Harry Potter és a Bölcsek Köve Blu-ray

Ahogy írtam, szeretném bővíteni a Blu-ray gyűjteményemet, de persze csak azokkal a filmekkel, rajzfilmekkel, esetleg animékkel, amiket szeretek. Már jó ideje meg akarom venni a Harry Potter filmeket is Blu-rayen, csak amikor elhatároztam magam, már sehol nem találtam meg az első filmet, csak a későbbieket. Begyűjteni pedig sorrendben akartam. Persze most, hogy már elhatároztam, hogy megveszem, amit megtalálok (és persze nincs meg), már késő, mert már alig kapható boltokban.

A Titkok kamráját láttam, hogy van néhány darab a Kökiben lévő Libriben. Na mondom, az jöhet. Bemegyek a Libribe, és döbbenten látom, hogy van itt egy Bölcsek köve Blu-ray. Nem is volt kérdés, hogy ezt veszem meg. Ez korábban listázva volt a Libri honlapján, de azóta levették az oldalról, ráadásul a legnagyobb DVD-Blu-ray webshopok is már bizonytalannak írják a Blu-ray beszerezhetőségét. Ezért örültem meg neki ennyire. Mostanra ritkaság lett. A Harry Potter Blu-rayeket is amiket lehet még kapni, azokat is 1.990 forintért adják már. Így ez nekem, mint rajongónak bőven megéri. A Harry Potter is olyan dolog számomra, amit nem tudok elégszer megnézni. Nagyon szeretem a hangulatát, és akárhányszor megnézem, minden egyes alkalommal egy élmény számomra. Többek között azt szeretem benne, hogy valóságos helyszíneket is megjelenít, ezáltal a varázsvilágot közelebb hozza, kicsit elhiteti, hogy ez velünk is megtörténhet. Olyan ez, mint amikor kisgyerekként arról álmodoztam, hogy egy nap találkozni Super Marióval. Biztos voltam benne, hogy létezik ő, csak egy másik dimenzióban, és csak a kiválasztottak találkozhatnak vele. És hittem abban, hogy én lehetek az egyik kiválasztott, aki találkozhat vele, és azokat a kalandokat, amiket Nintendón éltem át vele, azokat megélhetem vele a valóságban. Persze kiderült egy idő után, hogy ez nem fog megtörténni, és Super Mario csak a képzelet szüleménye. A Harry Potterrel 16 évesen találkoztam először, 2002 nyarán, amikor már ismételték a moziban. Emlékszem, mekkora hatással volt rám. Többek között azért, mert visszahozta a fentebb leírt kisgyerekkori hitvilágot, azáltal, hogy valóságos közegbe helyezte a varázsvilágot. Persze tinédzserként nem kezdtem el megint abban hinni, hogy találkozhatok Super Marióval, de nagyon jó volt újra megélni azt, amit gyerekként éreztem.

A filmeket, könyveket és az egész történetet némi hibákkal, de kiválónak tartom. Arra emlékszem, hogy Puzsér Róbert a Sznobjektív műsorában betette az egyik Top 10-es listájába, mint az egyik legpusztítóbb kulturális minta. Valahogy úgy indokolta meg többek között, hogy különbséget tesz a varázslók és a varázstalan emberek között, ezáltal megjelenítve a társadalmi különbségeket, mint a gazdagok és a szegények között, és hogy csak az lehet varázsló, aki annak születik. Meg is találtam a videót:

Az a helyzet, amivel kritizálja a Harry Potter-t, az egyszerűen nem igaz! Ott van rögtön az egyik főszereplő, Hermione Granger, aki mugliként kerül a varázsvilágba. A szüleinek teljesen átlagos foglalkozása van. Nem mellesleg a könyv és a film is azokat a varázslókat mutatja pozitívnak, akik a varázstalan embereket is egyenrangúként kezeli. Hogy különbséget tesz a varázsló és a varázstalan emberek között, az benne van, és hogy sértőnek hangzik a mugli szó, még ezt is elismerem. Nekem sem tetszik a hangzása, és tényleg van egyfajta negatív áthallása. Olyan tényleg van, hogy a varázstalan embereket, akiknek tényleg semmi köze nincs a varázsvilághoz, azok elől titokban tartják, szinte teljesen elzárják az egész varázsló dolgot. Ezt ugyan Hagrid az első könyvben azzal indokolta, hogy ne akarjanak az emberek mindent varázslattal megoldani, de azt gondolom, hogy ez azért is jó, hogy így van kitalálva, mert ezáltal még valóságosabb érzetet ad az egész Harry Potter világ. Azt érezteti, hogy tényleg létezik a varázsló világ valahol a mi valóságunkban. A történet meg pont azokat mutatja be negatívnak, akik a rasszizmus alapján tesznek különbséget varázslók és a muglik között, és ki akarják irtani a muglikat. Ha Puzsérnak a Harry Potter egyfajta leegyszerűsítés, legyen. Az alapján, ahogy figyeltem a TV műsort (Sznobjektív), és hallgattam a rádióműsorait, nagyjából körvonalazódott számomra, hogy milyen ízlése. Az alapján elhiszem neki, hogy az egész Harry Potter történet a mondanivalójának egy leegyszerűsítése. De szükség van erre is, hiszen hányan olvasták el a könyveket, olyanok is, akik talán életükben nem vettek a kezükbe könyvet. Talán túl optimista leszek, de elképzelhetőnek tartom, hogy vannak, akiket tényleg a Harry Potter inspirált olvasásra, szerette meg az olvasást, és vett a kezébe komolyabb műveket is. De ilyenről nem tudok. A másik, meg azt gondolom, hogy szükség van ilyen egyszerűbb, de mégis nagyszerű művekre is, méghozzá azért, mert például számomra a komolyabb, sokkal összetettebb történetek, művek nehezen emészthetők. Például azokat a filmeket, amikről lehet tudni, hogy Puzsér igazán nagyra értékel, azok többsége számomra nehezen emészthetők. Többek között azért, mert a azok a filmek többségében a valóságnak egy negatív oldalát mutatja be, és miután én eléggé beleélős vagyok, ezért azon filmek hatására szerintem pesszimistább, reményvesztettebb lennék. Alacsony az ingerküszöböm, elismerem. Presser Gábor énekelte az egyik Zorán dalban a következő sort:

Én mégiscsak azt mondom, hogy a valóság már az élethez túl kevés.

Azt gondolom, hogy ez komoly igazság. Egy kis illúzióra, vízióra igenis szükség van az életben, mert reményt, hitet ad. Harry Potter világa ezt adja meg. És aki tisztában van azzal, hogy amit lát, az nem a teljes valóság, az inspirálódhat belőle azáltal, hogy a valóságot a maga "valójában" elfogadva, és benne élve víziókat, álmokat épít, úgy, hogy közben él, annak komoly esélyei vannak arra, hogy a maga kis világa ideális legyen, és azzal akár másokat is inspirálhat. Én ebben hiszek, és így élem az életemet. Rettenetesen tisztelem Puzsért a munkássága miatt, és hogy azon van, hogy kritikusan szemléljük a világ dolgait, ugyanakkor igazuk van azoknak, akik szerint olykor felületesen nyilvánít véleményt. Ez a Harry Potter esetében tökéletesen tetten érhető. Ugyanakkor sok dolgot lát jól, és azt gondolom róla, hogy sok esetben véleményformálóak a meglátásai.

De vissza a filmhez. Érdekes, hogy a Blu-ray kiadás elülső borítója a filmzene borítója. A hátsó borító viszont teljesen megegyezik az eredeti videokazetta és DVD kiadással. Egylemezes kiadás, kevesebb extra van rajta, mint az első kiadású DVD-n, ami duplalemezes. A DVD amúgy érdekes, mert akkor jelent meg, amikor a DVD-technológia felfutóban volt. Ennek következtében egyrészt nagyon szép, díszdobozos kiadásban jelent meg, másrészt annyi extrával pakolták meg, hogy csak önmagában azokért érdemes megvenni. El is kérték az árát annak idején, 6.990 forint volt, és ha ezt párosítjuk a 2002-es kereseti viszonyokhoz, akkor főleg extrém drágának számít.

A Blu-ray kiadásnál annyira nem nézem, hogy az első kiadás legyen meg, ami kapható, annak örülök. Mégis kicsit csalódás volt számomra, hogy az újabb dizájnú grafikát nyomtatták a lemezre, nem azt, amit az első kiadású DVD-n van.

A videó képe érdekes. Látszik, hogy Full HD, de picit szemcsésnek tűnik a kép. Olyan érzetet ad, mintha DVD-ről felskálázták volna a videót 1080p-re. Tehát látszik, hogy Full HD, meg éles a kép, de nem olyan, mint például a Legendás állatok és megfigyelésük, ami egyszerűen gyönyörű, és látszik, hogy tényleg natív Full HD a Blu-Rayen lévő film. Mindenesetre akárhányszor nézem meg a filmet, tényleg élmény számomra.

Egy képet rögtönöztem, de nem azért, hogy szemléltessem a videó minőségét, hanem más miatt.

Magyar hanggal, lett felirattal néztem a filmet. Már annyiszor láttam, hogy gondoltam, hogy miért is ne. Amúgy van valaki, aki miatt érdekel a nyelv. Nekem is sokáig csak egy nyelv volt a sok közül, nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog. Amúgy ha már Piton professzornál fényképeztem le, elárulom, hogy az ő személyét tartom a legzseniálisabbnak az egész Harry Potter világban, és a színész, Alan Rickman, aki alakította, szintén kiválóan játszotta Piton professzor szerepét. Már annak idején is, amikor a moziban néztem a filmeket, olyan érzésem volt, hogy bár nem láttam át a személyét, negatívnak gondoltam, mégis valami miatt nagyon kedveltem őt. Mintha a színészi játékát is úgy találták volna ki, hogy lehessen érzékelni, hogy egyfajta negatív szereplő, talán még el is hisszük neki, hogy tényleg gyűlöletes számára Harry Potter és valóban Voldemortot szolgálja. Mégis vannak olyan megnyilvánulásai, melyek mindig is azt érzékeltették, hogy valójában szerethető karakter, és megadja a gyanút, hogy nem biztos, hogy az a valódi szándéka, hogy Voldemortot szolgálja. Ezt a színész kiválóan jelenítette meg, és a magyar hangja Tahi Tóth László is kiválóan adta vissza ezt a kettősséget a hangjával.

Egyébként nem ez az első Blu-ray kiadásom ebből a filmből. Angliában is megvettem annak idején, hogy addig meglegyen, és tudjam nézni. Ezt már az eredeti DVD-borítóval dobták piacra. Meg fogom tartani az angol Blu-ray kiadást is, méghozzá azért, mert azon rajta van a német és a japán szinkron is. Nagyon jó a japán szinkron is, nekem nagyon tetszik. Harry Potter hangja Kensho Ohno, aki bőven ismert animés körökben is, hiszen sok animében lehet hallani a hangját. Elég ha csak annyit mondok, hogy ő volt Kuroko Tetsuya a Kuroko no Basket-ből. Egyébként félelmetes a japán szinkron, Piton professzor hangja egyenesen ijesztő! Amikor először meghallottam, valósággal kirázott a hangjától a hideg. Az ő szinkronhangja Hashi Takaya, ő is hallható animékben, de ahogy szétnéztem, nagyon emlékezetes alakítása nincs. De bőven elég volt, amit Piton professzor szinkronhangjaként művelt. Azt gondolom, hogy senki nem tudott volna ilyen karakteres hangot adni neki. Egyenesen félelmetessé tette Pitont.

Amúgy ugyanazok az extrák vannak az angol kiadáson is, jó eséllyel az extrák egy az egyben lettek áthozva, mert változó hangformátumot írtak a magyar borítóra. Tehát jó eséllyel csak azoknak van magyar szinkronja, amik a DVD-n is megjelentek. De ebben nem vagyok biztos, nem néztem meg az extrákat.

Mindenesetre szeretném begyűjteni mind a 8 Harry Potter Blu-rayt magyarul.

Német rádióadó

Március végén az egyik Haikyuu!! közösségben találkoztam egy német fiúval, akivel aztán egészen összebarátkoztunk. Később meghívott a saját közösségébe, ahol mindenki német, így a beszélgetés is németül folyik. Ott is találkoztam néhány jófej emberrel, ráadásul, ahogy egyre többet látom a német nyelvet, látom, hogy fogalmazzák meg a mondatokat, úgy jönnek magamtól is egyre inkább. Bár ezt nagy magabiztossággal nem merem kijelenteni, mert a mai napig életmentő számomra a topszótár németül. Nem egyszer fordul elő velem a mai napig, hogy csak a névelő miatt keresek ki egy szót, mert ugye azon múlik a ragozás. Magát a szót amúgy ismerem. Ennek ellenére élvezem a beszélgetést velük, egészen jó csapat gyűlt ott össze. És más így használni a nyelvet, mint az iskolában tanulni, tanári nyomás mellett. Főleg, ha rossz a tanár... Az a helyzet, hogy megértem, hogy miért nem szeretik sokan a németet. Tényleg nagyon nehéz nyelv (ezt maguk a németek is elismerik), ezért motiváló tanítás nélkül, 100%-os pontosságot elvárni, teljes szigorral nem lehet németet tanulni. Nekem szerencsém van ebből a szempontból, mert nagyon jó német tanárom volt általános iskolában, és az ő "öröksége" többek között, hogy szeretem a nyelvet.

Még a nyáron kerestem magamnak egy német rádióadót, hogy többet hallgassak német szöveget, nem utolsósorban hátha hallok jó német dalokat. Így találkoztam a Radio Köln nevű rádióadóval. A választás nem véletlen, ugyanis jó ideje az van bennem, hogy ha kiköltöznék Németországba, akkor Kölnbe, vagy a környékére költöznék. Ennek nincs konkrét személyes oka, egyszerűen csak Németország nyugati része jobban vonz, mint a keleti. És hát a rádió neve eléggé beszédes, és gyorsan kiderült, hogy telitalálat volt ez a rádióadó. Ugyanis a '80-as évektől egészen a jelenkorunkig vannak zenék. Természetesen az aktuális trendek vannak túlsúlyban, de amikor például olyat hallok meg, mint a Red Hot Chili Peppers-től az Under the Bridge, nagyot azért nézek, hogy van rádióadó, ami értékes zenét is ad! Nem vagyok nagy RHCP rajongó, de nagyra értékelem a zenéjüket. Úgyhogy teljesen jó, hogy mindenféle zenét ad. Nagyon ritka, amikor olyan zenéket adnak, hogy inkább kikapcsolom a rádiót. Főleg a változatosságot szeretem, hogy itt tényleg mindenféle zene van. Miután nemigen van már Magyarországon rendes rádióadó, ezért ez az ideális rádióadó számomra.

