Nos, több szempontból is kellemes tapasztalatról is szeretnék beszámolni: Veszik a vaterán az általam kirakott CD-ket. Így gyűlik a pénz, bár nem titok, hogy ebből a pénzből vettem meg hétfőn a START! német nyelvkönyvet, amiből élvezet tanulni. Újra imádom a német nyelvet, és azon vagyok, hogy akár felsőfokú nyelvtudásom legyen! De igyekszek a lehető legkevesebbet költeni, egyszer-egyszer kajára legfeljebb, meg amikor volt a Media Markt-os leárazás, akkor vettem 2 DVD-t, egyébként én is teszek félre, gyűlik is a pénz, szerintem hamarosan vissza lehet térni Pestre. A másik oldala: Sokan érdeklődnek a CD-k iránt, és ez számomra azt jelzi, hogy digitális letöltés ide, vagy oda, az emberek igenis vennék a CD-ket, ha megfizethető áron lennének. Ezzel én is így vagyok egyébként. Pár napja írtam a Dal kapcsán Rúzsa Magdiról, hogy mennyire szimpatikus, meghallgattam néhány albumát, és én megvenném azokat is eredetiben, de 3-4000 forint tényleg sok értük. A dalai a mai magyar pop zenéhez képest kétségkívül átlagon felüliek, (bár nem nehéz megütni, ezt a szintet) érzem bennük az erőt, mégis hiányzik valami, ami miatt nem érzem azt a katarzist, ami benne van például a JAM Project: Wings of the legend, vagy Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder dalokban. Ezért sokallom érte a 3000 forintot, egyébként nagyon becsülöm, hogy ennyire tartja azt a színvonalat, ami mellé letette a voksát, amikor elkezdte a Megasztárban.
Mizuki Nanának van még olyan kisugárzása, és mosolya, ami önkénytelenül is mosolyt csal az arcomra, és pozitív érzésekkel tölt el. Meg amit egy-egy interjújában láttam, amilyen megnyilvánulásai vannak, nincs még egy ilyen nő a világon.
Több Nintendós ismerősöm is próbálkozik Nintendós Papercraft-tal, és szöget ütött a fejemben, hogy miért is ne próbálkozhatnék meg vele? Az utóbbi időkben fejlődött a kézügyességem a csomagolásnak köszönhetően, és utánanéztem tegnap este, hogy lehet ilyet csinálni. Biztosan nem fog sikerülni elsőre, de ha csak ezen múlna a pesti létem, amíg nem találok munkát (akár azon túl is), akkor megtanulnék ilyet csinálni. Szerintem el lehetne adni őket, mert kint van egy a vaterán, sokan nézik, de nyilván, ha eljutnék odáig, hogy eladható legyen, akkor jóval olcsóbban tenném ezt. Én maximum 3000 forintért adnám, és olyan 1.500 forintos kikiáltási árral kezdeném.
Még kb. 2 és fél éve olvastam Csernus Imre: A Férfi című könyvében (nem idézem pontosan, csak a lényeget), hogy legalább annyi negatív következménye van annak, hogy ennyi lehetőségünk van gyors információkhoz jutni, mint amennyi pozitív. Az egész lényege az, hogy gyakorlatilag pont a lényegre nem figyelünk oda az életünkben. Ő konkrétan egy 2 gyermekes férfit hozott fel példának, aki nyomkodja a Blackberry-jét, szöszömötöl rajta valamit, ha a gyereke kérdez tőle valamit, azt legtöbbször meg sem hallja, vagy foghegyről válaszol neki valamit. És utána elégedetten, vagy elégedetlenül elteszi a telefonját, inkább elégedetlenül.
Amikor ezt olvastam, akkor azt gondoltam, hogy ez rám nem vonatkozik, mert egy Blackberry-s férfi esetében egy munkájának élő, valami vezető beosztású embert képzeltem el, ami tőlem egy kicsit azért messze áll. De nemrég rájöttem, hogy ez engem ugyanúgy érint, mint a sokmindent elért üzletembert. Vegyük az egyik mára (sajnos) legalapabb dolgot, a Facebookot. Az jó információforrás. Ám az esetek döntő többségében unott fejjel nyomkodom a PGDN gombot, mondogatván magamban, hogy "unalmas, unalmas, unalmas..." Mint amikor a TV távirányítóján a csatornaváltó gombot nyomkodom hasonló lelkesedéssel. Ez az egyik ok, ami ráébresztett arra, hogy döntő többségében én is elégedetlenül, vagy legalább is hiányérzettel hagyom el a számítógépet rövidebb-hosszabb időre. A másik, ami engem rettenetesen szokott bosszantani az, hogy egyesek micsoda idiótaságot írnak ki. Az ismerőseim jórésze, akivel élőben is tartom a kapcsolatot, azok nagyon jófejek, meg rendesek, de annyira hülyén használják az internetet, hogy konkrétan inzultálnak engem vele. Vagy butaságokat írnak ki, vagy egyesek írásában látszik, hogy olyan szintű... nem is gyerekességgel, hanem inkább egyszerűséggel rendelkeznek, hogy az már nekem is sok. Az már csak hab a tortán, amikor valaki szándékosan azon van, hogy engem, vagy bárkit bosszantson, én meg még erre sajnos még mindig ugrok. A harmadik ok pedig az, hogy a Facebook egyre erőszakosabban nyomja belém a reklámokat. Eddig csak oldalt volt, majd néha megjelent az üzenőfalon, most már szinte csak ott van, de óránként legalább egy. Még ha csak ez lenne az egyedüli, ami idegesít ebben, de olyan hülyeségeket reklámoznak nekem. Úgy tudom, hogy a rendszerük nagyon fejlett. Akkor miért nem használják arra, hogy a megadott adatokat (hogy mik tetszenek például) úgy használják fel, hogy olyan dolgokat ajánlanak nekem, amiről sejteni lehet, hogy tetszik majd.
