Na, mire nem jó, hogy elkezdtem fejleszteni a Hungarian Super Mario Fan Club-ot. Elkezdtem írni a régi Donkey Kong játékról az alap információkat, és láttam, hogy Nintendo 3DS-en letölthető a Donkey Kong-nak egy Original Edition változata. Eleddig nem tudtam erről. Aztán, ahogy olvastam róla, rémlett is, mintha a piros Wii-ben (25. évfordulós kiadásban) is ez lenne elérhető. Ezen márpedig mind a négy pálya játszható, a NES verzióból kihagyott 50m is, ami a második pálya. Ránéztem, Nintendo eShop-on, és tényleg. Mind a két változat letölthető, a sima Donkey Kong és az Original Edition is külön-külön. Mind a kettő £4.49-ért. Hát akkor megvettem magamnak az Original Edition-t. És tényleg játszható rajta a második pálya, ezt most látom életemben először. Érdekes ez a mozgóplatform, de amúgy könnyen végig lehet menni rajta, mert van egy trükkje, hogyan lehet úgy gyorsan végigmenni, hogy a két tárgyat is felvesszük. Vélhetőleg a könnyűsége miatt vették ki a NES verzióból, ha a játékkártya memóriájában nem fért bele. De nem olvastam részletesen utána annak, hogy miért nem került bele az 50m pálya a NES játékba. És az az érdekes, hogy ez az Original Edition csak Európában tölthető le Nintendo 3DS-re, sehol máshol nem. És más konzolra sem. Van olyan, hogy európainak lenni kiváltság. Ez az az eset, és kifejezetten örülök, hogy játszható lett Nintendón is a teljes játék.
Bár, hogy azt olvastam, hogy a második pályát feljavították a NES szintjére, az azt jelenti, hogy effektíve nem is tervezték kiadni négy pályával NES-re. A feljavítást pedig akár szó szerint lehet venni, mert néztem képeket az Atari, ZX Spectrum, Commodore 64, Amiga változatból, stb. és számomra eszméletlenül ronda. Mondjuk ez jó eséllyel a számítógépek GPU-jának függvénye, annak sajátossága a grafikai megjelenítés. De nekem nagyon nem tetszik. De ezt a NES-es verziót Nintendo 3DS-re ajánlom mindenkinek.
Miután lezártam a Gombakirályság oldalt, letettem arról, hogy weboldalt fejlesszek. Egyedül, segítség nélkül ugyanis rettenetesen nehéz. Benne van az is, hogy csapatban inspiráljuk egymást, de az is, hogy ezáltal nagyobb lendülettel fejlődik az oldal, és ha azt látom, hogy folyamatosan frissül, akkor érzem, hogy van értelme fejleszteni. De ha egyedül csinálom, akkor azt látom, hogy dolgozok, dolgozok rajta, még mennyi mindent lehetne kiírni, és alig haladok vele. Ez pedig igencsak elveszi a motivációt, főleg egy oldal tartalmi fejlesztésénél, aminél napi szinten lehetne 20-25 hírt írni. Ilyen volt a Nintendolgok is, amit szép kis csapat fejlesztett. Csak aztán egyedül maradtam. Egyrészt mert a többiek hamarabb elvesztették a motivációt, mint én, másrészt meg, ahogy befejezték a tanulmányaikat, úgy kezdtek el dolgozni, ahogy lehetőségük adódott rá, így meg idejük sem volt arra, hogy fejlesszék az oldalt. Így egyedül maradtam. A Nintendolgok továbbra is él, de sajnos egyedül azért lehetetlenség fejleszteni, mert a Nintendo háza tájáról napi szinten lehetne híreket, cikkeket írni tömkelegével, amihez egy ember nagyon kevés. Legfejlebb úgy lehetne megoldani, hogy ha ez egy főállású munka lenne, amit megfizetnének. Mert nem lenne időm mellette most tanulni, később dolgozni. Ilyen nagykaliberű weboldalt egyedül nem szokás fejleszteni.
