i filmek által ábrázolt valóságot.

A másik érdekes dolog, amire rájöttem magam kapcsán, hogy már az én generációmra is azt mondják, kevés munkával akar nagyot mászni a ranglétrán, és a lehető leghamarabb vezetői pozícióban lenni. Én is ugyanebben voltam, csak érzelmi szempontból. Mert nem adtam alább, ezért senkit nem láttam meg, aki átvehette volna a helyét. Azért is ragaszkodtam hozzá ennyire, mert azt gondoltam, hogy a gyerekkori nehézségek után vele akar kárpótolni az élet, csak még nem jött el az ideje, várni kell. És én készséggel vártam. Persze, csináltam a magam dolgát, tehát komolyan kevesen tudtak arról, hogy mi játszódik le bennem. De évek kellettek, mire ténylegesen rájöttem arra, hogy hiába várok. Persze, egy páran mondták, hogy felejtsem el, mert reménytelen, de igazából a mai napig nem bántam meg, hogy nem hallgattam rájuk. Egyrészt, úgy gondolom, hogy ezt az utat magamnak kellett végigjárni. Talán attól égett ennyire belém ez az időszak, hogy magamtól jöttem rá végül, hogy ebből nem lehet semmi. Másrészt, volt egy-két olyan ember, akit meg se kérdeztem, de ők maguk eldöntötték, hogy megmondják nekem a tutit. Ezek az önjelölt segítők nagyon rányomták a bélyegét arra, hogy hogyan viszonyuljak a megmondóemberekhez. Azt a részét bánom egyébként, hogy annyira nagyon sokáig tartott, azt viszont nem, hogy a magam útját jártam, mert nekem a személyes tapasztalat sokszor többet számít, mint mások intő szava.

De a lényeg most azon van, hogy semmilyen jellegű anyagi álmom nem volt, amiért harcolhattam volna, amiért megérte volna kiállni a nehézségeket. Az érzelmi jellegű álmaim irreálisak voltak, anyagi jellegű semmilyen nem volt. Ez is azt hozta magával, hogy megviseltek, kis túlzással traumatizáltak a nehézségek a munkahelyeken, és valójában sokáig féltem dolgozni.

Óriási megkönnyebbülést okozott az, hogy ez így összeállt bennem és rájöttem dolgokra. Nyíltan kimondani, hogy hibáztam, és bánok bizonyos döntéseket. Nekem ez azért hozott megkönnyebbülést, mert ezek a gondolatok, érzések valójában mindig is ott motoszkáltak bennem, de el voltak nyomva. És most, hogy a felszínre törtek, ez iszonyatosan felszabadító érzés. Már ettől önmagában úgy érzem, hogy sokkal inkább agilis vagyok a munkára. És ha még lerendezek magamban még néhámy dolgot, összeállítok a fejemben egy részletes tervet a jövőre nézve, akkor még jobb lesz. Meggyőződésem, hogy ha van anyagi jellegű tervem, akkor sokkal könnyebb lesz viselni a nehézségeket. Erre a múlt hét közepe is ráerősített, ugyanis visszamentem arra a környékre, ahonnan elindult ez az egész budapesti álmom, és ugyanazok a kellemes érzések jártak át, mint 15 éve. Nagyon jó volt újra sétálni ott egyet. Ez visszaadta a régi értelmét az életemnek, határozottan azt érzem, hogy visszakerültem a jó útra. Úgy érzem, hogy ez nagy segítség lesz abban, hogy tudjak munkahelyeken teljesíteni, mert újra van távlati tervem. Csak ez már nem Budapestre szól, hanem Hollandiára. És ha párkapcsolat terén is lejjebb adok az igényeimből (ami nem azt jelenti, hogy mindent feladni), akkor újabb komoly lépést tettem azért, hogy egyenesbe jöjjön az életem.

Most értettem meg igazán, hogy mennyire fontos az anyagi és érzelmi jellegű terveket egyensúlyba hozni. Mind a kettőre szükség van, de mind a kettőt kordában kell tartani, mert ez is egy eleme a kiegyensúlyozott életnek. Ezért fogok küzdeni a jövőben.

Sikeres Erasmus pályázat

Ma közzé tették az Erasmus pályázat eredményét, és sikerült! Mehetek 2 félévet tanulni Leidenbe! Hihetetlen jó érzés, ez még akkor is nagy öröm, ha egyébként is nagy esély volt arra, hogy elnyerjem a pályázatot, mert egyrészt az évfolyamomból csak én jelentkeztem, másrészt meg elég jók a tanulmányi eredményeim, hogy tudjam, hogy nem a semmire nyújtom be a pályázatot. De nagyon jó érzés tudatosítani magamban, hogy fél lábbal már tényleg Hollandiában vagyok. Ott fogom befejezni a tanulmányaimat, onnan megcsinálom még, amit az itteni egyetemen kérnek, hogy meglegyen a diploma. És akkor én be is fejeztem a magyarországi tevékenységemet és végleg kint maradok. Főleg a tegnap este fényében, nekem már tényleg nincs semmi jövőképem Magyarországon. Túlságosan nyugati gondolkodású vagyok a magyarok többségéhez képest.

De most a lényeg az, hogy elkezdjem komolyan szervezni a holland kiköltözésemet. Azon gondolkodom, hogy érdemes-e már most albérletet keresni, és lefoglalni június 1-jére, egyáltalán le lehet-e, vagy várjak még vele? Illetve, mennyire vannak szakmai gyakorlati helyek, mert arra is van érvényes pályázatom. Elmentettem már egy pár weboldalt, ahol tudok Hollandiába gyakorlati helyet nézni. Biztos, hogy fogom keresni, de igazából azért nem idegeskedek rajta annyira, mert ha az nem jön össze, akkor futárkodni fogok. Kezdetnek az is megfelel, az is jó lesz majd elfoglaltságnak, és a nyelvet is fogom tudni gyakorolni általa is.

Abban biztos vagyok, hogy ott nagyon meg fogom tanulni a nyelvet. Tavaly is az volt, amikor kimentem Hollandiába, hallgattam a hollandok beszédét, csak lestem, hogy úristen, mikor fogok tudni ezekkel normálisan beszélgetni? O_O Aztán egy hónap után már egész jól ment. Egész jól értettem, hogy mit mondanak nekem, és jobban is tudtam válaszolni. És ha ott maradok, szinte biztosra vehető, hogy jobban fogok tudni hollandul, mint angolul. Leiden meg gyönyörű város, biztos, hogy sokat fogok ott sétálni.

És akkor most már úgy megyek vissza, hogy tudatosan fogom építeni a jövőmet, lépcsőfokról lépcsőfokra.

1. Nyári szakmai gyakorlat + szobabérlés
2. Leideni egyetem + szobabérlés
3. Rendes munka + megfelelő anyagi helyzet esetén akár lakásbérlés
4. Pénzt félretenni a jövőbeni tervekre + akár hitelre lakást venni
5. Párkapcsolat + akár család (úgy érzem, két gyereket tudok felnevelni)

Ezt így nagyvonalakban. Persze sorrend bizonyos mértékig módosítható, például a párkapcsolat jöhet sokkal korábban is. Meg hát persze ezt az élet felülírhatja, de nagyjából 40 éves korom körülre tudom elképzelni, hogy akár gyerekem is lehet. Nagyon távlatinak tűnik ez a terv, de azért gondolkodok így, mert ahogy elgondolkodtam a múltamról, hogy hol követtem el hibát, az egyik az volt, hogy nem volt konkrét távlati tervem, ami miatt megérte volna viselni a nehézségeket. De erről majd később részletesebben.

Ali Bakgor – In Your Eyes

Ritkán hallgatok trance, deep house jellegű zenét, legfőképp azért, mert nem jutnak el hozzám. Ebben a Radio 538 szombat esténként hallgatható Dance Department című műsorblokkja volt egyfajta áttörés, amikor komolyabban eljutottak hozzám az elektronikus zenék. És igazából nem bánom. Ez is olyan zenei stílus, amiben lehet kiemelkedőt alkotni, ahogy borzalmasat is. Hogy mitől lesz egy elektronikus zene nagyon jó, erre szeretnék most példát mutatni.

Spotify-on is összeállítanak lejátszási listákat az Dance Department-ben hallható dalokból, ott találtam meg ezt a dalt, így nem volt nehéz cím szerint beazonosítani. Ismerek egyébként néhány nagyon jó trance dalt, ezeket ha nagyon jól megírják, akkor nagyon érzelemdús, akár fájdalmas is lehet. És mivel döntő többségében dinamikusak ezek a dalok, ezért az érzelmek is erőteljesebbek, mintha aktívan megélné az előadó. És az ilyet nagyon szeretem. Szeretem azokat a dalokat, amelyekben tudok azonosulni az érzelmekkel, és azok erőteljesek, megéli az előadó. Ez egy ilyen dal.

Bár, hogy kit hívjak itt előadónak, azt ugyancsak nem tudom, mert Ali Bakgor csak remixelte a dalt, az énekesnő személye pedig nem nyilvános. Sőt, azt se tudom megállapítani, hogy ez a valódi énekhangja, vagy az is “szerkesztve” van? Az biztos, hogy nagyon szép az ének, nagyon jól kiemeli a zene hangulatát. A szöveget sajnos nem tudom jól kivenni, dalszöveget meg sehol nem találok. De az alapján, amit kihallok, két ember szoros kapcsolatáról szól, az összetartozásról. Akár meg van szerkesztve az ének, akár nem, nagyon tetszik. A zene is azt gondolom, hogy a nagyon jó lett. Tartalmas, gazdagon hangszerelt, ahogy hallgatom a Dance Department lejátszási listát kiemelkedik a többi dal közül. Tartalmas, ráadásul háttérzene dallama nagyon jól vezeti a főzene dallamát. És végig súlyos érzelmileg. Ha csak a címet nézem, olyan mintha a “szem a lélek tükre” mondást akarná kihangsúlyozni. Mert készült egy videó is a dalból, mely erről árulkodik.

Nem tudom, hogy ez kimeríti-e a videoklip fogalmát, de lényegében csak a lányt látjuk, neki is csak a szemei vannak megvilágítva. Jó érzékkel választották ki a lányt, tényleg erős a tekintete, de igazából egy tartalmasabb videoklipnek jobban örültem volna.

A kislemezre két dal került fel, van egy extended változata is.

Az Extended változat kapott egy hosszabb bevezető és egy hosszabb levezető zenét. Ezt tartom teljesnek. Szerintem a 3 perces dal csak a videokliphez készült, az Extended, 4 és fél perces változat az igazi.

Tehát ha valaki engem kérdez, ilyen egy kiváló trance dal. Az ének akár torzított, akár nem, nagyon szépen szól, a szöveg olyan, amilyen, a zenén van a lényeg. Abban tartalmas, gazdag, a maximálisat hozták ki. Egyszerűen nem tudom megunni, nagyon szeretem.

Ének: 7/10
Zene: 9/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Kiváló zene, rendkívül módon tartalmas
– Ha az ének és a szöveg is tartalmas lenne, a tökéletességet súrolná

90%

Eheti szerzemények

Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.

Feelgood Family: Hajnali 3

A gyerekkorban megismert, akár szeretett zenét nemcsak azért érdemes hallgatni, mert nosztalgiától átitatva év(tized)eket repülhetünk vissza gondolatban az időben, hanem mintegy kvázi elszámolhatunk magunkkal oly módon, hogy felnőttként, kritikus füllel hallgatva a dalt, albumot, milyen érzést kelt bennünk? Ebből születhetnek kellemetlen érzések, ha valamit régen mámorral hallgattunk, de ma már inkább kínosan érezzük magunkat. Én szerencsésnek vallom magam, mert a gyerekkorban hallgatott dalok, albumok többségét ma is szívesen hallgatom. Nem feltétlen a minőség miatt, nem azt akarom kiemelni, hogy mennyire kifinomult ízlésem volt már gyerekként. Ennek leginkább önazonosság terén van jelentőssége, hogy ha a gyerekkorban hallgatott dalokat most is szívesen hallgatom, az azt jelenti számomra, hogy önazonos maradtam, és összességében olyan utat jártam be életemben, amiben szívesen benne vagyok. Bár azért nekem is kijárt az, hogy egy-egy régen hallgatott albumnál kellemetlenül éreztem magam, de talán soha nem éreztem magam annyira kínosan, mint amikor a Feelgood Family: Hajnali 3 című albumával révedtem vissza a gyerekkoromba.

A napokban szereztem meg ezt az albumot CD-n (annak idején kazettán volt meg), és különösen kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz ezt az albumot visszahallgatni, mert sokat hallgattam akkoriban, aztán mivel nem jött második album, ezért az idő előrehaladtával vesztett a jelentőségéből. Így lényegében szinte teljesen feledésbe merült nálam, így kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ezt az albumot huszonév múlva újra hallgatni. Mivel önmagában áll, ezért a magyar könnyűzenének egy apró kis darabkája ez az album. És hát ennyi év után újra hallgatni az albumot (1997 márciusi megjelenés) igazából hálás lehetek azért, hogy nincs folytatás, mert ez egy rettenetesen igénytelen album. A dalok együgyűek, a szöveg szinte mind csak a bulizásról, a szerelemről meg… szól még valamiről? Nem is. De erre kaptunk 13 dalt, plusz három remixet a végére.

1. Intro
2. I Feel Good
3. Hajnali 3
4. Ma éjjel buli van
5. Várj!
6. Repülj még
7. Új világ
8. Őrült nyár
9. Hollywood-i álom
10. I Don’t Know
11. Tél és nyár
12. Hé!
13. Ha leszáll az éj (70’s Mix)
14. I Feel Good (Extended Mix)
15. Őrült nyár (Club Mix)
16. Hollywood-i álom (’95 Mix)

Mindezt 64 percben… A háromtagú csapat neve is külön érdekesség, ugyanis van egy “Andi Feelgood” meg van egy “Daddy Feelgood” és egy “Uncle Feelgood”. Tehát ez egy csonka család, hiszen nincs “Mommy Feelgood”, meg akkor már lehetne egy “Aunt Feelgood” is. A szereposztás sem feltétlen tisztázott, bár az szerintem nyilvánvaló, hogy melyikük az “Andi Feelgood”, de hogy a két férfi közül melyik a Daddy és melyik az Uncle, ezt a nyilvánosság előtt nem deklarálták, úgyhogy ránk van bízva hogy osztjuk ki a szerepeket.

Ami a dalokat illeti, teljességgel követi a ’90-es évek Eurodance trendjeit. A két férfi rappel, a csaj pedig énekel. És hát egyiket sem a minősége miatt fogjuk szeretni. Andi az album tanúsága szerint ugyanis legfeljebb egy oktávnyi hangtartománnyal rendelkezik. Ha nem más énekelte fel helyette a dalokat (amire van esély, mert ezt a hangot sehol máshol nem hallottam), akkor azt lehet mondani, hogy alapvetően szép hangja van, kellemes hallgatni, de elég kicsi hangtartománnyal rendelkezik. A másik komoly baj nála, hogy semmit nem hiszek el neki abból, amit énekel. Mintha csak oda kényszerítették volna a mikrofonhoz, hogy itt a szöveg, ezt énekelje fel, és el van intézve. Mert egyáltalán nem hallatszik, hogy felhevült, hogy micsoda buliba került, és hogy annyira őrült ez a nyár, hogy hetedhét világra szól. Egyhangú az egész ének.

A rap meg… Ez az egyik legkínosabb része az albumnak, ugyanis borzalmas volt szembesülni azzal, hogy a rap Kozsó-színvonalú, de minden szinten. Rettenetes hallgatni, és az alkalmankénti szóviccek is annyira rosszak, mint amennyire Kozsóé voltak. A dalok szövegei meg tényleg csak a féktelen bulizásról szólnak, a szerelemről, a nyárról, és hogy merre visznek el az álmok. Amennyire figyeltem a külföldi Eurodance dalok szövegeit, arra lettem figyelmes, hogy ezek az álmok, és hogy általuk vár a végtelen, ez magyar sajátosság. Hiszen csak nekünk volt álomhajónk, csak nekünk nem érhet soha véget az éjjel. Ezen az albumon meg kaptunk egy Hollywood-i álmot. És ez valahol tényleg arról szól, amit már többen is elemeztek, hogy hát nekünk magyaroknak csak ennyi jutott: Egy panellakás, egy gyári munka, soha nem szabadulunk a mókuskerékből, de semmi gond, mert gondolatban elvisz az álomhajó, ahol az éjjel soha nem érhet véget. Ez az album meg egyenesen a Hollywood-i álommal kecsegtet, pedig emlékeim szerint az amerikai álom mítosza már a ’90-es évek második felére összedőlt. Az leginkább a ’80-as évek második végén, ’90-es évek elején volt minálunk általános a fiatalok körében, hogy Amerikába vágytak, vagy túlmisztifikálták az országot. A szöveg minőségére az is rátesz egy lapáttal, hogy amíg Andi énekli, hogy “Nekem hidd el, nem kell más, csak a szerelem!” Majd ugyanerre a srác rárappeli, hogy a “Hidd el, nekem nem kell más, csak minden héten, mindig más!” Tehát itt a szerelem fogalma kimerült abban, amiről az UFO énekelt a “Szerelemdoktor” című dalban, csak más aspektusban. És hogy mennyire “találó” a rap szöveg, arra jól reflektál a “Nem igaz, hogy vitamin az amfetamin!” szövegrész. Egyszerűen arról van szó, hogy mindent annak rendeltek alá, hogy jónak hangozzon a rap, jópofa legyen, de hogy mekkora állatságot mondanak, az már nem számít. Tehát ez az album minden szempontból kiválóan rámutat arra, hogy miért is volt annyira nyomorult Magyarországon az Eurodance a ’90-es években

Azért vannak jó pontjai is az albumnak, a zene azért eléggé korrekt lett. Csak a zene miatt hallgatható az album. A dallam rendben van, a hangszerelés is egész jó, az ének dallama is akármennyire is kis tartományban mozog, azért ki lehet jelenteni, hogy legalább a dallama jól hangzik. Mégsem menti meg az albumot, mert semmi innovatívat, semmi újdonságot nem tartalmaz. Nincs benne semmi olyan, amit ne hallottunk volna máshol, ami kiemelné az átlagból. Innovációról már csak azért sem lehet beszélni, mert egyrészt az “I Feel Good” dal a híres James Brown dal feldolgozása, és mint látható, a “Ha leszáll az éj” is ’70-es évekbeli hangszereléssel szól. És tényleg eléggé retro a hangzása. Úgyhogy ez az album arra is példa, hogy igaz az, hogy már a ’90-es években beindult a retro láz, a visszavágyódás a régi időkbe. Mintha önérzetesen megvallanák, hogy újat már ők sem tudnak kitalálni, ezért visszanyúlnak a ’70-es évekhez. A borítón is két különböző kocsi mellett pózolnak a csapattagok, egy Trabant és egy másik régi autó mellett. Nem tudom, melyik a másik, nem értek nagyon az autókhoz. De a Trabant-koncepciót már gyerekként sem értettem, hiszen mindig is úgy maradt meg az emlékezemben (ez volt az első autónk, szerencsére gyorsan lecseréltük egy Skoda Favoritra), hogy egy rendkívül kényelmetlen autó, ami majd egyszer beindul, ha ő is úgy gondolja.

A borító sem az igazi egyébként. A képek nagyjából rendben vannak, bár a retro kocsikkal tényleg nem tudok mit kezdeni. De egyébként fekete alapon van a szöveg fehérrel írva, a cím meg pirossal, meg az egész össze van zsúfolva. A retro-koncepció sem tetszik. Hála istennek, nem lett népszerű az album (még a MAHASZ albumeladási listára sem került fel), így nincs folytatás. Túléljük ezt az albumot, de tényleg nem kell ragozni. Kiváló cáfolata a “Régen minden jobb volt” frázisnak.

Ének: 3/10
Zene: 6/10
Szöveg: 2/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 4/10
Hangulat: 4/10

+ A zene egész jól hangzik.
– Minden másban igénytelen.

31%

Repülőjegy Hollandiába

Most már komolyabban nézegetem repülőjegy árakat Hollandiába, mivel nagyjából akkor tervezek visszamenni, mint tavaly, vagyis május 30-a körül. Így időszerű, ha olcsóbban akarok visszamenni. Eleinte igencsak megrémültem, mert pont 30-án 30.000 forint körül volt repülőjegy Eindhovenbe. Fel is merült bennem, hogy persze, mindennek robban az ára, de akkor nekem is tényleg alaposan be kell nyúlnom a pénztárcámba, ha vissza akarok térni és új életet kezdeni? Május 31-ére is drága volt a jegy, de aztán jött a nagy meglepetés, ugyanis júniusra mintha valami fonalat vágtak volna el... Június 1-jén már 5.690 forintért lehet Eindhoven-be utazni. Hát, nagyot néztem, nem is hagytam ki a lehetőséget, megvettem a repülőjegyet! Ilyen jó áron biztos, hogy nem fogok jegyet találni, ennyiért még úgy is megéri, ha valamiért nem jönne össze az út, és le kell mondjam. De nagyon nem szeretném. Rettenetesen örültem neki, most olyan időket élünk, hogy minden ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy sikerült ilyen olcsón találni jegyet.

Nagyon izgatott vagyok, nagyon várom. Néhány dologgal sikerült elszámolnom magammal, hogy miért nem sikerült tavaly, ezeket nagyon remélem, hogy tudom hasznosítani. Erről lehet, hogy írok majd később részletesebben.

Go_A: Shum

Egy Eurovíziós Dalfesztivál nemcsak arra lehet jó alkalom, hogy egy ország, vagy annak együttese bemutatkozzon, hanem akár arra is, hogy bemutassák a maguk kultúráját. Ki oly módon, hogy, hogy a saját nyelvén énekel, ki úgy, hogy saját stílust, akár saját országának népzenei elemeit mutatja be. Ukrajna élen jár ebben, és tavaly is egy kiváló dallal jelentkeztek, ezt szeretném kicsit részletesebben bemutatni.

Már tavaly felfigyeltem a dalra, és akkor azt gondoltam, hogy ha Ukrajna nyer, akkor egy olyan dal fog nyerni, mely emeli az egész Eurovízió színvonalát. Mert hát persze, terjednek mindenféle összeesküvés-elméletek a versenyről, hogy mik zajlanak a háttérben. És mivel láttam is valóságalapját, ezért sokáig nem is foglalkoztam a versennyel. De tavaly felfedeztem magamnak, hogy ha elengedjük a dalfesztivál cukormázas cirkuszát és dobjuk gondolatban az összeesküvés-elméleteket, akkor azért nagyon is megéri figyelemmel követni, hogy nagyszerű dalokkal találkozzunk. Hiszen ha nincs az Eurovízió, akkor soha nem találkozok Go_A: Shum című dalával és egy igazi mesterművel lettem volna szegényebb.

Lényegében ugyanazt a modern zenei elemekkel fűszerezett népzenét művelik, mint amit nálunk a Nox művelt, csak egy fokkal magasabb nívón. Az megáll, hogy a mi Péter-Szabó Szilviánk is ugyanúgy kiválóan énekel, mint a Go_A énekesnője, viszont a Go_A zenéje, stílusa sokkal inkább érződik sajátnak. És valahogy az egész sokkal jobban él. Persze van is miért élnie, egy fordítást olvasva (ukránul mégsem tudok) ez egy tavaszváró dal, mintegy megidézi a tavaszt, hogy ébredjen a természet, vele az emberek is. Mivel semennyire nem ismerem az ukrán kultúrát és hagyományokat, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyi a népzenei, népdalokhoz kötődő elem a szövegben, de gyanítom, hogy van köze hozzá, mert konkrétan a “Shum” címet sem lehet lefordítani, tehát sejthetően egy ukrán hagyományhoz köthető, akár egy mítoszhoz is.

Az biztos, hogy az énekesnő csodálatosan énekel. Van ereje, energiája, tele van érzelemmel, hallatszik, hogy nagyon is átérzi azt, amiről énekel. A zene pedig fantasztikus. Nagyon jól megtalálták a harmóniát a szintetizátor és a népzenei elemek között. És nekem különösen bejön, aki nem elkötelezettje egyik zenei stílusnak sem, így ha több műfajt kevernek, abból jó eséllyel számomra valami jó születik, főleg, ha ízlésesen van vegyítve. Itt ebből a szempontból kiváló munkát végeztek. Olyan szinten él az egész együtt, hogy az valami hihetetlen. A gyorsuló zenét is a természet, a nép ébredésének tudom be.

Nagyon jó iránynak tartom a könnyűzene ily módon történő megújítását, mert így nemcsak valami új dolgot kapunk, amit eddig kevesen műveltek komolyan, ezáltal, innovatívnak hat, hanem mert betekintést nyerünk az adott ország hagyományaiba is. Erre a Go_A kiváló példa. Meg hát persze, most a háború is felértékeli a dalt, ugyanis valahányszor hallgatom ezt a dalt, mindig oda jutok magamban, hogy egy olyan ország, melynek népétől egy ilyen zene kitelik, az egyszerűen nem akarhat rosszat.

Ének: 10/10
Zene: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Mert napjainkban is születnek mesterművek
– Talán a hangszerelés lehetne egy kicsivel gazdagabb

95%

Froukje: Uitzinnig

A múlt héten jelentette meg második EP-jét Froukje, melyre rákerült az első EP óta kiadott új dalok, illetve néhány új is helyet kapott melléjük. Kíváncsian vártam, mert a két új dal határozott fejlődésről adott tanúbizonyságot, és hogy vajon a többi dal is követi-e a fejlődés vonalát?

Örömmel közölhetem, hogy igen, Froukje: Uitzinnig EP-je lényegesen jobb lett, mint a Licht en Donker. Egyre jobb zenéket ír, több szerepet kap a dalokban a zene, gazdagabb is a dalok hangszerelése. A szövegek is gazdagabb érzelemvilágról árulkodnak, Froukje is szebben énekel. Ahogy az előző EP-re, úgy erre is 6 dal került fel.

1. Uitzinnig
2. Zonder Gezicht (feat. S10)
3. Een Man Die Nooit Meer Huilt
4. Niets Tussen
5. Een Teken
6. Liever Met Jou

Nem is kertel, már az Uitzinnig is egy eszelősen erős dal, már az első másodpercekben éreztem, hogy ez a kiadvány az eddigieknél csak jobb lehet. Áradt az energia, Froukje nagyon elemében van. Külön érdekesség a Zonder Gezicht, melyet duettben, a zenét hozzá hasonlóan magas színvonalon művelő énekesnővel, S10-nel közösen énekelt fel. Amikor Froukje a Twitter oldalán közzé tette a dallistát és láttam, hogy lesz egy közös dala S10-nel, egyből tudtam, hogy nem fogják alább adni, és valami nagy durranás lesz abból a dalból, és tényleg! Nagyon erős, energikus, mind a ketten nagyon jól énekelnek. A dalból videoklip is készült.

Arc nélküli táborozás, amit elmosott az eső, de a többi dal is új színt hoz Froukje repertoárjába. Viszont nem tökéletes az EP, mert több dalra is áll, amit az “Een Teken” kapcsán korábban megjegyeztem, hogy nem fejezi be a dalt. Az kétségtelenül előny, hogy jobb dalokat ír, gazdagabban hangszereli, de nem ír teljes dalt. Több dalnál is azt éreztem, hogy megáll félúton, nincs befejezve a dal. Szerencsére Froukje tartalommal tölti meg a dalait, ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az a 2-3 perces időkeret, melyben megírja a dalokat, nem elég. A dalainak nagyrésze legalább 4 perces lehetne, mert akkor mondaná el a mondanivalóját a maga teljességében. És ez még nem is feltétlen számít negatív kritikának, hiszen az, hogy tartalommal tölti meg a dalait, az kétségtelenül a zeneszerzői kvalitásait dicséri. Hallani, érezni, hogy nemcsak kitanulta a zeneszerzés fortélyait, hanem beleteszi a saját egyéniségét a dalaiba, aminek köszönhetően, ha csak megszólalnak az első dallamok, már tudni, hogy az csakis és kizárólag Froukje lehet és senki más, és ez a dicséretére válik. Ugyanakkor lehetne abban is egyedi, hogy hosszabb dalokat ír, hogy azok teljesek legyenek.

De az biztos, hogy Froukje tud énekelni és zenét szerezni. És csak bíztatni tudom, hogy írjon, írjon minél több dalt. Froukje a helyén van azzal, hogy énekel, dalaival csak gazdagabbá teszi a holland könnyűzenét. Erre ez az EP is bizonyíték, hiszen erősek, energikusak a dalok, és az, hogy jobb dalokat ír, bizonyíték arra, hogy ha javít a hiányosságain, akkor egy nagyszerű énekesnő lesz a jövőben. A képességei megvannak rá, az már csak rajta múlik, hogy mennyire aknázza ki azokat. Az irány nagyon jó.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 8/10
Hangulat: 8/10

+ Nagy fejlődés az előző EP-hez képest
– A dalok nagyja befejezetlen

83%

Rádiós emlékek

Mostanában többet hallgatok zenéket a '90-es évekből, köszönhetően annak, hogy sikerült megszerezni a Dance Action 4. albumot CD-n, illetve láttam, hogy digitális formában elérhető lett néhány más album is a Dance Action szériából. Ezek most több szempontból is nosztalgiázásra késztetnek, ugyanis több emléket is visszahoztak gyerekkoromból, amikre jó érzésekkel gondolok vissza.

Az egyik legérdekesebb, hogy most találtam meg egy olyan dalt, amit szerettem annak idején gyerekkoromból, de soha nem tudtam, hogy ki az előadója, és mindig vártam, hogy megszólaljon, mégpedig ez:

Az az érdekes, hogy nem azonnal ugrott be, hogy ezt a számot nagyon szerettem annak idején, hanem fokozatosan jött elő a tudattalanomból. Mert ugye a '90-es években nem voltak olyan rádiók, melyek mutatták volna, hogy éppen mi szól (internet meg csak mutatóban volt...), így akkor a szerencsén múlt, hogy bemondja-e a műsorvezető, hogy melyik dal szólt, vagy nem. Emlékszem, jó néhány dalnál reménykedtem abban, hogy a végén megtudom, hogy mi fog szólni. Csináltam én is olyat, hogy üres kazettákra vettem fel azokat a dalokat, amiket szerettem, aztán visszahallgattam őket. Nem mindegyiknek tudtam a címét, így a hozzá járt borító, amire lehetett írni, egy része üres maradt. És beugrott, hogy ezt a dalt nagyon szerettem, de valamiért ritkán adták csak a rádiók, így emlékeim szerint ez volt az egyik olyan dal, ami "elveszett" nálam. És még mostani fejemmel is azt mondom, hogy az akkori Eurodance átlagos nívójához képest ez egy nagyon jó dal.

Gyerekkoromban egyébként helyi rádiót hallgattam, méghozzá azt, amelyik Békéscsabán elsőként kezdte meg a regionális működését. Ez az FM 88,9 MHz-en volt, az volt az érdekessége, hogy ezen a frenvencián nem egy, hanem három rádió szólt napszaktól függően:

• START Rádió 1:45-13:45
• Róna Rádió 13:45-19:45
• FBI Rádió 19:45-1:45

Ez volt az első olyan frekvencia, ahol 24 órán keresztül szólt rádió. Nem sokkal később indult be a Csaba Rádió az FM 104,00 MHz-en, de az sokáig csak 14:00-24:00 között szólt. Nálunk mindig a 88,9 MHz három rádiójának egyike szólt, és mivel nagyon sokat hallgattam, ezért nagyon képben voltam a '90-es évek zenei aktualitásaival. Ráadásul a START Rádió és az FBI Rádió ugyanarról a stúdióról sugárzott, a Derkovits sornál levő Ifjúsági ház 5. emeltén volt volt a stúdió. Az épület ma már nem áll, helyére került a Csabagyöngye Kulturális Központ, de azért emlékszem pontosan arra, hogy hol volt, mert volt lehetőségem többször is bemenni oda. Ugyanis rendszeres betelefonálója voltam a rádiónak. Vagy a kívánságműsorban kértem egy számot, vagy telefonos játékban vettem részt, alkalmanként sikerrel. És a nyereményekért mentem be a stúdióba. Egy idő után már szinte ismerősként fogadtak, egyszer körbe is vezettek, megmutatták, hogy működik a rádió. Ott láttam élőben először keverőpultot, rádiós mikrofont, meg azt a rengeteg CD-t, amit a dalok lejátszására használtak. A keverőpult használatából természetesen semmit nem értettem, de élmény volt számomra élőben látni, és egy kicsit figyelni, hogy használják. Ami a betelefonálást illeti, később már annyira ismert lettem a környéken, hogy többen is jelezték, hogy hallották, megint kértem egy számot, vagy megint játszottam és nyertem. Már akkor is zavarban voltam, ezek most is kellemes emlékek, és tökre jó érzés fogott el, hogy eszembe jutottak. Egyébként külön izgalmas dolog volt a betelefonálás, mert hát természetesen többen is akartak játszani, vagy dalt kérni, ezért az esetek többségében foglalt volt a vonal. Az már önmagában siker volt, ha kicsöngött a telefon.

Leginkább a START Rádiót és az FBI Rádiót szerettem. A Róna Rádió némileg más volt, mert egyrészt a stúdiója is máshol volt (Valahol a Bartók Béla úton, de ezt már nem tudom pontosan visszaidézni. Talán valamelyik tízemeletes tömb egyik lakásában alakítottak ki stúdiót), illetve a zenei kínálat is némileg másabb volt. Ez elsősorban az egyik műsorvezetőnek köszönhető, akinek nevére még most is emlékszem: Adamik Tibor volt, aki mindig hozta a saját stílusának megfelelő zenét. Ezért általa sok egyedi dalt hallgathattunk a rádióban, amit sehol máshol nem. Ezt az én gyerekfejem akkoriban nemigen tudta értékelni, mert elvoltam az akkori trendekkel. Néha hallgattam, de ezen kívül semmi. Ma már azt mondom, hogy nagyra értékelem, hogy annak idején hozott valami újat, valami egyedit. Pont emiatt jegyeztem meg a nevét.

Ez volt az a rádió, amit nagyon sokat hallgattam. Reggel, ha felkeltem, ezzel a rádióval készültem iskolába, napközben is sokat szólt, este is ezzel a rádióval mentem aludni. Úgyhogy gyerekkorom egy része volt, és kifejezetten jó érzés erre visszagondolni.

A másik emlék meg a Dance Action-ben hallható dalok kapcsán, hogy néhány olyan dalt is itt fedeztem fel, amik az 1997-es Játék Határok Nélkül egyik játéka alatt szóltak. És valami hihetetlen volt ezekre is visszaemlékezni. Megvannak most is az egyes adások a 128 GB-os Philips Pen Drive-omon, néha most is visszanézem és érdekes ezeket a dalokat felfedezni. De annyit láttam már, főleg az 1997-es Játék Határok Nélkül elődöntőit (mert ez az abszolút kedvenc évadom), hogy már pontosan meg tudom mondani, hogy melyik játék alatt melyik zene szólt.

Úgyhogy most egy kicsit élek a '90-es években, aztán visszatérek a jelenbe. Hiszen itt is vannak csodák, amik megszépítik a mindennapjaimat.

Dance Action 4

Szól egy legenda arról, hogy a ’90-es évek elején Németországból és Hollandiából a disco zene egy új irányzata indult el. Ezt valaki Eurodance-nek nevezte el. A név pedig teljesen helyén való, hiszen nemcsak hogy Európából származik, de úgy söpört végig az egész kontinensen, mint egy pusztító járvány. Sokak számára tényleg pusztító volt ez a zene. Uralták a rádiókat az Eurodance slágerek, a korszak fiataljai ezekre táncoltak a diszkókban. Talán a 2 Unlimited nevű együttestől indult el ez az őrület, azóta egyre-másra képződtek az Eurodance formációk elsősorban Németországban és Hollandiában. De mi magyarok se maradtunk ki a jóból. Megkaptuk mi is a magunkét, és szólt is, jó magyaros stílusban. És ami a legmegdöbbentőbb, hogy ezek a dalok a mai napig élnek. “Régen minden jobb volt” elve mentén úgy táncolnak most is retro bulikon ezekre a dalokra, mintha a ’90-es évek elején a könnyűzenei életnek egy új, mindennél magasabb nívóját értük volna el.