Arra kéne megoldást találni, hogy ami miatt feljárok a Facebookra, azokat valahogy helyettesíteni lehessen, és az igazából maximum 1 vagy 2 ok. Semmiért nem hoz lázba a közösségi oldal. Jó dolog, hogy egybe lehet tenni például a konzolboltos híreket, vagy a Disney-s postokat, meg csoportokban lehet beszélgetni emberekkel, de ezen kívül semmi, és még erre is csak szimplán azt mondom, hogy jó, de ez nem hoz lázba. Viszont a pár jó dologgal szemben áll tengernyi rossz. És nem ám csak deaktiválni lehet a profilodat. Csak egy NAGYON KICSI keresés kellett, hogy megtaláljam, hogyan lehet törölni magad, íme:
Ezen a linken előbb írd be a jelszót, majd emlékeztet arra, hogy van lehetőség törölni a profilod, de akkor semmit nem hozhatsz vissza, ha biztosan ezt szeretnénk, akkor kattintsunk a "delete my account" linkre. Ezután még egyszer kéri a jelszót, és a CAPTCHA kód beírását. Ha továbbmegyünk, elvileg végeztünk, de a Facebook ad még 2 hetet, hogy meggondoljuk magunkat, ha nem lépünk be addig, minden adatot töröl.
Na csak találjam meg a módját, hogyan helyettesíthetem azt, ami miatt esszenciális számomra ez, és utána nem lesz tovább.
A tegnapi német TV csatornás "élmény" akkora érzelmi töltetet adott nekem, hogy szinte teljesen visszatértem a gyökerekhez, és megint ráéreztem arra, hogy miért szerettem annyira a német nyelvet. Amikor általános iskolába, és gimnáziumba jártam, az eredményeim évről évre romlottak, azért, mert nem volt motivációm affelől, hogy tanuljak. Persze a kötelesség, és néha egy-egy érdekes tananyag javított az összképen, de általános iskolában egyetlen egy tantárgy volt, amiből mindig négyes-ötös voltam, az pedig a német nyelv. Aztán gimnáziumban ez is sokat romlott, és ki merem jelenteni, hogy ez legfőképp tanárfüggő (túlzottan erős lett volna, ha azt írom, hogy a tanárnak köszönhető, de ez sem áll messze az igazságtól). Én is azok a közé a gimnazisták közé tartoztam, akiket minden érdekelt, csak a tanulás nem, de egy jó tanár motivált volna. Nálam az történt, hogy egy rossz tanár demotivált. És lehet, hogy ez kifogásnak hangzik, de 12. osztály év végén konkrétan úgy voltam, hogy innestől kezdve vége a német nyelvi "karrieremnek", mostantól kezdve csak az angolra fókuszálok. Meg is lett az eredménye, sokat felejtettem németből.
Azóta egyszer-egyszer megfordult a fejemben, hogy újra tanuljak németül, de ez inkább csak azért, hogy ha itt nem találok munkát, akkor német nyelvterületen szívesen dolgoznék. De tegnap volt meg az az érzés, hogy igen! Ismét akarok tudni németül! Olyannyira motivált voltam, hogy úgy döntöttem, hogy megveszem annak a német nyelvkönyvnek az első kötetét, melyből a legjobban szerettem tanulni, a Start!-ot. Szétnéztem itthon, de annyi minden lett kidobva, ami tankönyv, hogy a német könyvek is áldozatul estek. Meg azt olvastam, hogy sokat frissítettek a szövegen, modernizálták, igazították a középiskolás "ízléshez", de persze jó értelemben. Kíváncsi leszek. Annak idején a hangkazettát is megvettem, de az is rostálás áldozata lett. Most is kapható a hanganyag CD-n, de baromi drága: 3.990 Ft, 2 CD-s. Úgyhogy a hanganyagot egyelőre letöltés útján fogom birtokolni. Persze, jöhet a kérdés, akkor miért nem töltöm le inkább a könyveket is? Hát azért, mert akkor nem lehet kitölteni a könyveket, és a munkafüzeteket, és igencsak sok időt vesz el az, hogy ha leírom a feladatot, mert annak semmi értelmét nem látom, hogy például egy összekötős feladatnál csak annyit írok a füzetbe, hogy 1-e, 2-c, 3-b, és a többi. A másik ok, ami miatt megvettem, hogy ha végeztem ezzel a könyvvel, én ezt szeretném eltenni, hogy ha bármit nem tudok, akkor elő tudjam venni, mint egy rendes könyvet. Nekem ebből volt a legjobb tanulni, én ezt ajánlom. Drága (tk: 3.490 Ft, mf: 2.490 Ft), de megéri, mert tényleg azon van, hogy megszerettesse a német nyelvet.
Egész vicces a 3DS németül, átállítottam a nyelvet, így Az összes játékom német lett. Kitettem egy képet szemléltetésképp. Ha már kutya, ami szinte nevetésre ingerelt, az a "plump" németítése, a "rundlich", engem ez inkább a kerekded szóra emlékeztet. Viszont a Mario Kart 7 túlságosan német lett, még a pályák neveit is meghonosították. Hát, nem tudom. Ha én Mario Kartot magyarítanék, akkor szerintem nem adnék a pályáknak magyar nevet. De ez a német játékok nagy hátránya, hogy mindent lefordítanak, még a Pokémonoknak is saját, német nevük van.
