RTL II

Rég nem néztem az RTL Klubon rajzfilmeket hétvégén reggelente, de ma megnéztem a műsorújságban, és láttam, hogy még vetítenek egy pár értelmes rajzfilmet, ezért úgy döntöttem, hogy nosztalgiázok egy kicsit. :) Jó nézni ezeket a rajzfilmeket, most épp a Kung Fu Panda sorozat megy. Még soha nem láttam, de ahogy elnézegetem, nem rossz. Látom, a Dreamworks is követi a Disney példáját, aki a sikeres klasszikusaiból sorozatot készít.

Ami a nosztalgiát illeti, az túl jól sikerült, ugyanis a TV-m csatornalistáján keresve az RTL Klub-ot, megtaláltam az RTL-t, és az RTL II-t, és ez eszembe juttatta, hogy mennyire szerettem a német TV adón rajzfilmeket nézni. Ma már nem az RTL-en mennek a sorozatok, átvitték az RTL II-re. Ez számít a legkevésbé, átkapcsoltam. Nehezen hittem volna, hogy valaha is megint megszeretem a német nyelvet. Nem tudom, miért de ha valaki engem kérdez, rajzfilmek nagyon jók németül. Animék is mennek, például: Pokémon, Naruto Shippuuden, Dragon Ball Z, és Detective Conan! A Conan magyar szinkronnal jobb, de a többi jó volt németül. De a lényeg: A reklámokban a mai napig vannak Nintendo reklámok! És ezek is olyan jók, mint a régen a Game Boy, SNES, majd később a Nintendo 64 reklámok! Volt Paper Mario: Sticker Star, és New Super Mario Bros. 2 reklám, nagyon jó volt látni ezeket, tisztára olyan, mint régen! Ennek hatására megéreztem azt, hogy miért szerettem annyira annak idején a Nintendót, és hogy ezt ennek köszönhetően megélhetem a jelenemben is... Újra van értelme a gamer létemnek, és  ismét nagyon szeretem a német nyelvet! ^_^ Ugyanis ezzel azt is megéreztem, hogy miért szerettem annyira ezt az egyébként nem is könnyű nyelvet. Kevés szebb dolog van annál, mint amikor a múltad egyik legszebb részét aktívan újraélheted. Már nem ébredtem fel hiába.

Nintendo reklámokban még a neveket is németül hallani, azért egy kicsit elgondolkodtatott. Nyilván nem németesítenek meg minden nevet, de például a Nintendo 3DS-t "Nintendo dreiDS"-nek mondták. Ahol erős képviselet van, ahol még reklámokra is futja, ott sokkal gyakrabban hallja az ember a saját nyelvén a nyelveket, ezért mindenki úgy mondja. És ezért idegesít az, ha nálunk valaki angolosan például a "díeszáj"-nak, vagy "szrídíesz"-nek mondja a konzolok nevét, mert ez is azt szimbolizálja, hogy nincs erős magyar képviselet. Ezért szeretném, ha amit lehet, azt magyarosan mondjuk. Mert nyilván a Nintendo GameCube, vagy Game Boy Advance neveket mindenhol angolosan mondják, de örülnék, ha meghonosodna a "Nintendo dées", "Nintendo déesí" "Nintendo háromdées" kiejtés. Az XL-ek is "ikszel"-ek lennének.

A tenger zúgása

Nagyon rég nem vettem anime DVD-t, de ma visszamentem a Media Markt-ba, megnézni, hogy az 500 forintos DVD-k között találok-e esetleg még valamit, ami érdekelhet. Volt egy anime DVD, elolvastam a hátulján levő ismertetőt, az alapján szimpatikus volt, így tettem egy próbát vele. És nem bántam meg. :) Kicsit kettős érzelmeim vannak a film kapcsán, mert összességében tetszett, de valahogy nem állt össze teljesen a kép, és a vége nagyon rövid lett. A történet lényege az, hogy Taku, és Matsuno jóbarátok. Egy iskolába, egy évfolyamba járnak, de nem egy osztályba, ennek ellenére hamar megtalálták a közös hangot. A bonyadalmat az okozza, amikor egy Rikako nevű lányt az ő iskolájukba helyezik át, ugyanis mindkét srác beleszeret. Bár Taku nem azonnal, és utána is eléggé ügyetlenül fejezi ki az érzéseit (tipikus japán srác ^^'), de végül tisztázzák az érzéseiket. A lány egyébként eléggé visszafogott jellem, és bár nagyon jó tanuló, mégsem szeretik a diáktársai a különc jelleme miatt, főleg akkor vívja ki az ellenszenvüket, amikor nyíltan felszólal a csapatszellem ellen, mert akkor hol marad az egyén érdeke. Köztudott, hogy Japánban nem szeretik a különc embereket, mert elméletük szerint az összefogás, és a csapatmunka segítette őket olyan szintű fejlődésre az évtizedek során, ahova végül eljutottak. Így nagyon közvetve ugyan, de aki magányos farkas, az a hazája ellen van. Így nem csoda, hogy többen bántják a lányt (aka. ijime), a két fiún kívül szinte mindenki elfordul tőle. Igazából én azt nehezményezem, hogy nem derül ki, hogy a lány valójában miért ennyire visszafogott, de pont azért írtam az elején, hogy nem állt össze teljesen a kép, mert lehet, hogy második, harmadik megnézésre már rájönnék. Meg az sem tetszett, hogy nagyon elsiették a végét. Ugyanis a film úgy kezdődik, hogy Taku találkozik egy lánnyal a vasútállomáson (immár fiatal felnőttként), és felismeri benne azt a lányt, akibe középiskolás korában szerelmes volt. És a film vége, az elejének a folytatása, hogy megpróbálja utolérni a lányt, épp jön a vonat, már el is ment, mire átért a szemközti vágányhoz. Azt hitte, hogy a lány felszállt rá, de megkönnyebbülten látja, hogy az állomáson maradt. És egy mosollyal zárul az egész. Ez valahol jelezheti azt, hogy nem "vesztek kárba" a középiskolás évek, ez átjött érzelmileg, de én vártam volna a legvégére egy-két frappáns mondatot tőlük, hogy szavakkal is érzékeltetve legyen, hogy az érzés ugyanolyan erős bennük, mint akkor.

