Kérdések és válaszok a japán gondolkodással kapcsolatban #1

Új sorozatot tervezek indítani, köszönhetően Roger J. Davies, Osamu Ikeno: Japán észjárás című könyvének. A könyv a japán kultúra 28 témakörét dolgozza fel röviden. Érdekessége egyrészt, hogy ezt japán egyetemisták dolgozták ki, akik a saját kultúrájukat kutatják. Ez is sokat hozzáad a hitelességhez, de ami még inkább, hogy összevetik a nyugati kultúrával, normákkal, és a saját gondolkodásukat kritikával illetik. Ez önmagában nagy szó, hiszen nem kis önreflexió kell hozzá, másrészt meg japánok és a kritikus gondolkodás... Azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy csak az első két témakört olvastam el, úgyhogy nem biztos, hogy ez a kritikus hozzáállás végig megmarad, de amit eddig olvastam, az mindenképp inspiráló volt.

És hogy miért csak az első két témakört olvastam el? Mert mindegyik után kérdések vannak, aminek elgondolkodhatunk. Ahogy olvastam a kérdéseket, arra gondoltam, hogy a válaszokat ki fogom fejteni a blogban. Ezért fokozatosan olvasom, és ahogy végére érek egynek, az abban adott kérdésekre itt fogok válaszolni. Mivel a témakörök betűrendben vannak, ezért én is így fogok haladni. Lássuk is az elsőt.

#1 Aimai - A homályos kifejezésmód és a japánok

A japán kultúra körében

1. A japánok számára gyakran nagyon fontos a jó hírnevük és amit mások gondolnak róluk, különösen a saját közösségeiken belül. Hogyan járul ez hozzá az aimai kialakulásához?
   A japánok kevésbé individualisták, sokkal inkább gondolkodnak közösségi szellemben. Ennek több oka is van, az egyik fontos tényező, hogy Japán, mint szigetország még az ázsiai országoktól is elszigetelten, sajátságos kultúrát alakított ki. Emellett az ország földrajzi adottságai miatt kevés a jól megművelhető föld, a belakható terület. Ennek következtében kisebb területen kellett a közösségekben egymás mellett megélniük. És hogy jól működjenek együtt, törekedtek a harmónia kialakításához. Ez persze ahhoz is vezetett, hogy az ellentétes véleményeiket nem mondhatják ki, ezeket többször inkább elhallgatták, hogy ne okozzanak a közösségen belül feszültséget. De ha magukat alávetve a közösség tagjaként működtek, a közösség cserébe támogatta őt. Együttes erővel pedig több rizst tudtak a történelmi időkben termeszteni. Így az egyén gondolkodása szépen lassan beépült a közösség harmóniájába.
2. A japánoknak rendszerint nehezére esik nyíltan kifejezésre juttatni az egyet nem értésüket valakivel, mivel úgy érzik, hogy az ember véleménye nem választható el a személyiségtől és hogyha elvetik valaki másnak a véleményét, ezzel szükségképpen elutasítják magát a másik személyt is. Vitassák meg ezt a kérdést, különös tekintettel az aimaival fennálló összefüggéseire!
   Ez egy rendkívül furcsa attitűd, hiszen az egyet nem értésük "nem kifejezésével", minthogy nem fejezik ki a véleményüket, lényegében a saját egyéniségüket zárják el a másik elől. Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben viszont nem az játszódik le, hogy saját magukat utasítják el a közösségtől, vagy akár a másik személytől? Valószínűleg ebben a közösségben való működés elve történik, ahol szintén a háttérbe szorítják a saját egyéniségüket, hogy a közösség harmóniája fennmaradjon. Az, hogy erre egy közösségen belül szükség lehet, ebben van igazság, ez nyugati szemmel is elfogadható. De feltétlen szükségszerű akkor is, ha csak ketten vannak egy közösségben? Azt gondolom, hogy két ember között akkor van igazán harmonikus kapcsolat, ha merik vállalni az egyéniségüket és ezt össze tudják hangolni. Ekkor tud ember lélekben, kvázi eggyé válni. Mindenesetre a japánok nagyon nem szeretnek nemet mondani. Akkor vagy hümmögnek, vagy egyéb szavakkal próbálják elhárítani a kérdést. Ez azért nagyon fontos a japánoknak, mert aki nyíltan szembeszáll a csoport valamelyik tagjával, azzal nemcsak a csoport harmóniáját bomlasztja fel, hanem egyszersmind kizárhatja magát az adott közösségből. Ezért a japánok ösztönösen feltérképezik a közösséget a környezetet, és azáltal mérik fel, hogy mit mondhatnak és mit nem.
3. Japánban a többértelműség fontos szerepet játszik a harmónia fenntartásában az iskolákban és a munkahelyeken is. Az ilyenfajta kommunikációnak azonban vannak negatív hatásai is. Melyek ezek?
   A többértelmű beszéd sok esetben félreérthető, így az is okozhat problémát az adott közösségen belül, ha valaki félreérti a másik közlését. Ezért nagyon fontos a japánok számára elemezni a másik embert, és önmagukban egyfajta képet alkotni róla (életkor, iskola, munkahely, társadalmi rang, stb.), mert ez nagyban eldönti, hogy milyen módon kommunikálnak a másik féllel. Egy rosszul megválasztott szóval nagyon meg lehet sérteni a másikat, akár egy életre megszakadhat a kapcsolat. A japán nyelvben a szociolingvisztika sokkal erősebb szerepet játszik, mint bármely más nép esetében.
4. A japán házaspárok gyakran egymással sem beszélnek nyíltan, hanem inkább többféleképpen értelmezhető kifejezéseket használnak. Megértheti-e így valóban az ember a partnerét?
   Azt gondolom, hogy igen, hiszen ismert az a kifejezés, hogy "szavak nélkül is megértik egymást". Ez egyrészt azért lehetséges, mert nagyon jól felmérik egymás helyzetét, és nagyon jól össze tudnak csiszolódni. A kétértelmű szavakat egy idő után nagyon jól tudják dekódolni a helyzetnek megfelelően. Emellett a japán szociolingvisztika része az is, hogy biztonyos szavakat, beszédstílust például csak férfiak használnak egymás között, azt egy nőnek mondani nagy sértés. A férj például nem mondhatja a feleségének, amit egyébként első gondolatra mondana, mert ha férfiak között használt szót, vagy kifejezést mondana, azzal nagyon megbánthatja a feleségét.
5. Noha a többértelmű kommunikációs formákat újabban gyakran bírálják Japánban, elmondható az is, hogy az emberek attitűdjének megváltozása ebben a tekintetben maga után vonhatja a japán nép alapvető karakterének megváltozását is. Vitassák meg a kérdést!
   Teljesen nyilvánvaló, hiszen a szociolingvisztika egyik tézise, hogy a nyelvhasználatban rejlik a nép kultúrája, gondolkodása. Ugyanakkor szükségszerű is, hiszen egyre gyakoribb a külföldiekkel való (elsősorban üzleti) kapcsolat, és mivel főleg a nyugati népek nemhogy nem értik a többértelmű kommunikációs formákat, de inkább az egyenes beszédet szeretik, ezért ez okozhat súrolódásokat a felek között. Így kijelenthető, hogy a japánoknak adott esetben szükséges feladni az elszigetelt mivoltukból fakadó sajátos kommunikációjukat, ha a világban megfelelő módon akarnak funkcionálni. Kétségtelen, hogy hosszútávon a japán nép alapvető attitűdjének megváltozását hozhatja magával. Hogy ez előny lesz-e nekik, vagy hátrány, ezt nekik kell eldönteni.
6. A japán nyelvről gyakran állítják, hogy könnyen félreérthető, és ezért nem felel meg a logikus gondolkodásnak. Egyetértenek ezzel? Véleményük szerint helyes-e a nyelveket ily módon megítélni, vagy ez csupán a sztereotip véleményalkotás egy példája?
   Maga a megállapítás csak félig igaz, azzal helyesbíteném, hogy a nyugati gondolkodásnak nem logikus. De annak, aki ismeri a japán gondolkodást, kultúrát, vagy a japán nyelvet nyelvészeti szempontból, az valójában könnyen eligazodik a japán szavak között és megérti a valódi lényegüket. Tehát a japán nyelv valójában megfelel a logikus gondolkodásnak, de komplexen vizsgálva.
7. A többértelműséget a japán nyelvben gyakran kapcsolják össze az esztétikai értékekkel, "a nyelv szépségével". Magyarázzák meg az eszmetársítást.
   Nem egy szóra, de leginkább a melléknevekre van több szavuk a japánoknak. Leginkább azért, hogy jelentésárnyalatot érzékeltessenek. Ez nagyon jól tetten érhető például abban, hogy bizonyos színárnyalatokra van sok szavuk, melyek által nagyon jól tudják finomítani a mondandójukat. Itt is a japán kultúra figyel be, annak különböző ágazataiban (pl.: Lakásberendezés esztétikája, Ikebana, Bonsai) nagyon szépen érzékeltetik az esztétikát. Ez jelenik meg a szóhasználatukban. Emellett véleményt is lehet finomítani azáltal, hogy más szavakat használnak, és nem törekednek az egyenes beszédre, hiszen azzal sokszor rossz hatást váltanak ki. Így a kapcsolat "szépsége" is megmarad.
8. Meg kellene-e tanítani a japán gyermekeknek az iskolában, hogy világosan és egyenesen fejezzék ki magukat, a nyelv beszélt és írott formáiban egyaránt? Milyen hatásokkal járna ez a társadalomra nézve?
   Alapvetően érdemes lehet megtanítani, hiszen sokat segítene nekik a külföldiekkel való kommunikációban, ugyanakkor ezt egymás között egy az egyben alkalmazva, rettenetesen káros lenne, hiszen az olyan lenne, mintha eddig valakivel békés kapcsolatot ápoltunk volna, de hirtelen minden problémánkat durván a fejére olvasnánk. Azt gondolom, hogy nem feltétlen gond az, ha a japánok egymás között alkalmazzák az aimai kifejezésmódot, ha kölcsönösen értik egymást. De a külföldiekkel való kapcsolattartás érdekében érdemes lenne a gyerekeket megtanítani arra, hogy világosan és egyenesen fejezzék ki magukat, és ezt mint egy plusz nyelvezetet beépíteni a japán nyelvbe. Hasonlóképp, ahogy másképp beszélnek a tanárokkal, felettesükkel, szüleikkel, rangban felettük állóval, férfival, nővel, úgy kialakíthatnak egy plusz nyelvezetet a külföldiek számára.
9. A japán aimai kultúrája egyesek szerint leginkább a haiku műfajában talál otthonára, mivel a költészetben nem kell világosan megmagyarázni, és az olvasó osztozhat a szerző érzéseiben. Beszélgessenek el a japán nyelvű kommunikáció sajátos költői módjáról!
   A haiku tényleg alkalmas arra, ahogy általában a költészet is arra, hogy átvitt értelemben fejezzük ki magunkat, hiszen annak pont a színessége a lényege, és hogy adott esetben akárhogy értelmezheti az olvasó. Nyugodtan értelmezheti a saját gondolkodása, értékrendje szerint. A kommunikációról a fentiekben volt szó.