Meg a sok német szöveg... Én nagyon szeretem a német nyelvet! Nagyon szeretem hallgatni a beszédüket, jobban kihallom az ismerős német szavakat, mint az angol szövegből az ismerős angol szavakat. Néha kifejezetten azt érzem, hogy az angol szöveg bántja a fülemet. Én a német beszédből a kedvességet, szeretetet hallom ki, ami nekem nagyon jól esik. Nem utolsósorban a rádióadót feltétel nélkül lehet hallgatni online. Amikor tavaly írtam a brit rádióadóról, amit a nővéreméknél szoktam hallgatni a Heart-ot, az észreveszi, hogy nem Angliából akarom hallgatni. Lehet hallgatni, csak kér irányítószámot. Szerencsére nem kell VPN-nel szórakozni, csak megadom a nővéremék irányítószámát, és már hallgathatom. De a Radio Köln-t feltétel nélkül lehet hallgatni.

Egyébként titkon reménykedtem abban, hogy hallok Rammstein-t is. Habár a dalaik döntő többsége nem mondható rádióbarátnak, de volt egy olyan gondolatom, hogy az együttes olyan szinten Németország szimbóluma, hogy beadnak olykor-olykor egy Rammstein dalt. De eddig erre nem volt példa. Mondjuk elég furcsán hangzana olyan szöveg egy rádióban, mint például "Gib mir Benzin", vagy a Mann Gegen Mann című dal, ami a nyílt homoszexualitásról szól. De mégis.

De így is hallottam néhány olyan német dalt, ami nagyon megtetszett. Egyet megmutatnék:

Hallok benne egyfajta kedvességet, talán ártatlanságot, ami ad egy bájt a dalnak. És mégis elhiszem, hogy a 30-as koroszály gondolkodhat, és élhet így is. A dallam is kellemes hangulata, nagyon tetszik.

Valamint mutatnék még egy dalt, amit nagyon érdekesnek tartok:

Mivel német és francia előadó énekli ezt a dalt, ezért egyszerre van német és francia nyelvű szövege. Főleg a történelmi háttér miatt érdekes német és francia szövegű dalt hallani. (Harmincéves háború, Vesztfáliai Béke, Elzász...) Maga a dal hangulatos, meghallgatom, ha szól, de nem mondanám kedvencnek.

Úgyhogy nagyon elégedett vagyok a Radio Köln-nel, és most már mindig ezt a rádióadót hallgatom.

Legendás állatok és megfigyelésük Blu-ray

Meglepett, amikor múlt hétvégén láttam, hogy már nagyon olcsón, egészen pontosan 1.990 forintért adják a Legendás állatok és megfigyelésük Blu-rayt, méghozzá a 3D-s kiadásút. Igazából a sima Blu-ray kiadást akartam megvenni, illetve, ha valami extrával, akkor a 4K-s kiadással. Azt még esetleg tudnám hasznosítani, de nekem az életben nem lesz 3D-s TV-m. Egyrészt maga a technológia sem mozgat meg, egyáltalán nem hoz lázba, másrészt meg jó eséllyel általánosságban az embereket sem mozgatta meg, ugyanis nem látok az utóbbi időkben 3D-s TV-t. Valószínűleg a 3D-s Blu-rayek sem jöttek be, ezért lehet a mai napig találni őket és ennyire nyomott áron megvenni. De mivel a sima Blu-rayt is tartalmazza, és jó eséllyel azt már nem fogom megtalálni, ezért fejet hajtottam a 3D-s kiadás mellett.

Békéscsabán, a Media Marktban találtam meg, Még 4 db. volt készleten, abból vettem egyet. Azt még a csomagoláson át is lehetett látni, hogy papír van a hátulján, de az kicsomagolva egészen meglepett, hogy semmi szöveg nincs, csak egy kép a film elejéről. Egyébként nagyon stílusos, és nagyon jól néz ki a fém tokkal.

Belül a két lemez meg egymáson van, amit nem szeretek. Persze a belsejében van a sima Blu-ray lemez, így azt elég nehéz kihalászni. De a kép gyönyörű. Nem élek akkora nagy lábon, ami a TV-t illeti, egy 32"-os Samsung UE32J5100-as Full HD TV-m van, és nagyon tetszik a kép. Nemrég lett ide hozva Pestre, eddig Békéscsabán volt. Így teljes értelmet nyert a Blu-ray lejátszó, és lázba is hozott. Nemrég megnéztem a Haikyuu!! első évadát Blu-rayen, most a Legendás állatok és megfigyelésüket. Ahogy anyagi lehetőségem engedi, szeretnék további Blu-rayeket venni, hasonlóan jó áron.

A filmért nem voltam annyira oda eleinte, később kezdtem el igazán megszeretni. Főleg, miután láttam a Grindelwald bűntetteit a moziban. Az már első végignézésre is nagyon tetszett, és felértékelte számomra az első film értékét is. Most már nagyon szeretem, és szerintem meg fogom annyiszor nézni, mint a Harry Potter filmeket.

Sikertelen nyelvvizsga

Ma megtudtam a japán nyelvvizsga eredményét, és sajnos nem sikerült. Minden képzeletemet alulmúlta a 68 pont, amit a 180-ból értem el. Pedig pont óvatosságból csináltam meg az N5-ös nyelvvizsgát, mert bár a japán tanárnőnk mondta, hogy akár az N4-es nyelvvizsgát is megpróbálhatjuk, de azért éreztem, hogy azon a szinten még nem vagyok. Kihallok ismerős szavakat, nagyjából el tudom olvasni azokat a kanjikat, amiket ismerek, de ha odaállítanának egy japánhoz, hogy beszélgessek vele, meg lennék lőve.

Ahogy most a nyelvvizsgán is meg lettem lőve. Nagyon csalódott vagyok. Mondjuk a legrosszabb az volt, hogy kevés volt az idő az egyes feladatrészekre. Mindenhol az volt, hogy az utolsó néhány feladatot már csak találomra satíroztam azután, hogy lejárt az idő, és mondták, hogy tegyük le a ceruzát, akkor általában 5-6 feladat maradt, azokra gyorsan valamit satíroztam. Úgyhogy az idő volt az egyedüli tényező, ami stresszt okozott. Amúgy meg sokat gyakoroltam, és elégségesnek éreztem azt a mennyiséget, amennyit gyakoroltam. Már csak azért is, mert a gyakorlópéldák eredményei bíztatóak volt, biztos voltam abban, hogy sikerülni fog. Ehhez képest...

