Ismét egy albumról szeretnék írni, méghozzá egy magyar nyelvűről. Ez pedig az LGT utolsó stúdióalbuma lenne, mely A fiúk a kocsmába mentek címet kapta. Sajnos biztosra vehető, hogy nem lesz több LGT album, mivel Somló Tamás tavalyi halálával Presser Gábor bejelentette, hogy az együttes nem fog többé fellépni, ennek fényében pedig erősen gyanítható, hogy új zenei kiadványok sem várhatók.
Amit kifejezetten sajnálok, mert nekem az LGT két "újkori" albuma (1997-es és 2002-es) is kifejezetten tetszik. Hallható, hogy teljesen más, mint a '70-es, 80-as években, fénykorukban, de azt gondolom, hogy az utolsó két album is nagyon jónak mondható, ha úgy vesszük, hogy a zene minőségi, az előadásmód és a szövegre lehet legfeljebb azt mondani, hogy "öreges". Illetik is ezzel a jelzővel ezt az albumot is, de azt gondolom, hogy ez így van rendjén, hiszen ekkor már szinte mindenki az 50-es éveiben járt, és ha előálltak volna egy fiatalos szövegű és előadásmódú lemezzel, az nemcsak azért lenne rossz, mert rájuk lehetne mondani, hogy nem tudják elfogadni az öregedést (ahogy mondják ezt néhány más előadóra), hanem az elmúlt néhány évtized élettapasztalatai is mint olyan, semmibe vesznének, ha tapasztalatlan tinédzserek szintjét ütő szövegekkel állnának elő. Meg hát szerencsére az LGT van olyan nagy név a magyar könnyűzenei iparban, hogy ne menedzserek és producerek írják elő, hogy milyen legyen az album, hanem teljesen mértékig ők írják a zenéjüket, úgy, ahogy szeretnék. Ennek eredménye lett többek között 2002-ben A fiúk a kocsmába mentek című album, amin lehet hallani a sokat látott és tapasztalt emberek gondolatait az életről, akiknek ugyan vannak problémáik, de azért a szórakozásuk is megvan. Óriási hiba ezt az albumot a régiekhez viszonyítani, a fentiek okán soha nem lehet olyan, mint a régi nagy klasszikusok, és nagyon jó, hogy hallhatóan az LGT tagjai sem ragaszkodtak ahhoz, hogy megpróbálják a régi időket visszahozni. Önmagában kell nézni ezt a lemezt, és hogy önmagához képest mit nyújt. Lássuk is.
- A mi kocsmánk: Kezdjük is rögtön a szórakozással, egy igazán vidám hangulatú, bevezető jellegű dallal indulunk, ez ugyanis csak 2 perc hosszú. A zene is kellemes, nincs benne semmi komolyság, az előadásmód is az oldott, jó hangulatot árasztja. Minden bizonnyal élmény lehet velük közösen kocsmázni. 7/10
- De jó lenne észnél lenni: Ez kicsit ilyen társadalomkritika, de mindenképp egy vidám dal, már-már ironikusnak hat. A szöveg lényegében különböző furcsa, sajátságos, vicces élethelyzetet sorol fel, és hogy akkor milyen jó lenne észnél lenni. Ez a dal rendkívül hosszú, 8 perces, a második felében "csak" zene hallható, de az annyira tartalmas, hogy fel sem tűnik, hogy ennyire hosszú a dal. Minden egyes másodpercét élmény hallgatni, egy unalmas, időt kitöltő zenei motívum sincs a dalban. A végefele pedig a zenei rész az "És jött a doktor" című dalból hihetetlenül ötletes volt. Úgy tűnik nem sikerült észnél maradni. 9/10
- Visszamenni nem tudok: Egy olyan fáradt dal, amit nagyon jóra sikeredett. Ez a párosítás pedig nagyon ritka, mert általában a lassú, melankolikus dalokhoz "beletörődős" szöveget írnak. Ez is olyan, mégis hihetetlenül hangulatos lett. Elsősorban az ilyen dalok teszik úgymond öregessé ezt az albumot, nem ez lesz az utolsó, és ami érdekes, hogy nem ez lesz az utolsó nagyon jó öreges dal. 10/10
- Megjött Moszkvából a csomag: Ez egy hihetetlenül érdekes dal, sztorizós szöveggel. Méghozzá nem egy vidám dolog az, amit az a bizonyos csomag rejt, egy kalóz LGT CD-t az orosz fővárosból. Vagy nevezzük bootlegnek, a lényeg, hogy nem hivatalos kiadás. Ez nyilván nagyon felháborítja az együttest, próbálnak érvényt szerezni a szerzői jogoknak, de ez nem sikerül. A dalt főleg azért érdekes hallgatni, mert aki egy kicsit is jobban ismeri Presser Gábort, az tudhatja róla, hogy rettenetesen kényes a szerzői jogokra és a jogdíjakra. És ha ennek nem sikerül érvényt szerezni, akkor sejthető, milyen hangulatban hagyja el az irodát, ahol ezzel foglalkoznak. 7/10
- Nem olyan könnyű: Egy másik szomorkás, öreges, melankolikus dal, amit a hangulata ellenére nagyon jó érzés hallgatni. Ez inkább lélekben megöregedett ember dala, aki már túl sok mindent élt meg, őt már meggyűrte az élet, neki már semmi nem könnyű. A zene tompa, halk és távoli mivolta is ezt sugallja, nem beszélve a fáradt fütyülésről a versék között. Ennek ellenére szeretem ezt a dalt. 9/10
- Nem felejtem el sosem: Nosztalgikus dal, a jó emlékek vidámmá teszik. Amúgy érdekesnek tartom, hogy az ilyen visszarévedő, vagy fáradt dalokhoz mind csendes, halk zenét írtak, és valahogy meg tudták fogni az egésznek a pozitív oldalát. Talán mégsem olyan rossz dolog az öregség, megvan annak is a maga jó oldala. Ez a dal is ezt sugallja, a dal végén levő zene pedig különösen jóra sikeredett. 10/10
- Mikor leszek a tiéd: Na erre gondoltam az elején, amikor írtam, hogy miért lett volna rossz, ha fiatalos hangvételű szövegeket írnának 50 éves létükre az együttes tagjai. Ez ilyen, és egyértelműen az album mélypontja. A zene ugyan rendkívül jó, de elképzeltem, hogy valaki az 50-es éveiben kérdezi meg a párjától, hogy mikor leszek a tiéd, és ezt én problémásnak érzem. A zene viszont nagyon jó pont. 5/10
- Én úgy emlékszem: Ez is egy visszarévedős dal, de ami érdekessé teszi, hogy maga a zene is retrós hangulatú, erősen visszahozza a nyugodt '60-as, '70-es évek zenéjének hangulatvilágát. Régi időkre emlékeznek vissza, Gershwin, Beatles, cenzor az előző rendszerből, mi kell még? Nekem személy szerint a régies zene miatt nem igazán tetszik, de meghallgatom, ha odaér a CD. 6/10
- Miért fáj úgy: Hasonlóan az ötös dalhoz ez is kicsit "megviselt" dal, de annyiból jobb, hogy a zene sokkal erősebb, és a szöveg sem annyira reményvesztett. De mégis fáj, mert az élet terheitől igenis megrokkan az ember, és ennek fényében kell helyt állnia, ami nem könnyű. A zene is ugyan szomorkás, lehet érezni rajta az élet terheit, de mégis valahol azt érezni (a szövegben is), hogy van benne erő, ettől ennyire jó ez a dal. 10/10
- Mindent megtennék: Somló Tamás szerelmes dalokban mindig is nagyon alakított a maga stílusában, és bár ez is öregesre (nincs ennek szinonimája?), komolyra sikeredett, mégis hihetetlenül szerethető dal. Kellemes, lassú zene, a szövegben is kimondja, hogy már nem lesz többé fiatal, nincsenek nagyra törő álmai, de ha mellette marad, sok szeretetet tud adni neki. Ennél több pedig nem is kell a szerelemhez. 8/10
- Magyarország: Egy nagyon sajátságos dal szerény országunkról. Így még soha senki nem fejezte ki a hazaszeretetét. Szerethetően énekelnek az ország helyzetéről, valamint érzéseiről Magyarország felé. A zene valamivel lágyabb, nem annyira jelentőségteljes, ezt a dalt egyértelműen a szöveg viszi el. És ebben a formában, ahogy énekelnek hazánkról, tényleg lehet szeretni ezt az országot. 8/10
Így összegezve azt mondanám, hogy aki nem a régi albumok hangulatát keresi, hanem ráérez, hogy pontosan mit is akar elmondani ez az album, és megtetszik a zene, az rájöhet arra, hogy mennyire erős albummal zárta az LGT a zenei repertoárját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése