Megüssem vagy ne üssem?

Mielőtt a tárgyra térnék: Ma átvettem a Bookline-on a Haikyuu!! manga 6. kötetét németül. Ez a kedvenc Haikyuu!! manga borítóm, mert kiválóan illusztrálja a Kageyama és Oikawa közti rivalizálást. Én természetesen Kageyama oldalán állok. Egyébként a tervek szerint ez az utolsó manga, amit idén megvettem. December 21-31 között Angliában leszek, hacsak nem találok ott is angol nyelven, hogy azt a gyűjteményt is bővítsem, de amúgy a későbbeket jövőre. Így is még nem olvastam el angolul a 4. kötetet, németül meg még az 5. kötet elején tartok.

És akkor a fő téma. Most nézem másodjára a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-t, amit most is élmény nézni. Jó eséllyel marad a #2 sportanime, mert bár komolyabb, mint a Haikyuu!!, de nincs az a sportanime, mely karakterek kidolgozottságának terén (személyiségre gondolok) versenyre kelhet a Haikyuu!!-val. De még ha nem is vonultat fel annyi erős személyiséget a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, azért bőven van miért nézni, hiszen mivel egyetemisták a szereplők, ezért a karakterek és a történések is sokkal komolyabbak. Bár az az igazság, hogy Katsuta Hanako hangja rettenetesen idegesít. Olyan magas hangon vinnyogja az "ooooooy"-t messziről, hogy komolyan bántja a fülemet. Ami másnak a kréta csikorgása a táblán, az nekem Katsuta Hanako hangja, és higgyétek el, nem túlzok. Nem egyszer volt már, hogy majdnem befogtam a fülem, mert egyszerűen nem bírtam. Na de a lényeg: Tegnap láttam a 13. részt, az egyik legfontosabb epizód az anime és Kurahara Kakeru fejlődésének szempontjából. Ez az a rész ugyanis, ahol Kakeru elmeséli a társainak, hogy mi történt vele a múltjában, és hogy miért olyan, amilyen. Azt gondolom, hogy a legtöbb, amit a társai tehettek érte, hogy támogató közeget nyújtottak Kakeru-nek.

SPOILER A bilit Kakeru egyik középiskolás csapattársa borította ki, aki erőteljesen szembesítette a múltjával. És hát akinek lerendezetlen múltja van, azt démonként ott kísérti, és bizony a volt csapattársa belenyúlt abba a bizonyos darázsfészekbe. Kakeru meg majdnem odarohant, és ököllel behúzott egyet neki. Csak a jelenlegi csapattársainak köszönhető, hogy ez végül nem történt meg, mivel leállították félúton. Hogy üthette volna-e meg Kakeru a volt csapattársát, ezen tényleg lehet vitatkozni. Ha saját magamból indulok ki, én támogattam volna, ha megütötte volna. Én is, és szerintem sokan találkoztunk olyan emberrel, aki szándékosan és rosszindulatból hozta belőlünk elő a démonokat, mert ez örömöt okozott neki. Ez Japánban egyáltalán nem egyszerű kérdés, mivel a végsőkig csapatszellemben gondolkodnak, és nagyon elítélik, ha valaki hagyja magát, hogy az önös érdekei vezéreljék. Kakeru esetében meg azért merült fel az önös érdek, mert a középiskolai edzője rettenetesen kemény volt. És tényleg a mi szemszögünkből a spártai szigor figyelhető meg nála. Az egyik futó súlyosan megsérült, és hiába könyörgött bocsánatért, az edző úgy nézett át rajta, mint egy rongyon, és mondta, hogy ha most nem edz, és nem vesz részt a versenyen, akkor adja fel a futói ambícióit. Ez volt az, ami Kakeru-t úgy feldühítette, hogy nekiment az edzőnek, és ököllel jó nagyot behúzott neki. Egyáltalán Japánban hogy valaki megüti a felettesét... De az önös érdek abban merül ki, hogy Kakeru majd jó eséllyel a megmentő szerepében fog tetszelegni, és majd mindenki őt fogja tisztelni. Mivel ez Kakeru-t bosszantja, jól jelzi, hogy ő maga is tudja, hogy valahol ez az igazság. Az, hogy megjelent a volt csapattárs, azt lehet egyfajta megmérettetésnek is tekinteni, mivel lehetőséget kapott, hogy szembenézzen a múltjával, és rendbe tegye azt. És a legszebb, hogy meg is tette, hála a csapattársai támogatásának könnyebben fel tudta dolgozni a nehézségeket.

Az egész anime egy óriási pozitív példa számomra. Ékes bizonyíték arra, hogy ha valaki támogató közeget kap a családjától, barátaitól, társaitól, akkor igenis képes a fejlődésre. Ehhez persze az is kell, hogy ő is változni akarjon, akkor lesz sikeres és hosszútávú a fejlődés. Mert csak úgy nem lehet valakit a hajánál fogva kihúzni a mocsárból, több okból sem. Egyrészt kényszernek élheti meg a változást, másrészt nem ő dolgozott meg érte mentálisan, ezért nem fogja értékelni azt az utat, amit megtett... Pontosabban megtettek helyette. Harmadrészt meg folyamatosan támaszkodni fog másokra. A legjobb, amit tehetünk egy bajba jutotton (feltéve ha változni akar), hogy a háttérből támogatjuk őt, de hosszútávú eredmény akkor érhető el, ha az utat lényegében egyedül járja. Erre kiváló példa a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru, ezért is szeretem nagyon ezt az animét.

