2015. december 31., csütörtök

Egy korszak lezárása

Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.

De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.

Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:

Suara: Nue Dori

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.

És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.

Top 10 előadók 2015

  1. JAM Project (2.498)
  2. Okui Masami (1.785)
  3. Matsumoto Rica (1.422)
  4. Hayashibara Megumi (1.177)
  5. Suara (924)
  6. Yonekura Chihiro (792)
  7. Endoh Masaaki (557)
  8. Zorán (506)
  9. Kitadani Hiroshi (456)
  10. Ichiro Mizuki (311)

Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:

Top 10 albumok 2015

  1. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (414)
  2. Hayashibara Megumi: Time Capsule (405)
  3. Okui Masami: Symbolic Bride (373)
  4. JAM Project BEST COLLECTION XI X less force (345)
  5. Suara: Koe (345)
  6. Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Songs Best (282)
  7. Kitadani Hiroshi: SCORE (207)
  8. Mizuki Ichiro: THE HERO!! ~Mr. Anison~ (126)
  9. Kushida Akira: 40 Shuunenkinen BEST ~TV size Shuu + Mishuuroku Shinkyoku (126)
  10. Matsumoto Rica: RICA the BEST (118)

Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?

Top 10 kislemezek 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (200)
  2. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (179)
  3. Matsumoto Rica: OK! (171)
  4. Matsumoto Rica: Challenger!! (161)
  5. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (153)
  6. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (140)
  7. Matsumoto Rica: Spurt! (122)
  8. Suara: Fuantei na Kamisama (121)
  9. JAM Project: B.B. (115)
  10. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (110)

Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?

Top 100 dalok 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
  2. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
  3. Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
  4. Matsumoto Rica: Spurt! (105)
  5. Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
  6. Matsumoto Rica: OK! (95)
  7. JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
  8. Suara: I'm a beast (92)
  9. Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
  10. Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
  11. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
  12. JAM Project: B.B. (78)
  13. JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
  14. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
  15. Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
  16. Hayashibara Megumi: Stay (69)
  17. Suara: Nue Dori (69)
  18. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
  19. Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
  20. Matsumoto Rica: Rival! (65)
  21. Matsumoto Rica: TYPE:WILD
  22. JAM Project: Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~
  23. Matsumoto Rica: High Touch!
  24. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (Instrumental)
  25. Matsumoto Rica: Challenger (Original Karaoke)
  26. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  27. JAM Project: PLATONIC
  28. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  29. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~
  30. Endoh Masaaki: DESTINY
  31. Okui Masami: M2000 ~PROLOGUE~
  32. Kitadani Hiroshi: Justice of darkness ~Youkai Ningen Bem no Theme~
  33. Rúzsa Magdi: Ég és Föld
  34. Okui Masami: Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~
  35. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  36. JAM Project: Raiba ~Tusk of thunder~
  37. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ (off vocal)
  38. Suara: Koe wo Kikasete
  39. JAM Project: Over the Top!
  40. Endoh Masaaki: BELIEVE IN NEXUS
  41. angela: Exist
  42. Mizuki Ichiro: Devilman no Uta (21st Century Ver.)
  43. Matsumoto Rica: Aa, Mujou ~Genroku Chaya Oharu~
  44. Matsumoto Rica: Spurt! (Original Karaoke)
  45. Suara: Kachoufuugetsu
  46. JAM Project: Over the Top! (Off Vocal Version)
  47. The Bucketheads: The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind)
  48. JAM Project: RISING FORCE
  49. Endoh Masaaki: Oh, Senhora! ~Koi no Album Bura Kyuuden~
  50. JAM Project: Breakthrough
  51. Suara: Blue Bird
  52. Suara: Kimi no Maede wa Shounen no Mama
  53. Prognózis: Tele van a város szerelemmel
  54. Okui Masami: CHAOS LOVE
  55. Carpe Diem: Carpe Diem
  56. Yonekura Chihiro: Seize the Days
  57. JAM Project: TORNADO
  58. Suara: Future World
  59. Alex Gaudino: Destination Calabria
  60. Yonekura Chihiro: Lion no Tsubasa
  61. Kitadani Hiroshi: Endless Dream
  62. Sakuraba Motoi: Tiny's Theme
  63. Matsumoto Rica: Oyasumi Boku no Pikachu
  64. Endoh Masaaki: LIVE in Baghdad
  65. Technotronic: Get Up! (Before The Night Is Over)
  66. Kageyama Hironobu: Super Survivor
  67. Kitadani Hiroshi: Ex Dreamer
  68. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
  69. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  70. Kushida Akira: Hoero Jiban!
  71. JAM Project: Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~
  72. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni-
  73. Hayashibara Megumi: Clover Innocence
  74. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  75. JAM Project: Shoot the Monster!
  76. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ (off vocal)
  77. JAM Project: Shoot the Monster! (off vocal)
  78. Okui Masami: Mata Ashita
  79. Okui Masami: Dogma
  80. Okui Masami: FISSION
  81. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  82. Suara: Fuantei na Kamisama
  83. JAM Project: my memory, your memory
  84. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~ (off vocal)
  85. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni- (off vocal)
  86. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  87. Hayashibara Megumi: raks-ati ~Kimi wo Mamoru~
  88. Matsumoto Rica: Minna ga Iru Kara
  89. Okui Masami: Sora no Uta
  90. Okui Masami: Aoi Namida
  91. Neon Jungle: Welcome to the Jungle
  92. JAM Project: WANDERERS
  93. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  94. Kato Emiri: Ichigo Jam
  95. KAORI: Watashi, Makenai ~Haruka no Theme~
  96. Okui Masami: labyrinth
  97. Okui Masami: REINACARNATION
  98. Okui Masami: Energy
  99. r.o.r/s: escape (Instrumental)
  100. JAM Project: Gasshin! God Gravion

A japán zene 2015-ös éve

Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.

Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:

Február:

  • Február 11: angela - Exist
  • Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
  • Február 11: JAM Project - B.B.
  • Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-

Március:

  • Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia

Április:

  • Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round

Május

  • Május 20: angela - ONE WAY

Június:

  • Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
  • Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
  • Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force

Július:

  • Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~

Szeptember:

  • Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!

Október:

  • Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
  • Október 14: Suara - Koe
  • Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
  • Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  • Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
  • Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II

November:

  • November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
  • November 18: Matsumoto Rica - Soup

December:

  • December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.

Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.

És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.

Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.

2015. december 26., szombat

Rend a Wii U-ban

No, kipucoltam a fölösleget Wii U-n. Valahol legbelül mindig is foglalkoztatott, hogy nem a Wii Fit Plus-ból áthozott adatokkal edzek, pedig tudtam, hogy minden lehetőséget kipróbáltam. Végül a mai napon jutott eszembe egy eshetőség, amit még nem használtam ki, és lehet, hogy abban van a megoldás kulcsa. Amolyan kiskapu, de gondoltam, hogy ennek ára lesz, de ez sokkal kisebb annál, minthogy végre átjöhetnek a profilomba a Wii Fit Plus adatok. A gondolattal szelet vetettem, a végére pedig vihart arattam.

Ugyanis sikerrel jártam. Eszembe jutott, hogy a System Settings-en belül van Data Management, és azon jó eséllyel külön elérhetők az egyes játékok mentései, ahogy ez Wii-n is lehetséges volt. Így is van. Először azt csináltam, hogy a másik profilom Wii Fit U-s mentését töröltem, majd láttam, hogy van olyan, hogy "Shared Save data". Ezzel most találkozok először. Arra tippeltem, hogy ezt is törölni kell, mert ebben is lehetnek arra adatok, hogy egyszer már volt transfer. Törlés után visszamentem a játékba, és abból, hogy hosszabb ideig töltött be, jót sejtettem. És igen! Átment az új profilomba a Wii Fit Plus-os adatok. Gondoltam eleinte... Mert ezt írta, de semmivel nincs több adat, csak az eddigiek. Mindenhol tüzetesen szétnéztem a Wii Fit U-ban, nem találtam benne például a régi súlymérési eredményeket, ráadásul azzal, hogy töröltem a megosztott mentéseket, a rekordok a törlődtek, és a régi rekordok sincsenek meg. A rekordok ugyanis megoszlanak, és mindenkinek, akinek van Wii Fit U profilja, és játszik, azok rekordjait összegzi a gép, tehát megoszlik. Persze privát rekordot is számon tart a rendszer.

Visszamentem a Wii U-ban a Data Management-re, és töröltem minden régi profilomhoz tartozó játékmentést. Ekkor találtam azt ki, hogy azt a profilt egy az egyben törlöm a Wii U-ról. Először úgy töröltem, hogy a Nintendo Network ID-t meghagytam, mert bár volt erre lehetőség, de minden eShop mentés vele együtt ugrik. Azt gondoltam, hogy ha csak a profilt törlöm a Wii U-ról, akkor az általa letöltött játékok játszhatók lesznek. Törlés után megkönnyebbülten láttam, hogy a játékok ikonjai ott maradtak. De nem mindegyiket tudtam megnyitni, írta is, hogy a profil, melyen a játékot letöltötték, törölve lett, így nem lehet megnyitni a játékot. Rámentem az eShop-ra, itt a profilomban a letöltött játékok listájánál valóban nincs mindegyik játék, melyek rajta vannak a Wii U-n. Le kell tölteni őket még egyszer, de több tekintetben is szerencsés voltam:

  1. A régi profilomban csak négy játékot töltöttem le.
  2. A Wii adatai ugyanúgy megmaradtak (pedig annak adatait a régi profilomban hoztam át), tehát a Virtual Console játékokat ugyanúgy le tudtam csökkentett áron tölteni.
  3. Az egyetlen nem VC játék, a DuckTales Remastered pont akciós áron volt.

Letöltöttem a négy játékot, így most már a Wii U-n nem kísért a "régi énem", mely akkor volt ugye jelen, amikor elhagytam a régi Nintendo 3DS-emet. Illetve azt még megcsináltam, hogy visszahoztam a régi profilomat, de csak azért, hogy a Nintendo Network-ből is töröljem. Most már végképp nincs rá semmi szükségem, végre a Wii U tökéletesen működik nélküle is, és egyedül vagyok a Wii U-mban. És tényleg törölve lett. Megkaptam az E-mailt erről, valamint a Miiverse-ben (PC-n) sem tudtam belépni. Bár valószínűleg valahol az adatbázisukban jelen van, hogy volt egy profil ilyen felhasználóval, mert amikor megpróbáltam belépni, azt a hibaüzenetet kaptam, hogy törölték. Áldásom rá.

Az kellemes meglepetés volt, hogy a Wii mentések megmaradtak, egyedül ettől tartottam, de ezek szerint a Wii-ről áthozott mentések nem profil-, hanem konzolfüggők. Úgyhogy a Wii U végre olyan, mintha nem történt volna semmi. Egyedül annyi, hogy a Wii Fit U-n az addig hozott mentések törlődtek. Ugyanis mivel nem történt meg valójában a transfer (nem egyesítette a két profilt), ezért úgy döntöttem, hogy törlöm az eredeti profil (amit most használok) mentését is, meg ismét a megosztott adatokat. Így már valóban megtörtént a transfer. Most olyan, mintha most vettem volna Wii Fit U-t. Így kerültek át az új felhasználómba a régi Wii Fit adatok, és láttam, hogy 2012. augusztus 7-én értem el a 21,96-os BMI-t, mely 64,2 kg-ot takart akkoriban.

Ez a végső cél.

2015. december 24., csütörtök

Néhány régi Garfield képsor 13. rész – Karácsonyi képsorok

Boldog karácsonyt mindenkinek. Most pedig jöjjön néhány karácsonyi Garfield képsor, csak a legjobbakból.

Valóságos rejtély, hogy mi lehet Ubul ajándéka.

*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
*RÁZ, RÁZ, RÁZ*
- Hmmm
- Hmmm

Szegény Ubul, pedig csak kíváncsi volt.

- El az utamból Ubul! Ajándékokat próbálok csomagolni!

Csak Garfield-ra kell bízni a karácsonyfa vásárlást, és minden probléma meg van oldva.

