Új játékok új kihívásokkal

Még tegnap akartam írni a Super Mario Odyssey-ről, de végül úgy voltam vele, hogy kerüljön külön posztba. Szoktam ezzel játszani is, bár az igazat megvallva, elég nehezen boldogulok vele. És nem azért, mert annyira nehéz lenne (egyébként sem számol életet a gép, csupán 10 érme váltságdíjat kell fizetni elhalálozáskor), hanem mert annyira hatalmas. Túl nagy a játék, és mehetek akármerre, vár ott egy kaland. De ha elindulok egy irányba, akkor nem tapasztalom meg, hogy mi vár akkor, ha másfele indulok. Ez nagyjából olyan, mint a való életben, amikor két eshetőség közül mindenképp választani kell egyet, csak akkor mindenképp kimaradsz a másikból. Csak amíg a való életben ez választás kérdése, és eldönthetjük, hogy melyik a jobb számunkra, addig a játékban nemigen van ilyen választási lehetőség, hiszen, ha mindenképp 100%-ra végig akarjuk játszani a játékot, akkor szögmérő 360°-ában végig kell járni minden pályát.

Ráadásul az "open world" fogalmát se nagyon tudom értelmezni. Azt jelenti, hogy 40000 km2 sugarú körben bármerre elindulhatok? Kicsit azt érzem, hogy későn mentem neki az új játékoknak, nem érzem magam rá felkészültnek. Azt is gondolom, hogy nagyon is megérett az a paradigmaváltás, ami miatt annyira aggódnak a videojátékosok. Azt látom, hogy nagyon nincs már hova fejleszteni a játékokat, és ha ennyire hatalmasak az AAA játékok, azért sem érdemes nagyon a fejlesztésükbe fektetni, mert túl hosszú idő lett ezeket végigjátszani. Tehát nincs annyi idő egyre. De az az igazság, hogy nagyon nem tudom, mi a valódi oka a videojátékipar változásának (válságának? ebben speciel nem hiszek). Több elemzést is végignéztem, elolvastam, és azt látom, hogy ahány aspektusból szemlélik a történéseket, annyiféle ok-okozati összefüggést tárnak fel, és senki nem birtokolja a bölcsek kövét.

A The Legend of Zelda játékokról is azt gondolom, hogy a Twilight Princess volt a csúcs. Ott érte el a sorozat a tetőpontját, ott hozták ki a franchise-ból a maximumot. A Skyward Sword még talán új irányból mutatta be Zelda játékok hangulatvilágát, de az új játékokkal már meglovagolták az open world-öt. Nagyon nem merültem még el a Breath of the Wild-ban, de valahányszor hallgatom a játékzenét, mindig az az érzésem támad, hogy nagyon azon voltak, hogy túlszárnyalják a Twilight Princess-t, de már nem tudják hova. Erőltetetten nagyhatásúnak érzem a zenét, pont ezért nincs már rám hatással. Tartok is attól, hogy komolyabban nekimenjek a Breath of the Wild-nak, mert azt érzem, hogy a túl nagy játéktérben, ahol túl sokat kell menetelni, fognak majd sokkal kevesebbet érni az események.

Visszatérve a Super Mario Odyssey-hez, eleinte nagyon jó ötletnek tartottam, hogy az elvégzett küldetésekért nem csillagot kapunk, hanem holdat. Ezáltal van egy folytonossága a játéknak, és nem az van, ha ugyanazon a pályán (galaxison) akarom egy másik küldetést megcsinálni, akkor vissza kell menni. Mai fejjel azt mondom, hogy ez némileg megszakítja a játék flow-ját.
Ugyanakkor sokkal kisebb értéke van egy holdnak, mert egyrészt 999 van belőlük összesen a játékban, másrészt sokkal kisebb kaliberű küldetésekért is jár egy, ezért bár megszakad a játék folytonossága, amikor megszerzünk egy csillagot, mégis nagyobb értéke van, mert a többségéért meg kell küzdeni, ezért a játékélmény is nagyobb.

De a Super Mario Odyssey is olyan, hogy már más irányba viszi el a játékot. Azt érzem, hogy másképp kell már ezeket az új játékokat játszani, erre nem voltam felkészülve. Most azt találtam ki, hogy évente egy egy AAA játékot viszek végig. De azt akkor a lehető legalaposabban. Ki is gondoltam, hogy lehet, hogy váltok, és Super Mario Odyssey helyett a The Legend of Zelda: Breath of the Wild világában merülök el idén. Jövőre jöhet a Mario játék, 2027-re meg a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom. Így pont váltásban lesz a két nagy sorozat. Egyébként is sokan mondják, a BotW és a TotK - némi túlzással - egy és ugyanaz. Ismerősöktől, barátoktól, hogy aki már játszott a BotW-vel és szerette, annak nem igazán jött be a TotK. Ugyanez van fordítva is: Aki a TotK-val ismerkedett az open world Zelda játékokkal, azoknak a BotW nem jött be. Ennek fényében azt tartom a legjobbnak, ha a két Zelda játék közé ékelem be a Mariót, mert ha tényleg sok a hasonlóság a két Zelda játék között, akkor szünetet beiktatva nagyobb újdonságként fog hatni a TotK. Nem utolsósorban rendelkezni kell egy Tears of the Kingdom példánnyal is...

1080° Snowboarding végigjátszva

Hosszú hónapok kemény gyakorlásának köszönhetően végre kijátszottam a 1080° Snowboarding-ot! Lassan 10 éve már, hogy minden télen játszok vele, de soha nem annyira komolyan. Csak örültem annak, hogy van a Nintendónak egy téli sportjátéka, amit nagyon jó ilyenkor, a téli szezonban elővenni. De idén (azaz tavaly novemberben) elhatároztam, hogy megcsinálom a legnehezebb fokozaton is!

És ez tegnap sikerült. Bár ha a végső célomat nézzük, most örülni kicsit olyan, mint amikor 2000-re mondtuk, hogy 21. század, mert csak egy karakterrel, nevezetesen Kensuke Kimachi-val vittem végig a játékot. A tervem meg az, hogy mind az öt játszható karakterrel végigjátsszam a játékot. Még amikor részt vettem Mario Kart online meccseken, akkor gondolkodtam el azon, hogy nagyon jó, hogy van egy karakter, és megvan a kocsiösszeállítás, akivel (amivel) penge vagy, de igazából akkor vagy jó Mario Kart-os, ha az összes karakter összes kocsijával gond nélkül nyersz. Ennek szellemében játszok tovább a 1080° Snowboarding-gal, hogy a többi négy karakterrel is teljesítsem a Black Diamond bajnokságot. Bár mivel nemcsak a karakterek, de a hódeszkák is választhatók, ezért a végső célnak az kellene, hogy legyen, hogy mindegyik karakterrel és mindegyik hódeszkával végigmenni az Expert Mode-on! De ezt idén már biztos nem csinálom meg. Hihetetlen belegonodlni, hogy csak egy kis játék a 1080° Snowboarding, összesen 6 pályát tartalmaz, de a különböző permutációkkal nagyon tartalmassá lehet tenni.

Gyakorlatilag ez az a téli szezon, amikor igazán komolyan játszok ezzel a játékkal. Hogy a nagy ugratóknál ne könyveljem el azt, hogy "hát ez a verseny azzal jár, hogy eltaknyol a karakter", hogy a több útvonal közül keressem meg a jobbat. Így tudtam csak igazán jól elsajátítani az irányítást. Nintendo Switch Online-on játszom a játékot, és hogy mit jelent az elmúlt idők gyakorlása, jól jelzi, hogy amikor megnéztem Wii-n és Wii U Virtual Console-on az ottani mentéseimet, volt olyan pálya, ahol 10 másodperccel megjavítottam az addigi rekordomat! Akkor nagyon összeszedtem magam. Az az igazság, hogy teljesen reális ilyen sokat javítani ebben a játékban, mert a bukásokkal fontos másodpercek mennek el. És amikor odafigyelek és végre jól irányítom a karakteremet, az nagyon sokat jelent. Most jutottam el a 1080° Snowboarding-ban oda, hogy amikor Time Attack-ben gyakorlok, már a kisebb hibák után is újra kezdem, mert már megy annyira jól, hogy látom azt és számít, hogy egy-egy hibával értékes tizedmásodperceket vesztek. Én meg egy jól összerakott kört akarok menni.

Az olyan játékok, mint a 1080° Snowboarding jóval kisebb kaliberűek, mint a Mario Kart, mégis ez is komoly figyelmet és koncentrációt igényelnek. És ha megérezzük ezt a játékot is, nemcsak Mario Kart-hoz hasonló játékélménnyel ajándékoz meg, hanem az ebben a játékban elsajátított képességeket más játékokban is tudom majd kamatoztatni.

Kirándulás és mozi Budapesten

Szerdán elvonatkoztam Pestre. Elsősorban állásinterjú okán, de egyéb programom is volt. A 9.20-as vonattal mentem fel, az út alatt szerencsére minden rendben volt. Az út alatt animéztem, könyvet olvastam és játszottam. Majd részletesebben írok még a 1080° Snowboarding-ról, annak az Expert nehézségi szinjét próbálom valahogy kiimádkozni, de egyszerűen nem megy! Stéphane Garnier: Macskabölcsesség című könyve meg kellemes, aranyos olvasmány. Arra próbál rávenni minket, hogy éljünk úgy, mint a macskák. És egyáltalán nem rossz. Még ha az ember világa sokkal "bonyolultabb", igencsak könnyíthetünk a mindennapi életünkön, ha egy rövid időre is, de utánozzuk a macskákat. Meggyőződésem, hogy akik utálják a macskákat, azért is utálják, mert irigylik tőlük azt a királyi életmódot, ahogy élnek. Meg a macska igazán kifejezésre juttatja az egyéniségét. A macska egyszerűen büszke arra, aki. Alapvetően pozitív jelentése van annak, ha valaki macskát lát álmában, mert az önálló személyiségre utal, jó vezetői készsége van.

A Keleti pályaudvaron is egy könyvvel lettem gazdagabb: Átvettem Soma Mamagésa: Egységben önmagammal könyvét. Ha úgy adódik, majd elolvasom, most mások vannak prioritásban. Aztán vonattal mentem Rákos vasútállomásig, mert az állásinterjú a Jászberényi úton volt. Ez jobb volt abból a szempontból, hogy beszélgetősebb volt. Azt tapasztalom, hogy alapvetően kétféle állásinterjú van: Van az egyik, ahol "meséljen magáról, mi mesélünk a cégről, a munkáról, és ha van kérdés, arra válaszolunk" és van a másik, ami sokkal beszélgetősebb. Az utóbbi volt a szerdai, ami kétségtelenül jobb, mert azt érzékelteti, hogy a munkáltató elolvasta az önéletrajzot. És nem húzza az időt azzal, hogy mondjam el megint azt, ami már le van írva az önéletrajzban, hanem célzottan a részletekre kíváncsi. Ezekből egészen jó beszélgetések kerekednek ki. Talán meglepőnek hangzik, de valójában a munkáltató is vizsgázik az állásinterjúkor. Egy beszélgetős interjúval érdekessé teheti saját magát és a munkahelyet is.

Az interjú után mentem wakához. Abban a hatalmas hidegben és hóban cipeltem a bőröndömet, ugyanis kicserélte a 500 GB-os merevlemezt 4 TB-osra. Így adatátvitel, egyéb menőségek, így nem szorulok feltétlen egy külső merevlemezre, minden egy helyen van. Megmutatta, hogy mi van neki Nintendo Switch-en, én meg mutattam neki a Nintendós kívánságlistámat. Láttam, hogy a Little Strays játék igencsak le van akciózva, úgyhogy megvettem magamnak. Elterjedőben a macskás játékok, ez is olyan, hogy egy elhagyatott városban kell irányítani a macskát, hogy élelemre leljen. Ki is próbáltam a játékot, de borzalmasan irányíthatatlan. És a zene is nagyon furcsa, nem illik a játékba. Pedig az ötlet jó. 16 pályából áll és nem feltétlen könnyen megközelíthető helyen van a kaja. Tehát a meghatározott idő alatt meg kell találni a módját, hogy jutok élelemhez. Csak ezt jelentősen megnehezíti az, hogy az irányíthatatlansága miatt olyan, mintha egy részeg macskát irányítanék...

Illetve kipróbáltam nála egy koreai levest, egészen pontosan a Paldo Volcano Chicken Noodle-t. Nagyon csípősnek írta magát, de úgy voltam vele, hogy mit nekem egy kis csípősség, simán megeszem. De ez nagyon alattomos volt! Miközben ettem, nem éreztem semmi csípősséget. Mondtam is magamban, ez az a csípősség, hogy egy vulkán tör ki belőlem? Ha minden vulkán ennyire enyhe lenne, semmilyen természeti katasztrófát nem okozna. De nem úgy van az... Mert ami utána, utóíz formájában jött, az valami kegyetlen volt... Beszélni nem tudtam normálisan! Próbáltam inni rá, de az nemhogy nem segített, hanem csak rontott a helyzeten, mert "szétkente" a számban a csípősséget. Végképp kész voltam, mire waka mondta, hogy a tej állítólag segít a csípősségen. Az volt a szerencsém, hogy történetesen volt nálam kaukázusi kefir, úgyhogy bevetettem. És tényleg! Kis idő után lényegesen jobban lettem, és a számat is rendeltetésszerűen tudtam használni.
Mondta waka, hogy még csak nem is ez a legerősebb leves... Milyen lehet, ami még ennél is durvább? O_O Félig költői a kérdés, tudom, hogy van az a csípősség, ami konkrétan kárt tesz az ember szájában, plusz a koreaiak is hardcore szinten nyomatják a csípősséget. Aztán pár óra múlva már hiányzott is az íze. Kacérkodok a gondolattal, hogy vegyek magamnak egyet.

Pont végeztünk, hogy elérjem a Sonic a Sündisznó 3-at a Sugár Moziban. Sparrow-val megbeszéltük, hogy együtt megnézzük. Ezért is igyekeztem mindent szerdára időzíteni (az állásinterjút is kértem, hogy ezen a napon legyen), hogy a kedvezményes napon meg tudjuk nézni a filmet. A Sugár mozi volt a legolcsóbb a maga 1890 forintos jegyárával. Nagyon érdekes, hogy mivel Békéscsabán a Center Moziban nincs kedvezményes nap, ezért szerdán itt a legdrágább mozizni... De szerencsére vannak olyan alternatívák, amiket be tudok vetni. Különösen előnyös, ha ehhez barát is társul.

A film nekem nagyon bejött. Bár elég ügyetlen vagyok Sonic játékokban, de bejön a hangulatvilága. Ezt elég jól visszaadja a film is. Igazából nem értem, hogy miért várattak ilyen sokáig a Sonic filmekkel, hiszen a Sonic játékok bizonyos aspektusból nézve egyszerű játékok. A karaktereknek olyan nagyon komoly személyisége nincs, így a filmmel sem lehet nagyon mellélőni. Ha jól megcsinálják, amennyire csak lehet, komolyan veszik a franchise-t, akkor egész jó dolgot lehet kihozni belőle. Ez megtörtént! Szeretem Shadow-t, ezért is örültem a 3. filmnek, a szóviccek szerethetően debillé tették a filmet. És még az is jól állt neki, hogy Dr. Robotnik teljesen kifordult önmagából, és társult Sonicékkal! Úgyhogy nagyon jól megcsinálták a filmet. Az egyedüli dolog, ami nem tetszett, hogy az elején, amikor Japánban voltak, a sztereotip japán kultúrát mutatták be. De ez már személyes dolog. Én mélyebben ismerem a japánokat, ezért másképp látom a kultúrájukat. Igazából beleillett a filmbe az, ahogy ott ábrázolták. Konkrétan nem tettek kárt a japánok megítélésében. Azt nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog, mert egyrészt plusz volt nálam, hogy szeretem a Sonic játékokat, másrészt olykor kifejezetten nyitott vagyok a tipikus mozis sikerfilmekre is. A Sonic film esetében ezt nagyon jól megcsinálták.

Így első végignézésre ennyit tudok mondani. Várom, hogy felkerüljön Netflixre vagy Maxra (mind a kettő elérhető számomra), és akkor majd jobban ki tudom fejteni a véleményemet. Mivel manapság nagyon kevés film jelenik meg DVD-n és Blu-ray-en, ezért nem számítok arra, hogy Sonic 3 megjelenne... Pedig szívesen betenném a gyűjteményembe. Nem utolsósorban, mivel streaming oldalak törölnek is filmeket, sorozatokat, ezért csak az a biztos, ami a polcomon (vagy a gépemen) pihen.

A film után vissza kellett mennem wakához, mert nála felejtettem a telefonomat. Így csak a 20.10-es vonattal tudtam hazamenni. Így végül csak 23 órára értem haza. Nagyon fáradt voltam, de jó nap volt, jól éreztem magam!

Játékok a '90-es évekből

Hosszú évek után ismét elővettem a The Legend of Zelda: A Link to the Past-et. Tervezem is végigjátszani, hogy Nintendo Switch-es adatbázisban is végiglegyen játszva, de nem számítottam arra, hogy ennyire nehezen fog menni. Nagyon rég játszottam vele komolyan, és teljesen elszoktam tőle. Pedig nem nehéz, látom, hogy meg lehet csinálni, csak én szerencsétlenkedem el.

Még az első felénél tartok, megvan a három medál, aminek köszönhetően a Master Sword büszke birtokosa lehettem, és annak köszönhetően erősebb lettem. Az első dungeon, az Eastern Palace-ban is meghaltam egy párszor, de a főellenség, az Armos Knights könnyen ment. Arra viszont nem számítottam, hogy a Desert Palace-ban a három Lamnolas úgy meg fog izzasztani. Ott az okoz nehézséget, hogy ahogy kijönnek a földből, a homok is sebez, ahogy kirepül a földből, plusz mivel repülnek, nehéz belőni, hogy pontosan hol érnek földet, hol sebezzem meg a fejüket úgy, hogy annak ne legyek kárvallottja. Nehezen, de sikerült megölni őket. A Tower of Herára leginkább eljutni volt nehéz, egyébként maga a dungeon nem volt nehéz, csak sok volt benne a logikai feladat. Meg a főellenség, Moldorm sem nehéz, sokkal inkább trükkös. Le lehet esni, és ha leesel, az egész harc újra kezdődik.
Meg az volt még érdekes, hogy először a Dark World-be, nem volt még meg a Moon of Wisdom. Nekem meg csak a távolból rémlett, hogy Link nyúl alakját veszi fel ekkor, de megijesztett, hogy nemcsak hogy nincs semmi, nem tudok mit csinálni, de vissza se tudok menni. Ennek utána kellett nézzek. Ja hogy a tükör (Magic Mirror) nem azért van, hogy gyönyörködjek magamban... Szóval, eligazodok én, csak alkalmanként egy kis segítség nem jön rosszul.
Aztán a Dark World. A Palace of Darkness is... Tulajdonképpen nem nehéz, de majdnem egy órámba telt, mire rájöttem (segítség nélkül), hol akadtam el. Nem voltam bombázó, ha kisebb repedések voltak a falon, mert az nekem korábban nem robbant fel. És hát a kalapács... Hát mivel mással sújtsak le a vakondokra és a főellenségre, Helmasaur King-re? Ezután már nem volt nehéz.
Szóval, így állok most. Az az érdekes egyébként, hogy végsősoron nem azért bosszankodok a halálomon, mert annyira szerencsétlen vagyok, hanem mert más, hardcore játékosok tartanának szerencsétlennek. Takarodjatok innen, ez az én játékom! Valójában élvezem a játékot és imádom. Maradt még valami abból az érzésből, amikor 2008 elején úgy játszottam a LttP-vel, hogy az időérzékem is megszűnt. Még itt a blogban is megírtam az érzéseimet, vissza lehet olvasni a 2008 januári-februári írásaimat, és el lehet merülni a gyerekkori énemben. Aki átérzi a LttP komplexitását, az legalább akkora Zelda játék függő lesz, mint én voltam 2008-ban.

A másik játékot most vettem meg Nintendo Switch-re, a Disney Classic Games. A '90-es évek nagy Disney játékaiból ad ízelítőt. Alapból a sokak által kedvelt Segás (és PC-s) Aladdin és az Oroszlánkirály játszható. Ezzel is sokáig ellennénk (főleg, ha számításba vesszük az Oroszlánkirály nehézségét), a teljes pakkal a DLC megvásárlása után van lehetőségünk játszani. Ezen lehetőséggel is éltem, hiszen számomra a Super Nintendós Aladdin az igazi! Sokan jobban szeretik Segás Aladdint, de én sokkal jobban érzem a SNES-es játékban a Disney hangulatvilágát.
Köztudott, hogy két különböző cég fejlesztette a két Aladdint. A Segásat a Virgin, míg a SNES-eset a Capcom. Azért, mert a Nintendós Disney játékok jogai akkor még a Capcomnál voltak. Én azt sokkal jobban érzem. Zeneileg is, meg számomra a Capcom sokkal jobban átadja a Disney vibe-ját. Előtte játszottam a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékkal, mely szintén Capcom fejlesztés, lényegében az vitt be komolyan a Disney világába. Láttam előtte moziban az Aladdint, az Oroszlánkirályt, de a SNES játéknál éreztem meg igazán, hogy mi az a Disney, hogy mennyire fantasztikus az a világ, amit közvetítenek. Ugyanezt adja vissza a SNES-es Aladdin, ezért szeretem annyira.
Próbáltam persze a Segásat is, de annak a hangulatvilága nem is nagyon jön át, meg hiába láthatóan szebb és részletgazdagasabb a grafikája, egyéb részleteiben kevésbé tűnik profinak játék. Azt sem értem, hogy miért van Aladdin kezében kard (amikor a Disney klasszikusban nem volt, ahogy a SNES játékban sem), meg az is nehezen átlátható számomra, hogy a lámpából kiáramló füst jelzi az életerőt. Tudom, hogy ez elfogultságnak hangzik, tervezem végigjátszani, és akkor majd jobb véleményem lesz a jáékról.

Hogy az Oroszlánkirályt valaha is végig fogom játszani, nem tudom... De ez valami rémálom... Hogy akar Szimba király lenni, ha nem tud úszni? Komolyra fordítva a szót, arról hallottam egyébként, a Disney megkövetelte, hogy legyen nehéz a játék, mert ne az legyen, hogy egy 24 órás kölcsönzés alkalmával végig lehessen játszani a játékot. Ó, a jó öreg kölcsönzői korszak... De igazuk van! Ha öt játék áráig kölcsönzöm ki, sem tudtam volna végigjátszani, állítom. De mindent megteszek a siker érdekében.

A Dzsungel Könyve pedig azon Disney klasszikusok közé tartozik, amit sehogy nem érzek. És a játék is borzalmasan idegesítő. Nem is tudok róla többet írni, mert már az 1. pályán sem jutok messzire, és nincs is motivációm, hogy továbbmenjek. Talán majd? Ki tudja... Egyszer talán.

Szóval ezekkel játszok most. Ha egy Magical Quest csomag is kijönne, leköteleznének.

Évértékelés 2024

Ez az év is elszállt! (Hogy Dumbledore-osan indítsam szerény beszédemet.) Nagyon jó év volt, elindultak a dolgaim. Csak hálás lehetek azoknak, akik segítettek utamon, nagy örömömre vannak jó néhányan, akik mellettem vannak. Tulajdonképpen egy gyerekkori álmom valósult meg az N-Connal, hiszen mindig is szerettem volna komolyan foglalkozni a Nintendóval, népszerűsíteni azt. Ez indult el idén. Meg a promóciót is megálmodtam korábban, hogy kiállni egy Nintendós standdal és népszerűsíteni a konzolt és a munkámat, ez is megvalósult idén. Úgyhogy nem panaszkodok, elégedett vagyok az idei évvel. És hálás vagyok azoknak, akik velem tartanak ezen az úton és segítenek.

És ha ebben szintet tudok lépni, akkor elégedett leszek a 2025-ös évre is. Vannak terveim: Egyéni vállalkozóvá válás, könyvkiadás, még több helyen jelen lenni, és akkor igazán tényleg.

Találkoztam új emberekkel is, többekkel közülük sikerült közülük jóbarátságot kialakítani. Érdekes, ahogy meséltem az ezirányú tapasztalataimról a mexikói pszichológus barátnőmnek, Lydiának, mondta, hogy egy álmodozó mellé inkább egy realista az ideális, mert kiegészíthetik egymás erényeit. Ez eleinte meglepett, de a személyes tapasztalataim végül inkább őt igazolják vissza. Ez azért érdekes, mert én lennék az az "álmodozó" (érzékeny, szívnehéz), akire utalt, és tényleg azt tapasztalatom, hogy hosszútávon realistákkal (gondolkodó, fejnehéz) jövök ki jobban.
Szokás mondani, hogy ha két érzékeny ember egymásra talál, ők úgy megszeretik egymást (barátság, szerelem, bármelyik lehet), hogy abba az egész világ beleremeg. Ez tényleg így van, és ez rövid távon nagyon jól tud esni, mert nagyon jó érzés megélni azt, hogy a másik is ugyanúgy intenzív érzelmekkel van irántam, mint amennyire én őiránta. Ám ezek a kapcsolatok pont az érzékenység miatt könnyebben sebződnek, nehezebben állják ki az idő próbáját. Mert ha más dolgokra érzékenyek, és kiderül, hogy ezt nem érzik át egymásban, ez egy idő után kapcsolódási nehézségeket okoz.
Ezzel szemben egy érzékeny és egy gondolkodó között bár nehezebben alakul ki kapcsolat. Aki fejnehéz, problémája lehet az érzelmeinek kifejezésével, ezt az érzékeny fél esetleg nehezményezheti. De ha túllép rajta, akkor lassan elkezdhetnek közeledni egymáshoz, és hamar kiderül, hogy valójában a fejnehéz fél nemcsak igényli az érzelmeket, hanem tudja is közvetíteni a maga módján. Ki tudják fejezni a köszönetüket és a hálájukat az érzékeny félnek, ami nagyon jól esik. És ha kölcsönösen tisztelik egymást, abból tényleg hosszútávú kapcsolat (lehet baráti is) alakulhat ki.
Érdekes volt ezt megtapasztalni, és összegezni a múltbéli tapasztalatokat.

Remélem, mindenkinek hasonlóan jól telt az idei éve, tudta teljesíteni az célkitűzéseit, és jövőre szintet tud lépni. Boldog új évet minden kedves olvasómnak! :) Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, számíthatok rátok az újévben is.

És akkor jöjjön a szokásos éves Last.fm statisztikám. Komolyan mondom, hogy sokkal jobb december végén ránézni, hiszen mégis csak most van év vége. A december is az év része. Ne is várjunk tovább, lássunk is neki! Ráadásul most képekkel is színesebbé teszem.

Ami mindenképp örömhír: A 2009-es regisztrációm óta magasan idén hallgattam a legtöbb dalt. Összesen 41.588 dalt hallgattam. Hogy ez pontosan mekkora szám, leginkább azzal tudom érzékeltetni, hogy 2010-ben összesen 20.512 dalt hallgattam és hosszú-hosszú éveken át elérhetetlennek tűnt ez a szám. Majd 2022-ben ezt sikerült megdönteni, idénre meg minden korábbi statisztikai rekordot semmissé tettem.

Hogy lehetséges ez? Idén sokkal több film-, anime- és videojáték zenét hallgattam, mely albumokon ugye jellemzően rövidebb dalok vannak. Így egy kb. 70 perces albumon 30-40-50 dal is lehetséges, szemben egy átlagos 50 perces album 12-13 dalával. Idén nagyon megjött a kedvem a soundtrackek hallgatásához, sok esetben megnyugtatnak, feltöltenek, inspirálnak, így csak még jobban megy velük a munka, az edzés.

Lássuk is a részletes adatokat.

Top 10 előadók 2024

1
Hayashi Yuuki (3.938)
2	3	4
Hayashibara Megumi (3.528)	Okui Masami (2.033)	Suara (1.470)
5	6	7
TAKAROT (1.391)	Tachibana Asami (1.369)	Locomotiv GT (1.117)
8	9	10
BaE (970)	Kondo Koji (905)	Zorán (881)

Már az előadókon is látszik, hogy mennyi soundtracket hallgatok, hiszen a 10 előadóból 4-en is vannak, akik anime- és játékzenékben jártasak. Az ő kiváló zenéik hizlalták fel a statisztikámat ilyen szép gömbölyűre.

Így természetesen idén is indokolt a külön soundtrack album lista, de mindenek előtt lássuk a stúdióalbumok 10-es listáját.

Top 10 stúdióalbum 2024

1
Paradox Live 3rd album "ANTHEM" (1.846)
2	3	4
Suara: The Best 2 ~Tie-Up Collection~ (922)	Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIXXX (600)	Okui Masami: Masami Kobushi ~Kayokyoku-hen~ (486)
5	6	7
Hayashibara Megumi: VINTAGE DENIM (437)	Hayashibara Megumi: with you (362)	BAE: Before Anyone Else (313)
8	9	10
Given THE BEST (303)	Locomotiv GT: Búcsúkoncert (222)	Paradox Live 2nd album "LIVE" (213)

Több album is megjelent idén, közülük az új Paradox Live album egyértelműen dominálta az idei évet. Suara munkáit meg mindig öröm hallgatni.