Három Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST dal jellemzése

Nem rajongok a hosszú címekért, de nem tudtam hirtelen ennél jobbat kitalálni. Folytatom a Haikyuu!! OST albumok jellemzését, és tervezek majd a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru OST lemezről is írni. De most külön kiemelném a három kedvenc dalomat az albumról.

A Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru zenéjét is Hayashi Yuuki írta, és azt kell mondjam, hogy felismerhetők benne a Haikyuu!!-hoz írt zenei jellegzetességek. Szinte ki lehet jelenteni, hogy van egy stílus, ami megkülönbözteti őt a többi zeneszerzőtől. Ezek tetten érhetők a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru-ben is, csak a különbség annyi, hogy valamivel komolyabb hangzásúak a zenék. Ennek oka lehet az is, hogy, hogy mivel későbbi a KgTF (már nem jutott eszembe, ahogy rövidítsem, és nem akarom annyit ismételni magam), ezért tovább fejlődhetett Hayashi Yuuki zeneszerzői kvalitása, de én inkább arra tippelek, hogy mivel egyetemisták, fiatal felnőttek szerepelnek KgTF-ben, ezért tűnnek komolyabbnak a zenék.

Összesen 49 OST zene készült az animéhez (ennyi került fel a két lemezes albumra), ebből három olyan zene van, ami azonnal, első hallgatásra megtetszett. Természetesen több kiváló zene van az animéhez, Hayashi Yuuki nagyon tud zenét írni. Egyrészt kiváló hangulatot tud teremteni a dalaival, másrészt meg azalatt a jellemzően másfél-két percben, amíg az adott zene tart, addig elindul egy úton, és célba is ér. Nem egy olyan dalt, zenét ismerek, ami hiányérzetet hagyott maga után, és azt gondoltam magamban, hogy ez itt félbe van hagyva, ezt én tudtam volna folytatni. Hayashi Yuuki zenéjénél ezt nem érzem. Itt kezdődik nálam az, hogy egy dal kiválóan meg van írva. És akkor nem beszéltünk még az olyan extrákról, hogy van egy hangulata annak a zenének, és a hangszerelés. Mert az sem mindegy, hogy a megírt zene, milyen hangszeren szólal meg, hiszen egy hangszer hangzása megerősítheti a zene és dallam érzelmi mondanivalóját.

Az általam kiválasztott három zene között van egy érdekes párhuzam, egy ív. Az optimistából megyünk a depresszív felé. Lássuk őket.

1. Explanation

Ez az optimista, életigenlő zene. Imádom a dinamikáját, annyira lendületes, hogy amikor utcán, telefonon hallgatom, mindig a zene ritmusára lépek. Hihetetlen felismerés volt, hogy a zene legeleje a Haikyuu!!-hoz írt Zasshoku zene elemeiből lett átvéve! Hát az az abszolút kedvenc Haikyuu!! zeném! Ugyanazok a zenei alapok, csak kicsit mélyebben szólnak, más hangszerrel, de a dallamot fel lehet ismerni. Az első hallásra megszerettem. Nagyon tetszik a lendülete, csak eleinte furcsálltam, hogy a zene főtémája után miért lassít? Aztán oda jutotta magamban, hogy kicsit megáll, pihen, talán megéli az addig befektetett munka örömét. De utána, ha lehet, még nagyobb lendülettel megy tovább. Mert újra megszólal a dal főtémája, de plusz erőt érzek a zenében. Mindig itt szoktam libabőrös lenni. És itt le is zárul, mintha célba ért volna. Természetesen valamiért küzdeni nem ennyiből áll, de fel lehet fogni úgy, hogy kapunk egy rövid "bemutatót" arról, micsoda élmény harcolni az álmainkért.

2. Kake

Ez is hasonlóan lendületes, mint az előző dal, de ebbe már van melankólia is. Úgy definiálom magamban ezt a zenét, hogy az álmainkért való küzdelem nehézségeiről szól. Mert megvan benne a küzdelem dinamikája, de érződik benne a fájdalom, talán fáradt is. De hogy a fájdalom közben is marad a dinamika, az azt érzékelteti, hogy csak megáll, és megéli a fájdalmat, de utána kész továbbmenni és folytatni az útját.

3. Kodoku

Na ez már sokkal fájdalmasabb, ráadásul lassú is. Mindig libabőrös leszek, ha meghallom. Alapvetően dalfüggő, hogy állok a balladákhoz, de alapvetően szeretem, hogy még ha egy dal szomorú, melankolikus, lassú, de szól valami ütőhangszer is. Mert az ad egy lüktetést, még ha lassú is. Ez azért jó, mert azt az érzetet kelti, hogy megéli a fájdalmat. Ebben a dalban az a nagyon jó, hogy erőteljesen szól a zene, tehát kitör belőle a fájdalom, és a lassú lüktetés pedig érzékelteti, hogy most megáll, és megéli azt. Csodálatos utat jár be ez a zene, mert a végére elcsendesedik, és olyan jó érzéssel zárul a dal. Így olyan ez a dal, hogy kisírja a fájdalmat, de aztán megnyugszik, és kész tovább menni. Nagyon szeretem ezt a dalt.

