Az együttes karrierjének leghosszabb dala következik. Ha csak egy nagyon picit rágyúrnak, akkor 10 perc hosszú lett volna. De hát nem véletlenül ilyen hosszú, jelentőségteljes mondanivalót sűrítettek bele ebbe a zeneműbe. Mert ez majdhogynem az. Ez az első olyan JAM Project dal, melynek zenéje nem egységes, ahogy korábban fogalmaztam, szakaszokra van osztva. De annak ellenére, hogy különböző ritmikájú, dinamikájú témák váltakoznak a dalban, mégis ez a legegységesebb ilyen dal. A lassú részeken libabőrözve merülök el az énekből kihallható érzelmekben, a gyors részeket meg erőtől duzzadva éneklem magamban. Talán aktuális is lesz a dal 2020-ra, milyen szép lenne, ha a Tokiói Olimpián felhangzana ez a dal. Amire van is reális esély az emelkedett hangulat miatt. A dal a személyes hősiességről szól, a JAM Project az olimpia analógiájára énekel arról, hogy bárki lehet hős a maga életében.
Ha a tegnapi listás dal nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a JAM Project a legjobb japán rockerek gyülekezőhelye, akkor álljon itt a mai dal, ami bár a tegnapi dalhoz képest kicsivel visszafogottabb, de mégis fantasztikus hallgatni azt az erőt, ami ebben a dalban jelen van. Ketten éneklik ezt a dalt Endoh Masaaki és Sakamoto Eizo, mind a két név garancia a minőségre. A cím meg talán túlzó, de tapasztalatom szerint szükség van erre is az életben, mert az is adhat plusz inspirációt az életben, ha sokkal magasabbra tesszük gondolatban a lécet, mint amiről úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk. Persze csak úgy, ha helyén kezeljük a dolgokat. A benne rejlő erő és energia pedig a mai napig inspirál.
Még mindig izomlázam van a TV állvány cipelése miatt. Azt hiszem, egy darabig nem fogom elfelejteni ezt az akciót.
Úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom a Super Mario All-Stars-ban elért rekordjaimat, amit beírtam a füzetbe.
Super Mario Bros.
Pontszám: 1.790.000 Élet: 18
A pontszám úgy jött össze, hogy végigmentem a 1-1 és a *8-4 pályákon egyhuzamban, és ennyi pontszámot értem el. Ezt tartom valódi teljesítménynek. Mert ha végigmentünk a *8-4 pályán is, utána is újra lehet kezdeni, tehát további pontokat lehet gyűjteni. Úgy tudom, hogy a maximális pontszám, amit össze lehet gyűjteni, az 10 millió pont (9.999.999), és biztos ki lehet akasztani a számlálót, de abban én semmi bulit nem látok, Inkább arra megyek rá, hogy újrakezdés nélkül tudjak minél több pontot összegyűjteni.
Életeknél meg ismerem a Koopa Troopás végtelen élet trükköt, és biztosan megvan az a pálya, ahol itt is lehet alkalmazni, de annak sem látom értelmét, úgyhogy ilyet sem csinálok. Ez a trükk nélkül összegyűjtött maximális életek száma.
Super Mario Bros.: The Lost Levels
Pontszám: 937.400 Élet: 11
Mivel ez a játék jóval nehezebb, ezért ez a pontszám is egy kisebb csoda. Bár sokkal könnyebb az All-Stars-ban, hogy pályánként ment a játék, de hát az nem ment meg a Game Over-től, mely után ha folytatjuk a játékot, akkor is lenullázódik a pontszám, életről meg nem is érdemes beszélni.
Super Mario Bros. 2
Pontszám: 18 Élet: 44
Ebben a játékban ugye úgy vannak a pontszámok, hogy egy pályát, ha megcsinálunk, az egy pont. És ha végigvittük a játékot, akkor jelenik meg minden karakter mögött a pontszám. Az lényegében azt mutatja, hogy kivel hány pályát csináltunk meg. Most ez is olyan, hogy a végtelenségig lehet csinálni, mert ha végigvittük a játékot, akkor elmentődik az állás, és mivel választhatók a világok, ezért magunk döntjük el, hogy melyiket szeretnénk újra megcsinálni, és ha megcsináljuk, azok is hozzáadódnak a végső pontszámhoz, tehát egészen 99-ig el lehet vinni akár mind a négy karakternek. Ebben sem látok bulit, ezért ez az egyszeri végigjátszás utáni pontszám egy karakter fölött. Miután a játék 20 pályából áll, és ha egy karakterrel értem el 18 pontot, az eléggé fókuszált játékra utal. Hát igen, Toad mindenki felett.
