2021. február 19., péntek

Kuroko no Basket másodjára

Néhány napja megint előfizetek a Netflixre, mert láttam, hogy nagyon megnőtt a programkínálat az alatt az egy év alatt, amikor utoljára használtam. Sokkal több anime kerül a kínálatukba. Meglepődtem például, hogy elérhető náluk is a Kuroko no Basket. Igaz, csak az első évad, de ez remek lehetőség arra, hogy újra nézzem az animét.

Arra emlékszem, hogy az első évad nagyon tetszett, aztán a második is sokáig jó volt, de onnantól, ahogy bejöttek a különböző támadásnevek, és az olyan játékok, melyek nem igazán korrelálnak a valósággal, úgy elvesztettem az érdeklődésemet az anime iránt. És mondtam is magamban, hogy na, ez is csak egy sportanime a sok közül. De az elejéért megéri nézni.

Amúgy tetszik most is. Már akkor is bírtam Kuroko Tetsuya nyugodt, laza természetét, hogy mindenhez a legnagyobb természetességgel áll hozzá. Még a legnagyobb képtelenséget is lazán megcsinálja. Aztán pont ezzel arat nagy sikert. Egyébként a rajz csodálatosan szép. A karakterek kidolgozottak, a színek élénkek, a játékok animációja is elsőosztályú. Nem hiába, hiszen Production I.G anime. De hiába tetszik az eleje, meg szívesen nézem, ránéztem a Haikyuu!!-s plakátjaimra, nem is kérdés, hogy melyik a jobb anime. A Kuroko no Basket szereplőinek személyisége nem annyira erős, ezért nem maradtak meg bennem annyira a részletek. Kuroko mellett Akashi Seijuurou volt az, aki komoly hatást gyakorolt rám. A Haikyuu!!-ban meg már a túl sok emlékezetes karakter okoz "gondot".

Na de természetesen más oka is van annak, hogy újra néztem a Kurokót.

A holland nyelvet adtam meg alapnyelvnek a Netflixnél, úgyhogy mindent holland felirattal nézek. Meg van pár anime, amit itt fogok nézni. Például hamarosan aktuális lesz a 3-Gatsu no Lion második évada, lévén, hogy közeledik a március (az első évadot is tavaly márciusban néztem meg), illetve kíváncsi vagyok a Nanatsu no Taizai-ra illetve a Jojo no Kimyou na Bouken-t is itt fogom megnézni. Illetve lehet, hogy újra megnézem a Boku no Hero Academiát is, ha már közeledik az 5. évad. Úgyhogy van mit nézni.

Sikeres próbálkozás

Csak sikerült beindítani a videót, és működik rendesen. Egy új elemmel működött az "OK" gomb a táviránytón, és így be tudtam állítani az időt rajta. Mondjuk csodálkoztam is, mert próbálkoztam másik elemmel már akkor is, de nem működött. Ma ilyen esélytelenek nyugalmával próbáltam beállítani rajta az időt, amikor meglepve tapasztaltam, hogy sikerült. Úgyhogy megnéztem a 102 kiskutyát videón is.

Jó volt, elvoltam vele. Egyébként nagyon nem tervezek videokazettákat venni. Nincs ötletem, hogy mit vehetnék. Néhány Disney kazetta hiányzik még, de nagyon nagy videokazetta-gyűjteményt nem halmoznék fel. Aztán majd nézelődök a bolhapiacon. Ha találok valami jót párszáz forintért, jöhet.

Egyébként volt most is probléma a videóval, ugyanis nem akarta kiadni a kazettát. A távirányítón nincs "EJECT" gomb, csak magán a videón a "STOP" gombbal együtt. Akárhogy nyomtam, nem adta ki. Na mondom magamban, örökre benne marad a kazetta? Aztán egy jó erős és hirtelen mozdulattal nekimentem a gombnak és kiadta a kazettát. Mindegyik más gomb működik a videón, nem tudom, hogy ez mitől lehet. Mindenesetre van "Mi Afstandsbediening" (távirányító) alkalmazás a telefonon, tekintve, hogy Xiaomi telefonom van, azzal a DVD-lejátszók között be lehet állítani videomagnóknak is távirányítót, ezt megtettem. Azon lesz az "EJECT" gomb, ha ki akarom venni a kazettát.