- Hmm... Talán kicsit görbe.
- Jól van, Mr. Válogatós.
- Rendben van fiúk, válasszunk karácsonyfát.
- Vehetnénk élő fát.
- Ez eléggé nagy.
- Gondolod?
- Úgy tűnik, Ubul ezt szereti.
- Jon! Jon! Megtaláltam!
- Rengeteg ajándékot tehetnék ez alá!
- Valamiért nem vagyok meglepve.

Aki szelet vet, vihart arat. Ez karácsonykor is bölcs mondás.

- ÁÁÁÁÁÁÁ!

Karácsonyi ajándékok sokasága lepi el Garfield-ék házát.

- Boldog Karácsonyt, Garfield! Van számodra néhány nagyszerű ajándékom!
- Itt van egy rádió-vezérlésű egér...
- És egy kaparófa.
- Ubul, az a csont minden, amid van a világon?
- Ezek a drága ajándékok vannak rám hatással.

Garfield ilyenkor mindenkit szeret.

- Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt!
- Na gyere te is.

Ezen majdnem meghatódtam, annyira tetszett.

- Újra karácsony van, öreg barátom...
- Itt az idő, hogy átadjuk egymásnak az éves karácsonyi ajándékot...

Mint minden gyereklelkű embernél, Jon.

- Z
- Ébredj és ragyogj!
- A karácsony reggelek minden évben hamarabb jönnek.
- Melyiket nyissuk ki először Ubul?

Bizony, Garfield. Vedd fel akkor is, ha egyébként nem bírod elviselni!

- Garfield, a mami keményen dolgozott ezen a pulóveren, tehát vedd fel!
- Kizárt!
- Maradj nyugton!

Talán kicsit ünneprontó, de a karácsonyi utáni időszaknak is megvan a maga szépsége.

- Sóhaj.
- Ég veled, karácsony.
- Ég veled, karácsonyfa.
- Ég veled égők. Ég veled angyalhaj...
- Ég veled ajándékok. Ég veled csomagolópapírok...
- Ég veled fagyöngy...
- HELLOOOOOO MARADÉKOK!!!

Igen, érdemes már elkezdeni szervezni a szilveszeri bulit, és ebben Garfield is segít.

- Szia Barbara, Jon Arbuckle vagyok.
- Mi lENNe
- ..ha jönnél...
- vELem
- sZILveSZTErezni?
- Ne csipkedjél!!
- Ez vicces volt! Most hívj valaki mást.

És végül a mai napi. Garfield kitartóságának mindig megvan az eredménye, emellett mikuláséknál is elérkezett a XXI. század.

- Ma éjjel megvárom a mikulást.
- Ez az az év, amikor végre elkapom őt akció közben!
- Z

2015. december 23., szerda

És mi a helyzet a Wii-vel?

Ahogy írtam korábban, meglepett, hogy a Wii Fit-nél amikor átvisszük az adatainkat egyik játékból a másikba, akkor nem lényegében nem átvitel, hanem másolás történik. Arra voltam kíváncsi, hogy ugyanez-e a helyzet a Wii-nél. Elővettem a konzolt, összekötöttem, bekapcsoltam, és láttam, hogy azért ennyire nem vagyok szerencsés, valóban eltűnt, minden a Wii-ről. Olyan állapotban van, mintha most vettem volna újonnan. Néhány csatorna rajta van, amúgy semmilyen játékmentés nem maradt rajta, és gondolom, nem is lehet átmásolni oda.

Gyakorlatilag tökéletesen funkcióját vesztette a Wii. A GameCube-nál nem feltétlen volt így, már akinek van Game Boy Player-e (ami Game Boy Advance játékokat játszott le GameCube-on), mert az az egyedüli dolog, amit a Wii nem tudott helyettesíteni. Amúgy annak idején a GameCube is dísztárggyá minősült le. Most visszakapta a használati tárgy funkcióját, és a Wii lett dísztárgy. De tökéletesen az, mivel ha átvisszük az adatainkat Wii U-ra, akkor a Wii-ről tényleg letörlődik minden. Nemcsak a Virtual Console játékok, de a a Wii Shop Channel-ből is törlődik annak az adata, hogy egyszer azok le voltak töltve, minden átment Wii U-ra. Ha nem lennék ekkora gyűjtő, eladnám a Wii-met, mert nem tudom elképzelni, hogy bármikor is elővenném. Hacsak nem leszek annyira retro hangulatban, hogy újra élmény lesz Wii-n játszani Wii játékokkal. Addig el van téve.

2015. december 21., hétfő

JAM Project: Kessen the Final Round kislemez kritika

A JAM Project fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Valószínűleg a játékok témája is adja magát, de az azokra írt dalok sokkal erősebbek, érződik, hogy ebben érzi magát otthon az együttes. A Kessen the Final Round kislemez a tavaly megjelent Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ kislemez folytatásának is mondható, hiszen a két SRW játék együtt egy nagyobb történetet ölelnek fel. Az első játék dalai eléggé érdekesek, talán annak az openingje kivétel a fentebb említett dominancia terén. Inkább komolytalannal tűnt, ott az ending volt igazán erős. Idén ismét két érdekes SRW dallal van dolgunk. Nem ez az első eset, hogy a JAM Project olyan dalt ír, melyet szakaszokra lehet felosztani. Az egyes részeknek önmagukban semmi közük nincs egymáshoz lendületében, stílusában és hangulatában, de Kageyama Hironobu elkövette azt a bravúrt, hogy egységes dalt faragjon belőlük. Ismét egy ilyen dallal van dolgunk a címadó dal esetében, de hogy milyen lett? Lássuk:

  1. Kessen the Final Round: Tehát több szakaszra felosztható a dal, ami vélhetőleg azért van, mert a zenét közösen írták. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyik tag, mert egyáltalán nem tűnik közös munkának, ugyanis itt aztán végképp nem sok köze van egymáshoz az egyes részeknek. Öt részre osztható fel a dal, az elsőben lágy zene mellett Okui Masami énekel, de még hogy! Szinte látom magam előtt, ahogy istennőként a csodálatos énekével akarja békére bírni a harcoló feleket. Aztán jön a második rész, ami már sokkal erősebb. Nagyon szeretem, amikor a JAM Project együtt gregorján stílusban énekel, itt olyan érzetet ad, mintha a két harcoló fél a dühét adná ki magából. A tagok külön is énekelnek. A harmadik rész jelentősen különbözik az első kettőtől, és egyértelműen ez viszi a prímet. Csak erre a részre megadom a 10/10-es értékelést. Teljesen más zene, hihetetlen lendületes, más helyszínt is képzelek el erre a részre. Az ének stílusa is teljesen más. Titokzatos, mintha meglepetésszerűen akarnának lecsapni az ellenségre. Eszméletlen hangulatos lett. Viszont a nagyedik rész megint éles váltás, és botrányossá válik a dal! Lassú lett, nem mondanám, hogy semmitmondó, mert önmagában nem rossz, de ahhoz képest kiábrándító, hogy volt egy lendülete, és hirtelen megáll a dal. A vége pedig egy rövid lezárás, de igazából nem zárja le a dalt, nincs vége. Ezt a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy tűnik, hogy 6:23-ban határozták meg a hosszúságot. Az első három rész tart 3:48-ig, odáig nagyon jó, imádom, de a vége borzasztó lett. 7/10
  2. END OF HEAVEN: Most kivételesen nem Okui Masami írta az endinget, hanem Endoh Masaaki, így más is a hangulata. Alapvetően nem rossz, kellemes lezárása a játéknak, de másfajta érzelmek hallhatók a dalban. És ez nem rossz, sőt, egyedivé teszi ezt a kislemezt. Inkább azt mondom, hogy ez való egy Super Robot Wars féle játék ending dalának. Olyan érzete van, mintha egy nagy kaland (vagy harc) végén lennénk, és a győztes csapat közösen énekli ezt a dalt, megélve a győzelmüket, egyben megemlékezve a küzdelmes időkre. Endoh Masaaki igazán kitett magáért, nagyszerű munkát végzett. 8/10

Egy ideje akarok írni a JAM Project képekről, borítókról, és most, hogy egy olyan kislemez borítót látunk, ami érinti a problémakört, ezért itt írok róla. Ugyanis zavar engem, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen, ezzel jelezve, hogy ő a csapat vezetője, és ő viszi a hátán az együttest. Ez ennek a kislemeznek a borítóján hatványozottan megjelenik, hiszen itt nemhogy ő van középen, de csak ő néz ránk, a többiek meg oldalra. Ez olyan érzetet ad, mintha nemcsak hogy az együttes vezetője lenne, hanem ő a domináns tag, a többiek csak besegítenek neki. A többi képen legalább "érvényesülnek" a többiek. De úgy lenne az igazi, ha Okui Masami, mint egyedüli női tag lenne középen és a férfiak közrefogják, mintegy védelmezve őt. Meg hát csak úgy mutatna szépen, ha a nő van középen.

Új könyv

Tegnap értem a végére Csernus Imre legújabb könyvének. Nem változott a véleményem róla, továbbra is azt gondolom, hogy az eddigi legrosszabb könyve, de nem azért, mert minőségében, stílusában olvashatatlan, hanem mert ezzel csak egy célcsoportot szólított meg, méghozzá a tinédzser és fiatal felnőtt lányokat. Azt gondolom, hogy ez a könyv nekik nagyon jó, meg annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Még egy kritikám lenne a könyv kapcsán (azok mellett, amit korábban írtam), hogy több hasonlatot is megírt a könyvébe, de a baj az, hogy ezek már voltak a korábbi könyveiben. Azt gondolom, hogy az lett volna az igazi, ha az adott szituációra más hasonlatot vagy történetet mesél el, mert egyrészt az újdonság erejével hat azoknak, akik már olvasták valamelyik korábbi könyvét, másrészt meg akinek ez az első könyve, és kedvet kap a korábbi könyveinek olvasására, az ott fog mást olvasni. Más történet vagy más aspektusból hozott hasonlat által jobban megmarad a fejben a mondanivaló. Ennyi lenne a gondolatom. De még azt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez mennyire rossz könyv, és senki ne vegye meg, csak elmarad a tőle megszokott 10/10 pontos minőségtől. Ha mindenkinek ilyen lenne a legrosszabb könyve, akkor csak fantasztikus könyveket lehetne kapni a könyvesboltokban. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása is: A Férfi - pasiknak vagy valami hasonló címmel. Azt akár elő is rendelném. A könyvei közül ugyanis a férfi áll nálam az 1. helyen. A második a kiút a harmadik pedig a fájdalom arcai.

És most új könyvet olvasok, szintén önismereti jellegű, csak spirituális megközelítésből: Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. A korábbi könyveiben, főleg az Ébresztő 1-2-ben sokat írt a kineziológiáról, Hellinger-terpáiáról tanácsként. Akkor én is utánaolvasgattam több helyen, és határozottan tetszik a módszer, mert azt gondolom, hogy a probléma legbelső gyökerét tárja fel. Erről is lesz majd szó ebben a könyvben, most a 35. oldal körül tartok. Alapvetően tetszik, amit olvasok, csak egyből belevágott a közepébe, és a spiritualitás egy olyan szintjét ütötte meg, ami már magas nekem. Nyitott vagyok rá, ezért elolvastam, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődnöm kell érzelmileg, hogy valóban magamévá tudjam tenni. Ahogy átnéztem a tartalomjegyzéket, sokféle gyógyító módszerről ír, kíváncsian fogom olvasni, hogy mi az, amit magamévá tudok tenni. Amúgy ez az utolsó könyve (eddig), amit terveztem megvenni, ezzel együtt öt könyv van tőle: A két ébresztő, a nemek igenje, a tiszta szex és ez. Somának azért nem akarom megvenni az összes könyvét, mert egy részük az női önmegvalósításról szól, én ebből férfiként nem tudok mit hasznosítani.

Talán furcsa ellentét, de nálam nagyon jól kiegészíti egymást Csernus Imre, és Soma nézetei, gondolatai. Más aspektusból, de sok útmutatást adtak nekem, ami által fejlődni tudtam. Csernus doktor a radikális nézeteivel az életre "nevel", míg Soma a belső énünket erősíti És hogy messze még az út vége (már ha az önismeret útjának egyáltalán van vége...) szinte hihetetlen.

