Go_A: Shum

Egy Eurovíziós Dalfesztivál nemcsak arra lehet jó alkalom, hogy egy ország, vagy annak együttese bemutatkozzon, hanem akár arra is, hogy bemutassák a maguk kultúráját. Ki oly módon, hogy, hogy a saját nyelvén énekel, ki úgy, hogy saját stílust, akár saját országának népzenei elemeit mutatja be. Ukrajna élen jár ebben, és tavaly is egy kiváló dallal jelentkeztek, ezt szeretném kicsit részletesebben bemutatni.

Már tavaly felfigyeltem a dalra, és akkor azt gondoltam, hogy ha Ukrajna nyer, akkor egy olyan dal fog nyerni, mely emeli az egész Eurovízió színvonalát. Mert hát persze, terjednek mindenféle összeesküvés-elméletek a versenyről, hogy mik zajlanak a háttérben. És mivel láttam is valóságalapját, ezért sokáig nem is foglalkoztam a versennyel. De tavaly felfedeztem magamnak, hogy ha elengedjük a dalfesztivál cukormázas cirkuszát és dobjuk gondolatban az összeesküvés-elméleteket, akkor azért nagyon is megéri figyelemmel követni, hogy nagyszerű dalokkal találkozzunk. Hiszen ha nincs az Eurovízió, akkor soha nem találkozok Go_A: Shum című dalával és egy igazi mesterművel lettem volna szegényebb.

Lényegében ugyanazt a modern zenei elemekkel fűszerezett népzenét művelik, mint amit nálunk a Nox művelt, csak egy fokkal magasabb nívón. Az megáll, hogy a mi Péter-Szabó Szilviánk is ugyanúgy kiválóan énekel, mint a Go_A énekesnője, viszont a Go_A zenéje, stílusa sokkal inkább érződik sajátnak. És valahogy az egész sokkal jobban él. Persze van is miért élnie, egy fordítást olvasva (ukránul mégsem tudok) ez egy tavaszváró dal, mintegy megidézi a tavaszt, hogy ébredjen a természet, vele az emberek is. Mivel semennyire nem ismerem az ukrán kultúrát és hagyományokat, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyi a népzenei, népdalokhoz kötődő elem a szövegben, de gyanítom, hogy van köze hozzá, mert konkrétan a “Shum” címet sem lehet lefordítani, tehát sejthetően egy ukrán hagyományhoz köthető, akár egy mítoszhoz is.

Az biztos, hogy az énekesnő csodálatosan énekel. Van ereje, energiája, tele van érzelemmel, hallatszik, hogy nagyon is átérzi azt, amiről énekel. A zene pedig fantasztikus. Nagyon jól megtalálták a harmóniát a szintetizátor és a népzenei elemek között. És nekem különösen bejön, aki nem elkötelezettje egyik zenei stílusnak sem, így ha több műfajt kevernek, abból jó eséllyel számomra valami jó születik, főleg, ha ízlésesen van vegyítve. Itt ebből a szempontból kiváló munkát végeztek. Olyan szinten él az egész együtt, hogy az valami hihetetlen. A gyorsuló zenét is a természet, a nép ébredésének tudom be.

Nagyon jó iránynak tartom a könnyűzene ily módon történő megújítását, mert így nemcsak valami új dolgot kapunk, amit eddig kevesen műveltek komolyan, ezáltal, innovatívnak hat, hanem mert betekintést nyerünk az adott ország hagyományaiba is. Erre a Go_A kiváló példa. Meg hát persze, most a háború is felértékeli a dalt, ugyanis valahányszor hallgatom ezt a dalt, mindig oda jutok magamban, hogy egy olyan ország, melynek népétől egy ilyen zene kitelik, az egyszerűen nem akarhat rosszat.

Ének: 10/10
Zene: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Mert napjainkban is születnek mesterművek
– Talán a hangszerelés lehetne egy kicsivel gazdagabb

95%

Froukje: Uitzinnig

A múlt héten jelentette meg második EP-jét Froukje, melyre rákerült az első EP óta kiadott új dalok, illetve néhány új is helyet kapott melléjük. Kíváncsian vártam, mert a két új dal határozott fejlődésről adott tanúbizonyságot, és hogy vajon a többi dal is követi-e a fejlődés vonalát?

Örömmel közölhetem, hogy igen, Froukje: Uitzinnig EP-je lényegesen jobb lett, mint a Licht en Donker. Egyre jobb zenéket ír, több szerepet kap a dalokban a zene, gazdagabb is a dalok hangszerelése. A szövegek is gazdagabb érzelemvilágról árulkodnak, Froukje is szebben énekel. Ahogy az előző EP-re, úgy erre is 6 dal került fel.

1. Uitzinnig
2. Zonder Gezicht (feat. S10)
3. Een Man Die Nooit Meer Huilt
4. Niets Tussen
5. Een Teken
6. Liever Met Jou

Nem is kertel, már az Uitzinnig is egy eszelősen erős dal, már az első másodpercekben éreztem, hogy ez a kiadvány az eddigieknél csak jobb lehet. Áradt az energia, Froukje nagyon elemében van. Külön érdekesség a Zonder Gezicht, melyet duettben, a zenét hozzá hasonlóan magas színvonalon művelő énekesnővel, S10-nel közösen énekelt fel. Amikor Froukje a Twitter oldalán közzé tette a dallistát és láttam, hogy lesz egy közös dala S10-nel, egyből tudtam, hogy nem fogják alább adni, és valami nagy durranás lesz abból a dalból, és tényleg! Nagyon erős, energikus, mind a ketten nagyon jól énekelnek. A dalból videoklip is készült.

Arc nélküli táborozás, amit elmosott az eső, de a többi dal is új színt hoz Froukje repertoárjába. Viszont nem tökéletes az EP, mert több dalra is áll, amit az “Een Teken” kapcsán korábban megjegyeztem, hogy nem fejezi be a dalt. Az kétségtelenül előny, hogy jobb dalokat ír, gazdagabban hangszereli, de nem ír teljes dalt. Több dalnál is azt éreztem, hogy megáll félúton, nincs befejezve a dal. Szerencsére Froukje tartalommal tölti meg a dalait, ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az a 2-3 perces időkeret, melyben megírja a dalokat, nem elég. A dalainak nagyrésze legalább 4 perces lehetne, mert akkor mondaná el a mondanivalóját a maga teljességében. És ez még nem is feltétlen számít negatív kritikának, hiszen az, hogy tartalommal tölti meg a dalait, az kétségtelenül a zeneszerzői kvalitásait dicséri. Hallani, érezni, hogy nemcsak kitanulta a zeneszerzés fortélyait, hanem beleteszi a saját egyéniségét a dalaiba, aminek köszönhetően, ha csak megszólalnak az első dallamok, már tudni, hogy az csakis és kizárólag Froukje lehet és senki más, és ez a dicséretére válik. Ugyanakkor lehetne abban is egyedi, hogy hosszabb dalokat ír, hogy azok teljesek legyenek.

De az biztos, hogy Froukje tud énekelni és zenét szerezni. És csak bíztatni tudom, hogy írjon, írjon minél több dalt. Froukje a helyén van azzal, hogy énekel, dalaival csak gazdagabbá teszi a holland könnyűzenét. Erre ez az EP is bizonyíték, hiszen erősek, energikusak a dalok, és az, hogy jobb dalokat ír, bizonyíték arra, hogy ha javít a hiányosságain, akkor egy nagyszerű énekesnő lesz a jövőben. A képességei megvannak rá, az már csak rajta múlik, hogy mennyire aknázza ki azokat. Az irány nagyon jó.

Ének: 8/10
Zene: 8/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 8/10
Hangulat: 8/10

+ Nagy fejlődés az előző EP-hez képest
– A dalok nagyja befejezetlen

83%

Rádiós emlékek

Mostanában többet hallgatok zenéket a '90-es évekből, köszönhetően annak, hogy sikerült megszerezni a Dance Action 4. albumot CD-n, illetve láttam, hogy digitális formában elérhető lett néhány más album is a Dance Action szériából. Ezek most több szempontból is nosztalgiázásra késztetnek, ugyanis több emléket is visszahoztak gyerekkoromból, amikre jó érzésekkel gondolok vissza.

Az egyik legérdekesebb, hogy most találtam meg egy olyan dalt, amit szerettem annak idején gyerekkoromból, de soha nem tudtam, hogy ki az előadója, és mindig vártam, hogy megszólaljon, mégpedig ez:

Az az érdekes, hogy nem azonnal ugrott be, hogy ezt a számot nagyon szerettem annak idején, hanem fokozatosan jött elő a tudattalanomból. Mert ugye a '90-es években nem voltak olyan rádiók, melyek mutatták volna, hogy éppen mi szól (internet meg csak mutatóban volt...), így akkor a szerencsén múlt, hogy bemondja-e a műsorvezető, hogy melyik dal szólt, vagy nem. Emlékszem, jó néhány dalnál reménykedtem abban, hogy a végén megtudom, hogy mi fog szólni. Csináltam én is olyat, hogy üres kazettákra vettem fel azokat a dalokat, amiket szerettem, aztán visszahallgattam őket. Nem mindegyiknek tudtam a címét, így a hozzá járt borító, amire lehetett írni, egy része üres maradt. És beugrott, hogy ezt a dalt nagyon szerettem, de valamiért ritkán adták csak a rádiók, így emlékeim szerint ez volt az egyik olyan dal, ami "elveszett" nálam. És még mostani fejemmel is azt mondom, hogy az akkori Eurodance átlagos nívójához képest ez egy nagyon jó dal.

Gyerekkoromban egyébként helyi rádiót hallgattam, méghozzá azt, amelyik Békéscsabán elsőként kezdte meg a regionális működését. Ez az FM 88,9 MHz-en volt, az volt az érdekessége, hogy ezen a frenvencián nem egy, hanem három rádió szólt napszaktól függően:

• START Rádió 1:45-13:45
• Róna Rádió 13:45-19:45
• FBI Rádió 19:45-1:45

Ez volt az első olyan frekvencia, ahol 24 órán keresztül szólt rádió. Nem sokkal később indult be a Csaba Rádió az FM 104,00 MHz-en, de az sokáig csak 14:00-24:00 között szólt. Nálunk mindig a 88,9 MHz három rádiójának egyike szólt, és mivel nagyon sokat hallgattam, ezért nagyon képben voltam a '90-es évek zenei aktualitásaival. Ráadásul a START Rádió és az FBI Rádió ugyanarról a stúdióról sugárzott, a Derkovits sornál levő Ifjúsági ház 5. emeltén volt volt a stúdió. Az épület ma már nem áll, helyére került a Csabagyöngye Kulturális Központ, de azért emlékszem pontosan arra, hogy hol volt, mert volt lehetőségem többször is bemenni oda. Ugyanis rendszeres betelefonálója voltam a rádiónak. Vagy a kívánságműsorban kértem egy számot, vagy telefonos játékban vettem részt, alkalmanként sikerrel. És a nyereményekért mentem be a stúdióba. Egy idő után már szinte ismerősként fogadtak, egyszer körbe is vezettek, megmutatták, hogy működik a rádió. Ott láttam élőben először keverőpultot, rádiós mikrofont, meg azt a rengeteg CD-t, amit a dalok lejátszására használtak. A keverőpult használatából természetesen semmit nem értettem, de élmény volt számomra élőben látni, és egy kicsit figyelni, hogy használják. Ami a betelefonálást illeti, később már annyira ismert lettem a környéken, hogy többen is jelezték, hogy hallották, megint kértem egy számot, vagy megint játszottam és nyertem. Már akkor is zavarban voltam, ezek most is kellemes emlékek, és tökre jó érzés fogott el, hogy eszembe jutottak. Egyébként külön izgalmas dolog volt a betelefonálás, mert hát természetesen többen is akartak játszani, vagy dalt kérni, ezért az esetek többségében foglalt volt a vonal. Az már önmagában siker volt, ha kicsöngött a telefon.

Leginkább a START Rádiót és az FBI Rádiót szerettem. A Róna Rádió némileg más volt, mert egyrészt a stúdiója is máshol volt (Valahol a Bartók Béla úton, de ezt már nem tudom pontosan visszaidézni. Talán valamelyik tízemeletes tömb egyik lakásában alakítottak ki stúdiót), illetve a zenei kínálat is némileg másabb volt. Ez elsősorban az egyik műsorvezetőnek köszönhető, akinek nevére még most is emlékszem: Adamik Tibor volt, aki mindig hozta a saját stílusának megfelelő zenét. Ezért általa sok egyedi dalt hallgathattunk a rádióban, amit sehol máshol nem. Ezt az én gyerekfejem akkoriban nemigen tudta értékelni, mert elvoltam az akkori trendekkel. Néha hallgattam, de ezen kívül semmi. Ma már azt mondom, hogy nagyra értékelem, hogy annak idején hozott valami újat, valami egyedit. Pont emiatt jegyeztem meg a nevét.

Ez volt az a rádió, amit nagyon sokat hallgattam. Reggel, ha felkeltem, ezzel a rádióval készültem iskolába, napközben is sokat szólt, este is ezzel a rádióval mentem aludni. Úgyhogy gyerekkorom egy része volt, és kifejezetten jó érzés erre visszagondolni.