Még egy gondolat erejéig (melyből talán gondolatmenet lesz) szeretnék visszatérni a német RTL II-re. Egyrészt, az animék. Annyira nem különleges a német szinkron, olyan elhallgatja az ember. A Naruto Shippuudennek eredeti japán openingje volt hallgató. Nem is tudom, melyik volt, ezt még soha nem hallottam. De egy visszaemlékezős rész volt, amikor a kilencfarkú rókadémonnal megküzdöttek, és megszületett Naruto. A Dragon Ball Z-nek és a Detective Conannek az eredeti zenére írtak német szöveget. A Dragon Ball Z-nél konkrétan azt hittem, hogy Kageyama Hironobu fog énekelni, aztán hallom, hogy nagyon nem... Mondjuk, annyira rossz nem volt. Másrészt egy pár TV műsor. Amikor megláttam a műsorajánlók között a Berlin - Tag und Nacht-ot, már minden világos lett. Már tudom honnan szedte a mi RTL Klubunk az új műsorcsodáját. :D A német változatban is ugyanúgy balhés emberek csinálnak mindenféle hülyeséget. Sőt, ennek van egy másik változata is, valami "Köln 50667" a címe. Ez inkább a bulizásról, és annak utóhatásairól szól, ahogy kivettem, de lehet, hogy egy valóságshow. De amiről valójában beszélni akarok, azok a reklámok. Szó nincs arról, hogy reklámbuzi lennék, de annyira érdemes figyelni őket, hogy tudjuk, hogy mire van igény, és azt hogyan tálalják elénk. Ami szinte azonnal feltűnt, az, hogy jóval kevesebb a gyógyszerreklám, mint nálunk. Nálunk ebből rengeteg van, főleg fejfájásra, megfázásra, puffadásra, és még sok egyébre, ami így hirtelen nem jut eszembe. De ez is lényegében a rohanó világunkat szimbolizálja, hogy nincs idő a betegségre, mert munka van, teljesíteni kell, kirúg a főnök, ha egy napot hiányzol. Inkább csak vegyél be gyorsan egy gyógyszert, és negyed óra múlva már nem is fáj semmi. Most nem akarok abba belemenni, hogy egy egyszerű fejfájás, akár valami sokkal komolyabb betegség előjele is lehet, inkább az, hogy a német reklámokban nagyságrendekkel kevesebb a gyógyszerreklám. A másik az, hogy a német reklámok sokkal kreatívabbak. Érvényesül az, hogy nem magát a terméket akarják eladni, hanem azt az érzést, amit a termék által fogsz érezni, ezzel jobban meg lehet fogni az embert. Például most ami így megmaradt bennem, hogy a nő táncolt, mikor körbefújta a szobáját legfrissítővel. És ezzel azt akarják érzékeltetni, hogy neked is táncos kedved lesz, ha azzal a légfrissítővel fújod be a szobádat. Többet nem tudok visszaidézni, de az biztos, hogy így ránézésre egy reklámot sem mondanék idegesítőnek. Ehhez képest, nekünk csak ilyen szeresd pocakot, meg efféle marhaságok jutnak. Én tisztába vagyok azzal, hogy az idegesítő reklám csak még jobb, mert az jobban megmarad az ember fejében, jobban megjegyzi, de én ezekkel úgy vagyok, hogy csak még jobban eltántorít az adott termék megvásárlásától. Hiszen ugyanannak a terméknek van konkurrense, melyről biztosan nem az az idegesítő dolog fog eszembe jutni.
Kerestem a két Nintendós reklámot YouTube-on, amit láttam tegnap, de nem találtam meg. Ellenben láttam egyet, amit mindenképp ajánlok:
Ez a reklám ékes bizonyítéka annak, hogyan lehet az emberekkel megszerettetni egy adott terméket. Ugyanis a New Super Mario Bros. 2-ről az volt a véleményem, hogy csak egy újabb rókabőr, ami ráadásul jól is tejel a Nintendo cégnek, én ezt nem veszem meg. De ezután a reklám után azt mondtam, hogy nekem ez a játék KELL! Nagyon is sokat számít az, hogy ismertetjük meg az emberekkel az adott terméket.
Ugyanennyire találó a Luigi's Mansion 2 reklám is:
A Nintendo régen inkább csak játszós reklámokat csinált, és azt akartam érzékeltetni, hogy a gyerek hogy élvezi a játékot. De amikor a Sony betört a teljesen más hangulatú reklámjaikkal, akkor a Nintendónak is váltania kellett. Jól látható, hogy az a reklámpolitikájuk, hogy azt akarják éreztetni, hogy te is a játék részese vagy, ilyen bármikor megtörténhet veled. És azt kell mondjam, hogy nagyon jól csinálja, még ha nem is fognak meg mindenkit a reklámjaikkal, de magamból kiindulva a rajongók tényleg egy új oldaláról ismerik meg a játékokat. Nekem ezek a reklámok eszembe juttatják azt, hogy miért is szerettem gyerekként a Nintendót, és azt sugallják, hogy ezt a jelenben is megélhetem. És tényleg megélhetem!
Ennek kapcsán lehetne beszélni arról, hogy a magyar vállalkozásokból mennyire hiányzik a kreativitás. Kevés az innováció, ezen leginkább akkor gondolkodtam el, amikor bagszival egyszer Szelinél voltunk, és mutatta, hogy miket csinál(t), miket próbál(t) eladni, és tetszett. Ilyen gyurmából készített apró fülbevalók, nem is tudom, hogy mi a neve. Ezek ilyen apróságok, de ebből is mindenki gombát készít, és elmondása szerint senki nem képes bevállalós lenni, mert a gomba az kell, és mindenki a tutira akar menni. Nem akarom elhinni, hogy apró kézimunkákból tényleg csak ennyire telik. A másik meg az, hogy mennyire nem vásárlócentrikusak a kisebb kereskedések. Konkrétan egy kártyás boltot beszéltünk ki, és mivel nincs sok belőlük, ezért az sem nagy titok, hogy con is van a nevük alatt, és velük kapcsán is azt beszéltük, hogy némely eladó milyen bunkón bánik a vevőkkel, lekezelőek, mintha az üzletük lenne a királyság, ezért megtehetik ezt a vevőkkel. Pedig, ahogy hallottam, egyáltalán nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen flegma stílust engedjenek meg maguknak. Néhányukkal konkrétan úgy vagyok, hogy ők csak játszák a nagymenőt, de az arcukra van írva, hogy háborognak belül. De nem értem, hogy miért jó ez nekik? Hiszen a vevőkből élnek meg, ha az elégedetlen, akkor nem tér vissza vásárolni, és ma, az internet fénykorában ezer más lehetőség van különböző TCG kártyák beszerzésére. Ehhez kapcsolódik az is, hogy kihasználva monopol helyzetüket, iszonyúan drágák a kártyák ott. De mi volt ma a nagy dobás? Mit nem hallok vissza: A 3DS Hungary, a Gameparkot kérte meg, hogy támogassák a rendezvényüket kuponokkal, cserébe reklámozunk. Ezt ők megtagadták azzal az indokkal, hogy az oldal warezzal foglalkozik. Hamar kiderült, hogy a Wiihungary-re asszociáltak, mert az tényleg foglalkozik hackeléssel is. De a 3DS nem, egyébként sem lehet meghackelni (még) a 3DS-t. De ott van a linkek között a Wiihungary. Akkor isten áldja őket. Bagszi helyesen látta azt, hogy ezzel a Gamepark megmutatta, hogy ők szerint miért van olyan kevés vásárlójuk: A warez miatt. Mert véletlenül sem a magas ár miatt, és véletlenül sem amiatt, hogy a XVII. kerület külső végében vannak, csakis a warez hibás mindenért. Igaz, hogy Budán valamivel beljebb van egy másik GP, de az már inkább úgy van ott, hogy szinte nincs is... De ez fájdalmas volt. T_T Az biztos, hogy ha én valaha is kiváltom a vállalkozói igazolványomat, azt azért fogom tenni, hogy megmutassam, hogy lehet jól csinálni. Elméleteim megvannak, már csak pénz kell.
Hogy képzelek el egy Nintendós üzletet? A játékok viszonylag jó áron vannak, a kiszolgálás teljes körű, vásárlócentrikus, lehetőség van helyben játszásra. Kölcsönzésre nem tudom, mennyire lenne igény a letöltések korszakában, de szerintem a helyben játszásra lenne, már csak a közösség miatt is. Én szerintem a mai fiatalságnak még van igénye arra, hogy fizikailag együtt legyen a barátaival, és ha közös játék tartja őket össze, akkor miért is ne járnának ilyen helyekre? És ha már órákra ott tartjuk őket, akkor lehetne külön pult, rágcsálnivalóknak, üdítőknek. Ennyi dióhéjban. Ezek tervek, de az biztos, hogy egy nagy álmom válna azzal (is) valóra, ha a nevem fémjelezné az egyik legmenőbb elsősorban Nintendós konzolboltot.
Rég nem néztem az RTL Klubon rajzfilmeket hétvégén reggelente, de ma megnéztem a műsorújságban, és láttam, hogy még vetítenek egy pár értelmes rajzfilmet, ezért úgy döntöttem, hogy nosztalgiázok egy kicsit. :) Jó nézni ezeket a rajzfilmeket, most épp a Kung Fu Panda sorozat megy. Még soha nem láttam, de ahogy elnézegetem, nem rossz. Látom, a Dreamworks is követi a Disney példáját, aki a sikeres klasszikusaiból sorozatot készít.
Ami a nosztalgiát illeti, az túl jól sikerült, ugyanis a TV-m csatornalistáján keresve az RTL Klub-ot, megtaláltam az RTL-t, és az RTL II-t, és ez eszembe juttatta, hogy mennyire szerettem a német TV adón rajzfilmeket nézni. Ma már nem az RTL-en mennek a sorozatok, átvitték az RTL II-re. Ez számít a legkevésbé, átkapcsoltam. Nehezen hittem volna, hogy valaha is megint megszeretem a német nyelvet. Nem tudom, miért de ha valaki engem kérdez, rajzfilmek nagyon jók németül. Animék is mennek, például: Pokémon, Naruto Shippuuden, Dragon Ball Z, és Detective Conan! A Conan magyar szinkronnal jobb, de a többi jó volt németül. De a lényeg: A reklámokban a mai napig vannak Nintendo reklámok! És ezek is olyan jók, mint a régen a Game Boy, SNES, majd később a Nintendo 64 reklámok! Volt Paper Mario: Sticker Star, és New Super Mario Bros. 2 reklám, nagyon jó volt látni ezeket, tisztára olyan, mint régen! Ennek hatására megéreztem azt, hogy miért szerettem annyira annak idején a Nintendót, és hogy ezt ennek köszönhetően megélhetem a jelenemben is... Újra van értelme a gamer létemnek, és ismét nagyon szeretem a német nyelvet! ^_^ Ugyanis ezzel azt is megéreztem, hogy miért szerettem annyira ezt az egyébként nem is könnyű nyelvet. Kevés szebb dolog van annál, mint amikor a múltad egyik legszebb részét aktívan újraélheted. Már nem ébredtem fel hiába.
Nintendo reklámokban még a neveket is németül hallani, azért egy kicsit elgondolkodtatott. Nyilván nem németesítenek meg minden nevet, de például a Nintendo 3DS-t "Nintendo dreiDS"-nek mondták. Ahol erős képviselet van, ahol még reklámokra is futja, ott sokkal gyakrabban hallja az ember a saját nyelvén a nyelveket, ezért mindenki úgy mondja. És ezért idegesít az, ha nálunk valaki angolosan például a "díeszáj"-nak, vagy "szrídíesz"-nek mondja a konzolok nevét, mert ez is azt szimbolizálja, hogy nincs erős magyar képviselet. Ezért szeretném, ha amit lehet, azt magyarosan mondjuk. Mert nyilván a Nintendo GameCube, vagy Game Boy Advance neveket mindenhol angolosan mondják, de örülnék, ha meghonosodna a "Nintendo dées", "Nintendo déesí" "Nintendo háromdées" kiejtés. Az XL-ek is "ikszel"-ek lennének.
Nagyon rég nem vettem anime DVD-t, de ma visszamentem a Media Markt-ba, megnézni, hogy az 500 forintos DVD-k között találok-e esetleg még valamit, ami érdekelhet. Volt egy anime DVD, elolvastam a hátulján levő ismertetőt, az alapján szimpatikus volt, így tettem egy próbát vele. És nem bántam meg. :) Kicsit kettős érzelmeim vannak a film kapcsán, mert összességében tetszett, de valahogy nem állt össze teljesen a kép, és a vége nagyon rövid lett. A történet lényege az, hogy Taku, és Matsuno jóbarátok. Egy iskolába, egy évfolyamba járnak, de nem egy osztályba, ennek ellenére hamar megtalálták a közös hangot. A bonyadalmat az okozza, amikor egy Rikako nevű lányt az ő iskolájukba helyezik át, ugyanis mindkét srác beleszeret. Bár Taku nem azonnal, és utána is eléggé ügyetlenül fejezi ki az érzéseit (tipikus japán srác ^^'), de végül tisztázzák az érzéseiket. A lány egyébként eléggé visszafogott jellem, és bár nagyon jó tanuló, mégsem szeretik a diáktársai a különc jelleme miatt, főleg akkor vívja ki az ellenszenvüket, amikor nyíltan felszólal a csapatszellem ellen, mert akkor hol marad az egyén érdeke. Köztudott, hogy Japánban nem szeretik a különc embereket, mert elméletük szerint az összefogás, és a csapatmunka segítette őket olyan szintű fejlődésre az évtizedek során, ahova végül eljutottak. Így nagyon közvetve ugyan, de aki magányos farkas, az a hazája ellen van. Így nem csoda, hogy többen bántják a lányt (aka. ijime), a két fiún kívül szinte mindenki elfordul tőle. Igazából én azt nehezményezem, hogy nem derül ki, hogy a lány valójában miért ennyire visszafogott, de pont azért írtam az elején, hogy nem állt össze teljesen a kép, mert lehet, hogy második, harmadik megnézésre már rájönnék. Meg az sem tetszett, hogy nagyon elsiették a végét. Ugyanis a film úgy kezdődik, hogy Taku találkozik egy lánnyal a vasútállomáson (immár fiatal felnőttként), és felismeri benne azt a lányt, akibe középiskolás korában szerelmes volt. És a film vége, az elejének a folytatása, hogy megpróbálja utolérni a lányt, épp jön a vonat, már el is ment, mire átért a szemközti vágányhoz. Azt hitte, hogy a lány felszállt rá, de megkönnyebbülten látja, hogy az állomáson maradt. És egy mosollyal zárul az egész. Ez valahol jelezheti azt, hogy nem "vesztek kárba" a középiskolás évek, ez átjött érzelmileg, de én vártam volna a legvégére egy-két frappáns mondatot tőlük, hogy szavakkal is érzékeltetve legyen, hogy az érzés ugyanolyan erős bennük, mint akkor.
Maradjunk is Japánban, csak az időben ugorjunk vissza olyan 150 évet. Az Atsu Hercegnőt nézve, ha választani kéne, hogy a mostani, vagy az akkori Japánban élnék, azt gondolom, hogy nem lenne nehéz a mostanit választani. Régen nagyon brutálisak voltak a szabályok. Nézve a sorozatot ezek nagyrészével még ha nem is tudnám magaménak, valahol mégis értem, hogy azok a szabályok miért is voltak, de a héten, amit láttam, azt sehova nem tudom visszavezetni. A 14. Tokugawa sógun igen hamar kapta meg a rangját. Utánanéztem, 12 évesen lett sógun Iemochi, és valamikor 16 éves korára *puskázik az angol wikipédiáról* akarták megházasítani. Nos, a kiszemelt lány nem akart Edóba menni, neki már volt szíve választottja. Iszonyatosan sírt, de az apja végül azzal győzte meg, hogy ezt a hazájáért teszi. De miért tesz azzal a hazájának, ha hozzámegy a sógunhoz? Eddig számomra nem derült ki, hogy valamivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a sógunátus meg legyen mentve. És így, a lány sírása csak egy nagy érzelmi kitörésnek tűnik, legfeljebb azért sajnálhatjuk, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, de ott tátong egy nagy lyuk, hogy miért cselekszik azzal a hazájáért. Mert Atsu Hercegnő esetében nyilvánvaló volt, hogy ő határozott fellépésű volt, mindezek mellett tanulékony, ezért kellett megházasítani a 13. sógunnal (Iesada), mert már akkor is válságban volt a sógunátus, és az éles elméjével sokat segíthetne a sógunnak jó döntéseket hozni. Egyébként érdekes, mert ugye Iesada sógun a sorozatban gyenge elméjűnek mutatja magát, és olvastam, hogy ő valóban gyenge elméjűként maradt a köztudatban. Gondolom, ez már csak amolyan sorozat-béli körítés volt, hogy ő igazából nagyon is ép elméjű, csak azért viselkedik így, mert egyrészt nem bízik senkiben, másrészt meg elmélete szerint, ha egy bolond ember komolyan hoz valami rendeletet, akkor senki nem tudna ellenállni neki. Aztán, hogy ez a valóságban is így volt, vagy csak a dorama lett így érdekesebb, azt nem tudom, de az biztos, hogy Atsu hercegnő nagyon jól viselte azt, hogy hozzá kellett mennie Iesada sógunhoz. Nem egészen így képzelte el az életét, sőt az elején igencsak nehezen viselte, hogy új házban új szabályok szerint kell élnie, de egyrészt, ahogy megszokta, másrészt meg a határozott jellemével kivívta a környezetében élők tiszteletét, és megpróbálta a legtöbbet kihozni a saját helyzetéből. Ez szemmel láthatóan nagyon is irritált néhány embert, de sok kemény szívet meglágyított, mert tényleg olyan jelleme volt, hogy bebizonyította a nőknek, hogy adott esetben ők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. És egy olyan társadalomban, ahol a nőknek még a mai napig sincs ugyanannyi joguk, mint a férfiaknak, ez nagy tett, pláne, hogy akkoriban még annyi joguk sem volt a szebbik nemnek.
Ismét maradjunk Japánban, de most térjünk át az írásra. Amióta Last.fm profilom van, azóta az összes japán dal címét átírtam kanjira, hogy pontos tagek kerüljenek a statisztikámba. Ahogy figyelem a kanjikat, elkezdtem komolyabban nézegetni, foglalkozni velük, azóta már egy jónéhányat tudok fejből, ugyanakkor érdekes, hogy néhány esetben érdemes csak az egyszerűbb kanjik jelentéseit ismerni, hogy a komolyabbaknak kikövetkeztessük a jelentését. Íme egy egyszerű példa:
Ez az "ashita" vagy "asu" (mindkét kiejtés helyes, csak az asu régies), melynek jelentése holnap. Az első kanjiban benne van kicsiben a Nap, és a Hold, a másik pedig a Nap, és én ezt úgy dekódoltam magamban, hogy egyszer le kell mennie a Napnak, és a Holdnak, hogy eljöjjön a másnap. Szeretem a képírást, mert az egyszerűbb kanjik jelentésének kikövetkeztetéséhez néha elég az alapvető japán nyelvismeret mellett a képzelőerő, és a saját logika.
Van egy másik kanji, amivel nemrég találkoztam ebben felfedeztem valami érdekességet:
Bonyolultabb leírni, romajival viszont túlságosan szimpla: "Ha", ami magyarul fölényt jelent. Ami miatt felfigyeltem rá az az, hogy a jobb alsó sarkában ott van a Hold kanjija. Ebben az esetben furcsa, hisz az eredeti jelentést sehogy nem lehet társítani az égitestet. Ebben az esetben csak a tanulás segít.
Tegnap már hajnali negyed 5-kor felébredtem. Igencsak nehéz lett volna visszaaludni, miután azt álmodtam, hogy mentem valamerre, de egy kék, hosszúszőrű macska elállja az utamat, aki iszonyúan bosszúsan néz rám, és olyan fülsüketítő hangerővel nyávogott felém, hogy annak álombéli hangjára ébredtem fel.
Rossz érzés volt tudatosítani magamban, hiszen a macska azért teljesen mást jelent nálam, de szerény álomfejtési képességemmel ezt úgy dekódoltam magamban, hogy a macska szimbolizálja azokat a bennem rejlő démonokat, melyek útját állják annak, hogy előrébb lépjek az életben. A legnagyobb démonok a félelem, és a gyávaság. Ezt két vetületben tudnám a saját életemre vetítve megfogalmazni.
Az egyik az érzelmi oldal. Múlt héten itt utalást tettem arra, hogy beregisztráltam egy társkereső oldalra, néhány napja ugyanazzal a lendülettel töröltem magam, mivel többszöri szétnézés után rájöttem, hogy ez nem nekem való. Ugyanakkor elgondolkodtam azon, hogy jó-e az, ha ennyire óvatos vagyok (ahogy írtam akkor, a majdnem 700-ból egy sem érdekelt komolyan)? Váltottam néhány E-mailt egy személlyel, aki mondta, hogy mennyire fontos számára a testbeszéd, és nagyon figyeli azt, mert azzal nagyon sokmindent le lehet szűrni a másik félről. Ugyanez igaz az arcra is. Amit mutat magáról a másik fél... most lehet azzal jönni, hogy ne ítéljük meg egy képről a másik felet, nos én ebben nem hiszek. Mert az, amit mutat magáról, az is az énjének egy bizonyos százalékát képezi. És nagyon sokat számít az első benyomás, és ismét lehet jönni azzal, hogy ha valakit szeretsz, akkor azt úgy fogadod el, ahogy van, de ha valaki valami okból kifolyólag nem szimpatikus már az első kép alapján, az nem véletlen. Olyan megeshet, sőt, volt is már példa arra, hogy valaki nem volt szimpatikus, de aztán, ahogy jobban megismertem, mégis jó fej, meg hasonlók, de valamiért egyáltalán nem éreztem késztetést affelé, hogy próbálkozzak. Az érzelmi lét másik oldala, a bennem lévő szerelem. Ahogy még ősszel írtam róla, nagyjából elmosottnak hittem, aztán kiderült, hogy annyira mégsem, mert nem érzem lezártnak az egészet. Most erre könnyű mondani, hogy beszéljek vele akkor, de pár napja ért a nagy felismerés, hogy miért nem beszélek hozzá komolyan. Nem azért, mert félek, hogy esetleg durván leszólna, én erre fel vagyok készülve, hanem azért, mert semmi más kapcsolódási pont nem maradt hozzá, csak az érzelem. És túlságosan régen beszéltünk már ahhoz, hogy ezt csak úgy spontán felhozzam neki. És ilyen egyszerű mi újság, meg hasonlókkal kezdeni a beszélgetést egyszerűen annyira snassz, hogy itt érvényesülne igazán az "azzal, hogy nem mondok semmit, azzal mondok el mindent" elv. Közös élmények meg túlságosan régiek ahhoz, hogy csak úgy újra felelevenítsem neki, szerintem. Úgyhogy még sok bennem a kérdés.
A másik, amire nemrég jöttem rá, hogy miért van bennem sok esetben még most is önbizalomhiány. Ez olyan dolog, hogy ahogy a szerelemben is az egyenrangú partnert keresem, így az élet más területein is sokkal szívesebben vagyok azokkal az emberekkel, akiken érzem, hogy nagyjából egyenrangúak vagyunk, vagy ha jobb nálam valamiben, vagy én vagyok jobb valamiben, akkor az nem jár kvázi "rangbéli" különbséggel. A rangot persze nem szó szerint kell érteni, a lényeg az, hogy nem szeretek uralkodni senkin, és azt is nagyon nehezen viselem, ha más uralkodik rajtam. Nagyon régóta gondolkodok azon, hogy miért van az, hogy bizonyos emberektől ugyanazt a vereséget (mondjuk a Super Smash Bros. Brawl-ban) sokkal könnyebben viselem, míg másoktól megalázónak érzem. Arra tippelek, hogy ebben nagyban közrejátszik az egyenrangúság témája, ugyanis a videojátékok nagyszerűek arra, hogy rájöjj arra, hogy ki az, akit lélekben magad mellé állítasz, és ki az, akit magad fölé, vagy magad alá. És azoktól "könnyű" kikapni, akiket magad mellé állítasz. Valamiért még ha megsemmisítő vereséget is mér rám, akkor is az ő győzelme sokkal inkább inspirálóbb, mert azt érzem, hogy az ő szintjét el tudom érni, mert azzal az emberséggel, ahogy az élet más területein megnyilvánul, én tudok azonosulni, és a videojátékokban is megadja azt az inspirációt, hogy el tudom érni az ő szintjét. Nem is egy ilyen ember van nálam. A másik oldal meg az, hogy még ha nem is győz le annyira, de fogalmam sincs miért, de nem kapom meg tőle azt az öntudatlan lelki ösztönzést, hogy adjak bele mindent, és akár nyerhetek is. Hanem, ha látom, hogy nyerésre áll, akkor hagyom magam (sőt, néha még be is segítek), hadd nyerjen. Emlékszem, az egyik srác nagyon kiakadt amiatt, mert látta, hogy hagyom, hogy nyerjen. Akkor még ezt ennyire nem tudtam megfogalmazni, de utaltam valaki másra, hogy vele jobb játszani, de hogy miért... És valószínűleg ez áll az egész hátterében. Ugyanakkor ez rossz dolog is lehet, mert lehet, hogy ha tőle is éreznék egyfajta inspirációt, akkor lehet, hogy jobban menne, és még ő is megdicsérne, hogy ez igen, sokat fejlődtél.