Kultúraközi kérdések

1. A japánok hajlanak arra a vélekedésre, hogy a nyílt és világos kifejezésmód "gyermeteg". Hogyan ítélik meg ezt a kérdést a világ más kultúráiban?
   A nyugati népek sokkal inkább törekednek, a nyílt és egyenes kifejezésre, mert sokkal inkább egyéniség-központúak és kölcsönösen el tudják fogadni, ha valaki a közösségben valaki másképp gondolkodik. A történelmük és a földrajzi helyzetük nem feltétlen kényszerítette őket arra, hogy nagyon erős közösségeket alkossanak, ezért ha egyenes beszéd csak nagyon szélsőséges esetben jár az emberi kapcsolatok felbomlásával. Viszont mivel a japánok számára a közösség mindenek előtt áll, ezért számukra, ha valaki megszegi a közösségi normákat, az számukra gyermetegnek számít. Mindezek mellett a nyugati nép nem fejezi ki magát annyira választékosan, ezért a kevesebb szó használata is "gyermeteg" a japánok számára. De a nyugatiak inkább becsülik az egyenes beszédet és az őszinteséget.
2. Japánban akkor is megértik valakinek az érzéseit, ha nem fejezi ki világosan, hogyan érez, csak a viselkedése utal rá. Emellett a japánok hajlamosak elfedni a valódi érzéseiket, különösen akkor, ha azok negatívak, és úgy vélik, hogy mások számára bántóak lehetnek. Ezen túlmenően, ha két ember összetűz egymással valamiért, rendszerint lehetetlen helyreállítani köztük a kapcsolatot. Hogy áll a helyzet ebben a tekintetben más kultúrákban élő emberek közötti kapcsolatok terén?
   A nyugati kultúrában sokkal inkább elfogadott a negatív vélemény kifejtése az egyesen és őszinte kapcsolatok jegyében. Emellett vitás kapcsolatokat sem lehetetlen helyrehozni, hiszen alapvetően lazábban is kezelik a kapcsolatokat és nem törekednek a harmóniára mindenáron. Inkább becsülik azt, ha valaki vállalja az egyéniségét. Úgy gondolják, hogy ezzel sokkal inkább erősebb a kapcsolat két ember között, hiszen vállalja magát a másik előtt, nincs titka előtte, ez a fajta bizalom pedig inkább közelebbivé teszi a kapcsolatot két ember között, így jobban el tudják fogadni a különbözőségeket is.
3. Úgy tűnik, hogy a japánok gyakran "kerülgetik a forró kását", és ahelyett, hogy egyenesen és becsületesen nemet mondanának, inkább hallgatnak vagy csak mosolyognak. A kultúrák közötti kommunikációban ez sokak számára igen irritáló lehet. Mit lehet tenni ennek a problémának a megoldására?
   Plusz egy nyelvezetként beépíteni a japán kommunikációban az egyenes beszédet, amivel a külföldiekkel beszélgetnének. És azt csak a külföldiek számára alkalmazni. Ez megkerülhetetlen ma már, hiszen üzletemberek egyre gyakrabban kötnek nyugatiakkal is üzletet, valamint az interneten való kapcsolatteremtés nyugati népekkel is egyre gyakoribb.
4. Milyenfajta többértelmű kifejezések használatosak a világ más nyelveiben?
   A vélemények árnyalására a nyugati nép is képes, hiszen pozitív és negatív vélemény kifejtésére is sok szava van az embereknek, így ha akarja, egy nyugati ember is kifejezheti magát úgy, hogy nem azt mondja, hogy "ez a film rossz", hanem például "ez a film nekem nem való". De ugyanígy érzéseink "elmismásolása" az is, hogy ha azt mondjuk, hogy "nem vagyok boldog" és nem azt, hogy "szomorú vagyok". Tehát ilyenek által mi is árnyalhatjuk a mondanivalónkat.
5. Amikor a japánok más kultúrák képviselőivel kerülnek kapcsolatba, gyakran csak nagy nehézségek árán tudják egyenesen kifejezni magukat. A bizonytalanság és a félreérthetőség azonban igen sok problémát okozhat a kultúraközi kommunikációban. Ajánljanak néhány megoldást!
   Az egyik megoldás lehet, amit már többször írtam, hogy beépíteni a japán nyelvezetbe az egyenes beszédet, és megértetni a japánokkal, hogy egy külföldivel nyugodtan beszélhetnek egyenesen, az egy nyugati ember számára nem problémás. Alapvetően a szemléletváltás segíthet ebben, de legalább ennyire fontos az is, hogy a nyugati ember is megértse, hogy egy japánnak nehezére esik egyenesen kifejezni magát, ezért ezt érdemes türelemmel kezelnie.

A harmadik félév vége

A pénteki nappal vége lett a harmadik félévnek az egyetemen. Legalábbis a szorgalmi időszak. Több nehézséggel is találkoztam, ezek egy részéről írtam korábban is. Ráadásul több személyes kritika is megfogalmazódott bennem, egy-két dolog ugyanis erősen próbára tette a motivációmat.

Az egyik, hogy fordítástechnikán néha borzalmasan nehéz szöveget kellett magyarra lefordítani. Bizonyos szövegekben nagyon kijött, hogy mennyire idiomatikus nyelv a holland, ahogy az is kijött, hogy még nincs olyan szinten a nyelvtudásom, hogy önálló felhasználónak mondjam magam. Aztán elkezdtem magamtól foglalkozni az egyik holland nyelvkönyv (Nederlands in Actie) ebben a félévben vett leckéinek szövegeivel és azok sokkal jobban mentek. Ekkor gondoltam magamban azt, hogy nekünk még nem idiomatikus szöveget kell fordítanunk. Ez volt az első olyan félév, amikor konkrétan fordítással foglalkoztunk (mivel maga a fordítás specializáció most indult) és azt gondolom, hogy most még egyszerűbb, hétköznapibb szöveget kellett volna fordítanunk, hogy egyáltalán ráérezzünk a fordítás ízére, és az alapján elmagyarázni a fordítás alapjait. Én a negyedik félévtől adtam volna nehezebb, idiomatikus szöveget fordításra, amikor már ismerjük az alapokat. De hogy most kapunk ilyet... Konkrétan semmit nem jegyeztem meg... Ráadásul többször volt az, hogy idegesen zártam be a word dokumentumot, hogy nem vagyok hajlandó ezzel tönkrevágni az idegrendszeremet. Vagy ha erőt is vettem magamon és mégis lefordítottam a szöveget, akkor úgy zártam be a fordítandó szöveget, hogy soha többet ne lássam. A holland barátomnak, Humbby-nak is mutattam a szövegeket, ezekre még ő is azt mondta, hogy nehezek. Volt egy szöveg a Curacaói mikulásról, az vitte magasan a prímet nehézség terén. 

A másik komoly nehézségem irodalomból volt. A négy könyv közül, amit olvasni kellett, az egyik holland nyelvű volt (Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis), ami több szempontból is rettenetes volt. Egyrészt az író stílusa. Gyerekkorában elszenvedett traumái (pl.: szülei mellőzték, a nővére öngyilkos lett) következtében olyan nyers és sötét a stílusa, hogy azokra tényleg fel kell készülni, ha olvassuk, mert nagyon kellemetlen olvasmányok. A Het Behouden Huis 1952-ben jelent meg, és a II. Világháború eseményeit dolgozza fel, de olyan metaforákkal, amiknek értelmezése annyira megnehezíti az olvasást, hogy személyes megítélésem szerint az még nem nekünk való. Nem tudom, hogy van-e más olyan holland nyelvű olvasmány, mely egyszerűbben, mégis frappánsan írja le, hogy hogy élték meg a hollandok a II. Világháborút, de személyes megítélésem szerint a Het Behouden Huis-hoz magasabb, akár B2-es szintű holland nyelvtudás szükséges ahhoz, hogy rendesen értsük az olvasottakat. Akinek olyanja van, az rákereshet és beleolvashat online, de tényleg kellemetlen olvasmány. A többi magyar nyelven olvasott holland nyelvű könyvek rendben vannak. Az, hogy nekem nem tetszett Hugo Claus: Mendemondák című könyve (a könyvről itt írtam korábban), az egyéni megítélés kérdése. Attól még lehet a flamand irodalom egyik remekműve, de szemény szerint továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Hella S. Haasse: Urug című regénye sokkal szerethetőbb (és ugyanúgy valóságos) formában mutatja be a gyarmatosítás mikéntjét, csak holland szemszögből.

A kritikákról ennyit. Az, hogy a nyelvi dolgozatok most nem sikerültek annyira jól, mint az előző félévekben, az teljes mértékig személyes okok miatt van. Lassan álltam fel a magam nehézségeiből és akkor nagyon nehéz volt ugyanazzal a lelkesedéssel tanulni, mint amikor Hollandia volt minden álmom, és lélekben kint éltem. Nem is annyira a nyelvi dolgozatok, inkább a nyelvészeti (Szintaxis) dolgozat sikerült rosszabbra, mint az eddigiek. Két dolgot rontottam el rettenetesen. A különböző mondatrészeket (Subject, Object, indirect object) kevés helyen találtam el. Viszont az kellemes meglepetés volt, hogy az igék valenciáját és tranzitivitását mindenhol eltaláltam. Ezt nagyon nehezen értettem meg órán, és mivel az órák hollandul voltak megtartva (a tanár is holland volt, aki egyáltalán nem beszélt magyarul), ezért ezeknek külön utána kellett olvassak magyarul is, hogy pontosan mit jelentenek. Azzal együtt átnézve a holland nyelvű prezentációkat, példamondatokat már értettem, hogy miről van szó. Egyébként minden mást jól meg tudtam tanulni a holland nyelvű prezentációkból. A másik, ami nem ment még a dolgozatban, az a feltételes mód. De nem azért, mert nem értettem a prezentációból, hanem mert a hollandok 6 féle módon fejezik ki a feltételes módot, és ezt nem tudtam rendesen megtanulni. Azért is okozott nehézséget, mert annyira jól elvoltam azzal, hogy "zullen (imperfectum) + ige infinitief (szótári) alakja", hogy azt hittem, hogy én már mindent tudok a feltételes módról. Ahogy azt a Móricka elképzeli... Befigyel az "als", "dan", ige imperfectum alakja, de kedvencem a "mogen" imperfectumban, és az igét jelen vagy múlt időbe tenni... Kilistáztam magamnak, de olyannak tűnt, mint a matematikában a variáció, hogy 1, 2, 3. 1, 3, 2. 2, 1, 3... Mehet mindegyik kötőszóhoz jelen vagy múlt idejű ige, és ebbe zavarodtam bele. Ezeket leszámítva rendben volt, még az ebben a félévben tanult idiómákat kell elsajátítani, valamint tanulmányozni fogom a feltételes módot és subject, object, indirect object dolgát és akkor jobb lesz a 4. félév.

Mindenesetre az még eszembe jutott, hogy akármennyire is mondják, hogy a holland szak könnyebb, mint a japán, kicsit tartottam attól, hogy nehogy úgy járjunk, mint a japánosok. A karaokés csapatból többen is kijárták a KRE-BTK japán szakát, és amikor még a BGE-n tanultam japánul, akkor ott volt egy nehézségem a Dekiru nyelvkönyv 1. kötetéből és megkértem az egyik japános ismerősömet, hogy segítsen benne. Nagy meglepetésemre nem tudta elolvasni a japánul írt szöveget. Pedig felsőbb éves volt már akkor. Megkérdeztem tőle, hogy ez hogy lehet. Azt mondta, hogy túl gyorsan tanulják a kanjikat, így ő csak annyira tanulja meg, hogy a következő heti dolgozatra tudja (emlékeim szerint minden héten írtak), akkor ment, de utána rendre elfelejti az addig tanultakat. Erre egyébként a BGE-s japán tanárok is tettek utalást, hogy azért jártunk jobban azzal, hogy náluk tanulunk japánul, mert alaposabb ismeretekre teszünk náluk szert. Már akkor éreztem, hogy nem azért mondta ezt, hogy úgymond "hazabeszéljen", el tudtam képzelni, hogy tényleg így lehet. És ahogy ez kiderült, tényleg így van. Szóval ezt az analógiát képzeltem el a holland szakra is. Hogy csak nehogy az legyen, hogy annyira gyorsan tanulunk, hogy épp csak annyira merülünk el a nyelvben, hogy a dolgozatra megtanuljuk, aztán el is felejtjük. Nem akarom senki eredményét kibeszélni, vannak nálam jobbak, rosszabbak (meg nem is tartozik a nyilvánosságra), általánosságban azt tudom mondani, hogy azoknak jobbak az eredményei, akik a tananyagon túl is foglalkoznak a hollanddal. Mert igazából a hollanddal is gyorsan haladunk, ezért itt az egyetemen is az van, hogy lényegében csak az alapanyagot kapjuk meg. Abból már nekünk kell felépíteni a házat. És hogy hogy épül fel a ház, az rajtunk áll. Természetesen, ha kérdezünk, akkor segítenek a tanárok, akár részletesen is elmagyarázzák, de a munka oroszlánrésze a miénk.

