2017. október 29., vasárnap

Kisebb Nintendós rendezvény óriási veszteséggel

Pénteken jelent meg a Super Mario Odyssey, ennek örömére a videojáték.hu G2Café külön Super Mario Odyssey napot tartott az Árkádban. Annak ellenére, hogy bár furcsán hangozhat, hogy Mario rajongóként szkeptikus voltam a játék kapcsán, elmentem. Pont azért, hogy esélyt adjak a játéknak és oldjam a szkepticizmusomat.

Azért voltam hitetlen, mert már a The Legend of Zelda: Breath of the Wild megjelenésekor is, ugyan nem volt szerencsém a játékhoz, de a Wii U eShop-ban hallható volt a játék egyik zenéje, és már itt is hallható volt, hogy valami különlegeset akar alkotni a Nintendo. Elgondolkodtam azon, hogy ezt szinte mindig "eljátsszák". Hogy mindig a tökéletességre törekszenek, ami egyrészről egy nagyon jó dolog, hiszen így mindig fantasztikus játékot kapunk a kezünkbe, de meddig lehet a tökéletességet fokozni? Meddig spontán egy ilyen játék, és mikortól lesz olyan, hogy már tudatosan erre törekszik a Nintendo, és tudatosan tesz a játékaiba olyan elemeket, amitől nagyon jó lesz az, de elvész a spontaneitás? Magamban a Nintendo GameCube-nál húztam meg ezt a bizonyos határt. Azt gondolom, hogy a GameCube volt az utolsó olyan konzol, ahol nem feltétlen volt úgy tudatos a játékok fejlesztése, hogy na márpedig mindenáron a tökéletességre kell törekedni. Nálam az első olyan játék, ahol éreztem, hogy már nagyon jóra akarták megcsinálni az a The Legend of Zelda: Twilight Princess volt. Előfordulhat, hogy régebben is ez volt cél, sőt, jó eséllyel tudatosan csinálták így már a kezdetek óta, de az elején volt, hogy a semmiből kísérleteztek ki nagyszerű játékokat, aztán, ahogy kitaposták maguknak az ösvényt, a biztosra mentek, de mindig beújítottak annyira, hogy meglegyen az újdonság élménye, a kor hangulata. Mondjuk, hogy így gondolkodok, ahhoz nagyban hozzájárul, hogy nagyon régóta játszok Nintendóval. Írtam már többször is, hogy akkor találkoztam először a cég konzoljával, amikor a Super Mario Bros. 3 volt az aktuális játék, láttam Dévényi Tibor műsorát, a Super Nintendo korában lettem aktív játékos, láttam, hogy megrengette a '90-es évek első felének videojátékos iparát a Super Mario World és a The Legend of Zelda: A Link to the Past, tehát láttam jó néhány olyan játékot, melyre akkor is rámondták volna a világ legjobb játéka jelzőt, ha lett volna már akkor is internet (széles körben). Az köztudott, hogy a Nintendo nagyon jó játékokat tud csinálni, pont azért vagyunk szerencsések mi Nintendósok, mert nem volt olyan szinten igényünk a retróra, mert mindig jöttek a jobbnál jobb új játékok. De vajon meddig lehet törekedni a tökéletességre, és hol van a határ? A Super Mario Odyssey kapcsán még azért is voltam szkeptikus, mert az előzetes videókban annyi volt az újdonság, hogy egyáltalán nem ismertem rá a Mario-világra, és ebből mit akarnak mégis kihozni? Az esélyt mindenképp meg akartam adni neki, így mindenképp meg akartam nézni a játékot.

Ezt a hetet Békéscsabán töltöttem, mert őszi szünet volt az egyetemen, és otthon készültem fel a ZH hétre. Tegnap a 12.19-es vonattal mentem fel Pestre, mert ekkor megy a FLIRT vonat, amit nagyon szeretek. 14.50-re ért fel, és egyenesen mentem az Árkádba. Kicsit ott nézelődtem, vásároltam kaját az InterSpar-ban, aztán mentem fel az emeleti szintre megnézni, hogy mi a helyzet. 16 óra volt meghirdetve kezdésnek, és döbbenten láttam, hogy 3/4 4-kor még semmi. Bemegyek a konzolboltba megkérdezni, hogy mikortól lesz a buli. A Nintendós részlegnél egy hölgy nagyon érdeklődött a Switch felől, felmerült a Mario játék, és mondja az eladó neki, hogy 17 órától ki lehet próbálni a játékot. Ez egy kicsit dühített. 1 óra nem lett volna elég, de 2 óra bőven, hogy hazamenjek Kispestre, lerakjam a bőröndöt, így azt nem kell húzni magam után. Úgyhogy azzal voltam egész nap. Eltöltöttem az időt, 17 órakor tényleg elkezdődött. Már kint volt a játék, és játszottak néhányan, kíváncsian figyeltem, hogy játszanak mások. Amint megláttam a TV-ben a játékot, egyből eloszlott minden kételyem, és láttam, hogy tényleg egy fantasztikus játékról van szó. Nekem most jött csak át, hogy miről van szó, és hogy talán nemcsak a Super Nintendo Classic Mini-ben van jelene számomra a Nintendónak, hanem az új játékokban. Egyre inkább meggyőz a Switch játékkínálata arról, hogy érdemes konzolt venni, hiszen akárhogy is nézzük, a Nintendo nagyon tud játékot csinálni.

Bagszi elég sokáig nem jött meg, kiderült, hogy nem oda kapta a Mario játékát, ahova várta, így nemhogy hiába várt rá, hanem máshova kellett elmennie érte, így nagyban késett. Olyan jókedvem lett, hogy kérdeztem tőle, hogy hol késik már, hogy elsunnyogja a kötelező Nintendós jelenlétét? Akkor csak annyit válaszolt, hogy metrózom. Én meg visszaírok, hogy metrózással üti el az idejét, amikor itt megy a buli? Válaszolja, hogy mindjárt engem fog elütni, ha ilyen hülyeségeket kérdezek. Látjátok, itt kezdődik a barátság fogalma. Meg is jött később, elhozta a játékát, leültünk egy asztalra. Kipróbáltam vele a játékot, és tökre élveztem, hogy én vagyok Cappy, bagszi irányította Mariót. Bár ebben a játékban annyi értelme van a kooperatív játéknak, mint a Super Mario Galaxy-ben, tehát a második játékos csak besegít, de nem 50-50%-os együttműködés történik. Ezt hiányolom, ezért csináltam azt, hogy már mindenhova elrepültem a sapkával, csak hogy legyen valami hasznom, amellett, hogy segítettem bagszinak, ahol csak tudtam. Aztán italt is rendeltünk, én őszibarack ízű Cappy-t rendeltem, hogy azért mégicsak Mario napon vagyunk, vagy mi a fene. Ezen mosolyogtunk egy jót. Krisi is jött, vele is elbeszélgettünk.

Összességében nagyon jól telt a pénteki nap, azzal, hogy megint egy bevásárlóközpontban gyűltünk össze, volt egy olyan érzésem, mintha egy régi találkozón lennénk, amikor még egy bevásárlóközpontban volt. Ezt jó volt egy kicsit újra megélni. Fél 9 volt, amikor elindultunk, bagszival elfeleztünk még egy Burger King páros kupont (annak a tartalmát, nyilván...), addig is beszélgettünk. Aztán a 3-as villamossal mentünk haza. Ő leszállt korábban, én az Ecseri útig terveztem menni, de Kőbánya alsónál le kellett szállni, mert onnan pótlóbusz visz tovább. Annyira nem is jött rosszul a dolog, úgy voltam vele, hogy a 151-es busz elvisz Kispestre, onnan már szinte gyalog is haza lehet menni. De azért rászálltam most az 50-es villamosra hazamenet.

Itthon még elütöttem az időt, majd akkor ért egy komolyabb sokk, amikor elő akartam venni a telefont... Nem találtam. Szétnéztem mindenhol, megkértem bagszit, hogy csörgessen meg, de teljesen süket voltam. Nagyon megrémültem, amikor kiderült, hogy nemcsak a telefon veszett el, de a pénztárca is. Először azt se tudtam, mit csináljak, hirtelen felindulásból a Google felhasználómban kiköttettem a fiókomat a telefonról meg próbáltam keresni lehetőségeket, ha ez nem lenne elég, hogy ne tudjanak beazonosítani. Azon a telefonon nem volt feltétlen kínos adat, és már egy jóideje túl vagyok azon, hogy a Facebook meg a Google, meg a többi nagy cég adatokat vesz tőlem. Sokkal veszélyesebbnek tartom azt, amikor egy rosszindulatú magánemberhez kerülnek bizonyos adatok, információk, amivel visszaélhet, és kellemetlen helyzetbe hozhat vele nemcsak engem, de bárki családtagot, ismerősömat, barátomat, akinek köze van hozzá. De nemcsak ezek miatt lettem nagyon stresszes, hanem mert egyetemre járok, albérletben lakok, és nagyon ki van számolva, hogy mennyibe fog kerülni ez a pár év, és bár a Super Nintendo Classic Mini-t be tudtuk iktatni, de minden más extra költség nagyon rosszul jön. A pénztárcában volt némi pénz, az biztos, hogy elveszett, a telefont pótolni kell, a bankkártyát letiltani, újat csináltatni... Emellett a figyelmetlenségem miatt is volt bennem rossz érzés

Az volt az érdekes, hogy mivel minden más megvolt (szerencsére az iratokat külön tárolom), ezért lopásra gyanakodtam. Kőbánya alsó és környéke egyébként sem a biztonságáról híres, ezért arra gondoltam, hogy itt történt meg. Ugyanis két férfi egymástól független megállított. Először egy 60 év körüli férfi volt, aki rám néz, elkezdett mondani valamit, mintha segítséget kérne, de nem tudta végigmondani, végül elment. Segítettem volna neki, úgy tűnt, hogy valami mentális problémája volt, de végül elment. Aztán kb. fél percre rá egy 20 év körüli srác kért tőlem párszáz forintot vonatjegyre. Az ilyeneket viszont visszautasítom, meg is mondtam neki, hogy nem, és továbbálltam. Sokáig arra gyanakodtam, hogy a két eset közül az egyikben egy társ közben kirámolta a táskámat. Csak aztán néhány óra múlva eszembe jutott, hogy a 151-es buszon is használtam a telefont, ugyanis bagszi felkért, hogy legyek én is segítő a PlayIT-en, amire örömmel mondtam igent, és felvett a zárt csoportba, ahol a segítők vannak, ezt néztem meg a telefonon. Tehát mégsem raboltak ki, hanem elhagytam.

SZOMBAT

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ez egy kicsit megnyugtatott, és egy kicsit tudtam aludni, de a stressz rettenetes volt, mert többrétű a felelősség. Ennek ellenére elmentem az ARMS bajnokságra, mert érdekelt is a játék, gondoltam jót tesz egy kikapcsolódás, másrészt meg úgy voltam, hogy attól, hogy itthon ülök és kattog az agyam, attól nincs megoldva semmi. Na meg intézkedni kellett az OTP-ben a kártyát letiltatni, a T-Mobile-nál inaktiáltatni a SIM-kártyát, és újat kérni.

Az ARMS bajnokság most sem a meghirdetett 12 órakor kezdődött, hanem 1 órára rá, de ez most nem zavart. Összegyűltünk 13 órára mindnyájan, és jelentkeztünk, hogy online neveztünk a versenyre. Bagszi is Krisi itt is jelen volt, bagszi nem versenyzett, Krisi viszont igen. Én soha nem játszottam még az ARMS-szal, bíztam a kezdők szerencséjében. Tényleg úgy kell játszani, mint a Wii Sports-ban a boksszal, hogy akár csuklóból is lehet ügyetlen, esetlen mozdulatokat végrehajtani, az is ugyanúgy ütésnek számít, mintha tényleg bokszolnék. Egyébként érdekes, több véleményt is hallottam korábban, hogy nézni a játékot nem nagyon élmény, de játszani nagyon jó. Amikor néztem, azt éreztem, hogy nem köt le vizuálisan, de játszani tényleg nagyon jó. Több fordulós volt egyébként a verseny, nem egyenes kieséses rendszerben ment a dolog, ugyanis a vesztes is mehetett még egy fordulót, vigaszágban tovább juthatott. Az első forduló nagyon gyatrán ment. Először próbáltam ütni az ellenfelemet, de láttam, hogy mindig elugrik az ütéseim elől, innestől kezdve azt a gombot kerestem, amelyikkel ugrok. Elvesztettem egy játékot, mire rájöttem, hogy az R-gomb az. Tehát Mario Kart elven megy a dolog. Onnastól azt csináltam, hogy ugráltam, ütöttem, ugráltam, ütöttem, teljesen spontán, és így sikerült szorosabbá tenni a meccset, de nyerni nem sikerült. De élmény volt a játék. Érdekes konzol ez a Switch, a játékainak egy része csak akkor mutatja meg, hogy mit tud valójában, amikor magam játszok vele, addig nem engedi, hogy csodáljam.

Amíg nem hívtak vissza, addig az Árkádban kerestem a mobilüzleteket, szerettem volna a lehető leghamarabb pótolni a telefont. Nagyon megszerettem a Xiaomi Redmi Note 4X-emet, úgyhogy mindenképp ilyet szerettem volna. A Media Markt-ban volt egy, de 60.000 forintért, az ki van zárva, miután tudom, hogy olcsóbban lehet kapni. Még a Notebook.hu oldalon lehetett venni egy ugyanilyet némileg olcsóbban, itt vettem meg. Nem is csak azért akartam ilyen gyorsan venni egyet, mert megszerettem az előző telefonomat, vagy mert a telefon elengedhetetlen a mai világban, hanem abban bíztam, hogy ez kicsit enyhíti a stresszt, hogy sikerült pótolni. De igazából rossz érzés volt, hogy kétszer kellett idén telefont venni. Pótolni kellett, de erre nagyon fogok vigyázni. Amit most vettem, a "Global Version", az előző telefon teljesen kínai volt. A dobozán sem volt semmi magyar, magyar leírást sem mellékeltek hozzá, az is csak kínai nyelven volt, ráadásul a töltő is kínai volt, úgy mellékeltek hozzá magyar átalakítót.

Aztán mentem is vissza, mert jött az én vigaszágas fordulóm a bajnokságban. Ez már sokkal jobban ment. Valószínűleg az is hozzájárult, hogy egy előző fordulóban vesztessel játszottam. Ez már három futamos volt, mert egy teljes futamot én nyertem meg. De aztán a végére a srác már nagyon elvert. Innen tudtam meg, hogy nem a valódi tudásával játszott, csak a végére mutatta meg, hogy mit tud valójában. Nem rajongok ezért, de most nem ezzel foglalkoztam, inkább élveztem a játékot. Ő továbbjutott, a részemről viszont játéknak ezzel véget ért.

Állítgattam a telefont, kellett azért "ismerkedni" vele annak ellenére, hogy ismerős már, mert sok beállítási lehetőség van, néhányuk igen mélyen elrejtve, és az olyan, hogy ha egyszer nagy nehezen megtalálom, akkor örülök neki, és utána el is felejtem. Szeretni fogom ezt is, de idő kell, amíg ezt a stresszt feldolgozom magamban. Az ARMS bajnokságot Krisi nyerte meg, gratula neki.

Szeretem figyelni, ha ázsiaiak vannak körömben, hogy milyen nyelven beszélnek. Nem az érdekel, hogy mit mond (effektíve nem is értem), viszont néhány nyelvet ki tudok találni. Odaült körénk két ázsiai fiú, nem a bajnokságra jöttek, csak úgy maguktól. És saját nyelvükön beszélgettek. Mindig úgy kezdem az elmémben, hogy felismerem-e a japánt? Az nagyon sajátságos, ráadásul japánul tudok valamennyire. De egyértelmű volt, hogy nem. Aztán felismerem-e a tipikus kínai beszédstílust. Ez sem talált, de mivel hasonlított rá, csak vietnami lehet.

Miután vége lett a versenynek, összepakolták a Switcheket aztán mentünk is el. A versenyt egyébként a MAVIK szervezte, és azt kell mondjam, hogy maga a rendszer is nagyon jó volt, és végre vannak Nintendós bajnokságok. Ezért külön köszönet nekik, fantasztikusak voltak. Bagszit elkísértem a 3-as villamosig. Ma is csak Kőbánya alsóig ment el, ezért úgy döntöttem, hogy most a 85-ös busszal megyek haza, az legalább egyből Kőbánya-Kispestre visz el, onnan meg kb. fél órás gyaloglással hazaérek.

Megírtam egyébként Facebookon a "Xiaomi Hungary" csoportban, hogy mi történt velem, egyből mondta mindenki, hogy hozzak létre Mi fiókot, mert az is sokat segít ilyen esetben. Megfogadtam a tanácsot. Meg a Google is, hogy meg tudja keresni, ha hasonló helyzet van. Meg is mutatta a térképen, és itt tudtam meg, hogy hol volt használva az előző telefon. Úgyhogy most már tudom, hogy hol hagytam el, hétfőn bemegyek a BKV-hez a talált tárgyak osztályára, és rákérdezek. Meg kell adni azt a nagyon kicsi esélyt annak, hogy valaki becsületes volt, és leadta. Ha meglesz, annak a telefonnak az eladásából kártalanítom magam.

2017. október 25., szerda

Super Mario Kart tökéletesítve

Tegnap este sikerült elsőre megcsinálni a 150cc Stap Cup bajnokságát arany serlegre.

Az a helyzet, hogy mivel tegnap reggel nagyon meglepett, hogy milyen könnyen sikerült megcsinálni a Special Cup-ot (ahhoz képest, hogy korábban mekkora szenvedés volt), most nem izgultam annyira, de odatettem magam, és igyekeztem jól versenyezni. Ami azért is fontos, mert ha könnyűnek is tűnik, sok a hibázási lehetőség, főleg ha elnagyoljuk a játékot. Ezért bár tényleg nem izgultam annyira, de azért odafigyeltem. Az eredmény: 39 pont. Azért óriási öröm, hogy sikerült ismét megcsinálni a Super Mario Kart mindegyik bajnokságát aranyserlegre.

Mondjuk azon komolyan elgondolkodtam, hogy most tényleg nagyon jó voltam, vagy a SNES Classic Mini-ben van valahogy úgy beépítve a program, hogy engedékeny legyen? Mert megtörténhet.

Mindenesetre ez most megvan. Persze a játékban tovább lehet fejlődni, sőt érdemes is. Egyrészt Time Trialban tesztelni a karaktereket, kivel melyik pálya hogy megy, aztán érdemes lesz megpróbálkozni mindegyik karakterrel megszerezni az arany serleget 150cc-n. Továbbra is azt gondolom, hogy az az igazán jó Mario Kartos, akinek egy karakterrel sem okoz gondot a legjobbat teljesíteni. Ebben igyekszek most erősíteni. Mindezek mellett felfedezek új játékokat a Super Nintendo Classic Mini-ben.

2017. október 24., kedd

Super Mario Kart eredmények és tippek a jó versenyhez

Nem lehet elégszer játszani ezzel a játékkal. Most Super Nintendo Classic Mini-n játszom a Super Mario Kart-ot, és nagyon meglep, hogy mennyire jól megy. Nemrég néztem meg, hogy Wii-n és Wii U-n hol tartok a játékban, mindkét helyen majdnem tökéletes, jellemzően a 150cc Star- és Special Cup bajnokságaiban hiányoztak az arany serlegek. Mindent megtettem azért, hogy a lehető legjobban sikerüljön, mégsem sikerült végigmenni rajtuk. Jellemzően a Bowser Castle 3 és a Donut Plains 3 pályák mennek a legnehezebben.

A Bowser Castle 3 pályán nagyon élesek a kanyarok, de ami nagyobb baj, hogy van egy része a pályának, ahol teljes szélességében Thwomp-ok állják el az utat. Ezt ugyan ki lehet kerülni, ha arra a kis részre megyünk, ahol épp emelkedik fel az egyik, de van olyan, amikor mind a négy lent van, akkor tehetetlen vagyok pár másodpercre. De ha túl is jutok rajta, akkor is be kell gyorsulni. Erősen ajánlott Toad és Koopa Troopa, akiknek nagyon jó gyorsulásuk van. De amúgy itt jön ki az, hogy technikailag mennyire kezdetleges a Super Mario Kart, ugyanis a gépi ellenfél játékosok úgy mennek át, amikor lent van mind a négy Thwomp, mintha laposak lennének. Itt sok helyezést lehet veszíteni. A másik nagy nehézség a kanyarodással kapcsolatos. Ugyanis nemcsak hogy élesek a kanyarok, de a pálya elején szűkül a pálya, és többször beragadtam, onnan is nagyon nehéz visszahozni.

A Donut Plains 3 pályán minden a driftelésen múlik. Szintén élesek a kanyarok, de olyan szinten, hogy egy rosszul bevett kanyar, és máris jónéhány gépi ellenfél játékost magunk előtt tudhatunk. De nemcsak emiatt kardinális kérdés a kanyar, hanem mert a pályán kívül viszonylag nagy területen van víz. Ha rosszul vesszük be a kanyart, ráadásul be is esünk oda... Azt nem mondanám, hogy adjuk fel, de jó eséllyel a 8. helyen kötünk ki, és onnan nagyon nehéz visszahozni. Szinte tökéletes játékot kell produkálni, vagy ki kell imádkozni egy csillagot vagy villámot.

A több pálya viszonylag könnyű (a fenti kettőhöz képest), például a Ghost Valley 3 pályán nagy könnyebbség, hogy van egy gyorsító nyíl utána egy ugrató, ez fellendíti a játékunkat, nem utolsó sorban, ha tudjuk tartani a sebességet, akkor nagyon jó helyezést tudunk elérni a végére. A fentiek mellett sikerült néhány tapasztalatot összegyűjteni az évek során, ezek is megkönnyítik a játékot.

  • Abban is megnyilvánul a játék a kezdetleges mivolta, hogy a gépi ellenfél játékosok mind egy meghatározott ponton mennek a pályán. Ez azért jó, mert ha oda tesszük le a banánhéjat, vagy a zöld teknőspáncélt, akkor szinte biztos, hogy elcsúsznak benne. Érdemes kitapasztalni, hogy az egyes pályák egyes részein hol mennek a játékosok.
  • Mintha a játék algoritmusában benne lenne, hogy ha rosszul veszünk be egy kanyart, akkor megelőznek a többiek. Mondjuk ez azért van, mert szinte mindig tökéletesen veszik be a gépi ellenfél játékosok a kanyart. Ezért nehéz pályáknál szinte nem lehet hibázni, sőt akármennyire is nehéz, de meg kell tanulni driftelni, egyszerűen nem megy másképp.
  • Amíg nem megy a játék, erősen javasolt Toaddal és Koopa Troopával menni, mert nekik a legjobb a gyorsulásuk, így az esetleges hibákat könnyebb kiküszöbölni. Aztán, ha jól megy a játék, akkor lehet másokat is választani.

De most az volt az érdekes, hogy amíg Wii-n és Wii U-n komoly nehézségekbe ütköztem, addig Super Nintendo Classic Mini-n nagyon jól ment a játék. Ma reggel tettem kísérletet, és valósággal meg voltam döbbenve, hogy mennyivel jobban megy a játék. 150cc Star- és Special Cup-on nem volt még eredményem, a Star Cup-ot sikerült ezüst serlegre megcsinálni, a Special Cup-ot meg aranyra. De ezt is hogy...

Az, hogy 31 ponttal nyertem, elárulja, hogy mekkora csata volt. De mintha tényleg kicsit másképp működne a játék SNES Classic Mini-ben, mert bár én is figyeltem, de úgy éreztem, hogy ugyanezzel a tudással Wii-n és Wii U-n nem volt ennyire "engedékeny" a játék. De nagyon izgultam, és csoda, hogy sikerült ilyen képet fényképezni, mert nagyon remegtem az izgalomtól. Ezért szeretem nagyon a Super Mario Kart-ot, mert pont annyira nehéz, hogy kihozza belőlem az adrenalin legjavát, és óriási sikerélmény még ez a győzelem is. Ezt nem érzem az újkori a Mario Kart-okban, ezért nem tudom élvezni annyira.

Ennek fényében ez a dicséret is jól esik. Koopa Troopára egyébként pont ebben a játékban figyeltem fel még annak idején, és szerettem meg nagyon. Azóta kedvenc karakter, szívesen választom karakteremnek más játékokban is.

És most jelenleg így állok.

Egyébként a Star Cup azért sikerült csak ezüstre, mert a Koopa Beach 1 pályán elrontottam a végét, és csak 4. lettem, ami annak fényében elég nagy luxus, hogy egy könnyű pályáról van szó. Az viszont meglepett, hogy a Bowser Castle 3 pályán olyan jól mentem, mint nagyon régen. Hihetetlen jó érzés volt, ennyire soha nem éreztem azt a pályát, mint most. Ezért is mondom, hogy szinte rendellenesen jól mentem most, annak fényében, hogy a többi változatban a sok szenvedésnek sem volt meg a foganatja.

Később teszek még egy próbát a Star Cup-pal, és bízok a sikerben.

2017. október 23., hétfő

A Wii Shop Channel elemzése

Az előző post kiegészítése lenne ez. Mert igazából jó dolog az, hogy 12 és fél évig üzemelt a Wii Shop Channel, és korábban több Wii-s szolgáltatást is kikapcsoltak, de a Wii Shop Channel a végsőkig üzemelt. Azt nem tudni, hogy manapság hányan vásároltak játékot Wii-n, de jó eséllyel nagyon kevesen, és inkább csak azok, akik átvitték a Wii-s felhasználójukat Wii U-ra. Akik komoly Nintendósok, és vettek a Wii után Wii U-t, de nem vitték át a felhasználójukat, azok valószínűleg azért nem, mert elsősorban játékra vették a Wii-t, egyéb funkcióit nem (igazán) használták. Úgy képzelem el, hogy a Wii tulajdonosok kis aránya használta a digitális vásárlás lehetőségét, főként azért, mert a Wii azért volt elképesztően népszerű, mert a sok casual játékkal egy új játékosréteget vontak be a videojátékok világába. Őket meg valószínűsíthetőleg csak az a néhány alkalmi játék érdekelte, hogy aztán mivel lehet még kihasználni a Wii lehetőségét, az már nem foglalkoztatta őket.

Annak ellenére, hogy a Wii U távolról sem volt annyira népszerű, azért a Wii felhasználóbázisa is folyamatosan csökkent, hiszen újdonsággal már nem tudott szolgálni. A Nintendo itt is megcsinálta, hogy a Wii-t is szinte azonnal "lelőtte", mire megjelent a Wii U, és már nem voltak rá újdonságok. Hasonlóképp a Wii Shop Channel is hasonló sorsra jutott. Így már inkább csak azok használták, akik még le akartak tölteni játékot, de akkor még nem volt lehetőségük. Így igazából érthető, hogy nem akarnak fenntartani szervereket a Wii Shop Channel-nek. És ha nem hiányozna ennyi játék, lehet, hogy nem is zavarna ennyire, hogy megszüntetik. Akkor már inkább csak azért foglalkoztatna, hogy az elektronikus bolt semmilyen módon nem fog működni, tehát újra letölteni sem lehet a játékot, ha történne valami. Ez azért lenne probléma, mert a játékok túlnyomó többsége nem érhetők el Wii U-n. A WiiWare játékokat nem hozták át, ahogy a Sega játékokat sem. A másik (bár ezzel valószínűleg egyedül vagyok), nekem kifejezetten tetszik, hogy a játékok az európai kiadásukban érhetők el. Igaz, hogy 50 Hz-es, és rosszabb képminőségű, mint Wii U-n, ennek ellenére tetszik, mert ezáltal jobban megadja azt az érzetet, mintha az eredeti konzolon játszanám. Hiába jobb minőségűek Wii U-n a retro játékok, és gyorsabbak (mivel 60 Hz-esek), de a Wii-s megjelenítés retrósabb. Másfelől meg azért probléma, mert ezek szerint a Nintendo játékok nem érhetők el örökké, hiába vásároltuk meg őket. 2019 után, ha a játékok elvesztek, akkor végleg elvesztek. A digitális játék pedig nem olyan, mint a fizikai változat, hogy ha bár nagyon régi, és nem is működik, de attól maga a kazetta megmarad, igaz bár csak a dísztárgy funkcióját tölti be. De legalább az emlékeztet arra, hogy egyszer megvolt a játék, míg a digitális változatból semmi nem marad.

Ebből a szempontból problémás, hogy nem marad fenn a Wii Shop Channel, de gondolom, hogy a szervereket átcsoportosítják a Switch-re, hogy az hatékonyabban működjön. Legyen így, a Wii Shop Channel-t, meg lélekben elsiratom.