A másik emlék meg a Dance Action-ben hallható dalok kapcsán, hogy néhány olyan dalt is itt fedeztem fel, amik az 1997-es Játék Határok Nélkül egyik játéka alatt szóltak. És valami hihetetlen volt ezekre is visszaemlékezni. Megvannak most is az egyes adások a 128 GB-os Philips Pen Drive-omon, néha most is visszanézem és érdekes ezeket a dalokat felfedezni. De annyit láttam már, főleg az 1997-es Játék Határok Nélkül elődöntőit (mert ez az abszolút kedvenc évadom), hogy már pontosan meg tudom mondani, hogy melyik játék alatt melyik zene szólt.

Úgyhogy most egy kicsit élek a '90-es években, aztán visszatérek a jelenbe. Hiszen itt is vannak csodák, amik megszépítik a mindennapjaimat.

Dance Action 4

Szól egy legenda arról, hogy a ’90-es évek elején Németországból és Hollandiából a disco zene egy új irányzata indult el. Ezt valaki Eurodance-nek nevezte el. A név pedig teljesen helyén való, hiszen nemcsak hogy Európából származik, de úgy söpört végig az egész kontinensen, mint egy pusztító járvány. Sokak számára tényleg pusztító volt ez a zene. Uralták a rádiókat az Eurodance slágerek, a korszak fiataljai ezekre táncoltak a diszkókban. Talán a 2 Unlimited nevű együttestől indult el ez az őrület, azóta egyre-másra képződtek az Eurodance formációk elsősorban Németországban és Hollandiában. De mi magyarok se maradtunk ki a jóból. Megkaptuk mi is a magunkét, és szólt is, jó magyaros stílusban. És ami a legmegdöbbentőbb, hogy ezek a dalok a mai napig élnek. “Régen minden jobb volt” elve mentén úgy táncolnak most is retro bulikon ezekre a dalokra, mintha a ’90-es évek elején a könnyűzenei életnek egy új, mindennél magasabb nívóját értük volna el.

Persze, a retro mindig is hódított, és az is általános, hogy ha új dalt írnak, valami régihez nyúlnak vissza forrásként. És igazából nem tartom helyesnek egy-egy zenei stílust teljes egészében ledegradálni, azt gondolom, hogy minden egyes zenei műfajt lehet magas színvonalon művelni, ahogy lehet pusztító módon is. Erre a Magyarországon népszerűvé vált Dance Action válogatásalbum-sorozat az ékes példa, melynek albumaira 18-20 dal került fel az aktuális dance trendekből. A sorozat 1995 elején indult el, majd 1998-ban felvásárolta az akkor magyar zenecsatorna a Z+, így Z+ Dance Action néven ment tovább a sorozat. Talán még a VIVA idején is ment sorozat, de az biztos, hogy nem sokkal a VIVA indulása után abbamaradt. A 4. album 1996 második felében jelent meg.

Egyébként jó válogatás, érdemes hallgatni, mert tényleg a Dance műfaj széles tárházával nosztalgiázhatunk. És vannak rajta kifejezetten kellemes dalok is. Például már gyerekként is nagyon szerettem a Los del Rio: Macarena című dalát, ami igazi meglepetés volt abból a szempontból, hogy két kiöltözött középkorú férfi énekelt a Latin pop stílusban egy mai füllel is kifejezetten szerethető dalt. Nekik csak ez az egy daluk volt ismert, de azzal generációk emlékezetébe égették magukat. Hasonló nívót képviselt a maga stílusában Robert Miles is, akiről szintén elmondható, hogy kár, hogy egy albuma, a Dreamland vált világszerte ismertté. Aztán tiszteletét teszi még a Mr. President is, amely együttes a Coco Jambóval söpört végig a világon. Erre az albumra egy későbbi daluk kapott helyet. De itt van a Captain Jack nevű formáció, mely leginkább az énekes matrózruhában való jelenléte okán vált emlékezetessé. A lányok nagy kedvence a Backstreet Boys is jelen van, a Fun Factory gyárában készült dalok ma is ugyanúgy igénytelennek hatnak, mint annak idején. Talán még Madonnánál is jobban kiárusította a szexet az “E-Rotic” nevű együttes, mely azon túl, hogy mindenféle férfinevek szerepeltek a dalaik címében, valami rá rímelő szöveggel, csak igénytelen dance slágerekre futotta tőlük, a csaj erőtlen nyögéseivel fűszerezve. De az tény, hogy a “Fred, come to bed”, “Fritz loves my tits” vagy a “Max don’t have sex with your ex” címek ötletesek voltak, de ennél többet nem lehetett várni tőlük. Külön érdekesség a Milli Vanilli által “felénekelt” dal, ide feldolgozás formájában került fel. Tudomásom szerint, ekkor már tudott volt, hogy a tagok csak tátogtak, és mások énekelték fel valójában a dalokat. Lehet, hogy pont annak az embernek az előadásában hallhatjuk itt a “Girl, You Know It’s True” című dalt, aki valójában felénekelte, hiszen alig hallható különbség a két változat között. Az biztos, hogy a Milli Vanilli-re nagyon csúnyán ráégett, hogy csak imposztorok, a két srác közül egyik sem volt képes elhelyezkedni a szórakoztatóiparban, hiába tanult meg mind a kettő énekelni. Csak az egyik él már, de ő sem találja a helyét a énekesként, a másiknak is halálig voltak problémái.

Ahogy utaltam rá korábban, nem vagyok ellene ennek a zenei stílusnak. Gyerekkoromban megvolt kazettán, akkor meghallgattam egy jó néhányszor, a CD-t a napokban sikertül megszerezni. Én is főleg nosztalgiától átitatva hallgatom ezeket a dalokat. Így egybe hallgatva őket azt gondolom, hogy egy tisztességes válogatásalbum. Számomra a jó dalok, felhúzzák a rosszakat, és inkább egy jó válogatásalbumnak gondolom. Természetesen senki ne az Eurodance-től várja a szórakoztatóipar megújulását, megváltását, hiszen ennek a stílusnak az a célja, hogy egyszerű zenével, szöveggel, esetleg énekesni tudó tagokkal szórakoztasson. A szövegek is mind az élet szépségeiről könnyedségéről szólnak, hogy minden ember egyenlő, és hogy milyen csodálatos ez a világ. Ha pszichológiai vagy antropológiai szakon lennék, kutatnám, hogy miért voltak ezek a dalok annyira népszerűek a ’90-es években. Mit szolgáltak az X generáció fiataljainak, hogy szerették ezeket a dalokat. Mi volt a készítők célja? Illetve nem is kell messzire mennem, hiszen holland szakosként kutathatnám, hogy miért volt ez a németalföldről származó zenei stílus messzeföldön híres. Meghallgatom egy párszor ezt az albumot, amíg kigondolom a választ.

Ének: 5/10

Zene: 6/10

Szöveg: 4/10

Hangszerelés: 8/10

Borító: 8/10

Hangulat: 7/10

+ Tisztességes válogatásalbum a ’90-es évek trendjeiből

– Ami akkor rossz volt, azt a retro-élmény se szépíti meg

68%

Annak a nyárnak az emléke

Instagramon találkoztam egy BL-mangával, ami a borító alapján szimpatikusnak tűnt és úgy döntöttem, hogy elolvasom. Ez a Kimi wa Natsu no Naka. Ez egy két kötetből álló 5-5 fejezetes mangapáros, mely a Hidamari ga Kikoeru egyszerűségével mesél el egy szerelmes történetet. Chiharu Saeki és Wataru Toda iskolatársak, a közös hobbi, a filmek hozta össze a két srácot. Saeki egyébként az iskola szépfiúja, akibe szerelmesek a lányok, de mindegyiket visszautasítja, mondván, hogy neki már van valakije. Csak az a bizonyos valaki nem tud róla... Na de szerencsére nem arról a nagyon nyomulós BL-történetről van szó, amit egyébként rettenetesen gyűlölök. A két srác kapcsolata teljesen békésen alakul. Eljárnak helyekre (főleg moziba), beszélgetnek, közelebb kerülnek egymáshoz. Alapvetően nem egy nagy durranás, de azért olvastam szívesen, mert az ismerkedésnek és párkeresésnek egy számomra ideális módját láttam itt. De leginkább azért tetszett rettenetesen, mert olyan érzelmeket rajzolt a fiúk arcára a mangaka, amilyennel nagyon ritkán találkozok és megérintett. Úgyhogy nagyon szerettem olvasni.