De pont nézem a részpontszámokat, ugyanis az egyik ismerősöm, akivel együtt járok japán nyelvtanfolyamra, sajnos neki sem sikerült (ő N4-esen volt), és mondta, hogy ő az egyik feladatrészen hasalt el, nem volt meg az elegendő pontszám. Ekkor döbbentem arra rá, hogy hát nemcsak az kell, hogy meglegyen a 80 pont a 180-ból, hanem a részfeladatokban is van egy minimum, amit teljesíteni kell. Ekkor inogtam meg, hogy talán mégsem annyira biztos az a nyelvvizsga. Totál kiment a fejemből, hogy részeredményt is fel kell mutatni. Szemügyre vettem a részletes eredményt, és nagyon érdekes alakult. N5-ös szinten egybe nézik a szókincset és a nyelvtant. A kettőből együttesen kell 38 pontot elérni. És meglepetten konstatáltam, hogy 38 pontot értem el, tehát éppen, hogy megvan a szükséges minimum. A hallott szöveg értése már jobbra sikeredett, ott 30 pontot értem el (itt 19 pont a minimum), így jött össze végül a 68 pont. Szókincs B, Nyelvtan B, Olvasás C. Igen, az olvasás az nagyon lutri volt. Több szöveg volt, azok mind csak pár sorosak. Igazából olyan szintű szövegek voltak, mint egy kisiskolás olvasás könyvének egy rövid meséje. Azzal kapcsolatosan volt néhány kérdés. A baj azzal volt, hogy ha valahol, itt éreztem, hogy nagyon kevés az idő. Az a helyzet, hogy a nyelvvizsgán már nincs idő azon morfondírozni, hogy azok a hiraganák, ami nagyon hasonlítanak, vajon melyik is az pontosan, hanem folyamatosan kell olvasni. Legendás nálam a "ni" és a "ko", amit módszeresen összekeverek. Ahogy a minősítés is mutatja, jó eséllyel az olvasás része adta a 38 pontnak a kisebbik hányadát.

Nem adom fel, megyek decemberben is. De néhány dolgot másképp fogok csinálni.

• Olvasni minél többet, és amit olvasok, magamban felmondani.
• N4-es szintű feladatsorokat is gyakorolni.

Ugyanis szokták mondtani, és ezt a japán tanárnőm is mondta, hogy teljesen változó a nyelvvizsgák nehézsége. Van olyan, hogy olyan könnyű, hogy játszva meg lehet csinálni, más alkalmakkor meg olyan nehéz, mintha egy szinttel feljebb lenne. Erre készülvén találtam ki, hogy gyakorolni fogok N4-es szintű vizsgákat, hogy felkészüljek arra is, hogy nehezebb lesz. És ha sikerülni fog a decemberi, akkor 2020 júliusában talán magabiztosabban léphetek egy szinttel feljebb, hisz akkor már bőven lesz fogalmam az N4-es szint követelményeiről.

Párkapcsolat egy otakuval

Újabb animének értem a végére, méghozzá a Wotaku ni Koi wa Muzukashii volt az, amit befejeztem. Kicsit sajátságos, de pont azért tetszett, mert a maga nemében hiteles volt.

Egyrészt nagyon tetszett, hogy megmutatta, hogy huszonévesen munka mellett is lehet hódolni a gyerekkori / tinédzserkori szenvedélyünknek. Nem egyszer láttam olyat, hogy valaki arra hivatkozva hagyta abba a rajongói munkásságát, mert most már dolgozik, és nincs rá ideje. Soha nem tudtam ezzel a gondolattal azonosulni. Az vitán felül áll, hogy egyetem után, ha valaki dolgozik, annak kevesebb ideje jut a hobbijára, főleg, ha jön a komoly párkapcsolat, házasság, akár gyerek(ek) is, de azt gondolom, hogy aki igazán szereti a hobbiját, az igyekszik úgy koordinálni az idejét, hogy tud rá időt szakítani. Ezt mutatja meg ez az anime. A munkahely stimmel, a kapcsolat kialakulóban, házasság, gyerek még nincs. De ahogy bemutatja a fiatal felnőtt létet, azt hitelesen teszi, nem utolsósorban szerethető módon. Különböző személyiségek találkozása mindig ad alapot a poénra.

Két páros kapcsolatának kialakulását követhetjük végig: Nifuji Hirotaka és Momose Narumi valamint Kabakura Taro és Koyanagi Hanako. A lányok inkább animerajongók, a fiúk meg videojátékosok. A videojátékos részben nagyon tetszettek a különböző Nintendo konzolok és játékok: Nintendo Switch, Mario Kart, Wii Wheel, sőt még az Animal Crossing is szóba kerül, bár én személy szerint ez a játékot nem szeretem. A lányok meg tipikus női otakuk. Cosplayes képek, sokat sejtető jelenetek a telefonon, és persze fujoushik. Mert ezt a témát is megragadták az animében. És hogy már az animékben megjelenik a téma, jelzi, hogy mennyire tényező lett az anime világában a fujoshi vagy fudanshi lét. Néhány kép erejéig a lányok összehozzák Hirotakát és Tarót, akiken ugyan látszik, hogy nem egymás mellett képzelik el a jövőjüket, de a lányokért kibírják ezt a kis kellemetlenséget.

Ami nagyon tetszik, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat. Romantikus történetek egyébként is úgy jók, ha inkább lassú a történetvezetésük, mert így van lehetőség megélni, azonosulni a szereplőkkel, valamint ha az anime kellőképpen elmélyül a érzésekben, akkor azt is megérhetjük, hogy miért pont őt választotta. Bár itt érzések elmélyüléséről nem igazán beszélhetünk, sokkal inkább arról hogy bár a párok hobbija szinte ugyanaz, mégis különböző a személyiségük. És bizony sok poénra ad alapot az, ahogy viszonyulnak egymáshoz főleg az elején, aztán szépen lassan, ahogy egyre többet vannak együtt, összecsiszolódnak. Az elején Hirotaka szinte teljes apátiával van Narumi lelkesedése felé, mintha az egész életét egy meghatározott rutinnal élné, abban nincs semmi izgalom, nem érti, hogy Narumi mire fel örül ennyire az életnek. Azt ugyan nem mondanám, hogy a végére Hirotaka valósággal meghasonul Narumival személyiség terén, de azzal több időt töltött vele, talán mondhatjuk azt, hogy megszokta a személyiségét, és egy kicsit meg is szerette. Az első évad végéig ide jutottunk velük kapcsolatosan.

A második páros Taro és Hanako hasonlóak abból a szempontból, hogy Taro inkább a videojátékokat szereti, plusz a mangákat, míg Hanako inkább anime rajongó. A különbség köztük annyi, hogy mind a ketten magabiztosabbak, céltudatosabbak az életben. Taro is határozottabb, ahogy Hanako is. Ő magabiztosabban éli meg a maga nőiességét, és kicsit él is vele. Sok időt töltenek el négyen együtt közösen, ezekbe olykor becsatlakozik Hirotaka öccse Nifuji Naoya is, az ártatlan arcú, egyszerű gondolkodású srác, aki tud örülni az élet apró örömeinek. Kifejezetten kellemes személyiség. Későn derül ki, de végül neki is lesz párkapcsolata. Az animében már nem is térnek ki rá igazán, de abban a gyorsétteremben, ahol dolgozik, egyszer betér egy lány a kézikonzoljával, és Naoya segít neki, hogy továbbjusson. Mondjuk az anime fujoshi mivoltára szépen rájátszottak a lány személyében. Mivel félhosszú haja van, és túlzottan egyszerű az öltözködése. Nem is lehet felismerni, hogy most fiú vagy lány, tipikusan az a fajta otaku, aki még az öltözködésére sem ad. Aztán olyan, hogy emberekkel barátkozni... Szinte teljes képtelenség. Annyira fiúsnak tűnt, hogy konkrétan azt hittem, hogy behoznak egy fiúpárost az animébe. Na mondom, de szép lenne, de aztán kiderült, hogy lányról van szó. Náluk is maximálisan el tudom képzelni, hogy nagyon jó páros lennének. Naoya az ártatlanságával könnyen meg tudná nyitni Kou-t, ha látja benne a pozitív személyiséget és megbízik benne. Velük is érdemes lenne foglalkozni.

Aztán van egy részes OVA is, ami alapvetően beleillik a sorozatba, de ez egy sztorizós epizód. Hanako meséli el Hirotakának és Naruminak, hogy találkozott először Taróval. Középiskolában, egészen pontosan röplabda edzésen. A fiú a középiskola röplanda csapatának tagja volt, de nem egészen itt találkoztak először. Ez adja a történetük érdekességét. A röplabda pálya, meg ahogy Taro bánik a labdával, egyértelműen Haikyuu!! utalás. Hanako eléggé furcsán néz ki a félhosszú hajával, de már itt megvillogtatta a női rafinériáját, amivel ha nem is behálózta Tarót, de mindenképp jó alap volt a kapcsolatuk megalapozásának. Jól sikerült az OVA, ajánlom mindenkinek.

Egyértelmű, hogy lesz második évad, hiszen épp csak kialakulóban voltak a párkapcsolatok. A második szezonra biztosan komolyra fordul a szerelem, akár házasság sem kizárt annak a végére. Mindenesetre nagyon szívesen megnézném, hogyan alakul tovább a kapcsolatuk. Nagyon jó romantikus anime, ahol nincsenek túltolva az érzelmek, mégis végig érzékelhető, hogy több van közöttük, mint barátság, ráadásul kiválóan megmutatja az anime, hogyan csiszolódhatnak össze különböző személyiségek.

Japán Haikyuu!! és Given mangák

ToumeiNi volt kint Japánban, és kérésemre vett nekem mangákat, méghozzá kettőt.

• Haikyuu!! 2
• Given 1

A harmadik jobb oldalt, igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Elmondása szerint ajándékba kapta, önként felajánlotta, én meg miért is kéretném magam, ha Haikyuu!!-ról van szó? :O Miután az egész manga és anime az életem része lett. És így legalább az új rajzstílust is megszokom. Egyelőre nagyon nem szeretem, ezért nem is sietek azzal, hogy haladjak a mangával, és utolérjem.

Hogy milyen történetem van a Haikyuu!!-val, és milyen hatással volt rám, már megírtam korábban. A Given-ről írtam külön blogpostot nemrég, most egy kicsit részletesebben kifejteném, hogy miért is tetszik annyira. A Given a második olyan BL-manga (animeként az első) a Hidamari ga Kikoeru mellett, amelyik komolyan veszi a homoszexualitást, és nemcsak az a célja, hogy a fujoushi-k, fudanshi-k fantáziáját kielégítse. Akiknek örömöt okoz az, ha együtt lát fiúpárokat, de az már nem érdekli őket, hogy mi rejtőzik valójában a homoszexualitás mögött. Mert nemcsak az van, hogy de menő, hogy nyíltan vállalja, két pasi, hogy együtt vannak, amögött nagyon sok küzdelem van. Ezen küzdelmeket kiválóan mutatja be a Hidamari ga Kikoeru és egy most megnézve a Given 7. részét, és ahogy egyre inkább fény derül Akihiko múltjára is egyre inkább az világlik meg, hogy az animének (mangakának) tényleg az a célja, hogy a maga valóságában mutassa be a homoszexualitást. Túlmegy azon, hogy milyen jó, hogy fiúpáros együtt van, megmutatja azt, milyen küzdelmes út van emögött a boldogság mögött. Mondjuk azt már az első résztől lehetett látni a fiúk megnyilvánulásán, kisugárzásán, hogy már túlvannak néhány dolgon, nemcsak úgy benne vannak, és élik a maguk gondtalan meleg életét, hanem megélték annak poklát is. A Hidamari ga Kikoeru ennyire mélyen nem megy bele a homoszexualitásba, az a kialakuló párkapcsolatot mutatja be a maga valóságában. A Given meg azáltal, hogy bemutatja a szereplők múltját, jobban megmutatja az egész érzelmi hátterét.

És nagyon örülök annak, hogy végre találkoztam olyan BL-mangával, amelyik végre olyannak mutatja be a melegséget, amilyen az valójában. Erre ráerősített a Given 7. része, és egyre inkább az tűnik ki, hogy azon elmélet mentén halad érzelmileg az anime, ahogy elemeztem a korábbi blogpostban, ahogy ideálisnak tartom. Tényleg úgy néz ki, hogy a Given esetében minden idők legjobb BL-alkotásával van dolgunk, de nyugtával dícsérjük a napot! Van még négy rész. És ne feledkezzünk meg arról, hogy volt egy Boku Dake ga Inai Machi, ami hihetetlen jó volt az anime kétharmadáig, aztán hirtelen összeomlott az egész. Nagyon rossz néven venném, ha a Given is ugyanebbe a hibába esne. Erre jelenleg nincs kilátás, és szeretnék bizakodó maradni. Eddig azt mondom, hogy a Given valódi meleg-anime.

A manga egyébként érdekes, nem mindegyik kanji van furiganázva. A bonyolultabbak vannak. Azt egyébként gondoltam, hogy nem lesz úgy furiganázva, mint a Haikyuu!!, mivel a Given-t az idősebb korosztálynak szánták, akik azért már tudnak valamennyire japánul. A Haikyuu!! meg mehet a tizenéveseknek is, akik csak most tanulják a kanjit. Egy biztos: Élmény lesz majd japánul folyékonyan olvasni mangákat, ahogy egyre inkább bővül a tudásom.

10 éves albumok

Alig hiszem el, hogy már 10 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction albuma és Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL kislemeze. Ilyenkor azért én is érzem az idő múlását, ha csak belegondolok, hogy mennyire élénken él a fejemben annak a bizonyos 2009. augusztus 21-i dátum élménye (meg a 2009 nyári AnimeCon emléke), amikor megjelent ez az album és a kislemez.

Követtem is annak idején, mert Okui Masami sokat írt az albumról a blogjában. A készülő dalokról, azokhoz fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Érdekes volt látni az Ienai Kara felvételekor készített egy közös fotót a vonós zenekarral, akivel felvette a dalt, azt a képet most is erősen látom magam előtt. Úgyhogy már abból a szempontból is nagyon sok emlék köt az albumhoz, hogy mennyit olvastam róla megjelenés előtt, és mennyire vártam a megjelenését. Hát még amikor megjelent, és másnap, 2009. augusztus 22-én letölthettem magamnak. Azt az érzést, amikor először végighallgattam. És ahogy beleszerettem az egész albumba, azt soha nem fogom elfelejteni. Ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Nem is vártam sokáig azzal, hogy meglegyen eredetiben, amint volt rá anyagi lehetőségem, megvettem.

És itt a kislemez is, ami szintén fantasztikus élmény. A közös dalt May'n-nel annyira nem szeretem (de itt most az "annyira nem szeretem"-et úgy kell érteni, hogy 8/10-es dal, a többi 9-10/10-es értékű) de a B-side track a TO DIE FOR ×××, szintén olyan dal, aminek olyan szinten a hatása alá kerültem, hogy akkoriban éjjel-nappal ezt a dalt hallgattam. Tehát két fantasztikus kiadvány jelent meg egy napon. Egyébként is, ha valaki engem kérdez, a 2009-es évet tartom a japán anime zenében a legerősebb évnek, de ha nem lett volna más kiadvány abban az évben csak ez a kettő, amit lefényképeztem, már ezek is nagyon erőssé tették volna az év zenei felhozatalát. De 2009-ben mindenki, aki élt és mozgott a japán anime zenében a legjobbat hozta ki magából. Chihara Minori, ALI PROJECT, Hayashibara Megumi, JAM Project, angela, Kuribayashi Minami, Suara... hogy csak egy pár nevet említsek. Mind-mind maradandót alkottak 2009-ben.

És furcsa oly módon megélni az idő múlását, hogy nagyon aktív voltam a japán zenében, amikor megjelent ez az album és kislemez, és most hallgatni őket, már nosztalgiával tölt el. Mert hogy meghallgattam ma is, és furcsa volt konstatálni, hogy ma már inkább réginek számítanak ezek a dalok. Mert hogy sok erős emlékem van 2009-ből, és hogy már inkább nosztalgiával töltenek el. De hát így múlik az idő, amit nem lehet megállítani, és szerencsére mostanság is történnek velem dolgok, amikre majd jó lesz visszaemlékezni. Ez egy nosztalgikus, visszatekintő post volt, de igyekszem a jelenben élni.

Az ajándék, ami megadatott

Ahogy írtam a MondoConos postomban, nézem a Given-t, és nagyon örülök, hogy végre úgy tűnik, hogy lesz egy olyan Shounen-ai anime (vagy BL, kinek hogy tetszik), ami végre hozza azt a színvonalat, amit egy magasabb szintű romantikus anime.

Leírnám kicsit részletesebben a történetét, hogy találtam rá, mert érdekes volt. Igazából a My Anime List-es kép alapján vált szimpatikussá, és volt olyan érzésem, hogy érdemes lesz erre az animére figyelni. Gyanús volt a két srác, Mafuyu és Uenoyama, ahogy együtt voltak, de féltem többet belelátni, mint ami valójában van, nehogy a nemrég a My Anime List-en megismert francia srác TuyNOM megint kiosszon, hogy már megint többet gondolok bizonyos jelenetbe, mint ami valójában van. Persze csak poénból. De mint kiderült, nem véletlenül láttam meg többet a két fiú között, ugyanis tényleg szerelem lesz közöttük. A francia fiúval amúgy egész jól összebarátkoztunk, és sokat hecceljük egymást, ő is az a fajta, aki szeret csipkelődni. És hát bennem emberére talált ebben a témában. Hetero létére ő is nézi az animét, főleg az 5. rész vége adott neki alapot arra, hogy köszörülje a nyelvét rajtam. Erről majd később.

Sokaknak nem volt szimpatikus Sato Mafuyu, mert már az esetlenségnek azt a végletét mutatta a viselkedésével, ami miatt sokan feltették a kérdést, hogy mit keres az animében? Annyira olyannak tűnt, mint aki nem tud már segíteni magán. Nekem végig az volt az érzésem vele kapcsolatosan, hogy van helye az animében, és igenis odaadnám a gitárt a kezébe. Tud ő játszani rajta, csak kell neki valaki, aki megtanítja őt játszani. 8 volt az, aki először felvetette ezt a kérdést még a MondoConon, és az igazat megvallva, hogy ha bár érveltem Mafuyu mellett, azért volt olyan gondolatom, hogy volt alapja a kételkedésének. Meg is kérdeztem Magyarország legnagyobb BL-szakértőjét, Jucuky-t, hogy mit tud az animéről. Miután olvassa mangában a történetet, ezért sokkal előrébb jár, így tudja, hogy mi fog történni, és mondta is nekem, hogy meglesz az oka annak, hogy miért olyan, amilyen. És ez a 6. részben ki is derült. Ó, az én megérzéseim... Nem derült fény Mafuyu teljes háttértörténetére, ki van úgy találva, hogy csak annyit tudjunk meg a történetből, hogy megértsük, hogy Mafuyu nem ok nélkül zenél, de bőven vannak még fekete foltok a múltjából.

Ami nagyon tetszik az animében, hogy nem az a fajta sablonos BL-anime, ami már a rajzstílusban is meglátszik. Nincs nagyon élesen elkülönítve a két fiú külsőre, hogy az egyik a tipikusan domináns, kisszemű, mély hangús, férfias külsejű, míg a másik akár lányosan is kinéz, nagy szemű, magasabb hangú, esetlenebb srác. Hanem bármelyik shoujo animébe beleillik, és pont mert nem tipikus BL-sablon, ezért tetszett meg. És eddig úgy néz ki, hogy történet terén is rendben van a dolog. Tetszik, hogy fokozatosan adagolja Mafuyu múltját az anime, és már eljutottunk oda, hogy tudhatjuk, hogy miért is akar annyira zenélni. Egyébként én kifejezetten szeretem az esetlenségét, és ahogy Uenoyama lereagálja azt. Látszik rajta, hogy akar segíteni a fiún, csak hát néha próbára teszi a türelmét, hogy ennyire nehéz dolga van vele. Néha mintha maga sem tudná, hogy mit akar kezdeni az életben. Ez volt az, ami többeknek nem tetszett, én mégis láttam rajta, hogy igazából nincs gond vele. És ahogy bontakozik ki, egyre inkább úgy tűnik, hogy igazam van vele kapcsolatosan. De az is látszik rajta, hogy van még dolga a múltjával kapcsolatosan. Amíg azt nem rendezi le, és nem teszi a helyére, addig alkalmatlan lesz a szerelemre és a párkapcsolatra. Ezért van az, hogy úgymond még nem látta meg Uenoyamát, de Uenoyama már láthatóan beleszeretett a fiúba. De ez egy darabig egy oldalú szerelem lesz. Ezért is van az, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat kettejük között, de egyelőre úgy néz ki, hogy ez jól ki van találva. Persze, hogy aztán mi lesz belőle, az majd kiderül. Mindenesetre ezt a 11 részt rövidnek látom, szerintem nem lesz elmesélve a teljes történet. Már csak azért sem, mert a manga még mindig fut, így jó eséllyel lesz majd második évad.

Sokan egyébként jobban kedvelik a másik fiúpáros, Nakayama és Kaji között kialakuló kapcsolatot. Amit egyébként meg is tudok érteni, mert a kettejük közötti kapcsolat sokkal élőbb, erősebben a kettejük közötti kapcsolat. És láthatóan a kettejük közötti szerelem is szenvedélyesebb.