Az életet meg nem olyan könnyű gyűjteni, mint ahogy gondolnánk. Mert minden pálya végén lehet félkarú rablót játszani. Aminek működését könnyű kitapasztalni, de nem úgy van, hogy folyamatosan kihozzuk a három 7-est. Nagyon érdekes ebből a szempontból a játék, ugyanis ha egyszer kipörgettük a három 7-est, akkor öröm van, megkapjuk a 10 életet, de többször nem engedi a gép. Hiába csináljuk jól, a harmadik 7-esnél mindig eggyel tovább megy, és csillagot ad ki a gép. Ezért én azt csinálom, hogy becsukom a szemem, és amelyik ábránál megáll az első kis forgó, azt hozom ki. Így jött össze a 44 élet.
Super Mario Bros. 3
Pontszám: 1.583.720 Élet: 99
A pontszám az egyhuzamban történt végigjátszás eredménye. Az életszámlálót meg itt könnyű kiakasztani (sajnos nem számol 99-nél tovább), mert ez az első Mario játék, amely ontja magából az életet, és akinek van egy kis gyakorlata, annak műveltség lesz eljutni 0 életig.
Jelenleg így állok, de ezeken biztosan lehet javítani.
A rock zene egyik fő ismertetőjegye, hogy teljes mértékig felszabadul az ösztönén. A kemény zene pedig erőt kíván meg, emiatt gondolom azt, hogy a rock zene elsősorban férfi műfaj. Többségében azok a nők, akik bevállalják a stílust sok esetben elmaszkulinizálódnak, szélsőséges esetben teljes identitászavaron esnek át. Nagyon kevés nőt hallottam, aki képes jól énekelni rock zenére. De aki elszabadul kemény zenére, abból olyan elementáris erők szabadulnak fel, hogy valósággal azt érzem, hogy igen! Ez az az érzés és erő, ami miatt jó férfinak lenni. Erre nagyon jó példa ez a JAM Project dal, amiben szintén bebizonyítják, hogy nagyon jól áll nekik a rock zene, és az az erő, ami az énekük által felszabadul, attól én libabőrös leszek. Így ordít egy igazi rocker, ez az, amit én annyira imádok ebben a stílusban! A helyzet ugyanakkor az, hogy a JAM Project is visszaigazolja azt, hogy a rock alapvetően férfi műfaj, mert több olyan kemény daluk van, amiben nem énekel Okui Masami... Ahogy ebben sem.
Ahogy ígértem, mára feléneklek egy újabb dalt, és ez meg is történt. A mai dal nem más, mint Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari.
Azért meg kell hagyni, megvicceltem magam ezzel a dallal, mert első hallásra (és sokadikra is) egy könnyen énekelhető dalnak hangzik, holott nagyon nem erről van szó. Ez egy olyan jellegű dal, amit csak úgy lehet szépen elénekelni, hogy ha érzelmeket viszünk bele az énekbe. Erre egyébként régen rájöttem, és konkrétan azt akartam ezzel a dallal megmutatni (ez volt a célom a múlt héten, amire utaltam), hogy lehet úgy érzelmeket kiénekelni, hogy megmarad a magam férfi mivolta. Tehát férfias érzelmeket, amik megmutatják, hogy az erősebb nemnek is vannak érzelmei, de ettől még semmit nem veszít a nemi identitásából.
Eleinte erősebben énekeltem, csak többedik próbálkozás után be kellett lássam, hogy nem fog menni, mert rettenetesen nyers az énekem. Nem is kellett, hogy visszahallgassam magam, már ének közben hallottam, hogy ez így nincs jól. Meg sok helyen pontatlan, hamis volt. Akkortól kezdtem el tiszta lenni, amikortól elkezdtem több érzelmet belevinni az énekembe. Egyre jobb lett, bemelegedett a hangom, végre alkalmassá váltam váltam arra, hogy felvegyem az énekemet. Nagyon figyeltem arra, hogy a versék alatt, a mély hangokat is tisztán énekeljem. Nekem ez a nagyobb kihívás, a magasabb hangok jobban kijönnek. Meg a hangerőre is figyeltem. A felvétel végére pedig elmosolyodtam, és azt éreztem, hogy ez egy nagyon jó kaland volt.