Egyébként akkor is eszembe jutott az távirányítós alkalmazás, amikor az "OK" gombbal volt gondom, de akkor nem működött. Most egyébként másképp néz ki videó távirányítójának a képe, jó eséllyel mert frissítették az alkalmazást azóta. A videó most már bekapcsolva marad, hogy legalább az időt mutassa. Aztán lehet, hogy többet fogom használni.

102 Kiskutya videokazetta

Ismét találtam egy menőséget a bolhapiacon, méghozzá a 102 Kiskutya filmet videokazettán. Alapvetően nem vagyok az alkudozás híve (nagyon ritkán alkudozok piacon), de mivel csak 200 forint volt nálam, kénytelen voltam lealkudni a 300 forintból, hogy megvehessem. És meg is lett. Úgyhogy most már videokazettán is megvan. Már csak a videót kell beüzemelni. Csak egy ideje nincs az áramhoz kötve, mert a távirányító "OK" gombja nem működik és nem tudom beállítani rajta az időt. Azt meg nem akarom, hogy az "AKAI" szó villogjon a kijelzőn szüntelenül. De később megnézem, hogy tudok-e vele valamit kezdeni, mert egyébként használnám gyakrabban a videót is, hiszen van egy tisztes videokazetta gyűjteményem, elsősorban Disney videokazettákból.

Egyébként ahogy meglett DVD-n a film, folyamatosan kerestem Vaterán a videokazettán is, hogy meglegyen mindhárom kiadásban a film. Van is egy 600 forintért, de ha arra rászámolom a postaköltséget, úgy már nem annyira buli. És megérte eddig várni. Úgyhogy teljes lett a 102 Kiskutya gyűjtemény.

És ezzel már megvan mindkét film videokazettán.

Már csak a 101 Kiskutya új kiadású DVD-je kell és akkor teljes is lesz a gyűjtemény a filmekből.

2021. február 16., kedd

Holland szótár

A hétvégén megrendeltem magamnak az Akadémiai Kiadó weboldaláról a Magyar-Holland és a Holland-Magyar kisszótárakat, ezek ma érkeztek meg. Azért tartottam fontosnak, hogy meglegyenek, mert igazán jó magyar nyelvű holland szótár sehol nem elérhető, és mivel még mindig magyarul tudom a legjobban kifejezni magam, ezért akkor vagyok a leginkább biztos egy adott szó jelentésében, ha azt magyarul látom. Meg van egy olyan oldala is a dolognak, hogy mivel én még az offline világban nőttem fel, ezért azt láttam, hogy ha valakinek valami fontos, azt megveszi magának, és használja. Ezért vagyok általánosságban gyűjtő, és ezért van az, hogy ugyan, nagyon szép, hogy sok minden elérhető interneten, sokat használom is, de így az igazi nekem. Meg tényleg nincs más olyan szótár, amiben ennyi holland szó van magyarul. Ezekben 22-24.000 szó van hollandul. Ha ez mind a fejemben lenne, elégedett lennék magammal.

Csak van egy kis gond ezzel a szótárral: Hogy valójában régi. Látszik az írási stíluson, ahogy ki van nyomtatva, meg az elejére is ez van írva: Első kiadás: 1979, Változatlan utánnyomás 2016. Tehát mintha egy régi zenei albumot remasterelve, de az eredeti formájában újra kiadták volna. Ez a szótárnál problémát jelent, hiszen ez azt jelenti, hogy nincs aktualizálva, nincsenek benne az időközben kialakult kifejezések, adott esetben a helyesírás is a régi még benne. Mondjuk erre utalás az is, hogy csak "Zugor István" van írva szerzőként, aki az eredeti szótárt írta. És ha ő visszavonult volna, esetleg meghalt azóta, akkor nem volt más, aki aktualizálta volna az első megjelenése után. Ugyanúgy, ahogy az első kiadású Német szótárt is Halász Előd után mások tovább szerkesztették. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy megvettem, mert ahogy fentebb írtam, nincs más jó holland kisszótár.