Igazából azért is nagyon jó választás ezt a három dalt bemutatni, mert ezzel kiválóan be lehet mutatni az animét is. Mert ilyen az anime. Megvan benne az életigenlés, a jókedv, olykor a humor is, de azért ott van az is, hogy egy átlag animével ellentetétben itt fiatal felnőttek a szereplők, akiket a sport mellett egyéb dolgok, gondok is foglalkoztatják. Nem hiszem, hogy lesz anime, mely megdönti a Sportanime Top 10 listámon a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru 2. helyét.

Első gondolatok Suara: Tenmei no Marionette kislemezről

Sajnos mára nagyon ritkák lettek azok a japán album és kislemez megjelenések, amik érdekelnek, így minden egyes kiadást meg kell becsülni. Külön örültem annak, hogy bár a Suara: Tenmei no Marionette dalt digitálisan is megjelentették korábban, megjelent kislemezen is, két másik dallal, és az instrumental verziójukkal.

Igazából nem hallgattam meg a dalt, amíg csak digitálisan volt elérhető. De amint megjelent kislemezen is, máris elkezdett érdekelni. Új Utawarerumono dalról van szó, így nagyjából lehet sejteni, hogy mire számíthatunk. Suara 2006 óta folyamatosan énekel az animéhez, videojátékhoz dalokat, és mivel fel lehet fedezni köztük hasonlóságot, lehet sejteni, hogy milyen dal lehet az új.

Ennek ellenére ért meglepetés. Nem a dal lett teljesen más, mert tipikus Utawarerumono dal, a meglepetés abban ért, hogy imádom. Annyira furcsa, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy egy sablon alapján írják az Utawarerumonóhoz a dalokat, mégis egyszerűen nem tudom megunni. Valamit nagyon betaláltak ezzel a zenei világgal. Az új dalban sincs semmi egyedi. Tetten érhető benne a "Nue Dori" érzésvilága, a "Hikari" dinamikája és a "Kimi no Maede wa Shounen no Mama" melankóliája, hozzáadtak egy kis extrát, és kész a dal. És működik. Nem lehet megunni. Eltalálták nálam ezt a hangulatvilágot, nagyon tudok azonosulni érzelmileg ezekkel a dalokkal. És meg lehet nálam csinálni azt, hogy kisebb módosítással, de el lehet adni ugyanazt. Egyszerűen most is libabőrös leszek, ahogy hallom a fejemben a dalt. Suara pedig csodálatosan megénekli azt az érzést, amit a dal hordoz magában. Egyedi hangja van, nagyon szeretem. És nemcsak arról van szó, hogy tud énekelni, hanem hihetetlen hallani a kedvességet és szeretetet a hangjában. Mindig megnyugtat, amikor hallom őt énekelni.

De meg tudom érteni azt is, ha valaki azt mondja, hogy mindig ugyanaz, és ez neki már unalmas. Mert csak egy sablon alapján készülnek a dalok. Ugyanezt éreztem én is Yonekura Chihiro daloknál is egy idő után. Csak Suara esetében nálam bevált a recept.

De csak a címadó dal sikeredett ennyire jóra. Még két dal van a kislemezen, azok nem lettek ennyire emlékezetesek. A második dal túl lassú, ráadásul rá akarták venni, hogy kis túlzással élve, de operai szinten énekeljen. Mondjuk azt, hogy Suara tisztességes munkát végzett, de a hangja nem alkalmas ilyen énekre. Én pont azt szeretem benne, hogy teljesen természetes énekstílussal képes hiteles érzelmeket énekelni. Legalábbis, amivel tudok azonosulni. Hallatszik, hogy alkalmaz énektechnikákat, mégis természetesnek hat az éneke. Ez különleges képesség, amivel nem sokan rendelkeznek. Ez pedig mindennél többet ér, ezért szeretem Suarát. A harmadik dal meg egyáltalán nem maradt meg bennem. Azt meg kell hallgassam még egy párszor. Amit mindenképp megteszek, mert szeretnék részletes kritikát írni az új kislemezről.

A címadó dalból pedig videoklip is készült.

2019. őszi PlayIT!

Újabb PlayIT!, újabb Nintendo stand, újabb promóteri munka. Nagyon érdekes volt, ugyanis inkább reggel éreztem azt, hogy ez már nem nekem való, már kiégtem, aztán délután meg megráztam magam, és teljesen jól ment. Mondta is nap végén bagszinak, hogy akár 22 óráig is csinálnám. XD

De kezdjük az elején. 8 órára kellett megérkezni. Megkaptuk a pólót, valamint, hogy ki melyik játéknál fog felügyelni. Én a Ring Fit Adventure-nél voltam, de a csehek szokásukhoz híven most is nagyobb standdal jöttek a PlayIT!-re, így most is sokkal több játék volt kipróbálható. Hordozható módban játszható volt például a Super Mario Odyssey, Mario Kart 8 Deluxe, Super Smash Bros. Ultimate, nagyban lehetett The Legend of Zelda: Link's Awakeninggel, Luigi's Mansion 3-mal játszani, meg még... FIFA 20, de biztos, hogy van teljes lista bagszinál. Mivel most a főnök is jelen volt, ezért most kicsit szigorúbban voltunk felügyelve.

Négy TV-n ment egymás mellett a Ring Fit Adventure. Két TV mellett felügyeltem én, másik kettő mellett egy másik srác volt. Az első vendégek 9 órakor érkeztek. Az elején egyáltalán nem volt vészes. Abból a szempontból egyébként teljesen jó a munka, hogy mivel fokozatosan érkeznek az emberek, ezért van idő belerázódni. De ez nekem most nagyon nehezen jött. Valamiért most nagyon éreztem, hogy ez már nem nekem való: kiégtem, túl sok ez nekem, haza akarok menni. De persze maradtam, és amennyire lehet, igyekeztem jól végezni a munkámat. Bár ez most eléggé nehezen jött. Nehéznek éreztem a munkát, meg persze voltak nehézségek a magyarázással. Most nem azzal volt a baj, hogy mindenki a B-gombot nyomkodta az A-gomb helyett, hanem a mozgás magyarázásával. Elsősorban a mini-játékokat mutattuk be, és mindegyiket másképp kell irányítani. Nem is azzal volt a baj, hogy mindegyiket egyedileg kellett elmagyarázni, hanem, hogy nem értették magát a mozdulatot, ahogy magyaráztam, hogy mit csináljanak. Pedig igyekeztem jól magyarázni. Aztán, ahogy láttam, hogy ha más mozdulatokkal is, de ugyan eredményt érnek el... hát csak tessék. Amikor már belejöttem, kitaláltam azt, hogy elkérem a játékostól a gyűrűt, és én magam mutatom meg a mozdulatsort. Ez ment mindenkinek. A vizualitás... A másik dilemmám az volt, hogy ugye van a combra rögzíthető kis pánt, melyre a bal Joy-Con-t csatlakoztatva érzékelte a lábmunkát. Na most, próbáltam magyarázni, hogy tegyék fel, de ez még nagyobb problémát okozott. Így legjobbnak éreztem, hogy ha én magam teszem fel a játékos combjára. Ez sokszor eléggé kellemetlen volt, mivel azért érzékeltem, hogy ezzel belemászok a másik privát szférájába, de úgy érzékeltem, hogy ez a kisebbik rossz, mert ha elkezdeném magyarázni (főleg egy gyereknek), hogy hogyan tegyék fel, azzal legalább fél óra elmenne. Úgyhogy így oldottam meg végül. De ha van valakinek valami okossága, hogyan magyarázzam, szívesen veszem.

Gyerekből egyébként most is, rengeteg volt. Persze, a YouTuberek fő nézőközönsége... Egyébként már 18-20 évesen is, amikor már jobban átláttam a világ dolgait, már akkor elgondolkodtam azon, hogy könnyű olyan dolgot (legyen az film, sorozat, játék, zene, rendezvény, stb) trenddé tenni a gyerekek körében, ami nem nyilvánvalóan gyerekes. Hiszen attól felnőttebbnek érzik magukat. De már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy nem válik-e attól gyerekessé az adott dolog, ha túlnyomórészt gyerekek rajonganak érte? Főleg, ha kapcsolnak, és rájönnek, hogy a rajongójuk többségében gyerek. Akkor elkezdik őket megszólítani a maguk szintjén. Ugyanez a PlayIT! esetében. Eszméletlen sok a gyerek. Ennek anyagi vonzatát már korábban firtattam, de valahogy az az érzésem támad, hogy maga a rendezvény is ledegradálólik. Egyrészt a YouTuberekkel, másrészt meg hallva a konferansziék előadási stílusát, illetve a nagyszínpados beszélgetések nívóját, harmadrészt a szülőmegőrző... Habár látok felnőtteket is, nem is keveset (mármint, akik nem a gyereküket kísérik), meg jöttek a Nintendo standhoz, de továbbra is az az érzésem, hogy a PlayIT! fő célközönsége a gyerekek.

Igazából én magam sem értem, hogy mi történt velem délután, de sokkal jobban ment a munka, mint délelőtt. Sokkal jobban elememben voltam. Ha kisebb sor alakult ki, tisztelettel megkértem azt, aki régebb óta játszik, hogy adja át a helyét a következőnek. Vagy ha nálam felszabadult egy TV, de láttam, hogy máshol vár valaki, hogy kipróbálja, szóltam neki, hogy jöhet nyugodtan. Minden sokkal jobb lett. Itt kezdtem el már inkább úgy magyarázni, hogy elkértem a gyűrűt, és megmutattam, hogy például hogy ugorjon. Egyébként van a mini-játék, ahol futószalagon kell futni, és gyűjteni kell az érméket. Vannak érmék, melyek a magasban vannak, ugrani kell utánuk. Itt többen is csinálták (egyébként teljesen logikusan), hogy elkezdtek ugrani. És kiderült számukra, hogy másképp érzékeli a játék az ugrást. El is gondolkodtam azon, hogy gyakorlatilag totál feleslegesen csatoljuk szerencsétlen játékosok lábára a bal Joy-Con-t, mert egyetlen mini-játék sem érzékeli a lábmunkát. Hacsak nem pont az a futós, amelyiket itt most felhoztam, de erre így perpillanat nem emlékszem.

Ami érdekes, hogy a lábam sem fáradt el. Nem véletlen mondtam bagszinak, hogy tudnám még csinálni. Edzettebbnek érzem magam, mint korábban. Mondjuk kellett is az edzettség, mert a csehek megkértek, hogy maradjunk néhányan segíteni pakolni. Miután nem kellett a túljelentkezéstől tartani, bevállaltam. Egyébként nem szakadtunk bele a munkába. TV-ket állványokat csomagoltuk be, hogy szállításra készek legyenek. Az egyik cseh srác leszedte a molinókat, mi összegörgettük őket. A szemetet felszedtük magunk után. És ami a szépsége volt a dolognak, hogy nemcsak abban honorálták, hogy kifizették a plusz egy órát, hanem extrák terén is.

Ezt kaptuk a többiekkel:

És néhányan, akik maradtunk pakolni, kaptuk még ezeket:

Akkorákat röhögtünk, hogy kis plusz munkáért mennyi extrát kaptunk. Mondtuk is, hogy igen hamar eljött a karácsony. Bagszi elmondása szerint, hogy habár a nagyja játék mellé járt ajándékként, néhány cucc innen meglehetősen sokat ér, eBayen eléggé magas áron kelnek el. Nem szándékozom eladni őket, ezek nagyon jól mutatnak a gyűjteményemben. Önmagában annak örülök, hogy a csehek ennyire hálásak voltak nekünk. Nemcsak ajándékok terén is, hanem emberileg is érzékelem, hogy megbecsülik a munkánkat, és nagyra értékelik, ha megyünk nekik dolgozni. A Super Smash Bros. Ultimate póló egyébként kicsi rám, de nem akarta senki elvinni, mert S-es (mivel a 170 cm-es magasságommal nem számítok toronyembernek, képzelhetitek, hogy a többiekre milyen kicsi lett volna), ezért elvittem, ne vesszen kárba. Utcai viseletre szerintem nem lesz jó, de itthonra megfelel. Bár annyira nem kicsi rám. Ha leadnám azt a kb. 5-8 kg súlytöbbletet, ami rajtam van, akkor egész jól állna rajtam. Meggondolom még ezt az utcai viselet dolgát.

Összességében jó volt most is a Nintendónál dolgozni. Lehet menni decemberben is dolgozni. Ekkor plázákban lesznek, ott fogják promotálni a Nintendót. Elképzelhető, hogy bevállalok néhányat, van egy konkrét célom, amire költeném a pénzt.

Harry Potter és az Azkabani fogoly Blu-ray

Örömmel láttam, hogy a Xpress.hu-n elérhetők lettek a Harry Potter Blu-ray-ek, így van lehetőségem vásárolni azokat, amik még nincsenek meg. És mivel nem hirdetik, hogy utolsó példány, ezért úgy néz ki, hogy nem kell sietni a megvásárlásukkal. Nagyon régi webáruház az Xpress, rendeltem már tőlük többször évekkel ezelőtt. És már akkor megjegyeztem magamnak őket, mert talán nekik van az országban a legnagyobb DVD, Blu-ray kínálatuk. Konkrétan külön anime kategória volt több száz anime DVD-vel. Az anime kategória most is megvan, de ma már elenyésző kínálattal. De mivel az Xpress.hu kínálata a legnagyobb, ezért kijelenthető, hogy ami itt nincs meg, az biztos, hogy nem található meg sehol máshol.

Magában a kiadványban nincs meglepetés, ugyanúgy néz ki, mint az első két film Blu-ray kiadása. Szerencsére az első kiadású DVD borítóját tették a Blu-rayre mind elöl, mint hátul. Ez számomra növeli a kiadvány eszmei értékét. Ahogy látható, sok extra van a Blu-rayen is, de nem annyi, mint az első kiadású DVD-n. Az ilyen interaktív, gyerekeknek szóló játékokat kivették, és a helyébe a werkfilmek, kulisszatitkok nézhetők a filmről. Ezeket még nem néztem meg, de nagyon érdekelnek. Egyszer rászánom az időt.

Az viszont kár, hogy a lemez képe itt is az újabb kiadású DVD borítójáról származik. Ez az egyedüli dolog, ami nem tetszik, egyébként szeretem ez a kiadást, és ebből akarom a többi filmet is megszerezni. A film képminősége viszont itt sem kifogástalan. Most is olyan érzetet kelt, mintha a DVD-t pásztázták volna fel 1080p-re. A hanggal szerencsére nincs baj, ráadásul sok nyelven nézhető meg, így megnéztem magyar hanggal, lett felirattal.

Így jár az, akinek a párja Lettországból származik. Olyan nyelvek kezdik el érdekelni, amikre eddig rá se bagózott, most meg... aktívan tanulom a nyelvet, és ha minden jól megy, jövő ősszel Lettországban fogok tanulni. De ez nagyon távlati terv, meg rengeteg mindentől függ, úgyhogy erről egyelőre nem írnék részletesen. Mindenesetre a film élvezetes volt, és élményszámba ment felismerni bizonyos lett szavakat, amiket már megtanultam.

Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez évforduló

Twitteren és Instagramon is megemlékeztem Okui Masami: Yume ni Konnichiwa ~Willow Town Monogatari~ kislemezről. Ma jelent meg 26 éve. Ez egyike azon két Okui Masami kislemeznek (az első kettő), mely nem került fel az Oricon chartra, és mivel keveset is gyártottak belőle, ezért ez a legritkább kislemeze az énekesnőnek. Kevés lelhető fel belőle eladásra. Ha meg is jelenik, kb. ¥70.000-es (kb. 190.000 Ft) áron kínálják eladásra. Egyetlen egy alkalommal volt 2014-ben, hogy volt egy példány nagyon olcsón, kb. ¥5.000-ért, akkor nem is volt kérdés, hogy megvegyem. Egy Okui Masami rajongónak ez a kislemez egy igazi kincs. Azóta is nagy becsben tartom, különleges helye van a japán zenei gyűjteményemben.

A kislemez ritka mivoltáról az is árulkodik, hogy addig nem volt elérhető letöltésre, amíg én nem vettem meg a saját példányomat, és nem tettem ki letöltésre. Akkor bescanneltem a borítót, és kitettem mp3-ban és flac-ban is, hogy elérhető legyen mindenki számára, aki szeretné magáénak tudni.

Nem ez az a kislemez, mellyel Okui Masami emlékezetessé tette az énekesnői karrierjét, de mindenképp megvan a helye. Különlegessége abban rejlik, hogy itt van kép Okui Masamiról, így ez a legrégebbi kép, amit láttam róla. Vannak, akik találtak videót Okui Masami-ról még régebbről, amikor még háttértáncos és vokalista volt, 1990-1991 körül. De mint énekesnő, ez az első kép róla 1993-ból, így megvan a maga jelentősége ennek a kislemeznek.

A belső képek a kislemezről:

Haikyuu!! manga 5. kötet németül

Gyűlnek a Haikyuu!! mangák. Most a német nyelvű gyűjteményemet bővítettem, méghozzá az 5. kötethez jutottam hozzá. A német mangákat itthonról, Magyarországról veszem, egészen pontosan a Bookline weboldalán lehet megrendelni. Személyes átvételt szoktam kérni a Rákóczi úti üzletükbe, így nem kell szállítási díjat fizetni. Ezért meg szívesen elmegyek.

Amúgy jó németül olvasni a mangát. Én szeretem, sőt a Haikyuu!! német szinkronja is meglehetősen jóra sikeredett. Egy pár részt láttam online a Pro Sieben MAXX-on, német VPN szerverrel, és kifejezetten tetszett. Egyrészt tetszik, ahogy a németek mondják a japán neveket, másrészt meg egész jó a német szinkron. Többeknek sikerült olyan hangot találni, akik meglehetősen hasonlítanak az eredeti japánhoz.

Úgyhogy én meg vagyok elégedve a német változatokkal, a Kazé Deutschland manga kiadványai is igényesek.

TV animation Haikyuu!! Original Soundtrack vol.2

Megjelenés: 2014. december 17.
Kiadó: TOHO animation RECORDS
THCA-60048
Ár: ¥3.024

1. Totsunyuu* (突入) 2:39
2. Shinka* (進化) 2:55
3. Otonatachi* (大人たち) 1:40
4. Koutekishuu (Rival)** (好敵手(ライバル)) 1:43
5. Kageyama VS Tsukishima** (影山VS月島) 1:38
6. Tsunago to Iu koto* (繋ぐということ) 2:53
7. Neko** (ネコ) 2:08
8. Kanji Warui** (カンジワルイ) 3:45
9. Tsuujou Unten** (通常運転) 1:59
10. Shousha to Haisha* (勝者と敗者) 2:17
11. 6-ri de Tsuyoi Kata ga Tsuyoi* (6人で強い方が強い) 2:51
12. Kuyashisa* (悔しさ) 2:40
13. Bunseki* (分析) 1:41
14. Sakanoshita Shouten** (坂ノ下商店) 2:26
15. Shikisha* (指揮者) 2:06
16. Kamizawa Sokkou* (神業速攻) 2:53
17. "1 Ten"* ("1点") 2:38
18. Nebari** (粘り) 1:42
19. "Nou"** ("脳") 2:11
20. Aseri** (焦り) 2:06
21. Ace no Shinshitsu** (エースの資質) 2:03
22. Kansen Michi no Shireitou* (完全未知の司令塔) 2:20
23. Team no Jiriki* (チームの地力) 2:58
24. Ketchaku* (決着) 3:11
25. Hon'ne* (本音) 2:04
26. Tsuyoku Nare* (強くなれ) 3:10

*Zene: Hayashi Yuuki
**Zene: Tachibana Asami

Oricon chart: #70
Listán volt: 2 hétig
Összes eladás: 1.923 példány

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	44	46	-	50	-	-	70	1.509
2. hét	-	-	-	-	-	-	-	273	414
Összes eladás									1.923

Négy héttel a Haikyuu!! első OST CD-je után jelent meg a második album. Ki lehet jelenteni, hogy amíg az első albumon azok a dalok szerepeltek, amiket többet hallhatunk az animében, illetve az első 13 részben domináltak, addig itt néhány daltól eltekintve a kevésbé hangsúlyos dalok kaptak helyet, amellett, hogy az anime első évadának második felében hallható dalokat hallhatjuk ezen a CD-n, amik viszont hangsúlyos zenék. Ezért fontos album ez a második OST CD is, hiszen az első évad második fele az Aoba Johsai elleni meccsről szól többségében, amit komolyan vett a Karasuno, és ez a meccs tétje, hangsúlya tetten érhető a zenékben is.

Az egyik legemlékezetesebb, és a személyes kedvencem az albumról, az "1 Ten", ami pont azért tetszett meg azonnal, mert megfelelt az akkori elvárásaimnak. Legalábbis, amilyen zenét ideálisnak tartok egy sportanimének, erről részletesen írtam az első CD kapcsán. Hiszen, lendületes dinamikus, erőteljes, és talán ez az a dal, amelyik a legjobban érzékelteti, hogy mennyire fontos a Karasuno VS Aoba Jousai meccs. A fontossága miatt ugyanakkor van benne egyfajta melankólia is, mert ha elvesztik a meccset, az komolyan érintené Hinatáékat. Ez a fajta tét és nyomás nagyon átjön a zenében, nagyon szeretem hallgatni.

De most is áll az, hogy ahogy engedtem az elvárásaimból, úgy tetszett meg egyik-másik dal. Sok Haikyuu!!-rajongó nagy kedvence a Kanji Warui, amit egyébként nagyon megértek. Ilyen csendes, nagyon titokzatos, már-már ijesztő légkört teremt maga körül. De amit külön kiemelnék, az a Nebari és Aseri. Mind a két dalt Tachibana Asami írta, és ezeknek is hihetetlen kellemes hangulatuk van. Ráadásul érdekes felismerés volt számomra, hogy az Aseri néhány zenei eleme az Ikari-ból származik (első album 17. dala, szintén Tachibana Asami írta). Egy az egyben onnan vett át a zenei elemeket, és kiválóan átdolgozta, ezáltal új értelmet kapott a Aseri-ben. Ahogy írtam az első albumnál is, Tachibana Asami felel a... nem is feltétlen a lassú dalokért, mert azt Hayashi Yuuki is ír, hanem... Tachibana Asami nagyon ért ahhoz, hogyan teremtsen légkört a zenéivel. Az általa írt dalok különleges színezetet adnak az egész albumnak, és mivel jól illeszkednek a Hayashi Yuuki által írt zenékhez, ezért nagyon jól kiegészíti egymást a két zeneszerző, és az egész album egy teljes egészet ad. Ez a Haikyuu!! albumok titka, ami miatt annyit hallgatom.

Hát, őszintén megbántam, hogy kritizáltam a zenét az AniMagazin Haikyuu!! cikkjében. Óriási hiba volt tőlem hatalmas elvárásokat támasztani felé, és hogy mivel nem feleltek meg, ezért dobtam az egészet. Néhány dal megtetszett, azokat örömmel hallgattam újra és újra, de a többi dalt lélekben elengedtem. De ahogy egyre jobban elmerültem a Haikyuu!! világában, újra és újra megnéztem az animét, olvasom a mangát, úgy adtam újabb és újabb esélyt a zenének, és rájöttem arra, hogy ha elengedem az elvárásaimat, akkor kiváló zenéket írtak az animéhez. A Tsuyoku Nare az a dal, ahol mindig összeszorul a szívem. Az album utolsó dala, az első évad utolsó részében szól, amikor a Karasuno elvesztette a meccset az Aoba Jousai ellen, és a nagy étkezéskor. Annyira beleillik abba a jelenetbe, valahányszor látom, én nem bírom ki sírás nélkül.

Úgyhogy kiváló zenék születtek az animéhez. Ajánlott dalok:

• Otonatachi
• Koutekishuu
• Kanji Warui
• 6-ri de Tsuyoi Kata ga Tsuyoi
• "1-Ten"
• Nebari
• Aseri
• Tsuyoku Nare

Haikyuu!! 4. évad opening és ending előadói

Nyilvánosságra került, hogy ki énekli a Haikyuu!! 4. évadának openingjét és endingjét:

• Opening: BURNOUT SYNDROMES
• Ending: CHiCO with HoneyWorks

Haikyuu Season 4 OP and ED
OP : BURNOUT SYNDROMES
ED : CHiCO with HoneyWorks
It will start January 2020. pic.twitter.com/u5096vUiOJ

— SPY (@Spytrue) November 14, 2019

Nos, összegezve a gondolataimat, azt tudom mondani, hogy szkeptikus vagyok. A BURNOUT SYNDROMES ugye két openinget énekelt a Haikyuu!!-nak. A FLY HIGH!! nagyon jó szám, viszont a Hikari Are nemhogy nem tetszik, hiszen kifejezetten rosszul megírt dalnak tartom. Egyrészt nem jön át a szöveg érzelmi mondanivalója, másrészt a refrén túlontúl hosszú. El van húzva, ezáltal elvész a szöveg lényegi mondanivalója, olyan érzetet ad, mintha többször tenné meg ugyanazt a kört, már nem tudom, hol tartunk, és egyszer csak azon kapom magam, hogy az énekes elordítja magát: "Terasu yo!", mintegy lezárva a refrént.
Remélem, hogy az új opening inkább a FLY HIGH!!-ra fog hasonlítani minőség terén. Bár én sokkal inkább egy új előadóra bíztam volna az openinget, nem az eddigi opening előadók egyikére. A SPYAIR ugyanis nagyon sokat romlott minőség terén az évek során. És ez már a Haikyuu!!-nak énekelt két openingje alatt is tetten érhető. Az első, az Imagination egy mestermű! Jobb sem kell egy shounen animének. De a második évad első openingje, az I'm a Believer már komoly visszaesés. A dalban is nagyon komolyan visszavettek a lendületből, de ami nagyon komolyan meglepett, hogy a kislemez tartalmazza az Imaginationnek egy koncertfelvételét. Hát az valami katasztrofálisra sikeredett. Mélyebben énekelte végig, és hallhatóan végig szenvedett az énekes a dallal. Olyan érzésem volt, mintha maga a dal felvételkor komoly utómunkálaton esett volna át. Vagy azt tudom még elképzelni, hogy abban a dalban ugyan az énekes valódi hangját hallhatjuk, de abban a majdnem 3 percben minden erejét kiadta, és ugyanezt az erőt a többi dal mellett már nem bírja el. Főleg, ha a koncerteken hasonló erőkkel énekel meg egy dalt. Aztán meghallgattam az egyik későbbi albumukat, abból egyértelműen az jön le, hogy a SPYAIR engedett a minőségből. Nem írnak már olyan jó dalokat, talán mintha mentálisan elvesztették volna a fiatalságukat. De lehet, hogy ez így erős. És azt meg érdekes volt hallani, hogy a Bleach endingjük, a Last Moment (ami jóval az Imagination előtt jött ki) meg milyen jóra sikeredett. Azon a kislemezen van egy B-side track, ami nagyon tetszik. Úgyhogy határozottan voltak jobb időszakai a SPYAIR-nek, de ez régebben volt.
Semmiképp nem bíznám a Sukima Switch-re sem, mert az Ah Yeah!! is hasonlóképpen szörnyű dal, mint a Hikari Are. Nem tudom, hogy gondolták el, hogy egy olyan férfi, akinek jól hallgatóan inkább az érzelgősebb dalok állnak jól, az majd elénekel egy olyan dalt, amibe logikátlan sorrendbe beletesznek egy-egy igen extrém gyors ütemet, hogy azzal azt jelzik, hogy mennyire izgatott az énekes, és mennyire tud azonosulni a dallal, holott teljesen nyilvánvalóan hallható, hogy ez csak egy alibi, és nem illeszkedik a dal dinamikájához.
Úgyhogy a Sukima Switch nem jöhet szóba nálam. Viszont bíznám olyan előadóra az openinget, mint a FLOW, vagy a JAM Project. Nagyon szeretem azt a hangulatvilágot, amit a FLOW dalai árasztanak magukból, sok jó daluk van. És azt gondolom, hogy az a zene stílus, amit képviselnek, beleillik a Haikyuu!!-ba és a többi openingbe és endingbe. A JAM Project meg ugye kedvenc. Bár ők lehet, hogy erősek lennének a Haikyuu!!-nak. Úgyhogy talán maradjunk a FLOW-nál.

Nagyon megrökönyödtem, amikor utánanéztem az ending előadójának. Habár nem vagyok maradéktalanul elégedett mindegyik Haikyuu!! OP / ED dalával, de kétségtelenül komoly erősségnek tartom, hogy csak férfi előadó énekelt eddig dalt az animének. Ez most így talán szexistának hangzik, de szó nincs itt férfi preferenciáról. Nincs bajom azzal, ha egy shounen animének nő is énekel betétdalt, hiszen többségükben vannak női karakterek, sok esetben egy-egy női szereplő eléggé domináns. És az, ha őt egy női előadó reprezentál, az teljesen rendben van. Főleg, ha maga a dal is meg van írva. Viszont a Haikyuu!!-nál azért problémás a női előadó, mert bár vannak női karakterek, de egyértelműen a pasik dominálnak. Ugyanez a Kuroko no Basket-nél. Pont az volt a jó ott is, hogy mivel pasik voltak ott is döntő többségében, ott a GRANRODEO nagyon jól kiénekelte azt a fajta erőt, amit a fiúk képviselnek. Kis túlzással élve, a Kuroko no Basket-ben tombol a tesztoszteron, és ezt az opening és ending dalok kiválóan visszaadják. Nem utolsósorban maga a kosárlabda is meglehetősen dinamikus sportág, úgyhogy a GRANRODEO mindenképpen telitalálat volt. A Haikyuu!! esetében ugyan a röplabda nem annyira dinamikus sportág (bár mégis kiválóan ábrázolták az energiát, amit elsősorban a röplabda iránti lelkesedés adhat) de női előadó... Ráadásul ahogy belehallgattam néhány dalukba rettenetesen szkeptikus vagyok, hogy az animéhez illő dalt fognak énekelni. Mivel a Haikyuu!! dalainak többsége a rock kategóriába sorolható. Legalábbis nagyra becsültem, hogy domináltak az élő hangszerek. És ahogy belehallgattam néhány CHiCO with HoneyWorks dalba, egyértelműen az jön le, hogy a szintetizátor, elektronikus zene donimál náluk. Most két eset lehetséges: 1. Vagy írnak egy többi Haikyuu!! betétdalhoz illő dalt, és vagy beleillik a stílusukba és az animébe, vagy nem. 2. Előadnak egy pop dalt, ezzel megszakítva a többi dallal való harmóniát. Ebből pedig nem hiszem, hogy bármi jó sülhet ki.

Úgyhogy nagyon szkeptikus vagyok, hogy jó dalok fognak készülni. Cáfoljanak meg, és írjanak nagyon jó openinget és endinget. Az esélyt mindenképp megkapják.

A karaoke verseny eredménye

Tegnap tették ki a karaoke verseny eredményét. Ahogy várható volt, utolsó lettem. Nem is volt hangom, így nem tudtam képezni a magas hangokat. Ráadásul úgy énekeltem el, hogy egyszer sem gyakoroltam. Most a ZH-hét hétvégéjén volt a verseny, és most jobban voltam azon, hogy a dolgozatok jól sikerüljenek. Aminek eredményeként jobban is sikerültek a dolgozatok (bár a Matematikai alapok nagyon szenvedős...), de mivel nem készültem a versenyre, ezért nem is sikerült.

Majd legközelebb, meglátjuk, milyen lesz. Szerintem most télen nem lesz verseny, amivel csak egynapos lesz a MondoCon, de tavasszal jó eséllyel lesz. Meglátjuk majd, hogy ott hogy sikeredik, mennyit tudok készülni.