2018. október 29., hétfő

Top 40 JAM Project #38

Believe in my existence

A Cardfight!! Vanguard anime második openingjét hasonló okok miatt szeretem, mint a Kurenai no Kiba-t, csak a különbség az, hogy ennek valamivel komolyabb a hangszerelése. Ugyanakkor ez a dal a valamivel komolyabb hangszerelésében őrizte meg a könnyedségét, jó hangulatát, amit bármikor szívesen előveszek. Ettől lett több, ugyanis olyan gitárszóló van a dalban, hogy libabőrös leszek, ha meghallom. Mindezek mellett az ének a maga komolyságában teljesen vidám, jókedvű, és hát persze a hangterjedelem. De hát kell ezt a JAM Project-nél elemezni? Hiszen az egyik nagy erőssége az együttesnek az ének, hiszen olyan erőt, érzelmeket képesek belevinni a dalaikba, hogy amikor ilyeneket hallgatok tőlük, merül fel bennem a kérdés, hogy miért nem lettek sokkal sikeresebbek? Bár ez a kislemez jól szerepelt, a 19. helyig jutott el az eladási listán, és összességében is ott van a legsikeresebb JAM Project kislemeze között. A legkevésbé sem hiába.

2018. október 28., vasárnap

Top 40 JAM Project #39

Kessen the Final Round

Na ez az a szám, ami sokkal előrébb kerülhetett volna, ha egy egységes egészet alkotott volna, és nincs szakaszokra osztva. Ez a dal konkrétan kitehetne egy egész albumot, mert több szakasza van, és mindegyiknek más mondanivalója van. Annyi a pozitívum, hogy a mondanivalók egy alapra épülnek (ezért alkothatna önmagában egy egész albumot), ugyanis ez a dal a Super Robot Wars Z III: Tengoku-hen játék openingje, de akár az endingje, sőt még az insertje is lehetne. Ebben a dalban benne van a csatába való indulás, a harc, és annak vége is. Nekem az első három rész tetszik nagyon, addig érzem egységesebbnek a harmóniát. Okui Masami szóló része a legelején gyönyörű. Libabőrös leszek, valahányszor meghallom. Aztán a harmadik rész a nagy kedvencem, akkor a legdinamikusabb. Akkor harcolunk, mindenünket beleadjuk, és ez az érzés nagyon átjön. Ezután törik meg, ahogy hirtelen belassul. Fukuyama Yoshiki éneke nagyon szép, de továbbra is azt gondolom, hogy Ricardo Cruz csak belerondít a dalba. Egyszerűen nem való egy nem ázsiai hangja a többiek mellé. Ő is nagyban visszavetette a személyes listámban.

Videoklip is készült a dalból, ezáltal mutatnám meg a dalt. Állítom, hogy az egyik legdrágább anison videoklip. Nem tudom, mennyi benne a számítógépes trükk (gondolom sok), de nem lehetett akármi azt a hatalmas robotot életre kelteni, és azt a hatalmas kockát (nem tudtam pontosan kivenni, hogy mi az), ami ellen harcol. Az, hogy harcolnak, és a robot végül elesik, de megint felkel, kész a harcra, ez is jelzi, hogy a dal egy egész történetet mesél el. Az is beszédes, hogy Ricardo Cruz az űrben egy hatalmas kijelzőn van külön. Jelzi, hogy ott vagyok... de mégsem, mintha nem lenne lelke a jelenlétének. De ha már énekel, akkor valahogy megjelenítik, de ezért a fél percért ne utaztassák át Brazíliából Japánba. Elismerem, hogy van hangja, nem is akármilyen, de képtelen vagyok megszeretni őt, ez az igazság. De őt leszámítva a videoklip elsőosztályú, érdemes megnézni.

2018. október 27., szombat

Top 40 JAM Project #40

Kurenai no Kiba

Egy olyan dallal nyitok, amiben olyan nagyon különleges zene vagy ének nincs, az elképesztően egyszerű hangulata miatt szeretem. Ez ilyen kellemes, lazulós dal, nagyon jókedvemben szoktam énekelni. A zene is ugyan dallamos, de abba sincs semmi erő, semmi olyan hangulat, ami megállítana, és gondolkodásra késztetne. Erre rásegít Okui Masami szólója a dal legelején, és az utolsó refrén előtti részen, mintha teljesen ellazult állapotban énekelne. Attól mindig libabőrös leszek. Egyébként érdekes a refrén, mert lépésenként mennek az egyre magasabb hangok felé. Ezzel kiválóan ki lehet kísérletezni a hangterjedelmünket. Én például a második sorig tudom elénekelni a harmadik sor legmagasabb hangja már túl sok nekem. Aki pedig a negyedik sor "GRAVIOOOOOON!" részét ki tudja énekelni gond nélkül, az tud énekelni, annak minden elismerésem. A dal egyébként a Choujuushin Gravion Zwei anime openingje.


Hoshi no Kirby

Több videojátékból adaptált anime is létezik. Sajnos a Nintendo ebben sem igazán jeleskedik, mert bár ott a Pokémon, de azon túl csak néhány példát lehet mondani, melyek jelentősebb anime adaptációt kaptak. Ilyen a Kirby játéksorozat, melyből 2001-2003 között csináltak egy 100 részes sorozatot. Igazából annyira nem meglepő, hogy a Kirby-t adaptálták, hiszen Japánban elképesztően népszerű a játéksorozat már a kezdetek óta. Konkrétan csak Japánban több példányt adtak el a Game Boy-os, NES-es, SNES-es Kirby játékokból, mint a világ többi részén. Inkább a Super Smash Bros. sorozatban köszönhetően terjedt el, és kedvelte meg a Nintendós közösség, és inkább az újabb játékok voltak népszerűek.

De hát hogy nem fedezték fel úgy Kirby-t, mint Yoshit, aki legalább annyira aranyos, mint a zöld dinoszaurusz. Kirby volt az, aki megszerettette velem a rózsaszínt, és azt mondom, hogy ez az aranyosság színe. Azóta, ha rózsaszínt látok, inkább az epres, pirosgyümölcsös édességekre asszociálok, hiszen azok többségében rózsaszínűek.

Elég is ennyi kitérő, lássuk is az animét. Azt előre leszögezem, hogy ehhez az animéhez kell egy gyereklélek, másképp nem lehet élvezni. Pár napja, amikor leültem az 1. rész elé, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Mondtam is magamban, hogy ebből én már kinőttem, nekem komolyabb animék érdekelnek. De a 2., 3. részre részre teljesen elengedtem ezeket a gondolatokat, és élveztem az animét a maga minőségében. Mert amúgy egy nagyon jó animéről van szó, jól átvitték a játékot. Sőt, úgy tudom, hogy itt kapott Kirby saját történetet. Ahogy utánanéztem a történetnek, nem találtam más olyan forrást, ahol Kirbynek már az első játékok alatt lenne saját története. Itt derül ki, hogy ő egy űrlény, aki amúgy felveszi a harcot az univerzumot uraló Nightmare ellen, de a legenda szerint erre csak 200 év múlva került volna sor. Kirby túl hamar került fókuszba, kényszerleszállás miatt került Pupu Village-be. És mivel sokan ismerik a majdani erejét, tudják, hogy ő lehet majd veszélyes Nightmare-re, ezért sokan már most el akarják elpusztítani. Ami nem is esélytelen, ugyanis Kirby az animében gyerek, egyedül teljességgel tehetetlen a rosszal szemben. Egyedül a Warp Star-ral tud erőt felmutatni, annak segítségével elbánni az ellenséggel, például King Dededével, aki Pupu Village uralkodója. Ő lenne az egyik fő negatív karakter, de annyira buta, hogy semennyire nem lehet komolyan venni. Viszont Sir Meta-Knight személyisége korántsem annyira titokzatos, mint a játékokban, ahol néha segíti őt, máskor meg Kirby ellen harcol. Az animében tudható, hogy segíti Kirby-t. Ő az, aki mindent tud róla, tőle tudjuk meg a történetet, és habár a háttérből, de ahol csak tud, segít rajta.

Az openinget már régóta ismerem, valami elképesztően aranyos és fülbemászó. Hallatszik, hogy gyerekeknek lett felénekelve, de annyira élvezetes, hogy felnőtt fejjel is kellemes hallgatni, és nagyon megmarad a fejemben.

Az előadó egyébként SHANCHII, a címe pedig Kirby March, nem véletlen.

Ez az első lehetőség, hogy megnézhetem mind a 100 részt. Eleddig nem volt az összes elérhető, de volt Wii-n Kirby TV channel, ott azonban csak az első 52 rész volt elérhető, annak is az angol változata.

Merthogy a 4K!DS Entertainment licenszelte az animét, és Kirby: Right Back at Ya! címmel ment. Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogy mennyivel jobb a japán verzió.

Egyébként jól visszaadja a videojátékok hangulatát, valamint azok elemeit. Sok karakter szerepel, akik a játékokban akár segítők, akár ellenségek. És jól ki lett találva az is, ahogy a Pupu Village lakosai kinéznek, ugyanis például a gomba alakú ellenség a néz ki úgy a Kirby's Adventure-ben, mint a lakosok (A Cappy-k) az animében. Az anime egyébként azért is néz ki ennyire jól, mert a Sakurai Masahiro is részt vett az anime készítésében, ő pedig ugye a Kirby játékok kitalálója. Így az anime hű a játéksorozathoz.

Van egyébként mangasorozat is Kirby-ből de az valami elképesztően ronda lett. Ott inkább arra ügyeltek, hogy a karakterek mangás stílusúak legyenek. Ezért Kirby is ilyen gülü-szemű rózsaszín kis gömb lett, akire egyszerűen rossz ránézni. Az anime viszont nagyon szép lett, és ajánlom mindenkinek megnézésre, aki egy kis időre el tudja engedni a felnőtt énjét.

2018. október 26., péntek

Top 40 JAM Project

Néztem, hogy több előadóról is állítottam össze toplistát, de a JAM Project kimaradt. Pedig emblematikus alakja (ahogy a tagok is külön-külön) a japán anime zenének, már lassan 8 éve rajongok értük, 9 éve ismerem a zenéjüket, azt gondolom, hogy érdemes összefoglalni az elmúlt 18 év legjobb 40 dalát tőlük.

Egyáltalán nem volt könnyű, mert amikor elkezdtem összeválogatni, hogy melyek kerüljenek be a listába, akkor összesen 76 dal gyűjt össze. Hát ebből igencsak nehéz lesz rostálni, lesz közülük jónéhány, amitől nagyon nehéz lesz megválni. De végül meglett a 40 dal. A további 36 közül volt olyan, amivel inkább csak magát az együttest akartam megmutatni, hogy mitől is olyan különlegesek. Szeretem azokat a dalokat, de nem feltétlen mondanám, hogy a legnagyobb kedvenceim. Mert hát megvan a személyes értékrendem, hogy mitől szeretek meg egy dalt. Az utóbbi időkben egyre inkább preferálom az élő hangzást, amiben a JAM Project erős, valamint olyan hangulatot áraszt magából, amivel tudok azonosulni. Ez az, ami szubjektívvé tesz egy listát, ez az, ami miatt örök viták vannak egy ilyen listán, mert mindenki más dalt tenne be. Ez az én egyéni listám, mindegyiknél meg fogom írni, hogy mi tetszik benne, és miért.

Ahogy írtam, van néhány dal, amit sajnáltam, hogy ki kellett húzzak. Ezekből mutatnék meg egy néhányat. Most azok a dalok jönnek, amik épp hogy kimaradtak a 40-es listából.

The advent of Genesis

Egy Super Robot Wars ending mindig különleges. Általában lassú dalok szoktak lenni az endingek, amik lezárják a játékot. Most sincs ez másképp. Okui Masami volt az, aki nemcsak hogy a játékhoz megfelelő endinget írta meg, hanem azok számára is hallgatható értelmezhető dalt írt, azoknak is, akik nem játszottak a játékkal. Bár a szövegben benne vannak a harcok, űrbéli események, de ezeket át lehet írni gondolatban, és lehet olyan szöveget kreálni, hogy a való életre reflektáljanak, és akkor máris egy tökéletesen élvezhető dalt kapunk a játéktól függetlenül, úgy, hogy a zene semmit nem veszít az értékéből. Ezt kéne egyszer elénekelnem.

Mirai he no Chikai

Ez az egyetlen JAM Project dal, ahol megbocsájtom Ricardo Cruz jelenlétét, itt szeretem, ahogy énekel. Amúgy nem rajongok azért, ahogy néha beleénekel egy-egy JAM Project dalba. Van énekhangja, tehát a tehetsége miatt kap helyet az együttesben, de nem szeretem a fizimiskáját, és igazából a hangja miatt sem vagyok annyira oda. De ez van annyira jó, hogy itt még ő is pozitívan érvényesül. Azt az erőt szeretem, ami hallható a dalban, sajnálom, hogy nem tudott bekerülni a 40-es listába.

Milky Way

A Get over the Border egy különleges album, ugyanis a megjelenéséig csak kevés kislemez jelent meg (Matsumoto Rica kiválása miatt rövid ideig nem is adott hírt magáról az együttes), ezért többségében itt saját dalok vannak. Így lett ez az együttes legegyedibb albuma, ahol inkább a tagok egyéni stílusa dominál. A Milky Way konkrétan egy szóló, méghozzá Okui Masami éneke hallható benne. Mintha csak a stúdióalbumából hallanánk egy dalt. Itt énekli ki azokat a fájdalmakat, nehézségeket, amiket 2008-ban élt meg. Márpedig abból neki különösen kijutott, hiszen nagy beteg is volt abban az évben, pihenésre kényszerült (neki legalábbis mindenképp kényszer). Meg hát Matsumoto-san kiválása sem kis fejfájást okozott az együttesnek, úgyhogy volt miről énekelnie ebben a dalban. Gyönyörűen kiénekelte a fájdalmát, egy újabb példa arra, hogy miért szeretem annyira Okui Masami-t.

Garo ~SAVIOR IN THE DARK~

A dal, amivel az egész GARO-széria elindult, ami mára legalább annyira jelentőssé vált a JAM Project karrierjében, mint a Super Robot Wars. És hát nincs mit tagadni rajta, ennek a sorozatnak is nagyon jó dalokat írnak, amit bizonyít már az első dal is. Hangulatilag is nagyon ott van, a dal is meg van írva, egyszerűen élmény hallgatni.

Nos ennyi. Holnaptól napi egy dal, az első helyezettig.

Az új Ganxsta Zolee és a Kartel CD

Örültem annak, hogy újra kiadják a Ganxsta Zolee és a Kartel: Helldorado albumát, de tartottam attól, hogy ezt is bakeliten akarják kiadni, mint a Jégre teszlek albumot. Személy szerint nem vagyok bakelit-párti. Nincs is mivel lejátszani, meg drága is, nálam a CD a minden. De elfogadom, ha valaki a hangminőség miatt a bakelitre esküszik. De hogy CD-n adják ki, és újra felveszik (hiszen mégsem éneklik fel, mivel rappelnek) a dalokat, nem is volt kérdés, hogy megveszem, aztán hogy első nap, az már spontán jött. 990 forintért bőven megéri, mivel az eredeti album egy élő legenda, és már csak annak tisztelete miatt is. Ezzel szerettem meg Ganxsta Zolee zenéjét és stílusát.

Régebben is hallottam őket, 1997-ben óriási sláger volt a Keleti oldal - Nyugati oldal, de ekkor még nem szerettem őket, mert nem értettem, hogy mire a menőzés. Ennek ellenére a Jégre teszlek albumon is volt néhány dal, amit szívesen hallgattam, de igazán a Helldorado volt 1999-ben az, ami teljesen megszerettette velem az együttest. Annak ellenére, hogy egyébként ez a stílus teljesen távol áll tőlem. Ahogy egyre többet hallgattam a dalaikat, arra jöttem rá, hogy nem feltétlen kell a szövegeiket szó szerint, komolyan venni. Ennek szellemében pedig teljesen más hallgatni a dalokat, hova tovább sokkal jobb. Mert olyan, mintha teljességgel az ösztönénje szólalna meg, ezáltal a bennünk lévő legmélyebb gondolatainkat mondja ki. Többek között ezért ennyire népszerű, és akkor nem beszéltünk arról, hogy mennyire tehetséges rapper. Szóval így szerettem meg, és azóta is szívesen hallgatom a dalait.

És hogy milyen lett a 20. évfordulós album? Hát így első végighallgatásra azt mondom, hogy jelen tudásuk alapján kihozták magukból a legtöbbet. Mert akarva-akaratlanul is összehasonlítjuk az eredeti albummal, akkor azért hallatszik, hogy eltelt 20 év, és Ganxsta Zolee távolról sem olyan, mint régen. Kezdjük azzal, hogy a hangja is változott, ezáltal biztosan nem fogja tudni ugyanúgy elrappelni a régi dalokat, mint most. De ha azt nézem, hogy a tavaly megjelent K.O. album is jó lett, akkor azt gondolom, hogy tisztességesen helyt álltak, és minden jelenlegi tudásukat és képességüket beleadták az albumba. Mellesleg szerintem Ganxsta Zolee jelenlegi fizimiskája sokkal jobban illik a vadnyugati közegbe, a mostani képek jobbak lettek, mint az 1999-esek. Viszont ami még hátrány, hogy kimaradt két dal az eredeti albumról, a Hasfalmetszők és az Ez nem a te napod. Két nagyon jó dal, hiányoznak.

Igazából abból a szempontból tényleg nem volt jó döntés feldolgozni az albumot, hogy 20 év alatt sokat változott a hangjuk, ezáltal távolról sem ugyanolyan a dalok hangzása, mint régen, de azt maximálisan pártolom, hogy további új dalokat írjanak, énekeljenek fel albumra, mert a tehetségük továbbra is megvan. Csak nagyon nehéz úgy hallgatni egy albumot, hogy a dalok már korábban fel voltak "énekelve" (rappelve) sokkal jobban.

2018. október 25., csütörtök

Talán mégsem hanyatlik az 576 KByte

Féléves felújítási munka után ma megnyílt a Határ úton a Shopmark, ami szemmel láthatóan inkább annak szellemében nyílt ki, hogy már így is el van halasztva két hónappal a nyitás, nem baj, ha nincs kész, legalább álljon valahogy nyitásra. Ugyanis még dolgoztak bent, de mivel a nagy boltok már mind készen álltak a nyitásra, ezért kinyitott ma. Meg gondolom, hogy a karácsonyi időszak közeledte is közrejátszott az előrehozott nyitásban, de amúgy belépve erősen látszik, hogy még van bent munka.

Bementem szétnéztem, bevásároltam az InterSparban, meg az 576-ra voltam kíváncsi, ami szintén kinyitott. Meglepett, hogy mennyire jól nézett ki. Ráadásul az a srác volt bent, akivel szoktam beszélgetni, ha ott vagyok. Már messziről integetett nekem, amikor meglátott. Nagyon jól néz ki a bolt. Fel is vetettem neki, hogy ezek szerint csak nem hanyatlik az 576 KByte, ahogy látszik. Mert hát bezárt az üzletük Kőbánya-Kispesten és az Árkádban, ahogy több vidéki üzlet is, a WestEnd-ben meg összeolvadtak a BEST BYTE-tal, ez épp elég jel volt arra, hogy komoly problémák vannak az 576-tal. De elmondása szerint nincs gond az üzletlánccal, sőt, a WestEnd-ben vissza fog költözni az üzlet a régi helyére. Ez nagyon meglepett, de mondta, hogy nem jött be az üzlet a BEST BYTE-tal, ezért szétmennek, és az 576-nak ismét önálló üzlete lesz. Ezt nagy örömmel hallottam, ha ez tényleg így lesz, nagyon szívesen vásárolok náluk ismét. Meg most már az 576 KByte is megtölti komolyabb ajándéktárgyakkal az üzleteit, náluk is meg lehet venni azt, amit a Konzolvilágban és a videojatek.hu boltokban. És amennyire néztem az árakat, elfogadhatók, de nagyon nem nézelődtem, mert vonattal mentem Békéscsabára, úgyhogy épp csak benéztem.

De örömmel vettem tudomásul a jó híreket, legyen így. Örülnék neki, mert azért csak jelentős részét képezi a magyar videojátékos kultúrának. Azzal, hogy 1990-ben videojátékos magazint indítottak, ami még életében legendává vált, 1992. októberében kinyitott az első üzletük még a Pozsonyi utcában, azóta bolthálózattá váltak, 1994-től meg ott volt a saját TV műsor. És bár nem volt felhőtlen az elmúlt 28 év, hiszen voltak magas áraik, volt, hogy eléggé mostohán bántak a Nintendóval. De úgy tűnik, hogy most mégsem annyira rossz a helyzet, mint amennyire tűnt.

Ja, Nintendo. Azt is megtudtam, hogy az 576 jelenlegi beszállítója erősen Nintendo rajongó, és konkrétan tervezi a Nintendo kínálat jelentős bővítését. Ha ez így tényleg megvalósul, akkor erősen esélyes arra, hogy a Game Park mögé feljöjjön az 576 KByte a 2. helyre a legjobb konzolboltok listáján.

2018. október 24., szerda

Viharos felvétel

Elkeseredés volt, feladás nincs. Hogy összefoglaljam, hogy érzek most az énekléssel kapcsolatosan. Mára terveztem felveni az újabb dalt, ami meg is történt, ez pedig Yonekura Chihiro: Arashi no Naka de Kagayaite dalából van.

Ez az énekesnő egyik legismertebb dala, mindig ezzel zárja a koncertjeit, és akkor aztán mindenki tombol, és kiordítja a torkát is. Ami teljesen jogos, hiszen Yonekura Chihiro egyik leghangulatosabb dala ez.

A felvétel viszont nem ment simán, mert eleinte nem akart csinálni az Audacity semmit. Megnéztem részletesen a hibaüzenetet, átnéztem minden beállítást a vezérlőpultban, de mindent rendben találtam, azt leszámítva, hogy a mikrofon kis sávjai közül egyik sem színeződött ki, vagyis nem vesz fel semmit. Pedig mindent rendben találtam a beállításoknál, és a hangkártya drivere is elvileg megfelelően működik. Pár percnyi gondolkodás után eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy melyik verziója van feltéve nekem az Audacity-nek,  a 2.2.2-es. Megnéztem, melyik a legújabb, és láttam, hogy van 2.3.0-ás is. Leszedtem azt, feltelepítettem, és azzal is tettem egy próbát. Csodák csodájára elindult, és rendesen felvette az éneket. Néha meglep, hogy sokszor a legegyszerűbb megoldásra kell gondolni, pedig nem úgy tűnt, hogy csak ennyi a baja. A mikrofon meg egyébként is halkabban vesz fel alapesetben valami miatt, csak akkor vesz fel normálisan, ha feltolom a hangerejét a +40%-kal. Majd utánanézek, hogy ezzel mit tehetek. Mindenesetre a felvétel most sikerült.

Ezt a dalt inkább csak a hangulata miatt vettem fel, mert nagyon szeretem, amúgy konkrétan énektudást ezzel a dallal nem igazán lehet felmutatni. Legfeljebb, hogy ki tudod tisztán énekelni a hangokat, de mást nem igazán. A tiszta éneklés meg szinte kimerül abban, hogy ki tudjuk-e énekelni az íveket szépen, de igazán nincsenek benne nagy hangterjedelmek. Ennek ellenére nagyon szeretem ezt a számot, mert nagyon erős, dinamikus, és dallama is van.

Folytatás három hét múlva egy karácsonyi dallal.

2018. október 23., kedd

Vélemény a Suara: Kotowari kislemezről

Totál elfelejtettem írni, hogy új Suara kislemez jelent meg szeptemberben. Mondjuk részint azért is, mert a Hikari album középszerű minősége rányomta a bélyegét arra, hogy mennyire vártam az új kislemezt. Tudtam, hogy van, tudható volt, hogy Kotowari a címe, és hogy az új Utawarerumono játék openingje. De az egész nem hozott lázba, nem is tartottam fejben, hogy lesz, aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy ha már megjelent, akkor hallgassuk meg.

Azóta többször is meghallgattam, és szerencsére javítja a 2018-as összképet Suaráról. Úgy tűnik, jót tesz az énekesnőnek, ha egy animének, vagy videojátéknak énekli valamelyik dalát, mert azokban rend szerint jobban teljesít. Ugyanez van a Hikari-nál is, ott is azok a dalok a jobbak, melyeket valamelyik anime vagy videojáték dalai. A többi, önálló dalban inkább egy középkorú, konszolidált nőt hallok, aki már megélt dolgokat az életében, lenyugodott az a fiatal naiv lány, aki az előző albumaiban volt, aki kész volt bátor tettekre, kész volt megélni az adott pillanatot. Több dala inkább elmélkedős, mesélős, és még az elvesztett szerelmekről is énekel. Ez kétségtelenül rossz hatással volt az albumra, így kifejezetten kellett ez a kislemez, ami azt érezteti, hogy jónéhány dolog vár még rá az életében. Túl fiatal még egy konszolidált albumhoz, 39 éves. Az egy dolog, hogy a fiatalságának egy részét már megélte (a "leélte" nagyon rosszul hangzik ide), de azt gondolom, hogy az embert a 40-es éveiben is érhetik olyan érzelmi töltetek, élmények, amik bőven fiatalon tartják a lelkét. Ezt erősíti ez a kislemez is, de azt érdemes hozzátenni, hogy összességében javítja az összképet, mert igazából a címadó dal nem remekel. Viszont ahhoz képest, amit közvetít a stúdióalbum, ahhoz képest fiatalos, pörgős. Lássuk is a részleteket.

  1. Kotowari: Igazából eléggé összecsapott lett az opening dal, olyan érzetet ad, mintha hirtelen döntöttek volna a kislemez elkészítése mellett, és nem maradt már sok idő a játék megjelenéséig (Utawarerumono Zan, PlayStation 4), na gyorsan rakjunk össze egy tipikus Utawarerumono dalt, akár az előzőekből is merítve. Mert hallani benne a tipikus Utawarerumono hangzásvilágot, hangulatot, de nincs különösen jelentése. Azért tűnik összecsapottnak, mert egyrészt nagyon gyors, másrészt meg mintha csak egymás mellé tették volna azokat a hangszereket, hangokat, melyeket az Utawarerumono daloknál használnak, de nincs igazán jelentése. Suara éneke sem hordoz magában különösebb érzelmeket. Nem érzem azt, hogy közvetíteni akar bármit is, ahogy a korábbi Utawarerumono dalokban tette. Ezen csak tovább ront, hogy a hangszerek nem élőek, a számítógépes hangzás dominál. Nincs rendesen megírva a dal, nem marad meg a fejben a dallama, nem hallok kapcsolatot, harmóniát a hangok között. Ennek ellenére, amikor az egész kislemezt meghallgatom, akkor nem ugrom át ezt a dalt, de hogy a legrosszabb Utawarerumono dalok között van, az biztos. 4/10
  2. Amayadori: Suara legjobb dala 2018-ban. Igazából ez is olyan dal, amit hallottunk már tőle, de ezt annyira jól tudja művelni, és annyira tudok vele azonosulni, hogy nem tudom megunni. Tökéletesen mintha csak magamat hallanám vissza érzelmileg ebben a dalban, hihetetlenül tetszik. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy azért még várja néhány izgalmas dolog az életében, ez a dal ezt sugározza. Szeretem, mert hitet ad abban, hogy még nincs veszve minden. A dal dinamikus, az érzelmek megélését adja át ezzel, emellett Suara éneke is hihetetlenül kellemes, dallamilag nagyon jól el van találva. Egyedüli negatívum, hogy innen is hiányoznak az élő hangszerek, de a hangulat és az érzelmek bőven kárpótolnak érte. Ezért szeretem Suarát. 10/10
  3. Zanmu: Ez már némileg lassabb dal, és több is benne az élő hangszer, ugyanakkor rajongónak kell lenni ahhoz, hogy megéljük, megszeressük ennek a dalnak a hangulatát. Ugyanis ez az a tipikus lassú, mesélős Suara dal, amit érdeklődők nem igazán szoktak szeretni, de mi rajongók mosolygunk rajta, és mondjuk, hogy ez tipikus Suara dal. Zeneileg és dallamvilág terén is egy lassú, kellemes szerzeményről van szó, melyet igazából bárki megszerethet, aki tud azonosulni a hangzásvilággal (belőlük lesznek a Suara rajongók), és szerintem azért került fel egy ilyen dal a kislemezre, hogy aki az Utawarerumono miatt veszi meg, az kapjon képet az énekesnő saját stílusáról. Ez a dal tökéletesen alkalmas rá. 8/10

Annak ellenére, hogy a címadó dal gyengére sikeredett, összességében kifejezetten jó lett a kislemez, mert a második és a harmadik dal a címadó dal összes hibáját kijavítja, és felemelik a szintjükre. Ebben rejlik a titok, ezért hallgattatja magát a kislemez.

Amúgy nagyon érdekes, hogy a kislemez megjelenése előtt csak elvétve lehetett olvasni a megjelenésről, Suara sokkal inkább a megjelenése után írt róla. A Twitter oldalára több képet is kitett, ahogy ott van a lemezboltban az új kislemeze mellett, a promóciós plakáttal le van fényképezve. Mivel a plakát alá van írva, ezért gyanítom, hogy dedikálásra jár lemezboltokba, és aláírja a CD-kből a vásárolt példányokat. Ezek a képek egyébként egészen jópofák, elterjedhetne. Ez azt érzékelteti, hogy Suara szereti ezt az egész Utawarerumono világot, szereti a dalait, meg az egész énekesnői karrierjét. Ami egyébként hallatszik, látszik is, ugyanis Suara kisugárzásra is alapvetően nyugodtabb nő, aki nagyon megéli az érzéseit, mert az érzelmek átadásában rendkívül hiteles. Ezért is szeretem őt, meg tudok azonosulni azzal az érzésvilággal, amit közvetít. Sok dalában tényleg mintha magamat hallanám vissza. Egy képet megosztanék, amit a Twitter oldaláról való.

IV. csonka és Mini-Nintendo találkozó

Mára volt megszervezve a Nintendo találkozó, amit negyedévente tartok meg. Úgy tűnik, nem volt jó választás az október 22-e, mert néhányan visszamondták munka miatt, így végül csak 4-en lettünk. De így is jól sült el, jó volt hangulat és jól éreztük magunkat.

A BarCraft 2-ben, a Nyugatiban tartottuk most meg. Annak ellenére, hogy írtam, hogy nem szeretem azt a helyet, mert pincesori, így olyan világtól elzárt hely számomra, úgy döntöttem, hogy legyen itt, mert nem akartam csak azért a hétvégére korlátozni a napot, mert a Hyp-R Zone csak akkor nyit 10-től. De ahogy szétnéztem, a többi eSport bár is az éjszakai bagoly életmódot preferálja, ugyanis mindegyik más is ugyanúgy 14 órától nyit ki, mint a Hyp-R Zone hétköznaponként. Ahogy a BarCraft 2 is, pedig meg mertem volna esküdni, hogy nyit az 12 órakor is. Kiderült, hogy tényleg nyitott, de az már múlt idő, azóta módosították a nyitvatartást. De úgy döntöttem, hogy most emiatt nem fogom 14 órára tenni a kezdést, főleg a vidékiek miatt, ezért már 10 órakor kezdtünk a WestEnd City Center kajáldás részében Nosztalgia volt ez a javából, amikor még a bevásárlóközpontok kajáldás részében rendeztük meg a találkozókat. És bár itt csak hárman voltunk: OctoZaky, Tutajkk és én, mégis jó volt ott lenni, és határozottan úgy éreztem, hogy bármikor lehetne még bevásárlóközpontok kajáldás részében szervezni találkozókat, nem az, hogy már a múlt része. Most is lehetne oda menni, ráadásul, ha kis kijelzőn, de Switch-csel is lehet játszani, úgyhogy ez sem lenne igazán akadály. De azért mégis csak jobb egy eSport bárban szervezni ezeket a találkozókat, hiszen sokkal gameresebb ott a hangulat, és ha van lehetőség ingyen asztalt bérelni, miért ne.

Kicsit tartottam a BarCraft 2-től, nehogy azt tapasztaljuk, mint az 1-esben, de szerencsére nem, rendesek voltak. Itt nagyon jó volt minden, jobban fel is voltak szerelve. OctoZaky hozta a Wii U-ját, és azt is rákötöttük egy olyan TV-hez, melyhez egy PlayStation 4 volt csatlakoztatva. Lecsatlakoztattuk onnan a HDMI csatlakozót, rákötöttük a Wii U-ra, és nem volt akadálya a játéknak. Volt egy másik TV, melyre egy Super Nintendo Classic Mini volt csatlakoztatva, azzal is játszottunk. Mii Tibi volt a negyedik, aki jött, de ő csak a BarCraftban csatlakozott hozzánk. Wii U-n a Super Smash Bros. for Wii U-t játszottuk. Igazából felszereltség terén híján voltunk, mert bár Zaky hozta a Wii U-ját, de extra controllert senki, Smash Bros-ozni ketten is csak úgy tudtunk, hogy a Nintendo 3DS-emet rácsatlakoztattuk a játékra, és azt használtuk, mint controller. Persze ehhez szükség volt a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS játékra is. Úgyhogy OctoZaky-val Smash Brosoztunk, míg Tutajkk és Mii Tibi a Super Nintendo Classic Mini-n játszottak Kirby's Dream Course-t és Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting-ot.

Később Mii Tibi elővette a Switchét, és azon játszottak Mario Tennis Aces-szel, én meg több Smash Bros. menet után megkértem OctoZaky-t, hogy játsszunk a Super Nintendón Super Mario Kart-tal. Belement, de nem tudom, mit gondolt, amikor beállította a 100cc Star Cup-ot, a Super Mario Kart már itt is nehéz. Fel is adta a felénél. Ennek mondjuk nem örültem, mert bár régen én is ilyen voltam, de egy idő után megtanultam azt, hogy a játékostárs tisztelete az is, hogy még ha ő sokkal jobb is nálam, de legalább az adott menetet végigjátszom vele, és utána letehetem a controllert és megköszönhetem a lehetőséget. Ug is így csinálta a nyári Super Smash Bros. bajnokságon. Végigjátszotta velem a Super Mario Kart menetet, de igazából látszott rajta, hogy eléggé rossz neki, hogy nem vagyunk egyenrangú ellenfelek. Az biztos, hogy nem jó úgy a játék, sokkal izgalmasabb, amikor egyenrangú ellenfelekkel játszunk, akár tizedmásodpercek döntenek a jobb helyezésről, de inkább ug példáját tartanám követendőnek.

Ezután mentünk még néhány Smash Bros. meccset, de mivel nem volt más játék, amivel többen is játszhattunk volna, ezért rákötöttük Mii Tibi Switch-ét a TV-re, melyre a Wii U volt, és azon játszottak ketten Super Mario Party-t. De mivel OctoZaky otthonhagyta a Switchét, ezért csak az a két Joy-Con volt a játékhoz, ami Tibinek volt. Bár hozott Pro Controllert (Zaky is), de a Super Mario Party-t csak Joy-Connal lehet játszani, ezért csak ketten tudtuk azt is. Illetve azt is Mii Tibi és Tutajkk játszották, de jó volt figyelni a játékukat. Az viszont külön meglepő volt, hogy jött néhány külföldi felvételt készíteni, mert úgy tudták, hogy lesz itt Nintendo verseny, és arról akartak felvételt csinálni. Hát az nincs, de a BarCraftosok megkértek, hogy tegyünk úgy, mintha versenyeznénk. Négy fővel, nyeremények nélkül ez mindenképp meggyőző. Szerintem ott ment a félreinformálás, hogy én előre jeleztem nekik, hogy Nintendo találkozót tartanék náluk 22-re, és a BarCraftosok valamiért azt hitték, hogy verseny lesz. Nagyon nem is csináltak amúgy felvételt, csak akkor jöttek oda, amikor Tibiék Super Mario Party-ztak. Az egyik férfin volt egy sisak, ahhoz volt kötve a kamera. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni, de igyekezett úgy tenni, mintha élvezné a játékot. Nagyon ügyetlen volt ebben is. Szerencsére nem maradt sokáig, miután elment, beszéltük is, hogy mire föl ez a felvétel? Teljességgel inkompetens volt a játéka, mintha két külön világ lenne a Nintendo és ő maga, mégis érdekelte őket a dolog. Amúgy OctoZaky orosz nyelvet hallott ki, úgyhogy tudható, honnan jöttek. Én csak annyit vettem ki, hogy valami szláv nyelvet beszélnek. Nem akartam csehet mondani, azért nem annyira kicsi a világ, hogy a MondoConon is cseheknek dolgozzunk, aztán a BarCraftban egy másik cseh társaság jelenjen meg. Amúgy kifejezetten a Nintendo érdekelte őket, mert a kiállított Wii U-val is játszottak.

Érdekes közjáték volt, még egy kicsit elvoltunk ott, aztán OctoZaky összerakta a Wii U-ját, és ment is a vonathoz. Ezer sietségében itthagyta a Switch Pro Controllerét. Írtam is neki Discordon, hogy milyen kedves tőle, hogy megajándékozott vele, igazán nem kellett volna. Már a metrón volt, mire mi is észrevettük, de visszaszaladt érte. Nem sokkal ezután Tutajkk is elment, így ketten maradtunk Tibivel. Egy kicsit játszottunk Switchen a NES játékokkal, mert előfizetett az online szolgáltatásra. Speciálisan a Dr. Marióval játszottunk. Ez nem valami jó, kevés benne a lehetőség. Meg az asztal, amit foglaltunk, az 19 órára le volt foglalva a PlayStation 4-nek, így már inkább összeszedtük magunkat. Elkísértem Tibit a Nyugati pályaudvarra. Azt nem tudtam, hogy itt hol van a jegypénztár, ezért az automatában segítettem neki megvenni a vonatjegyet (úgy, hogy én is ott vettem először jegyet...). Ezen sikeres kísérlet után elkísértem a vonathoz, utána én is vonattal mentem Kőbánya-Kispestig, onnan haza.

Annak ellenére, hogy csak néhányan voltunk, jó volt a hangulat, és így is érdemes volt megszervezni. Néhányan azért mondták vissza, mert hétfőn is dolgoztak. Ez meglepett, azt hittem, hogy a hosszú hétvége szinte mindenkinek hosszú hétvége (akik nem a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgoznak), de többen is külföldi székhelyű munkahelyen dolgoznak, ahol nem foglalkoznak a mi hosszú hétvégénkkel. Ott a szombati munkanapon nem dolgoznak, helyette a hétfői (vagy pénteki) munkaszüneti napon is bemennek dolgozni. Ez számomra új, erre figyelni fogok. A legközelebbi találkozó télen lesz a két ünnep között. A dátum már kialakulóban van, a helyszín még nem. Egyeztetni fogok a többiekkel is, akikre számítok, hogy ki mikor ér rá, és ennek függvényében fogom kitalálni a dátumot. A helyszín meg attól függ, hogy a többség mivel szeretne játszani.