Egyébként, ahogy elnéztem, kis változás látható a blog felületén is. Átállítottam magamnak a Wordpress admin felületét hollandra, hogy amit lehet, hollandul lássak és ahogy elnézem, az olvasói felületen néhány dolog holland lett.

2021. február 13., szombat

Holland írások szerkezeti elemzése

Tegnap elkeztem azt csinálni, hogy holland weboldalakon úgy olvasok szöveget, hogy kiírom az ismeretlen szavakat, megtanulom és figyelem a mondatokat nyelvtanilag. Ez segíthet abban, hogy minél több területről tanuljak meg új szavakat. Tegnap például egy Super Mario 3D All-Stars tesztet olvastam el. Ez már csak azért is felkeltette az érdeklődésemet, mert a teszt írója csak 60%-ra értékelte és kíváncsi voltam, hogy miért. Alapvetően igaza volt sok mindenben: Jól néz ki, de láthatóan nem dolgoztak annyit a játékon, hogy megérje még egyszer megvenni. Amit nagyon dicsért, az a Super Mario Galaxy, ahogy annak az irányítását áthozták Joy-Conra. Azt el tudom képzelni, hogy most is élvezetes lehet, az a játék tényleg mesteri lett. De hogy leértékelte a Super Mario Sunshine-t... Ez nálam plusz pont a barátok minősítésénél. Pontosan azokat sorolta fel, amik miatt én is bosszankodtam annak idején. Borzalmas kamerakezelés, és én még az irányítással is megszenvedtem, úgyhogy a mai napig nincs végigjátszva nálam. És gyanítom, hogy már nem is lesz. A Super Mario 64 meg maradt ugyanolyan, mint amilyen volt, csak valamivel szebb a Nintendo 64-es stílusú grafika, a HDMI-kábelnek köszönhetően. Egyébként nagyon megnéznék egy felújított, modernizált Super Mario 64-et a Nintendo DS-es (Super Mario 64 DS) extrákkal. Az tényleg nagyot szólna!

Nyelvtanilag is jó nézni a mondatokat, ez is egy módja a nyelvtanulásnak. Egyrészt folyamatosan látom azokat a nyelvtani szerkezeteket, amit már tanultunk, másrészt amit tudok németből, azt itt is folyamatosan látom, tehát közvetve a németet is ismétlem vele. Egyik német lánynak írtam egy mondatot hollandul, azt mondta olyan, mintha északnémet (Plattdeutsch) lenne. Az "észak"német stimmel is, hiszen Hollandia Németország északi részével határos. Mellesleg Németország szinte egész északi része síkság. Van egy olyan gyanúm, hogy ezért hívják Hollandiát Németalföldnek, hiszen a német síkság ott folytatódik, és hát ugye Hollandiában sem a magaslati levegőtől szédülnek meg az emberek.

Érdekes volt azokat a összetett mondatokat is olvasni, amiket egyébként teljesen értek. Figyelve a mondatszerkezetet, átlátom nyelvtanilag is, de ha valaki arra kér, hogy magamtól írjak ilyen mondatot, nem biztos, hogy menne. Ez az A2-es szintű nyelvtudás. Felismerek már szavakat, ki tudom következtetni belőlük a mondat jelentését, látom is a nyelvtani szerkezetet, de önállóan még nem tudom használni. Ezért kell sokat tanulni. Terveim szerint a tavaszi félév során fogok olyan témákban holland szövegeket írni, amikről épp tanulunk. Ha nem lesz ilyen házi feladat, akkor magamtól. Holland, holland minden mennyiségben, meg nem állok a C1-es szintig, de inkább még feljebb.

2021. február 11., csütörtök

Túl sokszor nézett filmek

Azt hiszem egy darabig a polcon marad a 101 Kiskutya és a 102 Kiskutya DVD. Az utóbbi napokban négyszer-négyszer néztem meg mindkét filmet a nyelvek miatt, méghozzá az alábbi sorrendben.

  • Magyar hang - magyar felirat
  • Holland hang - holland felirat
  • Magyar hang - holland felirat
  • Holland hang - magyar felirat

Igazából a végére már kár volt erőltetni, mert annyira nem kötött már le a film és semmi nem maradt meg a szövegből meg a feliratból. Egyébként jó a holland szinkron. Majd valamikor később megint megnézem, amikor jobban is tudom a nyelvet, meg megint az újdonság erejével fog hatni, és akkor megint figyelni fogom a szöveget és a feliratot is. Meg hát van több Disney DVD is holland szinkronnal: Macskarisztokraták, Pocahontas, Eszeveszett Birodalom, az új élőszereplős Aladdin. Úgyhogy bőven van lehetőség hallgatni és gyakorolni a nyelvet.

2021. február 9., kedd

Tanulás holland egyetemen 2. rész - Legyőzendő akadály

Ma volt az Erasmus tájékoztató, ami egyben fellelkesített, de egy olyan komoly akadályt állíttott elém, amit átugrani tényleg minimális az esélye. De most tényleg úgy vagyok vele, hogy ha meg sem próbálom, azt bánni fogom. A baj ugyanis az, hogy a holland egyetemek többsége B2-es szintű holland nyelvtudást vár el. Na most ide eljutni a jelen A2-es szintemről... Nincs más út, mint extrém módon tanulni hollandul, de tényleg olyan szinten, hogy még az intenzív nyelvtanfolyamok is csodájára járjanak. Emellett holland barátaimmal ezentúl csak hollandul beszélgetek. Lassan fog menni, meg persze megkértem, hogy javítsanak nyugodtan, ha valami rosszat írok. De nagyon jó módja lesz a nyelvtanulásnak.

Az biztos, hogy fogok néhány kifejezetten vicces hibát ejteni. Amikor KaiGRT-nek írtam, hogy mennyire izgatott vagyok, akkor a "opgewonden" szót használtam. Ezt inkább szexuális izgalomra használják. Azt hiszem, páran jót fogunk szórakozni, miközben megmászom a B2-es szint magas hegycsúcsát.

Emellett egyéb lehetőségeket is megragadok, hogy tovább tanuljak hollandul. Azt, hogy mindig előrébb leszek a könyvben, mint az órán, ahol épp tartunk, az nyilvánvaló lesz. Nem fogok kérni tanároktól külön órát, vagy külön segítséget, mert azt gondolom, hogy van épp elég tanulójuk, van kivel foglalkozzanak. Ezért inkább egyéni úton tanulok tovább. Amit csak tudok. Gyűlölöm az elöljáró szavakat, a holland nyelv pedig tele van velük, de meg fogom tanulni a helyes használatukat. Csak a másik probléma, hogy a tanszéken döntik el, hogy ki milyen szinten van hollandból, és nem tudom, hogy igazoljam, hogy ha tényleg sikerül egyedül tanulni, és magasabb szinten vagyok. Most így hirtelen azt találtam ki, hogy házi feladaton túli plusz munkával, önállóan írt szöveggel jelzem a tanárok felé a plusz munkát.

Ha már ennyire szeretem a Haikyuu!!-t vegyem hasznát a gyakorlatban is és legyek annyira eltökélt, mint Hinata.

2021. február 8., hétfő

Haikyuu!! manga 12. kötet

Rég vettem már Haikyuu!! mangát, de nagyon szeretnék már egyszer a végére érni, úgyhogy folytatom. Németül van, egy darabig szerintem nem is fogom tudni venni angolul, mert a Bookdepository-n valamiért már nincsenek azok a 20-25%-os kedvezmények mangákra és a HU10 kedvezmények sincsenek már külön, úgyhogy kicsit drágábbak lettek a mangák arrafele. A németek ára viszont változatlan, így egyelőre németül haladok a történettel, ahogy tudok.

Ha jól tudom, ezzel megvan a második évadnak is az első 13 része, így már 38 rész van meg manga formájában. És jobban fog majd menni az olvasás, mivel lesz jövő héttől német órám, ahol végre rendszerezetten lesz magasabb szintű tudásom.

Most, hogy megvan az első 12 kötet, teljessé vált a csapat.

2021. február 7., vasárnap

Tanulás holland egyetemen - 1. rész

Hát, őszintén nagyon remélem, hogy egy hosszú sorozatot kezdek most el. Mindenesetre ez az előfutára a jövőmnek, a nagy váltásnak, amikortól semmi nem lesz olyan, mint eddig volt, de minden esély megvan arra, hogy jobb legyen, mint eddig bármikor is volt az életemben. Egyáltalán nem túlzás titokzatosan fogalmazni. A lényeg: Holnap indítják az Erasmus pályázatot, de én már a héten elkezdtem összeállítani a szükséges dokumentumokat, hogy a lehető leghamarabb be tudjam adni a jelentkezésemet.

Akár már hétfőn. Amiről biztosan tudom, hogy szükség lesz, az egy önéletrajz és egy motivációs levél. Magyar és az adott külföldi nyelven, melyen tanulni fogunk az egyetemen. Én végül három nyelven írtam meg: Magyarul, angolul és hollandul. Magyarul csak ki kellett gondolnom, hogy miért vagyok motivált abban, hogy Hollandiában tanuljak, aztán ezt lefordítani angolra és hollandra. Az angol fordítás eléggé nehezen ment. Elég jól tudok angolul, elbeszélgetek külföldi ismerősökkal, barátokkal, de nagyon ritkán látok hivatalos írást, így nehéz volt a motivációs levelet átírni angolra. Ami a legfurcsább: Az elöljáró szavak okozták a legnagyobb nehézséget. Mondjuk akármilyen nyelvről van szó, én és az elöljáró szavak esküdt ellenségek vagyunk. Konkrétan németből hamarabb megtanultam a kötőszavak utáni helyes szórendet az összetett mondatok esetében, mint az elöljáró szavak helyes használatát, különösen ha vonzatos igékről van szó. De végül az angol ha nehezen is, de összejött. Ami érdekes volt számomra, hogy a holland fordítás jobban ment. Nyilván a magam alapfokú tudásával még nem rázok ki a kisujjamból hivatalos írást, kértem online szótár és fordítóprogram segítségét, de mégis jobban ment. Nyilván nem az volt, hogy egy az egyben bemásoltam a lefordított mondatokat, hanem azt alaposan átnéztem, és még én is találtam bennük hibákat, amiket javítottam. De az volt az érzésem, hogy jobban flowban vagyok a holland nyelvvel, mint az angollal.

Persze emberi segítséget is igénybevettem a fordításhoz. Az angol változathoz a nővérem segítségét kértem, végülis már 20 éve lakik Angliában, gond nélkül ki tudná javítani a hibákat. Végül egy angol tanár ismerősének küldte el és ő javította a hibákat. Elsőre amikor ránéztem a javított változatra, és láttam a sok áthúzást és megyjegyzést, na mondtam magamban, ennyit ér az angol tudásom, minek is csinálom ezt az egészet? Aztán, ahogy jobban átnéztem, annyira mégsem rossz, de látszott, hogy nincs jártasságom hivatalos szöveg írásában. Egy-két javított mondat annyira szép volt, hogy ha csak én fele ilyet tudnék kreálni, igazán elégedett lennék magammal. Hátha sikerülni fog ilyen is a későbbre.

A holland változathoz két barátom segítségét kértem. Végül abba is sok javítást eszközöltünk, de elsősorban stilisztikailag egyszerűsítettünk a szövegen. Nagyjából mindkettejük konklúziója az volt, hogy néhány elgépelési és nyelvtani hibától eltekintve ez a szöveg túl jó a jelen szintemhez képest. Értettem, hogy mire gondolnak. Tudják ők is, hogy ennyire még nem tudok hollandul, mint ahogy ezt összehoztam. Majdnem 3 óra telt el, mire kész lettünk vele. Az volt a legérdekesebb, amikor én sem tudtam, hogy mit akartam ott írni. Néha túlzottan szofisztikáltan fogalmazok magyarul, a fordítóprogram meg hülyén hozza át az adott mondatot (tényleg sokat javítottam a kiadott szövegen), és akkor elővenni a meglévő holland nyelvtudásomat, amit meg nem tudok, azt vagy a németből következtettem ki, vagy szótárból néztem ki az adott szót, amit furcsának tartottam. Ebből hoztam ki magam az első változatot, amit nevezzünk vázlatnak. Az volt a baj néhány mondatnál, hogy annyira bonyolultan írtam le magyarul, hogy már amiatt volt értelmetlen. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy írjam át, hogy egyszerűsítsem, hogy legyen értelme is. Aztán azt írtuk át hollandra. Végül meglett. Egyébként megmaradt bennem néhány új szó, ahogy miközben írtam, majd javítottuk a holland movitációs levelet, így új értelmet nyert a belé fektetett munka.

Alapvetően két célom volt azzal, hogy hollandul is meglegyen. Egyrészt a szándékom komolyságát akartam ezzel jelezni, másrészt meg ha lesz olyan óra Hollandiában, ami hollandul lesz megtartva, akkor ne legyen probléma. Márpedig lehet, hogy szükség lesz rá. Három egyetemet ajánlottak ahogy rákérdeztem, hogy hova érdemes menni tanulni: A Leideni egyetemet, az Utrechti egyetemet és a Groningeni egyetemet. Illetve plusz két belga egyetemet, de Belgium nálam nem játszik. A lényeg az, hogy a múltbéli tapasztalataim szerint fognak kérni tantárgytervet, hogy miket tervezek a megjelölt egyetemeken tanulni. Ki lehet keresni a tantárgyakat az egyetemek weboldaláról, úgyhogy nem kérnek lehetetlent. A Leideni egyetem teljesen rendben van. A weboldalon találtam olyan angol nyelven is tanított tárgyakat, melyeknek hasznát veszem az itteni tanulmányaim kapcsán. Az Utrechti egyetem oldalán viszont csak hollandul találtam "Nederlandse taal en cultuur" szakot, és azon belül sem találtam sok olyan tantárgyat, ami fontos lenne az egyetem szempontjából. Megjegyzem, én magam tanulnám azokat, kifejezetten érdekesnek tartom. De az is szempont, hogy az itteni egyetemet tényleg befejezzem három év alatt. A legfurcsább, hogy hollandul volt meghirdetve a "Nederlands als vreemde taal". Teljesen jó a szóválasztás, tényleg "vreemd", hogy hollandul hirdetnek meg holland, mint idegen nyelv tárgyat. A Groningeni egyetem weboldalán van holland nyelvoktatás angolul, de ott meg nem tudtam kihalászni részletes tantárgytervezetet. Azt hiszem, még szükségem lesz segítségre, ha tényleg kérnek tantárgytervezetet. A legérdekesebb tantárgyat a Leideni egyetemen találtam: "Obstacles in Learning Dutch as a Second Language". Ezt kurvaisten, hogy fel fogom venni, ha bejutok ide.

Első körben ennyi. Hálás köszönetem Humbbynak és KaiGRT-nek a holland segítségért. A könnyeimmel küszködök boldogságomban, ha eszembe jut, hogy ilyen értékes emberek vannak a baráti körömben.

Néhány INFJ-s meme

Tegnap este találtam az Instagramon néhány INFJ-s profilt, ahol különböző, a személyiséghez kötődő meme-eket osztanak meg. Van közülük jó néhány, amelynél olyan érzésem volt, mintha engem akartak volna kifigurázni. De igazából jó érzés volt, mosolyogtam rajtuk. Ezekből szeretnék néhányat megosztani, magával az Instagram posttal együtt, és írok is hozzájuk magyarázatot. Csak az instagram postok miatt ez egy nagyon hosszú blogpost lesz.

Kezdjük is rögtön azzal, amelyik jól érzékelteti, hogy mi az, ami számít igazán.

Egyszerű a képlet: Nem az számít, hogy hányan vannak egy közösségben, hanem hogy hányan vannak igazán jelen? Ezért becsülöm jobban a kisebb közösséget, de minőségi időt töltünk együtt. És ugyanez a másik véglet: Sokkal jobban érzem a magányt, amikor sok ember van körülöttem, de senkit nem ismerek közülük, és nem is tudok velük mit kezdeni.

A következő meme is a közösséggel kapcsolatos problémákat illusztrálja.

Ez a szocializálódási igényt reprezentálja. A "félreértett" jelző pedig egyáltalán nem túlzás. Mivel az INFJ a legritkább személyiségtípus, ezért egyedinek számít a gondolkodásmódom és viselkedésem, amit sokan nem értenek. De mivel alapvetően szeretek közösségekbe járni, ezért szeretném megmutatni, hogy ki vagyok. De ha tapasztalok valamit, ami miatt rossz érzésem van, akkor tényleg visszavonulót fújok, és van úgy, hogy napokig nem adok hírt magamról.

A következő jól reprezentálja, hogy mennyi gondolat van a fejemben, amikor emberekkel vagyok együtt.

Ezek a gondolatok teljességgel kontrollálatlanul jönnek elő. Valósággal lerohannak, ha elkezdek valakivel beszélgetni, teljesen mindegy, hogy milyen a kapcsolatunk. Ezért is van az, hogy nem vagyok annyira beszédes közösségben, sokkal inkább a háttérből figyelem az eseményeket és matematikus szintjén elemzem magamban a látottakat, hallottakat. Többek között ez az oka annak, hogy elég hamar túltelítődök emberekkel, és akkor szükségem van arra, hogy egyedül legyek, mert így töltődök fel. Még akkor is, ha a szerelmemmel vagyok együtt.

De ha már szerelem, akkor ez itt...

Sok embernél látom azt, hogy megteszik a fentebb illusztrált lépcsőfokokat amikor találkoznak valakivel, még akkor is, ha első pillanatra szimpatikussá válik az illető. Nálam meg nem egyszer fordult elő az, amit a meme mutat. És itt szó nincs a romantikus komédiák és a szerelmes dalok hatásairól. Ez a “gondolattengernek”, a megérzéseknek, és az érzelmeknek egy sajátságos elegye. Tehát amikor meglátok egy bizonyos személyt aki nemcsak gondolatokat, meg pozitív érzéseket ébreszt bennem, amiket ráadásul szélsőségesen élek meg, de rájönnek még a megérzések is, akkor én ott tényleg olyat élek meg, amiket a Disney klasszikusokban lehet látni. Ha az adott személynél úgymond minden “stimmel”, abba nemhogy azonnal beleszeretek, de pár percre rá már a házasság és az együttélés minden gondolata áraszt el, ráadásul úgy, hogy a nehézségeket is jól kezeljük. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy nagyon szerelmes tudok lenni.

De ami bezavar ebbe a dologba, az "J", vagyis az ítélet, ami miatt nagyon nehezen változik meg a véleményem egy emberről, ezáltal az érzelmi viszonyulásom is hozzá. Ezt erősíti az "N" is, vagyis a megérzés, ami igazából reményt gerjeszt, mert valamiért a megérzések azt súgják, hogy "szeressek belé". Emiatt tudok nehezen elengedni embereket érzelmileg, és ezért van az, hogy az INFJ-sekre jellemző leginkább az egyoldalú szerelem, amibe sokáig benne maradnak. Erre mondja egy "külsős" sokszor negatív fennhanggal, hogy nem a másikba szerelmes, hanem a szerelem érzésébe. Tekinthetjük így is, de nemrég jöttem arra rá, hogy ez egyáltalán nem baj. Ez valójában a lelki szerelmes állapota, és milyen jó, hogy pont most volt filozófia tantárgy. Első órán Platón volt a téma, akinek egyik híres mondása így szól:

A testi szerelmesek gyümölcse a gyermek, a lelki szerelmesek gyümölcse az erény.

Miről is van itt szó? Aki lelki módon szerelmes és reménykedik, az hihetetlen módon inspirálva érzi magát arra, hogy fejlessze saját magát, hiszen hiszi még, hogy megtörténhet a csoda. Addig is, amíg nincsenek együtt, addig is fejlődik, ami által lehet, hogy elérheti a másik félnél, hogy jó irányban változzon a véleménye róla. Többek között ezért mondják plátói szerelemnek az egyoldalú szerelmet. És azt gondolom, hogy amíg magában reménykedik, és nem támadja le folyamatosan a másik felet, addig ezzel nemhogy nincs gond, de jót is tesz magával. A "letámadás" meg legkevésbé az INFJ-sekre jellemző. Hiszen ők azok, akik megérzik, hogy a másik hogy érezheti magát mellette, és képesek hátrább állni, ha érzik, hogy nincsenek rendben a dolgok. És akkor a háttérből figyelik a eseményeket. Ha pedig túl sokáig nem történik semmi, akkor lassú folyamatban megtörténik az érzelmi elengedés. Én például megtanultam azt, hogy szabad érzelmileg kötődni valakihez, de mindig nyitott szemmel járok, és ha adódik új lehetőség, amiből még akár lehet is valami és tényleg látszik, hogy az előzőre nincs értelme várni, akkor továbblépek.