Úgyhogy most így a 3. félév után azt gondolom, hogy voltak nehézségek, egyértelmű, hogy szintet léptünk. Ami egy részről jó is, hiszen haladunk az anyaggal, egyre többet tudunk hollandul. De egyértelműen többet kell tanulni és ezt az iramot csak megfelelő lelkesedéssel is elhivatottsággal lehet bírni. Akiben ez megvan az előtt kinyílik Hollandia.

Hazudni nem szabad... de szeretni sem?

Múlt vasárnap néztem meg a Koi to Uso utolsó részét, és azt kell mondjam, hogy nagyon furcsa hatással volt rám, nagyon úgy néz ki, hogy új kedvenc animével van dolgom. Nagyon tetszett, hogy nem egy átlagos szerelmes történettel van dolgunk, bár ennek a háttértörténet is alapot ad. Arról van szó ugyanis, hogy nem az emberek dönthetik el maguktól, hogy kivel élhetik le az életüket, hanem a kormányzat rendeli egymás mellé azt a két embert, akit megfelelőnek ítélnek meg. Ez pedig bonyodalmat okoz Nejima Yukari-nak, aki gyerekkora óta szerelmes Takasaki Misaki-ba. Az anime érdekessége, hogy nem is vár a szerelmi vallomással, már az első részben megtörténik. Nejima legnagyobb meglepetésére a lány viszontszereti, és forró csókban ér össze az ajkuk, amikor Nejima telefonja megrezeg. Megkapja az értesítést, hogy kit rendeltek mellé. Nagy örömmel veszi tudomásul, hogy a szíve választottjával élheti le az életét, mire megjelenik a kormányzattól Yajima Motoi és Ichijou Kagetsu, akik nyomtatott formában is közlik Nejimával a döntést. A papíron viszont más név áll. Nejima hiába bizonygatja kétségbeesetten, hogy a telefonján más név szerepel, Ichijou biztosítja, hogy tévedés történt és a papíron szerepel a tényleges döntés. Így Nejimának nincs mit tenni, kénytelen megismerkedni a lánnyal (akit egyébként soha nem látott), akit mellé rendeltek.

Sanada Ririna az áldozat, mindenképp érdekes személyiség, nálánál introvertáltabb egyént keresve se nagyon lehet találni. Nincsenek barátai, ő nagyon jól elvan a maga kis világában. Egyetlen dolgot szeret nagyon, a romantikus történeteket. Nagyon szereti a romantikus könyveket, szereti a szerelmespárok útját követni, ő maga viszont nem érez affinitást arra, hogy szerelmes legyen és úgymond saját történetet írjon. Egy ilyen lányt rendelt a kormányzat Nejima mellé, akivel össze kellene jönnie. Ririna viszont olyannyira nem érez affinitást arra, hogy bárkivel is összejöjjön, hogy nemhogy nem bánja, hogy Nejima szerelmes Takasakiba, hanem még támogatja is érzelmi törekvéseiben. Szívesen nézné őket, ahogy csókolóznak, meg a mindennapi életben együtt vannak.

Aztán ott van még Nisaka Yuusuke, az a tipikus szépfiú, aki népszerű a lányok körében. Volt barátnője is, de szakított vele, amikor tudatosodott benne, hogy homoszexuális, és hogy ő Nejimáért rajong. Sőt, gyakorlatilag soha nem is volt abba a lányba szerelmes, akivel együtt volt. Nisaka alapvetően nem is érzelmek embere, jól tudja rejteni, mégis elgyengül egy párszor, amikor szinte félreérthetetlen szituációba kerül Nejimával. Illetve, amikor az osztályteremben egyedül találja Nejimát úgy, hogy a fiú alszik, annyira nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy fogja magát és megcsókolja a fiút. Nem tagadom, hogy ő a kedvenc karakterem, nemcsak a homoszexualitása miatt, hanem mert tetszik ez az "ami a szívén, az a száján" attitűd. Nem sokat beszél, de akkor biztosra vehető, hogy nagyokat mond. Na meg gyönyörű nőt faragtak belőle a 9. részben, amikor Júliát alakította a Rómeó és Júliában az iskolai színjátszókörben.

Igazából nekem nagyon tetszett az anime annak ellenére, hogy értem, hogy miért van ennyire alacsony átlagértékelése. Nincs igazán kibontva a háttértörténet, valamint a lezárás is logikailag eléggé idétlen lett. De én mégis szerettem. Egyszerűen azért, mert ha sarkítunk, akkor a Koi to Uso is egy hárem anime, csak egyrészt a hárem egyik tagja fiú, másrészt a lányok sem feltétlen versengenek egymással Nejimáért a fentebb elemzett okok miatt. Tehát nem a megszokott hárem anime, és igazából nekem tetszett a vége. Az igaz, hogy nagyon nem szokványos, kicsit túl is lett dramatmizálva, de én úgy vagyok vele, hogy miért ne lehetne így is csinálni? Bár az egy izgalmas kérdés lenne, hogy mit szólna ahhoz a kormányzat, de egyébként inkább azt tartom nagyobb problémának, hogy az egész háttértörténet nincs kifejtve rendesen az animében. Csak bízok abban, hogy a mangában jobban ki lesz.

Mert a "kormányzat mennyire szól bele a párválasztás procedúrájába" dologban rejlenek lehetőségek. Azért tiltják meg a szerelmet és a szabad párválasztást, mert elméletük szerint az ember valójában állat módjára választ magának párt. A lényeg: Ha egy fiú egy lány melleit dicséri, valójában azt dicséri, hogy majd milyen jól fogja táplálni a gyerekét. Ha pedig a csípőjét, vagy fenekét méltatja, akkor azt méltatja, hogy majd jól fogja tudni kihordani a gyerekét. Hasonló elven, ha egy lány dicséri, hogy a fiú milyen erős, milyen jó kiállása van, valójában azt reméli tőle, hogy majd meg fogja védeni őt és a gyerekét. Ebben semmi új nincs, az ember tényleg így működik. Az animében a kormányzat szerint az ember egy intelligens állat, ezért felsőbbrendű szempontok alapján kell összejönni (vagy összehozni) az embereknek, mint egyszerű külsőségek. Ezért minden egyes gyerekből születése után DNS mintát vesznek, és a leginkább hasonlóakat összepárosítják, és 16 éves korukra egymás mellé rendelik őket. Ezzel megspórolják nekik a párválasztás érzelmi nehézségeit. És itt jön a kérdés, hogy jogos-e a kormányzatnak ezen lépése? Megteheti-e azt, hogy elveszi a tinédzserek párválasztási autonómiáját? Úgy gondolom, hogy ezt nem szabadna engedni, hogy megtegye, hiszen a saját állampolgárait nem veszi felnőttszámba, ha elveszi tőlük a választás szabadságát. Nem mellesleg, aki átélt már szerelmi csalódást, és sikeresen túljutott rajta, az tudhatja, hogy csak azt az átmeneti krízist kell túlélni, és ha a helyére van téve minden, akkor csak megerősödve lehet kijönni a szerelmi bánatból, ami főleg akkor jövedelmező, ha a hibáinkból tanulva más módon választunk párt magunknak. De igazából az anime vége tényleg kíváncsivá tett, hogy hogyan folytatják a mangát.

És hogy mi lesz Nisakával? Vajon kit rendelnek mellé? Figyelembe veszik, hogy homoszexuális és hogy adott esetben problémás lehet neki nővel érinthezni szexuálisan? Ha nemcsak fanservice Nisaka jelenléte és komolyan veszik őt, akkor belőle sokat kihozhatnak. Ezért is lett számomra kedvenc karakter, nemcsak a jelleme miatt. Kíváncsi leszek arra, hogy amikor mintát vettek tőle csecsemőkorában, vajon látták-e a homoszexualitásra utaló hibás génműködést? Ha igen, vajon figyelembe veszik-e nála? Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Ahogy az is érdekes lehet, hogy fogja Nejima feloldani azt a kettősséget a lányok esetében. Bár valószínűleg a kormány fogja megoldani a problémát azzal a huszárvágással, hogy Takasaki is megkapja a neki rendelt fiút. Az is egy érdekes dolog lesz, hiszen akkor elvileg bejön egy ötödik szereplő. Hacsak nem... Az biztos, hogy a manga nagyon előrehaladott állapotban van, hiszen túl van már a 280. fejezeten is. Úgyhogy lesz mit olvasni.

Az utóbbi hetekben vásárolt Japánnal kapcsolatos könyvek

Nagyon belendült a japán iránti rajongásom az utóbbi hetekben, összesen 8 könyvvel tudtam gazdagítani a japán magánkönyvtáramat. Ezek a karácsonyi ajándékok magamnak és örülök nekik, mert értékes dolog kultúrát, művelődést ajándékozni. Írnék mindegyikről röviden.

Jo Peters: A Japán életmód művészete című könyvről már írtam korábban itt és itt, továbbra is azt gondolom, hogy nagyon értékes könyv, kezdőknek, akik ismerkednének a japán kultúrával, kifejezetten hasznos. Több témát is feldolgoz, nem megy bele mélyebben, de arra nagyon jó, hogy az alapokat megismerjük. Könyvgyűjteményként is szépen mutat, hiszen ízléses a borítója, a benne szereplő képek nagyon jó érzékkel vannak összeválogatva, valósággal nyugtató hatásúak. Nagyon jó választás volt.

Luk Van Haute: Japán című könyve duplán is érdekes számomra, hiszen egy belga férfi írta a könyvet, eredetileg flamand nyelven. Olyannyira érdekes számomra, hogy az a Balogh Tamás fordította magyarra, aki Fordítástechnikát tanít nekünk az egyetemen. A könyv írója évtizedeket töltött Japánban, még a '80-as években Belgiumban, Gentben tanult japán szakon, onnan jutott ki ösztöndíjjal a szigetországba. A saját élményeit írja le, ami ad egyfajta hitelességet a könyvnek, mert nem általánosít, nem azt írja meg, amit a többi könyvben lehet olvasni Japánról, hanem arról ír, amit ő maga tapasztalt meg. Olyannyira nem általánosít, hogy a bevezetőben azzal kezdi a könyvet, hogy a japán társadalom ma már legalább annyira heterogén, mint bármelyik más nyugati ország népe. Ez önmagában jó kezdetnek tűnik, bízok abban, hogy sokat tanulhatok ebből Japánról azáltal, hogy más szemszögből világít rá az országra.

Kanazava József: Még egy szót Japánról című könyve hasonló, mint Luk Van Haute könyve. Egy magyar lelkiatya könyvéről van szó, aki szintén évtizedeket töltött Japánban, de korábban. 1949-ben jutott ki a szigetországba, hogy katolikus híveket gyűjtsön. De sokkal szélesebb körű ismeretekre tett szert, ezt foglalta össze ebben a könyvben. Kifejezetten olvasmányos könyv, az oktatás, a japán konyha, a sport, stb. történelméről, gyökeréről is ír és abban, hogy miként élik meg ezt manapság a japánok. És természetesen nem maradhat ki a vallás sem. Egyszerre ír a keleti és a katolikus vallásról, hogy hogyan élik meg a japánok. Jó olvasni.

Annelore Panot: Kimonók képeskönyvét Airisu-től kaptam ajándékba, amikor voltam nála megnézni az eladó animés cuccait. Nagyon rendes volt tőle. Ez egy nagyon egyszerű gyerekkönyv (leginkább óvodásoknak), konkrétan nem érdemes tőle sokat sokat várni. A rajzok inkább kedvesek, aranyosak, némi kiegészítéssel, gyermeki feladványokkal. Érdemes lapozgatni, meg jól mutat gyűjteménybe, de a teljes árát nem éri meg.

Roger J. Davies - Osamu Ikeno: Japán észjárás is egy ismeretterjesztő jellegű könyv, ami azért érdekes, mert a Matsuyamai Ehime Egyetem hallgatói és tanárai írták, tehát japán szemszögből olvashatunk a japán gondolkodásról, a néplélek rejtelmeiről. Mindegyik témakör egy-egy külön esszé, amit japán hallgatók írtak, ahol arról írnak, honnan ered a nagy csapatszellem, miért ennyire erős a hierarchia, miért annyira erős a társadalom kényszerítő-ereje. Emellett gyereknevelési szokások, mi rejlik a szerénység mögött és honnan a nagy udvariasság. Ezt a könyvet szereztem meg legkésőbb, ezért ebbe épp csak beleolvastam, remélem, tetszeni fog.

Anna Cirma: Tokióban ébredek című könyv egy regény, aminek igazából óvatosan mentem neki. Volt korábban példa arra, hogy egy műnek nagy elánnal mentem neki, mert a címe alapján érdekesnek tűnt, de aztán kiderült, hogy csak a cím erejéig volt számomra érdekes. De ez a könyv ennél sokkal többnek ígérkezik. Egy cseh írónő munkája ez a regény: a főszereplő lány, Jana Prágában tanul japán szakon, és folyamatosan elvágyódik Japánba. Érdekessége a regénynek, hogy két idősíkban játszódik, a másik idősíkban ugyanis megvalósul Jana álma és Shibuyában él. Még csak az elején tartok (prágai történések), de nagyon jó a stílus és olvasatja magát. Már az elején érződik, hogy ebből valami nagyon jó dolog lesz. Érdekesség, hogy a regény több nyelvre is le van fordítva, de mindegyik más nyelvben "Shibuyában ébredek" címet kapta, egyedül a magyar címben szerepel a Tokió városnév. Ennyire nem bíznak abban, hogy a magyarok nem tudják, hogy hol van Shibuya, vagy azt gondolják, hogy többen fogják olvasni, ha Tokió áll helyette, hiszen azt mégis csak tudják, hogy hol van? Ezt leszámítva nagyon jónak ígérkezik.

A National Geographic Tokiót bemutató kis könyve már tényleg csak gyűjteménybe került a könyvespolcra, hiszen egyrészt a benne lévő információk elavultak lehetnek (2007-es kiadás), másrészt manapság nem nagyon járják az emberek a városokat kihajtott térképpel. Ez a könyv is kihajtható. Mindazonáltal kellemes kiadvány, jól mutat a többi Japán témájú könyv között. A benne lévő képek pedig hangulatosak.

Kilóg a sorból Dr. Yuki Hattori: Macskanyelv - Amit a macskád igazán akar című könyve, hiszen ez nem Japánról szól, "csupán" Japán egyik legismertebb állatorvosa írt egy könyvet a macskákról. Még csak nem is feltétlen nagyon részletes, tehát nem lesztünk tőle macskaszakértők, de segít abban, hogy elboldoguljunk a macskánkkal, megértsük a jelzéseit. Hihetetlenül aranyos, annyira japán ezekkel az illusztrációkkal és azzal, hogy a macska nevében "beszél", hogy mindenképp megérte. Fogom olvasni, hiszen nem adtam fel azon törekvésemet, hogy legyen egy macskám, de az majd Hollandiában.

Úgyhogy bőven van mit olvasni és nagyon jó választásnak tűnik mindegyik könyv.

Újabb könyv a flamand irodalomból

Kicsit késett, 1 hetet vártam az Antikváriumos könyvrendelésre, de végül megérkezett Hugo Claus: Mendemondák (De geruchten) című könyve. Ez egy nagyon friss regény, 1996-ban íródott, magyarul 2000-ben jelent meg. Nagyon furcsa történet, az igazat megvallva, komolyan utána kellett olvasnom, mert amikor online formában elkezdtem olvasni, oda jutottam magamban, hogy ez valami rettenetesen unalmas olvasmány. Azt érzékeltem, hogy a nagy semmi történik, folyamatosan olvastam vissza a sorokat, annyira nem maradtak meg bennem a történések. Azt hittem, hogy én nem olvasok kellő figyelemmel (előfordul nálam még egy nagyon érdekes olvasmánynál is, hogy vissza-vissza kell mennem pár sort, mert ha elkalandozik a gondolatom, vagy annyira erős volt az előtte lévő pár mondat, hogy azt fel kell dolgozzam, akkor nem marad meg az, amit éppen olvasok), de nem. Tényleg olyan volt, mintha a semmit olvasnám.

Igazából az egész ott kezdődik, hogy a főszereplő, René afrikai katonai szolgálatból jött haza, Kongóban szolgált zsoldos katonaként. Kongó belga gyarmat volt 1960-ig. A fiú kamaszkora megoldatlan problémái elől menekül az afrikai országba. A történet ott kezdődik, hogy René hazatért Afrikából és otthon megpróbál lepihenni elaludni.

Még csak az első pár oldalról tudok véleményt mondani, de a helyzet az, hogy hihetetlen, hogy átjön az a fajta nihilizmus, hogy egyszerűen nem volt miért hazajönnie. Olyan szintű részletességgel ír le pár percnyi történést az író, hogy lehetőségem van az adott jelenetet átélni a maga teljességében. És azért kellemetlen olvasni, mert hihetetlenül nyomasztó. Mintha a katonai szolgálata alatt semmi nem változott meg Renében, ugyanabba az életbe tért volna vissza, ahonnan elmenekült. És mintha a szülei sem tudnának mit kezdeni azzal, hogy a fiuk visszatért. Ahogy utánaolvastam, a könyv elvileg arról szól, hogy René soha nem lesz képes beilleszkedni a kisvárosi társadalomba és valami rejtélyes betegség kezdi szedni az áldozatait. Ez a betegség a gyarmatosító múlt metaforája, aminek következtében ártatlan embereket mészároltak le. René tehát a gyarmatot jeleníti meg és azért nem képes visszailleszkedni a belga kisvárosi közösségbe, mert a gyarmatosítók nem szívesen emlékeznek vissza a múltjukra.

Furcsa érzés... Ahogy így megírtam a gondolataimat a könyvről és amiket tudok, felerősödött bennem, hogy olvassam el, mert jó lesz. Azt érdemes tudni rólam, hogy sokszor csak akkor kezdek el értékelni egy adott művet (legyen az zene, film, könyv...), amikor annak egy példánya az enyém lesz. Amikor telefonon, online formában olvastam ezt a könyvet, az a gondolat járt a fejemben, hogy ezt szenvedés lesz elolvasni. De most, hogy megvan könyv formájában, olvastam a buszon, ahol tudtam, hirtelen, mintha megváltozott volna a véleményem a könyvről. Talán menni fog.

Egyébként a történet nagyban emlékeztet Hella S. Haasse: Urug című regényére. Ez ugyanis a holland gyarmatosító múltat jeleníti meg, csak pepitában, mert itt a főszereplő gyerek (és a családja) Indonéziában él, ami holland gyarmat volt. Ez a történet is nagyjából akkor játszódik, amikor Indonézia felszabadult a holland gyarmat alól, és valójában ez a könyv is rettenetesen nyomasztó, mégis imádtam olvasni. Sokkal jobban átjöttek a metaforák, hogy miért van egy holland gyereknek indonéz barátja. Ahogy haladtam egyre előrébb, érzékelhető volt, hogy egyre inkább távolodnak egymástól, a holland gyerek (aki nincs megnevezve, ezért a hollandok csak "ik-verteller"-ként hivatkoznak rá) nem érti, hogy miért nem lehetnek együtt. Míg a 6 éves indonéz fiú, Urug is jobban átlátja nála a történéseket. Az író nagyon jól érzékelteti, ahogy a két gyerek távolodik egymástól lélekben, végül olyan lesz az egész, mintha az indonéz fiú csak egy látomás lenne. Mintha a holland gyerek csak elképzelte magának ezt az indonéz gyereket, de valójában soha nem létezett.

Szóval az Urug nyomasztó hangulata jobban átjött, mint a Mendemondáké, de remélem, hogy ha könyv formájában fogom olvasni a Mendemondákat, akkor meg fogom érteni ezt is, talán meg is szeretem majd.

A japán életmód alapjai

Elolvastam A japán életmód művészete című könyvet, és azt kell mondjam, hogy életem egyik legjobb olvasmánya volt. Alapvetően nem túl részletes, sokkal inkább több témából merít, így mi magunk választhatjuk ki, hogy melyik az, ami minket megérint, ami megszólít minket. Igazából ezek része a nyugati társadalomban is elterjedt, mi is alkalmazzuk, de azért más erről japán szemszögből olvasni, mert ad az egyes tevékenységekhez egyfajta szakralitást. Ha ezeket szertartásszerűen végezzünk, magunkba tudjuk fogadni a japán gondolkodás egy részét, azzal mi magunk újulunk meg. Olyan érzésem volt a könyv olvasása alatt, mintha lehetőséget nyújtana a belső megváltásra, hogy megtaláljam magamban az igazit. Igazából nem is magán a tevékenységen van a hangsúly, hanem amit a végzése közben érzünk. Tehát a lényeg azon van, hogy figyeljünk a saját belső világunkra.

Ezeket nagyon jól átadja a könyv, nagyon jó stílusban lett megírva. Úgyhogy nem annyira részletes a könyv, de a maga nemében kiváló. Azon a néhány témán túl, amit a korábbi postban írtam, volt szó még a házról (Ie), lakásberendezés japán módra. Ez is egyékbént olyan dolog, amit kis kreativitással, bárki magától kitalálhat, de jó volt olvasni ötleteket, illetve az egész elmélet hátteréről. Természetesen helyet kapott a japán étkezés is (Tabemono), ahol ki van emelve, hogy miért is annyira magas az átlagéletkor Japánban. Főleg az tetszett nagyon, hogy úgy írta, hogy cukorból, telített zsírból csak annyit fogyasztanak, amennyit nagyon muszáj. Nem hiszek a zérő szénhidrát, zéró tejtermék és egyéb hasonló diétákban, azt már a másik végletnek tartom. Egyrészt azokban is van értékes tápanyag, másrészt az élvezet kedvéért alkalomadtán miért is ne, harmadrészt meg azt gondolom, hogy véglegesen valójában semmit nem lehet elkerülni. A tiltásnak meg alapvetően nem látom értelmét. Néhány egyszerűbb étel receptje is olvasható a könyvben, lehet, hogy egy párat én is kipróbálok majd, ha lesz hozzá affinitásom. Olvashatunk a könyvben az Onsenről a japán fürdőzés hagyományairól, és hogy ezt miként művelhetjük otthon. Valamint szó van az Ikebanáról és a Bonsai-ról is, talán ezek érintettek meg a legkevésbé. Annak ellenére, hogy szeretem a természetet, nem tartok a szobában virágot. Törpefát se nevelnék, de nemes tevékenység annak, aki ezt csinálja. Külön fejezetet kapott az is, hogy miként spórolnak a japánok, csak ennek a japán neve nem maradt meg bennem, a könyv meg most nincs itt nálam. De érdekes volt az is.

Tehát jó szívvel ajánlom mindenkinek a könyvet, aki ismerkedne a japán kultúrával. Nagyon jó bevezető, inkább csak tovább lehet menni. Nagyon sok képpel van illusztrálva, nagyon jó érzékkel lettek összeválogatva, valósággal nyugtató hatásúak.

Haikyuu!! manga 6. kötete megérkezett

Pénteken megkaptam a Haikyuu!! manga 6. kötetét a CDJapan-től. Végülis mondhatni, közepesen levizsgázott a posta vám terén, 1.123 forintot fizettem érte pluszba. Egyedül az volt a furcsa, hogy semmilyen értesítés nem jött előtte online, hogy megérkezett, kifizethetem így is. Teljesen nyilvánvaló, hogy azért, hogy az utánvétes, drágább összeget fizessem ki. Mocskos dolog a postától, hogy nem adott választási lehetőséget, nehogy már túl keveset fizessek...

Na mindegy, ez már így marad. Már csak azért sem bosszant annyira, mert nem hiszem, hogy rendelés-özönt fogok elindítani EU-n kívülről. Nem is állok még annyira jól, másrészt, van itt is mit venni, ami örömöt okoz. De ezt a mangát mindenképp meg akartam venni, mert ez a kedvenc borítóm. Nagyon jó a kép, nagyon jól kiemeli Kageyama és Oikawa között a rivalizálást azzal, hogy egymással átellenben mennek és a háló két oldalán vannak. Na meg ismét aktívan foglalkozok a japán nyelvvel és a kultúrával, úgyhogy hovatovább, hamarosan előfordulhat, hogy fogom tudni olvasni a japán változatot is. Nagyon örülnék neki.

Mindenesetre így már megvan a 6. kötet is mindhárom nyelven, melyen gyűjtöm a Haikyuu!! mangákat.

Angol, német és japán a sorrend. Érdekes belegondolni abba, hogy ha mindhárom nyelven teljes lesz a Haikyuu!! mangagyűjteményem, akkor 135 Haikyuu!! mangám lesz. Most van 29. Egész jó, de még az út elején vagyok.

Japán az animéken túl

Egy ideje viaskodok magamban, ugyanis megint felélénkült bennem a Japán iránti érdeklődés. Érdekel megint a nyelv és szívesen olvasok a kultúrájukról. Fogalmazzunk úgy, hogy újra felfedezem magamnak Japánt. Csak ez azzal jár, hogy a hollanddal kapcsolatos tanulmányokat nem csinálom akkora lendülettel és intenzitással, mint az elején. Több dolog is felmerült bennem, mint lehetséges ok, de az biztos, hogy az általánosan igaz rám, hogy több dolog is érdekel, és nem rajongok mindegyikért konstansan magas intenzitással. Jó példa erre az is, hogy 2017-ben, amikor elkezdtem a BGE-n japánul tanulni, akkora lelkesedéssel vágtam bele, mint kevés dologba. Folyamatosan kérdezgettem a tanárokat szavakról, nyelvtani szabályokról, alkalmanként meséltem saját élményeket, házi feladatokat pedig szinte azonnal megcsináltam. De egy idő után ez is alábbhagyott bennem, ahogy hallgatagabb lettem és elmaradoztak a házi feladatok. Ugyanez van a holland tanulmányokkal is most. Az nem kérdés, hogy végig fogom csinálni az egyetemet, mert biztos, hogy végigcsinálom, mert ezzel már a helyemen vagyok, csak ezen a mélyponton kell túllendülni. Az is megfordult a fejemben, hogy nálam ez a post-covid trauma, amiről manapság beszélnek, ugyanis azzal is gondom van, hogy vissza kell járni az egyetemre. Hogy nem az van már, hogy mondjuk 10-kor elkezdődik az óra, elég 9.55-kor felkelni, bekapcsolom a gépet és pár perc múlva kezdődhet az is óra. Módszeresen elkések az órákról, sőt van olyan, hogy ha túl későn kelek fel, hogy be se megyek már, mert minek? Félek is attól, hogy ebben a félévben rosszabbak lesznek az eredményeim, de ezen nem érdemes. Ott leszek a vizsgákon, felkészülök rá, megcsinálom, ahogy tudom, és majd akkor meglátjuk.

Na de most japánozzunk. Mert éljen Libri és a Black Friday, olyan könyvet vettem, hogy alig hiszem el, hogy létezik ilyen. A japán életmód művészete valami kiváló könyv, ami a japán gondolkodást, mentalitást mutatja be. A könyv sok képpel van illusztrálva, és az egyes életvezetési tanácsok nincsenek benne annyira részletesen taglalva, de pont annyira, hogy megértsük a lényeget és az annyira kellemes stílusban íródott, hogy már olvasás közben is ahogy elképzeltem, hogy így gondolkodok, élek, egy ideális életet láttam magam előtt, amikor tökéletesen elfogadom és szeretem magamat olyannak, amilyen vagyok, ez kisugárzik és jobban megbecsülnek az emberek. Hogy ez mennyire kivitelezhető, ez ki fog derülni a jövőben, de a spirituális áthallása miatt azt mondom, hogy ez az első olyan spirituális jellegű írás, amit életemben olvastam és tényleg megérintett. Az világéletemben megvolt bennem, hogy a valóságtól némileg elrugaszkodott gondolkodás, hogy valami felsőbbrendű dologban keressem meg a hitemet. De nem vagyok keresztény, nem hiszek Istenben. Hiába jártam katolikus iskolába, valahányszor voltam szentmisén, soha nem éreztem, hogy templomba kellene járnom. Csak azért nem találtam eleddig a helyemet a spirituális gondolkodásban, mert túl sok a szélhámos, vagy olyan ember, akik ezeket nem közvetítik számomra hitelesen. És még csak nem is a Facebookon olykor terjedő felemelkedett szövegekre gondolok, hanem inkább azokra, akik a "konyhapszcihológiában" utaznak és mindenféle egyszerűsített megoldásokkal házalnak. Ezek "fejlettebb" változata, az úgynevezett "ezo-anyukák", akik az élethazugságaikat életmód-szerűen élik, hitüket előszeretettel terjesztik. Illetve az is nagyon gyakori, amikor valaki a saját múltja, tragédiája elől menekül a spiritualitásba. Ez azért bűzlik nekem, mert valójában látszik rajta, hogy rosszul van az életében, mert a személyes traumáját nem dolgozta fel. Tehát a spiritualitást nagyon kevesen művelik hitelesen. Okui Masami-ról tudom, hogy spirituális gondolkodású, ezt jó néhány dalában lehet is hallani. Ő tőle még szívesen is hallgatom, de hiába életem része a dalaival, még ő sem tudott rávenni arra, hogy ezt az utat járjam én is. Illetve Hayashibara Megumi-nak vannak mélyérzelmű dalai, melyeket rendszerint Okazaki Ritsuko írt.

De ez a könyv volt az első, aminél tényleg azt éreztem, hogy felemelkedett a lelkem a mennyekbe, miközben olvastam. Gyakorlatilag az egész Japán iránti rajongásom új értelmet nyert ezzel a könyvvel. Amit eddig olvastam, az például az Ikigai, ami arról szól, hogy találjuk meg az életünk értelmét. És hogy mennyire nem az egyszerű megoldásokról szól a könyv, jelzi, hogy ír arról, hogy az életünk értelmének megtalálása hosszú folyamat és komoly önismeretet igényel. Azt is hozzátette, hogy a cél, nem a "végtermék" megalkotása, hanem az, amit azzal közvetíteni akarsz. Például, aki jó zeneszerzésben, az akkor csinálja ezt jól, ha nem az a végső célja, hogy dalokat írjon, hanem, hogy a dalokkal gondolatokat, érzéseket, ad absurdum értékeket közvetítsen. A második a wabi sabi, ami gyakorlatilag szembemegy a nyugati fogyasztói társadalom diktálta "értékekkel". Tehát, nem a tökéletességet, az örök fiatalságot hirdeti, hanem hogy lássuk meg a tökéletlenségben a szépséget és fogadjuk el a múlandóságot. Hiszen vagyunk valamilyen állapotbn, a jövőben leszünk valamilyenben, de tökéletesek soha nem leszünk. De mindig úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Mondjuk ehhez hozzátenném, hogy ez a személyes megítélésem szerint akkor műveljük jól, ha törekszünk a fejlődésre, hogy a jövőben jobbak legyünk. De az biztos, hogy ezt csak akkor tudjuk a maga természetességében művelni, ha teljes mértékig elfogadjuk magunkat olyannak, amilyennek most vagyunk, mert akkor egyrészt meg tudjuk élni a jelent a maga teljességében, a másik hogy nem fogunk túlzottan rágörcsölni arra mindenáron jobbak legyünk. A múlandóság pedig arra utal, hogy fogadjuk el, hogy minden változik körülöttünk. A harmadik, amit eddig olvastam, az a Kintsugi. Ebbe benne van a "kin" szó, mely aranyat jelent. Az a lényege, hogy a törött tárgyakat porított arannyal és lakkal ragasztják össze. Ez valamivel elvontabb, ez is a tökéletlenségre, önmaguk elfogadására utal. Ha megtörtünk az élet súlya alatt, vagy az életben valami "törés" volt számunkra, azt arannyal ragasszuk össze magunkban. Ennek röviden az a lényege, hogy tanuljunk a hibáinkból, legyünk többek általa, így ami megtört bennünk, az arannyal lesz összeforrasztva. A negyedik, egyben utolsó, amit eddig olvastam, az a shinrin yoku, vagyunk "erdőfürdőzés". Az erdőfürdőzés lényegében egyfajta természetjárás, amikor a maga teljességében éljük meg a természet szépségét. Szemügyre vesszük a fák kérgét, a levelek erezetét, a virágot, röviden a természet részévé válunk. Megtanuljuk szeretni, tisztelni a természetet, elfogadni annak hatalmas erejét, egyben megcsodálni annak szépségét. Szép szó japánul a Komorebi, ami a fák között átszűrődő napfényre utal.

Még a felét se olvastam el a könyvnek, máris mennyi ihletet merítettem belőle. Úgyhogy kiváló könyvről van szó, csak ajánlani tudom.

Az első Magyarországon vásárolt japán CD

Körülbelül 2 éve láttam az AnimePiacon, hogy valaki eladja a STYLE FIVE: SPLASH FREE kislemezét. Már akkor komolyan elgondolkodtatott, hogy megvehetném, már csak azért is, mert barátságos áron, 2000 forintért adta, de akkor ez elmaradt. Akkor elbeszélgettem az eladóval, megadta az elérhetőségeit, bekövettem Twitteren, hátha egyszer megveszem. Ez a bizonyos "egyszer" most, a múlt héten következett be és ma meglett.

Vannak emlékeim a kislemezről, sokat hallgattam megjelenésekor. Az animével kapcsolatban pedig vallomással tartozom, ugyanis akkor kezdtem el nézni, amikor a 2013-as Nyári AnimeConon láttam egy Free! plakátot és teljesen odavoltam, hogy kik ezek a jóképű pasik? O_O Ez volt ugyanis az első olyan anime, amit csak a pasik miatt néztem meg, egyébként ez az attitűd nemhogy nem jellemző rám, hanem kifejezetten elítélem, ha valaki csak a szereplők külseje miatt néz animét, vagy azért, mert lehet shippelni őket. Borzalmas volt régen hallgatni AnimeConokon bármilyen AMV-nél vagy japán zenei videoklipnél, hogy mekkora ováció van BL-animéknél, vagy olyanoknál, ahol jóképű pasik a főszereplők. Gondolom, most sincs ez másképp. De a lényeg az, hogy 2013-ban, amikor ment az első évad volt egy kis bűntudatom, hogy azért nézek meg egy animét, mert tetszenek benne a pasik, és lényegében azon csajok közé soroltam magam öntudatlanul, akiknek a viselkedését elítélem. Emlékeim szerint nem is nagyon terjesztettem, hogy nézem az animét, sőt, annak idején a My Anime List-en is is alacsonyabb pontszámot adtam rá, hogy mintegy a saját bűntudatomat csökkentsem, hogy márpedig ez az anime nem is érdemel többet, mert csak a pasik vannak központban, semmi komoly történet. Szó se róla, valóban a Free! volt az első olyan sportanime, melynek kifejezetten nők voltak a célközönsége. Aztán Jucuky mesélt nekem komolyabb történetet a szereplőkről, amikor találkoztunk személyesen, akkor gondolkodtam el először, hogy esetleg lehet valami komolyabb dolog is a háttérben.

Soha nem utáltam a Free!-t, csak amolyan "rejtett guilty pleasure" volt számomra, hogy egy anime, amit a pasik miatt nézek... És hogy ezt álcázzam, kritikusnak tűnjek, ezért lepontoztam az animét a My Anime List-en. Ezt az attitűdöt a Haikyuu!! oldotta fel, mert az volt az első olyan anime, amit nemcsak a pasik miatt szeretek, hanem van némi hozzáadott értéke. Szereplők közötti kapcsolat, ahogy bemutatja a röplabdát... És ez "elfedte" a külsőségeket, vagyis nem az lett az elsődleges szempont. Visszatérve a Free!-re, az ending kislemezt minden "bűntudat" ellenére sokat hallgattam, mert nagyon szerettem azokat az érzéseket, amiket a rajta szereplő dalokban érzékeltem. Egyébként elég jól meg vannak írva, dallamosak, megmaradnak az emlékezetben. Magát a stílust persze lehet nem szeretni, hiszen 100% szintetizátor-számítógép zene és a szöveg sem mélyenszántó, egy tipikus feel-good dal, de a maga műfajában jól meg van írva. Tényleg jól visszaadja az anime hangulatát, ahogy a szereplők viszonyulnak egymáshoz... sőt ha akarom, akár az úszás szabadságának érzését is belemagyarázhatom a dalokba.

Ezen kívül még két STYLE FIVE kislemez jelent meg, a második évad endingje, a FUTURE FISH, az még ül, bár eléggé sokat vettek vissza a minőségből, de a harmadik évad endingje, a GOLD EVOLUTION már tényleg rossz lett. Mintha csak találomra ütötték volna le a hangokat, az ének is teljességgel semmilyen. Azokat ha hasonló áron megtalálom, esetleg megveszem, de nem élveznek prioritást. De a SPLASH FREE-ért megérte.

Várható Haikyuu!! manga Japánból

Rég rendeltem a CDJapan-től, és hát a 2021. július 1-jén bevezetett vám és az ahhoz kapcsolódó "rémtörténetek" sem feltétlen azt sejtették velem, hogy ez a közeljövőben változni fog. De mégis úgy döntöttem, hogy bevállalom és megrendelem a Haikyuu!! manga 6. kötetét japánul.

Ezt már régóta akartam, mert ez a kedvenc kötetem a borítója miatt és valahogy azt érzem, hogy úgy az igazi, ha megvan az eredeti, japán is. Ezzel ez a kötet is meglenne angolul, németül és japánul. Azért is rendeltem meg, mert volt némi plusz pontom és a CDJapan már kezdett szólni, hogy egy része (a nagyja) hamarosan le fog járni és nem akartam veszni hagyni.

Viszont a vámtól nagyon félek. Hallottam rémtörténeteket, hogy mennyit fizettek valójában, illetve különböző afférok a postával... Nem mintha ezelőtt se lettek volna afférok a postával, de igen, attól nagyon félek, hogy csúnyán rá fogok fizetni. Csak nem értem ezt a nagy ráfizetést, amikor a vám mértéke és az ÁFA ezt nem indokolná. Már ahogy egyénileg számolom. De hát egyénileg bárhogy számolhatom, ha a postánál másképp számolják. Nagyon remélem, hogy erre nem kell annyira ráfizetni, hiszen összesen 1076 yent fizettem érte, ami nagyjából €8,28-nak felel meg. Ezért elvileg 399 forintot kell online fizetni, plusz a 27% ÁFÁ-t, semmi nem indokolja, hogy ez felszaladjon 10.000 forintra. Mindenesetre bemegyek holnap a postára és rákérdezek, hogy ez pontosan hogy is van.

Azt mindenesetre vizionálom, hogy nem fog már idén megérkezni, mivel karácsonyi időszak előtt vagyunk, sejthető, hogy a posta nagyon le lesz terhelve. De természetesen figyelni fogom a postaládát, mert mégis.