2017. október 22., vasárnap

Tervezett játékvásárlások Wii Shop Channel-ből

Bosszantott a hír, amikor megtudtam, hogy 2018 márciusától nem lehet összeget feltölteni a Wii Shop Channel felhasználónkba, és a rendszer 2019. március 31-én teljesen megszűnik. Méghozzá azért, mert még idén év elején összeállítottam egy listát arról, hogy mely játékokat venném meg, amik még nincsenek meg, és eléggé izmos lista gyűlt össze, ezt részletezném:

NES játékok (500 pont)

  • The Adventures of Lolo
  • The Adventures of Lolo 2
  • Balloon Fight
  • Baseball
  • Castlevania
  • Castlevania II: Simon's Quest
  • Castlevania III: Dracula's Curse
  • Donkey Kong
  • Donkey Kong 3
  • Donkey Kong Jr.
  • Donkey Kong Jr. Math
  • Double Dragon
  • Double Dragon II: The Revenge
  • Final Fantasy (600 pont)
  • Ice Climber
  • Ice Hockey
  • Kid Icarus
  • Mario & Yoshi
  • Mega Man
  • Mega Man 3
  • Mega Man 4
  • Mega Man 5
  • NES Open Tournament Golf
  • Pac-Man
  • Pinball
  • Smash Table Tennis (600 pont)
  • Urban Champion
  • Volleyball
  • Wrecking Crew
  • Xevious

Összesen: 30 pont - 15.200 pont

SNES játékok (800 pont)

  • Aero the Acrobat
  • Aero the Acrobat II
  • Final Fantasy II (900 pont)
  • Final Fantasy III (900 pont)
  • Kirby's Dream Course
  • Kirby's Dream Land 3 (900 pont)
  • Kirby's Fun Pak
  • Kirby's Ghost Trap
  • Mario's Super Picross (900 pont)
  • Mega Man X
  • Mega Man X2
  • Pilotwings
  • Prince of Persia
  • Space Invaders
  • Super Castlevania IV
  • Super Punch-Out!!

Összesen: 16 játék - 13.200 pont

N64 játékok (1000 pont)

  • Bomberman Hero
  • Cruis'n USA
  • Kirby 64: The Crystal Shards
  • Lylat Wars
  • Pokémon Puzzle League
  • Pokémon Snap

Összesen: 6 játék - 6.000 pont

Sega MS játékok (500 pont)

  • Alex Kidd in Miracle World
  • Sonic Chaos
  • Sonic the Hedgehog 2

Összesen: 3 játék - 1.500 pont

Sega MD játékok (800 pont)

  • Ecco the Dolphin
  • Ecco Jr.
  • Ecco: The Tides of Time
  • Street Fighter II: Special Champion Edition
  • Sonic & Knuckles
  • Sonic Spinball
  • Sonic the Hedgehog
  • Sonic the Hedgehog 2
  • Sonic the Hedgehog 3

Összesen: 9 játék - 7.200 pont

Arcade

  • Shinobi (800 pont)

Összesen: 1 játék - 800 pont

WiiWare

  • Successfully Learning English Year 2 (800 pont)
  • Successfully Learning English Year 3 (800 pont)
  • Successfully Learning English Year 4 (800 pont)
  • Successfully Learning English Year 5 (800 pont)
  • Successfully Learning German Year 2 (800 pont)
  • Successfully Learning German Year 3 (800 pont)
  • Successfully Learning German Year 4 (800 pont)
  • Successfully Learning German Year 5 (800 pont)
  • Successfully Learning Mathematics Year 2 (800 pont)
  • Successfully Learning Mathematics Year 3 (800 pont)
  • Successfully Learning Mathematics Year 4 (800 pont)
  • Successfully Learning Mathematics Year 5 (800 pont)
  • 3D Pixel Racing (500 pont)
  • Bingo Party Deluxe (500 pont)
  • Sonic the Hedgehog 4 (1.500 pont)
  • Phoenix Wright Ace Attorney: Trials and Tribulations (1.000 pont)
  • Phoenix Wright Ace Attorney: Justice for All (1.000 pont)
  • Phoenix Wright Ace Attorney (1.000 pont)
  • Family Mini Golf (500 pont)
  • Mega Man 9 (1.000 pont)
  • Mega Man 10 (1.000 pont)
  • Castlevania: The Adventure Rebirth (1.000 pont)
  • Mahjong (500 pont)
  • Solitaire (500 pont)
  • Pokémon Rumble (1.500 pont)
  • Family Slot Car Racing (500 pont)
  • Drift Mania (800 pont)
  • Final Fantasy IV: The After Years (800 pont)
  • Family Table Tennis (800 pont)
  • Snowboard Riot (1.000 pont)
  • Fun! Fun! Minigolf (900 pont)
  • Sudoku Challenge! (500 pont)
  • World of Goo (1.500 pont)
  • Bomberman Blast (1.000 pont)
  • Midnight Pool (800 pont)
  • My Pokémon Ranch (1.000 pont)

Összesen: 36 játék - 29.500 pont

Összes Wii pont: 73.400 pont

Hát ez nagyon szép lista. Ez mindösszesen 101 játék. Amúgy ezek közül nem mindegyik olyan, hogy mindenáron kell. Van közülük olyan, amit érdekesnek tartok a címe, leírása, képei alapján, van olyan is, melyeket inkább csan "fun fact" töltenék le, jó buli lehet játszani velük alkalomadtán. De hogy legyen 5 hónap alatt 73.400 pontom? Az rengeteg. Ki lehet számolni, hogy ha 1.000 pont £7, szorozzuk fel 74-gyel, az összesen £518, ezt jelen árfolyan szerint forintra átszámolva 178.752 forint. Ennyit összegyűjteni 5 hónap alatt lehetetlen. T_T Úgyhogy úgy néz ki, hogy az lesz a legjobb, ha hagyom a dolgot.

Eszembe jutott, hogy amikor aktiválták Nintendo 3DS-re a Nintendo eShop-ot, akkor egyből áthozták a Nintendo DSi Shop DSiWare játékait 3DS-re, és megvásárolhatók. Valószínűleg nem lehet megcsinálni ugyanezt Wii U-ra, mert a WiiWare játékok európaiak, tehát 50 Hz-esek, és nem lehet áthozni őket Wii U-ra, mert itt minden letölthető játék 60 Hz-es. Bár... Az amerikai Wii-re sejthetően 60 Hz-esen kerültek fel a WiiWare játékok, azokat át lehetne hozni Wii U eShop-ra, már csak az a kérdés, hogy akarják-e... Nincs erről információ.

2017. október 21., szombat

Meghackelt Super Nintendo Classic Mini

Tegnap megcsináltam a Super Nintendóra a több játékot a Hakchi programmal. 54 játékot tettem rá, így összesen 75 játék van már a gépen. A hackelés módjáról nem írnék részletesen, a NES Classic Mini kapcsán már írtam róla részletesen, ezért most nem írték róla, mert ugyanúgy kell megcsinálni. A program weboldalán meg letölthető a legújabb verziója, mellyel lehet bővíteni a Super Nintendo kínálatát. Továbbra is azt gondolom, hogy mivel nem károsítom meg a Nintendót ezáltal, ráadásul a rátett játékok is ugyanúgy néznek ki, mint az eredetiek a gépen, ezért itt nem zavar. Nem is fogja bővíteni a Nintendo a kínálatot. Íme néhány kép:

Eddig hibátlanul működik, és néhány japán játékot is rátettem. Az tudvalevő, hogy a japán videojátékos kultúra teljesen más, mint a nyugati, elsősorban azért, mert a kezdeti idők óta aktívan jelen vannak az RPG-k, és szinte minden animének van videojáték-adaptációja. A Slayers játék már régóta érdekelt, és most volt lehetőségem kipróbálni.

Úgyhogy japán játékok is biztonsággal rátehetők a gépre, a gép teljesen régiófüggetlen. És játszható. A játék értelemszerűen teljesen japán nyelvű, kell hozzá nyelvtudás, és még csak most kezdtem el nyelvórára járni, és még keveset értek belőle. Meg az innen-onnan összeszedtem némi nyelvtudást, de csak nagyon kevés kanjit ismerek fel. A játék egyébként jónak néz ki. 1994-es megjelenésű, tehát az anime előtt egy évvel jelent meg, így nem sok köze van hozzá. RPG játék, harcolunk. Már hármas szintű Lina Inverse a játékban. A kép, meg amit készítettem, Lina épp találkozott Gourry-val, úgyhogy az animeből ismerős szereplők feltűnnek. Gondolom, mangaadaptáció, de érdekes lesz majd tovább játszani. Most már van mivel játszani Super Nintendón, feltettem minden játékot, ami számít. Egyikről másikról fogok írni majd tesztet is.

MondoCon 2017 ősz

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Tough!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.

Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

2017. október 7., szombat

Életem első Commodore játéka

Néhány hete szemeztem a Vaterán a "Menekülés" című Commodore Plus/4 játékkal, amiről még tesztet is írtam nem olyan régen. Nagyon szerettem volna akkor megvenni, de akkor nem voltam biztos az anyagi lehetőségeimben, azóta le is járt a termék. Tegnapelőtt örömmel láttam, hogy kikerült még egyszer, ekkor már megvettem. Tegnap este át is vettem személyesen. Ez életem első eredeti Commodore Plus/4 (vagy 16, nekem Plus/4 volt) játéka. Ugyanis ahogy annak idején sokaknak, minekünk is üres kazettára voltak rámásolva a játékok. És mivel ebben a gépben semmilyen másolásvédelem nem volt, nem volt nehéz betölteni a játékokat. Ezek egyébként ugyanolyan kazetták, mint amilyenek az audiokazetták voltak régen, és ezeket a játékokat is ugyanúgy rá lehetett másolni egy üres kazettára, mint egy zenét átmásolni. Egy ilyen eredeti Commodore kazetta szalagja (ahogy elnézem) rendkívül rövid, így valaki egy 60 vagy 90 perces kazettára valóságos gyűjteményt tudott rámásolni, és ezeket szépen be is olvasta mindig Commodore számítógép. Nálam idősebbektől olvasom néha, akik ezekben az időkben voltak gyerekek, hogy az volt a baráti összejövetelük egyik apropója, hogy kazettákat cseréltek, és másoltak. Erre ugyanis tökéletesen alkalmas volt egy kétkazettás magnó. Ez már nekem kimaradt, hasonló (bár magányos) "szórakozásom" volt a '90-es években rádiókból felvenni a kedvenc számokat.

De pont azért, mert ez volt a Nintendo-korszak egyik legjelentősebb játéka számomra, ezért nagy becsben fogom őrizni. Főleg annak fényében, hogy nem bíztam abban, hogy megtalálom. Néhány hónapja váltottam néhány E-mailt a Hungame.blog oldal tulajdonosával annak apropójából, hogy felhívjam a figyelmét erre a játékra. Már akkor is foglalkoztatott, hogy megszerezzem azokat a Commodore játékokat, amikkel játszottam kicsiként. Akkor írta, hogy ezeket a játékokat ma már nagyon nehéz beszerezni, sokszor már a programozónak / készítőnek sincs meg a saját példánya, mert költözéskor, vagy egyéb ok miatt elveszett. Hát, ha ez igaz, akkor külön nagy értéke van számomra annak, hogy sikerült ezt a játékot megszerezni, és hogy van egy példányom belőle. Bár nincs már meg a Commodore Plus/4-es számítógép, és nem is tudom, hogy valaha lesz-e, de a kazettát nagy becsben fogom tartani, és van még néhány, amit beszereznék, ha lesz rá anyagi lehetőségem. Aztán lehet, hogy veszek majd egy Commodore gépet. Az biztos, hogy jövőre jön a Nintendo alapján a Commodore 64 Mini, ez viszont érdekel.

2017. október 4., szerda

Szamuráj a konyhában

A Japán Alapítvány ingyen filmnézést szervezett a Toldy Moziban ma 19 órakor. A Szamuráj a konyhában című filmet lehetett megnézni. Facebookon hirdették, nem is volt kérdés, hogy elmenjek-e, érdekelt a film. Másrészt meg egyik célom az volt a pesti felköltözéssel, hogy többet járjak programokra, rendezvényekre. Békéscsabán nagyon kevés olyan program van, ami igazán érdekel. Ellenben amikor Facebookon figyeltem, hogy a Japán Alapítvány milyen programokat szervez, mindig sajnálkoztam magamban, hogy nem tudok elmenni, pedig érdekelne a dolog. Erre most adott a lehetőség, és éltem is vele.

Érdekesség, hogy japán órán voltam, az utolsó 20 percről elkéredzkedtem, hogy elérjem a filmet. Nagyon rendes volt Noriko-sensei, elengedett, említette is, hogy ismeri a filmet, amit megnézek, és nagyon jónak tartja. És ahogy megemlítettem neki, mondta, hogy elvihette volna a társaságot a vetítésre, mert megérte volna megnézni. Mondtam is neki, hogy nagyon szívesen elmennék több japános rendezvényre, és jó dolog akár a társaságot is elvinni. Most kezdtem el japán órára járni, így végre hivatalosan is tanulom a nyelvet. Hihetetlenül élvezem, nagyon jók a tanárok, és érdekesség, hogy pont az a két tanár tartja az órákat felváltva, akik a Dekiru nyelvkönyvet írták. Mind a ketten szimpatikusak.

Szerencsére gyalog is el lehetett jutni a Toldy Moziba, ott volt a közelben. Kicsit korán érkeztem meg, meg is voltam szeppenve, mert ahhoz képest, hogy relatíve kicsi a mozi épülete (a plázás multiplexes mozikhoz képest mindenképp), szinte tömve volt az épület. Más film is ment a kisteremben, a japán film a nagyteremben ment, és rengetegen voltak. A film japán hanggal és angol felirattal ment, valamint kaptak néhányan fejhallgatót, ők magyar hangalámondással nézték a filmet.

És hogy milyen a film? Nagyon jó volt, hihetetlenül tetszett, ugyanakkor éreztem azt a fajta kettősséget, amit már több japán doramánál tapasztaltam. Az elején nem fogott meg annyira a dolog. Értettem és tudtam, hogy miről szól, volt néhány vicces jelenet, de olyan érzésem volt, mintha a színészek csak játszanák a szerepüket, de nem élnék bele magukat. Japán doramák, sorozatok esetében többször is találkoztam már ilyennel. Néhány éve ment a magyar köztévében az Atsu Hercegnő sorozat, pont ugyanezt éreztem ott is az elején. Érzékeltették, hogy a kislány személyében nem akármilyen gyerek jön a világra, de nem jött át a színészek játéka által a jelentősége, emiatt nem hittem el, hogy tényleg nagyon fontos számukra a lány (később persze nő) jelenléte. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben, egyre inkább valóban érezhető volt, hogy miről van szó valójában. Ugyanezt éreztem a filmben. A történet lényegében annyi, hogy a főszereplő szamuráj, Funaki Yasunobu családja generációk óta a Kaga tartomány urának szakácsai, viszont a fiatal férfit egyáltalán nem érdekli a konyhaművészet. Ő valóban kardot akar ragadni, és szamuráj módjára harcolni. Ellenben a család jó hírneve forog kockán ha a családi hagyomány megszakad. Egy fesztivál keretében, amikor az ételt tálalják fel, hihetetlenül jóízűen eszik, és próbálják kitalálni, hogy pontosan mi is az, amit esznek. Senki nem találja ki, amíg nem szólal fel egy fiatal lány, Haru, hogy mi is ez az étel. Pontosan az van benne, amit felsorolt. Mindenki meglepődik, később a Funaki fiú apja könyörög a lánynak, hogy menjek a fiához feleségül, és tanítsa ki a szakácskodás rejtelmeire, mert a család jó hírneve csak így maradhat meg. Ha nagyon nehezen is, de beleegyezik (Haru ugyanis meglehetősen temperamentumos természet), így összeházasodnak, és Yasunobu is szépen kitanulja a szakács mesterség rejtelmeit. A kezdeti ügyetlenkedései és rosszul sikerült ételei után a végére egészen jó szakács válik belőle.

Most, hogy visszagondolok, talán addig érzékeltem, hogy a színészek nem élik bele magukat a szerepükbe, amíg a főszereplő házaspár össze nem csiszolódik, és a végére tényleg egymásba szeretnek. Ugyanis nyíltan kimondja mind a kettő, hogy nem akarja ezt a házasságot, de a lány az alázatának köszönhetően hamarabb beadja a derekát, ami pedig a temperamentumot illeti, a fiút sem kell félteni. Ő sokáig nem hajlandó érzelmileg kötélnek állni, és lehet is érzékelni, hogy neki ez az egész szakács-dolog, csak egy nyűg. Aztán fokozatosan ő is kötélnek áll, kitanulja a mesterséget, és onnastól, ahogy érzelmileg összekovácsolódnak, akkortól kezdtem el érezni, hogy a film jelentőségteljessé válik mondanivaló tekintetében. A végére pedig fantasztikus lett, és így összességében azt gondolom, hogy egy nagyon jó film lett, érdemes volt megnézni.

Érdekesség számomra, hogy a film után találkoztam Mai-jal, hát ő is eljött megnézni a filmet. Pár szót váltottunk, aztán mentünk is haza. Az Arany János utcánál szálltam fel a metróra, ez vitt el egyenesen a Határ útig. Már este volt, és már kezdtek 10 percenként járni a metrók. Annak ellenére, hogy egyedül voltam, nagyon jól éreztem magam, majd részletesen is megnézem a Japán Alapítvány későbbi programjait, és ha valami érdekel, biztos elmegyek oda is.