A zenével viszont nem vagyok megelégedve. A fentiekkel ellentétben az opening és az ending tipikus BL alkotás. Olyan ki akarom fejezni, hogy mit érezhet a két srác, de mintha megfoghatatlannak, elérhetetlennek gondolnák a homoszexualitást, végül nem jutnak semmire. A szöveget elnézve az opening és az ending is nagyon is beleillik az animébe, de főleg az openingnél van olyan érzésem, hogy a zene egyáltalán nem illeszkedik a szöveghez. Miért ennyire vidám a dallamvilág, ha a sötét múlt következményeiről szól a szöveg? Ez volt az, ami komolyan elgondolkodtatott, és ami miatt azt gondolom, hogy nincs összhang a dalban. Az ending már valamivel jobban fest ezen a téren, de az meg érzelmileg nem jön át. Eddig egyetlen egy olyan BL-animét tudok mondani, aminek tetszik az openingje, az a Hitorijime My Hero OP, amit egyébként is egy gyakorlott BL-énekes adott elő: Hatano Wataru. A Heart Signal nagyon jól ki lett találva. Itt ezt egyelőre nem érzem át. Amúgy Hatano Wataru egy másik BL-jellegű (nem egészen az) animéhez írt dalának címe nagyon poén: SEKAI wa Boy meets Boy! Ezt a nézetet elterjeszteni világszerte! XD Amúgy a Fudanshi Koukou Seikatsu ending dala, nagyon poén, ahogy maga az anime is.

Mindenesetre az 5. rész kiváló alapot adott a francia barátomnak arra, hogy kicsit hecceljen, mivel a lány, aki szerelmes Uenoyamába (nem emlékszem a nevére, nem is érdemli meg, hogy emlékezzek rá) figyelmeztette a fiút, hogy vigyázzon Mafuyu-vel, mert a gyerekkori barátjának öngyilkossága nem tisztázott, és lehet, hogy neki is köze van hozzá. És hát persze hogy hátsó szándékkal figyelmezteti. TuyNOM mivel tudja, hogy a fiúpárosnak szurkolok, hogy jöjjenek össze (különben miért néznék BL-animét...), ezért azzal jön nekem, hogy milyen aranyos és gondoskodó a lány, hogy figyelmezteti Uenoyamát. Hát persze, látszik az arcán a nyilvánvaló kedvesség és gondoskodás, hogy én erre hogy nem gondoltam. Szóval ilyen és ehhez hasonló dolgokkal szívatjuk egymást.

A Given már csak azért is menő, mert a mangakája, Kizu Natsuki nagy Haikyuu!! rajongó. Olyannyira, hogy van néhány Haikyuu!! doujinshije.  Oikawa Tooru-t párosít más pasikkal, gondolom elsősorban Iwaizumi Hajimével. Mondjuk én nem vagyok benne a Doujinshikbe, ilyeneket nem olvasok, de már csak abból is észre lehet venni a rajongását, hogy a Given néhány szereplője eléggé hasonlít Haikyuu!! szereplőkhöz. Például többször előfordult, hogy megláttam Uenoyama Ritsukát, istenemre, Kageyama volt az első, aki beugrott, és teljesen spontán. Mafuyu ugyan nem hasonlít Hinatára, de viselkedésében tetten érhető, meg abban, ahogy ők ketten viszonyulnak egymáshoz.

Mindenesetre ha tartja a színvonalat, bőven a Given lesz minden idők legjobb BL-animéje, azok közül, amit eddig láttam.

Haikyuu!! nap 2019

Augusztus 19. a Haikyuu!! nap. Méghozzá egy japán logika alapján:

• Ha = 8 (rövidítve)
• I = 1 (rövidítve)
• Kyuu = 9

Tehát: Haikyuu 819 -> 8.19. A japánok szeretnek játszani a számokkal, és számokhoz kötni személyeket, eseményeket. Aztán van olyan, hogy egy dátum jön ki belőle.

Ezen nap alkalmából egyfajta making of videót adtak le, mely YouTube-on megtekinthető.

Ezt ma tették közzé, és hogy stílszerűek legyenek, japán idő szerint 20:19-kor (8:19 PM) kezdték el az online vetítést. Minden évben készítenek színházi darabot az animéből Hyper Projection Engeki Haikyuu!! címmel. Ezt felfoghatjuk musicalnek, de egyébként szerethető. Az idei évad színházi bemutatója szeptember 15-én lesz, de legforgattak egy... Nem is biztos, hogy werkfilmnek szánták. Az a lényeg, hogy a színészgárda a Tokiói férfi röplabda válogatott csapatával játszottak egy meccset. Előtte persze gyakoroltak, felkészültek, de mivel színészekről van szó, sejthető, hogy mennyire volt komoly a meccs. Konkrétan az volt a tét, hogy ha egy szett alatt egyetlen pontot szereznek a színészek, akkor megnyerték az adott szettet. Na most ez a 25 pontos szett alatt nem sikerült, a válogatott csapat nyert 25-0-ra. De továbbvitték, és végül 28-1-nél állt meg a meccs. Aranyos volt és szerethető. Ebből is látszik, hogy azért akármennyire imitálják a mérkőzéseket a színpadon, azért igyekeznek valósághűen játszani. Nem voltak rosszak a mozdulataik. A másik emlékezetes alakítás az volt, amikor a színészek egymás mögé álltak, a rendező táblán mutatta a leghátul álló színésznek, hogy mit mutogasson el az előtte lévőnek, és az "ment" előre. Ő elmutogatta, ahogy tudta, majd az előtte lévő szintúgy, és amikor legelőre ért, ő mondta meg, hogy szerint mi állhat a táblán. Persze a végeredmény teljesen más volt, de eszembe juttatta, hogy ilyesmit gyerekkoromban mi is játszottak, csak egy szót kellett továbbsúgni a mellettünk állónak, és a túlsó végen lévő mondta meg, hogy szerinte mi lehetett az eredeti szó / mondat. És itt is rend szerint teljesen más volt a végeredmény.

A színészek minden évben mások. A Karasuno csapat színészei vannak jelen a videóban. Néhányukon igencsak meglepődtem, és felmerült bennem a kérdés, hogy fogják elmaszkírozni, hogy valamennyire hasonlítson arra a karakterre, akit alakítani fog? O_O Mindenesetre érdekesek ezek az alkotások, kár, hogy nagyon nehezen érhetők el a különböző színházi darabok, pedig kiadják őket DVD-n és Blu-ray-en.

Mindenesetre ez egy kiváló nap. Lefényképeztem az eddigi Haikyuu!!-gyűjteményemet, eddig így néz ki:

Ez kb. a 0,1%-a a teljes vágyott gyűjteménynek. De hát hosszú idő van még teljes gyűjteményt betudni. Másfelől meg elégedett vagyok azzal, ami van. Igazából nem gondoltam volna, hogy lesz anime, amit annyira fogok szeretni, mint a Super Mario játékokat.

Hogy hogyan találkoztam az animével, azt érdemes elmesélni, talán még nem tettem meg. Nagyjából egy éve ilyenkor, amikor a Kuroko no Basket-et néztem, akkor többször töltöttem el azzal időt, hogy különböző cosplay képeket néztem az animéből. Kifejezetten tetszettek, voltak köztük nagyon jól sikerültek. Így találkoztam egy olyan cosplay-jel, ami nem is szerepel a Kurokóban. Viszont ez is nagyon tetszett, utána is néztem, hogy melyik animéről van szó. Ekkor találkoztam egyáltalán először a Haikyuu!! szóval, és akit láttam, az egy Kageyama Tobio cosplay volt, ami annyira jól nézett ki, mintha maga Kageyama elevenedett volna meg a valóságban. Eldöntöttem, hogy a Haikyuu!! lesz a következő anime, amit fogok nézni a Kuroko no Basket után.