Ellenben a Nintendón belül a Super Marióval más a helyzet. De a Gombakirályság fejlesztését is több okból állítottam le. Egyrészt mert blogban könnyebben fejezem ki magam, mert akármennyire is rajongói oldal, amiben semmi hivatalos dolog, meg kötöttség nincs, de ha azt akarom, hogy mint rajongói oldalt is komolyan vegyék, kell az írásnak is legyen egy "arculata" vagy stilisztikája. Ettől a fajta kötöttségtől szabadulok meg, ha blogban fejezem ki magam, mert ez teljesen személyes. Itt úgy fejezem ki magam, ahogy szabadon, oldottan jól esik, és akinek tetszik, az olvas folyamatosan. Másrészt azért álltam le a fejlesztéssel, mert nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Nemcsak tartalmilag gondoltam nagyon komolyan a rajongói oldalt, hanem külsőségekben is. De rájöttem arra, hogy Wordpress-ben kivitelezhetetlen az ötletem, másrészt meg mert nem volt segítségem, így maradt az alapsablon. Ugyanis egy olyan Mariós oldalt akartam létrehozni, ahol nemcsak hogy a lehető legrészletesebb információk olvashatók a Mario játékokról, hanem a weboldal dizájnja is azáltal változik, amelyik Mario játékról olvas az érdeklődő. Erre a Nintendo hivatalos weboldal különböző minisite-jai ihlettek, melyeket különböző játékokról készítettek. Grafikában, betűtípusban teljesen visszaadja az adott játék stílusát, ezáltal rendkívül hangulatosak voltak. Na ilyet akartam magyarul is létrehozni, csak egybe az egészet. Többeknek megírtam az ötletet, de nem igazán bíztattak, hogy ez kivitelezhető. Ezt csak úgy lehetne megcsinálni, ha kitanulom a HTML-t, CSS-t, netán még a MySQL-t, esetleg egy kis programozást, és teljes mértékig üres alapokon (például Notepad++-on) megírnám az oldalt. De ez még mindig nem minden, ugyanis képeket is kellene szerkeszteni az oldalhoz, és képszerkesztési képességeim sajnos nagyon gyengék. Tehát ebben a formában egyedül biztos, hogy nem tudom megcsinálni. Nemcsak a tudás hiánya miatt, hanem mert ez így effektíve sok.
Ezekért tettem le a weboldal fejlesztésről. De néha felmentem a Hungarian Super Mario Fan Club-ra, és többször meglepett, hogy annak ellenére, hogy már régen elköltöztem onnan, mégis látogatott az oldal. Törölni semmiképp nem akartam, mert azért volt benne annyi munkám, hogy megőrizzem, ha nem is az utókornak, de magamnak. Aztán néhány napja, hogy azt látom, hogy a látogatottság olyan, mint az első időkben, na az már volt rám akkora inspiráló erővel, hogy vágjunk bele ismét. Persze sokat engedve a grafikai tervekből gyakorlatilag megcsinálhatom ismét az oldalt. A Gombakirályság tartalmi részének nagyja megvan, mert a Wayback Machine weboldalnak köszönhetően vissza tudom hozni őket, a többi meg aztán jön. De még így is rettenetesen lassú és időigényes munka, ugyanis minden egyes Mario játékról mindent megírni, ami tudható, az azért kemény lesz. A terv ugyanaz, mint annak idején volt. Ismertetők, alapok, irányítás, karakterek, pályák, érdekességek, titkok, tippek, trükkök, teszt, végigjátszás és cheat kódok, ha vannak. Márpedig azok szoktak lenni.
Aztán, hogy meddig tart a lelkesedés? Nem tudom. És ha majd befejezem a tanulmányokat, dolgozni fogok, akkor is lesz-e időm, energiám, motivációm. Ha igen, mindenképp csinálni fogom. Több helyen is olvastam, akik régen szerkesztettek weboldalt, amit látogattam annak idején, de ma már nem, hogy azért lépett ki a csapatból, mert "belépett a nagybetűs életbe". Ezt láttam is magam körül. De igazából én ezt érvénytelen mondásnak tartom, mert az tény, hogy ilyen weboldal vagy akár ez a blog nem hoz anyagi hasznot, nem jövedelmez, de pont ezáltal olyan lesz ez, mint egy önkéntes munka. Vagy egy olyan tevékenység, amit szabadidőnkben önerőből, lelkesedésből végzünk, és ez tetszhet másoknak. A motiváció a fő kérdés szerintem. Az idő az másodlagos, mert munka mellett is lehet csinálni szabadidőben. Csak érdemes segítséget kérni, mert az biztos, hogy annyi idő nem lesz rá, mint előtte, ezt aláírom. De segítséggel fenntartható a régi lendület. Ennek fényében fejlesztem az oldalt. Ha megmarad a lelkesedés, és lesznek emberek, akiktől tudok segítséget kérni, ha szükség lesz rá, jó eséllyel sokáig fog élni az oldal.
