The Legend of Zelda: A Link to the Past – VÉGIGJÁTSZVA!!!

Sikerült végigvinni!!!
42 óra és 11 perc tömény élvezet. Vagyis hát nem is lehet szavakba önteni, hogy mi mindent kaptam ettől a játéktól. Boldogságot, életkedvet, összemosódnak bennem a dolgok, de csodálatos 42 óra volt.

Egyébként látnotok kellett volna. 1 életelixír, és 2 varázselixírt vettem igénybe, és amikor az utolsó utáni esélyemet használtam ki, Ganont megfagyasztottam a kardommal, akkor elő nyíllal, és tudtam: Most vagy soha. Végül most lett. De úgy volt, hogy arra már nem volt varázserőm, hogy a Fire Roddal meggyújtsam a lámpát, csak a lámpással. És amikor azt hittem, hogy nem fog sikerülni, na akkor még egyszer meggyulladt. És akkor az utolsó nyíl ölte meg.

Ez is csak arra bizonyíték, hogy soha nem szabad feladni!

Ennyi volt a teljes történet. Még nem raktam el végleg a játékot, mert még meg akarom szerezni a 2 hiányzó tárgyat, az egy hiányzó üveget, és a 9 hiányzó negyedszívet. De ez a 28 nap egy életre szóló élményt adott nekem!

Egy jó játék ismérvei

Amióta Zeldázok, azóta egy kicsit átértékelődött bennem a játék fogalma, hogy mitől lesz egyáltalán nekem jó egy játék.

Elsődleges szempont nálam maga a karakter, akit irányítok, hogy az szerethető legyen, tudjak vele azonosulni. Talán ezért szerettem meg nagyon a Zeldákat, mert Link számomra egy borzalmasan szimpatikus karakter, nagyon megszerettem. És a Mario Spin-offokban (másodrangú Mario játék, mint pl. a Kart és a Party széria) is azért választom mindig Yoshit, mert nagyon szeretem.
Azért azt el kell ismerni, hogy a Nintendo nagyon kreatív karaktereket alkotott a közel 30 éves konzolos múltja alatt. És szinte mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő karaktert. Én például Linkben. De olyan magas szinten, hogy katarzis-élményem volt. Ennyire egy karaktert se szerettem meg. Viszont számomra van mélypont is. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de a Starfox karakterei a Nintendo-kreativitás legalja. Én nem tudom hogy lehet ilyet kitalálni, hogy egy róka mászkál az űrben egy galambbal, egy csacsival, egy békával, és egy szemüveges öreg nyúllal. Sokan elismerik a Starfox szériát, mint játékot, sőt még lehet hogy én is jól eltudnák játszani vele, de hogy a karaktereket nem tudnám megszeretni onnan, az is biztos. A Metroid Samus Aranja egy érdekes szituáció. Bár egyre sűrűbbek a főhősnők, de hogy egy másik bolygón egy nő mentse meg az ottani világot, az egy kissé paradoxon. Bár el kell ismerni, hogy Samus igencsak szexi, szóval még a Metroidokkal is jól el tudnék játszani. Illetve próbálkoztam is a Metroid Prime-mal, de olyan szinten felsültem, hogy 5 percnyi játék után úgy elakadtam, hogy feladtam, mert nem találtam kiutat. A Kirbyről meg azt hiszem, hogy nem kell beszélni, mert az önmagában egy csoda. A Kirby játékszéria nem is itt mondja fel a szolgálatot, hanem a pályák végtelen egyhangúsága. Annyira egyformák pl. a Kirby’s Adventure-ben a pályák, hogy teljesen összefolynak az emlékeimben, semelyik válighoz nem tudok kötni pályát. A Mario meg alap. Viszont a Sunshine azért mondott nálam, mert mindig amikor medúzára rálépve ezerrel kell vágtatni a piros érméért, és amikor nekiütköztem valaminek, akkor ugye automatice kampec. Már az is idegesítő, hogy elrontottam, de amikor Mario a vízbe esik, minek kell Mario fejét felém fordítani? Nem elég, hogy a Halál-zenéje rettenetesen frusztráló (nekem) de hogy lássam Mario fejét halottként? Ez olyan, mintha a játékkészítők azt akarnák megmutatni, hogy nézd meg, mit tettél vele! De miért a Sunshine-t hozom fel, amikor a többi Mario játékot imádom? 🤔 Mindegy.

Második nagyon fontos dolog a zene számomra. Eleve játékzene-őrült vagyok, rengeteg játékzene van a gépemen, de egy játéknál kulcsfontosságú, mert nagyon befolyásolja az adott hangulatát, nagyban emeli a játékélményt. Azt gondolom, hogy nem kell ecsetelnem azt, hogy mennyire kiábrándító az idegesítő zene.

Hát nagyjából ennyi.

Hol járunk?

Én is elnézést kérek, hogy egy hónapig nem voltam itt, de nekem is akadt más tennivalóm, új világot ismertem meg. 2008. január 25. piros betűs nappá vált az életemben. Már nagyon régóta megvan a The Legend of Zelda: A Link to the Past játék SNES-re, de komolyan csak azon a napon kezdtem el foglalkozni vele. Valami Isten játék! Igazság szerint a Zelda történelmem egészen 1993-ig nyúlik vissza,akkor láttam meg képen a Link to the Pastet. Akkoriban még fogalmam sem volt, hogy mekkora játék ez, csak a képek alapján sejtettem. Aztán maradtak a képek, 576 Konzolos tesztek. De végre eljött az a nap, amikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a Zeldával. Valami olyan csodálatos világba repít el ez a játék, nem bírom abbahagyni. De nem is akarom. Tényleg igaz a Zeldára, hogy nem te játszol vele, hanem ő játszik veled. Ezalatt a közel egy hónap alatt sikerült majdnem végigvinnem a játékot, de nagyon bedurvult a végére. Most vagyok a végső össecsapás színhelyéül szolgáló Ganon’s Towerben. Komolyan mondom, hogy a Mario játékok végjátékai babazsúr ehhez képest. Marha nehéz, de valami mégis hajt, hogy továbbvigyem! És végig is fogom vinni, ha már ilyen közel vagyok a végéhez. Csak szerintem most tartok egy kis pihenőt a játékban mert annyira leamortizált, hogy fel kell töltődnöm, mire újra elkezdem. Persze nem csak a Link to the Pasttel foglalkoztam ezalatt az egy hónap alatt, hanem a többi Zelda játékot is igyekeztem megismerni képek, információk által. Meg kölcsönbe megkaptam a Wind Wakert és a Twilight Princesst GC-re. Ezen után csak még jobban megszerettem a Zelda világát. Szóval valószínű, hogy 2008 a Zelda éve lesz számomra. Persze a Mariókat se fogom elhanyagolni, de valószínűleg csak 2 új Mario játék lesz idén számomra: Super Mario Galaxy és a Mario Kart Wii. Na meg a Super Smash Bros. Brawl, amire nem győznek 10, 40 pontokat, és 100%-okat adni. Meg persze a honlapról se feledkezek meg. 😅

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldal blogjából)

6. dungeon: Mission will complete

A 6. Dungeon az egyik legfurcsább. Egyáltalán nem nehéz, sokkal inkább logikai feladatokon alapszik az egész. Az egyetlen nehézség, hogy rájöjj, hogy az egyik vízesésen keresztül lehet menni. Amúgy sok logikai feladat abban merül ki, hogy néha visszább kell menni ahhoz, hogy előrébb juss. Nagyon szét kell nézni, Jól elmozdítani a köveket, és használni kell a láncos nyilat, ami szintén vicces dolog, hogy megakad a halálfejeken, és Link meg megkapaszkodik rajtuk, és átmegy a túlsó végre. Aztán a főellenség is elég furcsa. Nagyon könnyű lesz. Csak azért hagytam abba, mert meghaltam és már fáradt vagyok. Csak félek, hogy fog kelleni varázselixír, mert a nálam levő maximális mennyiség nem lesz majd elég, de ez a holnap zenéje. És ha sikerülni fog végigvinni, akkor kész lesz a játék fele.

5. dungeon: Mission complete

Tömény 16 óra játék mérlege 5 Dungeon. Itt már azért bedurvulnak a dolgok. Nagyon nehéz volt, nagyon megszenvedtem vele, mégis minden egyes percét élveztem! Mert valahol itt kezdődik egy JÁTÉK! Hogy teret ad fejlődni, érezheted, hogy egyre jobb vagy, tudod, hogy képes vagy megcsinálni! És mész előre egyre nagyobb önbizalommal, egyre előrébb jutsz, és a végén te kerülsz ki győztesen. Szerintem a Zelda játékok fejtörősége leginkább abban merül ki, hogy stratégiát kell kidolgozni, hogy tovább tudj jutni.
De az a bombás jelenet az mindent vitt. A mai napig nem tértem magamhoz T_T És megismerkedtem a 6. Dungeonnel, hát már az eleje eléggé olyan, hogy… Egy rácsozott ajtó, oszt’ csá! De ugye itt nem adjuk fel, hanem szétnézünk, lehet hogy valahol valami el van rejtve, meg a GameFAQsról a térkép, a YouTube-os videóról nem is beszélve. De előbb szétnéző túrára megyek a Dark Worldben, mert szerintem valahol ott van a titok nyitja, és ha végképp nem találok semmit, akkor YouTube is my friend. De a térképet persze megengedem magamnak ^^

Ez súlyos T_T

Már az 5. Dungeont járom a Link to the Pastben. Amikor a sötét világban kell a keleten lévő kastélyba mennem. Ott akadtam el, hogy a vakondok nem engedtek tovább. Na sebaj, letöltöm a GameFAQsról a térképet, onnan jövök rá, hogy egy nagy adag részt kihagytam. Na jó, vissza. Megyek a szakadékhoz, ahol van a kék Switch Block, felül a narancssárga, és a narancssárgát kell úgy ledönteni, hogy a kék is lent maradjon. Én tényleg, az összes terepet bejártam, arra gondolván, hogy hátulról kell esetleg megközelíteni. Leesni oda lehetetlenség, mert az első emeleten vagyok, ami ennél a kastélynál a legmagasabb szint. Ha csak nem tanítjunk meg Linket felesni. Minden egyes szinten végigmentem, minden repedezett falat betörtem, de semmi nem vezetett oda. Aztán visszamentem a szakadékhoz. Ekkora már annyira kétségbe voltam esve, hogy már tényleg, mindent kipróbáltam, de úgy tűnik, hogy nem. Bagszinak szóltam, hogy ha tud, könyörgök segítsen, mert idegileg már nagyon nem vagyok egészben. Megmondtam neki, hogy mi a baj, ő meg megmutatta YouTube-on, hogy mi a teendő. Amikor megláttam, percekig fogtam a fejem. Azt se tudtam, hogy egyáltalán meg leht fogni a bombát! Mert eddig úgy voltam vele, hogy lazán lerakom a bombát ott, ahol robbantani akarok, oszt majd robban. De hogy fel lehet emelni -_- És aztán nekidobni a kapcsolónak, gyorsan odafutni… Ez a játék beteg T_T De pozitív értelemben. Azt nem tudom, hogy lesznek-e nehezebbek is, de ezt egy életre megjegyeztem. Itt a kép, a szituációról! Egy életre elátkoztam!!! T_T

Nincsenek szavak...

De tényleg. Ez a Link to the Past… Ez valami csoda! Valami megfoghatatlan. Csak egyszer kell belemélyedni. Megragad, és el nem enged! Nem te játszol vele, hanem ő játszik veled, ahogy Csipi írta a Twilight Princess tesztben. Ez tényleg igaz! A Super Mario All Stars óta (1993) nem éreztem ennyire azt, hogy egy játék ennyire felemeljen lelkileg. (Nem csodálkozom, hogy a Szabolcsot versre ihleti a játék ^^’) Azt érzem, hogy élmény volt játszani. Egyszerűen… húú! (Ahogy a Bakács Tibor mondta a Megasztárban ^^’) Ezt tényleg nem lehet szavakba önteni, ezt át kell élni!

Bm bíztatott, hogy be adjam fel, nyilván utalt a Sunshine-os kudarcomra. 😅 Én egy pillanatra nem féltem ettől a játéktól, amint jobban belelendültem. Most a 2. amulettet szereztem meg, aminek a főellensége három csúszmászó volt. Hát, meggyűlt velük a bajom. Nem volt könnyű. Igaz, hogy az első pár másodpercben mérgelődtem minden egyes halálomnál, de nem éreztem hiábavalónak. Mert minden egyes alkalommal egyre könnyebben jutottam el oda, és egyre könnyebben sikerült legyőzni őket, ahogy kitapasztaltam.

A Sunshine-ban meg pont az volt a bosszantó, hogy nem lehetett ügyesedni pl. amikor ráján szörfözöl 1000 km-rel (vagy nem tudom mennyivel, de hogy megbirságolnának gyorshajtásért, abban biztos vagyok) és egyszerűen nem lehet. Ott vagy pontosan beletrafálsz a piros érmékbe, vagy b*szhatod! De nincs hibalehetőség! És ez az idegesítő!

Azért megfordult a fejemben a Kaleido Staros Sora Naegino. Senki nem értette, de valamiért magával ragadta a közönséget. Hát ilyen ez a Zelda is. Senki nem tudja mi a jó benne, de egyszerűen letehetetlen! Meg merem kockáztatni, hogy ha megkérdeznénk a Zelda topicban az emberekben, hogy mit szeretnek ebben a játékban, szerintem ők se tudnának konkrét választ adni, csak úgy komplexen, az egész tökéletes!

Holnap szerintem meglesz a harmadik amulett, és kész a 2. Dungeon.

Hogy én miket nem tudok! :-O

Mindig is félve néztem a Zelda játékok elé, mert az én részemről valami kegyetlen nehéznek tűnt. Nem is azért, mert minden egyes percben meghalnék, hanem mert annyira nehezek lesznek a Dungenök benne, hogy nem tudnám megcsinálni. Az SNES-es Link to the Past volt az első Zelda játékom (azóta sincs más ^^’), és már amikor először elővettem, akkor éreztem, hogy ehhez nem úgy kell hozzáállni, mint egy Mario játékhoz. De már akkor megfogott a hangulata. És már akkoriban sikerült végigvinni az első Dungeont a Hyrule Castle-ben. Aztán úgy kezdtem el a másodikat, hogy láttam, hogy merre mutat a x a térképem, el is jutottam oda, de mikor kijöttem onnan nem mutatta tovább, ezért abbahagytam a játékot. Valahogy magától értetődőnek éreztem, hogy ugyan mutassa már, hogy merre kell menni. Hogy én milyen hülye voltam -_-'

Tegnap ismét elővettem a játékot (kb. 7 hónap után) és újra elkezdtem csinálni. Nem mutatta ugyan, hogy merre kell menni, de ezt tegnap valamiért nem bántam. Inkább örültem annak, hogy ez az egész játék, egy akkora térben játszódik, rengeteg a felfedezetlen terep. Gondoltam megadom magamnak a felfedezés élményét. És kb. 1 óráig csak úgy játszottam a játékkal, hogy szétnéztem. Sok titkot felfedtem. És egy idő után megmutatta, hogy merre kell menni! (Gyanítom, hogy azután, miután 100 rubinért vettem az öregtől valami varázsitalt) És aztán elkezdtem kelet felé menni, ott is volt valami öreg, vele is elbeszélgettem, és ztán szerte a térképen megjelentek valami ábrák. Itt hagytam abba, mert már túl sok volt az útonálló -_- De nagyon élveztem a játékot, és szerintem mindjárt nekiülök újra játszani, hátha végig tudom vinni a 2. Dungeont! :-O

Igazság szerint nagyon boldoggá tett a tegnapi eredményem, elsősorban lelki töltést ad, hogy képes vagyok valami olyasmire, amiben eddig nem hittem, mert túl nehéznek tűnt.

Elemzés

Ha nincs ló, jó a szamár is, tartja a mondás. De mi a teendő, ha a szamarak a ló szintjén vannak? Akkor még várathathat egy darabig a paci vásárlása. 😅 Írtam a Wii megjelenésekor, hog hangulatilag a SNES szintjén van, ehhez a mai napig tartom magam. El is gondolkodtam ezen, hogy igen. Valamit lépni kellett a GameCube középszerű sikere után a Nintendónak, ez a lépés a DS volt. A cég tudta jól, hogy ha a DS nem arat nagy sikert, az akár a Nintendo konzoliparának a végét is jelentheti. Amikor megjelent a DS, akkor mindenki furcsállta, hogy mi ez? Ezzel akar sikert aratni a cég? IGEN!!! De még mekkorát! A papírforma úgy, ahogy van, felborult, mert mindenki a PSP-nek a kimagasló győzelmét várta! Hát azt várhatja is, amikor a meccs állása 65-30 a DS javára millió példányban. Be szoktam vinni az osztályomba a DS lite-ot, és megkérdezték,hogy miért ennyire sikeres a DS lite a PSP-vel szemben? A válasz igen egyszerű: Lehet, hogy buta a DS lite, semmi komoly extrája nincs, de a játékok annyira szórakoztatóak, hogy nincs rá szó! Nem szokás a kézikonzolokat az asztali konzolokhoz hasonlítani, de azt mégis muszáj mondanom, hogy volt olyan, hogy a DS lite-ból a karácsony időszakban hetente másfél millió példány kelt el világszerte! Ezt még a Playstation 2-nek sem sikerült elérnie! Még az 576 Konzol is beismerte, hogy ha ebben az ütemben halad a DS, akkor 2010 elejére eléri a PS2 eladását. Ami a Wii-t illeti, a Gamer365 megírta, hogy ha ebben az ütemben haladnak az eladásai, akkor megdöntheti a PS2-nek a 2002-es rekordját, amely évben 22 milliót értékesítettek a gépből. Ha ez tényleg így lesz, akkor a Wii 2009 elejére lazán meghaladja a 40 milliót.

Azért írtam le ezt, mert érzékeltetni akarom, hogy az emberek nem hülyék, tudják, hogy mi kell nekik. Itt most a GC eladásaira utalok, amit nagyon hamarosan be fog előzni a Wii. A GC eleinte nem fogyott olyan rosszul. A probléma ott van, hogy már a GC-korszak elején kijöttek a nagy játékok, mint a Super Smash Bros. Melee, Luigi’s Mansion, Super Mario Sunshine, Metroid Prime, The Legend of Zelda: The Wind Waker, Starfox Adventures. Ezek tényleg nagyon jó játékok, a probléma ott van, hogy ezek 2003-ig mind kifutottak. Eddig nagyon jól fogyott a GC. Aztán eltűntek a nagy címek. Talán mert mégsem hozta azt a nagy sikert, amit várnak egy játéktól, hisz a legeladottabb GC játék a Super Smash Bros. Melee is “csak” 6.29 millió példányban kelt el máig. Ahhoz képest csak, hogy legalább tíz DS címnek sikerült már ezt a számot átlépnie. És úgy voltak vele, hogy ha nem kell a népnek a GC, akkor csinálnak valami újat. Hát nesze nektek, itt a DS! Felfoghatatlan, hogy már 3 éve kint van a piacon ez a csodakonzol, és még mindig ott tart, hogy félmillió példány hetente világszerte.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalból)

Ismétlés a tudás anyja

Újabban Mario Kart DS-ben, és Mario Kart: Super Circuitban erősítek. És most jöttem rá, hogy a fene egye meg, há nem hiába edzettem annyit a Mario Kart: Double Dash!!-ban! *Nem mond köszönetet Andrásnak. :-P* Sokkal technikásabb lett a vezetési stílusom, sokkal kifinomultabban vezetek! És ez meg is látszik az eredményeken. Újabban szinte csak 40 pontot szerzek Grand Prix-n, 150cc-n (GBA-s Mario Kartban meg 36-ot) és a Time Trialos időimre is ráverek min. 3-4 másodpercet! Nagyon kellett az az edzés, nagyon kellett. És nem is árt, mert ha szilveszterkor Matildnál leszek, nem árt, ha tudja, hogy kivel van dolga! 😅

Na jó, mégis megteszem: Köszönöm neked András!

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)