2010. április 10., szombat

Mario Kart özön

Délelőtt megyünk egy páran Mario Kart Wii online-ra. Egy pár játék erejéig minden rendben megy, de utána hirtelen megfogyatkozunk, aztán már csak mi maradunk, később bejön valaki, akinek 12345 pontja volt. Na mondom szép versenynek nézünk elébe. -_-' De ilyet még életemben nem láttam. Köztudott, hogy a maximális pontszám 9999 Mario Kart Wii online-ban, de hogy ezt hogy hackelte össze, nem tudom. De az érdekessége ott van, ahogy elkedtük a versenyt a Koopa Cape pályán, ő azonnal eltűnt, és utolsó lett. És érdekes, hogy 2346 pontot voltak le tőle, így 9999 pontja lett. Aztán jött valaki más (meg merem kockáztatni, hogy ugyanaz volt.) akinek szintén 9999 pontja volt. Hát hogy az mit össze nem szerencsétlenkedett, az látni kellett volna. A GBA-s Bowser Castle pályán vagyunk, és én csak nézem a térképet, mint egy megakadt lemeznél a tű, ugrál visszafele... Aztán nagynehezen sikerült kiviteleznie a hackjét, előrerepült egy kört. És látszik, hogy megint meg akarja csinálni, megint akadozik. Nem ment neki. Aztán az utolsó körnél már láttam, hogy halmozta a tárgyakat, óriás gomba, csillag, kék teki, minden, ami szóba jöhet, és így is utolsó lett. Hihetetlen. Ilyen felkészületlen csalást még nem láttam.

Most este meg Super Mario Kartoztam. Hát, hogy milyen nehéz, az se semmi. Én azt látom, hogy a játék nehézségét nem a kezdetlegessége adja, hanem 1: A pálya rövidsége. Ez azért rossz, mert ha hátrányba kerülsz, baromi nehezen hozod vissza. Csillagot, és villámot nagyon ritkán kapunk. 2: Szűkek a pályák. És csúsznak is a kocsik. Ez azzal jár, hogy nagyon sokat ütközünk a pálya szélének, mely ugye egyenrangú a sebesség csökkenésével. És ez most, hogy megvan Virtual Console-on, bosszant, mert annyi blokkot foglal el, mint egy NES játék. Mert akkor lehetett volna már akkor is bővíteni, ezáltal jobbá tenni a játékot. Mert nem a Mode 7 trükk felavatásával van a gond (aki nem tudná, a Super Nintendo volt az egyetlen konzol, mely rendelkezett a Mode 7 képességével, melynek az a lényege, hogy 2D-s közegben 3D-s hatást kelt.), hanem, még így is milyen kevés memóriát tesz ki. Ezzel gyakorlatilag lebuktatta magát a Nintendo, mert így kiderült, hogy a Mode 7 trükk, szinte semmi memóriát nem igényel. Sőt, ezáltal csökkenthetik a memória méretét, mert a Mode 7 amúgyis elkápráztatja az embereket. És tényleg... Azért, ha valaki nagyon megnézi a játékot, azt látja, hogy azért Super Nintendón voltak ennél sokkal szebb játékok is. Na sebaj, most nem akarok panaszkodni (bár ezt tettem), csak bosszant, hogy 150cc-nél nem tudok végigmenni a Mushroom Cupon kívül egy kupán sem. De természetesen nem adom fel.

Nincsenek megjegyzések: