2012. június 16., szombat

Animebörze

Volt ma Anime Börze. Újpesten rendezték meg, nem is tudom, hogy miféle társaság, a honlapjukon felületesen szétnézve, nem találtam erről információt. A Bagszipoke is jelen volt, én a 3DS Hungary-t képviseltem. Kimentünk egy páran a saját 3DS-ünkkel, és ki lehetett próbálni a 3DS játékokat. Összességében kellemes rendezvény volt, elvoltam, bár ha több program lett volna, az jót tett volna a rendezvénynek annak ellenére is, hogy a vásárra volt kihegyezve az egész. Nem is hivatalos eladók voltak, hanem rajongók rakhatták ki eladó  relikviáikat. Saját készítésű művektől kezdve a drága figurákig szinte minden volt.

Én reggel már 7-kor felébredtem, mert el akartam menni a Penny-be sajttal töltött pulykamellért, az most ott akciós, és nem utolsó sorban a legfinomabb. Sokfélét próbáltam ki, de magasan a Penny-ben kapható Fagylakoma sajttal töltött pulykamellett ajánlom a legjobban. Eredetileg Kispestre akartam elmenni érte az Ady Endre utcára, de mivel tegnap este sejtettem, hogy nem lesz annyi időm, hogy elmenjek odáig, ezért kinéztem, hogy Angyalföldön van-e Penny, és ha igen, hol. A Jász u.- Tahi u. sarkán van egy, a Béke utcáról kell ráfordulni. Másrészt azért is mentem érte, mert otthonról akartam kaját vinni, úgy olcsóbban jövök ki.

Gyorsan megcsináltam magamnak mindent, olyan fél 10 fele indultam el. Újpest-Központnál volt, közel a metrómegállóhoz, így nekem csak 2 megálló volt. A Károlyi István 12 évfolyamos gimnáziumban rendezték meg. Kicsit nehezen találtam meg, mert a másik irányba indultam el, de meglett. Kellemes hely, a 3DS Hungary asztalát kicsit nehezen találtam meg, mert az iskola egyik végében volt. Kicsit eldugottnak éreztem a helyet, féltem is, hogy emiatt nem lesz sikerünk, de azért a végére összejött, és elég sokan jöttek érdeklődni. Egyvalami nagyon megtetszett a környéken:

Mindig is szerettem nézni az olimpiai játékokat, és nagy érdeklődéssel néztem a képeket.

Amikor helyet foglaltam, akkor esett le, hogy egy jónéhány dolgot otthon hagytam, például a 3DS játékaimat, csak az az egy volt nálam, ami a 3DS-emben volt, a Nintendogs + Cats. Meg ahogy láttam, hogy a többiek is hoztak dobozokat, eszembe jutott, hogy én is elhozhattam volna. Úgy elvoltam, de valahogy ezek híján nem éreztem teljesnek a jelenlétemet. Eljött Ninty is, elhozta az Inazuma Eleven 2 játékot, mert írtam MSN-en, hogy érdekel az a játék, és megmutatta nekem. Meg kell, hogy mondjam, tényleg nagyon tetszett. Most nyilván 15-20 percre nem tudtam sokat játszani vele, de már az első percektől megragadott a hangulata. Nekem az a játék kell. Képek alapján a karakterek által figyeltem fel rá, olyan szerethető számomra. És a játék is nagyon tetszett, nagyon feelinges a focit és az RPG-t elegyíteni, nagyon jót hoztak ki belőle, a focimeccs is jó volt, bár azért kell idő, hogy megérezzük a játék ízét, de nekem már ennyiből is bejött.