Persze, a retro mindig is hódított, és az is általános, hogy ha új dalt írnak, valami régihez nyúlnak vissza forrásként. És igazából nem tartom helyesnek egy-egy zenei stílust teljes egészében ledegradálni, azt gondolom, hogy minden egyes zenei műfajt lehet magas színvonalon művelni, ahogy lehet pusztító módon is. Erre a Magyarországon népszerűvé vált Dance Action válogatásalbum-sorozat az ékes példa, melynek albumaira 18-20 dal került fel az aktuális dance trendekből. A sorozat 1995 elején indult el, majd 1998-ban felvásárolta az akkor magyar zenecsatorna a Z+, így Z+ Dance Action néven ment tovább a sorozat. Talán még a VIVA idején is ment sorozat, de az biztos, hogy nem sokkal a VIVA indulása után abbamaradt. A 4. album 1996 második felében jelent meg.

Egyébként jó válogatás, érdemes hallgatni, mert tényleg a Dance műfaj széles tárházával nosztalgiázhatunk. És vannak rajta kifejezetten kellemes dalok is. Például már gyerekként is nagyon szerettem a Los del Rio: Macarena című dalát, ami igazi meglepetés volt abból a szempontból, hogy két kiöltözött középkorú férfi énekelt a Latin pop stílusban egy mai füllel is kifejezetten szerethető dalt. Nekik csak ez az egy daluk volt ismert, de azzal generációk emlékezetébe égették magukat. Hasonló nívót képviselt a maga stílusában Robert Miles is, akiről szintén elmondható, hogy kár, hogy egy albuma, a Dreamland vált világszerte ismertté. Aztán tiszteletét teszi még a Mr. President is, amely együttes a Coco Jambóval söpört végig a világon. Erre az albumra egy későbbi daluk kapott helyet. De itt van a Captain Jack nevű formáció, mely leginkább az énekes matrózruhában való jelenléte okán vált emlékezetessé. A lányok nagy kedvence a Backstreet Boys is jelen van, a Fun Factory gyárában készült dalok ma is ugyanúgy igénytelennek hatnak, mint annak idején. Talán még Madonnánál is jobban kiárusította a szexet az “E-Rotic” nevű együttes, mely azon túl, hogy mindenféle férfinevek szerepeltek a dalaik címében, valami rá rímelő szöveggel, csak igénytelen dance slágerekre futotta tőlük, a csaj erőtlen nyögéseivel fűszerezve. De az tény, hogy a “Fred, come to bed”, “Fritz loves my tits” vagy a “Max don’t have sex with your ex” címek ötletesek voltak, de ennél többet nem lehetett várni tőlük. Külön érdekesség a Milli Vanilli által “felénekelt” dal, ide feldolgozás formájában került fel. Tudomásom szerint, ekkor már tudott volt, hogy a tagok csak tátogtak, és mások énekelték fel valójában a dalokat. Lehet, hogy pont annak az embernek az előadásában hallhatjuk itt a “Girl, You Know It’s True” című dalt, aki valójában felénekelte, hiszen alig hallható különbség a két változat között. Az biztos, hogy a Milli Vanilli-re nagyon csúnyán ráégett, hogy csak imposztorok, a két srác közül egyik sem volt képes elhelyezkedni a szórakoztatóiparban, hiába tanult meg mind a kettő énekelni. Csak az egyik él már, de ő sem találja a helyét a énekesként, a másiknak is halálig voltak problémái.

Ahogy utaltam rá korábban, nem vagyok ellene ennek a zenei stílusnak. Gyerekkoromban megvolt kazettán, akkor meghallgattam egy jó néhányszor, a CD-t a napokban sikertül megszerezni. Én is főleg nosztalgiától átitatva hallgatom ezeket a dalokat. Így egybe hallgatva őket azt gondolom, hogy egy tisztességes válogatásalbum. Számomra a jó dalok, felhúzzák a rosszakat, és inkább egy jó válogatásalbumnak gondolom. Természetesen senki ne az Eurodance-től várja a szórakoztatóipar megújulását, megváltását, hiszen ennek a stílusnak az a célja, hogy egyszerű zenével, szöveggel, esetleg énekesni tudó tagokkal szórakoztasson. A szövegek is mind az élet szépségeiről könnyedségéről szólnak, hogy minden ember egyenlő, és hogy milyen csodálatos ez a világ. Ha pszichológiai vagy antropológiai szakon lennék, kutatnám, hogy miért voltak ezek a dalok annyira népszerűek a ’90-es években. Mit szolgáltak az X generáció fiataljainak, hogy szerették ezeket a dalokat. Mi volt a készítők célja? Illetve nem is kell messzire mennem, hiszen holland szakosként kutathatnám, hogy miért volt ez a németalföldről származó zenei stílus messzeföldön híres. Meghallgatom egy párszor ezt az albumot, amíg kigondolom a választ.

Ének: 5/10

Zene: 6/10

Szöveg: 4/10

Hangszerelés: 8/10

Borító: 8/10

Hangulat: 7/10

+ Tisztességes válogatásalbum a ’90-es évek trendjeiből

– Ami akkor rossz volt, azt a retro-élmény se szépíti meg

68%