A múlt pénteki Super Smash Bros. Ultimate megjelenése alkalmából versenyt szervezett a MAVIK (Magyar Virtuális Küzdőcsport Egyesület) az InGame-ben 8-án, szombaton. Elmentem rá, és jelentkeztem is. Körülbelül 25-30 fő jelentkezett, volt néhány ismerős is, bagszi, Krisi, Krisse (majdnem névrokonok, pedig nem is ismerik egymást), Nari meg... Több se jut eszembe. Elnézést. ^^' De mindegy is, térjünk a versenyre.
Időben odaértem, jelentkeztem. Mondjuk nehéz is volt elkésni, mert fél órával kitolták a kezdést. Ha jól emlékszem azért, mert két Nintendo Switch-en lehetett Smashelni, és az egyiken nem volt megnyitva minden karakter, és ezzel bűvészkedtek. De szinte szó szerint, ugyanis azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket, mert ezáltal hamarabb nyíltak meg a karakterek. Az a lényege, hogy van a játékban egy időzár, melynek köszönhetően 10 perc aktív játék után nyílik meg egy új karakter. De rájöttek arra, hogy ha újraindítjuk a játékot vagy nyelvet váltunk, akkor nincs ez az időzár, és sokkal gyorsabban meg lehet nyitni az új karaktereket. A MAVIK-osok is azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket angol és japán között, így tudtak gyorsan karaktereket szerezni. Úgy tudom, hogy ezt azóta kijavította a Nintendo, így ez a lehetőség már nem él. Emlékeim szerint a verseny indításáig nem sikerült mindenkit megnyitni, de elkezdték, mert a 16.30-as kezdést nem akarták már tovább tolni. Egyenes kieséses meccs volt, kettőt kellett megnyerni.
Az első fordulóban voltam, amiből ki is estem. Először Young Linkkel majd Toon Linkkel voltam. Ellenfelem igencsak erős volt... Olyannyira, hogy konkrétan az egész versenyt ő nyerte meg... Vajon mennyi esélyem volt? Azért itt-ott volt egy-két jó megmozdulásom, de alapvetően neki állt a zászló. Ennek ellenére igyekeztem úgy versenyezni, hogy egy pillanatra se higgyem el, hogy megnyerhetem, de az utolsó pillanatig harcoltam. Elhinni azért nem érdemes, mert teljesen izgalomba esek attól, hogy megnyerhetem, ami egyrészt eltereli a figyelmet, másrészt meg óriási csalódás lesz, ha nem én nyerem meg. Így meg tisztában voltam az erőviszonyokkal, de harcoltam úgy, ahogy tőlem tellett, és végül nyugalommal vettem tudomásul, hogy nem sikerült. Jó meccs volt egyébként.
És hogy tetszett a játék? Háát... Én szkeptikusabb vagyok, mert nem olyan jellegű újítást kapunk, mint akárcsak a Super Mario Galaxy és a Super Mario Galaxy 2 között. Ugyanakkor meg az is elgondolkodtat, hogy egy Mario játékot ezernyi módon lehet fejleszteni, nincs annyira fix koncepciója, mint a Super Smash Bros. szériának. De mégis olyan érzésem van, mintha egy felturbózott Super Smash Bros. for Wii U-val játszottam volna. Nincsenek benne olyan jellegű újítások, mint például a Super Smash Bros. Brawl-ban, ahol jelen volt a Subspace Emissary, vele több 10 órás egyjátékos mókával, ami maga volt a megváltás annak idején. Soha nem felejtem el, mennyire imádtam. A Switch-es Smash Bros.-ban inkább a grafikát és az effekteket fejlesztették nagyon. Hihetetlenül szép lett, a karakterek is sokkal élethűbben, valóságosabbnak néznek ki. Konkrétan olyan érzésem volt, hogyha megjelennének a mi világunkban, pontosan így néznének ki. Ami szembetűnő még, hogy az animációkat fejlesztették. Sokkal dinamikusabb lett, erősebbnek mutatják a támadásokat, és azt is, ahogy a karakter kirepül. Többször meg is voltam tévesztve, mert az ellenfelem akkora lendülettel repült, hogy a Wii U-s Smash Bros.-ban azzal konkrétan kirepült volna a pályáról, itt meg döbbenten látom, hogy visszatér. És olyan érzésem volt, mintha a Nintendo is tudná, hogy tartalmilag már nemigen lehet hova fejleszteni a játékot. Most már látom, hogy nem véletlen, hogy a bemutató videókat, előzeteseket is arra hegyezték ki, hogy mindenki visszatér, és minden egyes pálya elérhető lesz. Mert ők is tudják, hogy majdnem elérték már a csúcsot, ezt már csak azzal lehet megfejelni, hogy minden és mindenki egy az egyben jelen van. Nem is tudom, hogy ha lesz következő Smash Bros. majd a jövőben, azt mivel lehetne még tartalmilag fejleszteni. És ez a dinamikus mozgás és animációval is mintha a párbajokat akarnák még hatásosabbá tenni. Tehát én ezért nem vagyok annyira elragadtatva az új Smash Bros.-tól. De ezt annak fényében mondom, amit láttam, elképzelhető, hogy ha lehetőséget kapok arra, hogy jobban átnézzem a lehetőségeket a játékban, akkor megváltozna a véleményem.