Be is tettem a kedvenc mangák közé, de sajnos az utolsó fejezetre kénytelen voltam a 10 pontot levinni 9-re, mert a vége rettenetesen össze volt csapva. Olyan volt, mint az a 12-13 részes anime, ami megy a maga békés medrében, aztán mintha a készítők észbe kaptak volna, hogy ja, mindjárt vége! Kicsit bele kell húzni, srácok! Tehát itt is, a végére annyi mindent sűrített be a mangaka, hogy már nagyon nem is lehetett megélni a történéseket. Pedig ott derül ki, hogy ki is az, aki miatt Saeki visszautasította a lányokat, egyáltalán hogy is volt az egész. Meg aztán annyira valószínűtlen volt a legvége. Nagy kár érte, pedig lazán lehetett volna minden idők legjobb BL-mangája nálam, mert tényleg a rajz csodálatosan szép. Mindenesetre igen... Ez a Hidamari ga Kikoeru - Given - Kimi wa Natsu no Naka BL-vonal az, ami bejön nekem, amivel én magam is tudok azonosulni.

Kerestem egyébként a mangát németül, mert terveztem a Bookline-on megvenni, de úgy tűnik még nincs németül. Tisztára úgy emlékeztem, hogy valamelyik német manga-kiadó (többet is követek) insta-oldalán láttam, de nem. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a "Shelfie-sunday" hashtag alatt láttam valahol, és ott figyeltem fel a borítóra. Akkor majd angolul megveszem valahol, ha megtalálom megfizethető áron. Mert egyébként nagyon jó. Csak egy egyszerűbb, lassabb lezárással jobban jártunk volna, mert akkor átélhetőbb is lett volna az egész történet és a dinamikája is megmaradt volna.

Ukrajna a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon

Kíváncsiságból meghallgattam Ukrajna Eurovíziós dalát is. Részint a háború miatti személyes érintettség okán, részint azért is, mert nagyon tetszett a tavalyi ukrán dal, és érdekelt, hogy idén mivel indulnak. Nos, örömmel állapítottam meg, hogy idén megint valami nagyon jó dalt hoztak el nekünk.

Mivel nem vagyok semelyik zenei típus elkötelezett rajongója, ezért tudom szeretni azt is, ha valaki ötvöz stílusokat. Azt még inkább, ha valaki valami egyedit hoz ki, mert abban mindig valami egyéniséget vélek kihallani. És én nagyon szeretem, egy előadó a maga egyéniségét közvetíti a dalaival, ha még tudok is azonosulni vele, az már tényleg a (non) plus ultra. Itt is valami ilyesmit sejtek felfedezni. Nem tudom megnevezni a fúvós hangszert, ami hallható a dalban, de nagyon tetszik. A zene is nagyon jó lett, és a srácok is tehetségesek. Rapben is, meg az ének is nagyon jó lett.

Úgyhogy szerintem nagyon jó lett a dal, esélyük van a végső győzelemre is. Bár azt gondolom, hogy Ukrajna nehéz helyzetben van most az Eurovízión, mert látok reális esélyt arra, hogy meg fogják nyerni, és nem biztos, hogy csak a dal miatt (bár megérdemelnék), hanem sokkal inkább a háború miatti szolidaritásból. És hát gondolom, jóval korábban eldőlt, hogy melyik dallal fog Ukrajna indulni az Eurovízión, és biztos vagyok, hogy a srácok sem így tervezték ezt az egészet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy eljutnak-e a májusi döntőig, és ott mi lesz velük.

Egy valamit viszont nem tudok értelmezni. Az együttes a Spotify profiljának bannerjének egy elég furcsa üzenetet írt ki, és ez olvasható a videoklipjük "borítóképén" is YouTube-on.

Ezt az üzenetet többféle módon tudom értelmezni.

1. Állítsuk meg mi az orosz támadást! De mi egyszerű emberek, mit tudunk tenni? Mi ugyanúgy csak tehetetlen nézői vagyunk ennek a szörnyű rémálomnak, mint ők.
2. Álljunk le a videójuk nézésével! Ennek viszont elég kellemetlen áthallása lenne az együttes részéről. Mert értem én az érzelmi "felzúdulást" (nem jut eszembe jobb szó...), de biztos, hogy erre van-e most szükség?
3. Ne azzal fejezzük fejezzük ki Ukrajna iránti szolidaritásunkat, hogy hallgatjuk a dalukat, nézzük a videoklipjüket.

Még talán a harmadik a legjobb, illetve arra gondoltam még, hogy az angol fordítás nem tökéletes, és lehet, hogy ukránul van úgy megfogalmazva, ahogy azt valóban értelmezik. Rákérdezek majd az ukrán barátomnál. Mellesleg ugyanez az üzenet olvasható a tavalyi Eurovíziós dalfesztivál előadójának Spotify oldalának bannerén.

