SakuraCon 2009

Úgy tűnik, rossz hatással van az animecon a blogra. Ősszel is az animecon környékén állt le a blog. Csak most két különbség van: 1. Nem engedem, hogy leálljon a blog, 2. nem voltam ott a conon. A valódi okát inkább ne firtassuk, de ahogy olvastam véleményeket, talán nem is maradtam le sok mindenről. Szinte mindenki panaszkodott a biztonsági őrökre. Hogy kegyetlenül elvették a kaját, piát, és mindenféle szúró-vágó(nak látszó) eszközöket. Nem is az, hogy elvették, hanem a modorukra volt sok probléma. Erre a MAT-nak az volt a válasza, hogy benyújtja a panaszát hivatalosan. Én nem tudom, hogy mi volt, de eddig 4 conon voltam, egyszer sem vették el semmimet. Igaz tavaly ősszel kezdtek el jobban motozni, de én semmi rosszat nem tapasztaltam, mert állítólag a hangnemmel is probléma volt. Szerintem ha mindenki együttműködő lett volna, akkor nem lettek volna problémák, bár ha a MAT tényleg benyújtotta a panaszát, akkor lehet, hogy mégsem innen fúj a szél. Na mindegy, majd nyáron! Akkor már mindent úgy fogok intézni, hogy a lehető legjobb legyen!

Na igen. Meg egyre többet, hallom, hogy bezzeg a régi szép időkben... Shearer írt erről egy nagyon jó cikket az új AnimeStarsba. Na nem 1960-ra, meg hasonlókra kell gondolni, elég csak 2000-2005 környékére visszamenni. Én ekkor még sehol nem voltam animék terén, de elhiszem neki, hogy mennyivel másabb volt ekkor minden. Az első animeconom 2006. őszi volt, már akkor is sokkal másabb volt minden. Nem volt még ennyi Naruto, Bleach, meg Death Note. Egyszer arról kéne írni az AS-ben (bár nem tudom, hogy mennyire etikus) hogy mennyire gáz, amit a fangörlök csinálnak a conokon, fórumokon. A sikítozás, amik az AMV-k és cosplayezés közben folynak, képzelem, hogy mennyire elviselhetetlenek voltak most is. Még régebben írták többen a Gamer365-ben, hogy ők már el se mennek az Animeconra, mert ez már nem az... Ennek egy az oka: A széles sávú internet - és ezáltal a letöltés - igen széles körű elterjedése. Most már szinte bárki hozzá tud férni animékhez. Többen mesélték nekem, volt idő, hogy az volt még a nagy szó, amikor valakinek 128-as bitrátás album egy egész éjszaka alatt lejött. Én ezt többször elképzeltem magamban, és elhiszem nekik. Lehet, hogy ez így furcsán hangzik, de anno a lassú letöltésnek is megvolt a maga "hangulata". Izgatottan várni, hogy mikor fog lejönni. És akkoriban még cserélgették maguk között az animéket, eleve maga az anime is mást jelentett. Akkoriben még egy szubkultúra volt a távol-keleti szigetországból, szinte kiváltság volt akkoriban animésnek lenni. Mostanra meg divat. És ez a gondja sok régi anime fannak. De ha jobban belegondolunk, két rossz közül talán még ez a jobb. Mert ha látják, hogy minél több anime fan van, akkor talán jobban elfogadják.

Az új Pokémon

Legyen áldott a Bagszipoke, hogy feltette az európai kiadású Pokémon Platinumot, így volt alkalmam kipróbálni. Egészen jó, bár még nem volt alkalmam komolyabban DS-es Pokémonokkal játszani. Inkább az a probléma, hogy nincs komoly fejlődés. Legalábbis azt érzem, hogy tök mindegy, melyik pokéval játszok, ugyanazt kapom, csak más pokékkal. De amíg Japánok imádják, addig mindig kapunk új Pokémont. Maga az ötlet pedig nagyon jó, a probléma annyi, hogy a változatossága kimerül az új Pokémonokban és a játéktérben (ami lényegében szintén ugyanaz), de a legfontosabb, a játékmenet lényegében tök ugyanaz. De a helyzet az, hogy amíg erre van igény, addig kapuk az új Pokémont. De ez állandó probléma a Nintendóval. A Gamer365-ön folyamatosan azt írják, hogy 20 éves játéksorozatok lényegében ugyanazzal a játékmenettel lát el minket a Nintendo. Ki hogy érzi. Nem feltétlen rossz ez, mert a Super Mario 64 - Super Mario Sunshine - Super Mario Galaxy lényege végülis ugyanaz, de sokkal változatosabb. Az új Zelda játékból mi lesz, nem tudom. De már arra is panasz van, pedig annak a története nem ugyanaz mindegyik Zeldának, de az, hogy mindig Dungeonöket kell járni főellenségeket kell legyőzni, és így jutunk valami jutalomhoz. Azért, ha valamire, akkor a Zeldára nem lehet mondani, hogy unalmas, mert bár a sablon ugyanaz, de a Dungeonök változatossága, a zene csodálatossága, és a történet nagysága gyönyörködteti a Zelda rajongókat. Meg hova változzon a Zelda játékszéria? Ezt szoktuk meg, a Zelda II változatosságát nehezen viseltük, akkor mi legyen?

Valamiért sokáig nem tulajdonítottan jelentősséget a CDJapan webáruháznak, mert úgy voltam, hogy itt is legalább annyira drága egy-egy Japán CD, mint pl. az eBayen és az Amazonon. Tegnapelőtt jobban szétnéztem, és ugyanúgy 3-4000 yen egy-egy album, és 1000-1200 yen egy kislemez, akkor elgondolkodtam, hogy miért ne vehetnék én is? Tegnap megrendeltem Okui Masami legújabb albumát az Akasha Limited Edition CD-t. Postával együtt 4285 yen, de dollárban is lehet fizetni, 45 dollárt ér, ami forintban 9125 forint. Tegnap kifizettem borítékban. kb. egy hét múlva érkezik meg Japánba a pénz, és ha még aznap kiküldi, akkor várhatóan június 8-án a kezembe tudhatom a CD-t. Nagyon várom, mert nagyon jó album, szeretem. Mondjuk az kicsit elgondolkodtatott, hogy soha életemben nem adtam volna ki 5000 forintnál többet CD-ért, erre meg csuklóból feladtam a 9000 forintot. Itt már nemcsak arról van szó, hogy mennyire szeretem Okui Masamit, hanem az, hogy annyira ritkaság, hogy se itt, se európában, se Amerikában nem lehet kapni a CD-t, ezáltal kuriózum-értéke van számomra.

Az alkonyat fogságában

Bocsánat, hogy régóta nem írtam, csak a szorgalmi időszak utolsó 2 hetében kissé megizzasztottak a tanárok, de most már szabad vagyok, és ahogy ígértem, nekiláttam a Zeldának, méghozzá a Twilight Princess került terítékre.

Átalakultam Farkas Linkké. Már annyira rutinosan ment a Hyrule Castle, hogy pár perc alatt végigmentem rajta. Pedig elsőre hányszor eltévedtem, és hányszor haltam meg. -_-' Nem tudta irányítani rendesen Wolf Linket, de most már megy. Ott a tetőn bénáztam egy kicsit a madarakkal. Aztán találkozó Zeldával, Elmeséli, hogy hatoltak be Shadow ellenfelek. Utána a kard és a pajzs megszerzése. Itt elhaláloztam egy párszor a sas támadásától, mert elfelejtettem, hogy bejutni abba a házba, ahol a pajzs van, de végül meglett, a bácsi szépen el lett ijesztve. A pajzs megszerzése után mentettem, mert 20 óra volt, és ilyenkor szinte kötelező program az Animax nézése. Megmondom őszintén a hibái ellenére én szeretem.

Persze ezalatt a 2 hét alatt sem tétlenkedtem, igyekeztem fejlődni a Brawlban. Az már jó pont, hogy le tudok győzni 9-es szintű ellenfeleket 1 vs 1-ben. Bár szerintem Link elég béna. Kis túlzással élve utcahosszal nyertem, amikor Toon Linkkel voltam. Nem is az, hogy Toon Link erősebb, mert ez tény, de nagyon sokat szerencsétlenkedett a 9-es CPU. Lesett, hogy mi van, de különösebben nem tudta, hogy mit kell csinálni. Mondjuk volt olyan, amikor elkapta a fonalat, de különösebben nem okozott nehézséget. Látszik, hogy sokat könnyítettek a Brawlon. Inkább a multiplayer szórakozásra fektették a hangsúlyt. De a Brawl könyvben van egy okos gondolat. Azt írták benne, hogy a verekedős játékokat is, mint a többi játéktípust is fel lehet osztani casual és hardcore részlegre. És a Brawlban azt tartja jónak, hogy a nagyon ügyesen keverve van a casual meg a hardcore a Brawlban. Van benne igazság. Aki csak egy szórakoztató játékot akar, az pl. beteszi a tárgyakat a játékba, de aki komolyan akar játszani, az rendszerint tárgyak nélkül teszi. Meg a rengeteg játékmód mind teret enged mindkét játékos rétegnek.

Irány a felnőttkor!

Ismét elővettem a Master Questet! Már csak Barinade megölése maradt hátra a Jabu Jabu’s Belly Dungeonban. Hát a struktúráját soha nem fogom megérteni. Végülis megöltem, de hogy milyen módon, arra nem tudnék válaszolni. Egyszerűen csak eltűntek az elektromos “kezei” majd amikor a bumeránggal leblokkoltam, csak meg kellett kardozni. Aztán megetünk felnőttnek. Iszonyatosan hanyag munkát végeztem, csak 1 szívnegyedet szereztem, tehát 6 szívvel mentem a felnőttkorba. Mi lesz így? Azért, ha más nem, legalább 13 szívvel szeretnék elmenni Ganondorfhoz. Meg biztos már legalább 30 Gold Skulltulát kellett volna megölnöm. Erre mennyi van meg? 6. Szép, mondhatom. Hogy lesz így meg a 34, amennyi a második végigjátszás után lett meg? Fogalmam sincs. De azért jó volt játszani, aztán majd igyekszek valamennyit behozni a lemaradásomból.

Vár már a nyár.

Egy kicsit érzem, hogy visszakaptam a régi erőmet. De igazából egy percig nem kételkedtem abban, hogy azért jól tudok Brawlozni, de abban szerintem mindenki egyetért, hogy teljesen más az ember képessége, ha nem akaratból, hanem egyfajta kényszerből játszik. Nálam is ez volt, ezért volt a sok öngyilkos merénylet. De ma. Komolyan mondom, néha még saját magamtól is megijedek, hogy néha mikre vagyok képes. Persze ott még nem tartok, hogy világversenyeket nyernék, de ezzel a szinttel bőven elégedett vagyok. Volt haszna annak is, hogy a Csabi tanítgatott egy kicsit, elmondott egy pár instrukciót. Remélem most már töretlen marad a lelkesedés. Most egy olyan 2 hétig nemigen fogok nagyon játszani, ennyi van már a szorgalmi időszakból, és persze, hogy mindegyik tanárnak most jutott eszébe ZH-kat iratni. -_-' Aztán a vizsgaidőszak egyáltalán nem vészes. Aztán meg itt a nyár.

ÚjjáSzületés

Jó érzés újra a réginek lenni. Pár napos lelki krízishelyzet után (azért ez egy kicsit túlzás ^^') újra érzek magamban erőt a játékhoz. Zeldákhoz még mindig nem nyúltam, de a Super Smash Bros. Melee-vel sokat játszottam. Most is Mr. Game & Watch megszerzése a fő cél. Ennek érdekében az Adventure módot viszem végig minden karakterrel, azt hiszem még 9 karakterrel nem vittem végig. Aztán ma gyakoroltam a Brawlban Csabival, Skype-on keresztül adta a tanácsokat. Mondott egy pár dolgot, amik eszembe sem jutottak. Szerinte hiba az, hogy a közelharc híve vagyok, mert néha okosan is kell messziről támadni. Nos igen, mi tagadás, gyakran azt csinálom, hogy gondolkodás nélkül bele a közepébe, hadd szóljon. De ez hiba lenne? Szerintem annyira nem, csak csiszolni kell. De az vitathatatlan, hogy nekem is jobb úgy játszani, hogy nem adom fel, és sokkal nagyobb a lélekjelenlétem. A győzelem persze nem garantált, de valamilyen szinten nyugodtabb vagyok, hogy legalább igyekeztem mindent megtenni, és csak így lehetek jobb, és jobb. És ez még csak a kezdet! Egyébként nem sokáig tartott a lelki krízis, miután ide kiírtam magamból, máris jobban lettem, és már akkor úgy döntöttem, hogy "új életet" kezdek. Mondjuk ehhez egy Okui Masami dal is nagyban hozzájárult:

Szeretem az ilyen keményebb hanzású dalait, szerintem nagyon jól állnak neki, és érződik, hogy szereti.

Kudarcok csapdájában

Bocsánat, hogy nem volt egy pár napja tematikus post, csak hát a videojátékok terén kissé mélypontra kerültem. Ebben nagymértékben közrejátszik a sorozatos Brawl-kudarc. Rossz érzés tudni, hogy próbálok hozzáállni hardcore szinten a játékhoz, és azt érzem, hogy nincs fejlődés. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a BigN-esek közül, akik profik, nagyrészt sem azért profik, mert annyira jól verekednek, hanem taktikáznak, kijátszák az ellenfelet. Egy példa: A Zeldás Bridge of Eldin pályán azt csinálják, hogy kiállnak a pálya szélére, kicsalogatják az ellenfelet, és egy könnyed ütéssel kiütik a pályáról. Nem vagyok híve taktikázásnak. Szerintem, ha nagyon akarom, ezt még én is meg tudnám csinálni, nem kell ehhez nagy művészet. A másik, amit a profik szoktak alkalmazni nálunk, az a közelharc kerülése. Nagyrészt olyan karaktereket választanak, akikkel messziről lehet lőni, pl. Wolf, Toon Link, Pikachu. Na jó, Pikachut én is szeretem használni, amikor nem komolytalanul játszok. Biztos vannak olyanok, akik nagyon jól verekednek. De nem szeretek ilyenek ellen harcolni, és ha egy négyes elleni harcban kettesben maradok egy ilyen emberrek, akkor inkább az öngyilkosságot választom (kimegyek, vagy leugrok a pályáról). De elgondolkodtat, hogy feltétlen jó ez a módszer? Úgy vagyok vele, hogy ha alulmaradok, akkor nem lenne jobb egy számomra kellemesebb veszedelem, mint egy megalázó, ha ő így is úgy is nyer? Hát kaptam durva szavakat emiatt. Jó, ismerem azokat a mondásokat, hogy soha ne adjuk fel, meg küzdjünk a végsőkig, de egy velem nem egyenrangú ellenfél ellen, akik egy másik TV előtt röhögnek, hogy mekkora egy szerencsétlenség vagyok, nem gondolom azt, hogy méltó ellenfél lennék nekik. Aztán belegondoltam abba is, hogy lehet, hogy azzal, hogy félbehagyok egy harcot, vagy feladom, azzal a többieket is (kis túlzással élve) megalázom. Lehet, hogy más szempontból is jobb lenne, ha nem adnám fel, mert ha biztosan veszítek, akkor már csak azért is érdemes lenne továbbfolytatni, hogy mire megjelenik a nagy GAME felirat, az ellenfélnek hány élete, és hány százaléka van, ebből is kivehető valami fejlődés. Bár ha jól végzek az nem feltétlen az én érdemem, hanem a másik fél hibázott. De ezen elgondolkodva mindenképp jobb lenne folytatni. Az már bebizonyosodott egyszer, hogy (ezt minden szerénység nélkül kijelentsem) tudok nagyot robbantani. 2007. októberében elkezdtem keményen harcolni a Mario Kart Double Dash!!-ban, és pár nap alatt néhány pályán elértem a profi szintet. De akkor szinte égtem a vágytól, hogy nagyon jó legyek, és 100%-ig csak rá koncentráltam. De manapság még Zeldázni se nagyon visz rá a lélek. Pedig többször belegondoltam már, hogy mennyi restanciám van: Majora's Maskben megölni a Woodfall Temple főbossát, a Master Questben a Jabu Jabu főboss megölése, Twilight Princessben az első farkaskalandok, vagy akár a Wind Wakert is folytathatnám, hisz kész a Tower of the Gods. De hiába érzek magamban elszántságot, hiába nézem a játékok, tokját, dobozát, valamiért nem jutok el odáig, hogy játszak. A Brawl általi kudarc mintha teljesen elment volna a kedvem a játékoktól. Nincs jól ez így. Megint érezni akarom azt, hogy teljesen lázba hoz a játék. Az utóbbi időkben gyakran eszembe jutottak azok a Mario Kartos idők. Nagyon jó volt. A Zeldás időktől eltekintve, az volt az utolsó olyan eset, hogy azt éreztem, hogy igazán jó játékosnak lenni. Ha újra átélhetném megint azt az időt, minden sokkal másabb lenne, nemcsak nekem lesz jobb, hanem a többieknek is.

Felhype-olt animék

Nem titkoltan nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a Naruto új magyar szinkronnal, mert azt gondolom, abban mindnyájan egy emberként egyetértünk, hogy a Jetixes változat nem érdemel szót. Arra voltam kíváncsi, hogy mi ez a nagy imádat. Jó, tudom, hogy elsősorban a fangirlök hangját hallani, de olvastam érettebb véleményeket, miszerint rendkívül hangulatos, és nagyon jó a történetvezetése, csak ne lennének a fillerek a 150. rész környékén. Azokat még nem láttam de amiket láttam az Animaxen, és az első pár részt, amit japánul néztem meg eddig, nagyon megtetszett, és tényleg nagyon hangulatos. Amikor néztem a Death Note-ot, és teljesen odavoltam, hogy mekkora anime, micsoda fordulatokkal, stb, erre a bagszi azt mondta, hogy őt az Animeconos jelenség teljesen elvette a kedvét, pedig ő is nagyon szerette a DN-t. Azt mondta, hogy nem mer Death Note-os cuccot venni a boltban, mert fél, hogy beazonosítják az anime fangirlök közé. Én azt mondtam, hogy nem szabadna, hogy ez visszatartsa attól, hogy milyenek a fangirlök, mert ez semmit nem vesz el az anime értékéből. És a Narutóról is így gondolkodom. A sorozat akkor is első osztályú, ha mások esetleg nem úgy szeretik az animét, ahogy szeretni illik. Tényleg nagyon jó, és majd kíváncsi leszek, hogy majd a fillerek mennyit vesznek el az anime értékéből, de így az első pár részről elmondható, hogy nagyon ott van. És ha már a Death Note is szóba került, akkor nehogy kihagyjuk a Bleachet, amit, ahogy komolyan néztem, szintén nagyon tetszik. Biztos, hogy nemcsak bagszi az egyedüli, aki szégyelli a fanságát, én csak azt tudom javasolni, hogy azok, akik komolyan szeretik ezt a három animét, azok vállalják fel nyíltan, mert ha látják, hogy vannak ezeknek az animéknek komoly rajongói, az mások szemében megnövelheti az anime értékét.

Super Smash Bros. Brawl edzés

Olvasgattam a könyvet, és kipróbáltam Csabival online a Brawl Home Run Contestet. Még soha nem csináltam Brawlon, mert emlékeztem, hogy a Melee-ben milyen nehezen ment, mire rájöttem a dolgokra. Körülbelül 2006. júniusában ismertem meg a Melee-t, ezzel az egész szériát, és komolyan, sokáig nem is tudtam, hogy mi az a Smash Attack. Sőt, továbbmegyek, nem is tudtam, hogy létezik ilyen, és hogy ennyire erős támadást lehet kivitelezni vele. Csak akkor, amikor ott próbálom a Home Run Contestet, és láttam, hogy csak 15-20 métereket sikerült kihozni (nem vicc). És egyszerűen nem értem fel ésszel, hogy lehet több száz métert kihozni. Akkor mondta nekem valaki, hogy nyomjam meg egyszerre az előre és az A gombot. És teljesen meglepett, hogy elment egész 200 méterig. Teljesen el voltam ájulva saját magamtól, hogy mire nem vagyok képes. Ezek után alkalmaztam ezt a támadást, valamivel jobban ment a játék. És a Brawlban sokáig nem mertem csinálni, mert attól féltem, hogy nehéz lesz. De ahogy csináltunk online, és elmentünk együtt majdnem 500 méterig, hát akkor már azt gondoltam magamban, hogy zsenik vagyunk. Persze biztos, hogy mások jóval tovább mentek, de én már ennek is örülök. Ekkor gondoltam ki magamban, hogy egyedül is megcsinálom a Brawl Home Runt. Nem tudom, hogy ki mennyire van tisztában, de a Melee-ben úgy kell csinálni, hogy azonnal el kell ütni, és ahogy megy... A Brawlban meg 10 másodpercig egy láthatatlan fal fedi a homokzsákot. Eközben mi szabadon sebezhetjük azt, amit én nagyon jó dolognak tartok, mert így sokkal messzebbre el lehet ütni. Szóval szerintem a Brawlban sokkal jobb lett. Meg ha már itt vagyok, akkor megcsinálom 3 és fél percen belül 100-multi Man Brawlt. Ez könnyű volt egy apró trükkel. Donkey Kongot választottam, és folyamatosan le+B gombkombinációval a földet csapkodva sima ügy volt. Kaptam egy pár trófeát utána. Aztán a Target Testtel próbálkoztam. Azt jó dolognak tartom, hogy nehézségi szintek között választhatunk, de az jobb volt a Melee-ben, hogy mindenkinek volt saját pályája, így sokkal jobban ki tudtuk ismerni az adott karaktert. Itt a Brawlban, meg nehézségi szintnek van egy adott pályája, amit végig kell vinni. Lehet tárgyakat is használni, szerintem ez nem jó megoldás. A Melee-ben ez sokkal jobb volt. Azon gondolkodom, hogy lefordítsam magyarra (nem feltétlen szó szerint, csak a lényeget) a könyvben a Brawl pályák, és a karakterek jellemzését? Én szívesen megcsinálom, csak nem tudom, hogy van-e igény rá, mert azért az elés sok munka lesz, mivel minden karakterről 2-3 oldal van, pályákról meg 1-2 oldal.

20 éves a Game Boy!

Tegnap ünnepelte 20. születésnapját a Nintendo első handheld konzolja, a Game Boy. Isten éltesse! A GBC-vel együtt közel 120 millió példány kelt el belőle, nagyon szép szám. Azt gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek sok kellemes órát okozott eme csodagépezet. Super Mario Land, Tetris, Pokémon Red/Blue, Zelda: Link's Awakening, hogy csak egy párat soroljak fel a nagy címekből. A legnagyobb példányszámban elkelt Game Boy játék a Tetris volt (köszönhetően a bundle-csomagoknak) 33 millió. A legnagyobb bundle-nélküli eladásokat a Pokémon Red/Blue/Green produkálta 20 milliós eladással.

A Game Boy aztán a Game Boy Advance-szel kapott sikeres folytatást, most meg a Nintendo DS korszakát éljük.

Érdekesség, hogy a világon legrosszabb állapotú Game Boy az 1990-1991-es öbölháború alatt bombázás áldozata lett. A gépezet úgy-ahogy egybemaradt, viszont működik! A New Yorki Nintendo World Store-ban van kiállítva, egy Tetris jár benne. Kép is van róla:

Megmondom őszintén, hogy el nem tudom képzelni, hogy kerülhetett egy Game Boy gépezet háborús közegbe, de hihetetlen, hogy egybemaradt, és működik!

A Gizmodos Jesus Diaz egy remek képes ÖSSZEFOGLALÓT is készített a Game Boy életútjáról, érdemes megtekinteni. Boldog születésnapot ismét!