Megnéztem a listát, és rá volt írva a Mario Tennis Open is. Hát én olyat nem láttam. Megkérdeztem bagszit, és akkor adta át az én példányomat! ^_^ A képet inkább nem rakom ki, mert eléggé hülyére sikeredett a kép róla, ahogy most gépen megnéztem. -_- Miért nem figyeltem arra, hogy ne az asztal szélén fényképezzem le, mert látszik a lábam is... Kipróbáltam a játékot, de először nem tudtam oldottan játszani vele, mert hiányoltam a dobozokat, úgyhogy 11.45 fele úgy döntöttem, hogy csak visszamegyek értük, ha már ilyen közel van. A 204-es busz elvitt Újpest-Városkapuig, onnan egy megálló, és siettem haza. Gyorsan összekaptam, amit kell. Kérték, hogy vigyem az AR kártyáimat, meg jött zsida, ő otthonhagyta a DS Lite-ját, azt is megkérte, hogy hozzam el neki. Gyors összepakoltam, és futottam a metróhoz, amikor félúton eszembe jut, hogy otthon hagytam a 3DS játékaimat. -_-' Csak a lényeget hagytam otthon, ha úgy vesszük. Visszafutottam értünk, gyors felkaptam, azt irány vissza a metróhoz. Innen már viszonylag gyorsan visszaértem, bár a teljes út így is olyan 45 perc volt oda-vissza. Szétpakoltam, így "díszítettem" ki az asztalt, ahol én voltam:

Csak mivel én kiestem a látókörből, ezért kevesen jöttek hozzám, a másik meg az, hogy szokatlanul kevés embert érdekelt a nagy Mariós doboz, azt hittem, hogy jóval nagyobb lesz iránta az érdeklődés. Igazából lényegtelen is, mert jól eljátszogattam a Mario Tennis Opennel. Amit eddig láttam belőle, abból nekem nagyon bejön. Remélem, hogy hosszú távon is szórakoztatni fog. Kezdenek visszatérni a Mario sportjátékok régi hangulatai, a Nintendo 64-es Mario sportok voltak nagyon jók, aztán a GameCube-ra nagyon ellaposodtak, de Wii-re már kezdtek visszatérni, és ez a 3DS-es Mario Tennis nagyon jól néz ki. Nagyon sok lehetőség van benne, bár 1-2 dolgot hiányolok belőle, például erőből lövés. Nem tudom, hogy szóljak a 3DS Hungary-nek, de lefoglalom a Mario Tennis Open tesztet! Mondjuk így is úgy is megírom ide a blogba, de egyáltalán nem bánnám ha oda is kikerülne. ^^ Aztán ellézegtem a helyszínen, 13 órától bagszi kicsit átrendezte a terepet, mert szervezett Pokémon TCG versenyt. A Bagszipoke is aktívan jelen volt a rendezvényen, nemcsak a TCG versennyel, hanem nagyon sokmindent árusítottak. Csinálnak Nintendós kitűzőket is, vettem is egy WarioWare-eset. Nagyon menőn néznek ki, én is tudtam, hogy házilag is lehet ilyen jó minőségű kitűzőket csinálni. Még ott eljátszogattunk a Mario Karttal multiban, elment az idő, de 16 órakor már vágytam haza.

Az egyik lánynál volt az a bizonyos Manga könyv, ami eredetileg 5490 Ft, de ő délelőtt 890 forintért árulta. Már ezen az áron is gondolkodtam rajta, de milyen jól tettem, hogy vártam vele, ugyanis a nap végére már 300 forintért adta. Azért már gondolkodás nélkül megvettem. Mindig is nagyon érdekelt a könyv, már csak animés gyűjtemény miatt is bőven megért nekem 300 forintot. De ott mondták bagsziék, hogy milyen gagyi kiadvány, semmi lényeges infó nincs benne. Határozottan jól esett a lelkesedésük. -_-' Igazából, ahogy végigfutottam, nekem az ütötte meg a szememet, hogy bizonyos képek iszonyúan pixelesek benne. Inkább kerestek volna más képeket abban a témában. De el fogom olvasni a könyvet, és majd utána mondok véleményt róla. Olyan fél 5 körül mentem haza, kipakoltam a cuccaimat, és eljöttem egészen a Határ útig, most itt vagyok az Europark-ban, innen írok. Egyébként a Gyöngyösi utcától a Határ útig pont le lehet játszani egy tournamenetet Mario Tennis Open-ben. ^^ Nagyon menő játék, ajánlom mindenkinek. Holnap Pokémon találkozó, biztos az is menő lesz.

Nincsenek megjegyzések: