2011. január 17., hétfő

20 év 20 játék 2. rész

Hurricanes

Következő játék, amiről értekezni szeretnék, korántsem annyira ismert, sőt olyannyira nem, hogy EU-s dobozképet sehol nem találtam a játékról, ezért bescanneltem a sajátomat. Ez a Hurricanes nevű játék, mely SNES-re jelent meg 1994-ben. A kép alapján focis játéknak tűnhet, és nem is vagyunk messze az igazságtól, ez valóban az lenne, csak kicsit másképp. Azonos nevű rajzfilm adaptációja, amiket olvastam róla, nem túlzottan bíztató. A YouTube-on csak az intrót láttam, hát nem kecsegtet sok jóval. Nem különösebben hozta meg a kedvemet arra, hogy megnézzem. A Tsubasa kapitány valahogy jobbnak tűnik. Aki akarja, az itt megnézheti:

Ezt is egy pár napja tudtam meg, holott a játékot 1995-ben kaptam karácsonyra, tehát már 15 éve ismerem. Szerettem akkor játszani vele, de nem volt annyira kiemelkedően jó, mint a Miki egeres játék. A dobozt és a leírást ma kaptam meg hozzá, a Colin Konzolba elmentem érte. Mondtam az eladónak, hogy nekem megvan a játék, nekem a doboz és a leírás kell. Odaadta egy ezresért. ^^ A dobozból és a leírásból újabb dolgokat tudtam meg. :D A rajzfilmet a DIC gyártotta, akik csinálták a Super Mario Bros. 3, Super Mario World, és The Legend of Zelda rajzfilmeket. És Európában csak Skóciában adták le.

Ja, hogy a játéknak van története is? Esküszöm, ezt is csak a leírásból tudtam meg. ^^' Azt kell eldönteni, hogy melyik a legjobb focicsapat. De nem ám egy focis játékot játszunk, platformot! Megint Mario-klón, mi? Nem egészen. Egyetlen egy fegyverünk van, a focilabdánk, azzal kell megölni az ellenfeleket. De hogy mit keres egy focista egy skorpiókkal teli szigeten, hogy felszálljon a repülőgépre, majd az kényszerleszállást hajt végre a dzsungelben, onnantól magától eljusson a Gorgon stadionba... Ezt fejtse meg valaki. Érdekes az alapkoncepció. De a játék nem rossz, de nem is annyira jó, éppen kicsit jobb a közepesnél.

Bár szép a háttér, a karakterek eléggé kidolgozatlanok. A szavatossága is megér egy külön misét. Ugyanis én eddig abban a hitben éltem, hogy a játék pusztán 7 pályából áll. De nemrég tudtam meg, hogy az egész valójában 15 pálya, csak az Easy-fokozat inkább egy demo-fokozat, ugyanis ott csak 7 pálya nyílik meg. Normalon lehet játszani mind a 15 pályán... Ha valaki eljut odáig. Nem a legkönnyebb játék, bár annyira nem is izzaszt meg, mint a Donkey Kong Country, egyszerűen csak nincs mentés, és a rendelkezésre álló három élet nem sok mindenre elég. Szerintem mire normalon végigviszi valaki, addigra az első pályák túlzottan könnyűek lesznek. Hard fokozaton is megnyílik mind a 15 pálya, de más az ending videó. Különben egész jó a játékmenet. A zene az szerintem nagyon jó lett. Úgy nem áttörő, mint egy Zelda játék zenéje, nagyon fülbemászó, most is hallom a fülemben.

Engem egyvalami zavar a dobozon: Miért a lány van a középen, amikor nem őt irányítjuk (és tudtom szerint nem is ő a rajzfilm főszereplője), hanem a bal szélen levő szőke srácot? Illetve választhatjuk a bal oldalon levő barna hajú srácot is. Szóval érdekes játék. Nem is biztos, hogy rossz ötlet, egynek jó, de forradalmat nem csinál. Nem csoda, hogy nem is kapott akkora hírverést. Az alábbiak szerint értékelném a játékot:

Grafika: 7/10
Játszhatóság: 8/10
Szavatosság: 6/10
Zene / Hang: 9/10
Hangulat: 7/10

+ Egyedi ötlet
+ Fülbemászó zene
+ Kellemes játékmenet
- Kidolgozatlan karaterek
- Mai szemmel rövid

72%

Aki kíváncsi rá, mindenképp tegyen egy próbát vele, nem rossz, csak nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a játékmenet.

Az angol nyelv szépségei

Elég érdekes az angol nyelvtudásom, bár erről tanúbizonyságot is adtam blog keretén belül is. A GameFAQs-on olvastam egy néhány tesztet, és arra eszméltem fel, hogy mindent értek abból, amit olvasok, tehát az olvasással nincs baj, elég sok szót ismerek, elég sok szófordulatot tudok értelmezni. Így vettem a bátorságot, hogy írjak. Először csak magamnak, Wordben (elég jó a 2010-es Office, nekem tetszik). Öt órán keresztül gépeltem, két oldalt. Ha valamit nem tudtam, akkor Google translate-ot, vagy Webfordítást kérdeztem meg, de ott voltak a BigN-esek is. Nagyon bírtam, hogy voltak szövegek, melyekre a két fordítóoldal tök mást adott ki angolul.

Nálam ez vitte a pálmát:
Ezt akarom írni angolul: Élénk színvilág
Google Translate fordítása: Vivid colors
Webfordítás műve: Rich colour world.

Végül kiegyeztünk a "colorful"-ban, bőven megteszi. Különben azt szeretem a magyar nyelvben, hogy nagyon választékos. Egy szóra rendszerint sok szinoníma van. Itt meg miket írtam? Bagszi elmondása szerint legalább 25× írtam le, hogy "this game", és akkor a többiről még nem is beszéltünk. Meg nyakatekert mondatok... Hozzá vagyok szokva, hogy magyarul, ha akarom, választékosan fejezhetem ki magam, pont az a jó, hogy ugyanazt a mondtatot, kifejezést, többféleképpen le lehet írni. Csak pont azon aggódok magamban, hogy vajon az a szóhasználat, ami magyarul létezik, vajon létezik-e angolul. Volt már olyan eset, hogy az egyik mexikói lánynak írtam, és az egyik mondatomat sehogy sem tudta kisilabizálni, hogy mit is akarok mondani. Szóval érdekes dolog. Meg én az angol beszédért nem vagyok oda. Ahogy hallom Angliában is, ahogy a britek beszélnek... Hát az nekem egy teljesen különálló idegen nyelv, egy szót nem értettem abból, amit beszéltek. Néha, amikor bementem boltba, kérdeztem, hogy xy van-e, erre jön egy hosszabb válasz, de csak annyit értettem, hogy "nincs", akkor megköszöntem, és továbbmentem. Ha nincs, hát nincs. És valahányszor olvasok angol szöveget, értem, hogy mit akar mondani, de csak nézek magam elé. Nekem az a kifejezés olyan bugyuta. Na de addig jó, amíg elég csak a középszinten előírt nyelvtudás, aztán onnan fejleszthetem magam tovább egyedileg. Szegény főbérlőnket sajnáltam, mesélte, hogy amikor az Pázmányra járt, és szigorlatozott, akadémiai szinten kellett tudnia angolul. Az ilyen felsőfoknak a még magasabb szintje lehet, de azt megtanulni, hát nem semmi.

Kering egy angol írásom a világhálón, a GameSpoton a The Legend of Zelda játékról írtam egy rövid review-t. Sokan mondták erre, hogy elég jó lett. De nekem összességében az a bajom az angol nyelvvel, hogy nem tudom eléggé kifejezni magam benne, és szerintem ezért nem leszek elég jó belőle. Középfokú nyelvvizsáig mindenképp meg fogom erőltetni magam, mert szerintem 2011-ben majdhogynem elengedhetetlen egy nyelvvizsga.

2011. január 15., szombat

20 év 20 játék 1. rész

The Magical Quest starring Mickey Mouse

Gondolkodás után ezt a módszert találtam arra, hogy valamilyen módon megemlékezzek az elmúlt 20 évnyi gamer-korszakomról. Húsz Nintendóra megjelent, de nem Nintendo által kiadott játékot szeretnék bemutatni, melyek számomra nagy hatással voltak a gamer-múltamra. Kezdjük is egy olyan játékkal, melynek főszereplője Disney legemblematikusabb karaktere. Mickey egér.

A játék története egyszerű: Mickey és barátai labdáznak, amikor is Goofy túlzottan messzire dobja a labdát, Pluto utánamegy. Mickey utánaered, hogy megállítsa, de már nem találja. Elrabolták Plutót! Tehát feladatunk megmenteni a gonosz Pete fogságából. Mint ahogy már többször is említettem, a '90-es években nagyon sok Disney-átirat készült, ezek közül kétségtelenül Mickey Egér játékaiból volt a legtöbb, egyben legsikeresebbek is. Bár ebből a játékból csak 1,21 millió példányt adtak el világszerte, de minőségében semmiképp nem marad alább, sőt! Szerintem a legjobb játék. Legalábbis rám nagy hatást gyakorolt, nagyban hozzájárult, hogy létrehozza bennem a Disney-kultuszt.

A játék hat világból áll: Treetops, Dark Forest, Fire Grotto, Pete's Peak, Snowy Walley és Pete's Castle, ebből is látszik, hogy hat különböző, változatos világon kell végigmenni. Négy világ négy pályából áll, kettő meg háromból, így összesen 22 pálya van, ezek sem túlzottan hosszúak, így mai szemmel egyáltalán nem mondható hosszúnak a játék. Mai szemmel ilyen egy órás szórakozás, de az akkor felhőtlen! A képekből kitűnhet, hogy egy SNES játékhoz képest kimagasló a grafikája, ez akkor majdnem a csúcs volt. Részletesen kidolgozott táj, karakterek, élénk, változatos színek.

A játékban elég sok Mariós elem felfedezhető, kezdjük azzal, hogy fejreugrással kell megölni az ellenfelet, a Mickey-egér fej sziluett olyan, mint a Mario játékokban látható téglák, csak itt mi magunk tudjuk aktiválni őket. Vannak nagyon nehezen elérhető helyek, ott különböző bónuszokat találunk. Hogy a sok különböző ruháról már ne is beszéljünk, melyek szintén tesznek arról, hogy a játék változatos legyen. A 2. világban megkapjuk a szultán-ruhát, ezzel varázsrakétákat lőhetünk ki, a 3. világban tűzoltók lehetünk, ezzel tüzes dolgokat tudunk eloltani, de fegyverként sem utolsó. A 4. világban ilyen Robin Hood-jelmezt kapunk, mellyel teleszkópos sziklakapcsot lőhetünk ki, és nemcsak hegymászáshoz jó, de nagyon magas helyet is el tudunk vele érni. Az első négy világban ezeket kell sorrendben használni, majd az 5., 6. világban ezeket felváltva, főleg Pete kastélyában, ahol sok megoldhatatlannak tűnő részen kell ruhát váltani, de mindig van mód arra, hogy továbbjussunk. Ebből is látszik, hogy egy igen jó játékkal van dolgunk, de ha ez nem elég, a zene valami fantasztikus! Az SNES játékokra egyébként is jellemző a fantasztikus audio élmény, azt gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki sok SNES játék zenéjét fel tudja magában idézni.

Szóval nagyon sokat köszönhetek ennek a játéknak, nem csak a fantasztikus élményekre gondolva, hanem, tényleg leginkább ennek a játéknak köszönhető a Disney-rajongás, az igazi, klasszikus alkotásokért. Ezekben az időkben még nem voltak kereskedelmi csatornák (vissza is sírom ezeket az időket), ezért mindig minden szombat reggel a német RTL-t néztem, ha disney-rajzfilmet akarok nézni, legyen az Mickey egér, Donald Kacsa, vagy bármi más. De biztos vagyok benne, hogy akkoriban nem voltam vele egyedül. Most meg nézem a német RTL műsorajánlóját, nyoma nincs a hétvége reggeli rajzfilmeknek... Ennyit változott a világ közel 20 év alatt. De amíg élek, nagyon szép emlék lesz számomra a '90-es évek közepe.

Ha értékelnem kéne a játékot, az alábbiak szerint tenném:

Grafika: 10/10
Játszhatóság: 7/10
Szavatosság: 7/10
Zene / Hang: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Csodálatos grafika
+ Bomba audio élmény
+ Időtálló, ma is élvezetes játszani vele
- Csak kicsit rövid
- Nehézkes irányítás

90%

Japán karakterek kiállítása 1. rész

Ma volt a Japán karakterek kiállítása a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, melyet a MAT szervezett. Hát igen, nemrég volt a MAT közgyűlése, ahol kiderült, hogy semmi pénzük nincs megszervezni a tavaszi SakuraCont a Pecsában, így az elmarad. No az nem azt jelenti, hogy a MAT, mint olyan, megszűnik létezni, elmennek másik irányba. Idén sok ingyenes animés rendezvényt szerveznek. Ezzel 2 céljuk van: 1. Megmutatni, hogy vásárlás nélkül is lehet jó animés rendezvényt csinálni, 2. Teljesen új közösséget megfogni, és új értelmet adni az animéknek.

Hát annyit már elöljáróban elmondhatok, hogy nagyon jó úton járnak! Nem voltunk sokan (20-30 fő kb.), de annyira jól éreztük magunkat, hogy tényleg... mint egy rendes conon! Olyan volt, és ez nagyon jó lépés a MAT-tól, hogy megváltozott helyzetükből is képesek nagyon jót kihozni. A kiállítás február 14-éig lesz látható ingyenesen, szombatonként tárlatvezetéssel. Ma volt az első, két fiatal lány tartotta, és hát le a kalappal előttük! Nagyon jók voltak! Nagyon sok mindent elmondtak, szinte minden részletre kiterjedt, még kevés is volt az az egy óra, és tényleg, annyira jók voltak, hogy észre se vettük, hogy elrepült az idő. Úgy volt, hogy évtizedekre voltak felosztva a kiállítás egyes részei, az '50-es, '60-as évek egybe voltak. És egészen a '00-s évekig. Voltak apró hiányosságok az előadás tartalmából, például a '90-es évekből kimaradt a Sailor Moon, meg azért a Ranma 1/2-ról, és a Slayersről is lehetett volna beszélni, de nem a MAT állította össze, hanem a Japán Alapítvány. De a lányok beszéltek róluk is. De nagyon ügyesek voltak. A végén, amikor kifutottak a '00-s évek is, képek voltak vásznakra kiállítva, ahol még az idős ember is pokémonos bögréből iszik, a japán tinédzser csajnak mennyi minden lóg a telefonján, meg mindenféle karakterek. De a legdurvább egyértelműen a berendezett Hello Kittys szoba volt! :D Itt kitértek a japánok karaktereihez kötődésének lélektani mivoltára is, hogy a nagyon rohanó világban (különösen Japánra igaz ez), ahol nagyon nincs úgymond lehetőség az érzelmek hiteles kimutatására, kialakult bizonyos karakterek iránti ragaszkodás a '70-es évektől (1976-ban debütált a Hello Kitty), mert ha mások nem, legalább ők meghallgatnak. És tényleg elgondolkodtatott, hogy minek Japánban az a hatalmas gazdasági nagyhatalom, ha közben világelső az öngyilkosságok számában. De erről tervezek külön cikket írni, mert nagyon sokat lehet írni a témáról. Tehát ebből is látszik, hogy igyekeztek minden szemszögből megvilágítani a japán életet. Ha lement a tárlatvezetés, akkor jött az előadás. Itt már csak az egyik lány volt "porondon". Nagyon jól megszeresztett Powerpoint diákon keresztül mutatta be a különbségeket a keleti és a nyugati rajzfilmek között. Mesélt arról, hogy mennyire hasonlítanak egymásra a Disney rajzfilmek és az animék, hiszen a mangák atyjának tartott Tezuka Osamu-ra olyan nagy hatással voltak az első Mickey egér rajzfilmek, és hogy onnan származnak a nagy szemek a mangákban, mert a régi Disney rajzfilmekben is nagy szemek voltak. De pont a Disney rajzfilm kapcsán vetette össze az Aladdint, mert annak ugye készült japán adaptációja is. Már a karakterek külleme és, a díszletek nagyban eltértek. Beszéltek arról is, hogy a Disney-nél ugye vannak a jó- és rossz karakterek, szerintük nincs átmenet, míg a japán animékben jellemfejlődés van. Egy dián voltak olyan anime karakterek, akikről egyáltalán nem lehetett kideríteni, hogy most jó, vagy rossz emberek. Például a Slayersből Xellos, a Death Note-ból Light, és még az egyik Princess Tutu-s lányra emlékszem, hogy volt róla kép, de az azért maradt meg bennem, mert nem tudtam, hogy melyik animéből van, és megmondták. És lényegében ennyi volt. De annyira jól előadták a lányok, hogy tényleg, hatalmas dicséret jár nekik, és a MAT-nak is, hogy a hátrányos helyzetükből képesek voltak ilyet kihozni! Nagyon jó nap volt! És lám, ingyenes animés napból is lehet sokat kihozni? Még szép!