2015. december 20., vasárnap

Néhány nyugati sorozat

Egyáltalán nem ismeretlenek azok a sorozatok, amiket nézek, nem is ismertetőt írnék, hanem személyes gondolatokat. Ebből az egyik rajzfilm, kezdjük ezzel:

  • Garfield és barátai: Az utóbbi félévben untig írtam Garfield-ról, és többször tettem említést arról, hogy nézem a rajzfilmsorozatot. Már kétszer végignéztem mind a hét évadot (kivéve az ötödiket, mert az nem elérhető), és most harmadjára, mert tényleg úgy vagyok vele, hogy nem lehet elégszer látni, a poénok mindig megnevettetnek.
  • Jóbarátok: Ez szintén egy olyan sorozat, amit nem lehet elégszer megnézni. Olyan veszett nagy rajongója nem vagyok a sorozatnak, de amikor ment a TV-ben egy rész, mindig végignéztem, a nevetés pedig garantált volt. Aztán tavaly határoztam el, hogy leülök és végignéztem. El is jutottam a 7. évadig, de utána abbamaradt. Most az elejétől nézem ismét, és úgy tűnik, hogy ez is olyan sorozat, amit tényleg nem lehet elégszer megnézni. Mert bár sok jelentre emlékszem, mégis ütnek a poénok másodjára is. A két kedvencem Chandler a fanyar humorával, és Phoebe az elvont személyiségével.
  • Xena: Warrior Princess: Ezt annak idején nagyon szerettem, amikor a TV2-n ment. Általános iskolában az egyik lány osztálytársam beszélt nekem róla, és úgy voltam bele, hogy belenézek. A belenézésből megnézés lett, a megnézésből pedig rajongás. Most is nagyon tetszik. Nagyon jó színésznőt választottak Xenához, hihetetlen erős kisugárzása van. Láttam a színésznőről "civil" képet is, és nyilván, ha nem is feltétlen a sorozathoz hasonlóan, de erős kisugárzása volt. A történettel pedig betaláltak nálam, mert alapvetően szeretem az ókori görög történelmet, így az eseményeket is érdeklődve nézem. Bár tudom, hogy a történések nem valódiak, vagy nem úgy történtek meg, ahogy a sorozatban láthatjuk, de tetszik az, ahogy megjeleníti a sztorit, ezért nem azzal foglalkozom, hogy azok valóban megtörténtek-e vagy sem, csak élvezem, amit látok. Bár azt hozzá kell tenni, hogy néhány cselekmény eléggé valószínűtlen. Még úgy is, hogy egy harcosnővel ilyen dolgok megtörténjenek. Erre jó példa az 1. évad 21. része, ahol Xena meghal. Halála előtt is nagyon rosszul volt, mégis el tudta látni a betolakodók baját, aztán ahogy kijött a halálból, és utána ahogy harcolt. De nem ezek foglalkoztatnak, mert annyira erős és élő a cselekmény a sorozatban, hogy bár látom, némely kifejezetten furcsa, de nem ez dominál. Lucy Lawless (Xenát alakító színésznő) pedig annyira fantasztikusan alakította, hogy én ezért odaadnám neki az Emmy-díjat (úgy tudom, ezt kapják a sorozatban nyújtott alakításokért).

És van Xena: Warrior Princess játék Nintendo 64-re. Kerestetik. Játszottam vele régen, nem egy kiemelkedő darab, de szívesen betudnám a gyűjteménybe. Egy verekedős játék, átlagos stuffról van szó. Azt gondolom, hogy azért nem kiemelkedő, hogy a karakterek harcstílusa nem sokban térnek el egymástól. Ettől függetlenül megvenném a játékot. Amúgy PlayStation-re is van Xena játék, méghozzá kalandjáték. Jobban örültem volna annak, bár szinte mindenhol azt olvastam, hogy rövid játék.

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui Masami, Hayashibara Megumi, Suara, Yonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

2015. december 19., szombat

Éjjel-Nappal Okui Masami

Hihetetlen, hogy már 9 éve tart a töretlen rajongásom Okui Masami iránt. Egyszerűen nem tudok betelni a dalaival. Komolyan mondom, ha büntetés lenne az énekesnő összes albumát és kislemezét egymás után végighallgatni, én életem végéig bűnöznék.