Tehát bejött, amire gondoltam, hogy bár egyszerűnek hangzik a dal, de ebben is lesz kihívás. Kiderült, hogy ebben is volt mit gyakorolni, és örültem ennek a választásnak, ebből is tanultam, amit későbbre tudok hasznosítani.
Legközelebb 2 hét múlva tervezek énekelni. Az nagyon kemény lesz, de ha sikerülni fog, az nagyot fog durranni.
Tegnap ismét fejlesztettem a retro részleget. Az még mindig áll, hogy újra megvenném Mario Kart 7-et vagy The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t, de nem találtam megfelelő példányt. Mario Kart 7 sehol nem volt, Ocarina of Time meg vagy német borítós vagy Selects kiadású. A Selects kiadás piros kerete egyébként is ront az összképen, de egy olyan gyönyörű borítót, mint az Ocarina of Time, azt különösen elrontja. Úgyhogy nem tudtam 3DS játékot venni. Viszont eszembe jutott, hogy szeretnék venni TV állványt a retro részleghez, megnéztem, hogy mik a lehetőségek e téren.
Hát nem a JYSK-ben fogom megvenni, mert ott az van, hogy ott a legolcsóbb 8.500 forintért, aztán a következőnél óriási ugrás van ár terén. Ellenben eszembe jutott, hogy van egy használt bútorbolt hozzám nagyon közel, és a weboldalán szétnézve ott pont találtam egy olyan TV állványt, ami számomra ideális. Olcsó is volt (9.800 forint), meg élőben is tetszett, úgy döntöttem, hogy megveszem. Azt ugyan éreztem, hogy nehéz, de gondoltam, hogy nem lesz komoly gond hazahozni, mivel közel van. Szállítani nagyon nem érte volna meg, mert 6.000 forint a minimum összeg, amiért szállítanak. Amiben segített az eladó, hogy összekötötte, hogy véletlenül se nyíljon ki az üvegajtó. De hogy én mennyit szenvedtem vele, mire hazahoztam, azt nem fogom elfelejteni. Csak lépéseket tudtam tenni, aztán letettem 2-5 percre. Rettenetesen lassan haladtam. Kiderült számomra, hogy mennyire fontos találmány a kerék, mert az nem volt alatta, és rettenetesen hiányzott. Egy idő után rájöttem, hogy lehet csúsztatni is magam előtt. Ezzel ugyan kockáztatom, hogy az alsó része sérülhet, de már annyira szenvedtem, és annyira fájt a karom, hogy újra éreztem, hogy ha ezt tovább emelgetem, akkor leszakadnak az izmaim.
De akadtak segítségek. Mindenkinek ismeretlenül is hálásan köszönöm, hogy ha csak egy kicsit is, de segítettek cipelni. Egyvalami viszont csalódás volt: Hárman ajánlották fel a segítségüket, mind a hárman nők voltak... Férfitársaim meg elmentek mellettem. Ők azt gondolhatták, hogy erős vagyok, vigyem el egyedül, a nőkben meg megszólalhatott az empátia. Nagyon hálás vagyok, de ami durva volt, hogy a normál esetben 5 perc lett volna gyalog a hazaút, az most segítséggel is 60 perc volt. És végül meglett.
Ez lenne az. Az hihetetlenül meglepett, hogy akárhogy csúsztattam a betonon, semmi baja nincs. Mintha szállítók hozták volna biztonságos körülmények között. Hát azért nehéz, mert rendkívül masszív anyagból van. Az összeszerelés is nagyon jó. A felső része forgatható. Örültem neki, mert mindenképp szerettem volna a retro részlegbe egy TV állványt. Sokáig a mellette lévő asztalon volt a TV, de azon nem volt biztonságos, mert az a JYSK legolcsóbb íróasztala, és bár a leírás szerint maximum 15 kg-ot bír el, de látszott, hogy nehezen bírja. Az asztallap már mosolygósra vette a figurát, és mint tudjuk, asztalnál az rosszat jelent.
De ez a TV állvány szerintem még engem is elbírna. De azzal bőven elégedett vagyok, ha a TV-t, videót, DVD lejátszót, és a konzolt elbírja. Nem lesz gond vele:
Jó is lett, a Super Nintendót kötöttem össze, a Super Mario All-Stars-t tettem bele. Egyrészt a SNES füzetembe akartam extra információkat írni, amikről írtam korábban, másrészt meg a világ legjobb játékával kipróbálni. Most már lehet játszani régi játékokkal is bőséggel. Most a füzet miatt valószínűleg a Super Nintendo lesz fókuszban, de ha úgy alakul, mással is szívesen játszok.
Ismét kint voltam a PlayIT!-en, ismét promóterként voltam jelent a Nintendo standnál. Ahogy a siófoki PlayIT!-nél sejtettem, Pesten sokkal jobb lesz. Bár egyáltalán nem indult simán a hétvége. Etikátlan lenne leírni a részleteket, nagyon vázlatosan csak annyi, hogy péntek délután kaptam egy üzenetet, amire bedurrant az agyam. De szerencsére kiderült, hogy teljesen felesleges volt idegeskedni rajta, minden a legnagyobb rendben ment, és fantasztikus volt ez a hétvége.
SZOMBAT
Eléggé korán keltem, viszont lassan készültem el, így minden extra idő odaveszett, főleg, hogy a 151-es busz csak 14 perc múlva indult. Azt mindig kiveszem a számításból, hogy hétvégén reggel eléggé sokáig járnak 20 percenként a buszok, és mivel a Hungexpo eléggé nehezen megközelíthető tömegközlekedéssel, ezért kicsit később értem oda, mint ahogy kellett volna. De nem volt semmi gond, a Nintendónál minden rendben volt. Szombaton a Super Mario Party-ra voltam beosztva. Kicsit örültem is neki, mert számítottam arra, hogy nem lesz annyi dolgom, de persze jöttek más problémák, amik megoldásra vártak.
9 órakor kezdtek el bejönni az első emberek, akiknek Collector's Edition vagy Deluxe meg a jó ég tudja, milyen jegye van. Állítólag olyan jegy is van, amivel 9 óra előtt be lehet lépni. Ennek az lenne a lényege, hogy még akkor ki lehessen próbálni játékokat, amikor még senki nincs ott, és milyen izgalmas úgy ott lenni, hogy szinte látja az előkészületeket. Ez is újabb módszere az emberek lehúzásának, a megoldás egyszerű: Maradni kell 18 óra után is. Az eredmény szinte ugyanaz, ráadásul nem feláras. Relatíve későn jöttek a Super Mario Party-hoz, de aztán mindig volt sor. Itt a controller magyarázásával voltak problémák. Sokan voltak, akik mind a két oldali Joy-Con-t vették a kezükbe, pedig elég az egyik. Nem értették, hogy miért veszem ki a kezükből az egyiket, és akkor most hogy van az irányítás. Mondjuk ez még a jobbik eset, mert ez sugallja, hogy ismeri a Nintendo Switchet, tehát tudja, hogy két Joy-Con van hozzá eredetileg. A másik, ami komolyabb problémát okozott a Joy-Con tartásának magyarázása. Sokáig azt mondtam, hogy "fektetni" kell a Joy-Con-t. Erre sokan azt csinálták, hogy az állítva tartott Joy-Con-t függőleges állásban lefektették. Nem tudtam, hogy magyarázzam el. A legjobban az egyik lány bosszantott fel, aki a szögmérő 360°-ában tartotta a Joy-Con-t, és ilyenkor van az, hogy na hogy kezeljem azt a helyzetet, hogy belül nagyon elvesztettem a türelmemet, de mégsem mutathattam ki. Én ehhez még csak még nem is azért tartom magam, mert egy promótertől milyen viselkedés ez, hanem azt nem akartam, hogy az a lány (vagy bárki, akivel szemben durva viselkedést tanúsítanék), ne azzal párosítsa gondolatban a Nintendo Switchet, hogy egy bunkó promóter mutatta meg neki, és ezért nem veszi meg soha, ha amúgy tetszene neki. Úgyhogy nagyon visszafogtam magam, de attól félek, hogy még így is erőszakosan vettem ki a kezéből a Joy-Con-t, hogy mutassam neki, hogy így tartsa. Hamar le is nyugtattam magam, aztán azon gondolkodtam, hogyan magyarázzam el az érdeklődőknek, hogy tartsák a Joy-Con-t. Aztán egy pillanatban láttam, hogy a játék úgy mondja, hogy "keep the Joy-Con horizontally". Ekkor esett le, hogy a vízszintes lesz a megfelelő szó. És jelentem, ezt már értette mindenki, úgyhogy öröm volt. Az, hogy mindegyik mini-játékban hogy kell tartani a Joy-Con-t, azt azzal "intéztem el", hogy mutattam a TV képernyőjén, hogy a jobb-felső sarokban mindig mutatja, hogy kell tartani, és az irányítást. Ezt is megértették.
Kisebb nehézség volt az intro átugrása is. Rá van téve a Joy-Con Strap, azon meg nem emlékszem, hogy rá lenne írva, hogy melyek az SL + SR gombok, így eleinte azt mondtam, hogy a két felső gombot nyomják meg. Ezt is mutatni kellett, de ezt úgy oldottam meg, hogy szépen elkértem az első játékos Joy-Con-ját, mondván, hogy be kell állítani a játékosok számát. Ami különben igaz, mert az intro video csak akkor indul el, ha előre kiválasztottuk a játékosok számát. Persze soha nem annyian jöttek, mint amennyire előre ki volt választva, ezért ezen mindig módosítani kellett. De ez már nem zavart. Intro videót meg azért állítottam be, hogy legyen ami odavonzza az érdeklődőket. Az külön érdekes volt számomra, hogy a River Survival játékmód külön népszerűségnek örvendett. Ez egy vadvízi evezős játék, ahol időlimitre kellett elevezni a pálya végéig. Imádták ezt az emberek. Mondtam is a mellettem lévő promóter srácnak (nevekre nem kérdeztem rá), hogy ha csak ebből a játékmódból külön játékot kiadnának, nagyon népszerű lenne. Imádták az emberek, imádták, hogy evezni kellett a Joy-Con-nal, egyáltalán a hangulatát. Az abban lévő mini-játékokkal is (külön mini-játékok voltak, melyek csak ebben a játékmódban játszhatók) szerettek játszani.
A másik, ami szintén nehézséget okozott, hogy ugye a Super Mario Party-nál nagyon le lehet ragadni. Főleg, hogy voltak, akik rendes Mario Party-t mentek, és lenyomtak bizony egy 10 körös társasjátékot. Amikor ilyen van, főleg szombaton meggyűlik a sor a játékosok mögött. Én meg nem szeretek rászólni emberekre, hogy ugyan állnak mögöttetek, legyetek szívesek abbahagyni a játékot. Inkább szóltam a szintén Mario Party-nál lévő srácnak, hogy intézze el ő. Meg is tette, ő kevésbé szívbajos hozzám képest.
Közvetlen előttem volt még 8 Nintendo Switch handheld módban kiállítva, melyeken Diablo volt játszható. Erről mindeddig csak annyi tudomásom volt, hogy trendi játék PC-n, meg gyilkolászni kell az ellenségeket halomszámra. Itt volt lehetőségem kipróbálni. Sokáig csak annyit csináltam, hogy mentem néhány lépést, és ezzel máris elkönyveltem magamban, hogy úristen, Diablóztam. :O Egyébként gyönyörű és részletgazdag a grafikája, de az nem éppen motiváló, hogy amikor nekem jönnek vagy 23-an, és az akciógombok ész nélküli nyomkodásával meg tudom őket ölni anélkül, hogy komoly problémám lenne. Eleinte ellennék vele, meg csodálnám, hogy mennyire gyönyörű a játék, de hamar megunnám. Úgyhogy komolyabban is kipróbáltam, amikor volt rá lehetőség. És volt kiállítva Super Smash Bros. Ultimate demo is. Megjelenés előtt ki lehetett próbálni a játékot, persze, hogy nagyon kíváncsi voltam rá. És bizony nem csalódtam. Ez a játék tényleg ultimátumot ad.
A másik érdekesség, az egyik általam gyűlölt "játék"sorozathoz tartozik a Just Dance-hez. Itt hallottam egy dalt, ami rettenetesen tetszett. A nap végén valami trombitaszólót hallottam, de hihetetlenül fülbemászó és dallamos volt. Néztem a TV-n az animációt, gondoltam, kivárom, hogy mi ez, és a végén, a dalválasztásnál lejegyzem. De túl gyorsan vitték el, úgyhogy az ottani promóter segítségét kértem, aki megmutatta a dalt a telefonján. Már a Just Dance-nél hallgatva figyeltem, hogy ez egy rendkívül érdekes dal, mert a trombitaszóló hihetetlenül jó, de a dalban felhangzó igénytelen rap az nagyon nem hiányzik oda. Egy instrumentális számot kellett volna csinálni. Megmutatom, mert tényleg érdekes dal:
Nem egy ismert szerzemény, jónéhányan alákommentelték, hogy a Just Dance által ismerték meg a dalt. És tényleg nagyon jó dal lenne, ha csak instrumentális lenne, de a rap sajnos ront az összképen. Van másik véglet is Just Dance 2019 dallista terén, amit rettenetes volt hallgatni. Ennyit hallottam csak, hogy "mimimimimimi"... Mi az isten ez? O_O Csak hogy mennyire japános vagyok, jelzi az is, hogy egyből a fülre asszociáltam. Japánul a "mimi" (耳) jelentése a fül, és folyamatosan azon agyaltam, hogy mit jön valaki a fülével és a hallásával? Aztán ránéztem a szövegre, és azt látom, hogy "me, me, me, me..." meg valami goddess me, mondom ennél szennyesebb, undorítóbb, egoistább "dal" nem kell a Földön! Nem elég, hogy az Oravecz Nóra félék házalnak azzal, hogy légy önmagad és valósítsd meg az álmaidat, de hogy az egoizmusról még dal is készüljön, ez már a kultúra mélypontjának egy új szintje. Ennél nagyobb bizonyíték nem kell arra, hogy itt komoly bajok vannak.
Barátok, ismerősök voltak (én szidom az egoizmust, amikor a barátaimat utolsóként említem meg... :( ), eljött OctoZaky, Nari, találkoztam Krisse-vel is, aki karaokézni szokott. Legalább ilyen kellemes meglepetés volt Megumi jelenléte, akivel sajnos nem találkoztam MondoConon, de örömmel hallottam, hogy ismét rendszeresen fog járni karaokéra.
19 órakor lett vége a rendezvénynek, előtte lassan, de biztosan kezdtek fogyni az emberek. Viszont amint 19 órát ütött az óra, ki kellett kapcsolni a gépeket, és el kellett küldeni mindenkit. Mi még egyeztettünk, minden rendben van, nagyjából 19.30 körül indultunk haza. Most eléggé ki voltam fáradva, a lábaim is fájtak, és mivel már hideg is volt, ezért nagyon leülni sem lehetett. A 151-es busz meg csak 14 perc múlva indult. De alig vártam, hogy felszálljak rá. Amint hazaértem, nem kellett álomba ringatni.
VASÁRNAP
Egy kicsit később kellett menni, ezért tovább alhattam, de inkább beállítottam az ébresztőórát, hogy biztosan felkeljek. Összekészülődtem, elindultam, ma nem volt gond a 151-es busszal, keveset kellett rá várni. Kőbánya alsónál sokat kell sétálni (autó nélkül nehezen megközelíthető a Hungexpo), de időben odaértem. Egyből a Nintendóhoz mentem. Ami meglepetésként ért, hogy úgy volt, hogy ma a Kirby: Star Allies-hez leszek beosztva, de ma is a Super Mario Party-nál voltam. Ami ennél is jobban meglepett, hogy vasárnap egy olyan srác volt mellettem a másik Mario Party gépnél, aki egyáltalán nincs képben a Nintendo világával. Van egy Game Boy Advance SP-je. De az volt az érdekes, hogy mivel láttam rajta a szándékot, nem is fordult meg bennem a kérdés, hogy mégis mit keres itt. Kérdésemre elmondta, hogy magától vállalta el, mert érdekelte a Nintendo. Amúgy tőzsgyökeres PC-s. Minő fordulat, és mivel tényleg látszott rajta az érdeklődés, elmagyaráztam neki a játék lényegét, illetve hogysmint van a Nintendo Switch. Meglepte, hogy mit ki nem találnak a Nintendónál. A nap folyamán is végig látszott, hogy készséges az emberekhez, és mivel egyszerű játék a Super Mario Party, ezért nem esett nehezére egyrészt megtanulni az alapokat, másrészt magyarázni az embereknek. Úgyhogy szombaton és vasárnap is jó promótereket kaptam magam mellé.
