2012. december 5., szerda

A munka eredménye

Megjelenés: 2012. december 5.

  1. Melted Snow
  2. Koi no Yokan (窓の予感)
  3. The Biggest Dreamer
  4. Reckless Fire

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

Na, ezért foglalkoztam manapság olyan sokat a hangfelvétellel. Igazából mindig is szerettem volna énekes lenni, de úgy voltam vele, hogy ha komolyan nem valósulhat meg, akkor így. Remélem, hogy tetszeni fog. Jelen pillanatban ez a legtöbb, amit ki tudok hozni magamból, igyekeztem mindent megtenni. De azt bizton állíthatom, hogy nagyon ritka az, hogy ennyire élveztem, hogy valamiért ennyire keményen megdolgozok. Az első két dal annyira nem okozott nehézséget, a harmadikat már többször újra kellett próbálni, de a negyedik... Az nagyon sokat kivett az erőmből, amikor a végére értem, konkrétan legyengültem fizikailag. A magas hangok szinte már csak rekedtesen jöttek ki. Be kellett hozzá feszülni, hogy meglegyen az a támasz, hogy kijöjjenek azok a hangok. Nem hiába mondta az egyik énektanárom, akit nagyon szerettem, hogy kell a fizikai erő, az énekhez, gondolom akkor könnyebb megtartani a támaszt, így könnyebben kijönnek a magas hangok. Igazából sokat gyakoroltam a dalokat, de nagyon nehéz egybe 100%-osan elénekelni, mert hiába tudom, valahol mindig előfordul egy apró tévesztés, 1-2 tizedmásodpercnyi késés, vagy "félremegy" a hang, esetleg tévesztek a szövegben. Gondolom, ezért szoktak lenni a stúdióban utómunkálatok, mert a megjelenést tartani kell, és ha nem megy pontosan, akkor azt utólag pontosítják.  Igyekeztem a lehető legpontosabban énekelni, de hibák itt-ott akadtak. És a Reckless Fire nagyon megizzasztott. Ha 50× nem kezdtem újra, akkor egyszer sem. Most is azt gondolom, hogy nincs logikus ritmusa, itt-ott már magam alakítgattam, hogy azért még illeszkedjen. Ha 100%-ig meg akartam volna tanulni, akkor beleőszültem volna. Konkrétan úgy éreztem magam, mint egy Mario játékban, amikor egy baromira nehéz pályán vagyok, és már sokadszorra meghalok, de az istenért is újra kezdtem, mert annyira motivált voltam. De amikor már a torkom kezdte jelezni, hogy sok neki, akkor kedztem félni, többször lepihentem, annyi meleg teát ittam, mint évekkel ezelőtt utoljára, és konkrétan a fejemet fogtam, már kezdtem fájni a fejem, de éreztem, hogy meg akarom csinálni, és ez az érzés volt erősebb. És éjjel 1-kor tudtam befejezni. Nagyon kifárasztott fizikailag.

Kíváncsian várom az őszinte véleményeket, ha tetszik, akkor lehet, hogy folytatni fogom. És a mai nap történéseiről még írni fogok, mert már eddig is eseménydús volt, és most megyek az Aréna Plázába, hátha tényleg játszható a New Super Mario Bros. U

2012. december 3., hétfő

Pilotwings Resort játékteszt

Annyi erőm még volt, hogy megírjam a tesztet, olvassátok:

Pilotwings Resort játékteszt

A fáradtságom ellenére igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból fogalmazás terén, át is néztem egyszer, mielőtt kitettem. Holnap, kiteszem a 3DS Hungary-re is. Megnéztem, hogy a többiek hogy értékelték, úgy tűnik, egyedül vagyok ezzel a magas pontszámmal. ^^' Még szerencse, hogy a blogom az saját, így lehetek szubjektívebb is.

2012. december 2., vasárnap

önénekhangképzés

Hogy én mennyire örülök annak, hogy nincsenek közvetlen szomszédaim. Ezalatt értsd azt, hogy nem csak egy fal választ el, hanem egy kis tér. Így teljesen önfeledten tudok gyakorolni, szerintem már rég megőrültek volna. :D Most két férfidalt próbálok, hogy melyik áll nekem jobban:

  • Digimon Tamers: The Biggest Dreamer (Wada Kouji)
  • s-CRY-ed: Reckless Fire (Ide Yasuaki)

A Biggest Dreamer hangterjedelemben megy, viszont a gyors refrén komolyabb légzéstechnikát kíván, hogy a refrénben levő magasabb hangok lehetőleg egyszerre, akadály nélkül kijöjjenek. Ez azt gondolom, hogy élesben nem lesz annyira nehéz. Nem is önmagában a próba miatt mondom, hogy megőrültek volna a szomszédok, hanem mert úgy gyakorlok, hogy lassan éneklek, én magamban úgy hívom, hogy "megírom" az adott dal Ballade Version-ját. Jó, ez a megírom egy kicsit beképzeltnek hangzik, de érdekes, amikor régebben énekeltem magamban a Slayers->N.EX: naked mind (Okui Masami) dalát lassan, nekem nagyon tetszett, és el tudom képzelni, hogy egy szál gitárral valaki ír rá zenét, és lassan jó érzés énekelni a naked mind-ot. Gyakorlatilag ekkor jöttem arra rá, hogy a lassú gyakorlás jó módszer arra, hogy a ritmikával kevésbé foglalkozva ráérezz arra, hol kell kiénekelni az adott hangot. Utána már sokkal könnyebb elsajátítani a ritmust, és gyorsan énekelni, ahogy kell.

Viszont a Reckless Fire esetében már nem ennyire egyszerű a helyzet. Az nemcsak hogy magasabb (konkrétan érzem, hogy nagyon a határon vagyok), hanem sokkal nehezebb a ritmusa. Nemrég csináltam meg belőle a kfn-t, és végig 50%-os lassítással időzítettem, mert abból, amennyit tudtam, nem hallottam ki belőle "logikus" ritmust. Most már többszörös végighallgatás után nagyjából érzem, de azok a magas hangok nagyon durván jöttek ki. Nem is az a baj, hogy nehéz, hanem szerintem nem véletlen az, hogy ott nagyon gyorsan énekel, mert ez lassítva igazából rettenetes, nem csak hallgatni, de még énekelni is. Nekem most perpillanat az a gondolatom, hogy az majd akkor fog jól hangzani, ha majd kitanulom a ritmust, és gyakorlatilag "eldarálom" a magas részt. Ez már komolyabb énekhangtechnika.

2012. december 1., szombat

Wii U próba

Mindegyik Media Markt-ban ki van állítva egy Wii U, ki lehet próbálni. Mi bagszival az Árkádban beszéltünk meg találkozót. Jó a megújult Árkád Media Markt, csak két rákfenéje van: Ott áll a Wii régóta egy nagy TV-n, Wiimote régóta nincs ott, így senki nem tudja kipróbálni. Viszont a Wii U csak ott hátul, a sarokban volt, nem is vettük észre azonnal. Majdnem elmentünk azzal, hogy hát nincs Wii U kiállítva, amikor észrevettük. Fehér Wii U, demókat lehetne kipróbálni, de csak a Raymannel lehet játszani. Több elvileg jövő hétvégén lesz. A Rayman egyébként is érdekelt, úgyhogy kipróbáltuk. Két pályán lehet menni. Az első pálya logikai, kooperatíve kell együtt játszani. Bagszi volt a Wii U táblacontrollerrel, én pedig a Wiimote-tal, így többségében én kaptam segítséget, mivel a táblacontroller kijelzője érintőképernyős. A pálya rendkívül ötletes, sok múlik az összhangon. A második pálya meg gyorsasági pálya, a zene ritmusára kell az ellenségeket megölni. Ez is nagyon jó lett. Összességében tetszik a játék, de nem venném meg teljes áron.

A Full HD grafikától teljesen el voltam ájulva. Lehet, hogy a Nintendo a Wii-t elsősorban spórolás céljából nem tette HD-vá, de összsségében helyes döntésnek tartom, hiszen 2006-ban még nem volt sok embernek HD TV-je, inkább most látom elérkezettnek az időt arra, hogy jöjjenek az 1080p-s játékok.

Képeket is csináltam:

Egy ilyen Nintendós TV-t én is elfogadnék. :D Menőség ez a Wii U, volt is olyan érzésem, amikor otthagytuk, mint amikor 6 éve a Game Park-ban volt a Wii premier, és az egyik srác ment haza, és azt mondta: "Na, megyek haza vigasztalódni a GameCube-bal". Én is így vélekedtem, csak most Wii-vel. Nagyon jó lehet a New Super Mario Bros. U, és a Nintendo Land. Nekem ezek kellenek a nyitókíválatból. Volt még egy érdekesség, egy srác volt a promóter, aki már csak a végére jött, eléggé szerencsétlen volt. A pólóján volt egy QR-kód: Kérdezzük, mit tartalmaz? Nem tudja. Miközben játszottunk, próbált okosnak tűnni, de még a kisugárzása sem volt meggyőző, meg ránk akarta erőltetni, az első pálya egy részén micsoda poén egymást ütni. Gondolom, a Nintendo Magyarország küldte ki a srácot, részint az ő hibájuk, hogy nem tudott sokmindent, miért nem képezték ki egy kicsit? Látszott, hogy nem sokat tud a Nintendóról. A konzol nagyszerű, csak jól jönne egy is árcsökkenés. A Wii elérte a PlayStation sikerét, a Wii U érje el a PS2-ét.

Most nézem a Pán Pétert, és a Robin Hood-ot, egész jó mind a kettő, de nem válnak kedvenccé.

2012. november 29., csütörtök

Pilotwings Resort

Jónéhány 3DS játék akciós az Árkád Media Markt-ban, többek között a Pilotwings Resort. Mindig is érdekelt a játék, de 3.000 forintért úgy döntöttem, hogy megveszem. Most minden gamer szerelmem ezé a játéké, fantasztikus a hangulata, a zene egyszerűen csodás! A játék lényege egyébként az, hogy a különböző körberepüljük a szigetet, különböző küldetéseket teljesítve. Illetve repülhetünk szabadon is, ekkor "i" betűs köröket kell összegyűjteni, amikor a Wuhu Island különböző helyszínein vannak. Olvashatunk különböző információkat az adott helyszínről. Kellemes érzés, bejárni a tájat is, tényleg annyira magával ragad a hangulata, mintha a valóságban is ott lennénk. Háromféle légi járművünk van: Repülő, valami sugárhajtású gépezet, és sárkányrepülő. Úgyhogy most erre váltottam háttérképet:

Megjelent hivatalosan is az OST CD, bár kereskedelmi forgalomban nem kapható, a japán Club Nintendóban lehetett megvásárolni. Meg kitették letöltésre, majd ide is kiteszem. A játékot meg érdemes keresni, még 2-3 darab van belőle. Még a Street Fighter 3D-t néztem ki magamnak.

És, holnap Wii U megjelenés. Viszont a Media Markt-ban már ma ki volt állítva. Csak így dobozával, nem volt kicsomagolva egy sem. Viszont ma 23 órakor Wii U próba lesz a Console Corner-ben. Gondolkodok azon, hogy elmenjek-e, de akkor meg holnap leszek fáradt, akkor is lesz tennivaló.

2012. november 28., szerda

Irány Anglia!

Éljen, ezt a karácsonyt és szilvesztert is Angliában töltöm! ^_^ És most anyám is jön, aminek örülök, mert végre kikapcsolódhat. December 22-én repülünk, és január 2-án jövünk haza. Nagyon várom, biztos most is olyan jól fogom érezni magam, mint tavaly.

Találkoztam ma bagszival, megkaptam tőle a karácsonyi ajándékot, egy Koopa Troopa plüsst. Nagyon örültem neki, szeretem Koopa Troopát. A Mario Kart 64-ben hiányoltam, a Super Mario Kart-ban szerettem meg. Toad mellett ő volt a kedvencem, mert őket a legkönnyebb irányítani. Na meg szimpatikusak voltak mindig. Nem, nem fogok ráugrani. ;) Néhány hete Kirby mamuszt találtunk a Szent István körúton, az egyik használt ruhaüzletben. 1.900 forint volt, ennyit megért nekem.

Ja, új McDonald's nyílt az Egressy téren, és december 16-ig minden szerdán 500 forintért van Big Mac menü. Nem rajongok a mekiért, de ennyiért lazán betérek hozzájuk. Szerintem egyébként nem is nagyon ér többet, a Burger King Whopper menüje sokkal menőbb. Jövő szerdán majd oda megyek, ezzel várom a mikulást, kipróbálom a Santa Claus menüt.

2012. november 27., kedd

Kényszer Windows reinstall

Nem csináltam volna, ha ma reggel nem jelentett volna beteget a Windows-om. Az volt, hogy tegnap este frissítette magát, majd ma reggel, amikor bekapcsoltam a gépet, elkezdte konfigurálni a frissítést, amikor 15%-on megállt. Sehogy nem akart továbbmenni, én megelégeltem a várakozást, kikapcsoltam a gépet, mert úgy voltam vele, hogy ha újraindítom akkor menni fog. Ekkor halt meg végleg. Próbáltam javítással, de ugyanott állt meg, ahol előtte. Úgyhogy újra feltettem a Windows-t. De mivel már nem maradt elég hely, ezért meg kellett formáznom a C meghajtót. Sokminden veszett el, de tudok arról, hogy van egy bonyolult módja, hogy hozzuk vissza az elveszett fájlokat, ennek igyekszek utánajárni. Már csak azért is, mert ahogy tippelem, én a D meghajtót formáztam meg tévedésből, ugyanis minden, ami eredetileg a C meghajtón volt, az átkerült a D meghajtóba. Abban sok fontos dolog volt. :( És meg kéne menteni őket.

Egyébként élek a gyanúperrel, hogy vírusos volt a gép, mert egy párszor újraindította magát a Windows, szerintem az zavart bele konfigurálásba.

2012. november 26., hétfő

Közeleg a Wii U megjelenés

Most pénteken fog megjelenni a Wii U. És tervezem megismételni a történelmet, ugyanis 2006. december 8-án, amikor megjelent a Wii, akkor is kipróbálhattam aznap a Game Park-ban, mert volt valami Nintendo Wii nap, vagy minek hívták. Emlékezetes nap volt számomra, még írtam is róla. És ha most is lesz ilyen a Wii U kapcsán, akkor lesz lehetőség kipróbálni.

2012. november 24., szombat

HoldfényCon - 2012. november 24.

Nem terveztem elmenni a HoldfényConra, de végül azért döntöttem másként, mert kíváncsi voltam a karaokéra, hogy milyen, mennyivel másabb, mint az Adarnás. Meg úgy az egész dolog.

Itthon kényelmes készülődés után 9 órakor indultam el. Nem voltam biztos abban, hogy merre kellett menni, de csak követni kellett a sok animést, és 10 előtt nem sokkal értem oda. Látva a nagyon hosszú sort... Na én ezt nem várom meg, még szerencse, hogy még csütörtökön megvettem a jegyet, legalább 300 méteres volt a sor. Előrementem, bent az öltözőnél adták a karszalagot, úgyhogy nem is kellett várni. Meglepett, hogy már bent a bejáratnál az egyik pultnál 2 mangát vehettem el ajándékba: D, a vámpírvadász 3, Dominion. A metrón hazafele menet beleolvastam a vámpírvadászba, de nem nagyon tetszett. A rajz sem az igazi, meg a történet sem az én stílusom. Megkerestem bagsziékat, fent voltak a TCG részlegnél. Elütöttük az időt 12 óráig, a Mariós, Luigis, Wariós sapkában, és általuk kreált bajuszban bohóckodtunk, és fényképeszkedtünk. Ott gyűlt szépen lassan a társaság. Mivel késett egy pár versenyző, és a nyereményt szállító egyén, ezért csúszott a verseny. Mivel közvetlen alattunk volt a színpad, ezért néha figyeltem, hogy miket mondanak. Amikor a Dance Central-ról beszélnek, kb. ilyet mondanak (nem lesz pontos, a lényeg benne van): "A Kinect forradalmasította a videojátékokat, így olyan játékokkal is játszatunk, melyekkel ezelőtt még nem." Mert nem volt előtte Nintendo Wii, a mozgásérzékelős Wiimote-tal... Ezek a kijelentések azért kiábrándítóak, pláne annak fényében, hogy már a Kinect-nek is megjelent az olcsó utánzata. Ha úgy vesszük, az egész szerkezet leegyszerűsítve nem más, mint egy sensor bar, és egy (vagy néhány) HD kamera.

A Pokémon TCG versenynek csak az első fordulóját láttam, szurkoltam az Attilának (LL-nek), aztán mentem is, mert 13.30-at ütött az óra, karaoke kezdet. Kisszínpad volt írva, nem tudtam, hogy mit neveznek annak. Azt hittem, hogy a földszinten azt a kis színpadot, de ott a lányok nem tudtak semmit. Elkönyveltem magamban akkor, hogy nem lesz karaoke, és visszamentem a pokésokhoz, amikor bagszi mondja, hogy az emeleten az elzárt résznél van a kisterem, ott van a karaoke, és a MAT pult. Hát ez csodás. Bementem, volt egy pár ember, ott volt Night, és Neela is, Meguminak haza kellett mennie, de később visszajött. Leültem melléjük, én is felírtam magam egy dalra: He is my Master: TRUST. Jó volt énekelni, hallottam magamon, hogy van pozitív hatása az elmúlt pár hét gyakorlásának. Ugyanakkor meg mély fájdalommal kell kérjem őket, hogy a kontrollcékontrollvé intézményét ebben az esetben vessék el. Nálam viszonylag jól szólt a zene, de egyébként borzalmas volt a hangtechnika. Utólag tudtuk meg, hogy azért volt csak egy hangfal, mert a másikat elvitték. Így a sztereó zenének csak az egyik oldala volt hallható. A másik gond meg az volt, hogy maga a zene is halk volt, az ének meg hangos, és nekem úgy tűnt, hogy nem nagyon ismernek sok lehetőséget a keverőpultnál. Szó nincs arról, hogy én igen, de miért nem kértek fel egy hangtechnikust?

A verseny. Tegnap reggel írta ki a Holdfény, hogy két X-faktoros srác lesz a zsűri, valami Rocktenors-ból. Nos, én alapból lenézem azokat, akik oda mennek, miután aki abban a cirkuszban akar boldogulni, az valószínűleg nem látja át az egészet, ami egyébként teljesen nyilvánvaló. De miután megmosolyogtam magamban a dolgot, úgy voltam vele, hogy attól még emberileg lehetnek jófejek. Eredetileg a Zankoku na Tenshi no Teeze dalt akartam volna énekelni, de annak ellenére, hogy rajta van a listán, nekik nincs meg. Így maradtam megint a TRUST-nál. Másodjára is jó ezt a dalt énekelni. Kíváncsiságból ránéztem a zsűrire, ahogy elnéztem, tetszett nekik. A második, a Disney kategória, itt is énekeltem, a Mulan-ból a kiképzést. Azért két ének után egy kicsit jobban próbára tett. Meg az volt nagyon nehéz, hogy a refrén 3. sora után hirtelen kezdődik meg a negyedik, és annak végén felmegy a hang, a levegő mennyisége meg le, így kénytelen voltam sor közben levegőt venni. Úgyhogy hibákkal, de azért jó lett. Mondjuk, azt láttam, hogy a zsűri kipécézett minket, sokszor nézett felénk.

A verseny után előadás volt a Johnny's Entertainement-ről, de a lányok nem voltak rá kíváncsiak, és mivel az előadás sem kezdődött olyan bíztatóan, ezért mentem velük. Ők az XBOX360-nál Call of Duty-ztak, én a háttérből figyeltem őket. Zombihentelős játék, valahogy nem villanyozott fel. Bár lehet, hogy ha lenne nekem is, és játszanék vele, megfogna a hangulata, de így látva nem érzem azt, hogy szükségem lenne rá. Amikor PS Vitán játszott Night, akkor jött meg Megumi, de előtte keresett minket a karaokés csaj, hogy megkérdezze Neelának a teljes nevét. Ezzel csodálatosan elárulta, hogy dobogós lett, és miután az enyémet nem kérdezte, ezért én nem lettem az. Pedig, ha őszinte akarok lenni, igazából jól esett volna, hogy ha elismernek. Megumi szerencsére magával hozta a jó hangulatát is, úgyhogy sokat nevettünk. Eredményhirdetés, meglepő, hogy másodjára hirdették ki a karaokét. A Disney kategóriában mivel csak hárman versenyeztünk, így csak az elsőt díjazták, vagyis Neelát. Szép nagy tortát kapott! O_O A másik kategóriában is második lett. Ezután Night és Megumi még COD-ozni akartak volna, de most van még hagyományos karaoke, így mentünk vissza. Túl sok Disney... Most ez lesz az idegesítő, de az a helyzet, hogy nincs is nagy választék. Nekem is csak a TRUST, meg esetleg egy Slayers dal. Fel is írtam a Give a reason-t, de már késő volt. Az utolsó előadás a lányoktól volt, az Oroszlánkirály: Érzed már a szív dalát volt. A dal végén, ahogy Megumi utánozta Pumba hangját... szakadtunk a röhögéstől, de úgy konkrétan az egész terem. Nekem azt vegyétek fel csengőhangnak, én azt mindig akarom hallani. :D Ezzel megcsinálta a napomat. Amikor vége lett, a lányok mentek haza, én meg még vissza bagsziékhoz. Még egy kis lézengés, aztán mi is mentünk.

A retro részleg NES, és SNES konzoljaiért külön dicséret. A Super Mario All-Stars pedig csillagos ötös választás! Volt egy kis retro rész, tele régi gépekkel, jól megcsinálták. Az egész rendezvény jó volt, talán a PlayIt!-nek nagyobb szerepe volt, mint a HoldfényCon-nak. Következő rendezvény, december 8, Animekarácsony, úgyhogy ne menjetek messzire.

Magyar GameCube használati utasítás

Csütörtökön voltam a Game Park-ban, és elkértem a magyar nyelvű GameCube leírást, láttam, hogy van egy. Hát, nagyon szép munka volt, minden elismerésem. Azért sokkal jobb érzés dicsérni a Nintendo Magyarország munkáját, mint szidni. :) Teljesen ugyanúgy néz ki, mint az eredeti soknyelvű, és a magyar szöveg is igényes, egy kivételtől eltekintve: Az analóg kart pálcának írja. De amúgy tényleg kiváló munka.

Magyar nyelvű Nintendo GameCube használati utasítás

Jobb lett volna pdf-ben, de nem tudom, melyik a jó program arra, hogyan egyesítsek több képet egy pdf-be. Adobe Reader-be próbáltam, de csak egy képet engedett, és a Google sem volt nagy segítség... Visszatérve a Stadlbauer-re, ha ilyen használati utasítást adnának ki most is a kezükből, akkor azt mondom, hogy tényleg látható, hogy sokmindent megtesznek.

A 3DS Hungary egyébként jó irány lenne arra, hogy egy jó magyar Nintendós közösség jöjjön létre, egyetlen egy dolgot hiányolok: A közös kommunikáció az oldalon. Én mindig a Nintendo Life-ról szedem a híreket, ezen az oldalon egy nagyon jó közösségi élet alakult ki. Szinte minden hírhez legalább 10 komment van alsó hangon, de nem ritka az 50 feletti hozzászólás, és a fórumon is aktív az élet. És én egy ilyen Nintendós oldalt szeretnék.