Maradjunk is Japánban, csak az időben ugorjunk vissza olyan 150 évet. Az Atsu Hercegnőt nézve, ha választani kéne, hogy a mostani, vagy az akkori Japánban élnék, azt gondolom, hogy nem lenne nehéz a mostanit választani. Régen nagyon brutálisak voltak a szabályok. Nézve a sorozatot ezek nagyrészével még ha nem is tudnám magaménak, valahol mégis értem, hogy azok a szabályok miért is voltak, de a héten, amit láttam, azt sehova nem tudom visszavezetni. A 14. Tokugawa sógun igen hamar kapta meg a rangját. Utánanéztem, 12 évesen lett sógun Iemochi, és valamikor 16 éves korára *puskázik az angol wikipédiáról* akarták megházasítani. Nos, a kiszemelt lány nem akart Edóba menni, neki már volt szíve választottja. Iszonyatosan sírt, de az apja végül azzal győzte meg, hogy ezt a hazájáért teszi. De miért tesz azzal a hazájának, ha hozzámegy a sógunhoz?  Eddig számomra nem derült ki, hogy valamivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a sógunátus meg legyen mentve. És így, a lány sírása csak egy nagy érzelmi kitörésnek tűnik, legfeljebb azért sajnálhatjuk, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, de ott tátong egy nagy lyuk, hogy miért cselekszik azzal a hazájáért. Mert Atsu Hercegnő esetében nyilvánvaló volt, hogy ő határozott fellépésű volt, mindezek mellett tanulékony, ezért kellett megházasítani a 13. sógunnal (Iesada), mert már akkor is válságban volt a sógunátus, és az éles elméjével sokat segíthetne a sógunnak jó döntéseket hozni. Egyébként érdekes, mert ugye Iesada sógun a sorozatban gyenge elméjűnek mutatja magát, és olvastam, hogy ő valóban gyenge elméjűként maradt a köztudatban. Gondolom, ez már csak amolyan sorozat-béli körítés volt, hogy ő igazából nagyon is ép elméjű, csak azért viselkedik így, mert egyrészt nem bízik senkiben, másrészt meg elmélete szerint, ha egy bolond ember komolyan hoz valami rendeletet, akkor senki nem tudna ellenállni neki. Aztán, hogy ez a valóságban is így volt, vagy csak a dorama lett így érdekesebb, azt nem tudom, de az biztos, hogy Atsu hercegnő nagyon jól viselte azt, hogy hozzá kellett mennie Iesada sógunhoz. Nem egészen így képzelte el az életét, sőt az elején igencsak nehezen viselte, hogy új házban új szabályok szerint kell élnie, de egyrészt, ahogy megszokta, másrészt meg a határozott jellemével kivívta a környezetében élők tiszteletét, és megpróbálta a legtöbbet kihozni a saját helyzetéből. Ez szemmel láthatóan nagyon is irritált néhány embert, de sok kemény szívet meglágyított, mert tényleg olyan jelleme volt, hogy bebizonyította a nőknek, hogy adott esetben ők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. És egy olyan társadalomban, ahol a nőknek még a mai napig sincs ugyanannyi joguk, mint a férfiaknak, ez nagy tett, pláne, hogy akkoriban még annyi joguk sem volt a szebbik nemnek.

Ismét maradjunk Japánban, de most térjünk át az írásra. Amióta Last.fm profilom van, azóta az összes japán dal címét átírtam kanjira, hogy pontos tagek kerüljenek a statisztikámba. Ahogy figyelem a kanjikat, elkezdtem komolyabban nézegetni, foglalkozni velük, azóta már egy jónéhányat tudok fejből, ugyanakkor érdekes, hogy néhány esetben érdemes csak az egyszerűbb kanjik jelentéseit ismerni, hogy a komolyabbaknak kikövetkeztessük a jelentését. Íme egy egyszerű példa:

Ez az "ashita" vagy "asu" (mindkét kiejtés helyes, csak az asu régies), melynek jelentése holnap. Az első kanjiban benne van kicsiben a Nap, és a Hold, a másik pedig a Nap, és én ezt úgy dekódoltam magamban, hogy egyszer le kell mennie a Napnak, és a Holdnak, hogy eljöjjön a másnap. Szeretem a képírást, mert az egyszerűbb kanjik jelentésének kikövetkeztetéséhez néha elég az alapvető japán nyelvismeret mellett a képzelőerő, és a saját logika.
Van egy másik kanji, amivel nemrég találkoztam ebben felfedeztem valami érdekességet:

Bonyolultabb leírni, romajival viszont túlságosan szimpla: "Ha", ami magyarul fölényt jelent. Ami miatt felfigyeltem rá az az, hogy a jobb alsó sarkában ott van a Hold kanjija. Ebben az esetben furcsa, hisz az eredeti jelentést sehogy nem lehet társítani az égitestet. Ebben az esetben csak a tanulás segít.