Ahogy a videoklipjük borítóképén is ugyanez a szöveg olvasható. Egyébként nemcsak a dal kiváló, hanem a videoklip is nagyon egyedi lett. Szeretek ilyen előadókkal ismerkedni.

Hollandia a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon

Pár napja hozták nyilvánosságra, hogy egy bizonyos S10 nevű énekesnő indul Hollandia színeiben az Eurovíziós dalfesztiválon. Meglepett, mert őt speciel ismerem, hallottam már néhány dalát. Ő is az a fajta énekesnő, aki saját stílust képvisel, amit mindenképp értékelek, de meghallgatva az első albumát nekem túlzottan elvontnak tűnt. A 100%NL rádióban hallottam először az "Adem Je In" című dalát, az nagyon megtetszett, azért is kezdtem el jobban utánanézni, hogy ki is ő.

Nemcsak azért örömteli, hogy ő indul az Eurovízión, mert egy olyan előadó fogja Hollandiát képviselni, akinek hallhatóan saját stílusa van, hanem végre holland nyelvű dallal indul Hollandia! A dal címe "De Diepte", ami szintén nagyon jó lesz. Sőt, ha a dal minőségét nézem, akkor ha Duncan Laurence a maga dalával nagyon megnyerte az Eurovíziót, akkor S10-nek még annál is jobban meg kéne nyerni. Igazság szerint Duncan Laurence az utóbbi időkben igencsak leértékelődött nálam. Már akkor is kellemetlen volt számomra az a túlérzékenység, amivel énekli a dalait, meg hogy hollandként angolul énekel. Aztán ahogy felfedeztem egyre több holland előadót, úgy tudatosodott bennem, hogy a holland könnyűzene sokkal több ígéretes előadót tartogat, akik ráadásul hollandul énekelnek!

S10 dala, amivel indul az Eurovízión, hasonlóan jó, mint az "Adem Je In". Melankólikus, lényegében a fájdalom mélységéről az attól való félelemről szól. S10 hangja erős, főleg az énekesnő adja a dal erejét. Mert alapvetően nem a hangszerek dominálnak. Nem is szól annyira sok hangszer. Egy gitár, inkább a refrénnél szól erősebben a dal, de egyértelműen az énekesnő dominál. Ami nem tetszik (bár ez lehet, hogy inkább egyéni), hogy a dallam nem igazán megjegyezhető. Nem az a fajta dal, amit először meghallgatok, és máris dúdolom. Ezt többször kell végighallgatni. De érdemes, és jó szívvel ajánlom.

Egekbe szökő jegyárak

Szombaton jutott el hozzám az információ és igencsak megdöbbentett, hogy a 2022. nyári MondoCon-ra a jegyár a mostani 4.800 forintról 8.000 forintra fog emelkedni. Részletezve is voltak az okok, nagyon összefoglalva annyiról van szó, hogy eddig nyomott áron adták a jegyeket, és most nyáron fogják annyiért adni, amiért minimálisan lehetne jegyet értékesíteni a Hungexpóra. Nyilván ebbe a különböző drágulások, növekvő infláció is közrejátszik, a lényeg az, hogy vége az olcsó MondoConok korának, sejthetően nyártól szelektáltabb lesz a MondoConra járók közössége.

El is gondolkodtam azon, hogy hát ha így állunk, akkor mégis megyek most tavasszal, hiszen az utolsó olcsó MondoCon-t meg kell ünnepelni. Nekem biztos, hogy utolsó lenne. De amikor átnéztem a programokat, úgy döntöttem, hogy mégsem megyek. A programok rettenetesen vérszegények, a sztárvendégekről még csak nem is hallottam, így nem érdekelnek. Bőven van mire költeni a 4.800 forintot, ennyit sem ér meg nekem ez a rendezvény.

Ha úgy vesszük egy korszak volt a MondoCon a maga szépségeivel, de nem ez az, amit a leginkább visszasírok a múltamból.

Cím nélkül

Nem hiszem, hogy bármit is írnom kellene most cím gyanánt, de van néhány gondolatom, amit szeretnék megosztani. Nem nagyon nyilatkozok az orosz-ukrán háborúról, mert úgy vagyok vele, hogy vannak nálam sokkal okosabbak, akik jobban meg tudják ítélni a kialakult helyzetet. Néhány barátommal megvitatjuk az eseményeket, de közösségi oldalon nem beszélek róla. Viszont érzelmi szempontból nagyon foglalkoztat a dolog, mert van ukrán barátom, akiről tudom, hogy nagyon nehéz időket él most, és nagyon sokat gondolok rá. Dnyipróban él, úgyhogy sajnos van része az egész borzalomban. Mondta nekem, hogy a csütörtök reggel volt életének legborzalmasabb reggele, amikor a robbanás hangjára és rázkódásra ébredt fel 5.40-kor. Elmondása szerinte az egész teljesen váratlan volt, erre egyáltalán nem számítottak. Akkor többször volt robbanás, azóta viszont állítólag ott nyugalom van.