Egyetlen egy zavaró elem volt, de arról nem a MAT tehet. Időközben jött egy pár idősebb érdeklődő is. Tényleg nagyon örülök, hogy tényleg minden korosztályt érdekel, de hogy az előadás alatt hangoskodtak, az baromira idegesítő volt. És az volt a rossz, hogy látták, hogy előadás van, nem csendesedtek el. Már annyira idegesített, hogy az utolsó megmaradt jóindulatommal odamentem hozzájuk, és udvariasan csendre intettem őket, de nem volt sok hatása... Érdekes, hogy voltak egészen kicsi, 5-7 éves gyerekek, ők csendben végig tudták hallgatni az előadást, az idősek meg nem... Szóval furcsa volt.

Ja, és a kiállított anime figurákról, Ayanami Rei, Pikachu, Gundam, stb.-ről meg ne feledkezzünk! Nagyon jó volt. Bagszi csinált képeket, melyeket a frissen elkészített galériában megtekinthetők. A '90-es évekből volt Fushigi Yuugi, a '00-s évekből meg Suzumiya Haruhi. Úgyhogy nagyon jó volt, tényleg, csak ajánlani tudom, akit érdekel a japán kultúra, és akinek van ideje, az jöjjön el jövő szombaton! Ugyanúgy tárlatvezetés lesz, utána a mangák stílusjegyeiről lesz előadás.

Egy régi klasszikus

A napokban ismét egy régi klasszikust néztem meg, az Oroszlánkirályt. Én még anno láttam, 1994-ben moziban, és tisztán emlékszem, hogy bár nagyon tetszett, de annyira bennem maradt Mufasának a sikolya, ahogy Zordon lelökte, hogy utána már csak félve néztem meg VHS-en később. De tényleg nagyon durva lett, iszonyat jól megcsinálták azt a jelenetet. Persze most 16 évvel utána, azért nincs már olyan nagy hatással rám, de tényleg nem volt semmi megélni.

De milyen érdekes, hogy a régi Disney rajzfilmek is éltek a Hollywood-i klisékkel, hogy a jó mellett a főgonosz általában igen közel van, meg kellenek poénos szereplők, akik egy kicsit lazítanak a történetmeneten, de itt annyira jól meg lett csinálva, hogy nem csoda, hogy Oscar-díjas lett ez az alkotás.

Igazából azért vetettem rá magam, mert ebből a rajzfilmből is készült egy nagyon jó Super Nintendo játék. Meg kéne azt biza szerezni. De furcsa egyébként, emlékszem, hogy a játékban nagyon kiemelték, ahogy Szimba az állatok kereszttüzében megy a tiltott helyre. Kár, hogy kölcsönzés erejéig birtokoltam a játékot, nagyon szívesen játszanék vele.

De érdekes, hogy rajzfilmadaptációk nagy részét hasonlóan Mario-alapon csinálták meg, tehát pályákon kell végigmenni, ellenfelek fejére kell ráugrani. Nem annyira hosszú játékok, mégis rendkívül élvezetesek. Ezek a játékok is nagyban hozzájárultak nálam, hogy igazán naggyá tegyék az SNES korszakot.

2011. január 12., szerda

Az első nem japán karaoke fájl

Nem hittem volna, hogy ehhez folyamodok, de csináltam egy nem japán dalból kfn-t. :D Méghozzá egy magyar dalból: Péterfy Bori & Love Band: Hajolj bele a hajamba.

