Visszatérés Hollandiába

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.

Az Angliában eltöltött néhány nap

Nem voltam még egy hetet sem Angliában, néhány napja érkeztem meg Magyarországra (én csak úgy járkálok Európában, amerre kedvem tartja...) de mindenképp érdekes volt. Jól éreztem magam, jó volt ott lenni, de azt tudom mondani, hogy most éreztem először úgy, hogy nem laknék már ott. Ennek nem is csak az a legfőbb oka, hogy Anglia már nem EU-tag és effektív vízum kell már, ha 3 hónapnál tovább akarnék maradni az országban. Leginkább azért nem, mert már nem érzem azt, hogy Anglia a jelenem része lenne. Ebben talán azt is közrejátszik, hogy 2019 decemberében voltam utoljára és változott azóta néhány dolog. És most már sehogy nem tudtam beilleszteni a jelenembe azt a közeget, amit néhány éve még annyira szerettem.

Meg érdekes látni a különbséget Hollandiával összehasonlítva. Mindenben Hollandia a nyertes. Egyszer utaztam Angliában vonattal és a holland vonatok szépségéhez és tisztaságához képest az angol kisebb vasút eléggé balkáni volt. Tehát nem egy fő vasútvonalon utaztam, hanem egy MerseyRail nevű kisebb szolgáltató vonatán, amelyik a környező kisebb településeket köti össze Liverpoollal. De hát Hollandiában is utaztam kisebb vasúttal, amikor Amersfoortba vagy Goudába mentem és mindenben sokkal jobb volt. Ja hát meg a bicikliút... Rettenetesen hiányzott Angliában. Nővérem felajánlotta a biciklijét, hogy amikor elfoglalt, de mennék valamerre, menjek nyugodtan a biciklijével. Mindenképp kedves volt tőle, éltem is vele egyszer, de nagyon veszélyes úgy biciklizni, hogy nincs bicikliút. Ráadásul Angliában az utak jobban dimbes-dombosak, úgyhogy a lejtőn is vigyáznom kellett, hogy ne menjek túl gyorsan, tudjak fékezni, ha arról van szó. Autópálya mellett is rettenetesen hiányzott a bicikliút (ami szintén van Hollandiában), egyrészt egy körforgalomnál alig bírtam átmenni, másrészt, egyszer vezetett a Google Térkép egy autópályára és ott olyan nagy volt a forgalom, hogy inkább kerülőúton mentem. Tehát a különbség nyilvánvaló.

Összességében látogatóba jó visszajönni. Nővéremék átköltöztek Wallasey-ból Moretonba (5 km van a két település között), szép az új ház. Meg azóta lett egy macskájuk, akiben sok örömömet leltem.

Fekete fiúmacska, a többiek Onixnak hívják, én maradtam a Kageyamánál a fekete mivolta miatt. Aranyos, játékos, nagyon szerette, ha az arcát vakargatom. Amikor harcos kedvében volt, nem hagyta, hogy simogassam. Akkor a kezem után kapott. Főleg akkor volt harcias, amikor valamelyik lábát vagy a farkát akartam megsimogatni.

Egyébként sokat alszik, sajnos mivel abban a szobában volt a legtöbbet, ahol én voltam elszállásolva, kénytelen voltam éjszakánként kitenni a szobából, hogy ne másszon az ágyon és felébresszen. Akármennyire is szeretem a macskákat, nem hagyom, hogy ő legyen a ház ura. Ha a gép előtt akartam ülni és a macska épp a széken feküdt, kicsit megsimogattam, de utána felemeltem és szépen az ágyra tettem le, hogy ott pihenjen. De nagyon szerettem. Mondtam is, ha vagy 5000 képet nem csinálok a macskáról, akkor egyet sem.

Egyébként messzire nem mentem. Egyszer voltam a nővéremmel Liverpoolban, illetve többször Birkenheadben, illetve Liscardban. Igazából Hollandiához képest Anglia sokkal rosszabbul néz ki. Koszosak, a régi épületek nagyon rosszul néznek ki, kicsit olyan, mintha nem lenne gazdája ezeknek a városoknak. Most vagy azért tűnik így, mert Hollandiához képest tényleg rendezetlennek ezek a városok, vagy sokkal kevesebb anyagi forrás jut fejlesztésekre, mivel Anglia kilépett az EU-ból. De az biztos, hogy Hollandiához képest Anglia Észak-nyugati régiója egy Közép-európai ország állapotát idézte vissza. Az a környék viszont nagyon szép, ahol nővéremék laknak. A házak, tiszták, rendezettek és nagy tér van. Az utca végénél van egy nagy játszótér. Mégis csak egy kisváros. kb. 17.000 lakossal.

Nagyjából ennyiben tudom leírni az itt eltöltött pár napot. Nagyon más volt most itt lenni. Azt nem mondom, hogy soha többet, mert miért is ne látogathatnám meg a nővéreméket, de ha ezen kívül bármi célja is lehetne annak, hogy visszatérjek, akkor csak az, hogy játékokból bevásároljak. Mert azt itt olcsóbban lehet venni.

Utazás Angliába

Több mint 3 év után ismét Angliában vagyok a nővéremnél. Ő hívott meg magához, hogy töltsek itt egy pár napot én meg örömmel. Jó itt lenni, mindig olyan érzésem van, amikor itt vagyok, hogy na én itt maradok és itt fogok élni. De ez most két okból sincs így: 1. Nővéremnek túl sok dolga van és nincs lehetősége aktívan segíteni, 2. Anglia nem EU-tag. Bár nem vagyok semmilyen politikai aktivista, de úgy gondolkodok, hogy az EU-nak legyen bármilyen problémája, jobb EU-tagnak lenni. Egyébként sem lehet csak úgy Angliában maradni, de az, hogy nem EU-tag, az az utazás szempontjából is komoly probléma volt.

10-kor indult a gép Amszterdam Schiphol repülőtérről, 5.30 után nem sokkal indultam el otthonról. A 470-es busz közvetlen visz el Alphen aan den Rijn-ből a repülőtérre, de szombat lévén (április 1-jén jöttem ki) ritkábban járnak a buszok. A repülőtéri 40 percenként, úgyhogy azon voltam, hogy a 6.08-as buszt elérjem. Ez kényelmesen meg is lett. De hogy mennyire üres a város kora reggel, szinte megihletett.

Talán szellemek is járnak ilyenkor errefelé... Mindenesetre a busz rendben elindult. Az utazás nekem ingyen volt, ugyanis amikor bejelentkeztem, akkor egy levélben küldtek a buszra két ajándék napijegyet. Az egyiket direkt erre a napra tartogattam. A busz jól ment, semmi gond nem volt az út során. Az amszterdami repülőteret most láttam életemben először. Hatalmas... Mondjuk, nem csoda, mert a világ minden tájára megy innen közvetlen járat, így a gépeknek célállomásuktól függően külön felszállópálya kell. De hát akkora, mint egy kisebb város.

Egy kis időm volt nézelődni, de 8 órára már a kapunál kellett lenni, hogy leadjam a csomagot. Jól ment a sor, csak amikor én kerültem sorra, akkor jött a baj. Felmutatom a beszállókártyát, a személyi igazolványt, de tanácstalanul nézek magam elé, mert a hölgy kéri az útlevelet is. Abban a pillanatban leesett, hogy Anglia már nem EU-tag és hogy nem lehet csak úgy az országba beutazni. Az meg otthon maradt... Az volt a nagy szerencsém, hogy minden, még korábbi holland dokumentumot elhoztam Hollandiába és közéjük tettem az útlevelet, hogy egyszer még kellhet. Hát most kell és nagyon jó, hogy itt van. Mert hogy felhívtam anyámat és nővéremet is, hogy mit tegyek, végül a nővérem ötlete volt, hogy fogjak egy taxit és szaladjak haza az útlevélért, még elcsíphetem a gépet.

Nem mondom, sokba fog ez kerülni... Nem egy nagy talány, hogy a taxiórák közül a repülőtéri taxióra az Olimpiai bajnokok, akkora sebességgel szalad. Hát, megtettem, felszaladtam az útlevélért, szerencsére tudtam, hogy hol van, gyorsan le és vissza. Oda-vissza volt 50 km az út és került 170 Euróba. Csak a repülőt nem értem már el. 9:26-re ért vissza a taxi a repülőtérre, a kaput meg 9:30-kor zárták. Mire odaértem, már zárva volt a kapu, úgyhogy ez elment. A végső megoldás az volt, hogy akkor menjek ma a 15:50-es géppel Manchesterbe. Meglepetésre eléggé olcsó volt a jegy (ahhoz képest, hogy ma utazok), de ez akkor sem hiányzott.

De így legalább volt idő egy kicsit szétnézni a repülőtéren. És amilyen hatalmas, el is telt az idő azzal, hogy szétnéztem.

Nem lehet elég képpel kifejezni, mekkora. Bár igazság szerint azon túl, hogy hatalmas, mégis csak olyan repülőtér, mint bármelyik más. Nem olyanok a repülőterek, mint legalább a vasútállomások, hogy legalább valamiben egyediek lennének. A repülőterek olyanok, mint a plázák, szinte mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezért is stílszerű, hogy az amszterdami repülőtéren van egy pláza is.

De legalább keresztül-kasul körbejárva eltelt az idő. Eredetileg 15.50-kor indult a gép, de ez meg késett. De itt már legalább a csomagfeladás gördülékenyen ment. Kevesen is voltak, úgyhogy gyorsan sorra kerültem. Az átvilágításon a táskám természetesen fennakadt (mivel sok elektronikai cuccokat viszek magammal, ezért az a meglepő, ha egyből kiadnák). A sok Pen Drive-ot hoztam magammal, az okozta a problémát.

Izgalmak erre a járatra is voltak, mivel a végső ellenőrzésre (amire felengednének a gépre) az EasyJet alkalmazása nem akarta betölteni a beszállókártyát. Innen ezért rendeltek vissza, mondván, hogy előbb beengednek mindenki mást, utána megnézik, hogy mi a helyzet velem. Azt mondjuk nem tudhatja a csaj, hogy csomagom is volt, ahol már ellenőrizték a beszállókártyát, de akkor is elgondolkodtatott, hogy itt már az égiek nem akarják, hogy eljussak Angliába? Végül nem kellett megvárnom a sor végét, odajött egy másik, csaj, neki szóltam, hogy milyen bajom van. Ő már foglalkozott velem. Az útlevelem alapján megnézte a számítógépben, hogy benne vagyok-e a rendszerben. Megtalált, így én is mehettem. Végül a gép is többet késett, de legalább az út jó volt. Jól ment, az időjárás is rendben volt. Bár mennyi az út Amszterdam és Liverpool között? 1 óra 20 perc. Alig, hogy felszállt, elértük a repülési magasságot, már landoltunk is és földet értünk.

Jó volt. Majd összefoglalólag írok az Angliában megélt dolgokról.

Albérletkeresés másképp

A héten újabb tapasztalatokat szereztem arról, hogy mit is jelent az, hogy Hollandiában nehéz albérletet találni. Többen is javasolták ugyanis, hogy ha kisebb lakásba akarok menni nyáron, akkor jobban járok, ha azt ingatlanos által keresek, mert bár fizetni kell a közvetítésért, méghozzá százas nagyságrendben (Euróban természetesen). De az biztos, hogy legális, ügyvéd által hitelesített szerződést kötünk, bejelentenek, minden törvény szerint lesz, bármilyen kérdésem, problémám van, a rendelkezésemre állnak, így nem érhetnek meglepetések.

A tapasztalatok?

Alphen aan den Rijn

Három ingatlanosnál is voltam, a háromban volt összesen 1 kiadó kisebb lakás, de arra annyian jelentkeztek, hogy esélytelen, hogy az enyém legyen.

Leiden

Itt inkább olyan ingatlanosok vannak, akiknek a weboldalára kell regisztrálni és reagálni a kínálkozó albérletre, amelyik tetszik. Plusz egy, amelyik személyesen foglalkozik albérlet közvetítéssel, de nála 6-7 hónap várólista van, utána tudnak esetleg valamit tenni értem.

Tehát lesújtó a helyzet. Komolyan meglepődtem, amikor annál az ingatlanosnál voltam, mely a várólistát mondta. Vissza is kérdeztem, hogy 6-7 hónap? Jól értettem? Sajnos igen. Ez azt jelenti, hogy már most el kell kezdenem albérletet keresni, ha nyárra saját helyet akarok.

Nem is csak akarok, hanem szükséges is. Ez a hét ugyanis eléggé hektikus volt. Elmesélem, de nem azért, hogy "döbbenet, hogy mik nem történnek", hanem megírjam, mint plusz tapasztalat, hogy hogy lehet járni, még akkor is, ha minden törvényesnek tűnik.

Kiderült ugyanis, hogy egy olyan lakás szobáját bérelem, amit nem lenne szabad kiadni. Ez ugyanis egy szociális lakás, tehát az állam tulajdona, ami felett értelemszerűen a lakója nem rendelkezhet. A férfi eredetileg nem is akart szerződést kötni, de én mégis az orra alá nyomtam egy sablont, egyrészt azért, mert legyen ami védjen, ha baj van, másrészt, hogy be tudjam jelenteni magam. Itt volt a baj: Azáltal, hogy bejelentettem magam, az államnak tudomására jutott, hogy lakik itt még valaki, akinek nem lenne szabad. A férfi szemszögéből, akivel együtt lakok, persze nagy bajt csináltam, de pont én csináltam mindent törvényesen, mivel hosszútávon akarok itt maradni Hollandiában, ezért köteles vagyok bejelenteni magam. Ugyanis ha kiderül, hogy hosszútávon olyan helyen tartózkodok, ahol nem vagyok bejelentve, akkor megbüntethetnek engem és a hollandok nem viccelnek a büntetéssel. Azt meg én is csak a héten tudtam meg, hogy ez egy szociális lakás.

Végülis több napos huza-vona után végül oda jutottunk, hogy ugyan maradhatok, de ha találnék másik helyet, az nagyon jó lenne. De ha befejezem az egyetemet, akkor mindenképp mennem kell. Tehát ezért is kell már most keresnem albérletet, és így sem biztos, hogy találok valamit júniusig.