A versenyem után nagyon nem történt semmi. Figyeltem a többieket, igyekeztem trükköket ellesni, amit hasznosíthatok a játékomban is. Bagszi kapott V-ADi-tól egy olyan Piranha Plant plüsst, amit kézre lehet húzni, és a fejét mozgatva lehet imitálni a beszédet, mint a bábfilmekben. Ezzel szórakoztatott minket. Mutatott is egy videót ezekről a virágplüssökről, ugyanis csináltak egy olyan felvételt, ahol a Queen-től a Bohemian Rhapsody-t éneklik ezek a virágok.
Aktuális is most a film miatt, de a videó természetesen ettől függetlenül eszméletlen jó lett. Amúgy aki videojátékos, és volt már Angliában, az felfedezheti, hogy a GAME-ben készült ez a felvétel, ott vannak ilyen díszletek. Szóval ezzel a virággal nevettetett minket.
A verseny végeztével átadták a díjakat. Külön gratula Krisinek a 2. helyért. Mint mindig, most is a legjobb formáját hozta. A díjátadó után mentünk. Bagszival, Krisse-vel, és még ketten bementünk a Burger Kingbe enni egyet, aztán mentünk haza.
Vasárnap elvileg Splatoon 2 verseny lett volna, de mivel csak egy csapat nevezett, ezért az elmaradt. Eléggé későn volt meghirdetve, és nagyon nem is tudtak róla az emberek... én sem. Konkrétan csak a Smash Bros. bajnokságon értesültem arról, hogy ilyen verseny is lesz. Mivel ez elmaradt, de hogy mégis legyen valami, ezért bagszi Nintendo találkozót hirdetett meg. Csak én és bagszi jöttünk el oda. Illetve csak azért voltak még emberek, mert bagszi lehetőséget adott arra, hogy a Pokémon GO és a Pokémon: Let's Go Pikachu and Let's Go Eevee játékok között lehet Pokémonokat cserélni. Erre jöttek el néhányan, és a mobiljukba kaptak Pokémonokat, amit bagszi osztogatott. Amikor üresjárat volt, akkor Smash Bros.-oztunk Switchen, segítettem neki megszerezni karaktereket. Annál az asztalnál voltunk, amely fölött az árlista van (a bejárati ajtóval szembeni), és az hatalmas robajjal leesett, amíg ott voltunk. Figyeltem én azt, hogy ferdén áll ott, és gondoltam is, hogy nem látványossági elemként, mert akkor az írás rajta is ferde lett volna (tehát ferdén egyenes), de nem foglalkoztam vele. Mivel egyikünk sem ült közvetlen alatta, ezért az ijedtségen kívül senkinek nem esett semmi baja, a táblát meg eltették. Nagyjából 17.40-is maradtunk, aztán mentünk haza.
Továbbra is sokat játszok a Zen Pinball 3D-vel. Olyannyira, hogy sikerült elérni, hogy mind a négy táblán legalább 5 milliós rekord van a 10-es listában, és mindegyik táblán sikerült legalább 10 milliót elérni. Így állok most jelenleg.
Excalibur: 12.732.000 pont
Eldorado: 12.862.001 pont
Shaman: 14.557.620 pont
Earth Defense!: 10.964.381 pont
Az volt a meglepő, amikor különböző milliós értékű küldetéseket tudtam megcsinálni. Az Excaliburban ismert a fő reflexteszt, ahol ha háromszor kiütjük a lovagot, 5 millió pontot kapunk. Az Eldoradóban meg igazából nem is tudom, hogy mi történt, olyan gyorsan sikerült teljesíteni, de valami nagyon titkos helyre sikerült eljutni, és azért kaptam 10 millió pontot. Nagyot néztem, amikor megláttam. A Shamanban nem emlékszem már, hogy mi volt, ami nagyobb tétel volt, de azt tudom, hogy az ősi táncok kombinációjáért lehet sok pontot gyűjteni. Az Earth Defense!-ben meg fokozatosan összegyűlt.
A napokban tette közzé a Nintendo, hogy mely NES játékok lesznek elérhetők a Nintendo Switch online szolgáltatásában. Három... Méghozzá ezek:
Wario's Woods
The Adventures of Lolo
Ninja Gaiden
Hihetetlen meglepő volt olvasni a videó alatt a kommenteket. Vagyis annyira nem is... Sokáig azzal védtem magamban a Nintendót, hogy tipikus japán cég, mely csak a japán piacra figyel, a többiben csak úgy jelen van. Mert mintha csak a japán közösségre figyelne, a többire nem. Hiszen nem egyszer, de sokszor hoz a Nintendo olyan furcsa döntést, vagy csinál valamit rosszul, a közösség meg teljesen mást akar.
Elég csak a Virtual Console-ra gondolni, ami pont ide is vág, hiszen többek között a VC-rendszert hivatott leváltani ez az online szolgáltatás, azáltal, hogy az előfizetők kapnak (egyelőre) NES játékot. Elsőrendű hiányosság, hogy nincsenek SNES, N64, GC, GB... stb. játékok, de ezeket majd jó eséllyel pótolni fogják. Inkább az a baj, hogy ezeket a NES játékokat "bérbe" kapják, amíg előfizetnek az online szolgáltatásra, amint megszüntetik, azonnal veszik is le a kínálatról a játékokat. Nem hiszem, hogy külön elemezni kell, hogy ez mennyire rossz ötlet, hiszen ha megszűnik az online rendszer, akkor ezek a játékok sem lesznek elérhetők Switchen. És hogy nincs lehetőség, hogy aki inkább megvenné a játékokat, az megvegye és a digitális gyűjteményében tudja őket. Ott van a Wii Shop Channel, ami lényegében már nem él, de a megvásárolt játékok attól még rajta vannak a gépünkön, és bármikor játszhatók. A másik probléma a Switch online megkapható régi játékaival, hogy csak 7 napig játszható offline, utána már csak internethez kapcsolódva lehet játszani őket. Így nem lehet őket csak úgy akárhol játszani, mivel még nincs mindenhol általánosan elterjedt Wi-Fi, mobilinternet meg Switchben nem lehetséges. Csak egy lehetőség van erre, ha a telefonunk mobilinternetét megosztjuk a Switch-csel. Mégis ki szórakozna azzal, hogy megossza a telefonján lévő internetet Switch-csel, hogy aztán játsszon régi játékokat? Én inkább a megvásárlásra és az offline használatra voksolnék.
A másik, ami miatt szidják az online szolgáltatást, hogy állítólag rettenetesen rossz. Laggol a játék, ledobja az embereket, meg ilyenek. Én akkor vettem részt online játékban, amikor a Mario Kart 8 Deluxe-szel játszottunk, és folyamatosan ledobta a játékosokat. Ekkor még ingyenes volt, de abban bíztam, hogy ezt mire fizetőssé teszik, kijavítják. De hát úgy tűnik, hogy nem. Meg állítólag a felhőszolgáltatás is erősen korlátozott. Ahogy olvasok róla, nem mindegyik játék mentését lehet felhőbe menteni.
Mivel nem vagyok aktív használója, ezért többet nem tudok mondani róla. De egy valami biztos. Valaki megkérdezte a komment szekcióban: "Hány lecke kell még a Nintendónak, hogy végre hallgasson a közösségére?" Megsúgom neki: Nem lesz az a lecke, ami arra késztetné a Nintendót, hogy hallgasson a közösségére. Egyszerűen azért, mert legyen akármilyen is a marketingjük, egyéb szolgáltatásuk, ott vannak a játékok, amik képviselnek olyan minőséget, hogy azt biztosan megveszik az emberek. És ha abból származik elég bevételük, akkor mi más számítana nekik? Az olyan krízishelyzetekben, mint a Nintendo GameCube vagy a Wii U sikertelensége, kijönnek belőle egy-két innovatív és jó ötlettel, és a probléma meg van oldva. Úgyhogy ez a rendszer marad olyan, amilyen, a havi "nem tetszik" adagját megkapja a Nintendo, az meg nem fogja érdekelni őket, mert ahogy írtam, veszik a konzoljaikat. A Nintendo Switch meg elképesztően sikeres, ebből meg jó eséllyel az következik, hogy nem fogja meghatni őket az, hogy a videóikat milyen arányban kedvelik vagy nem kedvelik.