Az Irigy Hónaljmirigy által ismertem meg a számot, ugyanis kiparodizálták a dalt, ők a halandzsa címet adták neki. Az eredetit elhallgatva, értem már, hogy miért. :D Persze ezt nem negatív értelemben mondom, sőt, egyszerűen le vagyok döbbenve, hogy van jó magyar zene még? Mondjuk régebb óta is hallottam az együttesről, láttam a lemezboltokban a CD-t, de egyszerűen nem tudtam hova tenni a borítót... Annyira nem is volt figyelemfelkeltő számomra. De így, ez a dal... Komolyan mondom, nagyon tetszik.

Abban reménykedtem, hogy a kislemezen találok instrumentalt, de nem azon nincs fent. Viszont, ami meglepett, hogy az együttes a hivatalos blogjára feltette az első két album dalainak a karaoke verzióit! Nem 100%-ig olyan, mintha egy japán kislemezen lenne rajta, de LQ-nak túl jó minőségű. Úgyhogy örülve vagyok. Egyébként más magyar dalt leidőzíteni, mint japánt. A japánoknál ugye az n betűn kívül más mássalhangzó nem állhat magában, csak magánhangzóval, így alakulhatott ki a szótagírás, és ezért valamivel könnyebb időzíteni a japán szöveget. A magyar (és ez gondolom a többi nyelvre is igaz lehet) kicsit megtévesztő volt számomra, meg lehet, hogy az énekesnő egyéni stílusa, de nagyon lazán énekelt, és ahogy nyomkodtam a space-t, átjött ez a fajta ritmus, és egyszer csak azon kapom magam, hogy kések a szöveggel. -_- Úgyhogy érdekes volt. Hogy lesz-e ebből rendszer részemről, azt nem hiszem, mert ez a szám is csak nagyon kivételes kivételt képez, hogy ennyire megszerettem. Kiteszem majd ezt is ide, csak legyen normális net... vagyis inkább windows reinstall kéne.

2011. január 8., szombat

Az új Chihiro Yonekura

Meghallgattam az új kislemezét, mely a Seize the Days (Éld meg a napokat) címet kapta. Hát igen, hallatszik, hogy új kiadó, új stílus. Bár nem kell nagy változásokra gondolni, de érződik, hogy kicsit felszabadultabb lett. A kislemezre három dal került fel, és azok instrumentaljai. A Goodbye Days nagyon egyedi lett, nagyon bejött nekem. Szóval tényleg jót tett neki, hogy átigazolt a Lantishoz. A Lantis a King Recordshoz hasonlóan anime zenékre szakosodott, ám sokkal tágabb teret ad a különböző műfajoknak.

Amíg szinte csak a King Records adott ki anime kislemezeket kb. 20 éve, addig feltűnően egy síkon mozogtak a dalok, az állóvizet Okui Masami kavarta fel a Jama wa Sasenai dalával, mely ugye a Slayers NEXT endingje. Ez még épp elment, de Okui Masami későbbi rock zenére történő áttérése már nemigen volt összeegyeztethető a King Records profiljával, különösképp a StarChild-éval nem. Aki meghallgatja a KR által kiadott lemezeket, az észreveheti, hogy csak a pop zenén belül enged mozogni. Chihiro Yonekura nemcsak lelki társak, hanem sorstársak is, hiszen mind a kettejüknek volt alkalmuk megtapasztalni a kiadó negatív oldalát. A különbség ott van, hogy Okui Masami nem hagyta magát, és ő igenis a saját stílusában akart dalokat gyártani. Ez azzal járt, hogy nemcsak a StarChildtól lett kirúgva (még további 2 évig marad a King Recordsnál), hanem nem bíztak rá anime dalokat, a lemezeit egyre kevesebb példányszámban adták ki, azokat nem promotálták annyira. Ezért van az, hogy Masami kilépett a KR-ből, és saját kiadót alapított (szerintem a Lantis tárt karokkal várta volna őt, de úgy tűnik, hogy 100%-ig a saját maga ura akart lenni), az evolutiont. Az Oriconon így sem tett csodákat, ez nem azért van, mert magának még annyi albumot sem adott ki, hanem sokkal inkább webáruházakra összpontosított, azok eladásait az Oricon csak 2009. szeptember 1-jétől számolja, azoknak is csak a 30%-át. Úgyhogy Masami megtalálta a számítását, de mi volt Chihiro Yonekurával? Ő gyakorlatilag 100%-ig alárendelte magát a King Recordsnak. Hogy mi ennek az oka, senki nem tudja. A kiadó hagyta hogy az énekesnő maga írja meg a dalok szövegét, ám a zenébe beleszóltak. Ennek "köszönhetően" nagyon egysíkúak lettek a dalai, az albumai évről évre veszítettek érdeklődésükből, szinte minden egyes dala ugyanolyan, a zenei karrierje konstans lett. Több olyan véleményt is olvastam blogokban a 2007-es Kaleidoscope albumának megjelenése után, akik megvették eredetiben a CD-t, hogy már a 2006-os Fairwings albumot is unalmasnak tartják, de ezután nem vesznek Chihiro-lemezt. A kislemez megjelenésének gyakoriságán is látszott, hogy baj van, ugyanis a Seize the Days előtti utoljára megjelent kislemez a Lion no Tsubasa volt, mely 2007. március 16-án jelent meg.  Theát jóformán három és fél éves vesződés után döntött úgy Chihiro, hogy elég volt megválik a kiadójától. Addig is jelent meg albuma, 2008-ban és 2009-ben, ám ezek már csak Best of, és duett CD-k voltak. Szerintem a 15th Anniversary album nemcsak azért lett előrébb hozva, mert esetleg valaki nem tud számolni, hiszen 1996-ban debütált, hanem hogy minél hamarabb szabadulhasson a kiadótól. Vicces, hogy léggömbökkel a kezében száll el. :D Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a Seize the Days kislemez már régebb óta készen volt, csak a KR nem engedte, hogy az új kiadó által megjelenjen a kislemez, addig, amíg meg nem jelenik a Best of album, ezért is lett előrébb hozva. De ez már tényleg az én elméletem, túl sok DBSK (Tohoshinki) sztorit hallgattam Nighttól. ^^'

Akármi is az igazság, örülök, hogy végre Chihiro Yonekura önmaga lehet. Igazából mindig is hallatszott, hogy sokkal több van benne, mint amit megmutat(hat) magából, és remélem, hogy ez a kislemez egy új irány az énekesnő zenei karrierjében, és hatalmas lendületet fog kapni. ^^

Pokémon TCG nap fejlemények

A vizsgaidőszakban tanulás mellett, azért szánok időt másra is, tegnap például bagszit kísértem el a Holdfénybe, de előtte egy gyorsnyomdát kerestünk, akkor nyomtatnak színesben. Reggel megcsinálta a Pokémon TCG-s plakátot, és és 5 példányt nyomtatott ki belőle. De előtte elmentünk a Burger Kingbe. A tegnapi névnapom alkalmából megajándékoztam magam egy menüvel. Tök jól esett, még egy mexikói lány is felköszöntött. ^_^ Igazából nem tudta, hogy névnapom van, mivel ilyen csak Magyarországon van, illetve, ha úgy vesszük, van Mexikóban is, csak eléggé egyedi formában. Mexikói sorozatokból tudhatjuk (nem tagadom, nekem is volt egy korszakom, amikor néztem őket...), hogy eléggé erősen keresztény ország, és náluk a naptárban nem nevek vanna a napok alatt, hanem szentek nevei. És január 7-e Szent Attila napja (nem is tudtam, hogy van Szent Attila O_O), és "Día de tu Santo" avagy "A szented napja" alkamából hasonlóképp köszöntik fel egymást. Tökre meglepett, ma is okosabb lettem. Burger Kingezés után elmentünk nyomtatni, majd a Holdfénybe. Micsoda meglepetés, épp találkoztunk Lucyvel, aki épp jött ki. Kicsit beszélgettünk, aztán intéztük a Pokés TCG posztert, kirakták, és ha minden jól megy, 3 hét múlva lesz az első. A srác, aki ott a TCG-ket intézi, nagyon korrekt volt, igyekezett mindenről tájékoztatni bagszit, mondta, hogy ez mivel jár, ha ilyenből rendszert akar csinálni. Aztán még elkísért a Keletihez. Nekem haza kell mennem ma Békéscsabára, mert az ottani fősulimban is vár egy vizsga 10-én délelőtt, de aznap vissza is kell jönnöm, mert másnap reggel 7.30-kor írjuk itt a Váll. gazd. vizsgát. Úgyhogy van mire készülni.

Végre elérhető az új Chihiro Yonekura kislemez! ^_^ Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá, mert végre elment a King Recordstól! De erről majd később, ha meghallgattam a számokat.

2011. január 4., kedd

Kicsi a világ

Tegnap átjött hozzám bagszi, mert kölcsönkért tőlem vasalható gyöngyöket, ugyanis ő és Csibi kitalálták, hogy a Pokémon TCG napra minden egyes résztvevőt megajándékoznak egy apró ajándékkal. Mindenben támogatom őket, úgyhogy, úgy kiválogatta, ami kell neki. A TCG nap a tervek szerint január 29-én szombaton lesz a Holdfényben.

Miközben szedegette össze a gyöngyöket, megkérdezte, hogy nem akarok-e én is átmenni Szeliékhez Pokémon Rumble-özni. Eleinte nemigen füllött rá a fogam, de amikor mondta, hogy Szeli ismer engem, ugyani ő Gladkathie a Gamer365-ön igencsak kikerekedett a szemem! O_O Hát mondom, magamban, nem semmi. Ő az a lány, aki a egy időben (talán 2008-ban) a Gamer365-ön igen aktív volt. Nagy Nintendós, tipikusan az a lány, aki nem kifejezetten érdeklik a nagy belsős információk, de iszonyatosan lelkes játékos. És ahogy így beszélgettem vele privátban, egy jófej, értelmes csajt ismertem meg benne, aki nagyon szeret játszani. Csak aztán eltűnt... Mint kiderült tegnap, bagszi csábította el a bagszipokéhoz. Én is nagyon szeretlek bagszi! :P

Miután megcsináltunk itthon mindent, amit kell, elindultunk. Először kínaiban kajáltunk, majd elmentünk a Deák térre, ott találkozunk velük. Nem tudtunk azonnal találkozni, mert Kathie-nak (nekem ő már csak Gladkathie marad. :D) fogászatra kellett mennie, szegénynek fúrták a fogát. Addig szétnéztünk a Deák téren. Bementünk egy papírboltba, itt találtam 2011-es falinaptárat, és mivel még úgyse vettem, ezért itt ezt megtettem. Kettőt is vettem. A Budapest naptáron olyan szép képek vannak, hogy nem bírtam otthagyni. A kölyökcicás naptárnak meg egyszerűen nem bírtam ellenállni. 295 forint volt darabja, ilyen kisebb méretű. Most itt a gépem felett van a macskás naptár, amint mászik a gerendán. Annyira édes. :) Egyszerűen imádom a macskákat. Még egy könyvesboltba benéztünk, amikor Kathie barátja Tibi telefonált, hogy elindultak a Kálvin tértől, úgyhogy irány a hármas metró megállója. Meg is érkeztek. Kathie tökre úgy néz ki, mint a Gamer365-ös avatarján, ugyanis a saját fényképét használta avatarnak. Nagyon jó fej, örülök, hogy élőben is megismerhettem őt. Csak szegény, kicsit sejpített, mert az injekció zsibbasztó hatása még nem múlt el. :D Elmentünk a Holdfénybe, mert meg akarták kérdezni, hogy az Animekarácsony Pokémon TCG-s nyereményüket hogyan vehetik át, ám az illetékes nem volt bent. És most intézte bagszi a TCG napot, a Holdfényesek támogatják. Ekkor lementünk a pincébe, itt mutatta meg bagszi nekünk azt a rengeteg mindent, amit a Mint a TV-ben játékboltban vásárolt. Pokémon TCG-k paklik 1000 forintért, Boosterek 300 forintért. Negyedáron a Holdfény árához képest. És EREDETIEK!!! Bár annyira nem izgat már a Pokémon TCG, de erre én is rácsodálkoztam, hogy ez igen! Ez jó vásár volt. Vett 28 Boostert, és 2 paklit. Ez a Holdfény árához képest 41.600 forintba került volna, de ő csak 10.400 forintot fizetett értük! :D Nagyon irigyeltem érte. És ahogy így néztem a kártyákat, megjött a kedvem a játékhoz. Tibivel nyomtunk 2 meccset, mind a kétszer csúnyán lealázott! T_T Nem volt valami erős paklim. Még megvártuk, amíg bagszi és Kathie befejezik a körüket, aztán mentünk is tovább, mert már 18 óra is elmúlt. Elmentünk Kathie-ékhez ott Pokémon Rumble-öztünk. Nagyvárad térnél szálltunk le, ilyen régies házban lakik. Nagyon szép Nintendós gyűjteménye van, tényleg szeret játszani. Először megmutatta nekünk a Monster Hunter Tri-t Wiire, nagyon jól néz ki. Bár maga a téma engem annyira nem izgat. Aztán álltunk össze négyen Pokémon Rumble-özni. Én jó játéknak tartom, tetszett, de nem az a játék, melybe annyira belefeledkezek, hogy azt egy életen át megemlegetem. Csak jó volt. Aztán Brawloztunk egy kicsit. Kathie-nek hiányzik egy jópár karaktere és pályája, de korlátozott lehetőségek mellett is jót játszottunk. Már lassan negyed 9 volt, amikor bagszival mi mentünk. Láttam, hogy Kathie-nek megvan az Aladdin SNES-re. Kölcsönkértem tőle a játékot... Hát én ezzel gyerekként nagyon sokat játszottam. Bagszival elmentünk a metróhoz, én továbbmentem a Határ útig, majd kis idő után hazajöttem.

És ma bekötöttem a Super Nintendót a TV-be, és kipróbáltam az Aladdint. Az a sok régi emlék... Akkoriban is volt nagyon sok rajzfilm-adaptáció, a Capcom és a Virgin csak úgy zúdította ránk őket, de a minőségük... Valami eszméletlen jót játszottam a játékkal, nagyon élveztem! És annyira visszahozta azokat a régi időket, amikor jártam a Békéscsabai 576-ba, és kikölcsönöztem SNES játékokat. Istenem, az akkori konzol-élet... Mennyire más volt! Nem az volt, hogy cikiztük egymás gépét, egyszerűen csak élveztük a játékot! Mert akkor volt mit élvezni! Igaz, akkoriban sok Disney játék a Mario alapján készült, ugyanis rá kell ugrani a fejekre, meg hasonlók. De a grafika, a zene, hát az valami eszméletlen! És hány jó Disney-adaptáció jött SNES-re az Aladdin mellett! Oroszlánkirály, Dzsungel könyve, Magical Quest, Starring Mickey Mouse, és még lehetne sorolni!

Eszembe is jutott, hogy én milyen rég nem láttam az Aladdint rajzfilmet! Elhatároztam, hogy ma Disney-estet tartok, és megnézem a rajzfilmet még egyszer. ^^

2011. január 1., szombat

Az új év

Hát itt van 2011! Remélem, mindenkinek jól telt a szilveszter, és kevesebb alkohollal jobban érezte magát mindenki.

Itt kicsit szerényen, de mi is ünnepeltünk. Itt volt bagszi és LL. Egész jól elvoltunk. 31-én már reggel felébredtünk, bagsziék el akartak menni a Mint a TV-ben játékboltba, mert elviek szerint van ott Pokémon TCG pakli 1000 forintért, booster 300 forintért, és egyéb hasonló irreálisan alacsony árú pokés cuccok, és ki akarták fosztani a boltot. Én nem akartam menni, ezért én inkább hazamentem (bagszinál aludtam), és itthon készülődtem... csigalépésben. Az Örs Vezér Téren találkozunk Attilával (LL), felszállunk a kettes metróra. Ők elmentek a játékboltba, én meg haza. Itthon előkészítettem a terepet, mosogatás, vásárlás ürügyén. Ekkor ír rám Duong Skype-on keresztül, hogy nem jön... Na szép. Laci már a pokétalin mondta (telefonon keresztül, nem volt ott), hogy nem jön. Kár, pedig örültem volna, hogy ha itt lettek volna. Bár amikor megtudtam, hogy Laci nem jön, és bagszi annyira kért, had jöjjön az LL, akkor egy kicsit aggódtam Duong miatt, mert eléggé zárkózottnak ismerem, legalábbis nemigen tudom róla elképzelni azt, hogy egy zárt közegben ismerkedne. De ha úgy vesszük, saját maga egy huszárvágással megoldotta a problémát, bár bagszi ígérte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól érezze magát ő is. De így alakult. Bagsziék olyan 12 után érkeztek meg, de most csak annyira jöttek, hogy letegyék a cuccukat, ugyanis mentek tovább, átvenni a nyereményüket. Ugyanis a Gamer365-ön volt egy World of Warcraft Cataclysm játék, melyet bagszi nyert meg. Nyereménye pedig a játék Collector's Edition változata. Meg is kapta. Hát gyönyörűséges. Csinálja utána mindenki! Az alábbiak voltak benne a játék mellett:

  • Behind of Scenes DVD
  • Artbook
  • OST CD
  • WoW kártyapakli
  • WoW egérpad

Szóval szépséges. Én még csináltam a dolgaimat, miközben ők elkezdtek Mario Kart Wiizni. Miután befejeztem a neten böngészést, megkértem bagszit, hogy ha akar most jöjjön megnézni, amit akar, mert szeretném lekapcsolni a gépet. Sajnos kisebb vita keredett ebből, mert van egy Pokémonos nevelgetős oldal, melynek állandóan be kell legyen kapcsolva, és frissítenie kell magát, hogy fejlődések, meg nem is tudom már mik történjenek, én meg azt akartam, hogy ez egy offline szilveszter legyen, net nélkül. Amit nem sikerült elérni, mert New Super Mario Bros. Wii buli után nekiálltak fórumozni. Abba már nem kötöttem bele, de nagyon bosszankodtam miatta, ezt VC-s Super Mario Bros. The Lost Levels-szel vezettem le. Végre sikerült túljutni a 6. világon! :D Nem volt semmi. A 7. világ már lényegesen könnyebb, de mindig becsúszott valami hiba, ami miatt újra kellett kezdenem a világot. Nemcsak az a nehézség az All Stars verzióhoz képest, hogy újra kell kezdeni az adott világot, ha meghalunk valahol, hanem hogy csak 3 életünk van, nem 5. Miután leszálltak a gépről, nekiálltunk közösen Mario Kart Wiizni. Fokozatosan bagszi és köztem váltakozott az 1. hely, de végül én nyertem. Ezután Mario Party 2-ztünk. Ez nagyon jó volt, talán ezt élveztük a legjobban. A végére már megéheztünk, ezért ahogy terveztük, sütöttünk pizzát. Már majdnem éjfél volt, mire megettünk, bagszival gyorsan nekiálltunk egy Super Mario Kart menetet játszani, ekkor köszöntött az újév. Kint hatalmas durrogtatás, kiabálás, trombitálás vette kezdetét, a Himnuszt is lehetett hallani. Mi erre különösebben nem vetettünk ügyet. Újévi koccintás után még Super Smash Bros-oztunk egészen fél 2-ig, utána már fáradtak voltunk. Én maradtam a helyemen, bagszi és LL Mystra szobájában aludt. Ma reggel már nem álltunk neki játszani, mert ők már menni akartak.

A régi időkben (nem tudom, hogy most van-e) a Cartoon Networkön minden év január 1-jén Tom & Jerry marathon volt, így nekem mindig megvolt a programom. :D Tavaly (szép lassan megszokjuk, hogy a 2010-es év immáron a tavalyi év, míg a tavalyelőtti a 2009-es) a Nintendo ünnepelte Mario 25. évfordulóját, idén nekem van személyes évfordulóm, ugyanis a gamer-korszakom 20. évfordulójába lépett. Gondolkoztam azon, hogy tudnék jól megemlékezni az elmúlt 20 évről, de Top 50-es listát készíteni nem olyan jó ötlet, mert szerintem az elmúlt hónapok után bárki meg tudná mondani, hogy a Super Mario All-Stars lenne az első. És milyen igaza van. De majd valamit kitalálok. Ezen év mellett csak úgy nem mehetek el Nintendo terén!