Ez most nagyon videojátékos oldalra ment át, de ez az élet egyéb területein is megnyilvánul nálam, és ez tényleg nem jó, mert ha dolgozni fogok, akkor bizony a munkatársakat nem én választom meg, és ha akad olyan (márpedig az eddigi diákmunka-tapasztalataimból kiindulva adódik bőven), akivel nem érzem magam egy szinten, akkor ott már nincsenek ilyen mentségek. Ott majd biztosan le fogom tudni győzni ezeket a dolgokat (le kell győzni), és akkor fogok nagyot fejlőni érzelmileg. A szerelmi oldal meg... hülyén hangzik, de majd alakul. Nem csak azért vetettem el végleg az internetes társkeresést, mert azt éreztem, hogy nem nekem való, hanem mert, ha van az életnek olyan területe, ahol a spontaneitás erejében hiszek, akkor az a szerelem.
Voltam ma 10 óra után, kicsit szétnéztem, de nagy érdekességet nem találtam. Motion Plus-os Wiimote 10.000 forint, a Wii Fit Plus Boarddal 15.000 forint. Játék nincs leárazva, meg amúgyis inkább a DVD-ket kerestem, 500 forint volt darabja, reméltem, hogy találok-e Disney DVD-t. Egyet találtam: Az Oroszlánkirály 3: Hakuna Matata. Sok jót nem hallottam róla, meg ez az újabb kiadás, de talán megér ennyi pénzt. A DVD-k esetében elhatároztam, hogy az első kiadásokra fogom helyezni a hangsúlyt. Egy párnak még most is lehet az első változatát kapni üzletekben, például Mulan, Eszeveszett Birodalom, Lilo & Stitch, Aladdin, Pocahontas, Notre Dame-i toronyőr. Amúgy mindegyiket bevonják egy idő után, és új borítóval adják ki őket. Erre sem rég jöttem rá, ha sikerül megszerezni az eredeti kiadást azokból, melyekből a második van meg, valószínűleg eladom az újat. A film egyébként annyira rossz nem volt, kifejezetten a nézhető kategóriába tartozik nálam. Igazából rossz volt az ötlet, az egészet csak azért találták ki, mert Timon és Pumba nagyon népszerű karakterek, és akkor kitalálták, hogy mutassuk be az ő szemszögükből az Oroszlánkirály 1. részének a történetét. Hatalmas hülyeség, mert ezzel el lett bagatellizálva az egész főtörténet, én egyébként sem tudok azonosulni Timon és Pumba humorvilágával. Jó volt viszont az eleje, hogy megmutatta, hogy Timon honnan jött. Sablonos történet, százszor láttunk ilyet, meg hasonlók, de nekem bejött. Ami viszont nagyon tetszett, az a vége, hogy az összes Disney karakter összegyűlik, hogy megnézzék újra a történetet, ez nagy durranás volt. Meg a végefőcímzene is tetszik. Pont jó ár volt érte az 500 forint, többet nagyon nem is ér.
Érdekes dolog az, hogy régen mennyire rajongtam egy együttesért, most meg minden szívfájdalom nélkül eladom a kolleckiómat. A The Corrs-ról beszélek, a CD-ket sikerült eladni, a DVD-ket most tettem fel vaterára, és semmilyen hiányérzetem nincs, hogy megváltam / megválok tőlük. Sokal jobban hajt az, hogy én is gyűjtsek pénzt azért, hogy minél többel hozzájáruljak ahhoz, hogy minél hamarabb vissza tudjak menni Pestre.
A Nintendo direkt úgy csinálja a bejelentéseit, hogy beleszeressek a legújabb játékaikba. Én csak ma reggel jutottam el odáig, hogy megnézzem a 2013. február 14-i Nintendo Direct-et, és teljesen lázba hozott. Új Mario Golf játék... Ne vicceljetek már, videót kellett volna csinálni annak idején, milyen átszellemülten játszottam Nintendo 64-en a Mario Golf-fal, egyszerűen imádtam! És most itt az új rész. Az előzetes képek alapján nagyon ígéretesnek tűnik, aztán remélem, hogy nem úgy járok majd vele, mint a Mario Tennis Open-nel. Erre elég kicsi az esély, mivel valószínűtlennek tartom, hogy csaljon a gép. És ha vissza tudják hozni a Nintendo 64-es hangulatvilágot, akkor én leszek az, aki be fog zárkózni egy hétre a szobájába, és addig ki nem jön, amíg rongyosra nem játszotta a játékot!
