Az elsőt inkább azért szeretem, mert annyira aranyos, ahogy Garfield a kezében tartja a kávés bögrét.
- Szeretlek kávé; beragyogod a napomat.
- Örömet okozol nekem, annyira szeretlek.
- Hogy az idegeim nem szeretnek, de hát mit tudnak ők?
Hát igen, ugyanígy tartanék a kezembe kólás üveget, és ódákat zengenék róla. Ugyanezt mondanám én is, hogy az idegeim nem szeretnek? De hát mit tudnak ők? Ne is foglalkozz velük. Minden probléma meg van oldva.
Egyébként az SG fórumra raktam ki először, ott hívták fel a figyelmemet arra, hogy rímel a szöveg. Mondtam is nekik, nyugodtan találjanak ki ők rá valami rímet, nekem ahhoz nincs érzékem.
A másik az evéssel kapcsolatos:
- Garfield, nem lennél ennyire kövér, ha a szemeid nem lennének nagyobbak, mint a gyomrod.
- EZ CSAK EGY MONDÁS!
Ezt magyarul is használjuk, amikor azt mondjuk valakire, hogy nem éhes, csak a szeme kívánja. De hogy Garfield élete még szebb legyen, óriásira nyújtja a szemét, indokolván, hogy miért is eszik ennyit.
Ezen betegre tudom nevetni magam:
- Garfield, ha továbbra is ennyit eszel, ki fogsz pukkadni.
PUKK!
- Ok, ki rázta fel a szénsavas üdítőt?
De hogy maradjunk az evésnél, Garfield arra is jó példa, hogy minden csak nézőpont kérdése:
- Garfield, akkora a súlyod, mint Ausztráliáé!
- A kisebbik kontinensek egyike.
Erre már nem is lehet ellenérvet mondani.
Hogy maradjunk továbbra is az evésnél, Garfield szemétkedésben nem ismer határokat:
- Minden, amit akarok, az az igazságos bánásmód.
- Hát olyan sokat kérek én?
- Szóval hogy jössz te ahhoz, hogy két sütid van, nekem meg egy?
Garfield tekintete mindent visz.
A következő képsornál meg higgyük, hogy ez csak a macskák kis százalékára igaz:
- NE HAGYJ ITT JON! MAGÁNYOS LESZEK NÉLKÜLED!
- Már megtöltöttem a kajás tálkádat.
- Kishíján bolondot csináltam magamból.
És persze a macskákat is eléri az öregedés:
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
- JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJ!
- HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH!
- Megtalálta az első ősz szőrszálát.
Imádom, amikor Garfield megjárja:
- Örülök annak, hogy nem kutyaoltást fogok kapni.
- Én csak egy pici macskaoltást fogok kapni, de neked kutyaoltást kell kapj.
- A kutyaoltás tűje ilyen hosszú és igazán vastag.
- KÖVETKEZŐ! - Ok, adjuk be először a kutyaoltást.
- Ugye, hogy nem is fájt?
- És most a macskaoltást.
- Legbelül üvöltök.
Meg azért Ubult se kell félteni, megvan a magához való esze:
A maiak rajzolása másabb, letisztultabb, de poén minőségében nincs változás:
- Tényleg megválasztottak Anglia királyának?
- GARFIELD! MEGVÁ...
- Doki bátyó, te vagy az?
- Tegye le, őfelsége!
Íme az utolsó, Garfield mindent megtesz annak érdekében, hogy Jonnak jobb legyen.
- A háziállatok képesek enyhíteni a stresszt.
- LAZÍTS!
- Csak hívjatok Zen mester G-nek.
Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.
A '80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a "varázssajt" hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam, hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha "összetalálkozunk" a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.
Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is. Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.
De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.
A műsor ilyen volt:
NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a... Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy "csak" egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt... Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.
1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el... Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.
Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D,Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: "Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a seggüket!..." Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:
Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.
1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart - valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.
Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy "És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!" ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.
Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.
Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.
És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.
2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.
És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.
Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten "összejártunk", szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L'art Pour L'art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.
2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.
2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.
Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.
Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.
2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.
Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.
Most már, hogy több, mint egy hónap telt el az album megjelenése óta, jobban tudom jellemezni. Meghallgattam egy jónéhányszor, és most már sokkal pozitívabb összképem van az albumról, mint az elején. Jobban átérzem a dalok hangulatát. Csináltam magyar wikipédia oldalt is a lemeznek, meglepetten szembesültem azzal, hogy a magyar az első, még a japánban sincs még említés sem az új albumról, pedig ott még a kevésbé sikeresek zenei kiadásoknak is van saját wikis oldaluk. Őrület, hogy mennyire nem terjedt el ez az album. Pedig így többször végighallgatva azt mondom, hogy nagyon jó koncepciója van az albumnak. A be nem teljesedett szerelem, de nem szabad feladni, mert a végső harcban győzedelmeskedni fogunk. A címadó dal alcímében levő valkűr a skandináv mitológia egyik alakja, aki a csatákban elesettek közül gyűjti össze a leghősiesebbeket, hogy aztán Odin oldalán vívják meg a végső nagy csatát. Okui Masami a szerelem nagy csatáira vetítette ki ezt a mitológiát, ő maga gyűjti össze a szerelem háborújában elesett leghősiesebb áldozatokat, hogy aztán megerősítve őket vívják meg a végső csatát. Mi az értelme? Nagyon egyszerű: Soha nem szabad feladni. Szerelmet több módon lehet feldolgozni, leghősiesebbnek az mondható, aki elgyászolta a sikertelen szerelmet (hiszen ez is egyfajta halál) tanult a hibáiból, és képes újra megnyitni a szívét, az biztos, hogy egy napon megtalálja az igaz szerelmet. Lényegében erről énekel az énekesnő, és ezért is van az, hogy bár több dal is a szerelmi csalódásról szól, mégis optimista összképet ad az album, mert a remény mindig jelen van. Ez adja az album nagyszerűségét és egyediégét, hiszen nem nagyon volt még olyan dala sem ezelőtt, amibe belefűzte volna a reményt. Lássuk is a dalok egyenként:
Hikari he ~I pray to be given~: Egy nagyon szép acapellával kezd, szem nem marad szárazon annak, aki hallgatja. A felemelkedett hangulat érezteti a reményt és a vágyakozást, hogy a sok csalódás után is imádkozik, még reménykedik. "I say, for you" szinte hallani, hogy elcsuklik az énekesnő hangja, így csak nagyon mély érzelemmel lehet énekelni. Hát ezért szeretem Okui Masami-t, mert saját érzéseiről mer nyíltan énekelni, és abból ilyen mesterművek születnek. 10/10
Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~: Az album címadó dala, lényegében összefoglalja a tematikáját, amiről feljebb írtam, az összes többi dal e köré épül. A rock zene szimbolizálja az erőt, azt az embert (azért nem írok nőt, hogy magaménak is érzhessem), aki újult erővel képes harcolni azért, hogy újra boldog legyen, mert tudja, hogy egyszer célba ér. Ők jelennek meg a dalból készült videoklipben, és a végén ők találják meg a boldogságukat. Mindenképpen nagyszerű zene, az ilyenfajta rock zenével tudok igazán azonosulni. 9/10
Aoi Namida: Sokáig nem éreztem át ennek a dalnak a lényegét, mert könnyekről egy vidám hangulatú zenében énekelni... Ez a dal még a Sora no Uta kislemez B-side track-jeként jelent meg 2012 augusztusában a legforróbb napokon, így ez a dal számomra nyári sláger. Pedig ez is egyfajta szerelmi csalódás, vidám zenével. Engem ez a dal annyira nem emlékeztet a '90-es évek nagy slágereire, ahogy másoktól hallgattam, igazából ez egy olyan szerzemény, ami túl sokat nem mond nekem, de kellemes hallgatni. 8/10
Delusion: Ez volt az első olyan dal, amit nehezebben tudtam feldolgozni. Nem értettem a lényegi mondanivalóját, viszont sokaknak ez a kedvence. Vannak ennél sokkal jobb Okui Masami dalok, de tény, hogy ennek a dalnak is megvan a maga hangulata, amiért szívesen hallgatom. 7/10
Sei no Honoo: Ennek némileg egyszerűbb a hangszerelése, könnyedebb hangulatú. Ha van az albumon ún. "töltelékszám", akkor ezt hívnám annak. Könnyedsége miatt inkább szórakoztató, és nem késztet arra, hogy akár a zenére, a hangszerelésre, vagy a szövegre mondanivalójára figyeljek. Úgyhogy ez is az a meghallgatom kategória, de nem hiszem, hogy valaha is kedvenc lesz. 6/10
Koi Suru Omoi: De ez a dal már annál inkább! Okui Masami sokféle aspektusból énekelt már a szerelemről, de arról még soha, hogy milyen önmagában a szerelem érzésének felismerése. Az az ártatlan énekhang önkénytelenül is megmosolyogtat. Az ilyen lassú, vidám dalok nagyon bejönnek nekem, a zene egyszerűsége is hűen érzékelteti, hogy valóban a szerelem az, ami igazán mély érzéseket ébreszt az emberben. 9/10
JOY: Ez a dal nagyon hasonlít az előző album "Migimawari Shinkakei" dalára, mely szintén nagyon könnyed, laza volt. Ez most a szerelem szépségéről énekel: "Egao ni naru, Egao ni natte, daisuki na, kimi no hikari ni". Azonnal átjött a hangulata, és már az első hallgatásra szinte az énekesnővel együtt énekeltem. Szinte magával sodor 8/10
Takarabako -TREASURE BOX-: Ebből a dalból készült kislemez sikerétől reméltük, hogy új mederbe tereli Okui Masami énekesnői karrierjét, de most már sajnos tudjuk, hogy az a siker tiszavirág életű volt. A SHRIOBAKO anime második opening dala, maga az anime is sejteti velünk, hogy a dal sem lesz lesz valami komoly. És valóban. Inkább az a baj, hogy hallani, hogy az énekesnő sem tud mit kezdeni ezzel a stílussal. Énekel, de nem hallom benne önmagát, és ez rá nem jellemző. Egynek jó, könnyedebb hangulatban végighallgatni, de amúgy nem vesztett volna sokat, ha nem lenne a repertoárjában. 5/10
Fission: Az elejen nagyon emlékeztet FictionJunction: Parallel Hearts dalára, abban a dalban hallottam hasonló érzésvilágot, és a rövid hegedűszóló is ezt erősíti. De aztán visszatér önmagához. Különben ez is szerelmi csalódásos dal, némileg optimistán énekelve. Lényegében ugyanaz, mint az előzőek, csak animés kivitelben, ugyanis ez egy PC játék dala. De kifejezetten kellemes szerzemény. 8/10
CHAOS LOVE: Na egy I've Sound féle techno, trance dal mindig megéri a pénzét. Elektronikus stílusban alapvetően nemigen lehet újat felmutatni, de ha beleteszik a gitárt is, az azért tesz róla, hogy egyedien szólaljon meg ez a stílus. Nagyon jó dal, csak az a baj, hogy a szöveg nem illeszkedik a zenéhez, ugyanis a zene egyáltalán nem pesszimista. Sokkal jobb lett volna, ha olyasféle lett volna a zene, mint az Abyss vagy az Automaton dalokban, azok igazi szerelmes trance dalok, de itt nem jön át ez az érzés. De a hangszerelés csillagos ötös. 7/10
PLATONIC ~Luna~: Na ezt a dalt soha nem fogják lenyomni a torkomon! Eredetileg a JAM Project tagjaként énekelte fel, mint a GARO ~Yami wo Terasu Mono~ Live Action endingjeként, az a változat sokkal jobb volt, mert dinamikus volt, jobban átadta a szerelem fájdalmának dinamikáját, abban a verzióban megélte Okui Masami a szerelmi bánatot, de itt... Ilyen hagyjatok meghalni hangulata van, latymatag az egész, semmi életérzés. Egyértelműen az album mélypontja. 3/10
Hikari no Hana: Újabb ún. "töltelékdal", azokat hívom annak, melynek vagy nincs mondanivalója, vagy nem marad meg a fejemben. Most is az utóbbi eset áll fenn, inkább olyan albumot lezáró hangulata van, de nem nagyon tudom visszaidézni, hogy miről szól a dalt. "Watashi ni kaeru". Ez sokat mondó azért, és olykor jó hallgatni. 7/10
Hikari he ~crossroads~: Igen, jók azok a sejtések, melyek szerint ez az első dal továbbgondolt változata. Az alcím sejteti, hogy más lesz a dal hangulata, hangszerek is megszólalnak, és jóval hosszabb is. Nekem személy szerint az első szám jobban bejött, azzal jobban tudtam azonosulni, itt a hangszínt is megváltoztatták. De ezt is kellemes hallgatni. 8/10
Sora no Uta: Meglepő volt annak idején, hogy a Love Axel album megjelenése után rögtön egy hónappal máris kislemezzel jött az énekesnő. Ez a Kyoukai Senjou no Horizon anime második ending dala, ez is valamivel könnyedebb, mint a másik (melyből kislemez készült), de itt legalább valami hallható az egyéniségéből. Jól sikerült, viszont nem alkalmas arra, hogy lezárja az albumot. 7/10
Hát, ez az album mégsem lett annyira jó, mint amennyire a leírás előtt gondoltam. Milyen érdekes, utólag visszaolvasni, hogy egy idő után már nem áll össze az alapkoncepció, akaratlanul is összehasonlítottam régebbi hasonló stíluisú dalokkal, és mindig rájöttem, hogy ebből jobb is lehetett. De így ez csak szimplán jó Okui Masami album, de nem nehéz ennél jobbat felmutatni. Például az a lemez, amelyik hamarosan meglesz eredetiben? Alig várom, majd írok arról is. Ez az album meg összességében már kezd hajazni arra az általános vélekedésre, amikor egy eladó, vagy együttes sok év után kezd hanyatlani. Aki egy időben felmutatott egy nagyon magas nívót, azt nagyon nehéz fenntartani. Mindazonáltal nagyon örülök, hogy új albummal jelentkezett, és megbecsülöm, de más lett minden, amikor átigazolt a Lantis-hoz. Várom azt a sokkal jobbat, amire képes, remélem lesz 18. stúdióalbum, és az hajazni fog a régi minőségre. Ez az album pedig:
De hát nyár van, mit is várunk? Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, mondjuk ehhez én is tettem. Még az előző találkozó után voltak olyan érzéseim, hogy itt már semmi nem olyan, mint régen. Az emberek teljesen kicserélődtek, és ők sem olyanok már, mint a régiek. Ezt meg is beszéltem bagszival, akinek köszönhetően arra a konklúzióra jutottam, hogy az új emberek már más jellem, így kell elfogadni őket. Igaza van különben, hiszen csak magamnak ártok azzal, ha nem érzem jól magamat a változások miatt, úgyhogy elhatároztam, hogy nyitni fogok az emberek felé. Az eredmény? Egy majdhogynem minden eddiginél jobb találkozó.
És szerencsére azonnal jött is az elfogadás, ez magával hozta a lelkesedést is, hiszen eljátszogatok online, örülgetek is neki, de csak élőben az igazi. Más úgy játszani, ha látom a másik arcán a reakciót. És Békéscsabán erre nincs lehetőség, mert nincs Nintendós, ezért szinte csak ilyen találkozókon van tudok így játszani. Esetleg, ha Pesten szerveznénk valakinél egy négyes konzolos bulit. A találkozót tényleg nagy lelkesedéssel vártam, bagszi korábban annak is hangot adott, hogy abban is látja a lelkesedésem múlását, hogy nagyon számolgatom a vonatot, és már problémás nekem hajnalban vagy késő este vonatozni. Hát halljon most csodát, az 5.13-kor induló vonattal mentem fel Pestre. Meg is lepődtem, mert 5.25-kor szokott indulni, de kiderült, hogy most nyáron Bulgáriából indulnak ezek a vonatok, Szófiából. Méghozzá előző nap 11.50-kor. O_O Elképzelem, aki Bulgáriából jött Pestre, milyen útja lehetett. Nekem az út menő volt, és egyáltalán nem bántam, hogy korán ébredtem, nagyon hiányzott már a kora reggeli vonatozás. Viszont a menetrenden most változtattam, ugyanis Szolnokon átszálltam a Zónázó vonatra, amit most S60-as vonatnak hívnak. Visszahozták a modern, menő kocsikat, amiken annyira imádtam utazni, úgyhogy semmiképp nem hagyhattam ki. Most is nagyon jó volt. Nagyon szeretek vonatkozni, fel se tűnt, hogy 3 és fél órát utaztam. Az utazás alatt ha nem játszottam, akkor Garfield képsorokat olvastam, illetve vittem az egyik Garfield kiskönyvet, azt olvastam el. A kiadó nemrég újra újra megjelentett Garfield régi történeteiből kettőt, ebből a Garfield és a pincerémet vittem magammal. Elvoltam vele, bár az a 78 oldal, amennyi maga a könyv, egy 15 oldalas word dokumentum lehetett, nemcsak hogy A5-ösnél is kisebb a könyv mérete, hanem nagy betűvel volt írva az egész, nem utolsó sorban illusztrálva volt. A történet nem volt nagy eresztés, azért érződött, hogy gyerekeknek írták. A napi Garfield képsorok szélesebb korosztálynak szólnak. Játék tekintetében meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at (isten tudja hányadjára...), nemrég vettem meg a Pokémon TCG-t Nintendo 3DS-re, azzal játszottam, meg volt Mario Kart 7 is.
8.47 körül érkeztem meg Pestre. Innen egyből a Nyugatiba mentem, a WestEnd-ben néztem szét egy kicsit. Majd amikor eljött az idő, akkor mentem a Kádár utcára, a Metagame kártyaboltba. Negyed órával nyitás előtt érkeztem meg, már álltak a bejárat előtt néhányan. Volt egy srác, akiről gyanítottam, hogy ismerem korábban neten kereszül, de nem akartam odamenni hozzá, mert régebben az ebből fakadó hibák jobban égettek, mint a találat öröme. Ki is derült, hogy nem égettem volna meg magam. Amúgy egyikük sem szólt a másikhoz, senki nem ismerte a másikat. Ez igencsak bíztató a találkozó hangulatára nézve. Mindenesetre én megnéztem a Nintendo 3DS-emen StreetPass formájában, hogy kik jelentek meg eddig a találkozón, aztán követte mindenki a példámat.
Folyamatosan jöttek az emberek, és 10 órára már be is lehetett menni. Itt is nagyon lassan indultak be a dolgok, nem véletlen hívtam meg egy pár veterán Nintendóst, hozzák csak a hangulatot. Meg is jött Fantos és Gábor, de hogy Krisi, Cater és Young Link is megjelent, akkor már tudtam, hogy rossz nem lehet. De még így is lassú mederben mentek a dolgok, aztán Gáborral elkezdtük szervezni az első Mario Kart 7 versenyt. Össze is jött a 8 ember, csak ami problémássá tette a játékot, hogy nagyon lassan töltött be egy-egy pályát. Fel is merült bennem a kérdés, hogy ha új Nintendo 3DS-e lenne mindenkinek, akkor gyors lenne? Mindenesetre jó buli volt. Első helyen nyitottam, ami nem akármi, éreztem is, hogy ezt meg kell becsülni, mert nem lesz párja. A következő pályán elért 8. hely ezt hűen igazolta… De azért elég jól tudtam tartani magam az első 4 helyen, jól ment a játék. Aztán már nem akartunk új játékba kezdeni, mert hamarosan kezdődött az első verseny, a Mario Kart 7-ből.
Mely eléggé rapszodikusra sikeredett. Első helyezett játékos a következő pályán hatodik lett, én is lettem második, de olykor hetedik. De nagyon sokat nevettünk beszólásain, bakijain. Az eredményt Lernie lefényképezte, el is kértem tőle, mert tényleg nagyon furcsa lett:
Ha nem vehető ki, itt van táblázat formájában:
1
Serial
31
2
ug
27
3
balko
22
4
Krisi
20
5
Attila
19
6
Gábor
17
7
Fantos
12
8
Omichron
8
Gábor 6. helye lett nagyon meglepő. Az örök első, akit még a legkeményebbek sem tudtak elverni, most sajnos ilyen eredményt tudott felmutatni. Mondta is, hogy nagyon rég nem játszott, de ez a rossz játék azért már őt is megviselte. Nem jutott döntőbe… Engem még az is meglepett, hogy még nála is jobb eredményt értem el. Az 5. helyemmel nem jutottam tovább épp hogy nem jutottam tovább, csak egy ponttal maradtam el a továbbjutást érő 4. helytől. De egyáltalán nem zavar, ennyire Mario Kart meccset nagyon rég nem élveztem. Hihetetlen volt. A döntőt már nem vártam meg, mert éhes voltam. A Nyugatinál a Trio cuccban vettem két pizzaszeletet. Meg a SPAR-ban hűtött ásványvizet. Nagyon jól bírom a meleget, de az egész heti 38°C már nekem is sok volt. Mire visszaértem már lement a döntő, de nem volt nagy visszhangja. Talán nem született nagy meglepetés? Lernie tévedésből ezt is elküldte nekem, de nagyon örültem neki, mert ilyet még nem láttam:
Ennek a táblázata:
1
Serial
29
2
BG-Boy
22
3
SparrowXL
19
3
Krisi
19
5
Frici
18
6
Dávid
17
7
BalintPlay
16
8
balko
15
Ennyire szoros végeredményt, és 15 ponttal utolsó helyet még soha életemben nem láttam. Nagyon durva, hogy a harmadik és az utolsó helyezett között csak 4 pont különbség volt. Az első helyezett nagyon elhúzott, a többiek meg egymás nyakán szinte. Nem semmi játék lehetett.
Ezután Smash Bros. verseny következett. A mi négyesünk később kezdett, mert Lernie is nálunk versenyzett, ő pedig kölcsönadta a 3DS-ét egy másik csoport tagjának. Addig gyakoroltunk. Az a helyzet, hogy ez a verseny egyáltalán nem maradt meg bennem, csak arra emlékszem, hogy nem jutottam tovább, de hogy milyen volt a verseny, hogysmint ment le az egész, arra már egyáltalán nem emlékszem. Akkor már nagyon áldozatának éreztem magam a kártyaboltban levő melegnek, ugyanis a rettenetes forróság volt, levegő nem járt. Egy helyről jött valami levegő, de az semmit nem ért. Én azt mondom, hogy ezen túl a nyári forróságokban plázában legyen a találkozó. Ne érdekeljen, hogy kidobnak minket, majd visszadobjuk magunkat. De ez a meleg elviselhetetlen volt. Volt tombolasorsolás is, nekem is jutott egy Mariós emléktárgy, egy Super Mario 3D World játéktartó cucc, egész menő volt:
A szőrösebbik oldalát mutatom, örüljetek neki. Amúgy nekem tetszik, örültem neki. A másik tombola nem került kisorsolásra (a 78-as, csak a 77-es), imádkoztam is, hogy ne kapjak se pamacsot, se S-es pólót. Azt az S-es Nintendós pólót, mely maximum 10 éves koromban jött volna rám. Ilyen tombolát mindig rendezzünk. Sőt, szerintem a következő találkozóra érdemes lenne megint önkéntességre buzdítani az embereket, amely Nintendo tárgyú cucc nem kell nekik, azt beadni tombolába. Nagyon jó lenne a sok szponzorcucc mellett. Hátha lesz még egy Lernie, aki olyan felbecsülhetetlen ritkaságot ad be, mint a Mariós videokazetta.
A Pokémonos versenyben játék híján már nem voltam érdekelt, innentől már páran játszottunk együtt. Kipróbáltuk páran a Mario Party: Island Tour-t. Örömmel szálltam bele, mert kíváncsi vagyok, hogy egy év után milyen érzéseket kelt bennem a játék. Tavaly kis híján a fejemet a falba vertem, mert £28-at költöttem rá, akkot tudtam meg, hogy a játék mennyire rettenetes. Akkor vissza is vittem, kértem cserébe egy Donkey Kong Country 3D-t. Ez már sokkal jobb üzlet volt. A játékról alkotott véleményem annyira most sem változott meg, de van egy-két mini-játék, ami egészen jóra sikeredett, de a kívánságlistámon továbbra is hátul van. Így négyen koránt sem volt annyira rossz. Ezután Luigi’s Mansion 2-vel játszottunk négyen, ez a játék egyáltalán nem tudott lekötni engem, úgyhogy hamar kiszálltam belőle. Meg aztán esteledett, mentem már.
A 18.10-es vonattal mentem haza. A vasútállomáson az egyik Gyrosos standon 500 forintért lehetett pitásat venni, hát úgy voltam vele, hogy mivel úgyis olyan ritkán eszek, most lehet. És milyen jól döntöttem. Nagyon ízlett. Hazaúton annyi lehetőségem már nem volt, mert a Garfieldeket már elolvastam, a gépem lemerülőben volt, de ami rosszabb volt, hogy innivalóm is alig volt, és ez ebben a melegben rossz előjel. Szolnokon állt egy darabig a vonat, eszembe is jutott, hogy leszállhatnék, és vehetnék egy ásványvizet, csak nyitva van még 19.45 körül valami büfé. De a vonat pont akkor indult el, így ezen tervem meghiúsult. Amúgy nyilván nem reméltem, hogy elérem még a vonatot, az egy órával későbbivel mentem volna tovább. Így Békéscsabán kerestem erre lehetőséget, de 21 órakor már zárva volt minden. Úgyhogy szinte kiszáradva kellett hazamennem, de találtam egy kutat, amiből jött a víz. Az az érzés, amikor az ember 40°C-os hőségben ihat... Eszembe is jutott Zorán egyik híres dalán első 2 sora:
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
Ha úgy vesszük, sivatagi hőség volt, úgyhogy nagyon ideillik, és most megértettem, mit ér az az egy pohár víz.
Amúgy rengeteg képet csináltam, meg is lepődtem, hogy elég kevés lett magáról a találkozóról. Most olyanom volt, hogy minden pillanatot meg akartam örökíteni. Vonatokat, vasútállomásokat, stb. Mivel a Facebook-kal úgy vagyok, tőlem minél messzebbre kerüljön, ezért saját tárhelyre tettem fel, itt meg lehet nézni őket. Itt csak a találkozós képek vannak.
Tehát nagyon jól éreztem magam, és nagyon örültem neki. Aztán egész este ezt a dalt hallgattam:
https://www.youtube.com/watch?v=ndJXEvbFlK8
Főleg az elejét szeretem nagyon ennek a dalnak, az a csendes titokzatosság valósággal felizgatja az érzékeket, de az egész dal nagyon rendben van, nagyon szeretem ezt a számot.
Az utóbbi időkben inkább magyar zenéket hallgatok, méghozzá a '90-es évekből, és most egy olyan énekesnőről szeretnék írni, aki nagy kedvencem volt annak idején. Ő pedig Tunyogi Orsi, aki egy nagyon érdekes része volt a magyar pop zenének. Annak idején nagyon szerettem őt, az első két albumát - ahogy mondani szokták - rongyosra hallgattam. Most a második albumáról, az Egy csepp mézről szeretnék írni. Érdekes, hogy nála nincs nagy minőségi különbség az első és a második album között. Annak idején 11-13 évesen, ha fogalmazhatok így, elvakult imádattal hallgattam a dalait, ma már felnőttként, "szakmaibb", érettebb füllel hallgatva, néhány szempont árnyalja a képet. Néhány éve, amikor elkezdtem hallgatni a '90-es évek nagy magyar kedvenceit, megnéztem, hogy egyes albumok hogy szerepeltek a MAHASZ album eladási listán, és döbbenten láttam, hogy Orsinak csak az első albuma került fel a listára, a második és harmadik nem került fel a heti eladási listára. Ez akkor nagyon meglepett, aztán végiggondoltam, hogy mitől lehet ez.
Az, hogy Orsinak csak a Ha lemegy a Nap című dala lett igazi sláger, ezen mai szemmel egyáltalán nem csodálkozok. Az volt az egyetlen olyan dal, ami igazán megfelelt az akkori trendeknek, így óriási sláger lett. A többi dalával az a baj, hogy nincs igazán célközönsége. Azt gondolom, hogy Orsival azt akarták bizonyítani (és gondolom, neki is ez volt a célja), hogy bebizonyítsák, hogy ki lehet úgy is elégíteni a '90-es évek igényeit zene tekintetében, hogy megmarad önmaga. A probléma ott kezdődött, hogy bár az éeneksnőnek szép hangja van, és nagy hangterjedelme, de nem alkalmas arra hogy olyan számokat énekeljen, amilyenek szerepelnek a repertoárjában. És ő maga nem esett át olyan külső-béli "átalakuláson", nem alakítottak ki neki olyan image-et, ami passzol az akkori trendeknek, és ez sajnos rossz elgondolás volt. Nem véletlen van az, hogy amikor a producerek kitalálnak a zenében egy trendet, ahhoz kialakítják az arculatot is. És akármennyire is elveszti az adott előadó önmagát, sajnos Orsi lett az élő példa arra, hogy ez nem megy másképp. Sajnálom, mert amúgy az ő maga egyéniség, és ezt át is adja a dalaival. Maga a zene és a hangzás olyan, hogy nincs igény arra, hogy az adott előadó megmutassa, hogy ki ő, csak a körítés. Ezért is volt az, hogy sok dal mögött nem az énekelt, aki láthattunk a lemezek borítóin és a videoklipekben. Ha az elméletem helyes, mindenképp becsülendő, hogy Orsi megpróbálta, meg kell említeni, hogy a próba következtében született jónéhány olyan dal, melyek nélkül szegényebb lenne a magyar zenei paletta, de pont azért, mert az arculat és a zene nem mindig passzolt egymáshoz, született néhány olyan dal, mely súlyos hiba volt. Talán a második album sikerült a legjobban, lássuk is, hogy milyen dalok vannak rajta.
Intro: Nem az igazi, ahogy elindul az album. A háttéreffektek össze-visszasága és Orsinak inkább nyávogó hangja rossz kezdet. 4/10
Adj gázt!: De legalább utána beindul. De még hogy! Ahogy beindul a motor, utána nincs megállás, ütemes, ritmusos dal, az ének is él. A videoklip is nagyon jól visszaadja a dal hangulatát. 9/10
Minden csepp méz: Annyian, annyiféleképp énekeltek már arról, hogy élj a mának, az életnek minden pillanatát ki kell élvezni, hogy már tele van a padlás vele. Orsi ezt méz képében énekli el: Az élet minden cseppjét ki akarja élvezni, mindezt megfűzerezték élő hangzással, mely mindenképp emeli a dal minőségét. Ez a másik dal, melyből készült videoklip, mely szintén nagyon jó lett. 9/10
S.O.S.: Sajnos nem túlzás Orsi nyávogó hangja, amiről az intróban írtam, sajnos úgy tűnik, nem képes minden dalt elénekelni. Az olyan lassú balladákat, ahol a zene miatt lágyan kell énekelni, nagyon nehéz, sokaknak nem is megy. Orsinak sem, ez a dal egyáltalán nem passzol a hangjához. 4/10
Gyógyíts meg doki: Íme olyan dal, mely bizonyítja, amiről írtam. Trendi hangzás, és Orsi jól énekli, de érezni, hogy a személyisége ennél sokkal komolyabb, és az élő zene sem sokat segít az összképen. Ami nagyban javítja, és emiatt hallgattatja magát, az a hangulat. Azt nagyon eltalálták. 8/10
Esőcsepp hullj reám: Ez már olyan ballada, amit erős hangon énekel, és hallhatóan jobban is megy neki, amivel baj van, az, hogy én nem tudok azonosulni vele. Értem a dal komolyságát, de a dallamvilág, és a szöveg nem az én világom, én nem így élem meg a nagy szerelmet. A minősége miatt végighallgatom, de nem bántam volna, ha kimarad az albumból. 3/10
Ébredj fel!: Na ez megint egy olyan dal, melynek szövege sehogy nem passzol Orsi személyiségéhez, hallani, hogy nem tud vele azonosulni, de a zene és a belőle áradó hangulat miatt egyszerűen imádom! A zene ugyanis nagyon is illeszkedik az énekesnőhöz, és annak ellenére, hogy disszonancia van a szöveg és a zene között, rengetegszer hallgattam ezt a számot, és most is nagyon tetszik. A hangulat nálam mindent visz. 10/10
Bolondos világ: Rakonczai Viktor tökéletesen Orsi személyiségéhez írta ezt a dalt. Nagyon szép, magas minőséget képvisel és a szövegen is el lehet gondolkodni. Nagyon jól össze van rakva az egész dal, kezdi egy lágy, kellemes hangzással, és bizonyítja, hogy tud szépen is lágyan énekelni, de valósággal bele lehet borzongani, amikor beindul, és a gyerekkórus nagyon érezteti a hangulatot, átadja azt a gyermeki ártatlanságot, amiről szól a szöveg. 10/10
Hamu és jég: Eddig ostoroztam a balladákat, most egy olyan lassú szám van soron, ami csak dicséretet érdemel. Szövegileg is tudok azonosulni vele, én így élem meg a szerelmet, és ami talán még fontosabb, hogy annak idején gyerekként talán ez volt az első olyan dal, ami éreztette velem, hogy milyen is nagy szerelem. Zeneileg is tökéletesen össze van rakva, minden tekintetben azt érzem, hogy énekesnőt, önmagát halljuk, és ez ennél a szép lassú dalnál nagyon fontos. Mestermű. 10/10
Szelek szárnyán: Régen mindig összevontam magamban az előző és ezt a dalt, mert hasonlítanak egymáshoz és nagyon jól kiegészítik egymást. Amíg a "Hamu és jég"-ben Orsi megénekli a fájdalmat, addig ebben a dalban azt érezteti, hogy kész továbblépni és új életet kezdeni. A zene emelkedett hangulata rengeteg dob a dalon, és az énekesnő is nagyon szépen énekel. 10/10
Ezeregy éj: A forró, arab éjszakák, jó alapot adnak arra, hogy egy szerelmes dal igazán szenvedélyes legyen. Ez itt is megvan, megint egy jól hangszerelt dalt hallhatunk, sok egyedi ötlettel. Egyedüli furcsaság (bár ez inkább kukacoskodás), hogy Orsi inkább Dzsinnre vágyik, mint Aladdinra, de a dal minőségén semmit nem változtat. 9/10
Csöppnyi kincs: Ez már inkább arra szolgál, hogy lezárja az albumot, minthogy önmagában értéke legyen. Megint egy olyan lassú dal, ahol problémám van az énekkel, viszont a vonós hangzás ezt nagyban ellensúlyozza. Egyértelműen az a dal csúcspontja, viszont a gitár és a szöveg nekem nem sokat mond, de kellemesen átadja a tél hangulatát. 6/10
Adj gázt! (Danubius mix): Régen nem rajongtam azért, ha egy albumot remixszel zárnak le, mert úgy voltam vele, hogy a kislemezek "funkciója" az, hogy tartalmazza a remixeket, az albumra csak az eredeti dalok valók. Bár időnként hallani jó mixeket, ez kifejezetten rossz. A hangszerelésen nem változtattak, csak lassítottak az egészen, ami azért rossz, mert az eredeti dal attól jó, hogy ütemes, ugyanis a hangzás és a hangulat megköveteli a dinamikát. Ez a verzió olyan, mintha unottan kérné meg álmai pasiját, hogy gyorsítson, és vele együtt én is menten elalszok. Lezárja az albumot, de ennél sokkal jobb záródalokat is hallottam már. 4/10
Tudom, hogy sokat említettem a személyiséget a dalhoz, de ez tényleg az énekesnő legnagyobb vesszőparipája. Amit még szoktak kritizálni Orsinál, az a dalszöveg. Ez is némileg tükrözi, hogy kapott egy koncepciót, de a személyisége nem passzol hozzá. Mellesleg sokkal nagyobb problémának tartom az első albumon hallható sok kényszerrímet. Az ilyen "végre már, újra már" jellegű sorvégektől ma már a falra mászok gondolatban, a második albumban sokkal jobban összerakták a szöveget, és az egész album néhány felejthető dala ellenére sokkal jobb összképet ad. Ezért is sajnáltam, hogy ez nem került fel a MAHASZ album eladási listára, a minősége miatt megérdemelte volna. Ajánlom mindenkinek ezt az albumot, aki szereti a '90-es évek zenei hangzását, mert nagyon egyedi, hátha meg fog tetszeni. Csak a "hátha" miatt van sajnos az, hogy szűk körben maradt meg az emlékezetekben az album, azért is írok róla, mert azt gondolom, hogy jóra sikeredett ez az album, és hátha több emberhez is eljut.
Szeretnék több postot szánni a '90-es évekre, és azok zenéjére. Szerettem, és egy részére mai fejjel is azt lehet mondani, hogy egészen jó zene, még ha nem is feltétlen a minőséget képviselték. A '90-es években kezdtek el igazán olyan zenéket gyártani, melyek az adott trendnek megfeleltek, és nem feltétlen az egyéniség, énektudás számított. Sőt olyannyira nem számított, hogy nem is volt baj, ha egy igencsak szemrevaló nő nem tudott énekelni, ott volt helyettük (döntő többségében) Czerovszki Henriett, aki sok nőnek volt a "szinkron" énekhangja. Egyik interjúját olvastam, azt mondta, hogy nem bánja, ebből is sokat tanult. Természetesen az Irigy Hónaljmirigy is elővette ezt a "jelenséget" a maguk módján:
Tud énekelni?
Hát...
No, és tud táncolni?
Hát...
Nem baj, legalább nem keveri össze.
Igen, ez sokat elárul, viszont nem egészen helyénvaló az, hogy a Baby Sisters kapcsán volt ez a jelenet, ugyanis bár igaz, hogy őket is egy trend alapján alkották meg (ők voltak a magyar Spice Girls), de nem egy "sztárgyár"-ban született meg a formáció, a lányok maguk énekelnek a lemezeken, és azt gondolom, hogy a dalok, albumok koncepciója is érettebb, a huszonéves korosztály számára is vállalható volt. Már az 1997-es debütálásukra is felfigyeltem, tetszett a Rád gondolok dal hangulata. Persze akkor 11 évesen nem sok fogalmam volt arról, hogy konkrétan miről is szólnak a dalok, tapasztalatok híján. Bár értettem, miről énekelnek, de a lényegi mondanivaló nem jött át. Inkább a dalok hangulata miatt szerettem meg őket, és vettem meg az első albumukat először kazettán, majd később CD-n is. A lányok közül a személyes kedvencem Klári volt, tetszett a mély hangja, másrészt meg -ahogy később megtudtam- békéscsabai, tehát földi. Az első album, a Jó estét nyár, jó estét szerelem! 1997. június 11-én jelent meg, rengeteget hallgattam annak idején. Eltelt 18 év, most milyennek hangzanak dalok? Lássuk hát:
Rád gondolok: Igazi telitalálat egy debütáló dalnak. Bemutatja az együttest, a lányokat, hogy mire számítsunk tőlük. A refrén hangulata volt, ami megfogott, és kíváncsivá tett irányukba, majd rájongójukká váltam. Mai fejjel meg zeneileg jól összerakott pop dal. 8/10
Jó estét nyár, jó estét szerelem!: Egy lassabb, ábrándozósabb dal, a videoklipben nagyon tetszett, hogy jeleneteket láthatunk. A nyár eljött, de várják, hogy köszönthessék a szerelmet, hiszen már 41 szombat óta semmi nem történt. Zeneileg kellemes. 9/10
Lázadás a században: Ez az album sem mentes az úgynevezett "töltelékdaloktól", amiket meghallgat az ember, de nem marad meg a fejekben. Ez a helyzet ezzel a dallal. Lassú, vontatott zene, a szövegből pedig megtudhatjuk, hogy milyen lehet egy balhés pasi barátnőjének lenni. 4/10
Nyúl úr története: Na ez már érdekes, egyedi hangzás, a szöveg is sokkal találóbb. Az úgynevezett menő pasik kigúnyolása, akik nagyon szeretik játszani az agyukat. A "nyúl úr" testesíti meg a szövegben ezeket a férfiakat, akit mielőtt megkérnek, hogy mutasson valami mást is, nyúlcipőt húz. 9/10
Hideg csók: Hallottunk már balladákat, szerelmi csalódásokat dalban, elmaradhatatlan kelléke egy albumnak, meg a szerelemről szól. Engem nem fogott meg, nem ez a fajta lassú dal az, amivel azonosulni tudok. 6/10
New York: A szöveg hűen tükrözi az akkori fiatalság Amerika-mániáját. Itt Magyarországon nincs semmi élet, unalmas minden, de majd Amerika... Ott majd meghódítom a világot. Nekem is a világmegváltó terveimmel szép az életem. 7/10
Számíthatsz rám!: Ha jól gondolom, ez az egyetlen olyan dal az albumon, melyen van élő hangszer. Klári játszik oboán, de szaxofon szóló is hallható. Igazából jó hallani olyan szöveget is, ami arról szól, hogy bár többször becsapta ő, a nagy ő, de mégis visszafogadja, ha visszatér hozzá. 7/10
Te + én: Ezt a számot nagyon szerettem régen, most is jó hallgatni. Tetszik a dinamikája, a hangulata. A nagy rátalálás, aki nem olyan, mint amilyennek álmaiban gondolta, mégis nagyon boldog vele. 9/10
Szeress!!!: Ez nem ám a videoklipben hallható és a rádiókban játszott változat, ez annál sokkal lassabb, és hiányzik is nagyon az a dinamika, ami a remix változatban hallható, egyáltalán nem jön át az "enyém leszel bármi áron" érzet. Ez félkész változat, a szöveghez mérten vontatott. 5/10
Egyszer élek: Ez a szám volt a másik nagy kedvenc régen, viszont most hallgatni a zene alatt hallható már-már kéjelgő hangot nagyon rontja az összképet. Bár tény, hogy az ahhoz tartozó cselekedet is szerves része az egyszer élek feelingnek. Egyébként nagyon jó a zene, a hangulat volt az, ami nagyon megfogott. 9/10
Rád gondolok (Náksi remix): Hát, nagyon furcsa, de egy remix lett a legjobb dal az albumról. Kár, hogy lehagyták a kazettáról. Náksi Attila volt a '90-es évek egyik legnagyobb DJ-e, megcsinálta a szerencséjét a Soho Party-val. Ez a hangulat hallható ebben a dalban is, és bár soha nem szerettem annyira a Soho Party-t, de ez a szám úgy, ahogy van, telitalálat. 10/10
Összhatás: 26/40
Nagyon nehéz volt megírni így dalonként az ismertetőt. Nehéz, mert mások írják a dalokat egy bizonyos trend alapján, és a lányok személyiségét, egyéniségét egyáltalán figyelembe nem véve születnek meg dalok. Én értem, hogy nem ez az alap szempont, de mégis jobban szeretem az olyan dalokat, ahol megismerjük az adott előadó, együttes személyiségét, mert sokkal jelentősebbé válik a dal. De mivel csak egy bizonyos trend alapján született meg sok együttes, ezért nem voltak életképesek. Gondolom, nem is ez volt a cél, azt meg ugye nem lehet, hogy mindig az adott trend után menjen egy együttes, mert akkor hitelét veszti. Mégis miért szeretem hallgatni ezt az albumot? A '90-es évek hangulata. Azt hiszem, ennél többet nem kell mondani. Miközben írtam az ismertetőt, és ültem percekig, hogy mit írjak, megfogadtam, hogy több ilyet nem írok. De egyszer-egyszer azért mégis.
Koránt sem annyira ismertek, de azt gondolom, hogy munkájuk kapcsán érdemes róluk is említést tenni röviden. Néhányukról fogok írni, akiknek a teljes nevét ismerem, meg akik szimpatikussá váltak számomra.
Magyar bírónő: Hovorka Orsolya
Ki mással is kezdhetném, mint szerény hazánk ítészével? 1996-1998 között volt a Játék határok nélkül magyar nemzeti bírója. Rákerestem most ismét, de nem találtam meg azt a weboldalt, ahol volt róla néhány sor, emlékezetből egy kevés adatra megpróbálok emlékezni. 1973-ban született Budapesten, angol és francia nyelvet tanult. 1996-1998 között volt az MTV munkatársa, többek között, ezért is lehetett bíró a játékokban, valamint azért, mert a főbíró, Dennis Pettiaux miatt a francia volt a bírók közös nyelve. Na meg valamilyen köze is van a sporthoz, játékokhoz, ugyanis találtam egy weboldalt, mely szerint a HÁK Kft. kapcsolattartója. Ez nem más, mint egy mászókaland, egy hatalmas akadálypályán lehet végigmenni. Ez valósággal Játék határok nélkül XXI. századi változata (és nem az, ami az M1-en ment tavaly év végén...), nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ezt ki akarom próbálni!
Szlovén bírónő: Lea Vodusek
Kis nyomozás után megtaláltam szlovén bírónő teljes nevét. Sajnos róla semmit nem tudok, ha jól emlékszem, 1969-ben született, de nagyon halovány. Ő is nagyon szimpatikus volt számomra. 1996-ban teljesen rövid volt a haja, 1997-ben már félhosszú. 1999-ben is ő volt a szlovének nemzeti bírója, de nagyon keveset néztem már az 1999-es évadot, ezért nem emlékszem, hogy akkor változtatott-e valamit a haja hosszán. Leáról gondolom, hogy szintén beszéli a franciát. Nagyon emberi a kisugárzása, de akkor mosolyogtatott meg, amikor az 1996-os év 4. elődöntőjében az olasz játékban, amikor egy hatalmas spagettiből kellett a játékosoknak kihámozni magukat, és a háttérből elképedten szemlélte az eseményeket.
Holland bírónő: Beertje van Beers
Na, az ő nevét érdekes módon tudtam meg. A YouTube-on nézegettem különböző országok közvetítéseit, és a holland nyelvű adásban a műsorvezető: Jack van Gelder meginterjuvolta a bírónőt várakozásairól a játék kapcsán, ki volt írva a neve. Ő csak 1997-ben volt bíró. A hollandok csak 1997-1998-ban játszottak, és 1998-ban egy szőke félhosszú hajú nő volt a hollandok bírája. Érdekes személyiség, most így többet megtudva róla, kicsit furcsállom is, hogy bekerült a játékokba bíróként, bár az azért látszott, hogy komolyan vette a munkáját. 1972. augusztus 26-án született Bredában, és ahogy kivettem, igencsak ismert személyiség Hollandiában: modell, színésznő, meg eléggé aktív a médiában. Az tetszett benne, hogy egy ilyen csinos, szép arcú nő ilyen komolyan veszi a bíráskodást, de azt éreztem, hogy azért van neki egy élete. Persze nem kell rosszra gondolni. Tukeinonnál (aki Hollandiában lakik) érdeklődtem, hogy tud-e a holland személyekről valamit (akik részt vettek a játékokban), és mutatta nekem, hogy van weboldala is: Beertje van Beers. A biográfiájában tesz utalást arra, hogy volt a Játék határok nélkül bírónője, de a képek, amik fent vannak az oldalon róla, nagyon elütnek attól a személyiségtől, amilyennek ebben a játékban mutatkozik, és amilyennek első látásra gondoltam őt, abból, hogy mennyire komolyan veszi a játékokat. Csak akkor fogtam gyanút, amikor közelebbről megnéztem, és láttam, hogy igencsak szemrevaló, akkor sejtettem, hogy több "dolga" van a médiában, mint egyszerű bíráskodás egy játéksorozatban. És bizony így van.
Görög bíró: Babis Ioannidis
Emblematikusan hosszú, göndör hajáról és bajszáról igencsak könnyű felismerni. Róla végképp semmit nem tudok, úgy néz ki, hogy visszavonult a JSF után. 1995-1999 között volt a görögök nemzeti bírója. Írtam már róla korábban, de aki tud arcról jellemvonásokat olvasni, az láthatja rajta, hogy valószínűleg egy szerény, visszahúzódó ember lehet. Ez néhányszor meg is mutatkozott a játékok során, amikor téves (inkább bizonytalan) döntést hozott, és vagy kellett játszani az adott csapatnak a játékot, vagy érvénytelenítik az eredményt. Ezt konkrétan a magyar csapattal tették meg az 1997-es év 8. elődöntőjében, amikor a holland nemzeti játéknál tovább engedte a játékosokat, amikor nem szabadott volna. Egyébként néhány hibát leszámítva mindig jól és becsületesen végezte a dolgát.
A képeket amúgy eredetileg az 1997-es év 5. elődöntőjéből akartam kiszedni, de annyira gyorsan mutatták a bírókat egymás után, hogy nem tudtam senkit lekapni. A holland bírónőről sikerült egy hellyel-közzel jó pillanatot elkapni (nála nem is lett volna más lehetőség), a többiek az 1996-os év 2. elődöntőjében voltak, ott voltak egyenként bemutatva. De maradjunk is 1996-nál, mert az akkori döntőnél műveltek olyat a bírók, amin percek kellettek, hogy magamhoz térjek:
Ha nem látszik annyira jól, egy zenekart alkottak, így mutatkoztak be annak idején. Még Gundel Takács Gábor sem tudott erre nagyon okosat mondani, de az biztos, hogy eszméletlen volt a bemutatkozásuk. Keresem, keresem azóta is a lemezüket, megfogadva Gundi tanácsát, de sajnos sikertelen volt minden eddigi kísérlet. Azóta is megmosolygom, valahányszor megnézem ezt a döntőt. Van is rajta nekünk magyaroknak mit nézni, hiszen igencsak dicsőséges győzelmet arattunk.
Ismét szeretnék közzé tenni olyan Garfield képsorokat, melyek mindig megnevettetnek. Ezekre tegnap találtam rá az 1996. augusztusi számban, tegnap olvasgattam. Íme:
- HallóóóóÓÓÓÓÓ!!!
- Ne karmold a lában, amikor telefonálok!
- És mégis mikor karmolhatom?
Jon arca is nagyon üt az első képen, de Garfield kérdése is teljesen jogos, hiszen Jon úgy mondta, hogy csak akkor nem karmolhatja, amikor telefonál, amúgy bármikor máskor szívesen veszi. XD Nekem annyi. Egy másik:
A képek önmagukért beszélnek. De itt a harmadik:
Ez a képsor gondolkodtatott el arról, hogy jó, kifejezi Garfield a pókok iránti nemtetszését, de miért nem teszi ezt választékosabban? Az igaz, hogy az újság- és könyvcsapkodások mindig "találó" helyzetben (nem tudok jobbat, bocsánat) történnek, de más módon nagyon ritkán. De legalább akkor nagyon viccesen.