Az, hogy kevesebben voltak vasárnap, abban semmi újdonság nincs, így van ez a PlayIT!-nél is. Nem volt sor, egy kicsit én is lazábban vettem a munkát. A Super Mario Party-nál konkrétan egészen oldott hangulat alakult ki. Játékosok, ha kitanulták az alapokat, leültek a földre, és úgy játszottak parti játékot, mintha otthon lennének. Csak nyugodtan. Az az igazság, hogy örültem neki, mert ez az én dolgomat is megkönnyítette, mert így én is leültem a földre, amikor láttam, hogy az érdeklődők is. Ez egyébként is jó kommunikációs stratégia, mert ha abban a magasságban vagy pózban beszélgetek emberekkel, amilyenben vannak, az egyenrangúságot fejez ki. És nekem, akinek már fájt a lába, annak valósággal megváltás egyenrangúnak lenni. Teljesen jó hangulatban teltek a játékok, beszéltük is, hogy akár tábortüzet is rakhatnának. De ez csak délután volt jellemző, délelőtt még jobban voltak emberek.
Csak Krisse volt vasárnap az ismerősök közül, de vele elég sokat elbeszélgettem, főleg délután, amikor már nem sok dolgom volt. De közben mindig figyeltem a Switcheket, Joy-Con-okat rendeltetésszerűen használják-e, nem visszük magunkkal, szépen visszatesszük a helyére, ha végeztünk. Mindezek mellett a Diablós Switch-ekre is figyeltem. Erre azért volt szükség, mert egy olyan srác volt a 8 Diablós Nintendo Switch-hez beosztva, aki úgymond fókuszáltan végezte a dolgát. Ezalatt azt értem, hogy szeret beszélni, de egy emberrel folytat mélyinterjút a Nintendóval kapcsolatosan. Ami egyrészt nagyon jó, csak a helyzet az, hogy további 7 Switch volt még rábízva, és az azzal jatszóknak is lehetnek kérdéseik. Egyszer kértem meg, hogy a többiekkel is foglalkozzon, mert így részben az ő munkáját is végzem. Ennek konkrét eredménye nem lett, de mivel gyűlölök rászólni emberekre meg parancsolgatni, ezért inkább beszálltam én is. Nemcsak informáltam az embereket, hanem nagyon sokan kiléptek a játékból, és mire a Diablo újra betölt... Ha nem lehet érdemben cselekedni ez ellen, akkor megkértem bagszit, hogy hadd használjak kalapácsot, hogy fejére csaphassak azoknak, akik kilépnek a játékból. Jó, ez kellemetlen vicc, de a sokadik Diablo betöltés fárasztó tud lenni.
Krisse-vel meg sok mindenről beszélgettünk, a nap végére leült játszani a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-dal, én meg melléültem, amikor már végképp nem volt senki. Közben is beszélgettünk, elemezgettük a játékot, mesélte a vele kapcsolatos élményeit. Mellette egy Donkey Kong Country: Tropical Freeze volt, én azzal játszottam egy kicsit. Jó társaságom volt a személyében. Este együtt mentünk Kőbánya alsóra, ő a 162-esre szállt fel, én meg a 151-esre. Szent meggyőződésem volt, hogy megvárhatom vele a 162-es buszt, amíg elindult, mert a 151-es 10 perccel később fog indulni. De nem, pont akkor indult el az én buszom, amikor Krisse-é is, ami azért volt rossz, mert 20 órakor már csak 20 percenként jár. De ezt nem várom meg, elmentem a vasútállomáshoz, és vonattal mentem Kőbánya-Kispestre. Ebben szerencsém volt, ugyanis 5 percet késett a monori vonat, így azt pont el tudtam érni. Így végül relatíve hamar hazaértem.
Én nagyon jól éreztem magam. Mivel 30 ember kellett, sok volt az új (többek között az a srác is, akit vasárnap osztottak be mellém), de velük kapcsolatosan is azt hallottam, hogy ők is élvezték, szívesen jönnének máskor is. Csak nyugodtan. És tényleg nagyon jó volt a pesti, örültem, hogy beigazolódott az, amit a siófoki PlayIT!-nél írtam, itt már jól ment minden, és igyekeztem a munkámat a lehető legjobban végezni. A visszajelzések alapján ez sikerült is, úgyhogy találkozunk még.