Ekkor nem vetettem nagy hitet az animébe, mivel már túl voltam egy Prince of Tennis-en, aztán jött a Kuroko, ami ugyan nagyon jónak indult, de a végére a fizikai törvények folyamatos "megszegésének" következtében egyre inkább hiteltelenné vált számomra. A Kuroko no Basket-ről egyébként az a véleményem, hogy sajátságos módon elegyíti magába a régi klasszikus shounen elemeket az újkoriakkal. Az újkori elemek domináltak az elején, azért volt szerethető számomra, aztán ahogy egyre inkább elkezdtek istenné válni a játékosok, és az utolsó másodpercben dőltek el a meccsek eredményei, úgy vált számomra egyre inkább hiteltelenné az egész anime. Az ilyen shounen animéket azért nem szeretem, mert attól válik kiszámíthatóvá, hogy tudom, hogy valami meglepő, megdöbbentő, kiszámíthatatlan jön. És miért lepődjek meg, ha tudom, hogy mi következik?

Hát erre jött a Haikyuu!!, amit igazából apátiával kezdtem el nézni 2018 szeptemberében. Eleinte nem fogott meg annyira, nem is az a fajta anime, ami az első percektől kezdve olyan hangulatot áraszt, úgy magával ragad, hogy aztán győzzél kijózanodni belőle. A Haikyuu!! a "lassú víz partot mos" elvét alkalmazza. Az első néhány rész után azt éreztem, hogy ez valami egészen jó dolog, ezt érdemes nézni. Aztán lassan azon kapom magam, hogy egyre inkább várom, hogy lássam az újabb részt. Végül egyre inkább az anime körül jártak a gondolataim. Mindez teljesen észrevétlenül. Némileg apátiával belevetni magam egy sportanimébe, aminek aztán az lesz a vége, hogy minden idők legjobb animés élménye lesz számomra, úgy, hogy már akkor is 12 éve voltam anime rajongó. Egyetlen egy anime sem volt megközelítőleg sem olyan hatással rám, mint a Haikyuu!!. Valósággal újradefiniálta nálam az anime fogalmát, átértékelte nálam az animéket, azóta más szemmel nézem az animéket. Ehhez hasonlót akkor éreztem, amikor kiskoromban először találkoztam Super Marióval, vagy 2006-ban Hayashibara Megumi-val és Okui Masami-val. Tehát az a nagy szerelem, ami életben csak néhányszor adatik meg. Közéjük került a Haikyuu!!

Haikyuu!! 2020-ban

Szóval betonbiztos a 2020 januári indulás. Abban már kiéltem az örömömet, hogy lesz 4. évad, ezt az örömöt az tetézhette volna, ha már 2019 őszén lett volna az új évad startja. Amire láttam is rációt, hiszem szeptember 22-én nagy esemény lesz, melyre igen drága lesz a belépőjegy, ¥8.200, és eléggé sok programot ígértek. Sőt, olyan merész gondolatom is volt, hogy olyan lesz majd, mint a ReLIFE-nál, hogy levetítik az összes részt egyszerre. Erre aligha fog sor kerülni, ráadásul a mai beszélgetésen hivatalossá tették a 2020 januári startot is. Volt ma egy kisebb előadás a "Haikyuu no Hi no mae ni" keretén belül, melyen jelent Murase Ayumu és Ishikawa Kaito is, tehát Hinata és Kageyama seiyuu-i. Ezen a beszélgetésen többek között felelevenítettek néhány kedves emléket, felidézték a Top 3 kedvenc jelenetüket az animéből. Illetve reméltem még egy kisebb verbális párbajt a két seiyuu között. Az szokott még extra lenni ilyen seiyuu-s beszélgetéseken, hogy beszélnek néhány szót, mondatot a szereplő hangján, akit szinkronizálnak, és meghallgattam volna egy "HINATA BOKE!!!" felordítást Ishikawa Kaitótól.

Jó kis szópárbaj lehetett volna kettejük között, viszont az igazat megvallva nem egyszer volt az, hogy az előadás alatt nem tudtam eldönteni, hogy most a női műsorvezető beszél, vagy Murase Ayumu. Mert az ugye tudható a japánokról, hogy fiatalabbnak látszanak a valódi korukhoz képest (európai szemmel legalábbis), ráadásul szegény Murase-sannak olyan magas hangja van eredetileg is, nemcsak mint Hinata seiyuu-ja, hogy komolyan, néha nem tudtam, hogy melyikük beszél. Ishikawa Kaito, ő biztos volt. Aki mély hangon szólalt meg, az csakis Kageyama seiyuu-ja lehet. Érdekes egyébként, több animét néztem már, ahol Ishikawa-san szinkronizált (pl. Zankyou no Terror, Owari no Seraph, ONE PUNCH MAN), és hiába szemmel láthatóan, vidám, kellemes természetű fiatalember, nem tudom elképzelni, hogy hasonlóan derűs természetű karakternek kölcsönözze a mély hangját.

És akkor hivatalossá tették az indulás időpontját.

Végig bíztam a 2019 október indulásban. Amire már csak az is alapot adott, hogy a Crunchyroll is elég sokat idézett az utóbbi időkben Twitteren az animéből. Ebből egyből arra gyanakodtam, hogy ők már tudhatnak valamit, csak még nem hozhatják nyilvánosságra. Aztán lehet, hogy csak a nagy eseményeket harangozták be ily módon.

Pénteken jelent meg az új Shounen Jump magazin, abban ígérték, hogy nyilvánosságra hozzák az új évad indulási időpontját, ami meg is történt. Már ott is 2020 januárja volt írva, csak abban bíztam, hogy valamit félreértettek, amikor rajongók fordították, ugyanis lesz új Haikyuu!! OVA is. Ezt majd a Jump Festán fogják leadni valamikor 2019 decemberében, és majd 2020 január 22-én jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en. És abban reménykedtem, hogy ez az a bizonyos 2020-as dátum, amit kevernek a 4. évad indulásával, de mint kiderült, nem történt tévedés. Mindenesetre figyelni fogom a DVD és Blu-ray megjelenést. Gondolkodok azon, hogy ha lesz rá anyagi lehetőségem, akkor megvegyem, mert az első három OVA a japán kiadású mangák mellé voltak csomagolva limitált mennyiségben. Na most a mennyiség annyira limitált volt, hogy sehol nem elérhető egyik manga DVD-s kiadása sem, mely mellé az OVA-t csomagolták. Használtan pedig nagyon drágán adják őket, többszöröse az eredeti árának. Ezért gondolkodok azon, hogy megvegyem majd ezt, mert ha keveset gyártanak belőle, könnyen meglehet, hogy el fog ez is fogyni hamar, és utólag nagyon drágán lehet majd beszerezni.

Augusztus 19-e pedig Haikyuu!! nap lesz Japánban, holnap nagyobb szabású programok lesznek várhatók. És hogy miért pont augusztus 19? Egyszerű szójáték: ha = 8 (rövidítve) i = 1 (szintén rövidítve) kyuu = 9 -> 8.19 Augusztus 19. Mindig is szellemesek voltak a japánok. Aztán szeptember 22-én egy nagy kick-off rendezvény lesz az anime debütálásának 5. évfordulója alkalmából. És azt gondolom, hogy nagy dobás lett volna rögtön, nem sokkal utána elindítani a 4. évadot, de marad jövőre. Legalább jól indul a 2020-as év.