A következő nagyon jól mutatja, hogy mi az ítélkezés jelentősége.

Elsőre ellentmondásosnak tűnik, és sokan el is ítélik a "Forgiven, not Forgotten" (ha már az előző post a The Corrs első albumáról szólt...) gondolkodást, pedig itt valójában arról van szó, hogy az indulat elmúlik, de az érzés nem. Nemrég olvastam az úgynevezett "door slam"-ről, ami az INFJ-sekre nagyon jellemző. Ez egy pszichológiában használt kifejezés, az a lényeg, hogy ha valaki rosszat tesz a másik személlyel (jelen esetben egy INFJ-ssel), arra rácsapja az ajtót és nincs többé bejárás az INFJ-s életébe. És a "nincs többé" kifejezést lehet szó szerint is venni. Nálam is vannak olyan emberek 10 sőt akár 20 év távlatából is, hogy persze, nem haragszok rájuk, de az életben ne lássam őket többet. Nyilván tudom, hogy ezt például munkahelyen nem lehet megcsinálni, ott az van, hogy persze, munkatársak vagyunk, olykor együtt kell dolgoznunk, de szorítkozzunk a lényegre, aztán hagyjuk egymást békén.

A következő egoistának fog tűnni, de ez is az INFJ része.

Ez is a megérzésekről szól. Mivel az INFJ-seknél az "N" rész (intuition) különsen erős, ezért nagyon korán megérzik azt, ha valakivel valami nagyon nincs rendben. És ezt a többiek ugyan később veszik észre, de ha megtörténik, azt ugyan lehet egoizmusnak hívni, hogy ez az "én megmondtam!" tipikus esete, és ezért van bennem jó érzés. De ez arról is szól, hogy ha mondjuk van egy adott közösségben egy olyan személy, aki miatt nem éreztem magam oda valónak, mert volt benne valami olyan, ami miatt hátráltatva éreztem magam, hogy a csapat tagja legyek, akkor azáltal érzem magam jobban a közösség részének, ha az a bizonyos "problémás" személy legalább a háttérbe szorul, de még inkább, ha kiszorul a csoportból. Lehet azt mondani erre, talán joggal is, hogy nincs ok erre büszkének lenni, de sajnos ez velejárója, mert velem is előfordult, hogy szerettem volna egy közösség tagja lenni, de ez valaki miatt nem ment és csak akkortól sikerült, ahogy ő kiszorult onnan. Ez sajnos így van.

A következő post az INTJ-sek és az INFJ-sek pszichológusi képességeit hasonlítja össze.

Az INTJ-sek is rendelkeznek olyan jó megérzéssel, mint az INFJ-sek, de az az egy betű különbség jelentős. T = Thinking, F = Feeling. Tehát a lényeg az, hogy az INTJ-sek általában akkor hoznak jó döntéseket, ha az eszükre hallgatnak, az INFJ-sek pedig akkor, ha a szívükre. És a kettő egyáltalán nem összeegyeztethetetlen, sőt, mivel valójában hasonló a személyiségük, ezért ha kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, akkor barátként is nagyon jól ki tudják egészíteni egymást. A holland barátom, Humbby, akit már itt is megemlítettem többször, ő például INTJ-s, és azért értjük meg egymást annyira jól, mert sok mindenben hasonlítunk, de a különbségek miatt másképp látunk rá a dolgokra. De ezt nemcsak hogy tiszteljük egymásban és el is fogadjuk, hanem nem egyszer fordult elő, hogy megvitatva dolgokat, más-más perspektívából világítottuk meg, és ebből nagyon jó beszélgetések kerekedtek ki.

Végezetül pedig egy összefoglalást mutatnék a tipikus INFJ-s személyiségjegyekről.

Nos, hát ennyi lenne.