Tegnap délben beszéltem vele utoljára, akkor egyébként a körülményekhez képest jó állapotokról számolt be. Egy nagyobb sor állt a pénzkiadó automatáknál és mondta, hogy nagyon optimisták voltak az emberek, még viccelődtek is. Ha ez tényleg így van, akkor az ukránok valami hihetetlen lelki tartásról tesznek tanúbizonyságot, és valami hihetetlen fantasztikus nép. Mutatott képet a sorról az ATM-nél, illetve arról is, hogy a boltban a kenyér részleg teljesen üres. Szállítanak le többször is kenyeret, de szinte azonnal el is viszik. Ma csak egyszer láttam őt online valamikor 17.45 körül, el tudom képzelni, hogy mostanság keveset lesz online, mert mondta nekem, hogy búvóhelyre mennek.

Szívből remélem, hogy neki és a családjának nem lesz semmi baja, és hogy ennek a szörnyűségnek rövid időn belül vége lesz - az ukránok győzelmével. 2019 szeptemberében találkoztam vele először és egy értékes barátra leltem benne. Mérhetetlen módon becsülöm az optimizmusát és hogy a nehézségei ellenére is életigenlő, bizakodva néz a jövő felé, vannak tervei. Sokszor láttuk el egymást jótanáccsal, többször is éjszakába nyúlóan beszélgettünk, sokszor megnevettettük egymást. Ő tényleg azon kevés emberek egyike, aki még a mélypontomban is meg tudott nevettetni, és akkor tényleg egy kicsivel jobbnak láttam a helyzetemet. Ezért életem végéig hálás leszek neki. Másfelől meg ami szintén nagyon fontos, hogy sokat formálta a gondolkodásomat az ukránokkal kapcsolatosan. Előtte úgy gondolkodtam róluk, mint már egy Európától elszeparált nép, akiknek sokkal inkább az oroszokhoz van közük. Ő volt az, aki rámutatott arra, hogy az ukránok valójában nagyon is nyugati gondolkodásúak, és lélekben inkább tartoznak Nyugat-Európához, mint kelethez.

Úgyhogy nagyon sokat köszönhetek neki, nagyon sokat gondolok rá, őszintén fáj a szívem azért, mert az országában háború dúl. Innen is üzenem neki, hogy tartson ki! Még nagyon sok megbeszélnivalónk van!

Haikyuu!! Kageyama-mez

Régi Haikyuu!!-s jellegű álmom valósult meg azzal, hogy ma sikerült beszerezni egy Kageyama mezt. Ezt még a Fantasy Expón Catrin árulta, egyik ismerőse bízta meg, hogy adja el, és már akkor szemeztem vele, most sikerült megvenni. L-es is, úgyhogy épp jó rám.

Bár a méretéről sokat egyezkedtünk Catrinnel, mert lemérte nekem és úgy tűnt, hogy nagy lesz rám. Az a póló, ami épp akkor volt rajtam, 62 cm volt, A Kageyama mez pólós része pedig 76 cm, így úgy tűnt, hogy egészen le fog lógni rajtam. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy megveszem, mert ha másért nem, akkor Haikyuu!!-s relikviaként.

Végül tegnap délután találkoztunk személyesen Catrinnel, és átadta nekem. Beszélgettünk is egy kicsit, aztán jöttem is haza, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy áll rajtam. Meglepetésemre nagyon jól, magasan felülmúlta az elvárásaimat. Nemcsak hogy nem túl nagy rám, de az anyag nagyon kényelmes. Több mezpólóm is van, de azért nem szeretem viselni őket, mert nem szellőzik benne a testem, ebben viszont kiválóan. Így nagyon jó lesz edzeni benne. Ráadásul nagyon jól éreztem magam benne, tükörben megnézve magam, egészen menőnek gondoltam magam. De annyira nem, hogy úgy fényképezzem le magam, és mutassam meg a nagyvilágnak. Majd ha vékonyabb leszek.

De nagyon jó, hogy használati tárgyként is kiváló, nemcsak relikviaként. Nagyon fogok rá vigyázni, mert szeretném ha sokáig, akár 10-15 évig is meglenne.