A Luigi's Mansion: Dark Moon remélem, hogy lesz olyan menő, mint amilyennek ígérkezik. Tetszik nekem, hogy a porszívó képességet jobban kihasználhatjuk, olyan dolgokat mutattak meg a videóban, ami már inkább a (pozitív értelemben vett) vicc kategória. Ami nagy újdonságnak tűnik, az a Mario & Luigi: Dream Team. Nem sokat játszottam az eddigi részekkel, de azt már ennyiből is meg tudom állapítani, hogy totálisan megreformálták az egészet. Nem csak grafikailag, hanem sok új játékelem látható. Kedvencem az volt, amikor rengeteg sok Luigi egymás hegyén-hátán lerohanja az ellenséget. New Super Mario Bros. U letölthető tartalma lesz a New Super Luigi U, ahol Luigival vadonatúj pályákon mehetünk. Az egész videó egyébként Luigi debütálásának 30. évfordulójára emlékezik meg, Mario testvérével ugyanis 1983-ban a Mario Bros. játékban találkozhattunk először. Azt gondolom, hogy ennél méltóbban meg sem ünnepelhetnék ez a neves évfordulót, és még nincs vége! Mario vs. Donkey Kong: Minis on the Move. Ha jól vettem ki az angol szövegből, akkor Donkey Kong most segítő lesz, sőt Mini Donkey-Kongokat is irányíthatunk! Szintén nagy durranás a Donkey Kong Country Returns 3D. Avagy a Wiis játék 3D-s átirata. Nekem ennél nem kellett több, hogy a Nintendo megvesztegessen! Ha találok valami menő munkát, ezek itt mind az enyémek lesznek! Szerintem ezzel önmagában kimerítették a 2013-as évet, és még év elején vagyunk!
Úgy tűnik, hogy az én esetemben szükséges némi érzelmi intelligencia ahhoz, hogy a dolgok mögé lássak. Megnéztem egy pár részt a Micimackó sorozatból, és mostani fejemmel nagyon tetszik. Azt nem tudom, hogy most a nosztalgia miatt érzem ezt, vagy mert ennyire ráfüggtem a Disney klasszikusokra, de most nagyon szeretem nézni. Az 1977-es filmet a régi szinkronnal néztem. Úgy sem volt rossz, de annyira hozzászoktam a sorozatbéli kiosztáshoz (ahogy utánanéztem, csak néhány hangot változtattak meg), hogy furcsa volt, az új valahogy élettel telibbnek tűnik. Olvastam az újról is szidalmakat, de azt már úgy veszem, hogy divat szidni az újat. A címben szereplő kérdés ugye Ürge szavajárása volt, nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán szerepel, önmagában viccessé tesz egy-egy részt.
Egyébként eszembe jutott, hogy van egy másik Disney klasszikus, melyből sorozat készült, a 101 Kiskutya. Erről totál megfeledkeztem. De most már értem, hogy miért éreztem hiányosnak az egész 101 Kiskutya világot, amivel nemrég ismét találkoztam. Jó volt a rajzfilm, jobban szeretem a filmet, a második rész ebben az esetben sem érdemel sok (jó) szót, de valami nem volt rendben az egésszel. Néhány napja jutott eszembe, hogy volt sorozat is. Annyi maradt meg bennem, hogy bár jóval egyszerűbb volt a rajz, mégis szerettem, mert a szereplők egyszerűbben, viccesebben viselkedtek. Szörnyellán sokat lehetett nevetni. Aztán tegnap este láttam, hogy YouTube-on szinte az egész sorozat fent van. Egy részt megnéztem, minden bevillant. Csak három kutya volt, az egyik a "normál" kutya, a másik a túlsúlyos, a harmadik meg egy nőstény, aki itt debütált. És volt egy csirke is. Az is, hogy került oda, nem tudom. XD Tetszett az az egy rész, ha jól tudom, hogy a "normál" kutyát Lucky-nak hívják. Csak még tisztább lett a kép. Mert a klasszikusban, és a filmben is, csak annyi volt, hogy Lucky volt az a bizonyos 15. kutya, aki végül mégiscsak élt. De már akkor is éreztem, hogy ez így nem 100%-os, én ennél többre emlékszem vele kapcsán, aztán sehogy nem akart kibontakozni, és most a sorozat láttán lett minden tiszta. Ez az a szituáció, amikor a tudatalattidba rögzülnek a dolgok, és egyszer csak villámcsapásként villan be minden. Ezen a YouTube csatornán több egyéb MINŐSÉGI RTL Klubos műsor mellett a 101 Kiskutya is megnézhető.
Én nem is értem, miért nem vált ez gyakorlattá, tetszik az ötlet. Sokakkal ellentétben én nem rajongtam Micimackóért, és a Disney klasszikust is ma láttam először. Én annak idején csak a sorozatot láttam a Walt Disney vasárnap délutáni műsor keretén belül, és ma már látom, hogy miért gondolják sokan, hogy Micimackó a barátság szimbóluma, de akkoriban egyszerűen képtelen voltam túltenni magam azon, hogy ennyire buta volt. Szinte ő volt az egyetlen olyan rajzfilmkarakter, azok közül, akiket valaha láttam, akinek minden szívfájdalom nélkül belerúgtam volna a hátsójába, nem érdekelt volna, ha szenved. A Micimackó sorozatot szerettem a legkevésbé a Disney szériák közül, egyszerűen képtelen voltam a egész pozitív oldalát nézni. Egyedüli karakter, akit szerettem, de őt nagyon, az Ürge. Amikor mondja a magáét, és hirtelen lezuhan, már csak azért megérte néznem. Amúgy nem nagyon voltam oda érte, és nekem még nem is voltak olyan gondolataim, hogy Micimackó függő, Malacka kisebbségi komplexusos (ja, hát az ő Szent Habakukja is megér egy misét), és a többiekről is alkottak hasonló elméleteket. Tervezem megnézni ismét a sorozatot, szerintem most jobban fog tetszeni.
Az 1977-es klasszikus viszont nagyon egyedi és ötletes volt. Tetszett az, hogy konkrétan a könyvben játszódott a történet, ahogy átmentek egyik rajzból a másikba, egyik oldalból a másikba, amikor Tigris megkapaszkodott a betűkbe, hogy könnyebben földet tudjon érni, és az is tetszett, hogy a narrátor, és a szereplők néha beszéltek egymással. Viszont a történet nekem nem jött be annyira. És el is gondolkodtam azon, hogy az eredeti regény is ilyen, vagy csak itt tűnt nekem olyan lassú folyásúnak? Soha nem olvastam a könyvet, most fogom, de sajnálni fogom, ha nem fog tetszeni, biztos kisebbségben leszek vele.