A JAM Project-nek főleg a karrierjének elején több olyan dala is volt, melynek hangszerelése erősen emlékeztet a '70-es, '80-as évek animés zenéire. Amik végtelenül egyszerűek, nagyon komoly mondanivalójuk nincs, de mégis szívesen hallgatjuk, ha másért nem, nosztalgiából. Ezeket hozta el újra a JAM Project, amire a legjobb példa a mai toplistás dal. Ebben a dalban van professzionális szintre emelve az olyan jellegű anime dalok stílusa, mint a Majinger Z, Devilman vagy a Kinnikuman. Az ezekre a sorozatokra írt daloknál sok esetben maga az ének sem feltétlen komoly. Pont azért, mert ezeket a sorozatokat 10-14 éves fiúk nézték, akiknél talán nem kell annyira figyelni az ének minőségére. Ezt emelte új szinte a JAM Project, és azzal, hogy Endoh Masaaki belevitte a maga komolyságát ebben a dalba (mert ez Endoh Masaaki szóló) valami olyan fantasztikusat alakított, hogy a mai napig élmény hallgatni a dalt. A hangmagasság, amire Endoh Masaaki képes, és az ének minősége magához emeli az amúgy egyszerű hangszerelésű. Többek között, ami miatt népszerűek ezek a dalok, hogy vannak benne úgymond kiemelések, amiket nagyon erősen énekelnek. Az olyan sorok, mint például a "Dare yori hayaku" vagy a "Oh, Please come back again!" teszik emlékezetessé a dalt, én is mindig éneklem, amikor hallgatom. Műfajának legjobbja, ehhez nem férhet kétség.
A BEST COLLECTION albumok esetében nemcsak a címadó dal szól a barátságról és az összetartozás fontosságáról is, hanem az utolsó dal is. A válogatásalbumok zárótétele is saját dal, melynek témája hasonló a címadó dalhoz. A különbség az, hogy ezekben sokkal több érzelem van, emiatt ezek minősége sokkal szélsőségesebb. Olyannyira, hogy vannak köztük olyan dalok is, melyeket, ha csinálnék egy listát a legrosszabb JAM Project dalokból, kettő közülük biztosan helyet kapna rajta. De most a legjobbakról beszélünk, egyik ilyen nagyon jó dal a hetedik válogatásalbum utolsó dala.
Akár egy happy enddel végződő anime utolsó részének ending dala is lehetne, mert teljesen vidám, pozitív hangulatú. Ez is olyan dal, amit többféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt benne van egy fontos történés vége, ami sikerrel zárult. Másrészt van egy útravaló-jellegű áthallás is a dalban, ami már-már tipikus, hogy akármi is történik, soha ne add fel. De ahogy már többször is írtam, ezek a sablongondolatok a JAM Projecttől végtelenül hitelesnek hangzanak. És pont azért, mert hallatszik, hogy végtelenül hisznek abban, amiről énekelnek, a mondanivalójuk elveszti a sablon-mivoltát, és ami marad, az egy fantasztikus, bíztató, útravaló dal, ami erőt adhat az újrakezdéshez. De arról is írtam már, hogy az, hogy ezeket ki mennyire hiszi el, az egyéni értékrend kérdése. De azt gondolom, hogy akinek ez a dal nem tetszik, annak a többi zárótétel sem fog tetszeni.
Külön érdekesség, hogy a dalhoz készült egy kínai verzió is, mely csak az 10th Anniversary COMPLETE BOX album bónusz lemezén hallható. Ezt is feltettem, érdekes hallgatni, hogy énekelnek kínaiul. Egyáltalán milyen nehéz lehetett japán nyelvű dalra úgy kínai szöveget írni, hogy megmaradjon az értelme, de ritmusra illeszkedjen a dalba.
Az előző két dal történelmi időket idézett, a mai dal a fantázia világába repít minket. Ez is a legtartalmasabb JAM Project dalok közé tartozik, emellett az egyik leghosszabb. Több mint 8 perc hosszú, és végig tartalommal van megtöltve. Habár ez a dal is több témából áll, és ki is van töltve, az egyedüli ok, ami miatt nem került előkelőbb helyre, hogy nem feltétlen alkot egy egységes egészet a dal.
A dallam meg gyönyörű, ahogy a reményt megzenésítették. A főnix legendájáról szól, aki egy tűzmadár. Ez a madár 500 évenként elégette magát, hogy aztán hamvaiból újjászülessen. Azóta a főnix a remény szimbóluma, hiszen velünk is történnek olyan dolgok, amik által az ember is elhamvad, de mindig újjászületik, mely által újrakezdhet mindent. Ezt énekli meg a JAM Project, a lassú részekben csodálatosan, a gyors részek azok, amik némileg disszonánsak. De az biztos, hogy az együttes egyik legegyedibb dala.