Korrekt volt a férfi, hogy nem dobott csak úgy ki, de azért azt gondolom, hogy ezt a szerződésnek is köszönhetem. Így véd engem, nem lehet csak úgy kidobni az utcára.

Normalizálódó helyzet

Szerencsére visszatért a régi kerékvágásba az életem, azáltal, hogy jobb lett a helyzet az albérletben. Úgy néz ki, meg tudunk egyezni dolgokban és így már én is úgy gondolkodok a nehézségekről, hogy együtt tudok élni velük.

De tényleg nehéz volt. És nagyon nehéz volt úgy gondolkodni akkor, hogy ez egy átmeneti időszak, mert van egy olyan gondolkodásom, hogy ha egy adott helyzet rossz, azt gondolatban az egész jövőbeni idősíkra kiterjesztem. Hogy ez már csak így marad, ennél nem lesz jobb. És akkor miért csinálom ezt az egészet, ha úgysem lesz jobb? Ez megágyazhat a depressziónak. Hivatalos diagnózissal soha nem voltam depressziós, de az érzékenységem miatt érzékelem, hogy hajlamos vagyok rá. Aztán pont anyám volt az, aki megadta a kezdő löketet kifelé, amikor mondta, hogy 2020 eleje óta foglalkozok a hollanddal. Eltelt már azóta 3 év, emiatt a pár hónap miatt ne adjam fel. Kétségtelen, hogy a fentebb írtak miatt szükségem van ilyenkor külső segítségre. Aztán persze megy, és napról napra jobb lett. És végül azzal, hogy tényleg hosszabb távra megoldódni látszanak a problémák, már nekem is könnyebb úgy kezelni a jelen helyzetet, hogy egy nehezebb időszakban vagyok most, de vége lesz.

Mert hogy még a holland nyelvtől is majdnem elfordultam, az több mint rossz jel. Mert Magyarországon se volt jó a helyzetem, sőt rosszabb is, de legalább a biztonságérzet megvolt. De valahogy még a mélypontomban is volt annyi eszem, hogy azt átgondoljam magamban, hogy tényleg megéri mindent feladni? Többször is feladtam már, fordultam vissza és abból soha nem keletkezett semmi jó. Nemcsak azért, mert milyen dolog már feladni, hanem mert a biztonságon túl semmi pozitívum nem várt vissza.

Úgyhogy maradok, de az tény, hogy átalakultak bennem a dolgok. Amikor komolyan gondolkodtam a feladáson, akkor nagyon felértékelődott bennem megint a magyar nyelv és a magyarságom. De ez is olyan volt, hogy itt is érzékeltem, hogy ez se lesz végleges megoldás. Most, hogy jobban vagyok, úgy érzem, hogy inkább egyfajta egyensúly lesz nálam a holland és a magyar nyelv között. Mind a kettőt egyformán fogom használni. Valószínű, hogy a végleges megoldás az lesz, hogy lélekben is kettős állampolgár leszek.

Tehát, amit nyertem ezzel a nehéz időszakkal, hogy visszakaptam a magyarságtudatomat. Amikor ősszel annyira jó volt a helyzetem, hogy tényleg azt gondoltam, hogy a jövőben csakis Hollandia jöhet szóba, mint lakhely és kis túlzással élve soha el nem hagyom az országot, akkor voltak olyan gondolataim, hogy nemcsak megszerzem a holland állampolgárságot, de egyúttal megválok a magyartól is. Ezt most már így jobb állapotomban is másképp gondolom. Legyen valami magyar is a közegemben, nem kell szégyellni a gyökereimet. Végülis, olyan dolgok vannak nálam, amik miatt jó magyarnak lenni. Azok a könyvek magyar íróktól, szakemberektől, amiket szeretek olvasni, a magyar zene (az utóbbi időkben sokat hallgatok Zoránt, LGT-t, valamint a tagok szólóalbumait), ismert emberek, akiknek adok a véleményére, illetve barátok, akikkel magyarul beszélgetek. Talán pont így lesz jobb itt lenni Hollandiában.

Átalakuló napirend

Elkezdtem komolyan művelni az írást előző blogpostban levő linkek alatt, amiben kétségtelenül örömömet lelem, ugyanakkor nehézségekkel is jár, amiknek következtében változtatnom kell néhány dolgon.

Nem szabad túl sokat írni, mert elfáradok szellemileg. Az egyik cikket, amelyet Okui Masami 30. évfordulója alkalmából megjelent albuma alkalmából írtam meg (Elemeztem a 30 éves karrierjét, plusz lefordítottam az egyik interjúját, valamint kommentáltam azt), kisebb szünetekkel 6 órába telt megírni. Az volt az érdekes, hogy amíg írtam, nem éreztem, hogy fáradok, csak amikor végeztem, tudatosodott bennem, hogy én már semmi érdemlegeset nem tudok gép előtt csinálni. Ez így értelemszerűen a tanulás rovására is ment, úgyhogy tanulni se tudtam utána normálisan. Úgyhogy soha többet nem csinálok olyat, hogy egyszerre sokat írok.

Hanem egyszerre kevesebbet, így a tanulásra is marad energiám. De kiégni más módon is ki lehet: Ha túl sokat vagyok a számítógép előtt. Ezért váltakozva fogok olyan tevékenységet csinálni, hogy ne kelljen annyit egyszerre gép előtt lennem, de itt is jobban tudjak tevékenykedni, amikor szeretnék. Ezért úgy döntöttem, hogy például kevesebbet fogok animét nézni. Ez azért is jó, mert lassan már úgy nézem az animéket egymás után, ahogy a gyártósorról jönnek le a termékek. A nemrég befejezetteknek szinte már a címére sem emlékszem, nemhogy mit láttam bennük. Ezért úgy döntöttem, hogy kevesebbet fogok nézni, de jobban megválogatom, hogy miket nézek, hogy tényleg élvezzem azt, amit látok. Így több időm marad az aktív tevékenységekre.

Ami pedig a gépen kívüli tevékenységeket illeti, többet fogok olvasni (ha már úgyis van könyves blogom), illetve több mint másfél hónap szünet után elkezdtem újra edzeni Ring Fit Adventure-rel. El nem tudom mondani, mennyire hiányzott. Nagyon jól esett, kifejezetten jó érzés volt. Nem is értem, hogy miért hagytam ki. Edzeni is rendszeresen fogok regenerálódásképpen. Meg hát szinte mindennap elmegyek sétálni valamerre, hogy kint is legyek.

Több haszna is van annak, hogy komolyabban írok, mert így tudatosabban tudom élni a mindennapjaimat. Ilyen esetekben kifejezetten előny, hogy hamar megérzem, hogy túltelítődök dolgokkal, mert hamar és gyorsan tudok váltani.

Új projekt

Tegnap új projektet indítottam, melynek keretében ritkábban fogok írni, de ezek részletesebbek, mélyebbek lesznek.

Még évekkel ezelőtt talátam rá a The Disney Odyssey című blogra, ahol olyan szintű részletességgel írnak a Disney klasszikusokról, ami nem nagyon jellemző blogban. Ezeket egyrészt jó olvasni, másrészt inspirálnak arra, hogy az én írásaim is hasonlóan tartalmasak, informatívak legyenek. Ez arra is jó, hogy szintet lépjek és annyira komolyan műveljem az írást, hogy abból ideális esetben akár meg is élhetnék.

Három tematikus blogot hoztam létre erre a célra.

• Anime, manga, japán zene, japán filmek, doramák: Anime Odyssey
• Videojátékok: Gaming Haven
• Könyvek: supermario4ever magánkönyvtára

Mivel igazán mély és tartalmas írást létrehozni nagy munka, ezért ritkábban fogok ezekbe írni. A minőség lesz mindenek felett. Természetesen ez a blog is meg fog maradni, de ide is ritkábban fogok írni. Idővel át fog alakulni személyes weboldallá. Ennek koncepciója még képlékeny, de egyrészt van annyi írás ebben a blogban, hogy értékes legyen ez a blog, másrészt jó az, ha van egy Wordpresses blog kéznél.

Remélem, kellően jónak fogjátok találni az írásaimat az új helyen (is), hogy visszatérő olvasók legyetek. Én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy erre rászolgáljak.

Ez is gimnasztika, az is gimnasztika, mégsem ugyanaz

Követek egy bot profilt Twitteren, mely ’90-es években megjelent japán kislemezek borítóit posztolja. Ahogy a világon máshol, úgy Japánban is a ’90-es évek volt a CD aranykora, amikor rengeteg albumot és kislemezt adtak el. Csak Japánban külön kultuszuk volt a kislemezeknek, melyek kis méretű (8 cm) CD-n adtak ki hosszúkás, papírborítóban. Sokan szenvedélyesen gyűjtötték ezen kiadványokat, ez a profil meg ezen kislemez borítókról posztol ki egy-egy képet. Nekem is van néhány ilyen kislemezem és tényleg különleges feelingjük van. Ez a profil nemcsak nosztalgiázásra jó, arra is volt példa, hogy ezáltal találkoztam egy animével és néztem meg.

Ahogy a Ganbarist! Shun-nal is itt találkoztam először. Igazából azért keltette fel az érdeklődésemet, mert a My Anime List szerint ez is a gimnasztikát mutat be, ahogy a Bakuten!! is. Azt hittem, hogy a Bakuten!! elődjét fogom látni, de már csak “élesben” szembesültem azzal, hogy nem erről van szó. A Ganbarist! Shun az atlétikát mutatja be, amit ténylegesen művelnek férfiak is. És amihez tényleges fizikai erő kell. A Bakuten!! a ritmikus sportgimnasztikát mutatja be, ahol hat férfi mutat be alaki gyakorlatot. Jellemzően nagyon kevés férfi űzi ezt a sportágat, már csak alkati ok miatt is, ugyanis a ritmikus gimnasztikához könnyűnek és tényleg vékonynak kell lenni.

De nem bántam, hogy elkezdtem a Ganbarist! Shun-t, kifejezetten jó sportanime. Bár Top 10-es nem lesz, de érdemes nézni. Ez is az a fajta sportanime, ahol a főszereplő srác, jelesül Fujimaki Shun, valami elképesztően szerencsétlenül vág neki az atlétikai karrierjének. Ha szabad így fogalmazni, mutatványára akkora egyest kapott, hogy kilógott a naplóból. De aztán az állhatatosságának köszönhetően mindig egy kicsivel jobb lesz. A 3. résznél tartok, biztos, hogy végig fogom nézni.

1996-os anime, kifejezetten tetszik a rajzstílusa, egyértelműen nosztalgikus. Szeretem a ’90-es évek rajzstílusát. Azon talán érdemes lehet egy kicsit filozofálni, hogy van-e a valóságban is ilyen, hogy valaki egy esetlen kezdés után valóban válhat-e belőle vérprofi versenyzővé? Minimális az esély rá, mert egy ilyenből jellemzően az derül ki, hogy hősünk pályát tévesztett. Erre akkor van esély, ha az alapképessége megvan az adott sportághoz, csak mivel semmilyen tudással nem rendelkezik, ezért nem tudja a gyakorlatokat kivitelezni. De nyilván megvan annak a módja, hogyan lehet ezeket a képességeket kibontatkoztatni. De akkor válhat valósággá egy ilyen anime.

Az viszont kár, hogy nem használják ki a jelenetekben rejlő poén lehetőségeket, lett volna bőven. Ezért nem fog olyan kortárs sportanimék fölé kerekedni, mint a Slam Dunk vagy a Hajime no Ippo. Ezt már így 3 rész után ki lehet jelenteni. De meg fogom nézni mind a 30 részt.

Jelenlegi Wii U játék gyűjtemény

Kicsit meglódult az utóbbi időkben a Wii U játékaim száma, köszönhetően annak, hogy most már egész olcsón be lehet szerezni játékokat rá.

Plusz inspiráció az is, hogy bizonyos Wii U játékok, melyeket Switchre is portoltak, Wii U-n jóval olcsóbb, ezért ezeket a játékokat úgy veszem meg, hogy Switch játékokkal játszok olcsón.

Egyik ok ugyanis, ami miatt el akartem menni Rotterdamba, az az, hogy az ottani CeX-ben volt két olyan játék, ami olcsó volt és Switchen is játszható.

Super Mario 3D World

The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Meg is lettek, de a Super Mario 3D World lemeze rettenetesen karcos volt, nem tudta beolvasni a Wii U. Úgyhogy vissza kellett vinnem. És itt most kvázi "vizsgázott" nálam a CeX, mert nem akartam Rotterdamba visszavinni, nagyon reméltem, hogy foglalkoznak vele Leidenben is. Másnap visszavittem és szerencsémre igen. Nagyon rendesek és készségesek voltak, úgyhogy ezért mindenképp plusz pont az üzletnek.

Viszont úgy mondták, hogy majd a címemre küldenek el egy másikat. Meg is jött, és hát... beigazolta azon gondolatomat, hogy miért nem rendelek online soha a CeX-től. Maga a lemez ugyan rendben volt, de a kiadvány Nintendo Selects-es volt és én olyat nem veszek. Ez az egyik, a másik, ami miatt nem rendelek onnan, az az, hogy mivel használt játékokkal foglalkoznak, ezért egyáltalán nem biztosított a játék jó állapota, akárcsak külsőre is. Erre a koronát a "cover reprinted" példánnyal teszik fel. Tehát nálam alapvető, hogy ha a CeX-ben akarok venni valamit, akkor bemegyek az üzletbe és magam győződök meg a játék állapotáról. Bár ez most Rotterdamban elmaradt... Elvileg ellenőrzik a lemezeket, mielőtt beveszik, úgy tűnik, ezt a Super Mario 3D World esetében elmulasztották. Mindenesetre a postán küldött példányt is vissza kellett vinnem Leidenbe. De ezért már nem egy példányt kértem ebből a játékból, hanem levásároltam az árát a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-re.

Így már rendben vagyunk. A Super Mario 3D World-öt meg Marktplaats-on találtam meg jó áron, tökéletes állapotban, minden papírjával. Úgyhogy végül jól alakult minden.

Egyébként a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-en keresztül jól lehet érzékeltetni az árbéli különbséget. Wii U-n az is €12, míg a Nintendo Switch port €45. És ha tartalmaz is valamennyi extrát a Switch változat, biztos nem annyit, hogy jelen helyzetben érdemes legyen érte a magasabb árat kiadni. A Super Mario 3D World esete némileg más, mert ott a Nintendo Switch változat kapott egy extra játékot. De ott is az van, hogy Wii U-n szintén €12, Nintendo Switch-en meg €50 és nem hiszem, hogy az a plusz játék feltétlen megér €38 pluszt. Azok ráérnek. Bár azt gondolom, hogy a Super Mario 3D World azért is kapott egy extra játékot, mert Switchen már ott van a Super Mario Odyssey. És a Super Mario 3D World önmagában messze nem akkora játék, és mi az, hogy egy kisebb játékékért is elkérik ugyanazt a pénzt, amit egy nagyszabású Mario játékért?

Egyébként nemcsak gyűjteménybe érdemes megvenni mindegyik változatot, hanem azért is, hogy motiváltak legyünk abban, hogy többször is végigjátsszuk a játékot. Szemügyre vehetjük mindegyik változatot, miben más, ezáltal is érdekes lehet végigjátszani (ha elegendő plusz van az új változatban). Ezért is van most nálam a fókusz a Wii U-n.

Rotterdam

Mégiscsak beütemeztem egy utazást, méghozzá Rotterdamba. Ez Hollandia második legnagyobb városa, amellett, hogy itt található Európa legnagyobb kikötője, két dologról híres még. Az egyik az 1940-es bombázás, aminek következtében a belváros szinte teljes egészében megsemmisült. Még a első félévben tanultunk róla, mutatott is a tanár képet arról, hogy nézett ki Rotterdam a bombázás után. Egészen sokkoló, tényleg a földdel tették egyenlővé a belvárost. A másik az, hogy itt élnek a legnagyobb arányban bevándorlók. Olyannyira, hogy Rotterdamnak marokkói származású polgármestere van.

Nem is annyira látnivalókat mentem nézni, de ha lett volna, amiről tanultunk volna, azt kíváncsian megnéztem volna. 4. félévben tanultunk holland kultúrtörtémelmet, és az eddigi utazásaim során is azokat a templomokat, műemlékeket néztem meg, amikről tanultunk. Megnéztem, hogy amikor Dél-Holland tartomány volt a téma, volt-e valami Rotterdamból, de nem. Valószínűleg azért, mert a bombázás miatt műemlék jelentősségű épületek semmisültek meg. És tényleg… Eléggé modern hatást keltenek az épületek, Rotterdamnak nincs meg az a tipikus hollandos hangulata.

Én is más miatt jöttem ide. Vonattal mentem Alphen aan den Rijn-ből, Goudában szálltam át. Tényleg egy szombaton majd Goudába is átmegyek, megnézni a sajtvásárt. De most csak átszállóban voltam. A vonat Rotterdam Centraal vasútállomásig ment. Meglepett, hogy Leeuwardenből indult. Az ország északi végéből jó nagy utat tett meg. Maga a vasútállomás is inkább új.

Meg egy lejárónál találtam egy idézetet Erasmustól:

“A tér a testeket választja el, nem a szellemeket.” Szép üzenet. Rotterdam büszke arra, hogy Erasmus ott született, ezért “Rotterdami” Erasmus néven terjedt el a köztudatban. De egyes források szerint Goudában született, Rotterdamban csak négy évig élt. A lényeg, hogy hatalmas elme volt a 15-16. században, olyan írásai vannak, amik még most is aktuálisak.

A “Centraal Station” kiírás a külső főbejáratnál viszont eléggé régies hatású.

Mivel nagy távolságokat terveztem megtenni, ezért biciklit kölcsönöztem. A külön kihívás volt megtalálni a biciklikölcsönzőt, Nem gondoltam volna, hogy kívül volt az aluljáróban. Az a lényeg, hogy a vasúttársasághoz tartozó biciklit “OV-fiets” lehet országszerte kölcsönözni. Eleinte azt hittem, hogy mivel van NS-Flex előfizetésem, ezért ingyen használhatom a biciklit, de ma láttam, hogy felszámolták érte a €4,45-ös díjat. Első eset volt azóta a félév óta, mióta itt vagyok Hollandiában, úgyhogy elmegy. Eleinte szokatlan volt a bicikli, de nagyon jól ment.

Az egyik, amire kíváncsi voltam, az a magyar bolt. Van Alphen aan den Rijn-ben lengyel bolt, amikor voltam ott bent szétnézni, akkor jutott eszembe, hogy még Wageningenben gondolkodtam azon, hogy van-e ott, a környéken magyar bolt, de nem. Itt van egy, Rotterdamban.

Kíváncsi voltam a kínálatukra. Volt néhány termékük, amit tényleg csak otthon lehet kapni. Sokáig viszont nem tudtam szétnézni, ugyanis volt egy olyan problémám, hogy nem tudtam lezárni a biciklit. Hiába fordítgattam a kulcsot ide-oda, sehogy nem akart kijönni. Ahogy bementem a boltba, próbáltam segítséget kérni, de ők sem tudták, hogy kell lezárni, úgyhogy vagy a zár volt hibás, vagy olyan bonyolult a mechanikája, hogy külön meg kellett volna kérjem ott, aki adta a bicikliket, hogy mutassa meg, hogy kell lezárni a biciklit. (Igen, a képen jobb oldalt van az általam kölcsönzött bicikli.) Egyébként kedvesek voltak. Bíztam abban, hogy több mindent is fogok tudni venni, de végül a sietségben csak egy Hell Gamer energiaitalt vettem €1,25-ért.

Ezután átmentem a város déli részére a “Zuidplein”-re. 6 km-t bicikliztem, úgyhogy egy vonalon elég sokat láttam a városból. Tényleg nem láttam olyan épületet, ami olyan nagyon régi lenne, hogy műemlék jelentősségű lenne. Cserébe viszont eléggé modern külsejű a város, inkább tetszett. Kellemes csalódás volt, valamiért olyan érzésem volt, hogy az egész város olyan lesz, mint Budapest VIII. kerülete. Ehhez képest pozitív volt a benyomásom. Viszont tényleg nem láttam egy olyan épületet sem, ami megállásra és fényképezésre késztetett volna. Esetleg a városháza (ami csodával határos módon túlélte a bombázást), de ahogy néztem a térképet, miközben mutatta az utat, ahogy bicikliztem, inkább múzeumok vannak, amiket érdemes lehet meglátogatni. Majd legközelebb megnézem, hogy milyen múzeumok vannak Rotterdamban, melyek kiállításai érdekelnek, és azért visszajönnék. Egyébként az épületek döntő többsége inkább új. Viszont busz mellett van metró és villamos is a városban, ami el is kél, hiszen majdnem 600 ezren laknak itt.

Megérkeztem Zuidpleinre, ami erősen Kőbánya-Kispestre emlékeztetett azáltal, hogy a földszinten van egy buszpályaudvar helyi járatokkal, közvetlen mellette egy nagyobb bevásárlóközpont.

Igyekeztem jó képeket csinálni, hogy láttassam, hogy néz ki az épület, de hát, mint látható, nem a dizájnja miatt járnak ide az emberek. Az viszont meglepett, hogy a bevásárlóközpont holland mértékhez képest meglepően nagy. Inkább a bevásárlóutcák jellemzőek Hollandiában, plázák – ha vannak – kisebbek, inkább csak extrában vannak jelen nagyobb városokban, mint például Breda, Eindhoven. Bár még itt, Alphen aan den Rijn-ben is van egy. Ez a Zuidplein kétségtelenül a legnagyobb, amit eddig láttam Hollandiában és ez emlékeztet leginkább azokra a plázákra, amik Magyarországon is vannak.

Itt a CeX-et akartam megnézni. Nem nagy, de jól néz ki. Van egy másik videojátékos üzlet ebben a plázában, méghozzá a Game Galaxy.

Nem hallottam még róluk, de ahogy szétnéztem, ez nem is csoda, hiszen csak ez az egy üzletük van. Tehát nem országos hálózat. Cserébe viszont elfogadható áron vannak itt a játékok. Egészen régiek is, de amikor megláttam a Mario Party 3-at €300-ért, azért nagyot lestem. Ritkaság volt ez a játék már 2006 körül is, amikor felfedeztem magamnak az eBay-t de akkor még kb €100-ért mentek a játékok. Azóta szépen felment az ára.

Van egy Burger King is, itt ebédeltem. Kuponom volt Xtra Long Chili Cheese-re + nagy üdítőre €5,45-ért, ezt használtam itt fel. Azt furcsállom, hogy a Burger King nincs úgy elterjedve Hollandiában. Amíg a McDonald’s kisebb városokban is jelen van, addig Burger King nem nagyon. Pedig kétségtelen, hogy a Burger King a nyerő. Sokkal inkább laktat a kajájuk (valószínűleg nincs annyira feldolgozva), plusz mindegyik BK-ban újra lehet tölteni az üdítőt, ami kétségtelenül nagy előny.

Ezután bicikliztem vissza a Centraal vasútállomásra. Leadtam a biciklit, majd vonattal mentem haza. Most Leidenben szálltam át. Jó volt ez a kirándulás, határozottan jót tett nekem. A vonat Leidenig Delften és Hágán át ment, eszembe is jutott, hogy ezekben a városokban is lenne mit megnézni. Delftben ölték meg Orániai Vilmost, és emlékeim szerint a sírhelye is megtekinthető valamelyik templomban, de ennek pontosan utána kell nézzek. Hága meg mint közigazgatási egység, sok épület műemlék jelentősségű. Megnézem majd őket.