Kikerült a Facebookra néhány Budapest Pride-os bejegyzés (ami idén június 22-én, azaz múlt szombaton volt). Ahogy az lenni szokott, nincs Facebook kommentmező buzizás és egyéb mecsmérlések nélkül. Ezeken még túl is lehet lendülni, ami igazán megfogott és elgondolkodtatott, amikor egy meleg sárc igyekezett védeni a Pride létjogosultságát. Az ellentábor élt is a lehetőséggel, hogy az önként jelentkezett céltáblára lőjön. Az egyik amelyik elgondolkodtatott, hogy ellentmondást nem tűrően olyasmit írt, hogy "hagyjuk a meleget, és a PC-t, te buzi vagy!" A magam részéről nem találom sértőnek a buzi szót, nem is ez volt a legrosszabb ebben a kommentben. Hanem, hogy ő ezt megbélyegzésnek szánta, és azzal kvázi sarkon fordult, és lelépett. Mert aki buzi, az neki az emberiség legalja. A másik tisztelettel kérdezte, hogy miért kell mutogatni magukat. Azért nem tettem idézőjelbe a tisztelettel szót, mert megítélésem szerint, a gond máshol volt. A srác hiába próbálta magyarázni, a kérdező nyilvánvalóan nem értette meg. Jobban mondva: Nem volt nyitott arra, hogy megértse. Lehet, hogy a maga részéről tényleg tisztelettel kérdezte, hogy mi szükség van az évenkénti felvonulásra, de abból, hogy nem közelített a fiú felé, a kérdései és az utána lévő kommentjei inkább emlékeztettek arra, amikor a szülő leszidja a gyereket, hogy "Mi ez az egyes az ellenőrzőben?" Sajnos a szülő sok esetben nem azért kérdez ilyet, hogy megértse a gyerek esetleges problémáit, hanem hogy útjára indítson egy alapos fejmosást. Hasonlóképp nem közelített a kommentelő a fiúhoz. "Költői" volt a kérdése, csak azért tette fel, hogy így adja értésére, hogy neki ez egyáltalán nem tetszik, nem azért, mert meg akarja érteni a másik oldalt.
Pedig kevés nagyobb erény van annál, mint nyitni a másik felé, és törekedni arra, hogy megértsük őt is. Azt gondolom, hogy sokan azért nem élnek ezzel az erénnyel, mert ha igazat adnának a másiknak, azzal azt gondolnák, hogy legyőzte a másik. Ráadásul egy olyan, akivel szembeállítják magukat. És az nem lehet, hogy az "ellenséggel" szembe gyengék legyenek, legyőzze őket. Ez az attitűd legalább annyira megöli a diskurzust, mint az, ha valaki buzizza a másikat, és ennyivel elintézi a vele való beszélgetést.
Tehát én abban látom a baj forrását, hogy sokaknál a meggyőzés és a legyőzés ugyanazt jelenti. Ez a két szó főleg akkor mosódik össze a fejekben, ha a másik oldalon egy általuk gyűlöletes, de minimum kellemetlen személy / jelenség áll. Ezért sincs valódi diskurzus a témában. Ebben egyébként közrejátszik az is, hogy sokan a másikkal szemben határozzák meg saját magukat, mert a gyűlölt jelenség erős ellenidentitást képző dolog. És nem mindenkitől függetlenül határozza meg az egyéniségét. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ha valaki gyűlöl valamit a másikban, azt saját magában kell lerendezni. Nagyban fejleszti az önismeretet, ha valaki rájön arra, hogy miért gyűlöli az adott jelenséget. Persze ehhez az kell, hogy saját magához, hogy értőn forduljon. Lehet, hogy itt van a baj? De azért is tartom nagyon fontosnak, mert a másikkal szemben való helyezkedés meggátolja, hogy egy mindenkitől független egyénisége legyen. Az, ami tényleg önmaga, amitől ő önazonos.
Aki nyit a másik felé, az nemcsak a másikat ajándékozza meg értő figyelemmel, hanem saját magát is empátiával, megértéssel. És ha ez kölcsönös, máris egy kicsivel jobb lesz ez a világ.