Önbecsülés

Tegnap már hajnali negyed 5-kor felébredtem. Igencsak nehéz lett volna visszaaludni, miután azt álmodtam, hogy mentem valamerre, de egy kék, hosszúszőrű macska elállja az utamat, aki iszonyúan bosszúsan néz rám, és olyan fülsüketítő hangerővel nyávogott felém, hogy annak álombéli hangjára ébredtem fel.

Rossz érzés volt tudatosítani magamban, hiszen a macska azért teljesen mást jelent nálam, de szerény álomfejtési képességemmel ezt úgy dekódoltam magamban, hogy a macska szimbolizálja azokat a bennem rejlő démonokat, melyek útját állják annak, hogy előrébb lépjek az életben. A legnagyobb démonok a félelem, és a gyávaság. Ezt két vetületben tudnám a saját életemre vetítve megfogalmazni.

Az egyik az érzelmi oldal. Múlt héten itt utalást tettem arra, hogy beregisztráltam egy társkereső oldalra, néhány napja ugyanazzal a lendülettel töröltem magam, mivel többszöri szétnézés után rájöttem, hogy ez nem nekem való. Ugyanakkor elgondolkodtam azon, hogy jó-e az, ha ennyire óvatos vagyok (ahogy írtam akkor, a majdnem 700-ból egy sem érdekelt komolyan)? Váltottam néhány E-mailt egy személlyel, aki mondta, hogy mennyire fontos számára a testbeszéd, és nagyon figyeli azt, mert azzal nagyon sokmindent le lehet szűrni a másik félről. Ugyanez igaz az arcra is. Amit mutat magáról a másik fél... most lehet azzal jönni, hogy ne ítéljük meg egy képről a másik felet, nos én ebben nem hiszek. Mert az, amit mutat magáról, az is az énjének egy bizonyos százalékát képezi. És nagyon sokat számít az első benyomás, és ismét lehet jönni azzal, hogy ha valakit szeretsz, akkor azt úgy fogadod el, ahogy van, de ha valaki valami okból kifolyólag nem szimpatikus már az első kép alapján, az nem véletlen. Olyan megeshet, sőt, volt is már példa arra, hogy valaki nem volt szimpatikus, de aztán, ahogy jobban megismertem, mégis jó fej, meg hasonlók, de valamiért egyáltalán nem éreztem késztetést affelé, hogy próbálkozzak. Az érzelmi lét másik oldala, a bennem lévő szerelem. Ahogy még ősszel írtam róla, nagyjából elmosottnak hittem, aztán kiderült, hogy annyira mégsem, mert nem érzem lezártnak az egészet. Most erre könnyű mondani, hogy beszéljek vele akkor, de pár napja ért a nagy felismerés, hogy miért nem beszélek hozzá komolyan. Nem azért, mert félek, hogy esetleg durván leszólna, én erre fel vagyok készülve, hanem azért, mert semmi más kapcsolódási pont nem maradt hozzá, csak az érzelem. És túlságosan régen beszéltünk már ahhoz, hogy ezt csak úgy spontán felhozzam neki. És ilyen egyszerű mi újság, meg hasonlókkal kezdeni a beszélgetést egyszerűen annyira snassz, hogy itt érvényesülne igazán az "azzal, hogy nem mondok semmit, azzal mondok el mindent" elv. Közös élmények meg túlságosan régiek ahhoz, hogy csak úgy újra felelevenítsem neki, szerintem. Úgyhogy még sok bennem a kérdés.

A másik, amire nemrég jöttem rá, hogy miért van bennem sok esetben még most is önbizalomhiány. Ez olyan dolog, hogy ahogy a szerelemben is az egyenrangú partnert keresem, így az élet más területein is sokkal szívesebben vagyok azokkal az emberekkel, akiken érzem, hogy nagyjából egyenrangúak vagyunk, vagy ha jobb nálam valamiben, vagy én vagyok jobb valamiben, akkor az nem jár kvázi "rangbéli" különbséggel. A rangot persze nem szó szerint kell érteni, a lényeg az, hogy nem szeretek uralkodni senkin, és azt is nagyon nehezen viselem, ha más uralkodik rajtam. Nagyon régóta gondolkodok azon, hogy miért van az, hogy bizonyos emberektől ugyanazt a vereséget (mondjuk a Super Smash Bros. Brawl-ban) sokkal könnyebben viselem, míg másoktól megalázónak érzem. Arra tippelek, hogy ebben nagyban közrejátszik az egyenrangúság témája, ugyanis a videojátékok nagyszerűek arra, hogy rájöjj arra, hogy ki az, akit lélekben magad mellé állítasz, és ki az, akit magad fölé, vagy magad alá. És azoktól "könnyű" kikapni, akiket magad mellé állítasz. Valamiért még ha megsemmisítő vereséget is mér rám, akkor is az ő győzelme sokkal inkább inspirálóbb, mert azt érzem, hogy az ő szintjét el tudom érni, mert azzal az emberséggel, ahogy az élet más területein megnyilvánul, én tudok azonosulni, és a videojátékokban is megadja azt az inspirációt, hogy el tudom érni az ő szintjét. Nem is egy ilyen ember van nálam. A másik oldal meg az, hogy még ha nem is győz le annyira, de fogalmam sincs miért, de nem kapom meg tőle azt az öntudatlan lelki ösztönzést, hogy adjak bele mindent, és akár nyerhetek is. Hanem, ha látom, hogy nyerésre áll, akkor hagyom magam (sőt, néha még be is segítek), hadd nyerjen. Emlékszem, az egyik srác nagyon kiakadt amiatt, mert látta, hogy hagyom, hogy nyerjen. Akkor még ezt ennyire nem tudtam megfogalmazni, de utaltam valaki másra, hogy vele jobb játszani, de hogy miért... És valószínűleg ez áll az egész hátterében. Ugyanakkor ez rossz dolog is lehet, mert lehet, hogy ha tőle is éreznék egyfajta inspirációt, akkor lehet, hogy jobban menne, és még ő is megdicsérne, hogy ez igen, sokat fejlődtél.

Ez most nagyon videojátékos oldalra ment át, de ez az élet egyéb területein is megnyilvánul nálam, és ez tényleg nem jó, mert ha dolgozni fogok, akkor bizony a munkatársakat nem én választom meg, és ha akad olyan (márpedig az eddigi diákmunka-tapasztalataimból kiindulva adódik bőven), akivel nem érzem magam egy szinten, akkor ott már nincsenek ilyen mentségek. Ott majd biztosan le fogom tudni győzni ezeket a dolgokat (le kell győzni), és akkor fogok nagyot fejlőni érzelmileg. A szerelmi oldal meg... hülyén hangzik, de majd alakul. Nem csak azért vetettem el végleg az internetes társkeresést, mert azt éreztem, hogy nem nekem való, hanem mert, ha van az életnek olyan területe, ahol a spontaneitás erejében hiszek, akkor az a szerelem.

Ismét kiárusítás a Media Marktban

Voltam ma 10 óra után, kicsit szétnéztem, de nagy érdekességet nem találtam. Motion Plus-os Wiimote 10.000 forint, a Wii Fit Plus Boarddal 15.000 forint. Játék nincs leárazva, meg amúgyis inkább a DVD-ket kerestem, 500 forint volt darabja, reméltem, hogy találok-e Disney DVD-t. Egyet találtam: Az Oroszlánkirály 3: Hakuna Matata. Sok jót nem hallottam róla, meg ez az újabb kiadás, de talán megér ennyi pénzt. A DVD-k esetében elhatároztam, hogy az első kiadásokra fogom helyezni a hangsúlyt. Egy párnak még most is lehet az első változatát kapni üzletekben, például Mulan, Eszeveszett Birodalom, Lilo & Stitch, Aladdin, Pocahontas, Notre Dame-i toronyőr. Amúgy mindegyiket bevonják egy idő után, és új borítóval adják ki őket. Erre sem rég jöttem rá, ha sikerül megszerezni az eredeti kiadást azokból, melyekből a második van meg, valószínűleg eladom az újat. A film egyébként annyira rossz nem volt, kifejezetten a nézhető kategóriába tartozik nálam. Igazából rossz volt az ötlet, az egészet csak azért találták ki, mert Timon és Pumba nagyon népszerű karakterek, és akkor kitalálták, hogy mutassuk be az ő szemszögükből az Oroszlánkirály 1. részének a történetét. Hatalmas hülyeség, mert ezzel el lett bagatellizálva az egész főtörténet, én egyébként sem tudok azonosulni Timon és Pumba humorvilágával. Jó volt viszont az eleje, hogy megmutatta, hogy Timon honnan jött. Sablonos történet, százszor láttunk ilyet, meg hasonlók, de nekem bejött. Ami viszont nagyon tetszett, az a vége, hogy az összes Disney karakter összegyűlik, hogy megnézzék újra a történetet, ez nagy durranás volt. Meg a végefőcímzene is tetszik. Pont jó ár volt érte az 500 forint, többet nagyon nem is ér.

Érdekes dolog az, hogy régen mennyire rajongtam egy együttesért, most meg minden szívfájdalom nélkül eladom a kolleckiómat. A The Corrs-ról beszélek, a CD-ket sikerült eladni, a DVD-ket most tettem fel vaterára, és semmilyen hiányérzetem nincs, hogy megváltam / megválok tőlük. Sokal jobban hajt az, hogy én is gyűjtsek pénzt azért, hogy minél többel hozzájáruljak ahhoz, hogy minél hamarabb vissza tudjak menni Pestre.

Nintendo Direct

A Nintendo direkt úgy csinálja a bejelentéseit, hogy beleszeressek a legújabb játékaikba. Én csak ma reggel jutottam el odáig, hogy megnézzem a 2013. február 14-i Nintendo Direct-et, és teljesen lázba hozott. Új Mario Golf játék... Ne vicceljetek már, videót kellett volna csinálni annak idején, milyen átszellemülten játszottam Nintendo 64-en a Mario Golf-fal, egyszerűen imádtam! És most itt az új rész. Az előzetes képek alapján nagyon ígéretesnek tűnik, aztán remélem, hogy nem úgy járok majd vele, mint a Mario Tennis Open-nel. Erre elég kicsi az esély, mivel valószínűtlennek tartom, hogy csaljon a gép. És ha vissza tudják hozni a Nintendo 64-es hangulatvilágot, akkor én leszek az, aki be fog zárkózni egy hétre a szobájába, és addig ki nem jön, amíg rongyosra nem játszotta a játékot!

A Luigi's Mansion: Dark Moon remélem, hogy lesz olyan menő, mint amilyennek ígérkezik. Tetszik nekem, hogy a porszívó képességet jobban kihasználhatjuk, olyan dolgokat mutattak meg a videóban, ami már inkább a (pozitív értelemben vett) vicc kategória. Ami nagy újdonságnak tűnik, az a Mario & Luigi: Dream Team. Nem sokat játszottam az eddigi részekkel, de azt már ennyiből is meg tudom állapítani, hogy totálisan megreformálták az egészet. Nem csak grafikailag, hanem sok új játékelem látható. Kedvencem az volt, amikor rengeteg sok Luigi egymás hegyén-hátán lerohanja az ellenséget. New Super Mario Bros. U letölthető tartalma lesz a New Super Luigi U, ahol Luigival vadonatúj pályákon mehetünk. Az egész videó egyébként Luigi debütálásának 30. évfordulójára emlékezik meg, Mario testvérével ugyanis 1983-ban a Mario Bros. játékban találkozhattunk először. Azt gondolom, hogy ennél méltóbban meg sem ünnepelhetnék ez a neves évfordulót, és még nincs vége! Mario vs. Donkey Kong: Minis on the Move. Ha jól vettem ki az angol szövegből, akkor Donkey Kong most segítő lesz, sőt Mini Donkey-Kongokat is irányíthatunk! Szintén nagy durranás a Donkey Kong Country Returns 3D. Avagy a Wiis játék 3D-s átirata. Nekem ennél nem kellett több, hogy a Nintendo megvesztegessen! Ha találok valami menő munkát, ezek itt mind az enyémek lesznek! Szerintem ezzel önmagában kimerítették a 2013-as évet, és még év elején vagyunk!

Mi ez a hacacáré?

Úgy tűnik, hogy az én esetemben szükséges némi érzelmi intelligencia ahhoz, hogy a dolgok mögé lássak. Megnéztem egy pár részt a Micimackó sorozatból, és mostani fejemmel nagyon tetszik. Azt nem tudom, hogy most a nosztalgia miatt érzem ezt, vagy mert ennyire ráfüggtem a Disney klasszikusokra, de most nagyon szeretem nézni. Az 1977-es filmet a régi szinkronnal néztem. Úgy sem volt rossz, de annyira hozzászoktam a sorozatbéli kiosztáshoz (ahogy utánanéztem, csak néhány hangot változtattak meg), hogy furcsa volt, az új valahogy élettel telibbnek tűnik. Olvastam az újról is szidalmakat, de azt már úgy veszem, hogy divat szidni az újat. A címben szereplő kérdés ugye Ürge szavajárása volt, nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán szerepel, önmagában viccessé tesz egy-egy részt.

Egyébként eszembe jutott, hogy van egy másik Disney klasszikus, melyből sorozat készült, a 101 Kiskutya. Erről totál megfeledkeztem. De most már értem, hogy miért éreztem hiányosnak az egész 101 Kiskutya világot, amivel nemrég ismét találkoztam. Jó volt a rajzfilm, jobban szeretem a filmet, a második rész ebben az esetben sem érdemel sok (jó) szót, de valami nem volt rendben az egésszel. Néhány napja jutott eszembe, hogy volt sorozat is. Annyi maradt meg bennem, hogy bár jóval egyszerűbb volt a rajz, mégis szerettem, mert a szereplők egyszerűbben, viccesebben viselkedtek. Szörnyellán sokat lehetett nevetni. Aztán tegnap este láttam, hogy YouTube-on szinte az egész sorozat fent van. Egy részt megnéztem, minden bevillant. Csak három kutya volt, az egyik a "normál" kutya, a másik a túlsúlyos, a harmadik meg egy nőstény, aki itt debütált. És volt egy csirke is. Az is, hogy került oda, nem tudom. XD Tetszett az az egy rész, ha jól tudom, hogy a "normál" kutyát Lucky-nak hívják. Csak még tisztább lett a kép. Mert a klasszikusban, és a filmben is, csak annyi volt, hogy Lucky volt az a bizonyos 15. kutya, aki végül mégiscsak élt. De már akkor is éreztem, hogy ez így nem 100%-os, én ennél többre emlékszem vele kapcsán, aztán sehogy nem akart kibontakozni, és most a sorozat láttán lett minden tiszta. Ez az a szituáció, amikor a tudatalattidba rögzülnek a dolgok, és egyszer csak villámcsapásként villan be minden. Ezen a YouTube csatornán több egyéb MINŐSÉGI RTL Klubos műsor mellett a 101 Kiskutya is megnézhető.

Kapcsolat a narrátor és a szereplők között

Én nem is értem, miért nem vált ez gyakorlattá, tetszik az ötlet. Sokakkal ellentétben én nem rajongtam Micimackóért, és a Disney klasszikust is ma láttam először. Én annak idején csak a sorozatot láttam a Walt Disney vasárnap délutáni műsor keretén belül, és ma már látom, hogy miért gondolják sokan, hogy Micimackó a barátság szimbóluma, de akkoriban egyszerűen képtelen voltam túltenni magam azon, hogy ennyire buta volt. Szinte ő volt az egyetlen olyan rajzfilmkarakter, azok közül, akiket valaha láttam, akinek minden szívfájdalom nélkül belerúgtam volna a hátsójába, nem érdekelt volna, ha szenved. A Micimackó sorozatot szerettem a legkevésbé a Disney szériák közül, egyszerűen képtelen voltam a egész pozitív oldalát nézni. Egyedüli karakter, akit szerettem, de őt nagyon, az Ürge. Amikor mondja a magáét, és hirtelen lezuhan, már csak azért megérte néznem. Amúgy nem nagyon voltam oda érte, és nekem még nem is voltak olyan gondolataim, hogy Micimackó függő, Malacka kisebbségi komplexusos (ja, hát az ő Szent Habakukja is megér egy misét), és a többiekről is alkottak hasonló elméleteket. Tervezem megnézni ismét a sorozatot, szerintem most jobban fog tetszeni.

Az 1977-es klasszikus viszont nagyon egyedi és ötletes volt. Tetszett az, hogy konkrétan a könyvben játszódott a történet, ahogy átmentek egyik rajzból a másikba, egyik oldalból a másikba, amikor Tigris megkapaszkodott a betűkbe, hogy könnyebben földet tudjon érni, és az is tetszett, hogy a narrátor, és a szereplők néha beszéltek egymással. Viszont a történet nekem nem jött be annyira. És el is gondolkodtam azon, hogy az eredeti regény is ilyen, vagy csak itt tűnt nekem olyan lassú folyásúnak? Soha nem olvastam a könyvet, most fogom, de sajnálni fogom, ha nem fog tetszeni, biztos kisebbségben leszek vele.

Valentin nap

Én azt gondolom, hogy legalább annyira idegesítő a Valentin nap ellenes megnyilvánulásokat olvasni, mint azok ömlengéseit, akik csak ma, mindent pirosban látnak, és ezen a jeles napon úgy el fogják kápráztatni életük szerelmét, hogy azt soha nem fogja elfelejteni. Ahol igaz szerelem van, ott minden nap Valentin nap, de akik ellenzik, azok értelmileg legalább annyira buták, mint akik az "ellentábor". Mindent csak azért elítélni, mert csak azt látja, hogy micsoda divat lett a Valentin nap, húzzunk le még egy adagot az ember bőréről, lepje meg valami drága csokival a szerelmét. A kedvencem az volt, hogy majd akkor ünnepeljük meg a Valentin napot, amikor az amerikaiak a Busójárást. Butaság, inkább olvasnának utána, hogy mi az ünnep eredete. Ugyanis nagyon szép története van, olvassátok el a Wikipedia, és a Szeretlek Magyarország cikkét. Kicsit másképp meséli el a történéseket, de a lényeg ugyanaz. A legszebb az egészben, hogy sokan amerikai ünnepnek titulálják csakis azért, hogy eggyel több okunk legyen utálni, amikor ez brit ünnep.

Másik, amit szoktak mondani, hogy egy csak egy nap, amikor az egyedülállók még rosszabbul érezzék magukat, hogy nincs párjuk. Érdekes, nekem nincs rossz érzésem emiatt, bár tény, hogy néha érzem, hogy rossz egyedül lenni. Néhány napja úgy döntöttem, hogy szembenézek minden félelmemmel, és teszek egy próbát valami társkereső oldalon. Nem gondoltam volna, hogy tényleg rövid életű lesz ez a próba. A lehetséges 686 találatból konkrétan 5 volt olyan, akinek egyáltalán megnéztem a profilját, ebből 2 komolyan érdekelt, majd kiderült, hogy vagy én nem felelnék meg neki, vagy mégis találtam kivetnivalót benne. Ez már az a szituáció, amikor nem azért érzed rosszul magad, mert nem kellessz senkinek, hanem mert neked nem kell senki. Így végső konklúzióként a 686-ból maradt 0. Nehéz dolgom lesz így. XD Egyébként ezek kb. fele azért lett kirostálva, mert alkalmi kapcsolatot keres, én meg ugye, ha már idáig jutottam, akkor komolyan gondolom.

Ha már külön postot szántam rá, akkor foglalkozzunk a Valentin nap videojátékos oldalával, összeszedtem egy pár Nintendós képet ennek kapcsán:

Ezzel kezdték a napot, és a kérdés, hogy ki az, akivel legjobban szeretsz játszani? Írták is, hogy nem is feltétlen a szerelmedre gondolnak, hanem akár legjobb barátodra. Nos, nálam az adott személy vicces volt annak idején: Nagyon jól össze tudtunk dolgozni a New Super Mario Bros. Wii-ben, de a legszebb az volt, amikor minden szakadékot át tudott ugrani, de a legeslegkisebbe beleesett. Hát azt tanítani kéne. Ez a kép Super Mario 64-ből van, a másik a Super Mario All-Stars-os, ami híres lett:

A másik a Super Mario World ending-je, azt nem találtam meg képen. Egyébként nem alaptalan az a gondolat, hogy Mario azért is menti meg a Gomba Királyságot, mert szerelmes Hercegnőbe, és barátnőként említik, de erre a Nintendo nyíltan soha nem írt ilyet tudtom szerint, meg én is azt gondolom, hogy Marióban inkább a hősi, semmint a férfi-mivolta szólalt meg, amikor elhatározta, hogy szembeszáll Bowserrel.

Néhány vicces ötlet:

Érdekes, hogy a legtöbb esetben Mariót veszik elő, ha szerelmes képről van szó, bár Linkről, és Zeldáról is látni néhány ilyet, de most azokat vettem elő, amiket ma kitettek Nintendós csoportok.

Íme néhány Luigi's Mansion: Dark Moon képeslap. Ezekre rákattintva nagy méretben is megnézhető:

Nagyon ötletesek lettek. :) Most néhány Fire Emblem képeslap:

Ezek sem rosszak, bár a Luigis nekem jobban bejön. Végül egy Narutós, ami nekem nagyon megtetszett, és ezzel búcsúznék is mára:

Bűbájos önirónia eredménye

Mindig lehet nekem ajánlani filmeket, zenéket. Az, hogy nem nézem meg azonnal, az nem azt jelenti, hogy nem érdekel, csak nem szántam rá magam. Ugyanígy voltam a Disney stúdió egyik filmjével, a Bűbájjal.

És annál jobbat szórakoztam rajta, ez a film tömény önirónia. Mi történik akkor, ha a Disney világából valaki a valódi világba csöppen? Valószínűleg sok meglepetés fogja érni, hiszen, ha az emberek felnőnek, túl sok szabálynak kell megfelelni, melyet gyermekkorban csak azért néztek el nekünk, mert ránk mondták, hogy hagyd hát, gyerek! Aztán jön a "problémás" (azért idézőjelben, mert rajtunk áll, hogy mit kezdünk a kihívásokkal) felnőttkor, amikor mindenki rohan, senkinek nincs ideje a másikra, frusztrált és kiégett. Ez nemcsak a nagyon kemény meló, és sok lemondás miatt van, hanem mert sokan illúziónak hiszik a saját gyerekkoruk szépségét. A film játékosan erre mutat rá, hogy amit gyerekkorunkban megéltünk, és amiről akkor álmodtunk, az valóság is lehet. Tetszett nekem az animáció és a film közötti váltás, és jól megválasztották a szereplőket, hasonlítanak az animált másukra. Gizelle, akit a gonosz mostoha dobott a kútba, New Yorkban találja magát, és döbbenten látja, hogy mennyire más itt minden, mint az ő világában. Itt nem létezik a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak" végű történet, itt másképp zajlik az élet. A történetet inkább nem mesélném el, aki nem ment moziban az úr 2007. évének december havának mikulás napján, vagy utána néhány hétig, hogy megnézze ezt, az sürgősen pótolja be. Rég nevettem ennyit egy filmen, kedvenc jelenetem az volt, amikor a herceg a busz tetején állt, kardjával beleszúr a buszba, és majdnem eltalál egy öregasszonyt. Hát én azon besírtam. Igaz, hogy elsősorban a Hófehérke és a Hét Törpe (énekkel hívja az állatokat a hercegnő) és Hamupipőke (bál, üvegcipő) klasszikusokból vannak paródiák, de az egész film egy tömény vígjáték, kevés az a film, mely ennyire szórakoztat.
Egyébként komolyan is lehet beszélni a történetről, mert a való életet is kiparodizálja. Azáltal, hogy a párok döntő többsége kiábrándul egymásból, és elválnak csak azért, mert már nem olyan szép az élet, mint a mézes hetekben. Megfutamodnak a problémáktól, ahelyett, hogy megoldanák azt. Tetszett az, hogy Gizelle öntudatlanul is kibékített egy házaspárt úgy, hogy a férj füle hallatára mondta, hogy milyen szép a felesége. Sok esetben a megszokás miatt akarnak válni, nem látják egymásban a szépet, de ha rávilágítanak, rájönnek arra, hogy mennyire boldogok voltak együtt. Ez egy jó házasságterápia lehetne, de csak akkor, ha az elején igaz szerelem volt közöttük.

Egy Disney klasszikus van, amit nem néztem még soha, néhány hete elővettem, azóta kétszer is megnéztem: Susi és Tekergő. Ilyenkor érzem, hogy azért jónéhány remekmű kimaradt az életemből. Rendkívül aranyos, főleg az eleje, amikor a kis Susi mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdijaival aludjon. Jól van, egy éjszakára megengedik. Nyilván egy éjszaka alatt nőtt fel. :D A vége volt még nagyon aranyos, amikor Susi és Tekergő végül egy pár lesznek, és már négy kölykük is van. Én azt gondolom, hogy ha egy olyan ember szívét is megérintik ezek a jelenetek, akik nem kifejezetten családcentrikusak, akkor ott valami nagyon nagy dolgot csináltak. Nagyon szép lett a befejezés.

Nemrég találtam a zsibvásáron egy Macskarisztokraták képeslapot. Nem olyan nagy dolog, 100 forint volt, nem is írtam volna róla, de jobban megszemlélve, mégis szót érdemel, ugyanis választ kaptam egy kérdésre, ami fogalkoztatott. Ugyanis a képen jól látható, hogy korabeli képeslapról van szó, és a hátulján magyarul van írva, hogy "arisztokraták", a macska valamiért kimaradt. ^^' De a jobb alsó sarokban levő Walt Disney Productions felirat is szerintem utalás arra, hogy ez ment annak idején a mozikban nálunk, ami ugye azért nagy szó, mert az előző rendszerben nem sok nyugati produkció jöhetett át. Úgy tűnik, hogy a Disney klasszikusok átjöhettek a vasfüggönyön.

A dal

Nézem az M1-en A dal című műsort. Kíváncsi voltam rá, mondjuk amit tavaly láttam egy részt, abból nem épp a legjobbakra számítottam, ezért most sem adtam neki nagy bizalmat. Két elődöntő volt eddig, egyértelműen a másodikban jobb volt a felhozatal.

Összességében tetszik az, hogy a magyar könnyűzene igényesebbik végét fogják meg, de szöveg terén nem nagyon változatos a felhozatal. Jó dolog, hogy szinte mindenki pozitív dolgokról énekel, de a dalok szövegei közötti átfedés elég nagy volt. A másik problémám meg az, hogy senki nem képes hitelesen elénekelni azt, amiről a szöveg szól. Vagy az előadó énekhangjával van baj olyan téren, hogy ehhez a hanghoz én nem tudom azt a szöveget társítani, amiről énekel, vagy a zene hangulatvilága nem illik a szöveghez. És az eddig elhangzott 20 dalból egyetlen egy maradt meg a fejemben, a Palcsó Tamás dala, de az sem azért, mert annyira jó lenne, hanem mert túlságosan egyszerű, már-már bugyuta a zene, és a dallam, ezen kívül semmi, és ez nagy baj. Az volt még az érdekes, hogy a második elődöntőre azt gondoltam, hogy jobb a felhozatal, de amikor megindult a szavazás, és a dalrészleteket hallgatva valahogy megváltozott a véleményem. Nem azokat a dalrészleteket hallottam, ami alapján tetszett. Tehát a végső konklúzióm az, hogy van magyar igényes pop zene, csak senki nem képes hitelesen művelni azt.

De hogy jó dologról is beszéljek, kiemelném a zsűriből Rúzsa Magdit. Ő azon nagyon kevés tehetségkutatóból kikerült énekesnők egyike, aki ember tudott maradni. Elég csak ránézni az arcára, látni rajta, hogy annyi szeretet, és hitelesség van benne, hogy már a kisugárzása is önkénytelenül mosolyt csal az arcomra, és jó érzés ránézni. Nagyon-nagyon ritka az ilyen ember. Az albumaival meg fogok ismerkeni. A zsűriből még Csiszár Jenő az, akiről azt gondolom, hogy a maga stílusában autentikus, de a többiek... Ha komolyan foglalkoznék az énekléssel, akkor nem Rakonczai Viktorra bíznám a zeneszerzést. Igaz, hogy több, mint egy évtized telt el a V.I.P. óta (fiúegyüttes, melynek tagja volt, ha valaki nem tudná), de ahogy ránézek, egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy egy trendi fiúcsapat tagja volt. És a későbbi saját dalai sem adták meg az alapot arra, hogy azt gondoljam róla, hogy komolyabban műveli a dolgot. A Compact Disco tag nevét nem tudom így hirtelen, aki zsűrizik, talán Walkó Csaba, ugye tavaly ők jutottak az Eurovíziós dalfesztivál döntőjébe, és 22. helyet érték el a 24-ből. Amikor végighallgattam a dalukat, nem csodálkoztam rajta. Unalmas, ebben benne van az is, hogy már az első végighallgatás után tudtam, hogy nem az a fajta dal, amit sokszor végighallgatnék. Rákai Philip meg annak idején a Z+ egyik műsorvezetője volt, ilyen téren jó választás, és kedveltem is annak idején, de a 2002-es Fidesz nagygyűlésen ő mondta, hogy már 500.000, meg 1.000.000 ember van itt, nagyon megutáltam. Egyszerűen nem szeretem azokat az embereket, akik politikailag ennyire elkötelezik magukat az egyik oldal felé, de ugyanígy vagyok azokkal is, akik bal oldal felé hajlanak vakon. A 168 órát is csak azért jelöltem be FB-n, mert vicces karikatúrákat tesznek ki néha, de sokszor náluk is érzem, hogy a kákán is csomót keresnek. Én úgy vagyok, hogy ha híreket hallgatok, és ha az egyik oldal mond jót, akkor arra bólintok, ha a másik mond jót, akkor arra. Csak legyenek mögötte tettek, mindig ezt mondom magamban. ^^'

Nagyon elkalandoztam. Szóval arra jó ez a műsor, hogy reményt adjon arra, hogy van még igényes magyar zene, már csak azt az előadót kell megtalálni, aki képes ezt hitelesen művelni. Megint csak Rúzsa Magdit emelném ki, aki az egyik nem is olyan régi Zorán koncerten fellépett, és összeszorította a szívemet a "Nekem nem szabad" című dalával. Tessék utána csinálni!