Elképesztően aranyos a Hoshi no Kirby. Epizodikus történései vannak, mindegyik a gyerekek szintjén reflektál a való életre. A 32. részben a fogorvos és a fogmosás fontosságára hívja fel a figyelmet. Mert hát ott is mindenki rettenetesen fél a fogorvostól. És ott is fogvájó manókkal illusztrálják, hogy mi történik azzal, aki túl sok édességet eszik, vagy este nem mos fogat.
Na és mi a helyzet Kirbyvel? Hát persze, hogy ő az, aki a legalaposabban megmossa a fogát.
De ugyanebben a részben, amikor fogorvosi székbe kerül, döbbenetes igazságra derül fény.
De akkor mégis mit mos meg minden este? Korunk legnagyobb rejtélye.
Végül nem sikerült felénekelni a dalt, amit nagyon szerettem volna mára, ezért a mai feltöltés elmarad. Pedig szerettem volna nagyon, de sajnos fel kell ismerni a határaimat énekhang terén, mert nem egy olyan történetet hallottam, hogy valaki kiénekelt olyan magas hangot, amivel rég kijött a saját hangtartományából, és az lett az eredménye, hogy majdnem a beszédhangja is elment. Nagyon szerettem volna elénekelni JAM Project-től a NEW BLUE-t, amiről többször írtam, hogy mennyire imádom, de nincs meg hozzá jelenleg a tudásom, hogy jól menjen. És nem akartam leváltani olyan dalra, ami menő, meg minden, de nincs hozzá igazán hangulatom. Már csak azért sem, mert a próbák annyira elvették a hangomat, hogy kapar a torkom. Tudtam, hogy ha nem hagyom abba a próbát, ha nem is végleg, de egy darabig kicsinálom a hangomat.
Az egyik komoly nehézség az volt, hogy a refrénben a "mukou made" és az "irodorou" résznél olyan hangmagasságokat kell kiénekelni, amit jelen tudásom szerint nem tudok kiénekelni. Próbálgattam, de hamis is volt (nem jutott fel addig), ráadásul annyira kicsinálta a torkomat, hogy ahogy mentem előrébb, még azok a magas hangok sem jöttek ki, amik egyébként mennének normál esetben. Itt már biztosan tudtam, hogy ennek itt véget kell vetni, mert bajok lesznek. A másik, ami miatt alkalmatlan vagyok a dal eléneklésére, hogy azt vettem észre magamon, hogy bár azért elég szép hangmagasságig tudok énekelni, de nincs mögötte érzelem. Márpedig a NEW BLUE egy olyan dal, amire - ahogy tegnap írtam - akár meditálni is lehet. Na most el lehet képzelni, milyen érzelmek vannak benne. Bizony komolyak, és ahogy hallgattam vissza magamat, azt éreztem, hogy nem tudom visszaadni azokat az érzelmeket a hangommal, amit a dal közvetít, ehhez túl kevés vagyok. Tehát külön gyakorolni kell azt is, hogyan énekeljek szépen magas hangon. Hogy az ne csak ordítozásnak tűnjön, hanem vannak mögötte érzelmek. Márpedig ez egy olyan dal, ahol úgy énekelnek ki magas hangot, hogy nem törnek ki belőle érzelmek, hanem valójában teljes nyugalom van. És szépen kiénekelni magas hangot "nyugodt ordítással"... Azért érzékelhető, hogy mennyire furcsa párosítás. Márpedig a JAM Project erre képes. Úgyhogy ez egy nagyon nehéz dal, ami nemcsak hangmagasság terén állít kemény próbák elé, hanem érzelmek terén is. Azt érzékelem, hogy nem vagyok eléggé fejlett érzelmileg, hogy szépen hangozzon tőlem ez a dal. És még egy dolog, ami komolyan meglepett: A lassú részt is rettenetesen nehéz egyenletesen énekelni. Amikor a "Blue sky, Blue sea, Blue gaia, All life" részt éneklik, azt nagyon lassan, szinte már-már mámorosan éneklik, és azt megtapasztalni, hogy nyugodt, békés hangon, halkan énekelve mennyire nehéz végig megtartani azt az egy hangot, ami egyébként simán kijön. Persze, simán kijön, csak közben arra is figyelni kell, hogy érzelmileg is egyenletes maradjon az ének. És hihetetlenül kell összpontosítani azokban a másodpercekben, hogy ne csússzon el a hang, és érzelmileg is "egyenletes" maradjon. Azok a bizonyos másodpercek nagyon hosszúak.
Egy fontos tanulság: Tudni kell feladni. Mikor érdemes feladni? Amikor a 10 egységnyi képességemből beletettem mind a 10-et, és akkor sem ment, akkor le lehet zárni az esetet úgy, hogy én mindent megtettem, de emberből vagyok, vannak határaim, erre (jelenleg) nem vagyok képes. De ezt csak akkor leszek képes nyugodt szívvel kimondani, ha nem marad utána hiányérzet, és nem fog utána a fejemben járni, hogy mi lett volna, ha így és így próbálom meg. Akkor mindent megtettem, nem megy, elfogadom, hogy nem megy, és lezárom magamban a dolgot. Azért rossz mondás, a "soha ne add fel!", mert egy idő után átalakul görcsös ragaszkodássá a dolog, és adott esetben cikivé válhat az, hogy már annyira akarjuk, hogy nem tűrjük meg, hogy nem sikerül. Az is külön érzelmi intelligenciaszint, hogy tudjuk, mikor adjuk fel, mikor tettünk meg mindent az ügyért, de nem ment, és el tudjuk fogadni, hogy nem sikerült. Ez is az élet része. És örültem a gyakorlásnak, mert ebből is sokat tanultam. Arról nem beszélve, hogy nem végleg adtam fel, de egy jó ideig, amíg nem leszek eléggé fejlett, hogy el tudjam énekelni a dalt, addig nem próbálkozok vele.
Ez a nap különleges számomra a japán zenében, ugyanis december 5-én jelent meg a legtöbb olyan album és kislemez, ami érdekel. Kedvenc előadótól van, vagy az anime miatt érdekel. Íme a lista:
Okui Masami: naked mind (1996. december 5.)
Yonekura Chihiro: Mirai no Futari ni (1996. december 5.)
Hayashibara Megumi: feel well (2001. december 5.)
HIRO-X: future (2001. december 5.)
Kimeru: You got game? (2001. december 5.)
Wada Kouji: all of my mind (2001. december 5.)
JAM Project: Wings of the legend (2012. december 5.)
Ez összesen 7. Egyik másik napon nem jelent meg annyi album és kislemez, ami érdekel, mint ezen a napon. Tervben van, hogy megszerzem mindegyiket, mert tényleg nagyon jók, de sajnos rosszul állok ezen a téren, mert csak 2 van meg közülük.
Nagyon szeretem ezeket, szinte kijelenthetem, hogy különleges helyet foglalnak el a repertoáromban. A naked mind annak az ékes bizonyítéka, hogy egyszerű hangszerelésű dalből is lehet nagyon, hangulatos dalt írni. Többször írtam már, és tartom magam ehhez, hogy Okui Masami egyike azon nagyon kevés előadóknak (ha nem az egyetlen), aki a '90-es évek trendi popzenéjét igényesen tudta művelni. Tehát hallatszik, hogy komolyan gondolta, amit csinál, vannak élő hangszerek a szintetizátoros hangzás mellett, és úgy egyáltalán az éneke már ekkor is nagyon jó volt. A Wings of the legend dalról meg ma írtam.
De szeretném megvenni mindegyiket. És mivel az idei évben is szerdára esik ez a nap, vártam, hogy bővül a lista, de sajnos senki olyan előadó nem jelentetett meg japán zenei kiadványt, akiért rajongok. :( Ráadásul úgy néz ki, hogy ezzel a lista bezárul, mert legközelebb 2029-ben lesz az az év, amikor szerdára esik ez nap, és már most ritkábban jelennek meg CD-k Japánban is, akármennyire van ott tisztelete az eredeti zenének. És azért feltétlezhető, hogy 11 év múlva hol lesznek a CD leadások. Biztosra vehetjük, hogy ha nem is 0-nál, de valahol már a környékén. Már most is olyan kevés japán albumot és kislemezt adnak el, hogy kétségbeesetten nézem, milyen mélyre lehet még menni.
De mindegy is, akkor marad ez a 7, ezek is fantasztikusak, méltóképp öregbítik a japán zene hírnevét. Személyes okból is kedves számomra ez a nap, ugyanis konkrétan 10 éve ezen a napon, 2008. december 5-én kaptam meg az első japán CD-met, ami rettenetes nagy öröm volt számomra.
Előtte el nem tudtam volna képzelni, hogy a kedvenc japán zenéimet tudom eredeti CD-n hallgatni, ez aznap megtörtént. Ez nekem, aki nagyon becsüli az eredeti kiadványokat, és nagy CD-gyűjtő vagyok, óriási öröm. Nem is túlzok, hogy egy álom valósult meg számomra.
Már a THE MONSTERS album megjelenése előtt lehetett tudni, hogy jön egy új Super Robot Wars dal, vele együtt a kislemez. A szokásos SRW-minőséget gondoltam, ami valamitől egyedi lesz, de amit kaptam ettől a daltól, azt azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni. Éjjelem-nappalom nem volt, amikor csak lehetőségem volt, ezt a dalt hallgattam. Ez is olyan dal, aminek nagyon hősies hangulata van, mintha a kiválasztottakról szólna (így is kezdődik: "Erabareshi yuusha yo", és tényleg ilyen). Ez is több szakaszra van osztva, a nagyon erős bevezető után nagyon belassul, mintha azt gondolnák el, hogy honnan indultak, miért indultak el, aztán megéneklik a kalandjuk nehézségeit, de készek elindulni, mert a Föld békéje a tét. Nagyon hősies maga a szöveg is, és aki tud vele azonosulni érzelmileg, annak erőt, inspirációt adhat az élethez. Nekem rettenetesen bejött, hitet adott, és nem véletlen időzítettem erre a napra az 1. helyezettet, ugyanis 2012-ben ezen a napon jelent meg a kislemez.
A kislemeztől meg ezek után sokat reméltem, mert hát ezeket általában Okui Masami endinggel szokás zárni, és mondtam magamban, hogy ha ezen egy lassú ending lenne, akkor ez lenne a kislemezek kislemeze számomra. De nagyon meglepett, hogy a Babylon is ugyanannyira erőteljes, mint a címadó dal. Ezt is Kageyama Hironobu írta, és az az igazság, hogy csalódás is volt, mert azt reméltem, hogy egy Okui Masami-féle érzelmekkel teli dal kiegészítik a címadó dal gondolatait, ehhez képest jön egy erőteljes dal, aminek első hallásra sokkal kevesebb mondanivalója van. Konkrétan az a helyzet, hogy önmagában nem is olyan nagy dal, de a Wings of the legend magához emelte, ettől lett emlékezetes.
De álljon itt az a dal, mely nélkül a JAM Project repertoár nagyon más lenne. Sokkal szegényebb. Érdekesség: Furcsának tartom, hogy a Lantis feltöltései közül ez az egyetlen JAM dal, melyhez le van tiltva a hozzászólás, és nem látszik a kedvelések aránya. Ez azért elgondolkodtatott... Ennyire nem jönne be az embereknek? Csak én vagyok, aki számára ez a dal egy élő legenda?
Rászántam magam, hogy megnézzem a GARO animesorozatot. Három szériából áll, most tartok a másodiknál, mely a Guren no Tsuki-nál. Ahhoz képest, hogy mennyire félelmetesnek gondoltam, egyáltalán nem az, sőt! Nagyon is jó, mert nagyon jó szimbólumok vannak az emberiség viselkedéséről. Részletesen még nem tudok írni az animéről, mert eléggé összetett, és ha jó elemzést akarok írni róla, ahhoz nagyon össze kell szedni a gondolataimat. De annyit el tudok mondani, hogy a Guren no Tsuki jobban tetszik, mint a Honoo no Kokuin. Élettel telibb, jobb a történetvezetése, több a humor, több emberrel találkozunk, ismerkedünk meg. A csapat is jobban tetszik, nem utolsósorban a történet is. Ehhez képest rettenetesen meglepett, hogy a Guren no Tsuki-t rettenetesen leértékelték. Ez annak a példája, hogy nem feltétlen érdemes csak a másik véleményére adni, mert a személyes értékrendem szerint láthatom másképp az adott művet. Ez van a Guren no Tsuki-nál is. Vannak akik 1 pontot adtak rá, nekem nagyon bejön. Legtöbbeknek a történet nem tetszett.
Különösen az első ending. Sasaki Sayaka már énekelte a Honoo no Kokuin első endingjét. A CHIASTOLITE sokkal vadabb, erősebb, az ének is nagyon gyors, a Guren no Tsuki első endingje viszont bár dinamikus, de lassabb, és sokkal több érzelem van benne. De milyen érzelmek! Tomboló, szenvedélyes, olyanok, amiket éreztem már belül, nagyon jó volt érezni, ezért nagyon megszerettem ezt a dalt. Kamon a címe, és az lepett meg, hogy a zenét Okui Masami írta. Megint bebizonyította, hogy tud zenét írni.