Top 10 Soundtrack album 2024

1
Gekijouban Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen Original Soundtrack (1.761)
2	3	4
TV anime: Cheer Danshi!! Original Soundtrack (1.479)	F-Zero GX / AX Original Soundtracks (1.384)	Super Smash Bros. for Wii U / Nintendo 3DS Original Soundtrack (1.202)
5	6	7
Super Smash Bros. Melee (1.074)	TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (1.052)	Mario Kart 8 Original Soundtrack (856)
8	9	10
Paradox Live THE ANIMATION Original Soundtrack (830)	TV anime: Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack (665)	Ookiku Furikabutte Original Soundtrack (556)

A számok azt hiszem, önmagukért beszélnek. :) Munka, edzés, séta közben, mindig szeretem OST-ket hallgatni. Most lássuk a kislemezeket.

Top 10 kislemezek 2024

1
SPYAIR: Orange (406)
2	3	4
JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida (171)	Kitadani Hiroshi: Hoshi to Kemono (109)	Hayashibara Megumi: Gathering (104)
5	6	7
SPYAIR: One Day (97)	Paradox Live Opening Show (95)	Hayashibara Megumi: Akogare (86)
8	9	10
Hayashibara Megumi: ALCHEMY OF LOVE ~Ai no Renkinjutsushi~ (85)	Hayashibara Megumi: Elles Cinq IV - Nostalgic Lover (83)	Hayashibara Megumi: Meet again (81)

Csak új Haikyuu!! OST-nek és kislemeznek kellett kijönnie, és máris uralják a toplistát. A régi Hayashibara Megumi kislemezek mondjuk meglepnek. Azért is jó ilyen listát csinálni, mert ilyenkor mindig azzal szembesülök, hogy valójában hosszú egy év. A 7-10. helyen álló kislemezeket elsősorban év elején hallgattam, és már olyan távolinak tűnik. Egyébként nagyon jó mind. :)

És akkor lássuk a 100 legtöbbet hallgatott dalt idén. Ezek már a megszokott listában mennek.

Top 100 dalok 2024

1. TAKAROT: Hard Attack (174)
2. TAKAROT: Flaming Passions (168)
3. Socketzero: Point A (159)
4. Hironobu Yahata és Suinya Outouge: Dueling for Prizes (156)
5. Tachibana Asami: Torikago (116)
6. AMPRULE: Nobody But Me (112)
7. TAKAROT: Hang in the Bad Air (107)
8. Hamaguchi Shiro: Ketsui (100)
9. BAE: W△vin' FL△g (86)
10. BAE We △re the Future (86)
11. The Cat's Whiskers: No Matter What (81)
12. Daiki Kasho: Dai San Gen (79)
13. GokuLuck: S.W.A.G. (79)
14. GokuLuck: STRONGER (79)
15. Cozmez: Back off (78)
16. BAE: G△L△XY (77)
17. Hayashibara Megumi & Okui Masami: Get along (77)
18. AMPRULE: True Pride (74)
19. Cozmez: Takin' Over (73)
20. VISTY: For my Stella (73)
21. Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
22. BAE F△Bulous
23. The Cat's Whiskers: Ride Out
24. Buraikan: Road to Legend
25. BAE: Ch△mp1on
26. 1Nm8: Break Outta Here
27. AMPRULE: Do As I Say
28. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida
29. VISTY: NEVER END
30. 1Nm8: edN
31. Cozmez: Hit em Up
32. JAM Project: Sore wa Kegare Naku Shura no Namida inst
33. Naoko Mitome és Chika Sekigawa: Floro Sapien Caverns
34. SPYAIR: Imagination -New Version-
35. Akanyatsura: TURN IT UP! -Akkan SOUL FEVER-
36. AMPRULE: Gotta Believe
37. BAE: P△RTY NIGHT
38. VISTY Endless Dream
39. Buraikan: DO or DIE
40. BAE: BaNG!!!
41. Akanyatsura: Akandaiko -This Is How We Roll-
42. 1Nm8: EGOlution
43. GokuLuck: Fight for Liberty
44. SPYAIR: Orange
45. The Cat's Whiskers: Get It Back
46. Buraikan: Let It Heat
47. 1Nm8: S∀G∀
48. Cozmez: Make It
49. GokuLuck: Catharsis
50. The Cat's Whiskers: Shooting Arrows
51. VISTY: BE A STAR
52. BAE: FRE△KOUT
53. CLUB CANDY: Kira Kira CANDY NIGHT
54. GokuLuck: TRIGGER
55. SPYAIR: I'm a Believer -New Version-
56. Tachibana Asami: GAME
57. Akanyatsura: Ooyakedo -License to Kill-
58. Tachibana Asami: Yuuhatsu
59. SPYAIR: I'm a Believer
60. SPYAIR: One Day -New Version-
61. Cozmez: Trust Nobody
62. Guz: Kush
63. Akanyatsura: Kassai -LEAVE IT TO ME-
64. Hayashi Yuuki: Gohoubi Time Type-B
65. Hayashi Yuuki: Yun'i Happyou
66. Hayashi Yuuki: Shirube
67. Hayashibara Megumi: Nostalgic Lover
68. Presser Gábor: Valvola
69. TAKAROT: DATA ANALYZER
70. Hayashi Yuuki: Oshimai no Kanashimi
71. Hayashi Yuuki: Valley no Mushitachi
72. Hayashi Yuuki: Ase
73. Hayashi Yuuki: Matsuri no Owari
74. Hayashibara Megumi: Niji Iro no Sneaker
75. Tachibana Asami: Koushin
76. Tachibana Asami: Aibou
77. Sakuma Kumi: Mew Lettuce no Theme
78. Okui Masami: Yasashisa ni Tsutsumarete
79. Hayasaki Asuka, Yokota Masato, Hama Takeshi: Desert Overworld
80. Hayashi Yuuki: Ore no Kachi
81. Hayashi Yuuki: Gomisuteba no Kessen
82. Hayashi Yuuki: Josou Kyori, Kakuho!!
83. Hayashi Yuuki: Yakusoku no Chi
84. Tachibana Asami: Last Battle
85. Tachibana Asami: Ten no Torikata
86. Hayashi Yuuki: Wakuwaku
87. Hayashi Yuuki: Ue [Kai]
88. Hayashi Yuuki: Hari to Daiken
89. Hayashi Yuuki: Tobenai Shouyou
90. Tachibana Asami: Center Open
91. Tachibana Asami: Neko no Tsume
92. Tachibana Asami: Koroai
93. Cozmez: Two Crowns
94. Okui Masami: City Hunter ~Ai wo Kienaide~
95. Okui Masami: LONELY STAR
96. Okui Masami: Return to Myself
97. Okui Masami: Kamome ga Tonda Hi
98. Okui Masami: Roppongi Shinjuu
99. Okui Masami: Shoujo A
100. Okui Masami: Kawa no Nagare no You ni

Ó, és ez a 3006. blogpost. Okui Masami: God Speed albumából ment el az Oricon adatai szerint összesen 3006 példány. :)

Karácsonyi játék

Rég írtam ide, így úgy döntöttem, hogy adok életjelet itt is. Kellemes ünnepeket mindenkinek! :) Ezzel a képpel kívántam az internet széles e világának boldog karácsonyt:

Ez egyébként egy régi kép, 2006-ban is ezzel a képpel kívántam mindenkinek boldog karácsonyt a Super Mariós oldalon. Én nagyon szeretem.

És hogy mi van velem? Manapság inkább játszani szoktam. Az őszi N-Conon és utána szerzett Nintendo Switch játékok hatására még most is sokat játszok az új konzollal. De most inkább a Nintendo Switch Online-on elérhető retro játékokat játszom ki, amennyit csak tudok belőle. Még listát is készítettem a Gremlinen azokból a játékokból, amiket végigjátszottam. Ezt azért is csinálom, mert az egyedüli hivatalos információ a Nintendo Switch utódkonzoljáról, hogy tovább megy oda is a Nintendo Switch Online, így vélhetően a retro játékok is. Így a végigjátszásaim hosszútávra szólnak.
A magam részéről csak a hivatalos információkkal foglalkozok, semmilyen szivároztatás, spekuláció nem érdekel. Ezek persze nagyon jól tudnak látogatottságot generálni, az olvasó joggal érezheti, hogy titkok tudója lett egy-egy kiszivárogtatott hírrel. Egyik barátom azt is mondta, hogy a Nintendo azért tartja vissza ennyire a híreket, hogy pont a szivárogtatások miatt az emberek annál jobban várják a megjelenő konzolt. Van ennek is logikája, de én csak annak adok hitelt, ami hivatalos. Mint ahogy az új konzolt is majd csak a végleges nevén fogom nevezni. Soha nem számozta a Nintendo a konzoljait (vagyis de: Nintendo 64 és Nintendo 3DS), ezért a "Switch 2" elnevezést sem tartom helyénvalónak. Nem hinném, hogy ezen változtatna a cég, és másolná ebben a Sonyt.
Megértem, hogy a Switch lassan 8 éve van piacon, és igencsak elavultnak számít, de annyi játék vár végigjátszásra, hogy minek is nézzek a jövőbe, amikor a jelenben is ott sorakoznak a digitálisan meglévő játékok. Arról nem beszélve, hogy nemrég készítettem egy Nintendo kívánságlistát, több mint 80 Switch játék vár arra, hogy a gyűjteményem része legyen. Így azon túl, hogy megérett a Nintendo is a technikai újításokra, személy szerint semmi okom nincs várni az új konzolt.

Tehát egész jól megvagyok az eddigi játékokkal. Nem mindegyiket játszom feltétlen végig 100%-ra. Vannak játékok, amik túl nehezek nekem. Olyan is van, amit végigjátszottam ugyan, de félreteszem, hátha később közelebb jutok a teljes végigjátszáshoz. De amit tudok, azt végigviszem. Az F-Zero volt például nagyon izgalmas, ott Experten úgy kell összpontosítani, mint kevés másik játékban. Sokszor elég csak egy hiba és az egész versenynek annyi. Nincs kegyelem, de mivel megfigyeltem, hogy mi kell a sikeres játékhoz, ezért ha szünetekkel is, de újra nekimentem. És végül sikerült, de sokat kivett belőlem. Mindegyik bajnokságon meg van nyitva a Master nehézségi szint, de azt nem merem kipróbálni (talán egyszer), mert az már tényleg haláltábor.
Én nem úgy játszok, hogy addig próbálkozok egyhuzamban, amíg nem sikerül. Már csak azért sem, mert teljesen kimerítene szellemileg, másrészt a szünetekben, egy nyugodt közegben gondolom át, hogyan lehetne jobban cvenni az akadályt. Magyarán én a szünetekben is játszok, csak fejben. Ez jól jött a Super Mario Bros.: The Lost Levels-nél is, mert az is a mai napig nagyon nehéz számomra. És ha már nehéz játékok, a Super Mario 3D All-Stars-ban is csak a Super Mario 64 van végigjátszva. Nagyon érdekes egyébként, Miyamoto nemrég nyilatkozta (bár ezt mintha korábban is megtette volna...), hogy megbánta, hogy annyira nehézzé tette a Super Mario Sunshine-t. Ez volt az a játék, amit 2005-ben próbáltam végigjátszani, de annyira utáltam a nehézségét, hogy ez volt az első olyan játék, ami komolyan idegesített. Emlékszem, most is tisztán látom magam előtt az akkori énemet, hogy konkrétan annyira ideges voltam egyszer-egyszer, hogy azt hittem, az öklömmel betöröm az ablaküveget. A Super Mario Sunshine-nak nemcsak a nehézsége problémás, hanem az irányítása is. Mariónak annyi mozgása van a játékban, hogy ha véletlen félrenyomok, valami teljesen mást csinál. Nem egyszer volt arra példa, hogy sokszor emiatt estem vissza egy-egy pályán, és mehettem rajta újra végig. Ebből lett elegem egy idő után. És hogy 19 év elteltével még mindig végigjátszásra vár, sejthető, hogy mennyire volt elegem belőle. Ám, ha nemcsak a játékgyűjteményemet akarom teljessé tenni Nintendo Switch-en, hanem végig is akarom őket játszani, akkor ugyancsak neki kell menni ismét a játéknak. Meglesz.

Animét manapság kevesebbet nézek. Ez részint azért is van, mert játszani van inkább kedvem, és hogy máshonnan ne vegye el az időt. De azért is, mert két olyan animét nézek most, amiket borzalmasan gyűlöltem. Az egyik közülük érdekes eset, mert nem emlékszem arra, hogy a Full Metal Panic! ennyire nem tetszett volna. Ez azért van, mert annak idején (2006-2007 körül) azért tetszett annyira, mert imádtam mindent, ami japán és anime, hogy a Full Metal Panic!-ot is kritika nélkül két kanállal faltam, amikor ment az A+-on. De változnak az idők, és most, kritikus szemmel nagyon nem tetszik. Tudom, hogy az ezredforduló környékén általános jelenség volt az ecchi, de a FMP!-ben annyi volt, hogy konkrétan elinflálta a főtörténetet. Semennyire nem tudtam azt komolyan venni. Sőt, a Fumoffu most is jobban tetszett, és leginkább azért, mert úgy éreztem, hogy ez a sorozat mutatja a főtörténetet pontosan úgy, amennyire azt komolyan kell venni. És most nézem először tovább a sorozatot, nemcsak azokat a részeket, amiknek van magyar szinkronja. A The Second Raid-et tartom a sorozat mélypontjának, mert az már annyira elmebeteg, hogy nem hiszem el, hogy létezik ilyen a valóságban. Ugyanakkor az Invisible Victory meglepő módon nagyon tetszik! Meggyőződésem, hogy az utolsó évadra (jelen állapot szerint) lett olyan komoly a sorozat, amilyennek eredetileg szánták. És így sokkal élvezetesebb! De olyan tézisem is van, mivel az Invisible Victory jóval későbbi évad (13 év után, 2018-ban folytatták a FMP!-t), hogy figyelembe vették azt is, hogy megváltoztak a trendek, így ebbe már nem tettek ecchi jeleneteket. Manapság ugye a BL-re utaló jelenetek hódítanak, de szép lenne egy Full Metal Panic! egy férfipárossal...
A másik anime a Tokyo Mew Mew New! Ezt is most látom először. Ha már újráztam az eredeti sorozatot, akkor megnézem az újat is. Tudtam róla, amikor kijött, és igencsak szkeptikus voltam a hír hallatán, mert a Tokyo Mew Mew-nek nem volt semmilyen olyan üzenete, semmilyen olyan eleme nem volt, ami indokolná a remake-et. a TMM az akkori csajos trendeket jól felkarolta, csináltak belőle egy tűrhető animét. Megvannak a maga erényei, bája, ez ott és akkor, 2002-ben jól mutatott, de nem örökbecsű darab. Borzalmasan kínos az új sorozat. Egyrészt a szereplők elvesztették karakteres személyiségüket, a karakterdizájn rettenetes, az animáció borzalmasan bárgyú és egyszerű. Erre rájönnek még az idegesítően csajos openingek és endingek. Semmi szükség nem volt a megújításra, mert semmilyen olyan üzenetet nem hordoz magában, ami plusz adhat korunk animés közösségének. Így olyan a TMMN!, mintha egy negyvenes nő tiniruhákban akar trendinek tűnni. Egyedüli pozitívum, hogy az epizodikus történések érdekesek. Állítólag az új sorozat követi hűen a mangát. Ez azért probléma, mert túl hamar tudjuk meg az igazi nagy titkokat, így rossz a történetvezetés.

Ezek inkább elvették a kedvemet az animéktől, plusz azok a szezonos animék, amik csalódást okoztak. Ilyen például a Maou2099, most már végignézem, de a Touhai-t például azért dobtam, mert ijesztően valóságos. És olyan dolgok jelennek meg benne, ami triggerel, ezért vagy egy jobb állapotomban folytatom majd, vagy marad a dobott animék listájában. Pedig egyébként jó lenne.
Ugyanakkor vannak terveim, hogy miket néznék meg, úgyhogy mégis maradok az animéknél. Újrázni akarom az Aoashi-t, annak lehet, hogy a mangáját is beiktatom. Emlékszem, hogy szerettem azt, az is egyedi volt a sportanimék között. Illetve a Kono Oto Tomare!-t pont téli időszakra terveztem nézni, most, újév után fogok rá időt szakítani.
Illetve azon gondolkodok még, hogy terrorizálni fogom magam, és folytatok néhány olyan animét, ami borzalmasan idegesített és dobtam. Talán most jobb lesz? Meglátjuk... Amit így tervezek befejezni, az a Fuuka, Chainsaw Man és a Buddy Daddies. 1 és 2 ponttal dobtam ezeket. Nem tudom, mi vesz arra rá, hogy folytassam ezeket. Általában januárban és februárban nézem a sötét hangulatú, depressziós animéket. Ha jobban meggondolom, az önmagában épp eléggé sötét hangulatú és depressziós, hogy 1 és 2 pontos animéket nézek télvíz idején. Túlélem! Meg tudom csinálni!

Szóval, így állok most. Év végén biztos jövök még egy összegzéssel, statisztikákkal.